Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-04 / 156. szám

Séta a beruházások kfirül Hogyan vált egymáshoz hasonlóvá egy autószerviz és egy telezem ? A paradox kérdés hallatán bizonyára csóválja a fejét az olvasó, s meglehetősen értetlenül mered maga elé. Mert hogy úgymond: kissé szokatlan, furcsa, különös ez a társítás. Nos. mielőtt még a főfájás is elővenné az olvasót, el~ árulhatjuk, hogy nagyonis tudatosan került egymás mellé a két szó, a két merőben más fogalom. Ennélfogva pedig nyilván válaszolni is lehet a felvetésre. Méghozzá igen egyszerűen: manapság — legalábbis Egerben — egy autó­szervizt és egy tejüzemet például a létesítésük körüli huzavona, egyaránt késedelmes születésük tehet egymás­hoz hasonlóvá. Hogy erre nem is gondoltak? No, persze, persze... Nekünk sem jutott volna eszünkbe, ha törté­netesen nem tapasztaljuk. Íme a bizonyság: Olvasóink előtt — noha még napjaink­ban is minden másra, mint önmagára hasonlít.— aligha ismeretlen a Heves megyei Finommechanikai Vállalat új autószervize, amely a kapcsolódó létesítmények­kel együtt 17,2 millió forin­tos beruházás az egri Fais­kola utcában. Régi ismerős bizony, hiszen már annyi­szor írtunk róla lapunkban! Lesz. S ha lesz: ilyen lesz, olyan lesz... Különösen a gépkocsi-tulajdonosok talán* már únják is. Ünják, s eköz­ben türelmetlenül kérdezik; jó, jó, de mikor lesz... ?! Válaszoljunk? Talán ekkor. Talán akkor... Nem, nem tréfálko­zunk. A legnagyobb komoly­sággal közöltük, pontosab­ban: ismételtük a határidőt. Kielégítőbbet, megnyug- itatóbbat sajnos Jenes Pál, a Heves megyei Finomme­chanikai Vállalat igazgató­ja sem tud jelen pillanatban mondani. Az 1969-ben kez­dett létesítmények közül ugyanis a tavalyi év végéig kellett volna elkészülnie a nagy szervizcsamoknak, de a várva várt esemény elma­radt. Ezután pedig a gene­rálkivitelező Heves megyei Állami Építőipari Vállalat — többi között — az idei már­ciusra, majd júniusra, ké­sőbb pedig szeptember lő­re, illetve december közepé­re ígérte feladatának elvég­zését. Most már túl vannak néhány határidőn és ilyen előzmények után vajmi ke­vésbé bíznak a következők­ben is, miután éppen a jú­nius 7-én tartott koordináci­ós megbeszélés — amelyről egyébként az építőipari vál­lalat nagyvonalúan távol maradt — jegyzőkönyve szerint a létesítmény műsza­ki készültségi foka közel két esztendő elteltével is csak 50—60 százalékos... Mindezek miatt természe­tesen felboruld minden el­képzelés a Heves megyei Fi­nommechanikai Vállalatnál: nem számíthatnak az új, korszerű autószervizre, ké- .sik a tőle várt gazdasági eredmény, amelyből fizet­hetnék a bankhitelt, s elma­rad az ígéret, amit a me­gyei tanácsnak tettek a szol­gáltatásfejlesztési alapból igénybe vett pénzösszeg fe­jében... Nem utolsósorban pedig ismét elódázódik a vá­rosrendezési szempontból már annyiszor kifogásolt Széchenyi utcai jelenlegi au­tójavító üzem kiköltöztetése, az egészségtelen munkahely felszámolása, s veszélyben van a képzése, nevelése an­nak a 19 új szakmunkás- tanulónak, akinek a mostani elavult telepen csak ideigle­nesen engedtek pályát kez­deni az intézet vezetői. — S marad minden ennyiben, mert — ugyan mi mást te­hetne a megrendelő, a leen­dő tulajdonos? A kötbére­zéssel aligha érne célt, hi­szen a kivitelező nagyobb vállalkozásaiból könnyedén kifizetheti a bírságot, s mel­lette ráadásul még olyany- nyirá meg is sértődhet, hogy esetleg soha többé szóba nem áll a beruházóval. Nos, ezt pedig — mondják —, amíg az építőipar ilyen po­tenciális helyzetben van mint éppen napjainkban; nem nagyon érdemes meg­kockáztatni ... S Kíváncsiskodó kőr­útunk során véletle­nül esett a választásunk a Borsod megyei Tejipari Vál- i ütést készülő új egri, Sas úti üzemére — tapasztalataink birtokában —, csupán az nem véletlen, hogy baj van ezzel az 1969-ben kezdett be­ruházással is. Ez már önma­gában is szomorú —, de még szomorúbb, hogy itt már nem kevesebb, mint 86.mil­lió forintos összeggel (bocsá­nat a kifejezésért) játsza­doznak az építők. Konkrétabban: játszado­zik a Nehézipari Építő Vál­lalat, amely szinte végig ke­vesebb emberét foglalkoz­tatta a kivitelezéssel, mint­sem szükséges lett volna. Sőt! Egy esztendeje több hónapra még teljesen el is vonultak a dolgozói, mert máshol „fontosabb” feladat akadt számukra. így aztán — mint ahogy Sárközi Jó­zsef üzemigazgató panaszol­ta — nyilvánvaló, hogy az idei január elsejére nem adhatták át az építők a te­repet a szerelőknek, s a mintegy 35 millió forint ér­tékű berendezés — hazai és külföldi gépek sokasága — jobb híján ma is ládába cso­magolva várakozik a vágó­híd udvarán... A NÉV késlekedése miatt — bizonyos fokig érthetően — az alvállalkozók sorra le­mondták megbízásaikat, s másutt próbáltak boldogulni. Valóságos kegy volt, hogy például a Csőszerelőipari Vállalat végül is ígéretet tett a korábban elfogadott munkák öt százalékának idei elvégzésére, a szellőzőberen­dezések elkészítésére... S valószínűleg, csak a NÉV bűntudata vezetett odáig, hogy végül is a CSŐSZER visszadobott rendelését is átvette, s többi munkájához csatolta. Persze, sovány vi gasz ez attól, aki „rendes feladatának” elvégzésére is képtelen. A lényeg: egy teljes évet késik így az építkezés, ugyanennyit a későbbi sze­relés, s így jó, ha az idei december helyett jövő olyan­korra dolgozhat az új egri tejüzem... Addig pedig marad ez a mostani kívülről megtúmasz tott, belül aládúcolt, életve­szélyes, szűk kis Mária utcai üzem, amely csupán napi 15 ezer liter tej feldolgozására képes az új létesítmény 50 ezer literével szemben, s még a mindenkori jó minő­séget sem tudja garantálni. Erre támaszkodhat a szün­telenül fejlődő megyeszék­hely és messzi környéke! Bosszúság, bosszúság. S tetézi talán mindezeket még az is, hogy ha az új tej­üzem nagy nehezen elkészül, akkor sem . szolgál teljes örömünkre, mert — kiderült ez is — hiányozni fog belő­le például a vajműhely. Amit különben a mostaniból is nélkülöznek, s emiatt heten­te kétszer Miskolcról kény­telenek szállítani a vajat Egernek és vidékének. . Ez az egy azonban — kivétele­sen — nem a kivitelezők, hanem a tervezők és a be­ruházók lelkiismeretét ter­heli. A fogyasztónak persze ez teljesen mindegy. A fogyasz­tónak ugyanis a mostaninál több és jobb minőségű tej, tejtermék kell, de mielőbb. S -ugyanilyen jogos kívánsá­ga a gépkocsi-tulajdonosnak is, hogy minél gyorsabban készüljön el az évi 254 ezer munkaórás kapacitású egri új autószerviz, amelyhez egyébként a megye közsé­geiben létesítendő miniszer­vizek is kapcsolódhatnak. S mert mindezekre fittyet hánynak a beruházások meg­valósítói: érthető a kivitele­zők elmarasztalása. S jogos a kívánság: legyen végre mindenütt rend a beruházá­sok körül! Gyóni Gyula Miért mennek el az egri bútorgyárból ? A közelmúltban avatták fel ünnepélyes külsőségek között a BUBIV egri új bú­torgyárát. Az avatóbeszédek elismerően szóltak az alapkő- letételtől megtett útról, bő­ven mérték a dicsérő, elis­merő szavakat a jelenről, a gyár munkájáról, és termé­szetesen szó esett a tervek­ről, a célkitűzésekről is. Az ünnepi, eseményről azonban mindezek ellenére is fölöttébb sokan távoztak lehajtott fejjel. A régiek, az öreg gyár 15—20 