Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

VILÁG PBOUSTAKJAI» EfiXSfttJUmiCt XXIL évfolyam, 102. ARA: U— FORINT 1971. májns 1, szombat AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA A munka ünnepén Irta: Barta Alajos, a megyei pártbizottság titkára A mai napon, szerte a világon meleg hangú, kedves ünnepségeken ünnep­ük a munkástömegek. a szervezett dolgozók milüői május elsejét, a nemzetközi munkásosztály összefogásának, harci szoli­daritásának napját, a munka ünnepét. A szervezett dolgozókkal ünnepelnek mind­azok, akik szoüdaritást vállaltak a munkás- osztály történelmi küldetésével. A világ ba­ladó emberiségével, országunk, megyénk dolgozóival együtt köszöntjük ezt a nagysze­rű napot, amely a proletár nemzetköziség igazi jelképévé vált. Az öntudatra ébredt európai és amerikai proletariátus 1890. május elsején bontotta ki első ízben vörös zászlaját, tartott először se­regszemlét csapatai felett, amikor a mun­kások még csak néhány elemi jogot követel­tek, mindenekelőtt a 8 órás munkanap be­vezetését. a munkabérek felemelését és a munkakörülményék javítását, ükkor még a munkásosztály nem békés körülmények kö­zött ünnepelt mint ma a szocialista orszá­gokban, hanem sztrájkokkal, munkabeszün­tetésekkel, tömeggyűlésefcbei és felvonulás «okkal tett bitet a EL Intemacionálé felhív ■wása mellett. Ások emelték magasra a pro» Setár nemzetköziség vörös zászlaját, akik hittek a munkásosztály történelmi hivatásá­ban és vállalták a harcot egy boldogabb ^Sazságceabb, emberibb társadalomért As a több, mint nyolc évtized, amely má­ié® elsejének nemzetközi munkásünneppé nyilvánítása óta eltelt, megmutatta, hogy merre tart a világ. Azóta a forradalmi mun­kásmozgalom megtanította a munkásokat, hogy osztályukra történelmi küldetés vér, mert a munkásosztálynak nemcsak önmagát kell felszabadítania, hanem valamennyi el­nyomott. kizsákmányolt osztályt és réteget A történelmi küldetés teljesítéséhez a mun­kásosztálynak nem a tőkések jóindulatára von szüksége, hanem a hatalomra, a hata­lom megszerzésének módja pedig a kommu­nista párt által vezetett szocialista forrada­lom., A nesiueBLlíJ munkásosztály harcában döntő fordulatot hozott — az orosz és a nemzetközi munkásosztály harcának ered­ményeként —. a Nagy Októberi Szocialista Varrodákra győzelme a legelső, lenini tí­pusú munkás—paraszt állam, a Szovjetunió megszületése. 1917. után a proletár intema- «omaUzmus szerves és döntő részévé vált az első szocialista állam védelme, támogatása. A tőkés országok munkástömegei saját bur­zsoáziájuk ellen indultak harcba, hogy ki- bényszerítsék a fiatal szovjet államra nehe­zedő tőkés nyomás enyhítését. Nem vélet­len tehát, hogy a proletár internacionaliz­musnak 1917. óta elválaszthatatlan és döntő fontosságú összetevője a szocialista Szovjet­unió védelme, támogatása és erősítése. A magyar munkások elszánt, de még ma­roknyi csapata már a századforduló táján felemelte a májusi zászlót. Munkásosztá­lyunk 1919-ben. a Tanácsköztársaságban ün­nepelte először szabadon igazi vörös május elsejéjét. Már a felszabadulás utáni húszon- hetedik szabad májust köszöntjükj Az Intemacionálé dallamai ma egyre erő­teljesebben és szabadabban csendülnek fel mindenütt a földtekén. Az ünneplés módja még ma sem mindenütt egyforma. Az egyik országban békés, szocialista építőmunkával ünnepelnek, a másikban sztrájkokkal és tün­tetésékkel, a harmadikban fegyveres harc­cal. Alak ünnepelnek, azoknak is különböző a bőrük színe,’ más és más nyelven beszél­nek, és a világ sok dolgáról eltérnek véle­ményeik. És mégis egyek! összefogja őket a proletariátus szolidaritása és internaciona­lizmusa. A proletár internacionalizmus vilá­got átfogó és átformáló eszmévé vált. t ájus 1. a Munka ünnepe is. A magyar nép, mint az ország gazdája, május elseje alkalmából is a gazda szoká­sos módján és szemével tekint körül, vissza­pillant, hogy honnan indult, emelt fővel számba veszi, értékeli, hogy eddig mit vég­ié'méri, hogy a jövő útja hová vezet, rv* kell tennie. Mindennél ékesebben beszél, hogy a mun- 'sosztály forradalmi pártja vezetésével , ökeresen átalakítottuk hazánk társadalmi, gazdasági, kulturális arculatát, hogy népgaz­daságunk fejlődése meggyorsult, melynek eredményeként hazánk' agrárországból kö­zepesen