Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-25 / 174. szám

A kiszakadt, a tflckadt agárfor­májú a paraszt, a szürke-sápadt dongájú a városi munkás és a köp­cös a tőkés, a kizsákmányoló. Ilyen sematikusan rajzolták meg, raj­zoltuk meg a plakáton és a szöve­gekben is, hogyan néztek ki az em­berek az ántivilágban. Látszólag szemre minden egyszerű volt: aki kövér volt, az kulák, vagy gyáros volt, de legalábbis népet becsapó ügyvéd, hájas tózsdér, vagy leg­alábbis munkásarisztokrata. Az arisztokrata és a paraszt az sovány volt így hát legfeljebb eme plakát- osztályharcban csak a parasztot le­hetett volna összetéveszteni az arisztokratával. De nálunk, Ma­gyarországon, ki téveszti össze ezt a kettőt? Hiszen már a Mágnás Miskában megmondták: az urat szagáról megismerni Nagy a gond azonban ma. Nem­csak azért, mert az ellenséges osz­tályokat, mint osztályokat meg­szüntettük, hanem azért is, mert uram bocsá’, a volt arisztokrata belehízott a volt dolgozó paraszti réteg tagjai közé, s a volt tőkés, aki ma a munkásállamtól kapja a nyugdíját, talán még soványabb is valamicskét, mini a nyugdíjintézet párttitkára. Egykor többség®)», döntő több­ségében kiéhezett magyar dol­gozó népünk kemény elszánt­vetette magát' bele a* ma többet, mint tegnap” mozgalomba, s bárki körülnézhet e kies hazában, igazolva láthatja, hogy e küzdelemben a karajok, a paprikás zaftak, a zsíros húsok, a kövér szárcsák, libák maradtak alul. Riogathatja orvos, sajtó, tu­dományos szakcikk kilométernyi hossza azt a magyart, aki méltat­lankodva tüntet el a tányérról egy kétszemélyes sertéscsülköt, KOKT EIL Köyérek vagyunk? Kövérek vagyunk! mondván: mi a fene ebben a két­személyes? Nem nálunk fogant, de nálunk is megfogalmazódhatott vol­na a mondás, hogy a legundorítóbb állat a pecsenyekacsa: egy ember­nek sok, de kettőnek már kevés! Eszünk? Eszünk! Felkiáltójelle! eszünk. A sze­rencsétlen háziasszony az üzemi kosztot kiegyenlítendőn este, ott­hon még „összeüt” valamit Ez az összeütés hétköznap este, az az ünnepi nászlakoma minden vasár­nap délben és talán még este is, azt eredményezi, hogy hazánkban a munkások és az alkalmazottak élelmiszerre, Italra és egy kis füs­tölnivalóra egy főre eső jövedel­müknek 40, a paraszti és kettős jövedelmű háztartásokban majd­nem 50 százalékát fordítják. Eveken keresztül a jólét, az élet- színvonal fokmérője az volt és még sajnos ma is az, hogy mennyit eszünk. Nem az, hogy mennyi van a fejekben, lelkekben, hanem meny­nyi a gyomrokban! „Szép, nagy darab ember...” „A, olyan egyszál- bélű az csak!” „Egyél, lányom, csak úgy lesz tejed...” „Az én uram pocakot eresztett főztömön, úgy szereti a drága..." „Addig együnk, amíg élünk...” — és még százannyi zsíros szagú és zaftos ízű mondás járja táncát a kandér és a gyomor körüL Fiatal lányok, jóval innen a húszon, fesztelenül hordják bikinijüket és a hájráncot a két fürdőruharész között! Fiatal asszonyok, akik tegnap még férfit nyavalyatörő csípőkkel riszáltak az utcán, férjhez menetelük után már attól pihegnek, ha egyáltalán riszálni próbálnak. Remek alkatú férfiak, pompás váltakkal és szűk csípővel, kitűnő egészségnek ör­vendve eveznek be a házasság ré­vébe, hogy aztán élsportolói szí­vóssággal ragasszák magukat az asztalhoz, és néhány röpke év, két lábon járó zsírpacni szuszog fel a lépcsőn — a félemeletre. Túl a tréfán, vagy ha úgy tet­szik azon belül, — az étkezés eme zabálási szintje nemcsak egészség- ügyi, de kulturális probléma is. És nemcsak a nagyevő honpolgár miatt, hanem bizonyos irányított­ság hiánya miatt is, amely egy­részt helyesebb mederbe terelné az étkezést, másrészt megteremtené annak anyagi és tárgyi alapjait Gondolok itt arra, hogy nálunk kétségkívül magasak a ruházkodás költségei, még mindig drága a te­levízió és számos más tartós fo­gyasztási cikk is inkább riasztóan bat áraival, mintsem csalogatóan. Olcsóbb enni, mint öltözködni: ténylegesen olcsóbb! Hol kapható friss hal rendszeresen? Hol a gon­dos és tudományos propagan­da, amely legalább olyan szem- és kedvcsalogató, mint a cigaretta­reklám? Hol a kedvcsináló reklám a baromfira? Hol akár a televízió­ban is a szakácspropaganda, hogy a néző rájöjjön, csirkéből nemcsak paprikást és rántott csirkét lehet csinálni? S hol a sajtválaszték? És még sok ilyen „hol” szerepel­hetne e cikkben, amely a jogos és okos orvosi intelmek mellett, — ezt legtöbben csak akkor vesszük <i figyelembe, amikor már betegek * vagyunk — a napi propaganda öt- a letes, befolyásoló hatásával terel- | né más és egészséges vágányra az § élelmiszer-fogyasztást f A könyv az könyv: az éhesem- f bér nem lakik jól a világirodalom £ egyetlen remekével sem. De a leg­csodálatosabb karmonádli sem pó­tolja a kényelmes karosszékben olvasott remekművet, amely a szellem „testi igényét” hivatott ki­szolgálni. Kövérek vagyunk? Kövérek! De ez még nem jelenti azt hogy egyúttal tartalmasabbak is: gyarapodottabbak is! írtam mindezt annak tudatában, hogy újabb borsószemet hajítottam a falra, ám mégis bízva abban, hogy végül is lesz olyan borsószem, amitől legalább repedezni kezd ez a fal. S ha egy ilyen megrepedt falhoz hozzádől majd egy kövér ember... Yiszneken tudják, mit akarnak NEKEM LEGJOBBAN az a eéltudatosság tetszett Visz­nek» ami áthatja a Béke Tsz vezetőit és tagságát. Min­dent az állattenyésztésre tesznek £eL Amikor erről faggattam Tóth Lajost, a főoJlatte- nyésztőt, mintegy mentege­tőzve említette, hogy a köz­ségben régi hagyománya van az állattenyésztésnek. Ez igaz, de legfeljebb csak könnyíti a szövetkezetiek gondját a szokás, vetettem ellen. Mindent mégsem lehet ez­zel indokolni. Hiszen a visz- neki szokás is átalakulóban van, ahogy az a vége felé kiderült Egyre kevesebb a tehén a háztájikban. Az em­berek inkább a sertést ke­resik. Azzal kevesebb a gond," a pénz gyorsabban is fordul meg. — Ha már a tehenet kikö­tötték az istállóból, átalakít­ják a belső részét és autó kerül belei. Tény, nincs mit tenni el­lene. Nem is kell tenni el­lene. Elérnek az embereik egy bizonyos életszintet a községben, aztán már nem törik magukat Hét végeken inkább beülnek a Wartburg­ba, és elmennek világot lát­ni. Hát nem ezt mondogat­tuk annak idején, amikor a közös szervezésén fáradoz­tunk? Hányán nevettek aikr kor? A szövetkezeti gazdaság fő ágazata tehát az állatte­nyésztés lesz. Vagy az ma­rad? Talán az utóbbi a he­lyesebb. De a háztájikat is odatartözónak tekintik, mint korábban. Amíg a tsz köz­pontjában időztem, sorra jöttek az emberek: nők, fér­fiak, paraszti foglalkozású­ak, értelmiségiek — malac felől érdeklődtek. Lehet-e kapni és milyet? Malac-egy, malac-kettő: mondták, kér­dezték. Ilyen furcsán, ezzel a szakmai zsargonnal. AZTÄN FELJEGYEZTEM, hány száz állat található a gazdaság istállóiban. Fejős­tehén, borjú, hízó marha. Majd egy újabb furcsa meg­határozás ütötte meg a 'fii­lem. Így mondta a főál­lattenyésztő: — Lengyel importbika, harmincöt darab. Hát ez meg minek? A ta­lány rövidesen megoldódott Cs'n.i'‘..k egy új istállót, amibon 360 férőhely van. De csak 1 '2 állatot tudtak ide betere’ :i. Kötetlenül, önita- í&sos i műszerben, tártjaik itt az áriatokat, amelyek akkor esznek és annyit amikor és amennyit kívánnak. Tavaly egy 48 darabos csoporttal próbálták ki ezt a tartási módot Bevált Az állatok jól gyarapodtak. Elővették a ceruzát és számoltak. Egy kilogramm hústöbblet valamivel több mint tizenhat forint értékű takarmányba került Végül kilogrammonként hét-hét és fél forint maradt meg tisz­tán a szövetkezetnek. Tehát megérte. Az istálló szabad helyére kötötték le bérhizlalásra a lengyel bikákat Igaz, eze­ken csak négy forint tiszta hasznuk marad kilogram­monként, de ha a teljes számra, a kétszáz bikára ki- számi tjük, akkor százhat­vanezer forint a hasznuk ezen az importon ebben az évben. Különben egy fillért sem hozna a sok üresen ma­radt hely az istállóban. Aztán a tehenekről is kér­dezgettem Studer Gyulát most már, aki azokért fele­lős. A fejési átlag a 163 te­hénnél 11,5 liter. A legutób­bi, ellenőrző fejősnél a leg­jobb eredmény 23,9 liter lett Még a tizenkét literes tehe­net megtűrik, de azon alul már selejteznének, ha tud­nának. Furcsa, de igaz. Javítanák a tehenészetet ha az állat­forgalmi elvinné tőlük a tar­tásra már alkalmatlan tehe­net Ennél a témánál egy kissé megemelkedett a tsz- beli két vezető hangja. Ta­lán ingerültebbek is lettek. Tudják, vannak keretszá- < mok, amik a szarvasmarha­állomány szintjét óvják. So­kan menekülnének a mar­hától, mert szerintük nem érdemes vele bajlódni. Bi­zonygatták ők előttem, mennyire nem igaz ez a megállapítás. Legfőbb érvük a saját szövetkezetük volt. Csalkhát a teheneiket sem le­het a szeméttakarmányon, a| maradékon tartani. Egyedi I takarmányozás? Messze van. Jj Még nálunk is inkább csak » a csoportos takarmányozást | lehet emlegetni. Aztán a ta-» karmány összetétele, hoRvJ legyen benne elegendő lé-* dús adalék. Szelet silózotti tára? Már ott tartanak, vá­laszolta. Korábban tizen­nyolcféle növényt termesz­tettek, most már csak ötfé­lét Ebből egy a pénzes. A cukorrépa. De ez is kell a szarvasmarhák etetéséhez, hiszen így kaphatnak a ré­pa után megfelelő takar­mányt A búza, az árpa, a kukorica és a lucerna pedig a fő célt szolgálja. Igen, a búza is, mert abban is akad takarmánynak való. A cukorrépához ember is kelt Jegyzem meg. Nem sok, adja vissza a szót Mo­nogerm magot vetnek. Vegy- szerezni már megtanultak, ha gyomot irtani nem is, helyezi el az oldalvágást Tóth Lajos. A betakarítás­hoz pedig két gépsort kap­nak a cukorgyártól. Így ép­pen kétszáz hold területen termeszthetnek cukorrépát Számolgatjuk azt is, hány hold jut egy számosállatra. Kiderül', hogy a szokásosnál kevesebb. Belterjes gazdál­kodást kell folytatnunk, mondja M a következtetést a főagronómus. Milyen egyszerű. Belterjes gazdálkodás. Hányszor és hányán ismétlik ezt napon­ta? És hányán csinálják? A visznakiek igen. Most még csak egy mo­dem istállójuk kész. De mostani ötéves terv idősza­kában ki akarják alakítani a komplett telepet Az egész majdnem hatvanmillióba ke­rül. Az új beruházásokat most leállította a miniszté­rium. Ha feloldják ezt a kötöttséget, azonnal foly­tatják az építkezést Sorol­ják, mennyi növendék, mennyi tehén, sertés fér majd el a legmodernebb be­rendezésű istállókban, ame­lyekben automaták irányíta­nak majd mindent Csak sertésből évente ötezret akar­nak értékesíteni. Most ezer hízó sertést összesen két ember gondozz Miközben figyelem az ada­tokat az ezekből kikeréke- dö jövőt, minduntalan az jár az eszemben, miért ágál­nak annyian az állattartás ellen? Főként a szarvasmar­hától miért húzódoznak? A visznekiek példája az ele­ven cáfolata ennek az alap­talan elmarasztalásnak. MINT MINDEN IGAZSÄG. ez is olyan egyszerű: komo­lyan kell venni az állattar­tást, és akkor jól jövedel­mez. Hátha még a jó szán­dékú felső rendelkezések is rugalmasabbak lennének, és nem kötnék meg az állatfel­vásárlók kezét! A viszneki­ek is ezt panaszoljak, G. Molnár Ferenc Mit mond a tudós — a% elhívásról „A modem életiben az el­hízott ember egyre távolabb kerül azoktól a foglalkozó si ágaktól, amelyek során kapcsolatba kerül az embe­rekkel és egyre inkább a tár. sadalom számkivetettjének érzi magát Tehát elsősorban pszichológiai támogatásra szorul”. Lényegében erre a következtetésre jutott Klotz professzor, a Deauville-ben megrendezett, az elhízás problémájával foglalkozó kongresszuson. Henri Ború- professzor kategorikusan kije­lentette: „A civilizációs be­tegségek tanulmányozásával foglalkozó egyesület” szak­embereinek pontos statiszti­kai kimutatása szerint a tár­sadalomban „fontos” helyet elfoglaló személyek (például üzletemberek) hatvan száza­léka elhízott. Egy lyoni pro­fesszor ezer elhízott embert vett vizsgálat alá és kimu­tatta, hogy az 50 százalékos súlytöbblet 75 százalékos ha­lálozási arányt mutat, ez pe­dig azt jelenti, hogy a vizs­gált személyek átlagosan 9 évvel rövidítik meg életüket. Maga a társadalom sem tart­ja kívánatosnak bizonyos po­zíciókban az elhízott embe­reket. Tíz közül hét esetben az elhízás oka a túltáplált- ság; az ember azért hízik, mert vagy túl sokat eszik, vagy igen keveset mozog. Csak a diéta segíthet hozzá a fogyáshoz. Autókáziak ? Lapunk hírül adta, hogy Gyöngyöspatán avarkori te­mető nyomaira bukkantak, s „az egri vármúzeumból nyomban régészek autókáz- tak Patára”. Most nem a hi- báztatás szándékával, nem is a minden áron való nyelv­őrködés indítékából emeltük ki az idézett mondatból az autókáztak igealakot. Célunk vele elsősorban az, hogy megmutassuk, ez az igealak nem fogalmi értékében hi­báztatható az adott beszéd­helyzetben, hanem elsősor­ban azért, mert ez a kép­zési forma ebben a szöveg- összefüggésben éppen a pon­tosabb, árnyaltabb kifejezés szempontjából nem szeren­csés szóhasználati forma. Azt tudjuk, hogy nyel­vünkben a képzőknek sűrí­tő, tömöri tő szerepe is van. Az autókázik képzett szóban is több szóval kifejezhető fogalmi értékeket árnyalati különbségeket sűrítettünk bele. Az autó névszóból kép­zett autózik, autókázik ige­alakok használati értéküket tekintve nem vállalhatják egymás nyelvi szerepét. A termékeny -z képző va­lamely közlekedési eszközt jelentő alapszón arra a je­lentésváltozatra utal, hogy valaki valamin megy, uta­zik: hajózik, autózik, kocsi- zik stb. Ezek az igealakok Jelentéstartalmukban való­ban arra utalnak, hogy ® szavak használati értékében a lényeges a fogalmi tarta­lom, a fogalmi érték. Sem­leges hangulatú vagy hiva­talos közlésben jól teljesí­tik szerepüket Az idézett mondatban Is tehát az autóz­tak igealak használata a he­lyes. A sajtónyelvtől tárgyi­lagos fogalmazást és nyelv- használatot kell megkövetel­nünk. Az autókázik nyelvi for­ma azért nem megfelelő az idézett szövegösszefüggés­ben, mert ez az igiealak el­sősorban arra utal, hogy az alapszóban kifejezett jelen­téstartalmat, cselekvést több­ször, gyakran ismételve, megszakításokkal és ráérő- en végeztük el. Ezért más fogalmi és hangulati érté­ke van az autó és autókázik, a hajóz, hajókázik, kocsis, kocsikázik, autózás, autóké- zás, kocsizás, kocsikázás, ha­józás, hajókázás nyelvi for­máknak. Amikor a közlést megfo­galmazzuk, egy-egy szó hasz­nálati értékét nemcsak fo­galmi tartalma szempontjá­ból kell mérlegelnünk, ha­nem a szóhoz tapadó hangu­latkeltő erő szempontjából is. A stílus árnyaltságának, finom kifejező erejének el­sősorban ez az előfeltétele. Nem öncélú feladatvállalás ez, éljünk is véje bátrab­ban. Or. Bakos József ^Pő-izhnnuAZ&m. Ülök a Satuning gyűrűién és a fejemet fogom: — ö, én marha, most már mindent értek. Mindent! Csak már késő — és lemon­dóan legyintek. A hagyatékomat dolgozza fel egy kisebb, de lelkese­désben és lelkiismeretesség­ben nagynak is beillő kuta­tócsoport. A nagy Balambér posztumusz műveinek ösz- szességét készítik sajtó alá. A sajtó alá készítés azt jelenti, hogy minden kacatot kiku­tatnak, minden fecnit meg­néznek volt lakomban, már amit megtalálnak, és min­dent lajstromoznak. Ülök a szár, répafej, hogy a tőgy» könnvébben megteljék tej-í jel. Győzködtek engem. SZINTE VÉGSZÓRA csat-j lakozott hozzánk Tavi Béla j) főagronómus. Rááll-e a sző-* vetkezet minden részlegével 5 az állattenyésztés szolgála-5 Saturnyson, s szájtátva bá­mulom, hogy milyen szívó­san, milyen kitartóan és mi­lyen odaadó tisztelettel ku­tatnak utánam.­— Ezek alig várták, hogy meghalhassak, mert akkor kutathatnak a nagy Balam­bér után — morfondírozom és nagyot tűsszentek, mert meteorpor ment az orromba. Hogy milyen por és piszok tud lenni egy ilyen világűr­ben! Mondom, kutatnak és ta­lálnak is. Csodálatos, általam nem is ismert fiókzugokból bányásznak élő olyan jegyze­teket, amikre esküdni mer­nék, hogy nem is én írtam, sohasem láttam. Dg tudom, hogy mit írtam-firkáltam én?... Gk tudják! Ok, a nagy Balambér szerény ku­tatói, posztumusz utolsó mű­veinek összegyűjtői. S kicsit, egy egészen kicsit büszke is vagyok azért. Itt ülök tuni­kában és glória nélkül a gyűrűn, s lám mégis milyen sok boldogságot tudok én az élő földieknek szerezni, kü­lönösen így,' halálom után. Ott van ni, az a kicsit habó- kos kinézésű, karvalyorrú, most is milyen lelkesen mu­togat valamit annak a köp­cös, szemüveges másiknak, aki egy kéziratomat silabi­zálja nagy kínnal. De eddig nem tudta elolvasni. Ezután sem fogja tudni. Ha én él­temben félóra múltán nem tudtam elolvasni, amit kéz­zel írtam, miért tudná &, a halálom után. — Nézd ... hát nem érde­kes? ... Nézd már! — így a habókos kinézésű és szinte fuldokol a lelkesedéstől. Mi a nyavalya lehet azon a fec­nin, hogy úgy odavan érte. Ha jól látom, egy jegyzetpa- pír-negyed az egész, és ez meg úgy örül nekem, azaz­hogy neki, annak negyed jegyzetpapírnak, mintha sür­gősen papírra lett volna szüksége és egy egész jegy­zetpapírt talált volna. — Aha!... Az. Érdekes1 — mondta a másik, még mindig kéziratom soraival küszködve, ezzel mintegy le­fitymálva a habókos kinézé­sű talált kincsét. — De mit jelenthet? Va­lami nagy gondolat, valami nagy élmény kvintesszenciá­ja? Nem gondolod? — így a keszeg lelkesen, hogy egé­szen meghatódtam-: lám, a Izolálom után még kvint­esszenciám is van. Csak tud­nám, hogy mi az. — Miért, mi van rajta? — „Ha fent dolgoznak, nézz a lenti szövegre!” Csak ennyi De csodálatos, nem? ...és ekkor kaptam a fe­jemhez. Én marha, itt, a Sa­tumus gyűrűjén. Mert most már értem, miért vacakol­hatnak ezek, a kutatók most az én posztumuszomon. A cé­dula miatt. Amin egy hu- moreszkötlet volt azokról, akik fent dolgoznak a házte­tőkön, csak lent van a szö­veg, s ezt fel is jegyeztem azonnal magamnak. Ez az! Éppen a kezembe akadt a cé­dula a zsebemben kotorász­va, s olvasni kezdtem egy épülő ház tövében, mit is akartam én ezzel a cédulá­val ... Aztán hirtelen min­den megvilágosodott előttem. Itt dolgoztak a tetőn. (egri) 1971. július 25., w&s&smff

Next

/
Oldalképek
Tartalom