Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-25 / 97. szám
Megyénk az irodalomban Kálnoky László Thiery Árpád: ÁLMODOZÓK Káüncfey Lászlót a magyar költészet és az egész magyar irodalom immáron történelemmé szelídült zaklatott korszaka érlelte alkotóvá: a háborúra készülő harmincas években „érkezett meg” az Irodalomba, s kényszerült mindjárt külön világot teremtem! az embertelem valóság helyére. A teljes életet akarta, sóvárogva tört az új felé, és a múltat kellett megőriznie, hogy megmaradjon a jövőnek. Humanizmusa a Nyugat polgári költőinek legszebb hagyományait vállalta örökségként, kiteljesedett formamű vészért« erős nyugtalanságot takart Pályatársai közül — a Nyugat harmincas években induló harmadik nemzedékéből — méhányan nagyobb ívű költői világot teremtettek, da hozzá hasonlóan csak kevesen tudták megújítani költészetüket • legutóbbi években. 1970-ben megjelent kötete,« Lángok árnyékában új színekkel gazdagította költői mondanivalóját és formaművészetét méltó folytatásaként eredeti műveinek és szín- pompás műfordításainak. A hatvanadik életevéhez érkező költő ma már rangos alkotója költ® tehetségekben mindig la gazdag irodalmunknak. 1912-ben született Egerben, jogásznak indult, tisztviselő lett, majd kiadóvállalati lektorként dolgozott Első verseskötete, Az árnyak kertje huszonhét éves korában jelent meg, s nagy ígérettel biztatott Erről írta Weöres Sándor: „Kötetének alaphangja sóvárgás a teljesebb élet felé. Fő élménye az unalom, az egyhangú kisvárosi lengés-lengés, de élete egyhangúságát sokféle változatban, mindig vonzóan tudja megénekelni. Rendkívül érdekes és komoly tehetségű poéta”. A tehetség megmutatkozott a hagyományőrzésben is, de főképpen az egyéni színekben. Versei mély műveltségi élményeiről tanúskodtak, és a hagyományőrzés mellé nyugtalan érzésvilágát, fanyar iróniáját és a groteszk iránti hajlamát állították. Intellektual izmusa elvomttá szűrte a valóság élményeit, de ez nem akadályozta meg abban, hogy az élet apró jelenségeit eleven kisrealizmussal, üde megfigyelésekkel emelje költészetébe. Lírájának gazdagodását a történelem — a háború és az an ti fasizmus — hozta meg. Individualizmusát legyőzve már nem az irodalmi élmények határozták meg költészetének hangvételét, hanem a szorító valóság. Új szintézisigény ébredt benne, mint legjobb költőtársaiban, és személyiségének lehetőségeit szembesítette a környező világgal. Lírai hangulatait az erősebb epikai jelleg váltotta fel, egyéni sorsát a tá- gabb közösség jelképeként tudta szemlélni. E költői magatartás megnyilvánulásaként 1943-han nagy visszhangot váltott ki a Nyugat utódjaként megjelenő Magyar Csillag című folyóiratban publikált verse,, a Szanatóriumi elégia. Ebben egy tüdőszanatórium és ennek megfelelően lelkiállapotának rajzát adta a költő, mély érzésekkel és kiérlelt stílussal ábrázolta az egyéni sors és a kollektív tudat megrendülését, fei-feltöiő életszarete- tét Kálnoky tiltakozott a háború ellen, szép embersége nyomasztóan érezte a fasiszta háború embertelem tő hatását, éa a tiszta értelem fegyverével szállt szembe az elvadulással: József Attüa-díjjal méltatott lírájának legfrissebb termését tárja elénk. Újabb verseiben is megőrzi korábbi költészetének jellegzetességeit, de egyre higgadtabban idézi emlékeit, és az öregedő férfi tapasztalatával néz szét a világban. Módszere most is a pontos megfigyelés, a látvány éle» kimetszése: Az újabb versekben kissé fellazultak az addig fegyelmezetten kötött versformák. Szélesebben áradó szabadversek váltakoznak a klasszikus költői formákkal, de formabontása nem a divatnak hódoló szeszély, csupán az új szintézisnek megfelelő kifejezési lehetőség. Ismét sikerült feloldania individuális elszigeteltségét, s bár most is magáról váll, meditációi mégis szintézisbe fogják a szubjektumot és a jelenségeket Sikerült költészetté emelni a valóság „kis csodáit”. Dicséretként talán ez a legtöbb, amit róla elmondhatunk. Emlékei között tallózva hű vallomást intézett szülővárosához: lójának. Az Egy városhoz című verse éppen az emlékekhez való hűséggel jelképe is lehet emberségének, szép költői és emberi szándékainak. Ez biztosítja lírájának időálló maradandó&á- gát is. Nagy Sándor A vendéglőt a harmadosztályú vendégek gyakran ősz- ßzeronditottäk. A városban elég nehéz volt ide munkaerőt találni, s akiket mégis idehelyeztek, egy idő után többnyire felmondtak. Az új pincérnek három gyereke, no meg egy elhízott felesége volt a gyerekek még Iskolába jártak. így hát a pincér elhatározta, hogy ki fogja bírni a vendéglőben. Nem tudta egész pontosan, hogy mit kell majd kibírni, de hát inas korában egy főpincér megtanította: a vendéglátóiparban az élet kulcsa az alkalmazkodás. Ez a bölcsesség jelentette a pincér fegyverzetét. A nap veszekedéssel kezdődött otthon. Valami számlát kellett volna kifizetni, de nem volt pénzük: — csak délután kapok fizetést, nem érted? — hajtogatta a fele« ■égének, aztán elrohant hazulról. Nem köszönt, nem reggelizett, nem borotválkozott. Az üzletvezető egész délelőtt morgott a pincér hanyag külseje miatt. Egy ilyen lepra helyen teljesen mindegy, hogy borotválkozik-e az ember, vagy sem, gondolta a pincér egykedvűöl, majd a karjára terítette a kockás szalvétát. Most se volt türelmesebb, mint máskor, és több lelkesedés se fűtött^ Megállt Frank előtt Frank a fűtőtest közelében helyezkedett eL Reggel óta csatangolt. Fáradtnak, megviseltnek látszott, mint mindig, ha gondjaival küszködött. — Konyak van? — kérdezte- . .1 — Van. «— Egy pohárra! — rendelt Frank, majd barátságosan hozzátette; — Magának is egyet — En nem Ihatok; — A pincér néhány kendő-legyintéssel leseperte az asztalt Fáradt kis felhők lebegtek a szemében. Majd ott. hátul megiszom — mondta. A csaposnak leadta a blokkot a két konyakról. Frank konyakját egy tálcára tette, majd rövid habozás után a sajátját Is. azután kiment a hátsó folyosóra, a függöny mögé. Ahogy ilyenkor szokta. Lehet, hogy valamiért bizalmaskodni akar velem ez az alak. talán egy kis nő kellene neíd, gondolta ivás közben. Aztán kivitte Frank konyakját, letette az asztalra. Frank egyetlen mozdulattal lehajtotta az italt. — Ronda idő van — mondta. — Ronda. — Tudnék egy ragyogó helyet a maga számára. A pincér szeme egy pillanatra megrebbent, mintha belefújták volna. — Tényleg? És ott hallgatnám a legyek zümmögését? — Ott nincsenek legyek; — Ez valami munkahely talán? — Túlzás — Ingatta Frank a fejét, A pincér alacsony, nagy orrú ember volt. Ravaszul körülnézett, de az is lehet, hogy segélykérőén. Nehéz volt ezt megállapítani, mindenesetre idegesnek látszott. Odament a csaposhoz, mintha valami dolga lett volna ott, azután az üvegezőket bámulta, akik a bejáratnál dolgoztak, mert egy részeg alak tegnap bevágta az ajtót Kétszáz forint egy ilyen nagy üveg, gondolta a pincér. A söntéspulthoz támaszkodott. Alacsonyan, eltűnődve, különösen erős; csontos orrával úgy nézett kl^ mint egy mezei madás. ,.u Később visszament Frankhoz. — Még egy konyakot? — kérdezte. — Hozzon. Magának te egyet. — Majd ott hátul — mondta a pincér. Meghajolt és elment Frank, miután ismét egyetlen mozdulattal hajtotta le a konyakot, elnevette magát. — Spanyol országra gondoltam az előbb. A pincér összerezzent. Csak azt tudnám, hogy mit akar tőlem ez az alak, gondolta; Bizalmatlanul nézett Frankra, — Miért éppen Spanyol- országra? — Szép lehet ott a tenger. Az éghajlat óceáni. Mérsékelt nyári éa téli hőmérséklet van. A picér hallgatott. A lelke mélyén szerette volna otthagyni Frankot a hőmérséklettel meg Spanyolországgal. Megbánta már. hogy elfogadta a konyakot Nagy kutyaszemei bizonytalanul pislogtak. — Es mi volna ott az én szerepem? — kérdezte. Az arca össze töredezett vonalakból állt — Amit szeretne. — Mit kell és mit szeretnék? — biggyesztette el a pincér a száját. — Attól függ, hogy milyen főnöke van az embernek. — Mondjuk, egy óriási főnöke volna. — Milyen óriási? — Amilyent el tud magának képzelni. — Ó.— mosolyodéit el a pincér. — Gondolom, volna ott egy vendégig. Esetleg egy aréna közelében, mert Spanyolország ugye. tele van bikaviadalokkal. Olvastam erről. Egy vendéglővel jól lehetne ott keresni. S a pincér akkor számolgatni kezdett. Fejében egymás után kis kapuk nyíltak ki. azután gyorsan, meglepődve be is csukódtak. A számok egy ideig játszadoztak egymással. Először csak kis számok voltak, aztán nagyobbak, majd egészen nagy számokká változtak, és akkor a pincér belezavarodott a boldogtalan küzdelembe. — Mit csinálna, ha sok pénze volna? _ nézett Frank a pincérre, — Van agy számlám otthon, először ú azt fizetném ki. — És ha ott Spanyolországban. a vendéglő helyén, az óceán partján volna egy fehér 6zínű villa is? Nagy széles terasszal a tengerre? Lent a házi öbölben egy kis hajó. Ki lehetne vele menni a vízre Jó szelük fújnának, miegymás. — Nem mondom, Jó fantáziája van. — Szép. selyem nyugágyak. Homok Pénz. Meleg, sós levegő, meg napfény, hogy belebolondul az ember bőre. Éjjel-niappel fények. Fehérek, sárgák, lilák, mindenféle színek. Rengeteg napfény. Ott soha nincs ilyen rohadt, mínusz tízfokos hideg. Csak a tenger van, meg a hajók, Mit mondjak még? — Meg a nők, mi? — Amilyen akar! — Csak a Baxdot-t ne említse! — Miért? A pincér úgy viselkedett, mintha elszólta volna magát. Mi több: most együgyűnek látszott; — Hülyeség az egész — mondta — Nem tudnék mit kezdeni a bika viadalokkal, Ugyanis nagy állatbarát vagyok. Meg nagyon sós ott a levegő Maga mondta. Frank az üres pohárral játszott. Megforgatta a kezében. — Nem jutott még eszébe, hogy el kellene innen menni? — AZ üzletből? — Úgy általában gondoltam. Mondjuk; világgá. A pincér furcsán nézett Frankra, majd zavartan felnevetett. — Ez nem a világ? Ahol most vagyok? Frank a tengerre gondolt hirtelen elszomorodva, meg arra a bizonyos fehér villára. Ügy ült be a vendéglőbe, mintha baj nélkül jutott volna el valahová, amiben nem nagyon reménykedett. A bácsi talán hegymászó? — kérdezték tőle a vendéglő előtt a srácok amikor cigarettát adott nekik. Prédikátor vagyok, fiaim — válaszolta. A fiúk röhögtek és azt mondták: » Nem olyan a kalapja... A köd lassan kezdett behúzódni a házak közé. Szemben a vendéglővel egy fémtestű szobor állt: széles; hegesztett vállakkal, kis majomfejjel, bányászalak, valami gránit- kockán. Máshová is állíthatták volna, mindig ezt kell néznem, gondolta a pincér. S akkor a szobor mögött fényes fehér távolságban megjelent a felesége. Cammogva, elégedetten jött, mintegy kofa a jó piac után. A pincér csak nézte, ahogy közeledik; Istenem, biztosan a fizetésért jön. gondolta és elszomorodott, hogy öreg, kövér felesége van. Talán hatvan éves is elmúlt már, csak eddig valahogy félrevezetett, és azt képzeltem magamban, hogy még csak negyven, gondolta elcsüggedve. — Egyszer elutaztam, kérem — mondta Franknak, i közben furcsán fel-felneve- tett, mintha levegő után kapkodott volna — Mentem vagy negyven kilométert, az- után leszállítottak a vonat ról. Árvíz volt. Nem lehe tett tovább menni. Mit csinálhattam? Frank a pincérre nézett* Nocsak, bajusza ts van. gondolta kissé meglepődve, mint. ha most vette volna először szemügyre, — Hozzon még egy konyakot. Persze magának is. Biztos, hogy be akar rú- gatni ez az alak. gondolta a pincér hátul, az összekötő fo lyosón amikor a harmad- konyakot is felhajtotta. Sp nyol ország, morogta, van er* nek magához való esze, de a következő kört Hongkongban majd én fizetem. — Ettől ' gondolattól jobb kedve támadt. i. Frank intett a pincérnek Egymásra néztek. Különös, befejezetlen tekintet volt ez. Nem szemrehányó, inkát váratlan mint amikor val mi átsohan az ember arcé Frank fölvette a kabátját, zetett és egy üres bicén tess elment. A pincér sokáig nézett ui na. Valami egy pillanatra t tokzatosan megmozdult a leikében ; Tulajdonképpen maradhatott volna még, igazs' szerint a következő kör . enyém lett volna tűnődő Azután a feleségére néze> csak nézte, nézte. Az asszo, ott állt a fémszobor melle-' és furcsa, de úgy látszó mintha odahegesztettók vr . — A felszabadulás után 1947- ben Baumgarten -dí jat kapott, de költői munkásságában kényszerű hallgatás következett az elkövetkező években. Ritkábban olvasható versei akkor is tökéletes formában szóltak magányáról és pesszimizmusáról, de inkább műfordítói tevékenysége volt jelentős. Nagy íormakultúrája és széles körű műveltsége lehetővé tették, hogy egyik legjelentősebb műfordítónkká váljék. Műfordításaiban (Szeszélyes szüret, Évgyűrűk, Virágzó tüzek) a világirodalom neves költőinek műveivel ismertette meg a magyar olvasókat Klasszikus és huszadik századi költők verseit egyaránt fordította, és különösen emlékezetesek Racine-, Moiiere- fordításai, valamint a nagy hatású Faust-átültetés magyar nyelvre. Kálnoky László 1957-ben jelentkezett újra önálló verseskötettel, ekkor jelent meg a Lázas csillagon című könyve. 1970-ben újabb kötettel ajándékozta meg olvasóit: a Lángok árnyékában Kálnoky Nem maradhattam ott örök rabodnak, de, hogy eszembe sem jutsz, mégse hidd. Kockaköveid bennem súlyosodnak, bennem görbülnek nagy boltíveid. Hűség és a2 emberségbe vetett hit — méltó kifejezői Kálnoky László mondarúva1971. április 25., vasárnap \ tn a kort nyitott szemmel szeretném nézni, bátran és személytelen. A salak között csillog-e nemesfém, meghatározná az értelem. De 82 őrült század zavarában barbár indulóra lép a lábam, __ a szenvedélyek labdáznak velem:
