Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-07 / 82. szám
A Nemzeti Galéria várja Eger művészeit Interjú Pogány O. Gábor főigazgatóval Feltárás előtt a gyöngyöspatai földvár A közelmúltban érdekes hírről értesültünk. Az egri Vármúzeum munkatársai hamarosan megkezdik a gyöngyöspatai földvár maradványainak teljes feltárását. Vajon milyen történelmi értéket őriz ez a \ár, és ml adott indítékot a kutatóknak az ásatásokhoz? Ezekkel a kérdésekkel kerestük fel Kovács Béla régészt, a feltárások vezetőjét. — Az ásatásokhoz elsősorban településtörténeti, nyelvészeti, egyháztörténeti, régészeti és művelődéstörténeti adatok nyújtanak alapindítékot. A nyelvészeti emlékek szerint a kabarok Észaik-Magyarország jelentős részét megszállták a honfoglalás idején. Anonymus „Gestá’-jáftak 32. fejezetében erre vonatkozóan a következőket olvashatjuk: „Árpád vezér nagy földet adott Ednek és Edömennek a Mátra-erdőben, ahol unokájuk, Pata később várat épített. Az ö sarjadékukból származott hosszú idő után Sámuel király is, kit kegyességéért Abának hívtak ..Anonymus tehát kun vezérek leszármazottjának tekinti Aba Sámuelt. A Képes Krónika lapjai is őrzik ezt a hagyományt. Az Aba nemzetség legkorábbi szálláshelyeit valóban a Mátra alján találjuk: Gyöngyös, Tarján, Pata, Adács, Sólymos, Úgra és Sár azok a helységek, amelyeket az Aba nemből kiszakadt családok még a XIII—XIV. században is birtokoltak. Aba Sámuel síremléke Feldebrőn .. ? — Az írásos emlékeken kívül vannak-e más bizonyítékai annak, hogy az Aba nemzetség tagjai válóban ezeken a helyeken tartózkodtak? — Igen. Mindenekelőtt a feldebrői templomot említhetjük, amelynek formai, alaprajzi elrendezése nemcsak hazánkban, hanem egész Európában is egyedülálló. A templom történetéről szóló értekezések ismeretében elfogadhatjuk azt a feltételezést, miszerint a feldebrői templomot és a. valaha hozzá tartozó kolostort az Aba nemzetség legkorábbi monostorának tartják. A feldebrői templom feltárása során, melyet szintén az egri vármúzeum kutatócsoportja végzett, arra a megállapításra jutottunk, hogy a templom építtetőiének sajátos célja volt: impozáns temetkezési hely készítése, ezt bizonyítja a centrális elrendezésű templom középpontja, valamint az altemplomban levő sírkamra. — Kié lehetett ez a sírkamra? — A magyar krónikák szinte egyöntetűen írják le Aba Sámuel halálának és temetésének körülményeit. A ménfői csatavesztés után a menekülő királyt megölték és a falu melletti templomban temették el, mégpedig feltehetően a feldebrői altemplomban. Ugyanis a szláv nyelvből származó Debrő, magyarul árkot, gödröt jelent, a Képes Krónika pedig a szláv helységnevet latin „tükörszóval” jelöli. A megtalált síremlék Aba Sámuel személyéhez köthetöeh f?Mt o bizánci ri- tusú keress* my ség olyan építészeti emléke Feldebrőn, amely e terület honfoglalás 1971. április X, szerda kori emlékeinek meghatározásánál tárgyi bizonyítékul szolgálhat. Vörösre égett sáncrendszer — Ezek szerint tehát a fennmaradt írásos emlékek és a feldebrői altemplom feltárása közötti összefüggések adták az indítékot a gyöngyöspatai földvár ásatásaihoz? — Lényegében igen. Ugyanis Pata nevét, akinek sarjadéka volt Aba Sámuel, ma is Gyöngyöspata neve őrizte meg. A falu keleti oldalán magasodó helyet, melyet Várhegynek neveznek a krónika szerint ő építette. Ezen a helyen 1965-ben régészeti leletmentést végeztünk. — Mi tette ezt szükségessé? — Megállapítottuk, hogy a lapos hegytető peremén jól kivehető feldotnboltsánc magasodik, körülbelül száz- méteresj kör alakú átmérőben. Ezt a sáncot bontották meg földmunkák alkalmával, mert a felső vékony humuszréteg alatt vörösre égett vastag salakréteget találták. A leletmentés során csaknem teljes egészében átvágtuk a sáncot, mely 2,5— 3 méter magasságú, változóan porhanyósabb, illetve keményre összeégett földből álL Ebben a rétegben vizsgálódva, függőleges és vízszintes helyzetű fagerendák lenyomataira bukkantunk. A sánc külső rétegében meg- szenesedett fatörzsek feküdtek. A sánc külső részében pedig hosszú kőfal húzódik, amelyhez az elszenesedett gerendák támaszkodnak. — Meddig tartott a leletmentés? — A két hétig tartó munka során nem volt mód a sáncrendszer teljes feltárására. Az ásatáskor sokféle leletanyag került elő a földből. Többi között bronzlcori, Árpád kori és XV. századi kerámiák, valamint csiszolt kőszerszámok. Ez azonban kevés bizonyíték ahhoz, hogy végleges képet alkossunk az egykori sáncrendszer múltjáról. Ehhez teljes feltárásra van szükség. A husziták várfoglalása — Mégis, milyen korúnak vélik a sáncot? — Megállapítottuk, hogy a sáncot a Várhegy nyugati oldalán ma is megfigyelhető őskori telep földjéből magasították meg. A sánc korát azonban mégsem az őskorra vezethetjük vissza, mert a vörösre égett salak között kovácsolt vasszeg és Árpád kori kerámia is előkerült. A vár későbbi sorsát pedig történeti feljegyzésekből ismerjük, amelyek szerint 1460-ban kisebb huszita csapat foglalta el. Végül Mátyás király irányításával visszafoglalták és felgyújtották. — Mire utalnak a vörös színű földmaradványok? — A vörösre égett sáncrendszert nem lehet a XV. században leégett vár maradványainak tekinteni. Ugyanis különleges erődítési rendszerről van szó, amely úgy készült, hogy a fatörzsekből összeállított védőfalat agyaggal és vizes földdel tapasztották be,majd az így kialakított sáncot kiégették. Ezáltal erős védő- rendszert kaptak, melynek külső lejtőjét árokkal és kőfallal is megerősítették. Ezt az építési módot nemcsak hazánkban, hanem Oroszországban, Lengyelországban, Csehországban és Németországban is megtalálhatjuk az irodalmi források alapján. Korukat a tudósok a IX-i- XI. századra becsülik. Anonymus tehát a nemzetségi birtokviszonyok ismeretében a kim vezérek által elfoglalt területen ott határozta meg a patai vár helyét, ahol a nemzetségfő: Aba Sámuel téli szállását' feltételezzük. — Mikor kezdik meg a teljes feltárásokat? — Május elején, a Magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatásával. Bízunk abban, hogy munkánkat siker koronázza. Mentusz Károly Több mint húsz esztendeje áll legnagyobb képzőművészeti gyűjteményünk, a Nemzeti iGaléria, illetve ennek elődje, a Fővárosi Képtár élén dr. Pogány ö. Gábor művészettörténész. Munkahelyén, a Nemzeti Galériában kerestük fel, hogy nyilatkozzék a Népújság néhány kérdésére, amelyek megyénk kulturális életével függnek össze. Legelőször az érdekelt bennünket, hogyan értékeli képzőművészetünk helyzetét, s benne Heves megye festőinek, szobrászainak munkásságát? — A magyar képzőművészetet rendkívül gazdagnak, sokrétűnek érzem — mondotta a főigazgató. — Meggyőződésem, hogy képzőművészetünk világjelenség, világszínvonalon áll, és az a képző- művészeti kultúra, ami Magyarországon elterjedőben van, példaszerűen érdekes, tanulságos, és társadalmi hatását tekintve igen figyelemreméltó. Hogy ez továbbiakban milyen irányban fog fejlődni, azt stilárisan talán kevésbé tudjuk, de társadalmilag feltétlenül érezzük. Érezzük, hogy Magyarors2ág a maga kicsi mivoltában., de ugyanakkor szellemi életének az elevenségével nagyon is belterjes és gazdag művelődési profilt képviselő nemzet, s néha fölképzik előttünk egy nemzeti arányokra fejlődő Firenzének a látomása, ahol a kultúra, így a képzőművészet és a művészetek más ágazata napi szükségletté, mindennapi kenyérré válik, talán az egész lakosság körében ... Heves megye, közelebbről Eger néhány szép eredménnyel már letette a maga obulusát a művészeti élet asztalára, gondolok elsősorban a nemrég megrendezett akvarellszemlére, melynek remélhetőleg folytatása is lesz. Megérdemelné, mert kitűnő kezdeményezés. Rendkívül hatásosnak látszanak azok az intim, kamarajellegű .bemutatók, melyeket a Megyei Művelődési Központ immár egy esztendeje sorozatban