Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-13 / 111. szám
Megnyerjük a béke csatáját A nemzetközi békemozgalom mintegy 800 küldötte érkezett Budapestre, hogy megvitassa a békehareosok új feladatait. A Béke-világta- nács — mint Romes Csand- ra, a BVT indiai főtitkára bejelentette —, új nagyszabású megmozdulások programját dolgozza ki, új békeakciókat kezdeményez, együttműködve a legkülönbözőbb békeszerető erőkkel, az átfogó aniiimperialista világfront erősítésének jegyében. A nemzetközi békemozgalom húszegynéhány éves fejlődése során páratlan sikereket értek el. A magot a haladó értelmiség legjobbjai vetették el, még 1948-ban, amikor a lengyelországi Wroclawban megtartották a világ íróinak, művészeinek, tudósainak első békekonferenciáját. Határozatukat .,békés hadüzenetnek” nevezték, a békét újra fenyegető imperializmusnak címezték. Aláírói között a nemzetközi tudomány és művészet olyan ragyogó alakjai szerepeltek, mint Joliot-Curie, Picasso, Aragon, Lukács György, Martin Andersen Nexő, So- lohov, olyan világnagyságok küldtek szolidaritási üzenetet, mint Chaplin és Einstein. Ezen a konferencián Fa- gyejev, a szovjet írók küldötte ezt mondta: „Nem elég nem akarni a háborút, hanem cselekedni is kell a békéért.” A passzívaktól, a pacifistáktól, a háborút nem akaróktól au évek harcai során olyan békehareosok mozgósításáig jutottak el, akik cselekednek, mozgósítanak, tüntetnek, szerveznek a béke védelmében, minden alkalmat és eszközt megragadnak, hogy sokra szállhassanak a háború ellen, az emberiség békéjének védelmében. A wroclawi kezdeményezés után egy évvel már összeült Párizsban az első béke-vi- T'ágkongresszus, immár 72 nép küldöttének részvételével. Ekkor Aragon, a nagy francia költőfejedelem fogalmazta meg a programot: „Eltökéljük, hogy megnyerjük a béke csatáját”. Ezen a kongresszuson határozták el, nogy állandó békebizottságot szerveznek, létrehozzák a nemzetközi békemozgalom központi irányító szervét. Ennek a bizottságnak történelmi érdeme a stockholmi felhívás: 1950. tavaszán felszólították a világ valamennyi, becsületes emberét, aláírásával csatlakozzék ahhoz a követeléshez, hogy tiltsák be az atombombát. Szakasits Árpád, a magyar békemozgalom egyik vezetője később úgy méltatta ezt a felhívást, mint a békeharc első nagy hadparancsát. A népek eleget tettek ennek a parancsnak, hat hónap leforgása alatt több mint 500 millió aláírás gyűlt össze a békeíveken. Olyan erőtényező lépett ezzel a nemzetközi küzdőtérre, amellyel számolniuk kellett az imperialista hatalmaknak is. Az atombombát erkörcsileg törvényen kívül helyezték. Ez az állandó békebizottság volt a Béke-világtanács- nak, amelyet a XI. Béke-vi- lágkongresszus hívott életre; Varsóban ^'töt-b mint 70 ország másfélezemyi békeharcosa követelte a koreai háború befejezését, sürgette a tömegpusztító fegyverek betiltását, ítélte el a háborús propagandát. Ezen a kongresszuson mondta Ehrenburg szovjet' író: „Meg kell változtatni a világ éghajlatát, ki kell szorítani az emberek tudatából a háború elkerülhetetlenségének és közelségének gondolatát”. A BVT megszámlálhatatlan gyűlést, értekezletet, találkozót, tüntetést, rendezvényt rendezett, sok száz kiáltványt nyilatkozatot. felhívást tett közzé „a világ éghajlatának" megváltoztatása” érdekéiben. Ennek a szívós szervező munkának elévülhetetlen érdeme, hogy sikerült csapást mérni a háborús uszítókra, megváltoztatni a hidegháborús viszonyokat. Történelmi érdeme a békemozgalomnak, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok oldalán, a békéért síkraszálló erők hatalmas táborát szervezve segített elkerülni a jóvátehetetlent; a nukleáris katasztrófát. Konfliktusok egész sora rázkódtatta meg a világot, de egyik sem torkollott pusztító atomháborúba. Ebben része, szerepe volt a békemozgalomnak, amint jelentős szerepet vállalt a békét és biztonságot fenyegető mesterkedések elleni tiltakozásban. az agresszió áldozatául esett indokínai és közel-keleti népek iránti szolidaritásban. a