Népújság, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-19 / 143. szám
TŰZ ÉS VÍZ f Aki — bármilyen szinten ~ döntésre kényszerül, előszeretettel teszi fel a kérdést: vajon ne kérdezzen meg senkit és egy személyben, szuverén módon döntsön, avagy demokratikusan, munkatársai, illetve más érdekeltek véleményének meghallgatásával? Bármilyen valószerűnek látszik is a kérdésfeltevés, mégis többnyire hamis az így megfogalmazott dilemma. Valójában ugyanis nem az egyszemélyi és a demokratikus döntés között húzódik áthidalhatatlan szakádéit, hanem az érdemi és a megalapozatlan döntés között. Ezek előrebocsátása után, talán nem felesleges néhány szót ejteni magának a témának az időszerűségéről. Arról nevezetesen, hogy bár a társadalmi és a gazdasági életben, noha mindig szükség volt és szükség van helyes, hasznos elhatározásokra, ezek hordereje követelményeik súlyával és kiterjedésével arányosan növekszik, a döntés bonyolultsága pedig alighanem még fokozottabb mértékben. Ezért kerültek előtérbe napjainkban a döntések szervezeti, közgazdasági és etikai-politikai kérdései, illetve kívánalmai. Könnyű belátni, hogy a döntés demokratikussága nem néhány munkatárs formális megkérdezésétől függ. Es attól még nem lesz a szóban forgó döntés demokratikusabb. ha történetesen egyezik a megkérdezettek véleményével. Alighanem helyben vagyunk: a véleményeknél. Az érdemi és demokratikus, avagy fordítva — demokratikus és érdemi döntéshez ugyanis vajmi keveset nyújt néhány felületes vélemény: a kérdés alapos ismeretében fogant, megalapozott állásfoglalásokra van szükség. Nem feltétlenül helyeslőkre, mármint az esetleg ismert kiinduló állásponttal egyező véleményekre! A fontos ugyanis az, hogy a véleményezők, sajátos ismereteik és elfogultságuk szerint, a megoldás egy-egy reális változatát terjesszék az elhatározásra hivatott vezető elé, s az ő dolga a mérlegelés és a kérdés végső eldöntése. Lehetséges, hogy ez egyezik valamelyik előterjesztett javaslattal, de az sem kizárt. hogy — mondjuk — nyolc javaslat ismeretében egy kilencedik mellett tör lándzsát, éppen annyi felelősséggel, mintha egyes egyedül jutott volna elhatározásra, viszont sokkal nagyobb biztonsággal, fis ez a döntés demokratikusabb is holmi szavazásnál, ami — az elhatározás helyessége szempontjából — aligha megnyugtatóbb, viszont teljesen elmossa az egyéni felelősséget. Manapság gyakran megtörténik, különösen a gazdasági munkában, beruházásokkal, fejlesztésekkel öez- szefüggő kérdések napirendre kerülésével, hogy nem puszta véleményezésre, hanem eleve több döntésváltozat kidolgozására hívják fel az érdekelteket. Ez korszerű módszer, mert következetesen és tárgyszerűen, a számításba vehető célok és hozzájuk vezető különböző utak körültekintő feldolgozását feltételezi, egyszersmind az összehasinlítás lehetőségét és az igazi vá lasz tás kényszerét. Hogy azután, aki választ, a maga sajátos igényei szerint jusson el a véleménye szerint legjobbhoz. De ez esetben már tagadhatatlanul demokratikusan és érdemi alapon, mert nemcsak megkérdezte azokat, akiknek a szava, szakértelme mértékadó az ügyben, hanem azokra támaszkodva alakította ki a döntő állásfoglalást is. Hogy így is, ilyen körülmények között is előfordulnak, előfordulhatnak tévedések, helytelen döntések, az valószínű. De mindenesetre kevesebb, mint amennyire egyébként lehetne számítani. Egy bizonyos. Aki munkatársainak isme-1 reteire és lelkiismeretére támaszkodva dönt, az is felelős, de aki mindezt semmibe véve, megy a saját feje után, az felelőtlen E kettő pedig a tűz és a víz. Soha nem fémek öseae. <«*. íj Séta az ALKATRÉSZ korül III. Mi várható? A helyzetfeltárás, a háttér megvilágítása után itt az ideje, hogy megmondjuk, milyen pótalkatrész-ellátásra számíthatnak a mezőgazdasági üzemek az 1971-es esztendei aratáskor? A gyártók és kereskedők, felügyelők és irányítók véleményét így foglalhatjuk össze: az ellátás az aratás idején még nem lesz tökéletes, de a meglévő hiányosságok a gépek üzemeltetésére alapvetően nem hatnak ki. Ez a kissé elvont értelmű mondat a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a 12 ezer kombájn között nyilván mindennap lesz félezer, vagy ezer, amelyet éppen javítanak, amely néhány órára hiányzik a termelésből. Hasonló helyzettel száA bíztató Ígérethez hozzá kell tenni, hogy ez a számítás normális esztendőre normális, vagy ahoz közei eső aratásra készült. Ha megint kifogunk egy olyan nyarat, amikor mindennap esik az eső, akkor új helyzet állhat elő. Az ennek ellenére is fön- maradó gondok részletezése további cikkeket igényelne. Ezért csak utalásszerűén gondok vannak még a lánctalpas traktorok többfajta alkatrészének pótlásával a már leírt öntvény-probléma miatt, s nem sikerült eddig még megnyugtatóan rendezni bizonyos típusú gumiabroncsok beszerzését. Ezenkívül persze a pillanatnyi helyzet nagyobb mennyiségben igényelhet olyan alkatrészeket is, amelyekből elégha a jól felszerelt nagy ,ia- vitóváilalatok valamelyikével végeztetik cl a munkát. A kapcsolatot azonban időben meg kell teremteni, mert ha egy nagy vállalat lefoglalja a javító kapacitását, akkor várhat á tsz istenuntig. Abból kellene talán kiindulni hogy akinek 300 teherautója van, az könnyebben vár, mini akinek három. Vagy egy. A szokásos aratási ügyeletét illetékes szervek ai idén is megszervezték. Különösen figyelemre méltó, hogy kiszolgálási és javítási ügyeletet, tart a MEZÖGEP- nek mind a 121 üzemegysége. Ezek az egész országban megtalálhatók, tehát minden gazdasághoz közel esik legalább egy. Az idei esztendő* a szakAlakuló egri kertszövetkezet — akadályokkal... A városi munkás-kertszö- vetkezebek létjogosultságáról, népgazdasági és egyéni előnyeiről, hasznosságáról ma már aligha kell bárkit és bármilyen szervet meggyőzni: a városok és egyéb ipari települések határában parlagon heverő — részint a tulajdonosok által elhagyott részint állami tartalékban lévő — földek hasznosításáról van szó. A hatvanas évek elején a nepfront-SZÖVOSZ kezdeményezésére meginduló szervezés már meghozta első gyümölcseit a szó szimbolikus és valódi értelmében egyaránt: sok városunkban megalakultak az első kertszovet- kezefcek, s nem vész kárba hatalmas földterületeik évi termése és saját termésű, friss gyümölcs kerül a már működő kertszövetkezetek tagjainak asztalára. Ennek a körülménynek a még jelenleg sem zökkenőmentes zöldség-gyümölcs ellátás adja meg a rangját. Ugyanis az ellátás színvonala azáltal is egyre javul, ha egyre több család termeli meg a saját szükségletét... Megyénk székhelyén, Egerben is megalakultak az első kertszövetkezetek: az Almár- völgyben „Egri csillagok”, az Eged-alján „Eged-alja” és a kerecsendi út mellett „Mék- csey” néven. Ezek a kis társulások szépen beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, s éppen ez, valamint a még mindig jelentős nagyságú parlagterület ösztönzi a város illetékes hatóságait, meg a kertészkedni szerető városlakókat, hogy újabb kertszövetkezetek alakuljanak. Nemrégen írtunk arról, hogy milyen hatalmas terület — mennyi kisebb-na- gyobb elhagyott régi szőlő és gyümölcsös — áll elhagyatva, gazdátlanul Eger határában. Amint a városi tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályán megtudtuk, közel 500 jelentkezőt tartanak nyílván Egerben, akik családjukkal együtt — az idevonatkozó rendeleibek szerint — kertszovetkezeti, 200 —400 négyszögölnyi területet szeretnének megvásárolni, vagy bérbe venni hasznosításra. Csakhogy a jelentkezők többsége a belterületen lévő földeket — Szép asszony - völgy, Kisfaludy utca vége — igényli, s ez rendkívül nehéz helyzetet teremtett. Sajnos igen lassan halad az ügyintézés, hiszen először a tulajdonviszonyokat kellett tisztázni, majd felparcelláatatni a területet, s csak ezután kerülhet sor az elosztásra. Az említett belterületek parcelláiért valóságos őst rom indult: jelenleg már tízszeres a túljelentkezés, S egyesek — a nagy kereslet teremtette konjuktúrára hivatkozással — különböző visszaélésekről is suttognak. A városi tanács mezőgazdasági és élelmezési osztálya — a kialakult körülményekre való tekintettel — a tanács végrehajtó bizottságához előterjesztett egy olyan javaslatot: a kertszövetkezeti telkek kiosztását ne az osztály, hanem egy bizottság végezze. A végrehajtó bizottság úgy határozott, hogy — a lakáskiutalások gyakorlatához hasonlóan — társadalmi bizottság bevonásával osztják ki t tettveket a jelentkezők között. Csakis igy lehet széles körűen figyelembe venni azokat a szetn- pntokat és körülményekéi, amelyek alapján a legigaz- ságosaibbaa jelölik ki rövidesen a kis parcellák tulajdonosait. A belterületről .kiszorultak” számára pedig további lehetőségeket kínál a városi tanács a belső Kis-Rózsás dűlőben, ahol újabb 60—70 parcellán lehet kertészkedni, továbbá a Nagy József és a Petőfi termelőszövetkezetek is átadnak olyan területeket kertsaövetkeaeti használatra, amelyeken a nagyüzemi gazdálkodás nehézségiekbe ütközik. Ezáltal — az Alma r-völgyben, az andor- naki út mellett újabb 150— 160 parcella alakítható ki... (falud i) A Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat elsősorban pótalkatrészeket gyárt * mezőgazdasági erő- és munkagépekhez. Az idén mintegy ötezerfélét készítenek 350 millió forint értékben. Képünkön, Répási Béla fogazó a Super Zetor erőgépek fékdobjainak méretét ellenőrzi. (MTI foto — Beretii Ferenc) moíhatunft a traktoroknál, a tehergépkocsiknál, az egyeb munkagépeknél is. Emberi számítás szerint azonban az idén az a veszély nem fenyeget, hogy a gépek napokig álljanak, vagy egész szezonban hiányozzanak a termelésből az alkatrészutánpótlás, a javítás hiányosságai miatt sógesnefc gondolták a készletet. Tehergépkocsik ügyében azért adnánk egy jó tanácsot. Nem okos dolog, ha a termelőszövetkezet a teherautó javítására is ugyanúgy berendezkedik, mint a traktorokéra. Ha van is alkatrész, nehezebben fogják megtalálni. Célravezetőbb, Hétvégi házakat importál a FIÉRT ’ Ötletes hétvégi hazákat mutatott be pénteken a sajtó képviselőinek a FAÉRT Vállalat. A pihenőhelyek jellegének és a vásárlók eltérő igényeinek kielégítésére több faház-variációt állítottak fel 6—12 négyzetméteres alapterülettel. Érdeklődésre tartanak számot a csehszlovák ipar faházai, amelyeknek erős oldalfalai biztonságosan szállíthatók és időtállóak. Közművesített területeken a [ lakrész és a mel lékhelyisé- i #sk teljes kényelmet biztosítanak. Igen ötletesek a hazai termékek közül az egervári faipari ktsz hétvégi házai. Közöttük komfortos nyaraló is található. Ésszerűek a szerszámos kamrák, amelyek szükség esetén lakhatók is, mert ágyat és asztalt is beépítettek. A FAÉRT Vállalat tervei szerint ebben az évben Csehszlovákiából 400 hétvégi házat vásárolnak, a hazai ipar pedig a piackutatások után felkészül az igények kielégítésére. IMTI) j Mire ösztönöznek az új bérleti díjak Július l-től közel tízszeresét fizetik a vállalatok, intézmények az eddigi bérleti összegeknek A rendelet július 1-én lép életbe. Addig minden vállalatnak, intézménynek meg kell kapnia a megváltozott bérleti díjról szóló értesítést. Erről az új összegről, várható hatásáról érdeklődtem Marosán Lajosnál, a gyöngyösi Ingatlankezelő Vállalat igazgatójánál. Elmondta, hogy korábban az üzletek, vállalati székhazak, klubok és más intézmények egy régi, még a . pengős világból való rendelet alapján fizettek bért. A mostani rendelet szerint évente kétszáz forintot kell átutalniuk a bérleményük minden négyzetméteréért. Néhány példát is elővettünk. így többek között említette a 4-es Volán gyöngyösi üzemigazgatóságának a Fő téren lévő székházát. Ezért eddig évente 32 ezer forintot utaltak át az ingatlan- kezelőnek. A jövőben az évi bér eléri a 230 ezer forintot. Az iparcikk-kisker az ugyancsak Fő téri áruháza után közel ötvenezer forintot fizetett, ezentúl pedig 200 ezret. A Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat központja a Lenin úton található. Bérét 13 ezer forintban állapítottak meg éveikkel ezelőtt. Július 1-e után pedig 121 ezer ugyanennek a díja. Mi a rendelet célja? A kérdés önként adódik. Ügy tűnik, valamiféle mozgást altar elérni. Hatni akar a bérlőkre, hogy a nagy ösz- szegek saját létesítmények kialakítására bírják azokat. A Volán gyöngyösi üzem- igazgatóságának vezetőjét, Nagy Józsefet kérdeztem meg: vajon így látják ők is a rendelet logikáját? Elmondotta, hogy a nagy összeg miatt meghökkentek, rögtön utána is számoltak, és megállapították, hogy az ingatlankezelő a rendelet szerint vetette ki az összeget. Ezt a pénzt ugyan. a költségek között számolják el, de nem csökkenti majd a nyereségüket, mint ahogy az eszközlekötési állományt sem. hiszen bérlet után nincs eszközlekötésük. Arra sem bírja rá az üzletigazgatóságot a megemelt bérleti díj, hgy minél hamarabb saját székházat építsenek, mert egy ilyen beruházás központi keretből történik. Lényegében semmi sem fog változni nte trj bérlő# díj miatt, csupán a kiadás növekszik meg ennyivel. Annyit még, hogy minden szervnek joga van az értesí tés után nyolc napon belül fellebbezni, amennyiben sérelmesnek érzi a kivetett ősz szeget. De az illetékes szak miniszterek kérhetik a bér letek díjának módosítását megyei tanács végrehajtó bizottságától. A rendelet arra az alap- eivre épül, hogy a kész- kiadásokat mindig az szerv- vállalja, amelyiknél jelentkeznek ezek az össze' gek. A bérletek esetében: ne az ingatlankezelőnek kell jen évente hatalmas össze geket kapnia központi pénzforrásokból az épületek karbantartására. Ez így helyes Kérdés: az évi kétszáz forintos alapösszeg, ami négyzetméterenként illett meg az ingatlankezelőt, csakugyan realitásokra éptil-e? Az új bérleti díjak bizonyára nagyon sokféle megjegyzést váltanak majd ki bérlőktől. Csak egy dolog nem látszik valószínűnek, az hogy a bérlők most már rohamos gyorsasággal hagynák el az eddig birtokolt épületeket, egykori lakásokat. . &3S& emberek átmeneti évnek nevezik. Tavaly nagyon rossz volt a helyzet Jövőre mar kialakult, megnyugtató viszonyokat várnait. Az idei második félévi ellátás is jobb lesz, mint az első félévi volt. Bízzunk benne, hogy aratáskor sem lesz különösebb baj. Befejezésül érdemes meg szólni a kérdés úgynevezett pszichológiai oldaláról. Nem mezőgazdasági, hanem általános emberi tulajdonság, hogy ha valami nincs, de egyszercsak kapni lehet, akkor nem annyit vásárolnak belőle, amennyi szükséges, hanem sokkal többet. Egy kombájnon az úgynevezett variátor-ékszíj például általában három évig tart. Tartalékba tehát 12 ezer kombájnunkhoz négyezerre lenne szükség. Az idén behozattak belőle any- nyit, hogy minden kombájnhoz jutott egy. Mégis elfogyott az utolsó darabig. Ez a tülkészletezési hajlam az alkatrészhelyzetet pillanatnyilag még tovább rontja. Normális logikával számolva viszont el kell jönnie egy olyan időszaknak, amikor a felhalmozott készlet a helyzetet váratla- mul javítja. Ha ugyanis az üzemek elhiszik, hogy most már majd lesz alkatrész, altkor nem igyekeznek megnyerni az eladók kegyeit, nem vásárolnak — ha kapható — háromsz.or annyit, hanem felhasználják meglévő készleteiket. Így pedig az éppen gyártott mennyiség már a jövendő igényeket szolgálhatja. Bár már ott tartanánk! Földeáki Béla (Vége) janiiig 59,