Népújság, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-17 / 141. szám
Ott lesznek az olimpián Még az év elején nagy nem- »etközi gyorskorcsolyaversenyt rendeztek Davosban. Ezen a versenyen, idegen környezetben, idegen pályán a holland versenyzők hat világcsúcsot értek el. Nem sukkal később rendezték » .gyorskorcsolyázók Európa-baj- nokságát Hollandiában. Nem volt szakértő a világon, aki ne vette volna holtbiztosra, hogy az Hurópa-bajnokságot a narancs- sárgák valamelyik villámembere nyeri. Art Schenk, Kees Verliert, vagy Jan Bols. Hazai jégen, a hazai szurkolók buzdításától kísérve, csak természetes ... , A gyorskorcsolya Európa-baj- Tiokságát ezek után Dag Fomaes nyerte Norvégiából. Hát így jósoljon az ember sportügyben. Pedig ez csak egy Európa-bajnoltság volt. Egyetlen sportág egyetlen versenye. Most el lehet képzelni, mi vár arra, aki olimpiaügyben próbál jósolgatni. Hagyjuk hát a nemesfémeket, egyetlen pillanatra se, előlegezzünk olimpiai aranyat, ezüstöt, vagy akárcsak bronzot az alább felsorolt fiatal embereknek. Tekintsük Inkább csak névsorolvasásnak az egészet. Seregszemlének Kik azok a tehetséges ifjú sportemberek, akik 1970-ben rnár letették névjegyüket a hírnév asztalára, bejelentették Igényüket a müncheni repülőjegyre; Mégcsak teljességre sem törekedhetünk, nagyon sokan vannak, hálistennek. Aki netán kimaradt, meg ne haragudjék valahogy ránk. Gondoljon arra, hogy az olimpia mindig a nagy meglepetések fesztiválja, az jár él okosan, aki meghúzódik a háttérben. Így aztán még szebb, meg csodálatosabb az ügy, ha Münchenben netalán»», esetleg ,.. mégis ... A SPORTÁGAK abe-rendjének élén az atlétika áll. Az új magyar atlétikai reménységek élen pedig természetesen Major István. A Honvéd 23 éves versenyzője 220 centit ngrott magasba, a Fosbury »trükk segítségével, eny- nyi bizony még Mexikó tartánján is elég lett volna a bronzéremhez. Major ritka közösségi érzékről tett tanúbizonyságot, «mikor magával ragadta Kelement (219) és Tihanyit (214). Három ifjú magyar versenyző a nemzetközi magasiigrómezőny élvonalában ... hát ilyen se volt még. Ami a magyar dobóiskolát illeti, Pógyor Klára Párizsban muÉRkozott be a világnak, sőt, még a hazai szurkolóknak is. A nyíregyházi kislány 49,50-es diszkoszvetéssel nyerte egyetlen ifjúsági Európa-bajnokságunkat. És a TF-en most — nem akármilyen ajánlólevél —, Szécsényi József irányításával dolgozik. Kulcsár Gergely is elégedetten nézhet végig az Ifjú trónkövetelőkön. A csepeli Paragi Ferenc 17 éves létére 70,06-ot dobott gerellyel. a tizenhat esztendős Pajtás Dénes pedig egészen 70,84-ig 1 ütött. Nem tudjuk létezik-e ebijén a számban serdülő-világcsúcs? A jő fatő még mindig hiánycikk Magyarországon. Velekei Márta nagyszerű 2:03.3-as 800-zal kezdte az évet, aztán hamar megsérült de ezzel is nyolcadik a világranglistán, és ha meggondoljuk, hogy egy év alatt kereken négy másodpercet javult, akkor... A javulás ütemével Hazai Balázs esetében sincs probléma. A Vasas 23 éves akadályfutója 8:48.4-ről 8:42-re ment le az 1970-es versenyévad során. Birkózásban érdemes lesz Kiinga László nevét megjegyezni. A Honvéd versenyzője huszonhárom éves, ez még afféle kamaszkor a nemzetközi birkózó- mezőnyben. KAJAK-KENUBAN a nagy őrségváltás esztendeje volt miná- Junk az 1970-es év. E téren sikerült egy jókora lépéssel megelőznünk a vetély társakat, a szovjet, román, svéd, NDK-s kajaksport csak az 1971-es versenyévadban újít. Addigra pedig Völgyi Péter és Svidró József már rég minden hájjal megkent, beérkezett klasszissá válhat. A két újonc már a bagsvaerdi világbajnokságon bizonyított. Völgyi harmadik lett tízezren, Svidró negyedik ötszázon. — Ki ez a Völgyi? — szömyűl- ködött a dán Hansen. — Hiszen máris úgy ment, mint a legtapasztaltabb versenyző. Végig az oldalvizünkön húzatta magát. Nagy kajakos lesz. A dán Hansen neve nem egészen ismeretlen ebben a sportágban. Már Rómában ö nyerte a kajak egyesek olimpiai bajnokságát. Jellemző, hogy Völgyi egészen másképp látta a saját versenyét. — Három hajó fogott közre. Se ki. se oldalt, semerre nem láttam. Rengeteget kell még tanulnom. ökölvívás... A miskolci junior Európa-bajnokság fordulatot hoz. Sok sivár esztendő után Godó és Orbán F,urópa-bajnok- ságot nyer Bukarestben és Miskolc bizonyít: öt alkalommal játsszak el a magyar himnuszt. Ezúttal megkockáztatunk egy jóslatot: ez az öt arany Münchenben is jelenthet valamit. Nézzük a győzteseket. Papírsúlyban: Glück Péter, az Óbudai Tsz szőkesége. Tizennyolc éves. Kísérteiként mozog a szorítóban, nem lehet megütni. Az ellenfél ökle, mint a villám. Mégis mindig a levegőt találja. Aztán kiderül, hogy a kísértetnek dinamit van a kesztyűjében. Légsúlyban: Kisnémeth Zoltán. Született mókamester a fekete O MMlii mi. június 17,, «r&lprtök fiú.. Mosolyog, táncol, vicceket mesél a kesztyűivel. Az ellenfél gyomrát sorozza és amikor az pár centivel mélyebbre viszi a védőfalat, már az állán csattan a felütés. KÖNNYŰ SOLTBAN: Juhász László Petőfibányáról. Tavaly szeptemberben még csak a bennfentesek ismerték a nevét. Augusztusban talán még ők sem. Hátrál és hátrál és hátrál. Aztán hirtelen megáll, odaken egy dobpergésszerű sorozatot és mire az ellenfél feleszmél, Juhász már ismét messze jár. Klsváltósúlyban: Nemec Károly. Ö is Miskolcon növekszik alig ismert tehetségből klasszissá. Pokolian kemény legény. Nyolc kilót fogyasztott, hogy a súlyhatáron belül kerüljön és ennek ellenére forgószélként söpör végig az ellenfelein. Nagy íölény- nyel győz. Mintha száz síkon húsz métert verne ellenfeleire. Nehézsúlyban: Réder József. Jóságos ég, végre egy nagydarab legény, aki szívósságáért is kétszer jelentkezett. Rászámol- nak, túléli. Halálosan elfárad, alig törődik vele: Pokoli hajrát diktál. Junior Európa-bajnokok. Legfeljebb húszévesek. Vegyük még hozzá, hogy Csjeff Sándor sem több, vegyük még hozzá, hogy Gedó György, Badar! Tibor is alig lépte át a junior kor határát. Izgalmas dolgokra számíthatunk a müncheni szorítóban! Öttusában természetesen Kelemen Péter az év embere és az év meglepetése. Egy 24 éves legény gondol egy merészet és legyőzi a legnehezebb sportág többszörösen fémjelzett világ- klasszisait, világbajnokságot nyer Warendorfban. Jó, csakhogy egy világbajnokot akkor sem illik tehetséges fiatalnak nevezni, ha válóban fiatal és még oly tehetséges is. VÁLASSZUK AKKOR ezúttal a sportág végtelenül bőséges terméséből Villányi Zsigmondot, az öttusázás junior-világbajnokat. Villányi huszonegy éves, a Csepel versenyzője, képzett szabályozástechnikai műszerész. Az egész esztendő átlagában naponta hat órát tölt edzéssel es hetenként húsz-huszonkét edzést tart. Nagy fölénnyel nyert Fon- tainebleau-ban a junior világ- bajnokságon. Négy versenyszámban túlteljesítette azt a szintet, amelyet edzője, Benedek Ferenc írt elő a számára és csak egyetlen számban maradt el tőle. Jellemző az öttusavilág