éves törzs- gárdatagjai közül pedig so­kan , részt sem vettek a ne­vezett eseményen. S miért maradtak távol? Mert már nem dolgoztak az új bútor­gyárban. Felmondtak. El­mentek ... „Csapatos költözködés” Az elmúlt évben a gyár 340 dolgozója közül 130 ki­lépett. Ez évben pedig már az ötvenhez közeledik a kilé­pők száma. És a távozók jó része törzsgérdatag. Vajon miért mennek el? Hallgas­suk meg előbb a távozókat, akik már kivették a munka­könyvüket. SURÁNYI LAJOS: Húsz évet dolgoztam a vállalatnál, gondolhatják, hogy fáj a bú­csú. S miért jöttem él? Egy­szerűen nem tudtam lenyel­ni, hogy az új embereknek lényegesen magasabb órabért adnak, mint a régieknek. Ha panaszkodtam, az volt a vá­lasz: vegyek üveggolyókat és fűzögessem azt... JUHÁSZ LÁSZLÓ: Még jóformán meg se melegedtem a gyárnál, amikor máris megtudtam, hogy űj progra­mozó kerül a helyembe. SZOLÁRI LÁSZLÓ, csiszo­ló: Egy jó, egy' tisztességes szót.se kapott az ember. Ha panaszkcdtuhk, az volt a vá­lasz: "'szeressen mindenkit a családja... NAGY ERNŐ, csiszoló: * Volt olyan hónap, hogy 60 túlórám volt, a pénzem még­is kevesebb lett, még az alapfizetés is. Hazudoztak, fűt-fát ígérgettek a műveze­tők, aztán meg szóba se áll­tak az emberrel. Semmibe se néztek ott bennünket... SZENTESI JÁNOS: Nem voltak kíváncsiak a vélemé­nyünkre. ’ Nem szerették, ha az embernek véleménye volt, különösen, ha el is mond­ta... BŐGŐS LÁSZLÓ: Tizen­négy év után vettem búcsút MA NEK, és HOLNAP iS a gyártól. Képzelje el, még az is baj volt, ha elszívott az ember egy cigerettát. Ká­romkodtak. durváskodtak, s ebben nemegyszer az igazga­tó mutatott példát. Felmondott a volt párttitkár, elment az szb titkára is KARKUSZ JŐZSEFr 1959- ben kerültem áthelyezéssel a bútorgyárba, ahol tíz évig párttitkár voltam, az órabé­rem 13,50 forint volt, plusz nyolc százalék csoportvezetői pótlék. Most mégis eljöttem. Én már végleg tisztáztam ezt az ügyet, nem kívánok sen­kivel, semmivel sem vitat­kozni. — Mégis, mi váltotta ki a felmondást? — Egy új gép^érkezett a gyárba, és azt mondta az igazgató, hogy vállaljam el, dolgozzak rajta. Anyagilag is jól járok — tette hozzá. El­fogadtam az ajánlatát, át­vettem a gépet. Aztán né­hány nap múlva közölték velem, hogy mivel más mun­kakörbe kerültem, három forinttal csökkentik az óra­bérem. Elmentem az igazga­tóhoz és elmondtam, hogy nem erről volt szó. Azt vá­laszolta, hogy majd ő elin­tézi. Nem intézte el. Ein nem tudom mi történt, de amikor újból érdeklődtem, a köny- velőségen szinte szóba se áll­tak velem. Ráadásul van egy fiatal energetikus a gyárban, aki rendkívül sértő módon viselkedik az emberekkel. Fáj, hogy el kellett jönni... SZECSKÖ ISTVÁN, a gyár volt szb-titkára:' Húsz és fél év után vettem búcsút a gyártól. Nem hallgattak meg, nem voltak kíváncsiak a vé­leményemre. Nemegyszer előfordult, hogy a bérrende­zéskor, jutalmazáskor meg sem kérdeztek, a papírt vi­szont úgy küldte ki az igaz­gató, hogy „az szb-titkárral egyetértésben”. Szóltam a túlórák miatt. Nem válaszol­tak. Megszerveztették velem a szocialista munkaversenyt, az emberek bejöttek^ de munka az nem volt. Hiába kértem, javasoltam, figye­lembe se vették azt. Jobb ez így, hogy eljöttem. — Amikor a dolgozóktól a gyári párt- és a szakszerve­zeti vezetők munkájáról ér­deklődtünk, szinte egyhan­gúlag azt válaszolták: „Gyá­runkban a párt- és a szak- szervezet csak papíron dol­gozik. Fölösleges nekik szól­ni ...” — Biztosan tehettünk vol­na többet is értük. De most már utána vagyunk... Mit mond az igazgató? Mindezeket elmondtuk a gyár igazgatójának, Magvasi Flóriánnak. Hozzátéve, hogy az indulat, az elkeseredés bi­zonyára torzít az elmondott sérelmeken, de a nagy fluk­tuációnak, a törzsgárdatagok csoportos kilépésének min­den bizonnyal komoly okai vannak. Miért mentek el ilyen sokan a gyárból? — tettük .fel az első kérdésün­ket. — A sok vitának, nézetel­térésnek • egyik legmélyebb ’ forrása tulajdonképpen maga az új gyár, az új gépek, az egyre nagyobb, az egyre bo­nyolultabb feladatok. A gyár dolgozói, és éppen az idősebb dolgozók egy része, a mai napig sem barátkozott meg az új gépekkel. Sajnálják a régi, begyakorlott kézi mű­veleteket, nem tudják, nem akarják tudomásul venni, hogy a gépi termelés meg­változtatta a termelés szer­kezetét, hogy az új, a kor­szerű gépek mellett más fel­állásban kell dolgöznia gyá­runknak. Többet, jobban kell termelni és még azon az áron is a gépekre kell ala-^ pozni elsősorban, ha emiatt’ több régi dolgozót más mun­kakörbe kell átcsoportosítani, ők ezt a mai napig sem ér­tették meg és sérelmesnek tartják. Ugyancsak idegen­kednek az új dolgozóktól is. Az új gébekhez új normát rendszert dolgoztunk ki, szembén a korábbival, ami­kor ki-ki maga „könyvelte el” az elvégzett munkáját. Ez sem tetszett az emberek­nek. ilyen és hasonló vitáink voltak többek között- Sui’á- nyival és Bőgőssel is. — A dolgozók elsősorban nem a munka, a munkakör, az anyagiak miatt panasz­kodtak, mentek el, hanem többen a vezetők, az igazgató magatartását, stílusát kifogá­solták. A vezetők a károm­kodást szinte teljesítmény­bérben végezték — hallottuk az emberektől. — A sok vitában gyakran hangzottak el olyan szavak, kifejezések is, amelyekre nem lett volna szükség. Nem tagadom, olykor én is tettem kijelentéseket. Ezen a téren változtatni kell. — A szakszervezeti bizott­ság titkára erősen elma­rasztalta a gyár gazdasági vezetőit... — Én erre csak azt tudom mondani: rendszeresen tart­juk a vállalatvezetői megbe­széléseket, ő ezen mindig részt vett, szót viszont alig- alig kért. — A tömeges kilépések okait mégiscsak itt, a gyár­ban kell keresni... — Valóban így van. Nem vagyunk könnyű helyzetben. Űj gyár, új gépek, új embe­rek, nagyobb, nehezebb fel­adatok, én úgy érzem, jó kollektívája van az egri bú­torgyárnak, és ha tévedünk, hibázunk is, de mindnyájan azon vagyunk, hogy jobban dolgozzon ez a gyár, hogy több jusson az embereknek. A pálcának kél vége van Az igazgató tehát sok min­denben másképp látja az okokat, mint a kilépő, a pa­naszkodó dolgozók, Azon vi­szont aligha lehet vitatkozni: a nagyarányú kilépések nem éppen valami jó fényt vet­nek az egri bútorgyárra és vezetőire. A gondok, a bajok gyökereit mindenképpen a gyárban kell keresni. A kis- királyoskodó középvezetők között, az emberek sértege­tésében, rágalmazásában, a dolgozóik véleményének mel­lőzésében, a csak papíron folyó párt- és szakszervezeti munkában és az igazgatói irodában kell keresni. Való­ban nem rossz az egri bútor­gyár kollektívája, valóban biztatóak a gazdasági ered­mények, de annyira még kö­zel sem erős ez a gyár, hogy ne lenne szükség a kilépő törzsgárdatagokra, a jóban- rosszban kitartó lakatosokra, csiszolókra, szakmunkásokra. Azokra, akik egyre nagyobb számban vesznek búcsút a gyártól. „A pálcának két vé­ge van, jobbra és balra is le­het vele ütni. Itt pedig elég sok pálca van .és gyakran suhintanak vele” — jegyezte meg az udvaron egy fiatal­ember. S mint az elmondottak bi- _zonyítják: nem éppen alap­talanul mondta. Koós József Rózsaszentmárton Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága előadói állásra női munkaerőt vesz fel Követelmény: középiskolai végzettség, gyors- gépírás, legalább gépírás, büntetlen előélet. Jelentkezők önéletrajzukat csatolják. 3912. július 4* vasárnap K étségtelen tény: az Igények gyorsan növekszenek. Emberi tulajdonság, hogy mindenki igyekszik jobb körülményt, gondtalanabb életet teremteni magának, csa­ládjának. Ez természetes,, hiszen az életmód­ban végbement fejlődő változás és a lehető­ségiek szaporodása újabb és újabb igényt tá­maszt, szül. Sokféle igény hangzott el a me­gye pártérfcekiezlet, a X. kongresszus vitá­jában és az országgyűlés legutóbbi időszaká­ban is. Az igényék egy része — ha nem is a nagyobb része — már kielégítést is nyert. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy sok. olyan: jogos igény van, amit még nem volt, még nincs mód kielégíteni. Az emberek többsége megérti ezt, hiszen tapasztalatból mondják, hogy a legkisebb együttélésben, a családban is van tervezés, van, beosztás, és hogy nem megy miniden egy csapásra. Vannak azonban — ha nem nagy szám­ban is — olyanok, akik türelmetlenül sür­getnek: ezt mondta a kongresszus, ez van a negyedik ötéves tervben, adjad uramisten, adjad párt, adjad kormány, adjad, de azon­nal. És nekem adjad! Mert ha „ad a párt, ad a kormány", számára csak az a fontos, csak azt nézi, mennyi jutott neki ebből. A differenciálással, a jobb, a több munka na­gyobb anyagi megbecsülésével a szeminá­riumon tökéletesen' egyet ért, de ha például valakinek egy százassal többet emelnek, ak­kor már megdőlt benne az elv. Jelszava: ma nekem, és holnap is. Neki akkor jó a poli­tika, akkor jó az elosztási rendszer, ha ő kap, vagy ha ő többet kap. A csoport, a köz, a társadalmi érdek nála mellékes, ő azt vallja: akkor szép a világ, akkor süt a nap, s' or jé a szocializmus és a politika, ha ő gyára.' zik. Ez a magatartás, ez a kispolgári, önző tiprás idegen a szocialista embertípus­tól. ’■triP"'1 A párt, a kormány tevékenysége, olykor erőfeszítése arra irányul, hogy a magyar nép életszínvonala normálisan és rendszeresen javuljon. Számtalan tény, példa igazolja ezt, csak szét kell nézni és nem eltakarni a sze­met az új, a szép, a több, a jobb elől. Azt is láthatja mindenki, hogy... ..a Központi Bi­zottság és a kormány soha egy percig sem várakozott, mindig megadta azt, amit meg lehetett és meg kellett adni”, amint ahogy Kádár elvtárs a kongresszusi viitazáró be­szédében mondotta. A kongresszus után1 tör­tént jó néhány jelentős intézkedésiben már az eltelt félévben is realizálódtak a párt első titkárának szavai. A tizedik kongresszus és a parlament ál­tal elfogadott törvény nagyszerű célkitűzése­ket rögzít. Minden feltétele megvan, hogy ezek a célok, tervek megvalósuljanak. És amilyen mértékben realizálódnak ezek a ter­vek, olyan mértékben gyümölcsözik az a tár­sadalom és az egyéni életének gyarapodásá­ban. De természetesen — és helyesen — olyan mértékben részesül minden ember a „többletből”, amennyit ő, agyával, két ke­zével, tehetségével és szorgalmával hozzá­tett. „Társadalmunkban. — hangzott el a kongresszuson — a munka minden jog alap- ja. A szocializmus a munka társadalma, amelyben a munkaképes embernek dolgoz­nia kell, hogy jogai legyenek. Így tartja ezt a szocializmus minden*tudatos híve, minden tisztességes ember. A munka nálunk becsü­let dolga is kell, hogy legyen... Aki társa­dalmilag hasznos 'munkát végez, dolgozzék bármilyen területen, annak munkáját tisz­teljük, becsüljük, elismerjük.” Aki tehát többet kíván, adjon többet a köznek, a társadalomnak, mert csak a jobb munka jogosít a nagyobb igény kielégítésére Papp János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom