Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-27 / 175. szám

fl nemzeti munkaprogram az egyiptomi forradalom úi történelmi jelentőségű dokumentuma KAIRO: A kairói lapok vezércikk­ben méltatják azt a hosszú távra szóló nemzeti munka- • programot, amelyet Anvar Szadat, az EAK, és az ASZÚ elnöke terjesztett az Arab Szocialista Unió nemzeti kongresszusa elé. „A nemze­ti munkaprogram az egyip­tomi forradalom új történel­mi jelentőségű dokumentu­ma” állapítja meg az A1 Me- sza. Az akcióprogram három alapvető célt tűz a nemzet elé: L A győzelem kivívása 2. A modem állam megte­remtése. 3. A politikai szer­vezetek, az ASZÚ és a szak- szervezetek szerepének foko­zása. A program szerint tíz éven belül megkétszereződik az EAK nemzeti jövedelme. Szadat felkérte a kormányt, hogy dolgozza ki az első öt év részletes tervét, amelyet a jövő év februárjában hagy jóvá az ASZÚ központi bi­zottsága. Húsz éven belül egymilli- árd'font beruházásával újjá­építik Egyiptom összes falusi települését. Az állami szektor nyeresé­gének 15 százalékát a fontos ipari központok fejlesztésére és új ipari központok létesí­tésére fordítják. A következő tíz évben há­rommillió fiatal munkás el­helyezéséről gondoskodnak. Felülvizsgálják a befagyasz­tott munkabéreket, s kidol­gozzák az ösztönzés és az előléptetés új rendszerét. Az ipari termelés értéke 2123 millió fontról 4643 mil­lió fontra emelkedik. A mezőgazdasági termelés értékét 1075 millió fontról 1600 millió fontra növelik. Átszervezik a kormányzat mechanizmusát és a követ­kezetlenségek elkerülése Vé­gett pontosan meghatároz­zák a hatásköröket. Az Arab Szocialista Unió feladatait a következőkben foglalja össze Szadat munka- programja: — Harc az írástudatlan­ság felszámolásáért. A tagok tevékenységét eszerint ítélik meg. Haladéktalanul fel kell oszlatni azt az alapszerveze­tét, amelyben egy év múltán is lesz analfabéta. — A családtervezést fon­tos politikai és társadalmi kérdésként kell kezelni. — A fejlesztési tervek megvalósítására kell össz­pontosítani az erőket. Az ASZU-kongresszus bi­zottságai vasárnap befejez­ték munkájukat. A kong­resszus alkotmányozó albi­zottsága elfogadta az Egyip­tomi Arab Köztársaság ál­landó alkotmányának alap­elveit. Az alapelvek szerint a köztársaság elnökét a parla­ment, vagyis a néptanács je­löli. A jelölést népszavazás­ra bocsátják. Az elnököt hat évre választják, s egy elnö­köt legfeljebb két egymást követő időszakra lehet meg­választani. (MTI) II gépkocsi nyereminybetét- kinyvek sorsolása Augusztus 19-én és 20-án Miskolcon rendezi meg az OTP a gépkocsi nyeremény­betétkönyvek 41. sorsolását. A kétnapos húzáson nagy számban sorsolnak ki Zsi­guli gépkocsikat és a Buda-, pesti Nemzetközi Vásáron kiállított gépkocsikból is sok kerül a nyereménykocsik közé, például Ford Escort, Ford Taunus, Opel, Simca, Citroen, Chrysler, Renault, Peugeot, és Fiat gépkocsik. A nemzetközi vásáron vett gépkocsik egy részét a kö­vetkező novemberi gépkocsi­sorsoláson sorsolják. Erre még néhány napig, július 31- ig lehet gépkocsi-nyere­mény betétkönyvet váltani. 600 japán sebesült meg».. NARITA Mint korábban már je­lentettük, a japán rendőr­ség mintegy ezer tüntetővel ütközött meg az épülő nari- tai repülőtér területén. A Reuter és a DPA újabb je­lentése szerint az egészna­pos harc során 600 sebesü­lés történt. A rendőrök pajzsokkal voltak felszerel­Koszigin Bukarestben MOSZKVA: Alekszej . Kosziginnak, a minisztertanács elnökének vezetésével szovjet küldött­ség utazott repülőgépen Bu­karestbe, hogy részt vegyen a KGST 25. ülésszakán. (MTI) ve, s buldózereket és pán­célosokat vetettek be a tün­tetők edlen. Csupán a repülőtér közelé­ben felállított alkalmi kö- tőzőhelyen 300 sebesültet kezeltek. ? A parasztoknak és diá­koknak sikerült a légikikö­tő építését már eddigi tün­tetéseik segítségévéi, körül­belül egy éwed késleltetni. Amerikai csapatkivonás SAIGON A saigani amerikai kato­nai parancsnokság hétfőn közölte, hogy az elmúlt hé­ten 4100 fővel csökkentették a Dél-Vietnamban harcoló amerikai csapatok létszá­mát. Ezzel a Dél-Vietnamban bevetett amerikai csapatok létszáma 229 200 főre csök­kent — s ez 1965. decembere óta a legalacsonyabb szám. Nixon elnök korábbi beje­lentései szerint áz év végé­re 184 ezerre kell csökken­teni az amerikai csapatok létszámát (AP) Lengyel bűnözők rendőrkézen VARSÓ. Július 24-én két ismeret­len személy Darlowo kikö­tőjében megtámadta a mo­torcsónakon szolgálatot tel­jesítő határőrt, akit lefegy­vereztek és bedobtak a ki­kötői csatornába. Ezután az Szudáni kommunisták üldözése A szudáni fegyveres erők főparancsnoksága hétfőn fel­szólította a hadsereg vala­mennyi tisztjét tiszthelyet­tesét és katonáját, hogy sza­kítsák meg szabadságukat és haladéktalanul csatlakoz­zanak egységeikhez. A szudáni belügyminiszté­A 20. éves Komló Komló az Idén ünnepli várossá nyilvánításának hu­szadik évfordulóját; a jubi­leum központi ünnepségét a bányásznapon, rendezik. A születésnapra megszépítik a szén városát, amely ma már harmincezer embernek ad munkát, otthont. Komló csi­nosításáért megmozdult az egész város: intézmények, fiatalok és idősebbek vállal­tak társadalmi munkát. A jubileumi park-arborétum létrehozását a Kossuth-bá­nyaiak, a sütőüzem és a víz­mű dolgozói vállalták. A Felszabadulási emlékmű kör­nyékét a zobáki bányászok csinosítják. A bányász-park­ban a Béta-aknaiak, az if­júsági parkban pedig a Steinmetz Miklós szakiközép­iskola diákjai dolgoznak. Komló üdülő negyedében, a festői környezetű Sifcondán ugyancsak társadalmi mun­kában készül a sétány. E munkák értéke megközelíti a tízmillió forintot. Már megérkeztek az _ első vendégek Budapest legújabb szállodájába, a bécsi és ba­latoni autópályák budapesti torkolatánál, az Osztapenko szobor mellett felépült Ho­tel Wienbe. Hétfőn délelőtt Somogyi Jenő, a Pannónia Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat vezérigazgatója mutatta be a Hotel Wien-t a sajtó kép­viselőinek. Az új szálló^ át­adása a vadászati kiállítás­ra készülő új vendéglátó- helyek megnyitásának pre­mierje. Augusztus elejétől folytatódik a vadászati ki­w űzssÉM) Július 27, kedd rium közleményben sürget­te az ország állampolgárait, hogy nyújtsanak segítséget azoknak a .kommunista ve­zetőknek” a kézrekerítésé- ben, akiknek a múlt heti ál­lamcsínyt követően sikerült elmenekülniük. A közlemény szerint a körözöttekkel azo­nos büntetésben részesülnek mindazok, akik segítenek szökésükben. A belügyminisztériumi közlemény a következő há­rom nevet említi: A1 Diga- ni, A1 Tajjeb, A1 Gezili A1 Sziad és Szolimán Hamed. elrabolt motorcsónakon ki­futottak a kikötőből. A bűnösök felkutatására mozgósították a hadiflotta egységeit és a helikoptere­ket. A nyílt tengeren elfog­ták a 21 éves notórius mun­kakerülő Godzewskit és Ma- , zurek 20 esztendős halászt, akiket a halászhajók már előzőleg körülzártak. A két elfogott bűnöző el­mondotta, hogy törvénytele­nül el akarták hagyni a Len­gyel Népiköztársaságot. Fon­dorlatos módon egy 11 esz­tendős és egy 9 éves kisfi­út „motorcsónak-kirándulás­ra” invitáltak, hogy fede­zékként használják őket, ha üldözésük során a hatóságok fegyvert használnának. Csu­pán az üldözők nagy hideg­vérének köszönhető, hogy nem történt gyermektragé­dia. A két bűnöző ügyében megindult az eljárás. (MTI) Hétfő esti külpolitikai kommentárunk Siker SaS iában A világpolitika az elmúlt napokban és hetekben iga- zán nem szűkölködött nagyszabású drámai események- i ben. Némelyik eseménysorozat meg kiváltkép oly gya- kori és gyors fordulatokban bővelkedett, hogy még a leg- fürgébb hír- és képügynökségek is alig győzték utolérni a változásokat. E nagy konfliktusok, parázs és véres események ár­nyékában szelíden húzódik meg egy jelentéktelenebb és ; rövidebb hír. Mégis úgy gondoljuk, érdemes _ a külön méltatásra, mert jövőt tekintve, a fejlődés távlatainak nézőpontjából ez a ma még szerény hír mindjárt meg­növekszik és súlyosabb jelentésűvé válik. Saltában, egy argentin kisvárosban az Andok mellett, került sor két államfő: Alejandro Lanusse argentin el­nök és dr. Salvador Allende chilei elnök találkozójára. A két szomszédos ország között — mint a világ oly sok szomszéd országai között — régóta húzódó, örökké tisz­tázatlan határkonfliktusok voltak. Ennek rendezésére ült össze most a két elnök. Húzzuk alá: jobboldali katonai rendszer vezetője az egyik. Mármint Lanusse, és balol­dali népfrontkormány szocialista, marxista meggyőző­désű feje a másik, mármint Allende. És íme, újabb gyakorlati példája az elsőként a Szov­jetunió által meghirdetett politikának, ismételt bizonyí­téka annak, hogy a jelszó is valósággá válhat, a frázis is aranytartalmat kaphat, ha komolyan gondolják és mindkét részről megvan hozzá a jó akarat fedezte. A két elnök közös deklarációban szögezte le, hogy folytatják a népeik közötti baráti kapcsolatok megszilár­dítását, rendezik a köztük volt vitás határkonfliktusokat, egyszóval: a békés egymás mellett élés — mint említet­tük: a Szovjetunió által meghirdetett — elvét alkalmaz­ták most a gyakorlatban. Ezer és egy elvi kifogást tudunk mondani a jelenlegi argentin rendszer ellen, ezer és egy pontban sorolhatók fel a köztük és köztünk lévő ideológiai különbségek. De ezer és egyedszer is a békés egymás mellett élés, a konfliktusok tárgyalásos, politikai rendezése, mint egye­dül lehetséges megoldás mellett törünk lándzsát, mégha e konfliktus két különböző politikai és társadalmi rendszer­ben élő állam között merül is feL Üdvözöljük tehát Argentína vezetőit is, hogy ezt megértették és hajlandók voltak gyakorlatilag alkalmaz­ni. S forrón üdvözöljük Chilét, az új, népi kormánynak ezt a kétségkívül jelentős politikai sikerét. A latin- amerikai népeknek számos közös ügye van, a többi kö­zött: a külföldi (észak-amerikai) imperialista behatolás elleni harc. A Chile és Argentína közötti saltai egyez­mény ezt a közös harcot is előbbre vitte egy lépéssel. Mint a TASZSZ tudósítója írja: „kudarcot vallott az im­perialista köröknek és kiszolgálóiknak az a próbálkozása, hogy Chilét elszigeteljék latin-amerikai szomszédaitól s az országot mintegy vesztegzár alá vegyék”. Ami pedig az imperialisták számára kudarc, az a haladás erői száma­ra — és nemcsak Latin-Amerikában — siker. Ugandái összeesküvőket tartóztattak le KAMPALA. (MTI) Az ugandai rádió hétfői jelentése szerint Idi Amin ugandai államfő vasárnap összeesküvést leplezett le. Az összeesküvésben, amely az ország egyik észak-nyu­gati területének polgári la­kosai ellen irányult volna, állítólag résztvett Ovonji, a közszolgáltatási és helyi közigazgatási ügyek miniszte­re, Rugamwa állandó had­ügyi államtitkár és Ocima alezredes, a hadsereg nem­régiben leváltott vezérkari főnöke. A rádió szerint az állam­fő bejelentette, írásos bizo­nyítékai vannak arra, hogy Öcima alezredes az említett körzetben polgári személye­ket akart letartóztatni és ki­végeztetni. Amin tábornok az összeesküvők terveit az északnyugati terület egyik városában vasárnap meg­tartott gyűlésen leplezte le. Közölte azt is, hogy Ocima alezredest letartóztatták. Szuez másfél évtizede A mikor Nasszer elnök 1956. július 26-án Alexandriában ujjongó száz­ezres tömeg előtt bejelentette a Szuezi-csatorna államosítá­sát, nemcsak az imperializ­mus legfontosabb egyiptomi hadállására mért csapást, ha­nem megjelölte Egyiptom fej­lődésének irányát is. A nagy vízi utat Egyiptom brit meg­hódítása óta angol katonák ellenőrizték, franciák igaz­gatták ; a csatomailletékek roppant jövedelme szinte tel- s jes egészében az angol és a francia monopóliumok pénz­szekrényeibe vándorolt. Csak egyetlen adat: az államosítás előtt az évi jövedelem 32 millió egyiptomi fontot ért el, de ebből csak egymillió jutott az egyiptomi államkasszába. A csatorna 1869. augusztus 15-én nyílt meg és nyomban a világ egyik legfontosabb vízi útja lett. Feljegyezték, hogy amikor Eugenie francia császárné jelképesen szabad­dá tette a Földközi- és a Vö­rös tenger között vájt 167 ki­lométeres vízi utat, az egyik nagykövet ünneprontó meg­jegyzést súgott egy diplomata fülébe: „Ebben a csatorná­ban nem tengervíz, hanem tengernyi vér fog folyni.” A megjegyzés előrelátó volt, a csatorna története véres tör­ténelmi eseményeket idéz. Már a munká,latok idején hihetetlen emberáldozatot hozott Egyiptom: a fellahok, a kubikos parasztok tíz- és tízezrei haltak éhen, estek l balesetek áldozatául! Rab­szolgamunka volt ez és az egyiptomi dolgozók százezrei vérrel és verejtékkel építették meg a csatornát, amely nem Lesseps Ferdinand, vagy a Szuezi Társaság dicsőségét volt hivatva hirdetni, hanem a korszak legnagyobb üzleti vállalkozásának indult. A kedive 99 évre adta bérbe a csatornát a francia—angol érdekeltségnek. Véresre fes­tette a csatorna zöldes vizét 1948-ban, 1956-ban és 1967- ben az a háború, amelyet Iz­rael vívott az arabok ellen. 1956-ban a támadásra az ad­ta az ürügyet, hogy „biztosí­tani kell” a hajózás szabad­ságát ezen a fontos vízi úton: Izraelt akkor az angol és francia" imperializmus támo­gatta. Egyiptom sikerrel visz- szaverte a támadást A hármas agresszió tu­lajdonképpen válasz volt az államosításra: az im­perializmus így akarta visz- szaszareani az oly nagy jöve­delmet hozó és hadászatilag oly fontos vízi utat. A nyu­gati b „úrnak azt jósolták, hogy jz egyiptomiak nem leszpek képesek az államosí­tott csatorna igazgatására — és hogy elősegítsék a „jóslat” teljesülését, visszahívták a külföldi révkalauzokat De nem sikerültek ezek a mes­terkedések sem. Az államo­sítás után eltelt évek bebizo­nyították, hogy az egyiptomi­ak jól igazgatták visszaszer­zett csatornájukat. Növeke­dett a teherforgalom, s ennék megfelelően a jövedelem; az egyiptomi állam a csatorna korszerűsítésére százszor annyi pénzt fordíthatott, mint az államosítás előtt. A szuezi jövedelmek elősegítet­ték az ország iparosítását, hozzájárultak ahhoz, hogy növekedhessek a nemzeti jö­vedelem. A Szuezi-csatoma államosítása kiindulópontja volt azoknak a nagy társa­dalmi átalakulásoknak, ame­lyek megnyitották az EAK nem-kapitalista fejlődését, lehetővé téve az egyiptomi haladó rendszer megszilár­dulását. E zt a fejlődést akarta megtörni az újabb iz­raeli agresszió. Izrael azon­ban nem érte él háborús cél­ját, nem bukott meg a prog­resszív kairói rezsim. Izrael azonban a „hat naposnak” mondott 1967-es hadjárattal elérte a Szuezi-csatorna vo­nalát és elérte azt, hogy a csatorna használhatatlanná vált. Dajan tábornok csapatai azóta is a csatorna keleti partján állomásoznak, s meg­akadályozzák nemcsak a ví­zi út megnyitását, hanem a közel-keleti konfliktus méltá­nyos rendezését is. Kairó egész sor kezdemé­nyezéssel bizonyította, hogy kész a ‘ békés rendezésre, s ennek keretében, első lépés­ként, hajlandó megnyitni a vízi utat, ha visszavonulnak partjaitól a megszállók. Ekörül diplomáciai kötélhú­zás folyik a kulisszák mö­gött. Az amerikaiak azt a látszatot keltik, mintha tőlük függne a megoldás, mintha igyekeznének rábírni Izraelt a részleges visszavonulásra. Ezt felismerte a kairói veze­tés, amikor elutasította az amerikai manővert; Szadat elnök kijelentette, hogy a csatorna megnyitásához csak akkor járulhatnak hozzá, ha ez az egész rendezés része lenne, s az utóbbinak alap­vető feltétele a megszálló iz­raeli csapatok teljes kivoná­sa. Ä Szuezi-csatorna álla­mosításának 15. évfor­dulóján az EAK népe hang­súlyozza az agresszió követ­kezményeinek felszámolására irányuló szándékát, kifejezi készségét a konfliktus oly-" rendezésére, amely méltá nyos és tartós békéi biztosí­tana a Közel-Kelet országai számára. (b. i.) Elkészült a Hotel Wien Szállodanyltány a vadászati világkiállításra állítás kezdetéig a vadász szállók, turinghotelak _meg­nyitása. Augusztus első nap­jaiban nyílik a Volga szál­ló. Ezt követi a visegrádi Silvanus, Tata közelében, Kemeteségpusztán egy kas­télyt alakítottak át stílusos vadász-szállóvá, mellette pe­dig egy 100 személyes tu- ringhotel nyílik. A nyitás­sorozatban következik a szekszárdi Gemenc Szálló, majd pedig ősszel, október első napjaiban az Emke Szálló. Hotel Wien 118 kétágyas, központi fütéses szobájának fele fürdőszobával épült, ezen kívül négy luxus-lak­osztály várja a vendégeket. A Hotel Wien hivatalo­san kedden nyűik, s már szeptember végéig minden férőhelye foglalt. :oan>

Next

/
Oldalképek
Tartalom