Népújság, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-04 / 130. szám
Ax egri vívók folytatták idei jó sxereplésüket A Heves megyei Vívó Szövetség május hó két utolsó vasárnapján két nagysikerű országos vívóversenyt rendezett Egerben a Dobó Gimn. tornatermében. Először a II. osztályú női tőr, majd később az I. osztályú kard verseny küzdelmeit bonyolították le. A II. osztályú női tőr első két helyezettje I. osztályú minősítést szerzett, a döntő többi résztvevője pedig II. osztályú minősítéshez jutott, míg a kard versenyben a döntőbe kerültek megszerezték, illetve megvédtek I. osztályú minősítésüket. Mindkét versenyen, de különösen a kardozók viadalán sok egyesület képviseltette magát. A egriek folytatták idei jó szereplésüket, s újabb magasabb minősítésekkel növelték jó hírüket. A villany tőrrel lebonyolított döntő színvonalas versenyt hozott, melyet az ózdi Gonosz Magda megérdemelten nyert meg. Örvendetes volt az is, hogy a két egri fiatalasszony (Csatlósné és Urbanovicsné) visszatért a pástra és jó vívással lepték meg a szakembereket. Ugyancsak örvendetes volt Nagy Mária szereplése is, aki az erős mezőnyben meglepetésre a negyedik helyet vívta ki magának. A fiúk találkozójáról elmondhatjuk még azt is, hogy nagyon szoros volt a verseny, amelyre bizonyíték. hogy a harmadik és a hetedik helyezettnek egyaránt négy-négy győzelme volt, s csak győzelmi arányaik útján lehetett közöttük eldönteni a helyezések sorsát. Kardozóink szerepléséhez hozzátehetjük még, hogy Nagy István volt az izgalmas verseny legnyugodtabb versenyzője, jó vívással biztosan nyert. Különösen az elővágásai és a védés-visz- szavágásai voltak eredményesek. Chikán a szokott vívását mutatta, nagyon gyors támadásokkal szerezte győzelmeit. Fekete idegesen vívott, látszik, hogy vizsgákra készül, összességében azonban a döntő valamennyi résztvevője megérdemelten védte meg egy évre I. osztályú minősítését. Eredmények: 11. osztályú női tőr döntő (18 induló): 1. Gonosz M. (Ózd) 8, 2. Csatlósné (Devánszky Bea) (Eger) 6, 3. Fogarassy E. (OSQ6, 4. Nagy M. (Eger) 5, 5. Urbanovicsné (Tóth Kati) (Eger) 4, 6. Kiss A. (Békéscsaba) 3, 7. Kulkai G. (Békéscsaba) 2, 8. Gubics I. (Békéscsaba) 2, 9. Szentesi A. (OSC) 0 gy. I. osztályú kard döntő (24 induló): 1. Nagy I. (Eger) 7, 2. Chikán S. (Eger) 6, 3. Fekete Gy. (Eger) 4, 4. Nagy I. (DEAC) 4, 5. Szilágyi Zs. (Bp. Honvéd) 4, 6. Sohajda G. (Eger) 4, 7. Szlabej (Csepel) 4, 8. Székely Gy. (BSE) 3 gy. INMEIf-OHHAN MNK labdarúgó-mérkőzések eredményei: Erdőtelek—Egercsehi 3:5, Szűcsi—Apc 0:1. A két csoportgyőztes június 9-én 17.30 órai kezdettel küzd majd meg az országos döntőbe való kerülésért, amikor az Apc—Egercse- hí mérkőzést rendezik meg Ap- con. # Atkári Tsz SK—Egri Dózsa ifj. 3:0 (2, 5,*7). Megyei női röplabdamérkőzés, Atkái*, 100 néző. V.: Veres. Atkár: Török, Bartók, Benei, Haraszti, Kotik, Lapu. Csere: Palla, Juhász, Mata. Eger: Lakatos, Goldbach, Legény, Lin- tallér, Agócs, Kuncsár. Csere: Ipacs. Jók: Török, Benei, Bartók, illetve: Goldbach, Lakatos. * Június 10-én Gyöngyösön, a Vak Bottyán Gimnázium épületében tartja ülését Gyöngyös városi TS elnöksége. Az ülésen megvitatják a város iskolai test- nevelési sport fejlesztési tervét, majd sor kerül a városi TS által kiírt iskolák közötti verseny értékelésére, a díjak átadására, és a jól dolgozó testnevelő tanárok jutalmazására. Az elnökségi tagok végül megtekintik az iskola új létesítményeit is. ❖ A megyei kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei. Férfiak: Dobó SE—Egri Finommechanika 17:16 (11:10), Hort—Gáspár SE 31:21 (11:9), Egri Tanárképző—Füzesabony 24:2i (11:10), Sírok—Gyöngyösi Építők 15:14 (8:9), Gyöngyössolymos—Dormánd 30:22 (14:11), Hatvani FMSZ—Egercsehi 21:35 (9:14). Nők: Füzesabony—Egri Spartacus 4:17 (1:8), Sírok—Gy. Vasas Izzó 10:6 (5:1). Ifjúságiak: Egri ITSK—Egri Finommechanika 12:7, Hort—Heves 11:31, Sírok—Gyöngyösi Kékes 9:15, Gyöngyössolymos—Dormánd 15:4, Hatvani FMSZ—Egercsehi 16:24. # Július 4-én vasárnap, 9 órai kezdettel Pétervásárán rendezik meg a falusi dolgozók nyári spartakiádjának egri járási döntőjét. Az első három helyezést elért egyéni versenyző és csapatok tagjai plakett díjazásban részesülnek, míg a csapatok oklevelet kapnak. Nevezni a járási TS címére június 15-ig lehet. A megyei n. osztályú labdarúgó-bajnokság állása, Keleti csopori: 1. Dobó SE 20 13 4 8 54-26 30 2. Stromf. SE 20 10 7 3 48-27 27 3. Erdőtelek 20 12 2 6 42-24 26 4. Egerszólát 20 12 1 7 50-32 25 5. Istenmez. 21 9 4 8 36-57 22 6. Mező SE 20 9 2 9 32-39 20 7. Maki ár 20 7 5 8 41-41 19 8. Kisköre 20 8 3 9 30-41 19 9. Szih alom 19 7 4 8 35-32 18 10. Besenyőt. 21 6 6 9 45-43 18 11. Mátrader. 19 7 1 11 34-43 15 12. Tarnalelesz 20 5 3 12 24-46 13 Kápolna ________visszalépett E gercsehi II. 22 12 2 8 74-45 26 * Gyöngyösi MGT—Gyöngyösi Gimn. 4:1 (2:1). Gyöngyös város középiskolás labdarúgó bajnoki mérkőzés. G.: Csík, Cséki, Tóth I., Ballok, illetve Dredor. Jók: Edőcs, Csík, Tóth M., Görög, Szalai, Cséki illetve: Dredor, Molnár, Matus, Szabó. # Országos ifjúsági vízilabda bajnoki mérkőzések eredményei: Egri Dózsa—Bp. Spartacus 4:3 (l:l, l:l, 2:0, 0:1). Vasas—Egri Dózsa 6:2 (1:1, 2:0, 1:0, 2:1). Az Egri Dózsa hetedik helyet foglalja el a bajnoki táblázaton. Tizenegy mérkőzésből 8 pontot szerzett, háromszor győzött, Két döntetlen eredményt ért el, hatszor pedig vereséget szenvedett. * A férfi kosárlabda NB U. Keleti csoportja élmezőnyének állása: 1. TFSE 11 9 2 894:645 20 2. Eger 11 9 2 883:701 20 3. Szeged 10 9 1 822:661 19 4. Közg. Egy. 11 7 4 950:871 18 Gyöngyösi városi kézilabdabajnokság eredményei, nők: Berze Gimn—Vasas Izzó 10:3, ITSK ifj.—ITSK serd. 9:2, Berze Gimn.—ITSK serd. 8:6. Férfiak: Szakközépiskola—Berze Gimn. 11:10, ITSK—ITSK otthon 30:12, ITSK—Szakközépiskola 18:14, ITSK—Vasas Izzó 19:9. Középiskolások úszóversenye Gyöngyösön Megrendezték Gyöngyös város középfokú iskoláinak úszóbajnokságát. A bajnokságon 25 fiú és 12 leány versenyző vett részt. A találkozón kiemelkedő eredmény nem született, de mint a szakemberek megállapították, az úszó szakszövetség és a KISB kezdeményezése helyesnek bizonyult és a jövőben érdemes a bajnokságot ismetelten megrendezni. Az egyes versenyszámok győztesei; fiúk; 100 m gyors: mm íúói»? im jjéttte* Tóth L. (MGT). 50 m gyors: Rédei L. (Berze). 100 m mell: Pócs A. (Berze). 50 m mell: Fehér Gy. (ITSK). 100 m hát: Horváth J. (ITSK). 100 m pillangó: Pócs A. 4x50 mell váltó: Berze Gimn. 4x50 m vegyesváltó: Berze Gimn. 4x50 m gyorsváltó: ITSK. Lányok: 100 m gyors: Dienes Zsuzsa (Berze). 50 m gyors: Szarvas Katalin (Berze). 100 m mell: Bodrogi Enikő (Berze). 50 m mell: Babiczki Anna (Berze). 100 m hát: Király Katalin (Berze). 100 m pillangó: Dienes Zsuzsa. 4x50 m mell váltó: Berze Gimn. 4x50 m vegyesváltó: Berze Gimn. 4x50 m gyorsváltój Berze ö*»---------------------------------F ényképész szakmunkást aki labormunkában is jártas, azonnal felvesz i a Gyöngyösi Fodrász és Fényképész KTSZ. Almási Pál n. 2. Hirdetési előadót felveszünk Jelentkezés írásban: Heves megyei Lapkiadó Vállalat, Eger, Beloiannisz O. 3. ÍLLÍS FELNÉMETI bánya, őrlő, műhely, ralitár muhkahelyeirikre felveszünk szakmunkásokat és segédmunkásokat. Felveszünk nőket, nyugdíjasokat, 16 éven felüli fiatalokat is. Jelentkezés bármelyik munkanapon, 8—16 óráig, az üzemvezetőnél, Felnémeten^__________ F IATALOK! Lósport Vállalat keres 14 életévüket betöltött és 8 általános iskolát elvégzett olyan fiatalokat versenylóápolói munkára, akik szeretik ezt a szép sportot. 3 éves szakmunkásképző iskola elvégzése esetén lótenyésztő szakmunkásbizonyítványt biztosítunk. Jelentkezés: Lósport Vállalat munkaügyi csoportjánál. Budapest, Vili., Kerepesi út 9. ÁLTALÁNOS karbantartó munkára nyugdíjast felveszünk. Mü- velődési Ház Eger, Knézich u. 8. A PARK Szálló felvesz női dolgozókat konyhára, mosodába és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés az Eger Szállóban a mun- kaügyi osztályon. ________________ . JÁR.VI íi PANNÓNIA motorkerékpár jó állapotban eladó. Eger, Menház u. 16. GARANCIÁLIS P-Fiat 1300-as családi okból sürgősen eladó. „Sürgős 75’* jeligére az egri hirdetöbe. MOST vizsgázott CH-s Wart- burg eladó. Kerecsend, Abonfi u. 2.___________________________ 850- ES Fiat Coupe kifogástalan állapotban eladó. Eger, Kilián u. ELADÓ 3,5 tonnás pótkocsi, vontató. vagy tehergépkocsi után. szentendrei gyártmányú 12 000,— Ft-ért. Megtekinthető: „VOSZK” Eger, Csiky Sándor u. 3. sz. EGY használt másfél tomiás Opel Blitz teherkocsi eladó. Eger, Foglár u. 6. CH 600-AS Trabant olcsón eladó. Abasár, Fő tér 3. 500-AS Trabant eladó. Gyöngyös, Petőfi u. 169. Boldog. VEGYES Az Eger—Gyöngyös vidéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége július 1—15, közötti időben történő belépésre, több éves mezőgazdasági üzemi gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépészmérnököt, vagy mezőgazdasági gépészetben jártas gépészmérnököt kíván alkalmazni A pályázatot 1971. június 15-ig kell benyújtani az alábbi címre: Eger—Gyöngyös vidéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége, Eger, Május 1. u. 26. A GYÖNGYÖSI Tejüzem kereskedelmi áruraktárost keres azonnali belépéssel. INGATLAN EGERBEN külön bejáratú bútorozott szoba férfi részére ki- adó. Eger, Arany János u. 17. 2 SZOBÁS családi házamat tulajdonjogilag átadnám belvárosi alacsony lakbérű főbérleti egy szoba összkomfortosért. Érdek- lődni: Felnémet, Béke u. 1, EGYSZOBA-összkomfortos lakást keresek. „Készpénz 70” jeligére az egri hirdetőbe.__________ GYÖNGYÖSI szövetkezeti 2 szobás komfortos lakásom eladó. „Azonnal” jeligére a gyöngyösi hirdetőbe. BONTÁSBÓL való gerenda, deszka és ablakok eladók. Eger, Cifrakapu u. 21. ELVESZETT Eger és Makiár közötti útszakaszon egy szögletes fekete kézitáska, melyben állatfülszámozó felszerelés, egy mérleg van, valamint egyéb apróságok. Kérem a becsületes megtalálót, hogy szolgáltassa be vagy jelentse az alábbi címre. Állattenyésztési Felügyelőség Eger, Trinitárius u. 1. 80-AS Pap síkkötőgép eladó. Eger, Kossuth Lajos u. 7. Mis- kolciné._______ S ZÁLLÍTÓSZALAG (6 méteres) közületeknek eladó. Művelődési Ház, Eger, Knázich K. u. 8. „A” kát. gödöllői székhellyel működő állami vállalat keres közép- és felsőfokú műszaki és gazdasági végzettséggel mélyépítőipari, illetve építőipari gyakorlattal rendelkező szakembereket az alábbi munkakörökbe: előkészítő mérnök kalkulátor, művezető, munkahelyi technikus, normatechnológus, építésvezető, pénzügyi csoportvezető anyagbeszerző, könyvelő, számlázó utó- kalkulátor. Ajánlatokat kérjük: „KÖZMŰ 5095" jeligére Magyar Hirdető, Bp., Fel- szabadulás téri irodájába. Az Szeré Ksz eladásra felkínál 2 darab jó állapotban lévő 350 cm3-es JÄWA motorkerékpárt utánfutóval, valamint 1 darab EAN 340—1000 egyetemes alig használt esztergapadot. Megtekinthető. Eger, Lenin út 88. sz. A VOLÁN 4. sz. Vállalat LAZ—69. típusú 3,3 tonnás autódaruhoz gépkezelői vizsgával rendelkező rakodógép-kezelőket felvesz Nehézgépkezelői vizsgával rendelkezők előnyben. Jelentkezés: EGER, Lenin út 194. sz. Teherforgalmi és Kereskedelmi Osztály. Vizsgázott kazánfűtőt alkalmaz A TEJÜZEM. Jelentkezés: Eger, Mária u. 21. szám alatt. ' KÖZELEDIK A TANÉV VÉGE. ESEDÉKES A Kl-HlESTKIKinS MEGÚJÍTÁSA. A BIZTOSÍTÁS EGÉSZ ÉVBEN A Megyei Művelődési Központ értesíti a kedves közönségét, hogy a június 5-én este 8 órakor a vár gótikus palotája előtt hirdetett operaestet Verdi: Rigoletto a kedvezőtlen időjárás miatt a Gárdonyi Géza Színházban rendezzük meg! A műsor és a közreműködők változatlanok! Jegyek válthatók a művelődési központban és du. 13 órától a színház pénztáránál! Olvassa a Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SALL BÉLANÉ szeretett édesanyám temetésén fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló fia, menye, unokája. 1