szemlélet- módjára, hogy az edző csak ezt az egy számot veszi figyelembe az egész éves munka értékelésénél. Súlyemelésben Holczrelter Sándor neve kívánkozik ebbe a re- vübe. Az oroszlányi fiú 24 éves, 155 cm magas és 52 kiló. Termete valóságos óriás a lepkesúly kisemberei között. A magasság és a testsúly aránya kemény dolgokról árulkodik. A súlyemelők általában masszív, tömör emberek. Holczreiternek Az Egri Dózsa Sportiskola sportnapközije június 14-én megkezdte munkáját a Szilágyi Gimnáziumban. Mint Jávori József vezető elmondotta, itt 340 gyermekről gondoskodnak egész nyáron át, biztosítva nekik a különböző sportágak gyakorlásához szükséges felszereléseket. A versenyuszodában ugyanakkor 60 úszó részvéTizenkét nemzet labdarúgó-sportjának „legmánká- sabb” képviselőit egy helyen csak világbajnokságok, olimpiai tornák alkalmával lehet együtt látni. Vagy olyan esetben, amikor a nemzetközi labdarúgóélet egy nagy egyénisége tiszteletére rendeznek búcsúmérkőzést, mint nemrégiben Moszkvában, a világhírű kapus, Lev Jasin köszöntésére. A luzsnyiki stadionban megrendezett fut- ball-parádén 12 ország 16 labdarúgója lépett pályára a búcsúzó világsztár meghívására. A nemzetközi garda a mérkőzés utáni banketten baráti beszélgetést folytatott a labdarúgás jövőjéről. A jelen nagy csillagai kicsit pesszimistán tekintenek a jövőbe. Mazurkiewicz (Uruguay): csökkenteni kéne a csapatok létszámát, vagy növelni a játékteret és a kaput! Egyre nagyobb a gólszegénység, a védők „ragadnak” a csatárokra, ha egy mérkőzésen már két gól születik, a közönség elegedett lehet. A tehát rengeteget kell fogyasztania, hogy beférjen a legalsóbb súlycsoportba. — Vézna, beteges kisfiú voltam — meséli. — Mindig szerettem volna erős lenni. Ezért választottam a súlyemelést. . . Úszásban — természetesen — Gyarmati Andrea. Esetleg plusz egy fő: Hargitay András. ANDREA TAVALYELŐTT a pillangó-világranglista élén állt, 70-ben két Európa-bajnoki aranyat nyert Barcelonában. — Száz pillangón csak 1:02- vel lehet olimpiai bajnokságot nyerni Münchenben — mondja. — Jobb, ha így gondolkozom. Az ügy hajmeresztő, mert a 100 m női pillangó világcsúcsa ebben a pillanatban csak 1:04.1. De hát persze jobb félni... A dologban az a különös, hogy Andrea még félni is valami bugyborékoló jókedvvel képes. Napi tizenkétezer méter le- úszása után ez a jókedv külön kis csoda. Hargitay András tizennégy éves. Barcelónában egyetlen óra leforgása alatt a két legkeservesebb férfiszám (a 200 pillangó és az 1500 gyors) döntőjébe sikerült beverekednie magát. Van egy olyan érzésünk, hogy bármit művel is András Münchenben, az ő Igazi olimpiája a montreali lesz. Vagy az azt követő. A vívás természetesen legeredményesebb olimpiai sportágunk. Itt aztán valósággal tolonganak a müncheni olimpia igényjogosultjai, és fegyvernemenként legfeljebb egy-két név puszta felsorolására szorítkozhatunk. NŐI TÖR: Szolnoki Mária 23 éves, a Dózsa versenyzője. Hosz- szú sérülése után most kezd újra belelendülni. Pillanatnyilag Bóbis Ildikó mögött a ranglista második helyén áll. Férfi tör: Czakke! István, S3 éves, a Vörös Meteor vívója. Nagyszerű felépítésű, kemény, küzdöképes versenyző, az edzéseken hihetetlenül súlyos büntetéseket ró önmagára. Szakács György, 22 éves, a Honvéd versenyzője. A TF vívómesterképző tanfolyamát végzi. Tavaly óta egy klasszist javult, jelenleg a ranglista negyedik helyén áll. Párbajtőr: Erdős Sándor, 23 éves, a BVSC sportolója. Már több mint ígéret, Ankarában teljes értékű tagja volt a világbajnokságot nyert csapatnak. Osztrics István, 21 éves, orvos- tanhallgató, az OSC versenyzője. Tavaly a ranglista tizedik helyén állt, most az első válogatón negyedik lett. Kard: Marót Péter, 25 éves. a Vasas versenyzője. A szakértők szerint a „kezében minden benne van”, a nagy hagyományok folytatója lehetne. Talán egy kicsit komolyodhatna. A 24 éves Nagy Zsolt és a 23 éves Kocsis Imre személyében az elmúlt évek Ifjúsági világbajnokai nyújtózkodhatnak eggyel fényesebb aranyért. telével indult egy úszó sportnapközi. Mint értesültünk, az egri sportnapközit meglátogatta már a Testnevelési Főiskola vezetősége, illetve egy külföldi delegáció is, melynek tagjai elismeréssel nyilatkoztak a látottakról, a gyermekek továbbképzése I érdekében kifejtett munkál- I kodásról. támadójáték kihalófélben van, kezdünk visszatérni az ősi felállásra, amikor a csapatok csak a védekezésre gondoltak. (A nyilatkozat érdekessége, hogy az uruguayi labdarúgó kapus-poszton szerepelt és a Jasin- ménkőzésen két gólt is kapott.) Bobby Charlton (Anglia): egy-egy nagy mérkőzésre óriási propagandamunkával még sikerül ki csalni a szurkolósereget, de az érdeklődés egyre csökken, a mi sportágunk irányában. Miért van így? Sok a durvaság, az előre megbeszélt eredmény, sóik csapat nem is akar gólt rúgni, hanem csak az X-re pályázik. Jobban kéne büntetni az időhúzást, a taktikai faultokat, itt az ideje, hogy bevezessék az öt-, tízperces — félórás, egy félidős kiállításokat. Fachetti (Olaszország): Egyre jobban megszűnnek a hagyományos posztok, néha a védőik már jobban lőnek, mint a csatárok, és az elöl- ■játezók szint© már csak azPeterdi Pál Négyszáz fiatal az Egri Dózsa sportnapközijében Pesszimisták a sztárok A labdarúgás jövője TEKE Kába ETO—E. Spartacus 6:2 (4993:4897) NB I-es férfi tekemérkőzés, Győr. ETO: Juhász 833, Kiss 840, Mogyorósi 808, Variga 838, Lencz 824, Kovács 850. Eger: Simon 810, Pummer 828, Molnár 811, Tóth 783, Kocsis 816, Virág 849. A jelenlegi listavezető ETO otthonában játszott mérkőzésen a Tősi és Ficze- re nélkül kiálló egri csapat nem sok eséllyel lépett pályára. Az első párban a vendégek még jól tartották magukat, a hazaiaknak nem sikerült jelentős előnyt szerezniük, ezután azonban a győriek fokozatosan kihasználták a hazai pálya előnyét és 87 fával elhúztak. Az utolsó párban a hazaiak játékosai könnyel- műsködni kezdtek, ami majdnem megbosszulta magát, mert a Kocsis—Virág pár az első 100 dobás alatt 36 fára csökkentette hátrányukat. Végül a hazaiak rákapcsoltak és biztosították győzelmüket. Az egriek egyéni pontjait Pummer és Virág szerezte. A felnőttek mérkőzése előtt játszották le az ifjúságiak összecsapását, ahol az egriek Piílkó—Gyöngy összeállításban 3:1 arányban nyertek. Az Egri Spartacus legközelebb vasárnap, június 20- án a Szombathelyi SE-vel játszik újabb bajnoki mérkőzést. A találkozóra az ózdi pályán kerül sor. Újabb győzelem.. „ Vasárnap Egerben került megrendezésre az Egri Dózsa— Nyíregyházi Petőfi NB Il-es női röplabdamérkőzés. A találkozó újabb egri győzelmet hozott, hiszen a lila-fehér lányok biztosan, nyertek 3:0 arányban, és így nagy lépést tettek élőre kitűnő helyezésük megtartásáért a bajnoki táblázaton. Képünkön Holló Máriát az egriek csapatkapitányát látjuk a hálónál leütés közben. Távolban Gergely figyeli a labda útját. (Molnár I. felvétele) Juhász is elbúcsúzott A kedd esti műsorban három magyar ökölvívó küzdött az érmesek közé jutásért, második párként Gedó, harmadik párként Junghaus, kilencedik párként pedig Juhász lépett szorí- tóba. Papírsúlyban Gedó pontozással győzött Udella (olasz) ellen. A két ökölvívó vívta két esztendővel ezelőtt, Bukarestben az Európa-bajnoki döntőt. Nagy csatára volt tehát kilátás és ez nem is maradt el. A magabiztos és villámgyors kemény balegyenesekkel dolgozó Gedó biztosan vezetett, irányította a küzdelmet. Az első menet utolsó pillanatában azonban óvatlan volt. Udella egy nagy ütése állón találta és számolni kellett rá. A váratlan eseménytől Gedó egy kicsit megzavarodott, a második menet első harminc másodperce a rohamozó olasz versenyzőé volt, utána azután ismét Gedó lett az úr a szorítóban és sok ütést helyezett el a fejelő, fogást alkalmazó olaszon. Gedó a magyarok közül a harmadik érmet szerezte meg. Légsúlyban: Grncescu (román) pontozással győzött Junghaus ellen. A Junghausnál jóval fiatalabb, de magasabb román versenyző már az első pillanatokzal törődnek, hogy hogyan szerezzék vissza a labdát. Mit kéne tenni? Ezzel foglalkoznak a szakemberek már hosszú idő óta. A megoldás, amit az olaszok javasolnak: szüntessék meg a lesszabályt, a bírák többet törődjenek az időt húzókkal, a játék-„széttörőkker’. Mészöly Kálmán (Magyar- ország) : a válogatottat csak egy különösen kemény kezű ember vezetheti ki a kátyúból, akinek a szava törvény, parancsszó és nem kérés. Meg kell tanulnunk újra focizni, mert úgy tűnik, elfelejtettünk. A jövő labdarúgójának a pályán kell élnie — naponta két edzés nem ■valószínűtlen követelmény — és ott kell meghalnia, azaz: a mérkőzésen az utolsó percig oroszlánként kell küzdenie, ha összeesik és hordágyos viszik le az öltözőbe, de csak ha csapata győzött akkor lehet igazán elégedett. Persze, aki sportszerűen él és nem lógja el a futóedzéseket, az a saját lábán fos távami,. ban elárulta, hogy mit altar a szorítóban: hosszabb karjaival távol tartja magától a magyar bajnokot. Ez sikerült is. Jung- haus nem tudott a közelébe férkőzni, a román feltartó balegyenesei sokszor célba értek. A második: menet elején Junghaus bal csapó tt ' horga után Grucescü' megingott, de Junghaus ezt nem használta ki. Később már egyre kevesebbszer sikerült Gruees- cunak feltartani Junghaust. Erősen kiegyenlített küzdelem folyt, a román ökölvívó azonban az első menetben szerzett előnyével győzött. A mérkőzés után Junghaus sírva fakadt, de Gedó sem látszott Európa legjobb súlyemelői a tavalyi szombathelyi Európa-bajnokság után ismét nagy találkozóra gyűlnek össze június 19. és 27. között Szófiában. A harmincadik EB szólítja porondra az erős embereket ugyanabban az Universiade-csarnokban, ahol 1965-ben az európai mezőny egyszer már megmérkőzött egymással. A magyar súlyemelőket nem véletlenül emlegetik az éremkövetelők között. Az elmúlt évi szombathelyi EB-n 39 pontot gyűjtöttek a magyar versenyzők és biztosan szerezték meg a nemhivatalos csapatverseny második helyét a verhetetlen Szovjetunió mögött. A magyar emelők képességeiről tanúskodik, hogy 1962. óta, tehát tizedik éve nem zajlott le Euróba-bajnokság magyar győztes nélkül: 1962: Földi és Veres, 1963: Földi és Veres, 1964: Tóth G., 1965: Ecser, 1966: Tóth G., 1968: Földi, 1969: Bakos. 1970: pedig ismét Földi diadalát hozta. Szófiában is teljes, 9 tagú együttes képviseli a magyar súlyemelést. A keret még n versenyzőből áll és csak közvetlenül a porondralépés előtt tisztázódik ki, és melyik súlycsoportban indul. Röviden a Szófiába készülő magyar versenyzőkről: Szűcs Lajos (Diósgyőr) 25 éves, lepkesúlyban 320 l<g a legjobb eredménye. Ka indul, akkor EB-újonc lesz. Holczreiter Sándor (Tatabánya) 1969-ben mutatkozott be. a Világ- es Európa-bajnoki porondon. Két VB és két EB all már mögötte és a 25 éves sportoló ezalatt a legjobbak közé vere- kedte magát. Columbusban lepkesúlyban 347,5 kiló a legjobbja. Légsúlyú nyomásban világrekorder. Földi Imre (Tatabánya). Májusban volt 33 éves, nemcsak a magyar, hanem az egész nemzetközi súlyemelőélet egyik nagy egyénisége. Az 1959. évi varsói Világ- és Európa-bajnokságon kezdte szereplését, 3 olimpián, 7 Világ- és 11 Európa-bajnokságon indult. Egyszer volt világbajnok. négyszer nyert Európa - bajnokságot. 10 érmet gyűjtött az EB-ken. Sokszoros világcsúcstartó. légsúlyban 372,5, pehelysúlyban pedig kg a legjobbja. az EB-től túlságosan boldognak. Gedó mondta: — Udella jobban boxolt, mint két éve az EB döntőjében, én meg rosszabb voltam ezen a mérkőzésen, ezért volt ilyen szoros a küzdelem. Gedó legközelebb-. csütörtökön —, a döntőbe'jutásért a lengyel Rozék ellen lép szorítóba. A magyar csapat szakvezetői, Papp és Adler úgy értékelték, hogy biztosan győzött és Jung- haus is szoros küzdelmet vívott. Nehézsúly: Denderis (lengyel) p. gy. Juhász (magyar) ellen. A két versenyzőnek csak 4 percig volt ereje, aztán sok volt a dulakodás. Benedek János (Oroszlány) 27 éves. 1965. óta állandó VB—EB résztvevő. Kétszer volt EB bronzérdemes. tavaly Columbusban a diszkvalifikálások után a negyedik helyről világbajnoknak léptették elő. Legjobb eredménye pehelysúlyban 385 kg. Máthé József (Szombathely) 26 éves, EB-újonc lesz, ha indítják. Könnyűsúlyú nyomásban az idei bajnokságon világrekordot állított fel, 415 kg a legjobbja. Bagóes János (Oroszlány) is a fiatal, de már nagy nemzetközi tekintéllyel rendelkező versenyzők sorába tartozik. Az 1965. évi szófiai EB-n mutatkozott be, 370 kilós eredménnyel ötödik lett könnyűsúlyban. Azóta már Európa-bajnokságot is nyeri, könnyűsúlyban 432,5, váltósúlyban pedig 450 kg-ig jutott. Szarvas Gábor (Testvériség) 28 éves, 1969-ben mutatkozott be és mindjárt VB és EB ezüstéremhez jutott. EB-n kétszer indult, mindkétszer második volt Ku* rencov mögött. Legjobb eredménye váltósúlyban 455 kg. Bakos Károly (Testvériség) 28 éves. ötödik esztendeje szerepel a nagy nemzetközi erőpróbákon. Középsúlyba n 1969-ben a japán Oucsi csak könnyebb testsúlyával vette el tőle a világ- bajnoki címet. így ..csak” Eu- rópa-bajnokságol nyert. Legjobb eredménye 487,5 kg. Horváth György (Csepel) 1969- ben szinte a névtelenségből került a világ legjobb középsúlyú versenyzői közé. A szómba the- lyi Europa-bajnokságon 472.5 kilós eredmenye bemutatkozásként ezüstérmet ért. Legjobbja már 480- kg. Nagy Ferenc (Szombathely) ó is a fiataiabb korosztály képviselője. Még nem tapasztalt, elragadja a hév, így Varsóban (1969) és Columbusban (1970) kiesett. Legjobb eredménye: 500 kg, félnehézsúlyban. Nemessányi Árpád (Tatabánya) 27 éves, néhány éve a nemzetközi szakértők is a világ legtehetségesebb versenyzői közé sorolták. Egy-két éve azonban elúszott. 1963-ban már EB negyedik volt. 1964-ben EB ezüsthöz jutott. A szófiai lesz ötödik Európa-bajnoki szereplése. (Két olimpiai és egy VB után.) Nehézsúlyban legjobb eredménye 522,5 kg. Tíz éve minden súlyemeli EB-n veit magyar győztes