Népújság, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-21 / 68. szám

Tanácsköztársaság - Tanácsváiasztás A Tanácsköztársaság ki­kiáltásának 52. évfordulóján választásokra készülünk. Né­pünk jelölőgyűlések ezrein jelöli ki jövendő képviselőit a tanácsokba és az ország­gyűlésbe. A Magyar Tanácsköztársa­ság rövid 133 napja alatt szinte fel sem lehet mérni mi mindent alkotott Mindig van valami, amit ki lehet emelni, felmutatni a sok kö­zül A Tanácsköztársaságra emlékezve, felidézzük most, milyen volt annak választási rendszere. Az 1919. március 21-gyei kezdődő időszakot egészen az intervenció megindulásáig a Tanács-Magyararszág békés korszakának nevezzük. A magyar proletárállam ve­zetői a diktatúrának ezt a békés korszakát igyekeztek mielőbb legális, demokrati­kus alapokra helyezni Ezért tűzték ki április első féléié a tanácsok megválasztását A Tanácsköztársaság ideig­lenes alkotmánya értelmében választok és választhatók voltak nemre való tekintet nélkül mindazok, «kik 18. életévüket betöltötték és a társadalom szempontjából hasznos munkából éltek. A választójog nem volt általá­nos. így a kizsákmányolok, a kereskedők és papok neon kaptak választójogot A kö­rülményekre tekintettel a Tanácsköztársaság átmeneti­leg csak a dolgozóknak adott választójogot Magyarországon est meg­előzően soka nem nyugodott választás ilyen széles ala­pokon. Most nyílott alkalom először arra, hogy a nincs­telen proletárok, földmunká­sok, szegényebb kisgazdák, iparosok és más kisemberek részt vegyenek a választáso­kon. Első alkalommal sza­vazhattak a nők és a 18. élet­évüket betöltött fiatalok is. A korábbi nyilvánosan, élőszóval történt szavazás helyett most volt először tit­kos a szavazás. A választó- polgár áthúzhatta azoknak a nevét, akikre nem akart sza­vazni és más neveket írha­tott helyükre, megválasztott­nak pedig azokat tekintették, akik a legtöbb szavazatot kapták. 1919-ben Magyarországon mintegy 9 millió volt a la­kosság léleks zárna, választó­joga hozzávetőleg ezek felé­nek volt összehasonlítás­ként nem érdektelen meg- , említeni, hogy az 1910-esvá- »lasztásokon mindössze 700 000 ' embernek volt szavazati jo­ga, azoknak, akik bizonyos vagyonnal rendelkeztek. A ^Tanácsköztársaság a koráb­bi állapotokkal szemben biz­tosította a területén élő nem­zetiségek választási jogát, mivel a magyar nyelv isme­retét nem tekintette a vá­lasztójog feltételének. A falusi tanácsokban 100, a budapesti kerületi taná­csokban 500 választó küldött egy tanácstagot Minden 25 ezernél nagyobb lélekszámú község automatikusan város­nak minősült Egyébként a tanácstagok közül a falvak­ban 3—5 tagú, városban 10 —20 tagú intéző bizottságot illetve, ahogy akkor mond­ták, direktóriumot választot­tak. A budapesti kerületi ta­nácsok saját soraikból vá­lasztották az 500 tagú fővá­rosi tanácsot, illetve 80 tagú intéző bizottságot A járási tanácsokba ezer Iákosonként választottak egy tanácstagot A munkásosztály vezető sze­repét, illetve fokozott képvi­seletét úgy érvényesítették, hogy egy-egy város a szom­szédos járások tanácsaiba is választhatott munkás tago­kat Ugyanennek az elvnek alapján a városok a megyei tanácsokba külön is válasz­tottak munkás küldötteket Érthető ez az intézkedés, hi­szen a munkásság tulajdon­képpen túlnyomó többségé­ben városokban élt, és dolgo­zott Az akkori viszonyok kö­zött vezető szerepének és képviseletének érvényesítését ilyen módon biztosították. A Tanácsok Országos Gyű­lését, más néven a Tanács­kongresszus tagjait a megyei és városi tanácsok válasz­tották. A választásnak ez a közvetett rendszere erősítet­te a tanácsok demokratizmu­sát, tette lehetővé, hogy az alacsonyabb szintű tanács be­számoltathassa, illetve vis2- szahívhassa a felsőbb tanács­ba delegált képviselőjét. A tanácstagok mandátuma egyébként hat hónapra szólt. A Tanácsköztársaság vá­lasztási rendszere biztosította a tanácsrendszer centraliz­musát. A helyi tanácsok kö­telesek voltak a felsőbb ta­nácsok rendéleteit végrehaj­tani. Bár nincsenek pontos ada­taink, de hozzávetőlegesen a négy és félmillió szavazásra jogosult mintegy ötven szá­zaléka járult az urnákhoz. A fővárosban a felnőtt lakos­ság kétharmada, a vidéki vá­rosokban az országos átlag­nál valamivel több. A falusi lakosság 20 százaléka szava­zott. Falun a távolmaradot­tak túlnyomó többsége nő, akik ekkor még idegenkedtek attól, hogy a férfiakkal egyenlő jogúak legyenek. A fővárosi tanács, az „öt­százak Tanácsa”, április 11- én alakult meg. Első ülését április 15-én tartotta, ame­lyen Kun Béla mondott be­szédet, méltatva azt a tényt, hogy az uralkodó osztállyá szerveződött, budapesti pro­letariátus átvette a főváros­ban a hatalmat. A Tanácsok Országos Gyű­lése, illetve a Tanácskong­resszus június 14-én kezdett hozzá az akkori elég bonyo­lult viszonyok között felelős­ségteljes munkájához. Ezzel kiépült a Magyar Tanácsköz­társaság állarnszervezete. Az első a magyar nép történeté­ben, amikor a nép alakítot­ta ki saját hatalmi rendsze­rét, választott vezetői kezé­be adta a kormányzást A szocializmus útjára lé­pett Magyar Népköztársaság sok mindent megőrzött és sok mindent továbbfejlesztett a Tanácsköztársaság választá­si rendszeréből. A mai év­fordulón büszkén emléke­zünk a dicső elődökre, akik bár történelmileg rendkívül rövid idő alatt maradandót alkotva sok minden egyéb mellett lefektették a mun­káshatalom választási rend­szerének és államszervezeté­inek alapjait. (Bs) A Tanácsköztársaság helytörténeti irodalmunkban Az ellenforradalmi idő­szakban a megyei helytör­ténészek, publicisták az ^ uralkodó osztály igényeinek megfelelően foglalkoztak 1919 helyi történetével. De- zséry Bachó László, Kálno- ky István, Varga Tivadar monográfiáikban nagyfokú elfogultsággal, s gyalázkodó hangnemben foglalkoztak a Tanácsköztársaság esemé­nyeivel. Abban csak terrort, s felforgató szándékot lát­tak. Mivel az uralkodó osz­tály érdekeit képviselték, nem vették, illetve nem akarták észrevenni a prole­táruralom jelentőségét az országos éa megyei társa­dalmi fejlődésben. A felszabadulás megyénk­ben is szabad légkört terem­tett 1919 emlékei feltárásá­ra. Ezt a munkát Kolacs- kovszky Lajos (1891—1954). a proletárdiktatúra egykori helyi vezetője, első megyei marxista történetírónk kezd­te meg. Kolacskovszky a Tanácsköztársaság 30. év­fordulója időszakában kezd­te el 1919 helyi emlékei fel­tárását, s 1952-ben levéltári kutatásai és személyes em­lékei alapján megírta: Az „őszirózsás“ forradalom és kommün Heves megyében” című könyvét Ez a munka Kolacskovszky életében nem jelent meg Szerzője a Nép­újságban publikált több cikket kéziratos dolgozata felhasználásával. Az 1952­A sássiók visszatértek ÉK ermine évvel ezelőtt, 1941. március 23-án, vasárnap délben érkeztek a zászlók Lavocsne község vasútállomására, az akkori magyar—szovjet határra. Paskievics, I. Miklós cár hadvezére zsákmányolta őket. Ezúttal a Szovjetunió hadseregének magas rangú tisztjei kísérték a hadilobogókat, ők adták át a Horthy hadügyminisztériuma ál­tal kivezényelt díszalakulatnak. A zászlókat fényes külsőségek között vitték fel a Várba. Az ötvenhat zászló „hazaérkezett”, az új­ságok és a rádió harsányan hirdette az 1848 —1849-es hadierényeket, de nem tudott mit kezdeni velük, hiszen a szabadságharc a né­met elnyomás ellen folyt, a császári reakció tiporta el a magyar nép felkelését, hősies küzdelmét Semmi sem volt olyan idegen az ural­kodó osztályok érzés- és gondolatvilágától, mint 1848 igazi szelleme, mint a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje, mint bármiféle kollektivitás. A zászlókat hazai földön múzeumba zárták, az eszmék, me­lyeket egykor jelképeztek, a fasiszta Ma­gyarországon nem voltak időszerűek. Alig telt el három hónap és a náci hadigépezet rázúdult a szovjet határokra, hogy néhány nappal később Magyarország is részesévé váljék annak az iszonyatos pusztításnak és pusztulásnak, amit a második világháború jelentett. A Szovjetunió három évtizeddel ezelőtti gesztusa, a zászlók visszaküldése figyelmez­tetés volt, hogy a szovjet nép, mely legyőz­te a cári rendszert, nem ellensége Magyar- ország dolgozó népének, ne szövetkezzék a magyar kormány az európai haladás, a bé­ke, a demokrácia, az emberség legkímélet­lenebb ellenségével, a hitleri fasizmussal. A figyelmeztetés hiábavalónak bizonyult. Horthyt és rendszerét nem lehetett feltar­tóztatni a maga választotta úton, hiszen megszületése is a véres ellenforradalom je­gyében fogant. A népjogok, s a szabadság­eszmék elleni gyűlölet vezette egészen a pusztulásáig. A harmincadik évforduló jó alkalom e történelmi tanulságok összegezésére. V. F. ben készített tanulmányt 1969-ben a Megyei Könyv­tár adta ki. A Kolacskovszky halálát követő években Nagy Jó­zsef, Szántó Imre, Szokodi József, Csóka János és Se­reg József foglalkoztak ala­posabban a Tanácsköztársa­ság megyei történetével.' Munkájuk eredményeként jelent meg 1959-ben Nagy József szerkesztésében a He­ves megye a Tanácsköztár­saság idején című emlék­kötet. A könyv elején Nagy József terjedelmes tanul­mányban foglalkozott az 1918— 19-es forradalmak me­gyei történetével. Szántó Imre a szocialista pedagó­gusmozgalom, és a fehérter­ror megyei történetét, Csó­ka János az 1918—19-es ag­rárpolitika helyi vonatkozá­sait dolgozta fel. Szokodi József önállóan is kiadott dolgozatában Gyöngyös 1918 —19-es forradalmak alatti történetét írta meg. Sereg József 1919 hatvani emlé­keivel foglalkozott. A 40. eredményeit elsősorban a évfordulója jó alkalom volt arra, hogy Soós Imre a Le­véltári Közleményekben tá­jékoztassa a kutatókat az Egri Állami Levéltárban (ma Heves megyei Állami Le­véltár) őrzött 1918—19-es forrásokról. 1959 és 1988 között e so­rok írója foglalkozott fő­ként a proletárdiktatúra he­lyi emlékeivel. Kutatásai Népújságban publikálta. A Tanácsköztársaság megyei története feltárásához nagy segítséget adott 1961-től az Egri Dobó István Vármú­zeumban Dancza János 1919- es veterán által létre­hozott Legújabbkori Gyűj­temény. Dancza János nem­csak a gyűjtemény létreho­zója volt, hanem a helyi munkásmozgalom — így 1919 — kutatója is. