Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-04 / 80. szám
Bőven van iőrlesztenivaló I az Ózdi Kohász ellen As egrieknél Bulyovasky védi a kaput Äasiteor a 68. percben a (átéJcvezetót megsértő Czéh IX.-t kállították, az egyik egri szurkoló — sokan kísérték el a csapatot Kecskemétre — így kiáltott fel: — Most megnyerjük A mérkőzést! Szinte ugyanabban a pillanatban. egy kecskeméti néző a következőket mondta: — Most nyerjük meg a mérkőzést! Sajnos, a kecskeméti sporttársnak lett igaza. Az emberelőnyben levő, a pontszerzést szinte biztosra vevő, kényelmeskled 5 egriek helyett a K. Dózsa fokozta az iramot, s bár szerencsés í*áHaü, de megszerezte a két bajoki pontot. Bármilyen furcsán hang- síik: Eger azért vesztett, mert ellenfele a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott! Erős, egységest, gólveszélyes Kecskemétre számítottak Bánkútiék, s egy Lendületes, de eléggé tervszerűtlen, csapkodó együttessel találták szembe magukat, eaneOynék védelme rögtön pánikba esett, mihelyt az egri csatárok eljutottak a hazai kapu előterébe. Biztosra vettük tehát, hogy ha dffbb nem, szünet után bátrabbá válik Eger támadójátéka — ez esetben aligha usztále volna meg gól nélkül « kecskemétiek! Nem ügy történt! A második félidőben — bár Kovács F. edző a szünetben kifejezettéin a támadójátékra adott utasítást — az egriek képtelenek; voltak ritmust váltani, bosszú percekre átengedték a kezdeményezést a Lutz és Diószegi által vezérelt hazaiaknak. Ennek a két elszántan, küzdő játékosnak egyébként döntő szerep jutott a győzelem kivívásában! Csak a balszerencsés módon beszedett gól után lendült előre Eger, ékkor valósággal kapujához szegezte ellenfelét, de a nagy akarás — amint az ilyenkor lenni szokott — kapkodással párosult, s nem, sikerült az egyenlítés. És hogy egyetlen gólak milyen jelentősége lehet: ha történetesen nem Kecskemét, hanem Eger rúgja, hat pontra nőtt volna közöttük a különbség, így azonban két pontra csökkent az egriek előnye, s a Kecskemét bét soron következő mérkőzését is otthon játsz- sza! Egernek tehát ma mindenképpen győznie kell, ha ott akar maradni a második helyen. Ellenfele, az Ózdi Kohász nemegyszer tört már borsot az orra alá .annak ellenére, hogy a táblázaton mindig eléggé távol állták egymástól. Tavaly például az egyidényes bajnokságban Özdarr 5:l-re nyertek a hazaiak, Egerben pedig 2:2 volt az eredmény — ősszel Ózdon ugyancsak az ózdiak bizonyultak jobbnak 3:2 arányban. Van tehát törleszteni való! Kovács F.s nem lehet egy ember nyakába varrni... Űzd vasárnap Ősidőn 2:2 arányú döntetlent ért el Békéscsabával szemben. Végig izgalmas, színvonalas, nagy iramú volt a mérkőzés^ a rohamozó Kohász-csatársort jól tartotta a vendégek védelme. Mindez arra mutat, hogy ma kitűnő küzdelmet lát majd az egri stadion közönségle, s az az érzésünk, hogy a Dózsa — ha nem is könnyen — de kiharcolja a győzelmet. Kovács Ferenc, az E. Dózsa edzője az alábbiakban tájékoztatta sportrovatunkat a kecskeméti mérkőzésről és arról: vajon mi várható ma délután? — A kecskeméti vereség fájón érintett bennünket, hiszen a mérkőzésnek dupla tétje volt. Még inkább sajnálatos, hogy csapatunk éppen ezeket a mérkőzéseket veszíti el (FÓSPED Szálúm:, MÄV DAC, Kecskemét). A vereséget — bár Landi a gólnál kétségkívül hibázott — nem volna helyes egy ember nyakába varrni! A tény az, hogy nem mindenki'érezte át a találkozó jelentőségét és nem mindenki küzdött teljes odaadással. Remélem, hogy a fiúk a vereségből levonják a szükséges tanulsár gokat ózd eHen javítani szeretnénk, hiszen a tavalyi mérleg nagyon kedvezőtlen képet mutat. Ellenfelünk a kiesés ellen harcol, ami csak fokozza küzdőképességét és legalább a döntetlen elérésére törekszik. Bízom azonban abban, hogy a csapat mindkét pontot itthon tartja, ehhez azonban a kecskemétinél nagyobb akarás szükséges. A hét közi mérkőzés elmaradt, helyette szerdán kiadós munkát végeztek a játékosok. Ami az összeállítást illeti:, a Kecskeméten bizonytalankodó Landi most pihenőt kap, helyette Bu- lyovszky őrzi majd a hálót. Egyéb változás csak akkor lehet, ha Rajna combsérülése a mérkőzésig nem jön rendbe. Az esetleges helyettese Szonda, vágj Tátrai lehet. a támadósorban sor kerülhet Szűcs játékára is — fejezte be nyilatkozatát Kovács Ferenc. A Gy. Spartacus újabb nehéz akadály előtt Az NB in. északi csoportjában a MÁV HAC—Gáspár SE találkozót már tegnap lejátszották, a mai mérkőzések közül a Gy. Spartacus— Miskolci Bányász rangadó emelkedik kt Egyik csapat sine» valami jő formában. — mindketten kikaptak például a Trencsényi SE-től — így hát minden bizonnyal a hazai pálya előnye dönti el a fontos két pont sorsát. Az utolsó helyezett H. Kinizsi Somsályba utazik, s már egy döntetlennel is megelégedne — erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha kiemelkedő teljesítményt nyújt a csapat. A vasárnap Eger- csehiben meglepő győzelmet arató Ormosbánya a Bervai Vasast fogadja A hazaiak igyekeznek eltávolodni a veszélyes zónától, a bervaiak viszont szeretnének felzárkózni a második helyre. Döntetlen lesz? Egercsehi nehéz helyzetben van: a vasárnapi vereség után Miskolcra kell utaznia, ahol a Papp J. SE-vél találkozik. Jó játékkal esetleg pontot szerezhet, bár inkább a hazaiak az esélyesebbek. Ugyancsak Miskolcon vendégszerepel a Zalka SE, amely a MEAFC-cal méri össze tudását. Itt a dön- ' tetten tipp látszik reális- . nak. Petőfibányának Egerben kell bizonyítania A megyei L osztályban, tovább tart Petőfibánya és Apc izgalmas versenyfutása. (Petőfibánya két ponttal vezet, de az Apc egy mérkőzéssel kevesebbet játszott). Petőfibánya ezúttal Egerbe utazik, ahol a szeszélyesen szereplő E. Spartacus lesz az ellenfele A vendégek lényegesen nagyobb játékerőt képviselnék, mégsem mehetnek biztosra, a döntetlen is elképzelhető. Apónak köny- nyebbnak látszik a helyzete, hiszen Füzesabonyt is fogadja, nyilván le is győzi —, bár a vendégeket egyáltalán nem szabad lebecsülni. Rózsa- szentmárton a két pont megszerzésének reményében lép pályára Nova) ellenében, csakúgy, mint a Hevesi ME- DOSZ, amelynek Pétervására lesz a partnere. A Sírok—Lőrinci, Selyp—Bélapátfalva, Karikás SE—GYESE mérkőzéseket tegnap lejátszották. Megírtuk februárban, hogy olyan földhasadék, vagy földcsuszamlás keletkezett Heves megye északi részében, amiről addig nem tudtunk. Íme milyen igazunk volt akkor. A mátrabalíai földcsuszamlás óta tovább vajúdik a föld a volt péterkei, most egri járás területén... Itt az eredmény: a Népújságban már új község is született: Mátraszent- erzsébet... Ez az új község csak március 18-án látott napvilágot a Népújság első oldalán az Ünnepi események megyeszerte cím alatt... Nem csoda hát, hogy sem a helységnévtárban, sem a megyetérképeken nem szerepel még az új község... Eddigi tudásunk szerint volt Heves megyében egy Erzsébetről elnevezett község, de azt Bükkszenterzsébet- nek nevezték el annak idején, lévén onnan már messzebb a Mátra és helyben a Bükit — ★ Grúz Matuzsálemek címmel írta meg a Hétfői Magyar Hírlap, hogy Grúziában csaknem kétezer 100 évnél idősebb ember él. „Az öreg grúzok többsége nem dohányzik... — írják. Szívesen, de mértékkel isznak is. Legtöbbjük makk- egészséges, szemüveg nélkül olvasnak”. Ha tekintetbe vesszük, hogy általában az egészséges embereknek 60. életévük után az olvasáshoz +4,0 dioptriás szemüveg kell, akkor tegyük hozzá, hogy ezek a 100 évesnél idősebb jó grúz öregek, ha valóban szemüveg nélkül olvasnak, akkor legalább 4 dioptria rövidlátásuk van... Így aztán a szobájuk egyik sarkából a másikba alig láthatnak valamit._ Egyébként makkegészségesek... (DR. SZEMES) Az t971. év e!sff negyedéve sűrű bélyegkibocsátással zárult, a március 18-án a párizsi kommön centenáriuma alkalmából Madott 3 forint névértékű bélyeg után, március 25-én a Bartók Béla születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából 1 forint névértékű bélyeget adott ki a Magyar Posta, ezen bélyegünk a harmadik Bartók-bélyeg. Március 27-én -Győr város fennállásának 700. évfordulóját 2 forint névértékű bélyeggel köszöntötték, és március 31-én az amerikai holdkutatás legújabb eredményét örökítette meg a Magyar Posta. A hold felszínét, a szállító űrhajót és a holdon dolgozó két űrutast ábrázolja az Apollo 14. elnevezésű 10 forint névértékű blokk. A kibocsátások napján alkalmi bélyegzések voltak a kijelölt postahivataloknál. A második negyedévet Achim Andrásnak, a Viharsarok parasztmozgalma egykori vezéralakja születésének centenáriumára megjelenő 1 forintos, Achim arcképét ábrázoló emlékbélyeggel kezdi a posta. A bélyeg április első napjaiban jelenik meg. E negyedévben újdonság lesz a vadászati és horgászati világkiállítás emléksorozata, amely nyolc értékből fog állni és névértéke 13 Ft, mert elmarad a felár. Készül az új Lő- sport-sorozat is, amely szintén nyolc bélyegből áll majd és a lótenyésztést lesz hivatva propagálni. * Érdekes közös kiállításra készülnek hat város bélyeggyűjtői Triesztben. Nagykanizsa, Szombathely, Graz, Ljubljana, Zágráb és Trieszt bélyeggyűjtőinek közös kiállítása júniusban kerül megrendezésre. Sorrendben ez Helytállás • • • 9 tesz az ötödik ilyen kiállítás, mert az elsőt 1967-ben Zágrábban, a másodikat Grázban, majd Ljubljanában, végül, a negyediket tavaly Szombathelyen rendezték meg. Valamennyi kiállítás nagy filatelista siker volt. A nemzetközi kiállítás most is színvonalasnak ígérkezik. * Kutyabélyeg jelent meg a monacói nemzetközi kutyakiállítás alkalmából, továbbá a bolgár posta nyolc bélyegből álló különböző kutyafajtákat ábrázoló sorozatot kozott forgalomba. ❖ A Vatikán postaigazgatása Jelenti, hogy az 1963—68. között kiadott sorozatokból elégették a maradék készleteket. 25 sorozatról van szó, amelyeket eredetileg egyenként 1 350 000-tŐl 7 500 000- ig terjedő mennyiségben nyomtattak. A megsemmisített meny- nyiség sorozatonként 7000 f 2 151 000 között váltakozik. A legnagyobb mennyiséget az 1965-ben kiadott emléksorozatból semmisítettek meg, amelyet VI. Pál pápa az ENSZ-nél tett látogatása alkalmából bocsátottak ki. Ezt a sorozatot 7 500 000 példányban nyomtatták és most 2 151 400 sorozatot égettek el. Az 1966-ban az ekumenikus tanács ülésének emlékére- 4 800 000: példányban megjelent sorozatból 1 153 800 sorozatot égettek el. Legkevesebb az időszak sorozatai közül az 1967 karácsonyára kiadott bélyegekből maradt, amelyeket 2 300 000 példányban nyomtattak és ebből 7000 sorozatot semmisítettek meg. * FIP-kongresszus Londonban. A Bélyeggyűjtők Nemzetközi Szövetsége (FIP) az elmúlt év végén tartotta 39. kongresszusát Londonban. Az összejövetelen 42 nemzeti szövetség küldöttei voltak jelen. A kongresszus házigazdája a szövetség angol tag- szervezete (Philatelie Congress of Great Britain) volt. A nemzetközi szövetség elnöke, Lucien Berthelot beszámolójában hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a szövetség szervezeti felépítését felijl kell vizsgálni és összhangba kell hozni azokkal a változásokkal, amelyek a bélyeggyűjtés nemzetközi területén bekövetkeztek. A szövetség tanácsának új tagjává választották Ernst Teodoro- vics Krenkelt, a Szovjetunió Bélyeggyűjtőinek össz-szövetségi Szervezete elnökét, a Szovjetunió hősét, a kiváló kutatót, aki a híres Papanyin-expedíció egyik tagja volt. Németi V. Ünnepi sportműsor Asztalitenisz: A seregszemle megyei döntői. Eger, Gárdonyi Gimnázium, 9 óra. Sakk: Megyei ifjúsági egyéni fiú- és leánybajnokság. Gyöngyös, Szénbányák irodaháza 8 órától. Röplabda: Az MINK megyei selejtezői: Kömlő—Párád 11. Erk—Mező Imre SE II óra. Kézilabda: A Felszabadulási Kupa mérkőzései, Gyöngyös; iTSK-pálya, 10 óra. Zalka SE—Salgótarjáni Építők MNK-mérkőzés Gyöngyös, ITSK-pálya, 11 óra. Felszabadulási torna: Hatvan, technikum, és Kinizsi-pálya, 9 órától. Atlétika: Felszabadulási váltófutás, Eger 11 óra, Gyöngyös 8 óra. Tájékozódási futás: Gyöngyös város és járás csapat- bajnoksága, Sástó. 9 óra. Természetjárás: Az egri várasd természetbarát-szövetség ünnepi túrája. Útvonal: Feisőtárkány, Stimecz-ház, 1971. április 4* vásáros^ Lambot-ház, Imókő, Tarkő, Peskő. Találkozás a MÄV- AUT-állomáson, 7 órakor. Vízilabda: Az egri nemzetközi torna második napja a fedett uszodában, 10 óra: Egri Dózsa—BVSC, 11 óra: > Ű, Dózsa. Cr. Hviezda Kosice, 18 óra: BVSC—Cr. Hviezda Kosice, 19 óra: Ü. Dózsa—Egri Dózsa, Egri Dózsa—Bp. Spartacus országos ifjúsági bajnoki mérkőzés. Eger, fedett uszoda, 12 óra. Labdarúgás: Egri Dózsa— Ózd NB I. B-s mérkőzés, Eger, Stadion. 12.45 óra, Katona. A szünetben az Egri Dózsa Sportiskola atlétáinak versenyére kerül sor, 11 órakor pedig az Egri Dózsa ifj. —Egyetértés ifj, ifjúsági Bu- dapest-bajnoki mérkőzést rendezik meg. NB III-as találkozó: Gyöngyösi Spartacus—Miskolci B. 16, Bucz. Megyei I. osztály: Apc—Füzesabony 13, Drejó. Rózsa- szentmárton—Novaj 16, Gyarmati, Heves—Pétervására 11.30 órakor, Sánta. Egri Spartacus—Petőfibánya 11, csere-játékvezető. Teljes forduló a megyei II. osztály keleti és nyugati csoportjában, valamint az NB-s tartalékbajnokságban. Felszabafia Kupa nemzetközi álversenyen — a legjobb szovjet, csehszlovák és bolgár versenyzők részvételével zajlott le — Vida Gyula, az egri Dobó Gimnázium tanulója, a BKV Előre alpesi versenyzője értékes 12. helyet szerzett az óriás-műlesiklásban. Ez utóbbi is arra mutat: érdemes lesz újra felállítani az alpesi válogatott keretet. Csak persze fiatalokkal és a lehetőségek jobb biztosításával... (-dy) 'Az egri természetjárók legutóbbi túrájuk alkalmával erdőtüzet észleltek a Baktai-tó környékén. Azonnal riasztották az egri és az egerbaktai tűzoltókat,' s közülük Kiss Márta, Hornon- nai Károly és Lenharcit József elsőként vett részt a tűz megfékezésében, eloltásában. Bátor helytállásukért illesse őket elismerés és köszönet! Egy másfajta helytállása bolgárok Kékes-tetején, a Vitosán történt, ahol a SzóAz Országos Ere- és Ásványbányák Mátrai Müvei gyöngyösoroszi üzeme felvesz K.\ r... lakatost, hegesztőt, kovácsot, föld alatti csillést és segédmunkást külszíni munkára. Jelentkezés: az üzem munkaügyi csoportjánál, Gyöngyösoroszi, altántk u* EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33.) Fél 4, fél 6 és este 8 órakor Emberöléssel vádolva • Szinkronizált szovjet bűnügyi film 5-én: A hét mesterlövész. (Felemelt helyárakkal!) Színes amerikai western film EGRI BRÖDY (Telefon: 14-07) Fél 4, féi 6 és fél 8 órakorc Szemtől szembe Színes magyar film 5-én: Fél 6 és fél 8 órakar; Akkor hát... szia! Veronika és a férfiak. Csehszlovák film EGRI BÉKE Fekete angyalok I—II. rész (Dupla helyárak!) GYÖNGYÖS] PUSKIN A lovag végakarata GYÖNGYÖST SZABADSÄG Velem nem, asszonyom 5-én: Emberöléssel vádolva HATVANT VÖRflq CSILLAG Tájkép csata u*án HATVANI KOSSUTH Csapajev 5-én: Egy kínai viszontagságai Kínában HEVES Nagykorúság 5-én: A skarlátruhás nő FÜZESABONY; Kitörés PÉTERVASARA A któózkapitány újra tenger^agSr-wir KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk 8.15 Jó reggelt, vasárnap 10.30 ni. nemzetközi rádiójáték- fesztivál, gyermekeknek 10.59 A Rádió lemezalbuma 12.45 Nemzeti ünnepünkön 13.40 Hangképek, tudósítások me ifjúsági nagygyűlésről 14.00—0.25 Játék és muzsika — műsorzárásig i Közben: 14.55—15.50: Közt. a* Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről PETŐFI 7.00 Evangélikus félóra 7.30 Üj orgonalemezeinkből 8.16 Miska bácsi lemezesladaja 8.4« A jövő hét műsorából 9.16 Zenei anyanyelvűnk' 9.26 Egy — közülünk.9.46 Isten malmai. Szabó Pál regényének rádióváltozata 10.40 Vasárnapi koktél 12.10 Jó ebédhez szól a nóta . 13.00 Mesejáték 14.00 Táskarádió 15.00 Egy mai palóc falu 15.30 Ravel: Vonósnégyes 16.05 Ferencsik János vezényel 17.45 Költők albuma , 18.05 A csendháborító. R.-játék 20.15 Népi zene 20.54 Nyomoznak m radioaktív izotópok 21.09 Verdi: Rjgoletto, Háromfelv. opera 22.15 Népművelő portréit 23.47 Népi muzsika MAGYAR 9.58 Csák gyerekeiknek 11.1» Közv. az FTC—Szpart* Kijev Elf női kéziiabda- mérk.-ről 14,28 Nekem szülőhazám, öo kiflim 14.55 Ausztria—Magyarország 'válogatott labdarúgó-mérkőzés~ 15.50 Bartók és a stdovák népzene 17.50 Műsorainkat ajánljuk! 18.15 Váci Mihály-szavalóversenflfc’ Döntő. 19.45 Cicavízió 20.00 Tv-híradó 20.20 A világhírű Montin! Cirkusz gálaestje 22.00 Hírek, sporthíreik POZSONYI 10.15 Zenés műsor 11.05 FTC—Spartak BEK női kézilabda-mérkőzés 14.00 Nemzetközi síugróverseny ez NDK-ból 15.00 A pozsonyi Felszabadulási Kupa röplabda döntő 17.00 Fúvószene 19.00 és 22.40: Tv-híradó 19.45 Ballada a városról 20.05 Ott. az erdők mögött (cseh film) 21.30 A leningrádi Kirov Színház opera- és balettkarának pozsonyi fellépése. £zínhm Egerben délután fél 4 órakor: Amerikai tragédia (Vörösmarty bérlet)* este 7 órakor: Amerikai tragédia (Katona bérlet). UüyiLET Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11—10). Gyermek- orvosi ügyelet szombaton 16 órától 17.30 óráig, vasárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig az Alkotmány utcai rendelőben. (Telefon: 17— 74). Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén (Bajcsy-Zsilinszky utca). Hétfőn Í9 órától kedd reggel 7 óráig, a BajcSy-Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Jókai utca 41. szám (Telefon: 17—27). Gyermekorvosi ügyelet: vasárnap délelőtt 10 órától 12 óráig a Puskin utcában. (Telefon 16—36# 16—44). Hatvanban: szombaton 12 órától hétfőn reggel 7 óráig, a rendelőintézetben. (Tel: 10—04). Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 10—12 óráig, á rendelőintézet gvermekszakrendelésén. fTfela- fon; 10—04)*,