Népújság, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-28 / 74. szám
mondjuk, tegnap, ftj Andrea hirtelen azon kapta magát, hogy teljesen egyedül maradt a 315 beteggel. Ha bármilyen panaszuk van, neki kell dönteni, gyógyszert adni. műtétet elrendelni. Hát egyáltalán. hogy képzelik ezt? Ml vagyok én? Mindentudó? És, ha pont olyan esettel találkozom, amiről még csak nem Is tanultam? Amilyen pe- chem van, majd mindenki egyszerre lesz rosszul. Végigjárta a kórtermeket Érdekes, állapította meg a betegek egyáltalán nem csodálkoznak, hogy egyedül ő vizitel. Nem Is sejtik, menynyire szeretné, ha ma kivételesen nyugodtan aludnának. Doktornő, édes, kaphatnék altatót? Persze, Zoltal bácsi Doktornő, édes, én meghalok, meg tetszik látni, én annyira szenvedek Miket beszél itt Kati néni? Majd kikap tőlem. Ellenőrizte az Infúziókat ég * transzfúziő- kat Beadta a vénás injekció- kát Talán csend lesz?! Az ügyeletes szobában le- heveredeti az ágyra. Hát ez Igazán érdekes. Kapossy doktornő. kérem, köszönöm doktornő. Doktor néni, de jó, hogy Itt tetszik lenni! Lehet hogy már igazi orvosnő vagyok? Elmosolyodott Kicsit íélszegen, kicsit büszkén. Ha a mama most látnál Aztán a csendben eszébe Jutott András. Ki ez a férfi? Mit akar tőlem? Miért kell annyit gondolni rá? Csak tudnám, miért Játszom magam előtt Is szerepet? Olyan jó az én házasságom, hogy mindenről le kell mondanom? Istvánnal, az utóbbi Időben alig találkozunk. Tulajdonképpen észre sem vettem, hogy eltávolodtunk egymástól. Néha még felmelegszik közöttünk a levegő, de egyre ritkábban, g szaporodnak a protokoll pillanatok. Nem értem .. ( Olyan jól Indult minden! Azt \ hiszem, Istvánnak mindennél fontosabb a karrier, talán ez a baj! András meg olyan, mint egy nagy gyerek. A fájdalom belémhasít, ha hirtelen, hívatlanul betolakodik András arca. Orvc« vagyok. Ismernem Illene a fájdalom anatómiáját. De még azt sem tudom. hogy hol fáj. a gyomrom körül kezdődik, és mint az itatóson a tinta, lassan el- oszlik. Egyszerre vágyom, és tiltakozom. Meddő kérdéseket teszek fel magamnak: miért keverem össze a hivatásomat a szerelemmel? Miért?! Mert nem lehet szétválasztani, Megrecesent a szék, mint mikor leül rá valaki. Andrea Andrást látta az álom valószínűtlen lebegésében már. A férfi szólalt meg: — Vártál? — Talán. — Látod, még azt sem mered elmondani, hogy vártál. Pedig én érzem, tudom. Mitől félsz, tőlem? — Magamtól. — Látod, ez a valódi veszély. S a legrémesebb, hogy fontos döntésekbe hajszolod magad. A férjed, vagy én? A hivatásod, vagy a gyerek? Túl sokat adsz a külsőségekre. Miért nem engeded lazára az idegeidet? Hadd repüljenek az érzelmeid, — Elszédülök. — Szédülni isteni. Én Imádók szédülni. — És ha elszédülök? Mi legyen Istvánnal? Dobjam ki a férjem. Mert kegyed őfö- méltósága váratlanul és kéretlenül belerobbant az életembe?! — Tőlem hiába kérdezed. Mit gondolsz István engedélyt kéme rá tőled, hamás nőt választana? — De én nő vagyok! — Végre egy őszinte szó. Látod, ez a legszebb benned — És ma először ügyelek. Képzeld el, én felelek a* egész kórházért Na mit szólsz a doktor kisasszonyhoz? — Tudtam. Ezért Jöttem. — Te már Itt Is voltál. Mikor vetkőztem, ugye te néztél be hozzám az ajtón? Te leskelödtéll — Én voltam — És tetszettem? — Tudd meg. nem Is a testedet néztem A szemed tetszett a legjobban. Azt hitted, egyedül vagy, s tekinteted melegen csillogott, mert nem fegyelmezted késhideggé, — Bántasz. — Ha akarod, elmegyek. Néha olyan vagy hozzám, mint egy Idegen. — Ne, ne, ne menj még. A telefon belerecsegett az álomba. Andrea felugrott Felkapta a hallgatót. Alomittas, reflex-szerű hangon szólt bele; — Halló, kl az? — S majdnem azt mondta: „András, te Vagy?” — Zsófia nővér beszél. A 12-esben nagyon rosszul van a négyeske. — Azonnal Jövök. Hogy hívják a beteget? — Zipper József. Fölrohant az emeletre. Csak most sikerüljön! GyőrBarackosban Tarkómra tolva a Nap szalmaka la pnak. Fonnyadt, lefejezett rőt gazok tisegnek. Puskapor-főid porrtk. Csillám kavics botlik kalapált kapámhoz, t cifrázzák tovább kidagadt erek: Villámok! VADASDI KV Aj Szavak Nfíia csak pár szó, és velünk marad a végtelens „Anyu, úgy hiányzottéi nekem". Ennyit ér most az életem, Egy ötéves kisláng megoldozza a terheket; Halál utáni e szerelem Már tudom, hogy ér valamit az életem Pár szó csupán, pint mondat, s feloldódik a gyötrelem més/Aros i aszlO: freskóterv RUDNAI GÁBORI Játszótér, vihar előtt üres a tér, még leng a hinta, mintha időtlen órainga ttelne szelet a a tér felett lebegő levegő levelet eodor I:! a a por, •Untba e bénái nyúlna utánad, fröccsen feléd, amíg aa tg megreped, a minden sötét, mint)14 (tata folyna atÜL < 1 ANTALIT BTVAH* Ne bohóckodj. , Ne bohóckodj, nem dM jói, f és ne okádj tüzet Köszönd meg, aki pártol, éa megfogja kezed. Ne szaggasd meg ruhádat, ne légy Jób, de nevest, ha elkerül a bánat, t barátod megkövez. Ne bohóckodj, nem iU jól, óceánok vizét ássd át. t ha szived lángol, semmitől meg ne véddt GERGELY AGNES« A feltaláló éjszakája Mert az arénából kimaradj a kamraajtót magára zárva agy sűrűsödő éjszaka alatt — mert az arénából kimaradt — rájött as elektromosságra, mert el akarta mondani, kiüli a tölgyfa-könyöklőre, majdcsak erre jön valaki — mert el akarta mondani — reggelre tölgyfa lett belőle. YIGH TIBOR: KTbdjt az Ingéből. Ahogy átemelte a fején, haja szabályos arcába hullott Kissé előrehajolt, kamaszlányáé mellei a földre mutattak. Gerincvonala élesen kirajzolódott Ügy hallotta, hogy nyílik az ajtó. Ösztönös mozdulattal eltakarta a mellét De senkit sem látott bejönni. Lebet, hogy már halluclná- lok? Várok valakit? Igen. azt hiszem, várok valakit Fölvette, begombolta a fehér orvosi köpenyt. Megrecs- csent a szék. Odanézett Mintha ülne rajta valaki. Egy láthatatlan ember. Aki őt figyeli. Micsoda butaság. Mennyit álmodott erről a napról! A bonctanl gyakorlaton, a mikroszkópok előtt görnyedve, a tanulástól elgyötört fejjel az államvizsgák a'att. És most egyszerre minden Itt van, súlyosan és reálisan. Az előbb elbúcsúzott a főorvos Is. kezet nyújtott Kedvesen simogatta az arcát. — Ez az első, Kapossy doktornő? — Igen. főorvos úr, — Nagyon izgul? — Jaj, nagyon..; — Van súlyos? — Kettő is. És tetszik tudni, ma felvételesek vagyunk. Bármikor jöhet a mentő... — Jaj, de cserélnék magával! Még elgondolni is ijesztő, hogy majd negyven évvel ezelőtt ügyeltem először. Hány éves is maga, Andrea? — Huszonhat, főorvos úr. — Különben egész éjszaka otthon vagyok, a. telefon rendelkezésére áll... Mindenki elment. Egyszerűen, héfcköznapian. Mint, l san végiggondolta a délutáni kezelést. Kapott oxigénsátrat. fölsorolta a gyógyszereket, súlyos égés. Agyában konok mondat kalapált. Nem lehet baj. nem lehet baj! Éjjel fél kettőkor beadta az első adrenalint. — Doktornő, kérem, ne hívjuk fel a főorvos urat? — kérdezte jóindulattal a tapasztalt Zsófia nővér. Ez hirtelen kimozdította Andreát magára kényszeritett nyugalmából. — Mit gondol, nővérke, én miért vagyok Itt? Hol a beteg délutáni gyógyszerlistája? Inkább ezzel törődne; minthogy tanácsokat ad. — Érezte, hogy igazságtalan. De a helyzet nem volt alkalmas az Ilyen konfliktusok tisztázására. A beteg szive egyrn gyengült. Lassú, szabálytalan pulzus, már alig tapintható. Kiadta az utasításokat. És figyelte g beavatkozóé határ •át, — Doktornő, doktornő, tessék jönni gyorsan! A Vaszi- lev, akire a kénsav ömlött, tetszik tudni, a nyolcasban, hörög, már többször kotla- bált. Hát moot szedd össze magad Kapossy doktornő Istenem, András, meg Istvánt Ketten Is vagytok. Most meg egy sincs! Átfutott az agyán, hogy telefonál a főorvosnak. De nem! Azért sem! Érezte, hogy ez • tűzkeresztség, ezen át kell esni, s vagy győztesen, vagy ... ezt nem is akarta végiggondolni. A két kórterem között Ingázott. Vénás injekcióikat adott, vérátömlesztést csinált, oxigén-palackot szereltetett fel és le. Reggel hétkor félájultan a kimerültségtől. egyszerűen sírva fakadt. Ezt utálom, gondolta. Ezt a nyamvadt női bőg ó rohamot. Zsófia nővér átölelte a vállát. — Doktornő édes, ne tessék kétségbeesni! Mind a ketten kinyitották a szemüket. Sőt Vaszilev meg is szólalt. Jobban érzi magát. Andrea halványan elmos», lyodc-H, csak a szája sarka rezdült. — Ugye, Zsófia nem haragszik rám? — Ugyan, doktornő, megértettem én magát. Az első ügyelete,.. Lebotorkált a szobájába. Megmosakodott, és megirtaa jelentést „Az éjszaka Vaszilev György és Zipper József több esetben kritikus állapotba került, (ájulás, 'égzés- és szívzavar)... A hosszan tartó kollapszus alatt az alkalmazott gyógyszerek ... reggelre mindketten jobban lettek . i. a további kezelésre vonatkozóan.. .*• — Tessék főorvos úr, az éjszakai jelentés. — Zsófia nővértől hallottam már. hogy nagy éjszaka volt. Szépen dolgozott, doktornő! — Köszönöm; — Nem akar lepihenni? — Nem, főorvos úr. Úgysem tudnék aludni. A telefon megcsörrent; — Én vagyok. Tessék? Értem. A tizenkettesben — letette a hallgatót és Andreához fordult. — Zipper József a tizenkettesben exitált. Ne essen kétségbe, doktornő. Kórházban előfordul a halál is. Andrea elsápadt. Hirtelen olyan ólomsúlyú fáradtság zuhant rá. hogy észre sem vette, amikor lerogyott a főorvos foteljába. Apró fehér keze görcsösen ökölbe szorult Így megcsalni. Így elárulnf — gondolta magában. Gyűlő löm gyűlölöm Zipper Józsefet. Gyűlölöm gyűlölöm, — én a fehér arcra kanyargó pataikokat írtak a könnyek.