fejlett iparral és szocialista mező- gazdasággal rendelkező országgá vált. A tác» M! E aadalmi és politikai téren bekövetkezett vál­tozások eredményeként megteremtődött a munkásosztály és a parasztság érdekazonos­sága. Értelmiségünk összeforrott a dolgozó néppel. A dolgozó emberek életviszonyai­ban jelentős kézzel fogható változások kö­vetkeztek be. i redményetafe forrása: a munka! Ezen az ünnepen is érdemes elgondol­kozni azon, hogy sok évezred alatt az emberiség a munkával lett azzá. amivé lett. A munka az emberi élet alapja. Né­pünknek a felszabadult munkához való vi­szonya. a munkáról alkotott új, szocialista felfogása ennek a huszonhat évnek egyik legfontosabb eredménye. Az elmúlt évek eredményei a magyar dolgozók szorgalmas, áldozatos munkája alapján jöttek létre. Minden érték, aml1 magunkénak mondha­tunk, minden amitől szebb lett életünk, mindaz, ami általunk és körülöttünk sokat ígérőén fejlődik — emberi munkából fa­kad. Nem frázis tehát, hogy a munka az élet anyja. A jövőben is annyink lesz, amennyit munkával előteremtünk. Mi a munka társadalmát épftjiSk, • éle­tünk törvényei Is ehhez igazodnak, A Jő munka sikerét, a szocialista tudatosság nö­vekedését bizonyítják országukban és me­gyénk üzemeiben egyaránt a május elsejei ünnepségek keretében étadott, különböző or. szágos és megyei megtisztelő kitüntetések, a kongresszusi munkaversenyben kiemelke­dőbb eredményt elért kollektívák számára. As 1970-es évet pártunk X, kongresszusára való készülődés jellemezte Heves megye ipari, mezőgazdasági, építőipari, közlekedé­si és kereskedelmi üzemeiben, vállalatainál és szövetkezeteinél. A kollektívák a kong­resszus jegyében kiszélesítve a munkaver­senyt, újabb vállalásokkal fejezték ki pár­tunk iránti tiszteletüket, tettek hitet a poli­tika helyeslése és továbbfolytatása mellett. A szociálisa mtmkaverseny megyénk leg­több vállalatánál, gyáránál, üzeménél és szövetkezeténél hozzájárult a gazdálkodás hatásfokának növekedéséhez, a kollektív szellem erősödéséhez, a verseny tartalmának és formáinak bővüléséhez. A kongresszusi munkaverseny során tovább szélesedett a szocialista brigádmozgalom, erősödött a szo­cialista munka gyára, műhelye, üzeme cí­mért folyó mozgalom. /I szinte, szívből jövő az elismerés a ki- U tüntetett kollektíváknak, a munka hőseinek, az élenjáróknak, a verseny irányításában, szervezésében részt vevő ak­tivistáknak, akik példát mutatnak társaik­nak. Köszöntjük mindazokat, akik rászolgál­tak kitüntetéseikre, a társadalom elismeré­sére. Szól a köszönet a „derékhadnak”, akik becsülettel teljesítve feladataikat, tevékeny részesei sikereinknek. Ma, amikor visszatekintünk a megtett út­ra, tudatában vagyunk annak, hogy: a szo­cializmus magasabb szinten történő építése, társadalmi és állami rendszerünk szocialista vonásainak erősítése tudatos, fegyelmezett munkát követel megyénk valamennyi ipari és mezőgazdasági üzemi kollektívájától, dol­gozójától. A mi társadalmunkban a végzett munka döntő értékmérő, a derekas, jó mun­kának általában megvan a becsülete. Né­pünk érdeke és a munkaszerető üzemi kol­lektívák nagy többségének igazságérzete megkívánja, hogy az erkölcsi és anyagi megbecsülés mindig arányos legyen a vég­zett munkával. Napjainkban a munkában való helytállás, a fegyelmezett munka az igazán forradalmi cselekedet. Csak ered­ményesebb. hatékonyabb munkával teremt­hetjük meg életszínvonalunk további rend­szeres és állandó emelésének alapjait. Azzal szolgáljuk leginkább a nemzetközi munkásmozgalom ügyét, ha szorgalmas mun­kával. az összefogás jegyében teljesítjük fel­adatainkat. napról napra hozzájárulunk ha. zánk, megyénk gazdasági-politikai erejének gyarapodásához, a IV. ötéves terv teljesíté­séhez. Jövő fejlődésünk eredményei üjra és újra lehetőséget teremtenek a nemzetközi munkásosztály céljainak támogatásához. Eddigi eredményeink váljanak új munka­sikerek lelkesítőivé, további munkánk közös és egyéni boldogságunk forrásává, nemzeti nagy művünk a szocializmus teljes felépí­tése biztosítékává. É ljen május 1.. a munkásosztály nem­zetközi. seregszemléje* (Foto: Kiss Béla) Kiváló vállalata címmel, és a megyei pártbizottság oklevelével tüntették ki a Heves megyei Piiftomineehfiiiflkai Vállalatot Péntek délután az egri Vörös Csillag Filmszínház­ban tartotta ünnepi terme­lési tanácskozását a Heves megyei Finommechanikai Vállalat Részt vett az ese­ményen Pelyhe Szilárd, az egri városi pártbizottság el­ső titkára. Fekete Győr Endre, a megyei tanács vb-elnöke értékelte a vállalat mu-n- káskollektívájának eredmé­nyeit azt a felvirágzó te­vékenységet amelyet kitar­tó helytállásukkal produkál­tak az elmúlt gazdasági évben. A vállalat termelési volumene 33,6 százalékkal növekedett nyereségük pe­dig 40 százalékkal volt több, mint korábban. Javult a termékösszetétel, amely mindinkább a lakosság igé­nyeihez igazodik. A vállalat olyan stabil torzsgárdával rendelkezik, amelyre min­denkor építeni és számítani lehet a megalapozott tervék teljesítésében. A kongresszusi munkaver­senyben a vállalat több mint félezer dolgozója vett részt, s e széles körű moz­galom mind politikai, mind gazdasági tevékenységben kitűnő eredményeket hozott, ennek köszönhető, hogy el­nyerték a megyei pártbi­zottság elismerő oklevelét. Gazdasági eredrriényei alap­ján a kiváló vállalat rangot is megkapták. Az oklevele­ket Fekete Győr Endre ad­ta át a Finommechanikai Vállalat igazgatójának Je­nes Pálnak, majd ezután vállalati kitüntetések és ju­talmazások következték. ’ KONGRESSZUSI OKLEVÉL AZ ÜM PARADI ÜVEGGYÁR­NAK ÉS A KÁL- KÄPOLNAI VASUTASOKNAK Az élüzem kitüntetés mel­lett megkapta a megyei pártbizottság kongresszusi oklevelét is a MÁV kál-ká- polnai állomása, amelyet Horváth Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője adott & •­Hasonló kitüntetésben ré­szesült pénteken az ÜM. Parádi Üveggyára is, amely­nek a kongresszusi okleve­let Oláh György, az MSZMP KB tagja, a me­gyei pártbizottság első tit­kára adta át A parádi gyár termelési értéke a korábbi évekhez képest közel 9 százalékkal növekedett, s ennek 86 szá­zalékát a termelékenység javításával érték el. Jelen­tősen fokozódott az üzem exporttevékenysége, tovább javult a munkaerő-gazdál­kodás, csökkent a vándor­lás, kevesebb volt a túlóra. A beruházásokkal, a mű­szaki fejlesztésekkel jelen­tősen javultak a dolgozók munka-, élet- és szociális körülményei. A X. párt- kongresszus tiszteletére in­dított munkaversenyben 39 brigád pótvállalással igye­kezett fokozni, s hozzájá­rulni a gyár sikereihez. Eze­ket az eredményeket érté­kelték a magas kitüntetés­sel. KITÜNTETÉSEK A SELYPI IPAR­MEDENCÉBEN. ÉLÜZEMAVATÁS HATVANBAN A selypi iparmedence dol­gozói — nemes hagyomá­nyaikhoz illően — tavaly is kiemelkedő munkasikerek­kel szaporították eredmé­nyeiket, Ezek elismerése­ként a vasútigazgatóság di­cséretét kapta a MÁV zagy­vaszántói állomása, a Mát- raalji Szénbányák petőfi- bányai vegyesüzemét él­üzemmé, a Cement- és Mészművek Selypi Gyárát pedig a szocialista munka gyárává avatták pénteken, bensőséges ünnepségek ke­retében. * Ugyancsak élüzem kitün­tetésben részesítették pén­teken a MÁV hatvan—sal­gótarjáni pályafenntartási főnökséget Valamennyi munkahelyen megjutalmaz­ták a legjobb dolgozókat és brigádokat. A HATVANI LENIN TERMELÖSZÜV ET KE­ZET KITÜNTETÉSE Megyénk egyik legna­gyobb termelőszövetkezeté­nek, a hatvani Lenin Ter­melőszövetkezetnek adta át pénteken délután Horváth Ferenc, a megyei pártbi­zottság osztályvezető] e az MSZMP Heves megyei Bi­zottságának elismerő okle­velét. A termelőszövetke­zet, amely hatszázötven tag­jának a helyes és jó gazdál­kodás eredményeként az el­múlt nehéz évben is bizto­sította a terveknek megfe­lelően a jövedelmet, 23 867 forintot osztott minden tag­jának. A közös gazdaság árutermelésének értéke meg­(Főlytatás a 2. oldalon) Távira! a Csuvas flSZSZK-bcl Tegnap távirat érkezett az MSZMP Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács V. B. címére Csu- vasia fővárosából, Csebokszáriból. A távirat szövege a következő: Kedves Elvtársak! Forró üdvözletünket küldjük a munka ünnepe, május 1. alkalmából a baráti He­ves megye dolgozóinak. Kívánunk önöknek jó egészséget, sok boldogságot, további sikereket a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa határozatainak végrehajtásában. A táviratot Voronovszkij N. A., a pártbizottság első titkára, Iszljukov Sz. M., a Legfelsőbb Tanács Elnöki Ta­nácsának elnöke és Zojce® M, fi, • mjnjsxttn-iaai «&_ StfSs* gm <Mk. " “ '* őtfen niáfuj 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom