Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-28 / 99. szám
" ■ ''-'A *■ A Kedd cöíi külpolitikai kommentárunk | \ Beszéljünk ÜEATO-nl I j ELJÁRT AZ 1DÖ a SEATO-hoz hasonló „védelmi” s I paktumok felett — mondják egyes politikusok a nyugati > > világban is. Ám Edward Heath, brit miniszterelnök, > > a SEATO kedden, Londonban megnyílt évi miniszteri ér- > > tekezletének házigazdája, vitába szállt ezzel a vélemény- > > nyeL Heath szerint a paktumra igenis szükség van mind- > í addig, amíg, úgymond „a kommunista felforgató tévé- > > kenység” tart. > \ Hogy közben az alatt a háromnegyed év alatt, amióta > > Heath konzervatív pártja a tavaly nyári választások meg- > > nyerésével ismét uralmon van Angliában ijesztően nőttek í > az árak és emelkedett a munkanélküliek száma (már 800 ? ezernél tartanak!). És ennek egészen bizonyosan nem \ i a .kommunisták felforgató tevékenysége”, hanem csakis < > a tőkések politikája az oka, arról ne ejtsünk most szót. < / Hiszen eleget beszél róla az angol sajtó. Még a konzer- t i vatívabb lapokat is nyugtalanítja ez a helyzet, amelyről < f már nyíltan „gazdasági válságként” írnak. í BESZÉLJÜNK INKÁBB arról, hogy jóllehet a > > SEATO (South-East Asian Treaty Organization — Dél- > > kelet-ázsiai Szövetségi Szervezet) annak idején mint az > > elsősorban a Szovjetunió ellen irányuló európai NATO > > ázsiai megfelelője: a kommunista Kína (ez a nyugatiak > > szóhasználata!) ellen irányult — most éppen a SEATO ? | vezető hatalma, az Egyesült Államok az, amely az utóbbi ? / hetekben a legbarátibb szirénhangokat hallatja Peking ? > irányában. Ezek szerint: a) vagy nem fenyeget többé a ? \ ..kommunista felforgató veszély” Kína részéről — és ak- | ? kor minek a SEATO?; b) vagy igaza van Rogersnek, aki | í a SEATO londoni ülésén most kijelentette: az USA Kína- | < politikája gondos és realisztikus, mert ez jelentheti a leg- | £ jobb hosszú lejáratú reményt egy olyan Ázsiára, amilyet < > a SEATO-beli szövetségesek kívánnak, amelyben külön- < < böző politikai rendszerek egymás mellett létezhetnek. Ám, < I ha hiszünk Rogers eme szavainak, hogy a SEATO célja: | különböző politikai rendszerek egymás melletti létezése < —, akkor megint csak mi szükség van a SEATO-ra? Hi- | szén — Ázsiában a különböző politikai rendszerek eddig | is, a SEATO megalakulása óta is egymás mellett léteztek. « Talán mégiscsak azoknak a nyugati politikusoknak I van igazuk, akiket Heath ugyan nem nevezett meg, de ? cáfolni próbált: akik szerint eljárt az idő a SEATO-hoz | hasonló védelmi paktumok felett?! 1 A SEATO-hoz hasonló, „védelminek” nevezett paktum ? a CENTO is, amely ugyancsak most tartja tanácsülését, | mégpedig Törökországban. Ahol is, pontosabban: az or- ? szag 11 tartományában, ostromállapotot hirdettek ki! | Ilyen szigorú biztonsági intézkedésre Törökországban a má- < sodik világháború óta nem volt példa. Ankarai és Isz- | tambuli politikai megfigyelők szerint azért került rá sor, < hogy „biztosítsák” a CENTO-ülés zavartalanságát. De ki < ellen? Nyilván: a lakosság, a nép egy része ellen, amely < elégedetlenkedik az ilyen „védelmi” — a valóságban: az | USA szupremáciáját biztosító — paktumokkal szemben. s NATO, SEATO, CENTO — ezek a rövidítések csak- | ugyan mind lényegében egyet jelentenek. Az amerikai s imperializmus hatalmának szolgálatát a világ különböző S térségeiben. Nem csoda, ha éppen az érintett térségekben > egyre nagyobb a száma azoknak a tömegeknek, ame- | / lyeknek ebből elegük van. ' Vh^AA/\AAAAA*AAAAAAAAAAAAA/WSAA/WVSAAAAAAAAAA*A/*AAAAAAAAA/VVAAA> Újabb feszültség a francia és algériai viszonyban PÁRIZS A francia—algériai viszonyt újabb feszültség fenyegeti a francia olajtársaságok ama elhatározása következtében. hogy „ellentámadásba,” mennek át és megpróbálják megnehezíteni az algériai olaj és földgáz exportálását más nyugati országokba. az Algériában részlegesen államosított két francia olajtársaság körlevelet intézett az érdekelt nyugati társaságokhoz és bankokhoz, s abban közölte velük, hogy francia részről nem fogadják el az algériai kormány kártalanítási ajánlatát s arra hivatkozva, hogy az Algéria á^a- külföldre Elnökválasztás Dél-Koreában Dél-Koreában kedden, reggel megkezdődött az elnökválasztás. A választáson Pák Csöng Hi jelenlegi köztársasági elnök és öt ellenzéki jelölt indult. Pák Csöng Hi a kormányzó köztársasági demokrata pár+ jelöltje, aki immáron harmadik alkalommal igyekszik magát megválasz- tatm egy újabb négyéves időszakra a köztársasági elnöki tisztségre. Legesélyesebb riválisa az ellenzéki demokrata párt jelöltje. Dae-Dzsung Kim. aki 1961-ben, amikor Pák Csöng Hi első alkalommal ragadta magához a hatalmat, más ellenzéki vezetőkkel együti kétszer ült börtönben. A dél-kóreai elnökválasztáson az ország 15.5 millió szavazásra jogosult polgára Vesz részt. szállított kőolajat és *öldgázt továbbra is saját tulajdonuknak tekintik,' jogi eljárást fognak indítani az algériai olaj- és földgázszállítmányok lefoglalása végett. Az olajtársaságok ugyanakkor fel akarják kérni a francia kormányt, hogy a hágai nemzetközi bírósághoz folyamodjék „megfelelő kártalanításuk” jogi úton való kieszközlésére. A Figaro szerint azonban nem valószínű, hogy a francia társaságok ténylegesen nagyszabású nemzetközi pereskedésbe bocsátkozzanak. inkább csak taktikai lépésről van szó, hogy az olajértékesítés megnehezítésével fenyegetőzve nyomást gyakoroljanak az algériai kormányra és kedvező kártalanítási feltételeket vívjanak ki maguknak. A L’ Humanité elítéli ezt a magatartást, s rámutat, Párizs veszélyes útra lép, na immár nemzetközi színtéren Is erőpróbát akar kiprovokálni Algériával. Egy ilyen erőpróba végleg tönkretenné az Algériával való további együttműködés kilátásait. Algéria nincs egyedül, hanem olyan nemzetközi támogatással rendelkezik, ami igen hatékonynak bizonyulhat. Az El Mudzsahid című algériai lap a francia olajtársaságok lépését kommentálva hangsúlyozza: Algéria ünnepélyesen kötelezte magát arra, megfelelő • kártalanítást nyújt a francia társaságoknak, e kártalanítás nem csupán méltányos, hanem kedvezőbb annál, amit Algéria más külföldi társaságoknak adott. Az algériai lap emlékeztet arra, hogy egyes külföldi érdekeltségek 1966-ban a külföldi tulajdonban volt algériai bányák államosításához hasonló intézkedésekkel fenyegetőztek a vasércexport megakadályozására. König bíboros Lengyelországban Franz König bíboros, bécsi érsek egyhetes lengyel- országi látogatásra Wroc- lowba érkezett. König felkeres több lengyel püspöki székhelyet. Szombaton találkozik majd Wyszynski prímással és a püspöki kar tagjaival. A varsói sajtó kiemeli annak jelentőségét, hogy a megbeszélésre három nappal a czestchowai püspöki konferencia előtt kerül sor. Megfigyelők véleménye szerint a tanácskozások témája a lengyel állam és egyházi kapcsolatainak normalizálása, valamint Lengyelország és a Vatikán viszonya lesz. A Slowo Powszechne c. varsói napilap vezércikkben köszöntötte König látogatását. Kiemelte, hogy a bécsi érsek „személye sajátos módon az apostoli főváros és a szocialista országok közötI ti párbeszédhez kapcsolódik. , Londonban kedden megnyílt a SEATO tagállamainak szokásos évi miniszteri ül lse. Képünkön a vendéglátó Sir Alec Douglas Home brit külügyminiszter (baloldalt) és William Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere. Vallomások az Indokínában elkövetett Veszélyben India és Pakisztán diplomáciai kapcsolata A pakisztáni központi kormány szóvivője Islamabad- ban bejelentette, hogy helyi idő szerint kedd déltől kezdve Daccában, Kélet-Pakisz- tán fővárosában India ottani helyettes főmegbízotti hivatalénak minden hivatalos tevékenysége megszűnt. Az indiai diplomaták és családtagjaik védelemben részesülnek mindaddig, amíg hazatérésüket nem rendezik. A Reuter tudósítója Űj- Delhiből küldött jelentésében megállapítja, hogy egyre nagyobb a valószínűsége India és Pakisztán diplomáciai kapcsolatai megszakításának, miután a két ország kormánya egyre élesebb hangú tiltakozó jegyzékeket vált. Mahmoud Ali, Pakisztán New York-i alkonzula, akit a pakisztáni külügyminisztérium jelentéstételre visszahívott, hétfőn New Yorkban sajtóértekezleten jelentette be, hogy lemond tisztségéről és csatlakozik a kelet-pakisztáni függetlenségi mozgalomhoz. A diplomata hangoztatta, hogy a pakisztáni központi kormányzat által a kelet-pakisztáni függetlenségi mozgalom ellen megindított akció óta a kelet-pakisztáni származású diplomatákat Pakisztán diplomáciai képviseletein gyakorlatilag túszokként tartják fogva. Az alkonzul közölte, hogy az amerikai hatóságoktól kér ment jogot mindaddig, amíg a Bangla Desh kormányának utasításait meg nem kapja. Az AFP kiküldött tudósítója megállapítja, hogy a kelet-pakisztáni Jessore körzetében a pakisztáni központi kormány csapatai támadásokat intéznek a függetlenségi mozgalom haderői ellen, amelyek viszont meglepetésszerű ellenakciókkal válaszolnak az indiai határ közelében levő pakisztáni megerősített állások ellen. A határ és Jessore között élő lakosság hihetetlenül súlyos helyzetben van — írja a tudósító. Példaként említi, hogy a pakisztáni kormánycsapatok április 15-én támadást intéztek Karangal község ellen és annak valamennyi épületét felgyújtották. Gadkhaliban egyetlen fiatal sem maradt, a pakisztáni katonák a parasztok házait a földdel tették egyenlővé és teljesen kifosztották a gabonaraktárakat A UPI calcuttai tudósítója szerint Kelet-Pakisztán azon területein is, amelyeken nem folynak harcok a függetlenségi mozgalom és a pakisztáni kormány csapatai között, legalább négymillió ember éhezik. Ezek az emberek a múlt év novemberi természeti katasztrófa, a pusztító erejű ciklon és szökőár túlélői. 9 Titan! tát irata Kosziginhez U Thant ENSZ-íótitkár, aki jelenleg Ger.fben tartózkodik, táviratot intézett Koszigin szovjet miniszter- elnökhöz és elismerését fejezte ki amiatt, hogy a Szovjetunió nagy lépést tett előre az emberlakta első tudományos űrállomás létrehozásában. Kifejezte meggyőződését, hogy a legújabb szovjet siker az emberiség javát szolgáló tudományos és műszaki ismeretek gyarapodását segíti elő. Rámutatott, hogy a Szaljut és a Szojuz 10. útja a Szovjetunió magas tudományos és technológiai szintjéről tanúskodik. képtdvírónkon érkezeti Arab csúcs KAIRO. Tunézia csatlakozásával. nyolcra bővült azoknak az országoknak a köre, amelyek elfogadták II. Hasszán marokkói király felhívását és bejelentették, hogy készek részt venni az arab államfők és uralkodók algíri csúcsértekezletén. Ezek szerint Marokkó, Algéria, Líbia, Kuwait, Libanon, Jordánia, Jemen és Tunézia támogatja a ..csúcstdiáikozí megtartását Damaszkuszban hivatalosan megcáfolták azt a hírt hogy Szíria is bejelentette részvételi szándékát A csúcstalálkozó mint ismeretes, arra hivatott, hogy véget vessenek a jor- dániai hadsereg és a Palesztinái ellenállás fegyveres konfliktusának, az egyedül Izrael számára előnyös arab testvérharcnak. A SZOJUZ 10. utasai Karagandából megérkeztek Moszkvába. Balról jobbra: Saíalov, Rukavisnyikov, Jeliszejev. háborús bűncselehnténvek ügyében WASHINGTON: Az amerikai képviselőház Donald L. Dellums. kaliforniai demokrata párti képviselő vezette nem hivatalos bizottsága, amely ízt szorgalmazza, hogy a képviselőház hadügyi bizottsága indítson hivatalos vizsgálatot az Indokínában elkövetett háborús K '-cselekmények ügyében, ként hallgatta ki az ameri' ■f hadsereg több volt tisztje A t — /állomások újabb fényt ce- .ettek az Indokínában elkövetett atrocitásokra. foglyul ejtett hazafiak és polgári személyek meg- kínzására és meggyilkolására. Greg Hayward százados azt vallotta, gon közelében levő faluban szemtanúja volt annak, amint aknavetősortűzzel lemészároltak legalább tíz dél-vietnami nőt és gyermeket. Hozzáfűzte, hogy a vérengzés után „szisztematikus erőfeszítéseket tettek a bűncselekmény elkendőzésére”. Robert Bowie Johnson, volt százados közölte: két esetben is jelen volt, amikor délvietnami katonák megöltek foglyul ejtett partizánokat Gordon Livingston, volt őrnagy elmondotta, hogy George S. Patton ezredes parancsot adott neki arra, hogy kínvallatás céljából tartson életben egy sebesült foglyot, majd a vallatás után „megengedheti neki, hogy megRon Bartek, volt százados szemtanúja volt annak, amint egy idősebb vietnamit az ágj ékára és hátára kapcsolt elektródák segítségével elektromos sokkokkal igyekeztek szólásra bírni. végezetül Fred Laughlin, volt százados elmondotta; az őserdőben működő egyik katonaiskolán arra oktatták őt, a meggyilkolt ellenfelek pontos számának megállapításához „igen fontos, hogy egyes testrészeket, főképpen a füleket levágják”. Tanúvallomását megerősítette Michael O. Meara, a hadsereg volt századosa is, aki kijelentette, hogy 1989-ben valóságos test- csonkítás! mánia uralkodót* Vietnamban, : Az amerikai Bethesda városban a vietnami háború ellen, a béke mellett tüntetők a DNFF zászlaját tűzik ki Melvin Laird, az USA hadügyminiszterének otthonára. gelefoto — — MTI — KS) —