Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-16 / 114. szám
IShÄ « "éH Ä‘“? ,,A nőfc aktivitása és részvételé a társadalmi életben nem ért el a kívánt szintet. Ennek szemléletbe ni és anyagi okai vannak egyaránt. Még nem ritka az olyan jelenség, gyakorlat sem, hogy a nők azonos munkáért nem kapják meg az azonos bért.” (Az MSZMP Heves megyei Bizottságának a megyei pártértekezleten elhangzott beszámolójából.) — Milyen mértékben veszik ki részüket a társadalmi. politikai közéletből megyénk nődolgozói? Hogyan valósultak meg az anyagi, szociális helyzetük javítása érdekében hozott felsőbb »árt- és állami határozatok? A heteken át tartó szakszervezeti vizsgálatok, felmérések eredményeiből többek között ezekre a kérdésekre keresett és kapott választ a közelmúltban a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának Elnökségé. Pozitív változások A Magyar Szocialista Munikáspárt Központi Bizottsága. 1970. február 18—19- én, a SZOT 1970. július 2-án, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa Elnöksége 1970. július 2-án tartott ülése, az 1970 október 20—31-én tartott MSZMP Heves megyei pártértekezlet határozatai nyomán, megyénk üzemei, vállalatai, intézményei megvizsgálták a nődolgozók politikai, társadalmi tevékenységét, szociális munka- es életkörülményeiket, anyagi, erkölcsi megbecsülésüket Es mint az enüített felnvö:« eredményei bizonyítják, több figyelemre méltó változás, fejlődés történt f* ,1U20^‘ ben. a vállalatoknál. Csak néhány példát a bizonyításra: _ javait a nők foglalkoztatottsága, _ A női középvezető:: gzé ma 11 százalékkal emelkedett 1970-ben. _ 18 százalékkal nőtt a frakmunkásnők száma. i — Nem kevesebb, mint «4 százalékkal emelkedett az újítási javaslatokat készítő mődolgozók száma. * — Bár megyei érintem nincs különösebb javulás, de több üzemnél, vállalatnál — Mátravidéki Fémművek, egri Finomszerei vény gyár, az z-rrA gyöngyösi gyára, Pará- <H Üveggyár, Mátraalji Szén- laányák Vállalat, KAEV egei gyáregysége, Heves megyei Állami Építőipari Vál- iaXat _ az idei bérrendezés után jelentősen nőtt a nö- dolgozók keresete. __ a* elmúlt évben több titlnt. 11,4 százalékkal kapcsolódtak be többen a szocialista munkaversenybe. _ Több üzem foglalkozik • x éj««,Tea' műszak megszűnte téséveL _ Elsősorban az említett v állalatoknál külön intézkedések születtek a többgyermekes és az egyedül élő családanyák életkörülményeinek javítására, segítésére. _ A szakszervezeti bizottságokban 32,3-ról 34,8r a, a szakszervezeti tanácsokban 19,2-ről 30,7-re, a megyebizottságokban pedig 30,6 százalékról 41,4 százalékra emelkedett a nők aranya. Sok még a negatívum is Az elmondottak élő, valóságos bizonyítékai a mérhető változásoknak. A^ felmérés azonban nemcsak az eredményeket vette számba hanem a gondokat, a ma nyosságokat is: _ A nőd ol gőzök jelentős h ányadának még nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége. — Rendkívül alacsony a női szakmunkások száma _ Egyre kevesebb nő tanul szakmát, végzi a dolgost. általános, középiskola— Sajnos, még ma is több olyan üzem van megyénkben, ahol ugyanezért a munkáért, ugyanazzal a képesítéssel kevesebb bért kapnak a nők, mint a férfiak. — A felsőbb vezetésben rendkívül alacsony a nődolgozók száma Ezen a téren gyakorlatilag nincs is változás, fejlődés. Kevés csak segíteni A felmérés során több nődolgozótól kérdezték meg: örülne-e, ha megszüntetnék az éjszakai műszakot? A válaszadók közül sokan nemmel válaszoltak. Az indító ok pedig: „Akkor nem kapjuk meg a 10 százalékos éjszaki pótlékot.” Lapunkban a közelmúltban „Rajtunk is múlik” címmel cikket írtunk, amelyben tényekkel bizonyítottuk, hogy a nődolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására hozott párt-, állami határozatok megvalósítása korántsem csak az üzemek, a vállalatok vezetőin múlik, hanem a nődolgozókon is. Az említett felmérés is megerősítette korábbi véleményünket: államunk, társadalmunk megannyi lehetőséget biztosít a tanuláshoz, a szakmai, a politikai ismeretek gyarapításához. De hogy milyen arányban veszik igénybe a lehetőségeket, az már elsősorban rajtuk, a nőkön múlik. S mint az eredmények: a nyolc általános iskolát nem végzettek, a segédmunkások nagy száma bizonyítja: aktivitásuk koránt sincs szinkronban a lehetőségekkel, az igényekkel. Jól tudjuk: nem könnyű, amit vállalnak. Munka, család, gyerekek. De nélkülük, lelkesedésük, igényük, áldozatvállalásaik nélkül az értük hozott legértékesebb, leghumánusabb, gazdasági, politikai döntések, határozatok sem valósulhatnak meg maradéktalanul. r Koós József Vándorolnak a poroszlói méhészek (Császár István tudósítónktól.) Messze környéken híres és elismert a poroszlói körzeti ÁFÉSZ méhész szakcsoportja. A 25 főből álló kis társulás Poroszló és környékének méhészeit fogja össze. Munkájával, több mint 350 család méh szorgalmával, évről évre jelentős mennyiségű mézet termel, ■ ad át közfogyasztásra. A szakcsoport tagjainál a méhcsaládok jól teleltek, a tavaszi időben tovább erősödtek. Ezekben a napokban virágzik az akác, a Debrecen környéki akácos erdőkben, és a poroszlói méhészek vándorútra keltek. A debreceni akácerdők után a Nyírséget majd a Bükköt keresik fel, követve az akácvirágzás különféle időpontjait. A szakcsoport tagjai egyébként az idén 160 mázsa méz átadására kötöttek szerződést, s nem kétséges, hogy eleget tesznek kötelezettségeiknek. Az alapkérdés csak ennyi: állja-e a szavát a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat? Most a gyöngyösi toronyházról van szó, amelyben több mint százötven lakást kellene beköltözhetővé tenni még június végéig, a vállalat vezetői határozottan kijelentették és ezt mi is közöltük, hogy az épület átadásának határidejét tartani fogják. Miután most már veszélyesen közeledik a sokat emlegetett időpont, a pillanatnyi helyzetről akartunk meggyőződni. Nyüzsgés az alsó emeleteken összesen háromszázan dolgoznak az épületen, mondta a művezető a kérdésemre. Hogy ez sok-e, vagy kevés, az „kívülről” nem állapítható meg. Németh Ferenc szeJúliua elején kezdődik a szezon Felépült a Gyöng) íis-BoniosKÍéi Állami Gazdaság hűlolárolója Lapunk egyik decemberi számában beszámoltunk arról, hogy Gyöngyös határában, a 3. számú fő közlekedési út mentén megkezdték a Gyöngyös—Domoszlói Állami Gazdaság kétszáz vagoné® hűtőtárolójának építését A 14 millió forint költséggel és korszerű panel- technológiával épített tárolórendszer, határidőre elkészült, és a gépek nagy részét is beszerelték már a hűtőtermekbe. Pillanatnyilag az utolsó elektromos munkát végzik a berendezéseken, de a hét végén már műszakilag is átadják ezeket Az új hűtő tárolóban július elején kezdődik a szezon, az állami gazdaság saját termelésű őszibarackjainak feldolgozásával. A tervek szerint hatvan vagon őszibarackot válogatnak, osztályoznak és csomagolnak a hűtőházban. Ennek nagy része exportra kerül, de jut belőle a hazai piacokra is. Az őszdbarackkampányt az aLmadömping követi majd. Mintegy száz vagon . jonatán, starking és golden fajta kerül a tárolótérbe, amelyeket az őszibarackhoz hasonlóan válogatnak és csomagolnak majd az asszonyok. A téli almából főként a Szovjetunióba és a Német Demokratikus Köztársaságba exportál a gazdaság. Az ősszel, szüret után kétezer mázsa szőlőt is elhelyeznek a Gyöngyös—Domoszlói Állami Gazdaság hűtőtárolójába, amely többnyire a hazai kereskedelembe kerül. ★ Az állami gazdaság vezetőitől azt is megtudtuk, hogy a napokban fejezték be a szőlőtelepítést. A 3. számú fő közlekeédsi út mentén, a Szőlőskert autócsárda mögött, 74 holdon kiváló minőségű szürkebarát fajtát ültettek el. A szaporítóanyagot Olaszországból importálták. A magas kordonos szőlősorok a legkorszerűbb gépi művelésre alkalmasak, s négy év múlva fordulnak termőre. (m. k.) Teljes üzem a vásárvárosban 1400 külföldi és több mint ezer hazai kiállító készül a BNV-re A Budapesti Nemzetközi Vásár 260 ezer négyzetméternyi területének szinte minden pontján folynak az előkészületek, hogy május 21-én reggelre, a megnyitásra készen álljon az 1400 külföldi és több mint ezer hazai kiállító árubemutatója. A hét végét is jól kihasználják, lényegében annak a 3000 szakembernek, aki a hét közepén bekapcsolódott a munkákba, már szombaton, sőt vasárnap sincs szabadnapja. a grafikusok, dekoratőrök így is éjfélig dolgoznak minden nap. Még tart a százezer tó virág kiültetése, és szintén a vásárváros szépítéséhez, új színfoltjához tartozik, hogy csillogó alumínium pikkelyes külsőt kap a fő téren az alumíniumipar pavilonja. A hazaiakkal együtt 36 ország kiállítói találkoznak a Budapesti Nemzetközi Vásáré«. A hivatalosan részt ver vő országok a következők: Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Kuba. Lengyelország, az NDK, Románia, a Szovjetunió, valamint Algéria, Anglia, Ausztria, Belgium, Brazília, Chile, Dánia, az Egyesült Arab Köztársaság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, India, Írország, Japán, Kanada. az NSZK Olaszország, Pakisztán Szíria és az USA. E 29 hivatalban kiállító országon kívül egyénileg kiállító cégekkel képviselteti magát Costa Rica, Lichtenstein, Luxemburg, Spanyolország, Svájc és Svédország. Először tárja a Budapesti Nemzetközi Vásár látogatói elé árukínálatát Chile, Dánia és Írország. Több éves szünet után ismét jelen vannak az Egyesült Arab Köztársaság. India és Belgium kiállítói. A kü1földiek az idén is valamivel sjssyobb területet vesznek igénybe, mint a hazai kiállítók'. A helyért nagy versengés folyt, mind a hazaiak, mind a külföldiek körében, s a rendelkezésre álló 120 ezer négyzetméternyi fedett és szabad kiállítású térséget végül is úgy osztották el, hogy abból 61000 négyzetméter a külföldieknek jutott, 59 ezer négyzetméternyit pedig a magyar vállalatok vesznek igénybe. A hazai kiállítók termékeinek elhelyzésére a Hungexpo több mint 30 nagyobb pavilont és 30 kisebb bemutatóhelyiséget biztosított. A BNV-n látható árucikkek 40 százaléka hazai termék. Információs irodát nyit a BNV-n az U’jdo. az ENSZ iparfejlesztési szervezete, Az áltaia kép.lseit nyolc fejlődő ország közül négy — Ciprus, Mauritius. Szenegál es Libanon —, szín'en először jelenik meg a budapesti vá- sáron. (ií2£ rint minden feltétellel rendelkeznek ahhoz, hogy a feladatukat közmegelégedésre tudják elvégezni. Ez a summázás félreérthetetlen és félremagyarázha- tatlan. Egyben azt is mutatja, hogy a külső, úgynevezett ob jektív okokra nem lehet hivatkozniuk. Ez a kétkedő hangvétel abból a látszatból táplálkozik, ami a toronyház alsó emeletein tűnt elő, a kívülálló számára itt minden a zűrzavar állapotát mutatja. Különböző vezetékek lógnak a levegőben, a lépcsők korlátáit zsaludeszkák fogják közre, malter- és szeméthulladék, ablakrámák tucatjai a fal mellett, a szerelvények megszámlálhatatlan fajtái bezsúfolva egy-egy majdani lakásba, ami olyan lehangolóan messzire van még a befejezésétől, hogy az egymástól is akadályoztatott munkások nyüzsgése nem táplál semmi derűt a szemlélőben. A menetrend a falon Az első emelet egyik lakását irodának rendezték be. Nagyon szükségmegoldás itt is minden. De ez nem lényeges a toronyház sorsának alakulása szempontjából. Sokkal lényegesebb az a táblázat, ami a bejárattal szemközti fair il néz a belépőre. A tizenkilenc-emeletes toronyház befejezési ütemterve. Csak le kell olvasni róla az ütemet. Munkanemek, munkafolyamatod azoknak forint értéke, az* elvégzésükhöz szükséges létszám, a munka meg- megkezdésének és befejezésének időpontja minden részfeladat esetere és az utolsó művelet: takarítás. Ennek befejező napja június 27. Vagyis: június 28-án a legkényelmesebben mozgó lakó is beköltözhet az épületbe a menetrend szerint. A menetrend világos. De bizonyíték is. annak igazolására, hogy a vállalat vezetői, a toronyház megépítésének felelősei megszervezték azt a munkát, amit vállaltak. Megszervezték ígéretük teljesítésének lehetőségét. Az utóbbi hónapok minden napját, még az éjszaka óráinak időszakát is. A menetrend a szavak komolyságát is aláhúzza. Meg kellett fordítani Amikor a vezetők azt mondták, hogy a toronyház megépítésének határidejét tartani fogják, akkor még a megoldásnak nagyon az elején tartottak. Igaz, a betontorony már állt. Az ablakok, ajtók a helyükön voltak, a belső válaszfalakat már felhúzták, a többi munxa jó részét is elvégezték az alsó szinteken. A legnagyobb gondot a fűtés okozta. Az erőmű és a bánya magára vállalta a kazánok beszerelését. Az építők a fűtésszerelés többi részét. Furcsa, hogy éppen az erőmű és a bánya, amelyik végső fokon a toronyház gazdája, hiszen az ő dolgozóik költöznek majd a lakásba, késik a kazánok szerelésével. Még nem tartanak ott, hogy a melegvíz-szolgáltatást biztosi tani-tudják az épülethez. Az építkezés befejező saa- kaszában a munkák rendjét meg kellett 'ordítani. Az alsó emeletek készültségi foka magasabb volt, mint a felsőké. Előbb az alacsonyabb szintek műszaki állagát kellett utolérni a legmagasabb szintekkel, majd azon túl 1« kellett jutni. Kimondani ezt sokkal könnyebb, mipt amilyen volt az egészet ' megvalósítani. De sikerült. Meghiúsult részátadás Olyan megállapodás szül»* tett, hogy a toronyházat szakaszonként adják át. Az első műszaki átvétel május 10-én volt esedékes. A felső ot szintet járták volna be ekkor. Aztán később szintén ötszintenként még további* három részátadásra került volna sor. Május 10-én a műszaki átadás meghiúsult. Amikor erről felvilágosítást kértem Sápi Istvántól, a vállalat műszaki igazgató- helyettesétől, valamint Racs- kó Gyulától, az építésvezetőtől, ők csak annyit mondtak: a műszaki átadást a megegyezés szerint készítették elő. Amit ígértek, hogy június végére a toronyhá2 lakásainak használatba vételét biztosítják, ezt továbbra i* állják, az -gesz' épületet június 15-re fogják készre jelenteni, ez látszik valószínűnek, de egyáltalán^ nem biztos, hogy a hónap végéig a szükséges adminisztrálást a bizottság, a városi hatóság és az ingatlankezelő el tudja majd végezni Egyébként is: egyszerre kezdeni a beköltöz- tetést a .toronyházba, nagyon rossz megoldásnak tűnik. De mindez már nem a vállalat ’ gondja. A.z építőkön nem tnúiik Várható, hogy a toronyháj körül nagy nyüzsgés támad. A legkézenfekvőbbnek látszik: megpróbálják az építőket elmarasztalni, Íme: megint nem teljesítették *az ígéretüket. Csak egyetlen megjegyzést ezzel kapcsolatban! Ai építők úgy vállalták a júniú'si beköltözhet őség' biztosítását. ha az erőmű . és a bánya a kazán belső szerelését 1970. decemberében elvégzni a liftet üzemképessé teszi az alvállalkozó. Hiszen az építőknek a téli munkákhoz mindez elengedhetetlenül fontos volt. Aztán:« 6em kazán, sem lift nem lett. Vagy a megállapodás nem vonatkozik egjs.ránt a két megállapodó télre? A felelősségre vonós lehetőségét a másik fel tehát az említett mulasztásával elvesztette Maradt azonban egy nagy kérdés, amire^ később' rr.ég visszatérünk: mi lesz a több mint százötven családdal, akik még július 1. előtt be akartaié' költözni a toronyházba? G Molnár Ferenc Mmmsäiißk 1Wir május 16., vasárnap I l