megrendez. Elevenebben, intenzívebben hatnak az ilyesféle tárlatok a közönségre, mert testközelbe hozzák a kulturális jelenségeket, így a képzőművészetet is. Egerben jő néhány tehetséges művész él. Gondoljunk Blaskó Jánosra, Kishonthy Jenőre, Nagy Ernőre, Makol- di Sándorra, a szobrász Király Róbertre, Dargai Lajosra, a grafikus Greskovits Lászlóra. Közülük néhányan, így Blaskó János és Nagy Ernő szereplői voltak a napokban zárult Oj müvek című műcsarnoki országos tárlatnak is. Megkérdeztük a Nemzeti Galéria főigazgatóját, az intézmény hogyan segíthetné Heves megye művészetének további fejlődését, az itt élő művészek munkáját? — A Nemzeti Galéria országos múzeum, amelynek a tevékenysége hazánk egész területére kiterjed. Nemcsak a fővárosi művészek termését figyeli, hanem az ország egészében folyó képzőművészeti életet szemmel tartja. Ezt be is bizonyította, ami-' kor évekkel ezelőtt elkezdett egy kiállítássorozatot a vidéki művészeti központok anyagának bemutatására. E sorozatot nagyon tudatosan, következetesen rendezzük, szervezzük, hogy a főváros áttekintést kapjon arról, mi történik a vidéki művészeti centrumokban. Amit e tárlatokon láthat a közönség: rendkívül megnyugtató és lelkesítő. Igazolja, hogy vidéken élve is lehet kitűnő dolgokat alkotni, a vidéken dolgozó festők, grafikusok, szobrászok méltó társai azoknak, akik Pesten dolgoznak. Érzik, értik, mit vár a közönség és a kor az ő tevékenységüktől, és erre a lehető legjobb meggyőződésük szerint válaszolnak. Amit e sorozatról mondtam, az vonatkozik természetesen Egerre is! Nagyon szívesen vállalnánk, hogy 1972-ben csinálunk egy Heves megyei csoportkiállítást, melyen az egri művészek a fővárosi közönség elé léphetnek. Ezt persze elő kell készíteni, ami gondos felmérő, válogató munkát igényel. Nemcsak Budapesten, az utóbbi években a vidéki képzőművészei csoportok, így az egri művészek munkáiban is mindinkább túlsúlyba kerülnek különböző modernista törekvések, amelyek igen távol esnek a művészetek iránt érdeklődő nagyobb tömegek ízlésétől. Kíváncsiak voltunk, hogyan értékeli Pogány ö. Gábor e törekvések szerepét, jövendőjét? — Kétségtelen, sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a most kialakulóban levő dús formakultúra, az ehhez kapcsolódó egész életforma idővel egy kicsit a falanszterre emlékeztető, semleges, desztillált je’enséggó fog válni. Én tagadom, hogy ez így lesz. Talán épp az ellenkező folyamat fog megindulni nálunk. A matematizált, párolt külsővel szemben egy érzelmileg, gondolatilag árnyaltabb élet fog kialakulni, ellenpontként és ellensúlyozásaként annak, ami egyébként a modern technikával, a modern élet technikai vívmányaival kapcsolatosan jelentkezik. Ezt arra alapozom, hogy az emberek az életük javulásával, életszínvonaluk emelkedésével egyre inkább igénylik maguknak a kultu- rálödást, a fejlettebb életmódot, a belterjeSöbb szellemi életet. Ez az egyetlen, ami tu- lapdonképpen -méltó az em- berhez, és a jólét feltámasztja benne ennek a vágyát... örülünk Pogány ö. Gábor nyilatkozatának, s annak, ahogyan a Heves megyében folyó képzőművészeti munkát értékeli. Művészeinken a sor, hogy őt az ország színe előtt igazolják. Moldvay Győző „Bobotorvos' A Pécsi Orvostudományi Egyetem négyszáz ágyas modem klinikai tömbjében önállóan működő különleges — úgynevezett intenzív terápiás — osztályt hoztak létre a közelmúltban. Itt történik a rendkívül súlyos betegek kezelése. Az életveszélyes állapotban lévő betegek állandó, éjjel-nappali felügyeletet igényelnek, ezért azt az osztályt a legkorszerűbb technikai eszközökkel látták el. Ily módon nem szükséges, hogy az orvosok, illetve a nővérek állandóan a beteg mellett tartózkodjanak, ezt a funkciót elvégzi helyettük az ún. Heilige Servocard betegellenőrző készülék. Képünkön: az orvos kiértékeli a készülék áltál rögzített EI<G-„képet” és megteheti a szükséges intézkedést. A képen dr. Scmíody László és Ratala Erzsébet ápolónő. (MTI foto — Bajkor József felvétele) \WN\\W\V -V\ Csurka Istvánt Hét tonna dollár xv. Vasútállomás. Befut a pesti gyors, egy sötétbe öltözött komoly, rezervált úriember száll le róla és bemegy a restibe. Egy sarokasztalhoz ül le, és rendel valamit. Nagyon ráérősnek látszik, unottan és kötetlenül szemlélődik, mint egy turista. A kötetlen szemlélődés alatt azonban szigorú figyelem és céltudatosság érződik. Amikor a pincér leteszi a megmegrendelt pohár sört, csak úgy egészen mellékesen megkérdezi tőle. — Magának nincs ötös találata? A pincér elmosolyodik. — Nekem hál’istennek nincs, de falubelinek alig van, majdnem mind a cirkuszosoké. Zima Jenő felfigyel erre, de nem mutatja. — Miféle cirkuszosok? — Jött ide valami vidéki cirkusz, .már több mint két hete, azoké. Zima egy kicsit gondolkozik. — Ilyen sokáig megél itt egy cirkusz? A pincér vállat von.' — Ez megél, úgy látszik. Máskor két napig, ha itt vannak, már sok. — S ezek üres sátor alatt játszottak? — Nem mondhatnám. Sőt, azt mondják, mindig tele volt. Állítólag kivezényelték; az iskolákat, a ktsz-eket, meg mindenkit. — Ki vezényelte ki őket? A pincér elmosolyodik. — Hát ki? A fejesek. Tudja, hogy van ez? A kultúrának menni kell. Zima csak bólogat, hogy a maga részéről befejezettnek tekinti a beszélgetést, és elégedett is az eredménnyel. Szántódi házának pincéje, ahová Luciánót rejtette. Most éppen enni kap Szán- tóditól. Nem valami bőséges a vacsora. Szántódi óvatoskodva lép be, kezében a lábassal, Luciánó kezébe nyomja és alaposan megfeddi: — Nagyon zajt» vagy.:, és rengetegei dohánysS ..^3 csak úgy ömlik ki a füst az ablakon. Ne bagózz! Luciánó gyatra kis vackához megy, megtalálja a cigarettát és a gyufát, magához veszi. — Ezt a néhány napot kibírod cigaretta nélkül. Aztán már felfelé menet az ajtóból. — Éjfélkor feljöhetsz vizelni. Luciánó kétségbe van esve: — De nekem most kell. Szántódi hallani sem akar erről, egy mozdulattal elutasítja: — Most még nagyon világos van. Zima Jenő ugyanazzal a mondhatni kemélykalapos eleganciával és titokzatossággal, amivel a vonatról leszállt, sétálgat a falu utcáin. Mintha semmi dolga nem volna, mintha semmi nem érdekelné. Kirakat előtt ácsorog, benéz egy-egy udvarba, áll a mozi előtt, s végül befordul a bábaképző intézet utcájába. Amint így, szinte véletlenül betekint az intézet rácskerítésen át a portásfülkébe, egy ottíelejtett plakáton akad meg a szeme, amelyen annak idején az emlékezetes „BOHÖC—NÉZŐ • TA- LALKOZÖ”-t hirdették meg. Ezt most szemet szúr neki. Megáll, figyelmesen elolvasna, aztán egy hirtelen eäsSa tározással belép az intézet kapuján. Az igazgatónő irodájában idegesen fogadja a titokzatos urat, és amikor túl van az első 'szabadkozáson, már a másodikat mondja: — Higgye el, kérem, nekem sókkal kellemetlenebb. Szántódi elvtárs azzal hozta ide azt az illetőt, hogy Kö- zép-Európa egyik legnagyobb cirkuszművésze, és hogy a növendékek rendkívül sokat tanulhatnak tőle. Zima arcán most sem lehet észrevenni, hogy ismét egy számára fontos adat birtokába jutott. Szokása szerint megint nem arról beszél, illetve kérdez, ami érdekli, hanem valami másról. — Mégis, mit gondol, mit tanulhatnak egy bohóctól a bábanövendékek? Az igazgatónő ezt a kérdést is elhárítja. — Kérem, ha nekem a népművelési osztály helyettes vezetője azt mondja, hogy ez jó, és ezt feltétlenül meg kell csinálni, akkor én azt megcsinálom. Az igazság az, hogy maga Szántódi elvtárs sem tudta, hogy a ta'állcozó botrányba fog fulladni. Zima nagyon óvatosan és burkoltan, tulajdonképpen csak most kezd rátérni arra, ami őt érdekli. — Szántódi elvtárs máskor is szervez ilyen találkozókat? — Itt, nálunk még nem szervezett. — És a növendékek látták a cirkusz műsorát? — Szántódi elvtárs kötelezővé tette egy előadás megtekintését. (Folytatjuk^ Az Aba nemzetség téli szálláshelye volt...?