nemzeti felszabadító mozgalmak támogatásában, a gyarmati rendszer bomlásának siettetésében, a BVT hozzászólt minden sors- kérdéshez; minden alkalmat megragadott, hogy a háború ellen, a béke pártján sorakoztassa fel az embereket, R. I. Egy újítás gazdát keres A közelmúltban Csőké Mihály, a Heves megyei Vegyesipari Vállalat raktárosa kereste fel szerkesztőségünket. Nem is akármilyen ügyben — egy érdekes újításról adott számot. Elmondta, hogy több, mint egtj évtizeden át nehéz fizikai munkával, pincevágással, bővítéssel kereste kenyerét. Saját maga is tapasztatta, hogy ez a munka milyen nagy fáradságot, fizikai erőkifejtést igényel. Ez adta az ötletet, hogy megpróbálkozzon egy olyan gép konstruálásával, tervezésével, amely megkíméli az embert, s ugyanakkor nagyobb teljesítményre legyen képes. Nem kis munlüval, töprengéssel él is készítette a terveket és két évvel ezelőtti meg i&Lkezaíé a gép alkatrészeinek megszerzéséi, összeszerelését. Anyagiak hiányában azonban kénytelen volt a munkát abbahagyni s most arra vár, hátha akad olyan vállalat vagy termelőszövetkezet, amelynek megtetszik az újítás és segítséget nyújt a kivitelezéshez. Tüzetes műszaki leírást nem áll módunkba az újításról közölni, azt azonban elmondhatjuk, hogy a pincevágó gép teljesítménye ötszöröse egy munkás teljesítményének. A gépkezelőn kívül az üzemeltetéshez csupán egy segédmunkás szükséges. A gép kapacitása napi öt köbméter s nagyon előnyös, hogy a kikerülő kő külön megmunkálást nem igényel, alkalmas az építkezésre. Maga a gép ára — az újító előzetes számításai szerint — egyetlen húszméteres pince vágásánál megtérülne. Természetesen csak akkor — ha valaki segítséget nyújtana a kivitelezéshez. Egy újítás tehát gazdát, leeres. 'Reméljük — ha jónak bizonyul — gazdára is talál. (kapós?) Új boltok épülnek Tiszanánán és Yámosgyörköii bővül az üzlethálózat Az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek ebben az évben is nagyszabású hálózatfejlesztési programot valósítanak meg. A régi, több évtizede a falu szolgálatában álló, szűk bolt- helyiségeket mind több községben modern üzletek váltják fel. A megye szövetkezetei ebben az évben is több millió forintot fordítanak a boltok, vendéglátó üzletek fejlesztésére, korszerűsítésére. A napokban Tiszanánán. a község külső részén az új önkiszolgáló élelmiszerháztartási boltnak és a büfének rakták le az alapjait. Az építkezést, amely mintegy félmillió forintba kerül, a szövetkezet saját építő brigádja végzi. A körzetben lakóik 200 ezer forint célrészjegy befizetésével segítik az építkezést. Vámosgyörkön a vasútvonal túlsó részén mintegy 800 lakos panaszát orvosolja a körzeti ÁFÉSZ vezetősége. Itt is az elmúlt héten kezdte meg az önkiszolgáló holt és a büfé alapozási munkálatait a szövetkezet epítőbrigádja. Az építkezésekre és a berendezésekre közel egymillió forintot ‘ fordítanak. Az új boltot az év végén adják át a forgalomnak. (szabó) SOÜIOD1 JÓZSEF 1»3I — 1071 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Somody József, a Népújság szerkesztőségének sportrovatvezetője életének ötvenedik évében váratlanul elhunyt. A Népújság szerkesztősége és a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Somody Józsefet saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. Emlékét kegyelettel megőrizzük. pán az újságírásra, a sportrovat vezetésére futotta, jelentős részt vállalt a testkultúra fejlesztéséből. « szervezési munkákból. • közélet, a közvélemény formálásából. S mindezt igán derűvel, optimizmussal, a szépbe és a jóba vetett töretlen hittel. Élete, a sport, az újságírás töretlen egységet alkotott. Egyiket sem bírta elképzelni a másik nélkül. Ezért férkőzött oly közel kollégái, barátai, a szurkolók, a sportolók szivéhez. Munkája és lapunk munkája is összeforrt, hiszen 1958 óta belső munkatárs, de előtte is hosszú évekig már sporttudósítóként ténykedett. Szorgalmas életútját jelzik kitüntetései, közöltük a Munka Érdemrend bronz fokozata is. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent. Nem csupán a munkatársat, de a barátot, az embert, derűs, életvidám egyéniségét is sajnáljuk. Hiába nyitunk szobájába, helyette csak az elárvult íróasztalt találjuk. Életét, a nagy mérkőzést, kegyetlenül félbeszakította a halál. Néhány napja még dolgozott, fáradozott s ma nincs. Nem tudjuk, nem akarjuk elhinni... Nem tudjuk, nem lehet elhinni — nincs többé. Benyitunk a sportrovat ajtaján, hogy felelevenítsük a mérkőzések eseményeit, meghallgassuk okos, szakértő észrevételeit, de csak az üres, elárvult íróasztal fogad, amelyen hosszú éveken át írta riportjait, tudósításait lankadatlan hévvel, szorgalommal. Életét, a nagy, küzdelmes mérkőzést, váratlanul, kegyetlenül szakította félbe a könyörtelen bíró, a halál. Nem látjuk többé a pálya szélén, a szerkesztőségi szobákban, nem viaskodik többé az idővel, az események tömegével. Igazi sportújságíró volt. Mindenről tudott, mindenre emlékezett. Hallatlan munkabírása, pontossága, tehetsége a toU es a sport igazi mesterévé tette. Energiájából nem csumwmw *71. Az ipái* nemzetközi seregszemléje 120 ezer négyzetméteren Százhúszezer négyzetméteres kiállítóterületen rendezik május 21. és 31. között a városligetben az idei Budapesti Nemzetközi VáA Parlament folyosóin — Ezt nevezem emancipációnak! ... — mondta egyik riporter kollégám, miután az elnöki megnyitót követően dr. Stark Janka, Pest megyei képviselőnő, korelnök elfoglalta helyét az országgyűlés elnöki székében, s mellette a körjegyzők az új parlament két legfiatalabb képviselője is elhelyezkedett a vörös bársony székekben. Megkezdődvén az új ciklus, újra teljes üzemben dolgoznak a tv-sek, a filmesek, a fotwiporterek és természetesen a karikaturista is. így kezdte meg munkáját az országgyűlés e ciklusban első ülésszaka. Heves megye képviselői teljes számban, s a megbízatáshoz ts, az ünnepi alkalomhoz ülő teljes mcllböséggel olt voltak már a „szokásos” bejárati ajtó melleit. Régiek és újaié... Az újoncok teljes patronálást élveztek, a tapasztaltaboak. versengve mutogatták a parlamentet,s tele voltaik jó tanáccsal. Az egyik pádon dr. No- vák Pálné látta el hasznos tudnivalókkal Vadkerti Miklósáét. Kissé arrébb családi drukkolásnak lehettem tanúja; ugyanis Pusztai Lászióné magával hozta férjét is — hogy ki kit hozott, mem téves! — s tréfás biz- Agtások. születtek a többi , mé&oTsclo gyűrűjében. — A feleségedet — mondta Tiliczki József, az MTS megyei elnökének — kihasználjuk veled szemben... Hogy sportcélokra még több pénzt kapjunk tőletek! — Tudod mit — válaszolta Pusztai László — én meg arra biztatom őt, hogy mint képviselő, az MTS-nek harcoljon ki nagyobb összegeket. ★ Az első ülésszakot érthetően — a tisztségviselők, az Elnöki Tanács, a kormány és a különböző bizottságok megválasztása miatt — sűrűn szakították meg szünetek. Ezalatt is volt mit tenni. Beszélgetni!... Nem közömbös az ismeretség. Dr. Tamás Lászlónak, az ÉDOSZ főtitkárának, egyik képvise- . tőnknek, mindez nem okozott gondot. Sokan ismerik, alig volt időnk beszélgetni néhány szót. Jóleső és eíismcrést te jelent a választóik bizalma — mondta dr. Tamás László. — Ez természetesen hallatlan felelősség is. Az, hogy elkerültem Egerből más beosztásba, nem akadályoz meg a képviselői feladatok ellátásában. Lehetőségem lesz arra, hogy havonta többször is felkeressem, választóimat, hogy tanácskozzam a megye vezetőivel, hogy megismerjem « problémáikat. éppen azon dolgozom, hogy elhárítsuk az akadályt az épülő egri tejüzem csőszerelési munkái elől. A feladat sürgős, hiszen a régi épület már teljesen korszerűtlen, alkalmatlan. Mire való még a szünet? Képeslap írására is. AZ ülésteremben csak az „újonc” leéptúselők vannak bent: valamennyien képeslapot címeznek. Közöttük Gyöngyösi József is, aki a legújabb, s először a Parlamentben kapható bélyegeket ragasztja éppen. — Hányat küld? — Harmincat — válaszolta megfontoltan. — Rokonok, ismerősök és természetesen mindegyik községi tanács is kap a választókerületben. — Tanítványai mii szóltak a választás eredményéhez? Elmosolyodik. — Gratuláltak új pályaválasztásomhoz ™ Nehezen, sikerült megértetni velük, hogy azért ott maradok az is- knlaham. ★ Szaíbő Imre az valóval tájékoztat. —• Ha sikerűt mSs képviselőtársaimmal együtt elértő, hogy máséi élőbb megoldódjon a tsz-tagok nyuq- díjkorhatarássh e kérdése, "~*r vagy eredményt érünk el. Az eddigi megkülönböztetés lassan elkoptatja indokait, s egyre érthetetlenebbé válik. Hevér Lajos arról beszélt, hogy a megyei tanácstagok járási csoportjainak megalakítása milyen előnyökkel járt. — A hevesi járásban ezt már két éve bevezettük. Több lehetőség nyílik arra, hogy a képviselők jobban megismerjék a problémákat és munkájukhoz közvetle nebb segítséget kapjanak. Sas Kálmán képviselőnk a terv- és költségvetési bizottság tagja lett. Vele együtt négy Heves megyei képviselő kapott munkát kü löriööző országgyűlési bizottságokban. így Hevér La jós az ipari bizottság, dr. Novák Pálné a kereskedelmi bizottság, Vadkerti Miklósáé pedig a mezőgazdasági bizottság tagja lett. A szünetekkel tarkított első ülésszak a vége felé jár. Fodor Istvánná a vendégeit kalauzolja, Sas Kálmán a cementgyárak vezérigazgatójával igyekszik felvenni c kapcsolatot, s valamennyien, az ünnepi hangulat és a leendő hétköznapok között igyekeznek az alkalomhoz ülő kompromisszumot kötffsatai) sárt. amely már hagyományos: ősének ■ voltaképpen még az 1842-es Első Magyar Iparmű Kiállítást tekintheti. Az említett terület valamivel több mint felén — öl ezer négyzetméteren — szerepelnek a külföldiek, harmincöt ország gazdasági életének képviselői, s remekműveik. Először találkozhatunk e seregszemlén Chilével, Dániával és Írországgal több esztendős szünet után nyerhetünk bepillantást ismét az EAK, India és Belgium iparába. Mint tájékozódtunk: a májusi BNV elsősorban a beruházási javak nagy bemutatója lesz, kitűnő lehetőséget teremt a hazai és külföldi szakembereknek, üzletkötőknek a kínálat és kereslet pontos felméréséi’e, a partneri kapcsolatok elmélyítésére. A vendégek között ez alkalommal is meghatározó szerepet kapnak a szocialista országok, amelyekkel — mint ismeretes —külkereskedelmi forgalmunk kétharmad részét bonyolítjuk le. A legnagyobb külföldi kiállító a Szovjetunió, amely kétezer termékével lép színre. A sorban utána az NDK következik: egymagában 1840 négyzetméteres fedett és 1500 négyzetméteres nyitott területe# foglal el. Csehszlovákia 26 nagy vállalat gyártmányaiból válogatja a „kollekcióját”, Románia a nehéz- és Villamosipari berendezéseken, felszereléseken kívül többi között mezőgazdasági eszközöket is népszerűsít. A lengyeleket 13 külkereskedelmi vállalat képviseli, s változatos, gazdag anyaggal jelentkezik újra. Düi-gÁm. Az angolok négyszáz négyzetméterrel nagy ob o területet kértek, mint korábban, hogy többet bemutathassanak magukból. Változatlan élénkség tapasztalható az osztrákok részéről, egyení cégek érkeznek Dániából, Japán slágernek ígérkező minirádiókkal, tv-készülé- kekkel, nagy pontosságú műszerekkel reprezentál majd. S természetesen ezúttal sem hiányoznak a svéd golyóscsapágyak, Volvo- személyautók — és kávéfogyasztásunkat isméivé feliratkozott a kiállítók listájára már a costa ricai Kávé Intézet is. ötvenkilencezer négyzet- métert kaptak a magyar kiállítók. A hazai érdeklődésre jellemző, hogy több jelentkező számára a vásár igazgatósága egyszerűen nem tudott helyet biztosítani! A versenyfutást pedig mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a Fővárosi Tanács V. B. nagydíjának és a BNV nagydíjainak elnyeréséért 18 3 vállalat 544 féle termékkel küzd. ízelítőül csak néhányat említünk a gyártmányokból: Riviera táskarádió, Videcolor színes tv a VIDEOTON-tól, adszorpció« hűtőszekrény a jászberényiektől, IKARUS 260, ihletve 280 típusú autóbusz a mátyásföldi gyárból, találmánynak minősített nyomás- és hőmérsékletmérő kamra a Bányászati Kutat# Intézettől, s valóságos nyaralóiak! a tetszetős víkendraíf, «awts TS., esrrtdrtÄ j