Népújság, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-11 / 59. szám
A NAP o Nap kél: 6.07 nyugszik: 17.43 órakor A Hold kél: 17.16, nyugszik: 5.45 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZILÁRD nevű kedves olvasóinkat! A mai Szilárd név a latin Konstantinul név magyar fordítása, amely nyelvben a „constans”: „szilárd, állandó”-t jelent. 160 éve született Urbain Jean Joseph Leverrier, világhírű francia csillagász. aki a párizsi csillagvizsgáló intézetnek hosszú időn át igazgatója volt. Leverrier egész életét a csillagászatnak szentelte. Fő műve a Neptunus bolygó pályájának 1846-ban történt kiszámítása volt; a tudományos világ ritka szenzációjának számított, amikor Leverrier elméleti számításai nyomán a bolygót Johann Gottfried Galle, az ismert német csillagász még ugyanebben az évben meg is találta. A felfedezés joggal kelteti rendkívüli feltűnést, hiszen ez volt a csillagászat tudományában az első bolygó, amelynek létezését először elméleti úton mutatták ki. Leverrier nevéhez fűződik a bolygók mozgási táblázatainak nagy pontossággal történt elkészítése, illetve átdolgozása is. €> Időjárás: Várható Időjárás ma estig: erősen felhős idő, többfelé kisebb havazás, felhőátvonulások, futó havazással. Időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: mínusz 1, plusz 4 fok között. Házi konferencia a főiskolán Tegnap délután házi konferenciát rendeztek az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. A tudományos diákköri bizottság és a főiskolai KISZ vb által rendezett seregszemlén a tudományos munka iránt érdeklődő főiskolai hallgatók mutatták be dolgozataikat tanáraikból álló zsűri előtt. A zsűrizés négy szekcióban folyt: legtöbben pedagógiai tárgyú témákkal neveztek, a pszichológiai vonatkozású és a mozgalmi nevelés köréből választott írásokat a második szekció bírálta; többen választották a korszerű oktatás és népművelés alapkérdéseit érintő témákat is; népes mezőny volt a negyedik szekcióban is, ahol a tantárgypedagógiai dolgozatokat értékelték. A tanárokból álló zsűri kiválasztotta a legszínvonalasabb tanulmányokat, melyeknek diák szerzőivel ismét találkozunk a májusban Eger- ban megrendezendő X. országos szakmai konferenciáin. Napirenden: Az életszínvonal alakulása a hevesi járásban (Fehér János tudósítónktól) A Hevesi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága szerdáin délelőtt Grúz János vb- elnökhelyettes beszámolója alapján tárgyalta meg a lakosság életszínvonalának alakulását. A tárgyalást megelőzően különböző felméréseket végeztek a főbb népességcsoportok körében, amelyek elsősorban a személyes jövedelmek vizsgálatára, valamint a természetbeni jutta-' tások alakulására terjedtek ki. Biztatóan emelkedik a munkában részt vevők, főleg a nők száma. Vannak azonban kedvezőtlen jelenségek is. A termelőszövetkezetekben például kevés a fiatalok, az építőiparban pedig a segédmunkások száma. A személyes jövedelmek a harmadik ötéves terv időszakában hat százalékkal növekedtek. Magasabb személyes jövedelemmel a lakosság 19 százaléka rendelkezőik. A végrehajtó bizottság a pénzbeni és természetbeni társadalmi juttatások alakulásáról szólva megállapította, hogy ezek tovább emelkedtek, s a járás lakóinak minden egy forint munkabére után 35—40 fillér többletet jelentenek. Az életszínvonal kedvező alakulását jelzi az is, hogy féjlődik a lakáskultúra és a kiskereskedelem, valamint a vendéglátóipar forgalma; a harmadik ötéves terv időszakában a forgalom 230 millió forintról 344 millió forintra emelkedett. A lakosság takarékbetét-állománya pedig 42 millió forintról 105 millió forintra nőtt. j Külön foglalkozták a több- gyermekes családok, a nehezebb szociális viszonyok között élők helyzetével, valamint a települések, ezen belül a’ kommunális viszonyok további fejlesztésével. Elhunyt lankovíeh Ferenc Kedden, 63 éves korában elhunyt Jankovich Ferenc Kossnth-díjas író. A Magyar írók Szövetsége saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. ★ megemlékezések a habouű Áldozatairól TOKIÓBAN. A japán fővárosban szerdán emlékeztek meg arról, hogy 26 évvel ezelőtt több mint 300 amerikai btfmbázógép gyújtóbombákat zúdított Tokióra. A két és fél órás támadásban majdnem 300 000 épület pusztult el. A halottak pontosan azóta sem ismert számát legalább 80 000-re becsülik. ★ TOVÁBB NYOMOZ A TÖRÖK RENDŐRSÉG. A török főváros rendőrsége folytatja a nyomozást a kedden szabadon bocsátott négy amerikai katona elrablói után: Egyelőre csak annyit sikerült megállapítani, hogy az emberrablást feltehetően egyetemi hallgatók hajtották végre. Az épület, ahol a katonákat fogvatartották. mindössze néhány méterre van az amerikai nagykövetségtől. ★ EMBERÉLETET MENTETT MEG A TV-KÖZVE- TÍTÉS. A közép-olaszországi Angelucci azt állítja, hogy családjával együtt a Frazier—Clay boxmérkőzésnek köszönheti életét. A család a mérkőzés tv-közvetítés kedvéért késő éjszaka is fennmaradt, amikor is gyanús recsegést hallottak a tetőről. Valamennyien kimentek az udvarra, hogy megnézzék, mi történt; ebben a pillanatban házuk összeomlott, maga alá temetve a tv-készüléket' is. PIACI Alma, piros, kilója 4—7,40 Ft, alma, piros, 2 kg-os csomagolásban 13,20—10 Ft, alma, piros, 1 kg-os csomagolásban 7—8,40 Ft, alma, fehér 2,90—4,60 Ft, étkezési burgonya 2,40—3,70 Ft, étkezési burgonya, 2 kg-os kiszerelésben 6—8,60 Ft. takarmányburgonya 1,50 Ft, étkezési szárazbab 11—20 Ft. cékla 4.80 Ft, dió, héjas Illa Ft, dióbél 50—60 Ft, gomba, ■ ampinyon 34—40 Ft, fokhagyma 13—20 Ft, vöröshagyma 5,20 Ft, vöröshagyma, 2 kg-os csomagolásban 11,60 Ft, vöröshagyma, 1 kg-os csomagolásban 6 Ft, dug- hagyma 10—16 Ft, vöröskáposzta 5 Ft, kelkáposzta 6 Ft, fejes káposzta 4 Ft, karalábé 5,60 Ft, tányérlencse 24 Ft. mandula, héjas 18—22 Ft, mandulabél 65—75 Ft, mák 52 Ft, gyökér 3,50—6 - Ft,, retek 4 Ft. torma 18 Ft, sutotok 2,20 Ft. zellergumó 6,60 Ft, tojás. darabja 1—1,30 Ft. Centrum-hétfő : ráfizetéssel ! Vonzó 8 Centrum Aruház árleszállítása, melynek örömeiben hétfőnként részelteti a kedves vevőt. Legutóbb betértem hozzájuk valami jó strapacipő dolgában magam is. Az alku létrejött, s néhány perc múltán kényelmes fekete lábbelivel, továbbá 50 forint spórolt pénzzel hagytam el a kereskedelem Széchenyi utcai hajlékát. Az öröm korai volt. Olyannyira korai pedig, hogy újonnan vett cipőm már a vásárlás másnapján bemondta az unálmast. Pontosan fogalmazva: a jobblábasnak szétr repedt a kérge. Nincs kiáobnivaló 200 forintom mentem reklamálni Ekkor ért a másik meglepetés. Csak blokk ellenében tudjuk önt kártalanítani, közölték a derék eladok. Ilyesmit nem gyűjtök, ha minden árucikk számláját őrizgetném, nyugodtan kitapétázhatnám nemlétező lakásom utolsó zugát is. Ellenben itt az áruház zacskója, ebben adták,' ebben hoztam vissza, továbbá napnál úilágosabb, hogy új áru, hiszen a fekete festék sem kopott még le a talpáról. Adjanak másikat. Érvem kevésnek bizonyult, noha azzal kiegyeztem volna később, ha legalább összevarratják azt a nyavalyás kérget. Hohó! — jött ekkor a harmadik övön aluli ütés. — Kérem, ez olyan hiba, amit nem lehet korrigálni. Ezt a cipőt a jóisten se gyógyítja meg... Otthagytam őket, s most meditálok, hány hozzám hasonló lehet, kiben nem él a gyűjtögetés szenvedélye, nem szakember a bőriparban, és lakolnia kell — a gyártás, a kereskedelem selejtje miatt? Mert olyan árut kiadni, amely 24 órán belül használhatatlanná válik: nemcsak gyári: eladói selejt (moldvay) A Vadászati Világkiállítás legyében Trófealiirálás és bemutató Az ősszel Budapesten megrendezésre kerülő Vadászati Viiágkiállítűsön a Heves megyei vadászok is részt vesznek. Ennek előzeteseként a MAVOSZ megyei elnöksége, a megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztálya, és a megyei erdőrende- zőség háromnapos trófeaki- állítást rendez Egerben, a tiszti klubban. A kiállításon bemutatják a Heves megyei vadásztársaságok tagjai által a múlt évben lőtt nagyvadak trófeáit: mintegy harminc muflon-, kos-, hatvan szarvasibika- és száznegyven őzagancsot. A legszebb példányokat a Heves megyei Trófeabíráló Bizottság zsűrizi és arany-, ezüst-, bronzéremmel, illetve oklevéllel díjazza. Az arany- és ezüstéremmel kitüntetett trófeákat, mint Heves megyei győzteseket aztán kiállítják majd a Vadászati Világkiállításon is. A zsűri értékelése után, pénteken délután, a megyei vadásztársaságok tagjainak Rácz Antal, neves afrikai vadász tart vetítettképes élménybeszámolót Vadászcsapáson Afrikában címmel. Ezután Bakony László, a Magyarországi T r ófeab i zsotisá g elnöke nyitja meg a megyei kiállítást, amelyet vasárnap estig tekinthetnek meg az érdeklődők. Büncfielehmény volt ? Megmentettek egy lakóházat A tűzrendészet! parancsnokság legutóbbi jelentése szerint tovább folytatják a vizsgálatot abban a tűzesetben, amely március 7-én történt Andornaktályán, a Bemutatták Egerben a BIIDIUMK legújabb termékeit Szeirdán délelőtt Egeiben, a KIOSZ megyei székházában termékbemutatót tartottak a BUDALAKK Festék- és Műgyantagyár szakemberei, A KIOSZ megyei titkárságának rendezésében mintegy 120 kisiparos — asztalos, szobafestő, autófényező —, előtt ismertették a gyár legújabb termékeit és azok helyes használatát. Az ankéton megjelentek a Borsod—Heves megyei Élelmiszer és Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat és a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat képviselői is. Szálkái János, megyei titkárhelyettes 'bevezetője után Mayer Alfonzné, a gyár eladási osztályának vezetője és a műszaki vevőszolgálat munkatársai mutatták be a ko. szerű termékeket. Újdonság az autókarbantartásnál a gyorsan száradó, rugalmas „Neolux” autófényező és az erős igénybevételnek jól ellenálló „Katepor” alvázvédő festék. Ezenkívül új padló- fényesítőkkel, nitro-hígítóanyagokkal. kiváló hatásfo- meglepetéssel: bemutatták kú zománcfestétkkel ismer- legújabb cikkeiket, konzervekedhettek meg a jelenlevők« két. üdítőitalokat, kávékeveA szünetben, amelyet film-- rékeket. vetítés és beszélgetés köve- A bemutatót ma délelőtt tett, az Élelmiszer- és Ve- Gyöngyösön is megrendezik a gyianyag Nagykereskedelmi KIOSZ helyi csoportja réVállalat képviselői szolgáltak szére. Rákóczi u. 1S7. számú házban, A tüzet ugyanis feltehetően bűncselekmény okozta. Aznap, az esti órákban a ház szomszédjában észrevették, hogy a padlásról füst száll fel, így sikerült azonnal beavatkozni. Erdőkövesden a helyi önkéntes tűzoltóknak köszönhető, hogy gyors beavatkozásukkal sikerült megmenteni kedden a Táncsics utca 9. szám alatti épületet. A tűz — eddig még kiderítetlen okokból — az udvaron levő gazdasági épületben keletkezett, s már lassan kezdett átterjedni a kétszobás lakóépület tetőzetére is. Szabad pártnap Gyöngyösön Szerda délután Gyöngyösön a Vas- és Fémipari Vállalatnál dT. Pápay Gyula, a megyei tanács vb-titkára szabad pártnapot tartott. A vállalat dolgozói nagy érdeklődéssel hallgatták az aktuális kül- és belpolitikai eseményekről szóló tájékoztatót. Ma adják át az egri tolózót Mint ahogy már lapunkban korábban beszámoltunk erről. bővítették és korszerűsítették Fortuna egri „templomát”, a Széchenyi utcai totó-lottó kirendeltség helyiségét. Az átalakításra, és az új, korszerű beréndezésre mintegy 100 ezer forintot fordítottak. Az egri totózó ma délelőtt 10 órától új köntösben várja látogatóit. KISZ-titkárok értekezlete Hevesen Szerdán délelőtt Hevesen értekezletet tartottak a járás KISZ-alapszervezeteinek titkárai. A megbeszélés napirendjén az alapszervezetek előtt állp legfontosabb feladatok rögzítése mellett az akcióprogramot tárgyaló taggyűlések tapasztalatainak a megvitatása szerepelt. Külön kitértek a X. pártkongresz- szus anyaga feldolgozási tervének ismertetésére, valamint á tanács választások során az alapszervezetekre háruló politikai munka megbe-, szélesére. Ezen az értekezleten került sor a forradalmi ifjúsági napok járási programjának egyeztetésére, megvitatására is. Uj lakások Egerben Szerdán Egerben a Lenin úton — a beruházó és az építő vállalatok vezetőinek jelenlétében —, a város egyik legnagyobb lakóházát adták át rendeltetésének. Ennek a fontos beruházásnak jelentőségét növeli, hogy a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat egy évvel ezelőtt so - ronkívül vállalta és most határidőn belül befejezte az építkezést, a helyszínen történt megállapítás alapján kifogástalan minőségben. Az új négyemeletes lakóépület 42 család részére nyújt korszerű otthont. <K.) Mit érdemel az a bűnös? Nagy sikerű választási vetélkedő volt Hatvanban (Foto: Kiss Béla.) —■ Mit érdemel az a bűnös? — dr. Novák Pálné országgyűlési képviselő, a zsűri elnöke kezében zöld ceruza emelkedik a magasba. Nyomában piruló kiska- tona áll fel asztalától, hogy Mikó Zoltán, játékvezető ítélete szerint cselekedjék. Dolga ezúttal könnyű. Olyan írókat, költőket kell felsorolnia, akik a múlt ciklusban országgyűlési képviselők voltak. Már mondja is nevüket: Darvas József, Garai Gábor, Simon István... Hatvanban. a városi könyvtár és a KlSZ-bizott- ság Magvető Ifjúsági Klubjának vetélkedőjén vagyunk, mely a város 11 alapszervezetének csapatait hívta versenybe, hogy a választásokkal kapcsolatos tudnivalóknak mind szélesebb nyilvánosságot biztosítson. — A könyvtár szerdai szünnapjait használjuk fel foglalkozásaink megrendezésére, s munkánkat anyagilag támogatja a Magvető Könyvkiadó, melyről klubunkat elneveztük — mondja a vetélkedő szünetében Juhász Ferenc KISZ-titkár. — Mostani vetélkedőnk egyébként arra példa leginkább, hogy a könyvtárosok sajátos eszközeikkel miként segíthetik a politikai feladatok megoldását. Besötétedik teljesen, mire véget ér a derűs, izgalmas percekben bővelkedő klub- délután. Legeredményesebb szereplői a Közgazdasági Szakközépiskola, a. Városi Tanács, továbbá a Magvető Klub csapatai voltak, méltán érdemelve okleveleket, s a kitűnő budapesti Kaláka- együttes műsorát, (moldvay) m a Magyar szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Riadja a Heves megyei tapRiaan vanaia. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pf : 23.1 re.e’on: 12-60.. 12-73., 20-29.. 24-44. Gyöneyöa; t«-97 Terjeszti a Magyar Post*. Előfizetési díj egy bóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézoesltőnél index: 20 062. Hevea megyei nyomda vaualat, Eger, Brődy Sándor utca «. «»■ ™ Igazgató: Marosán József.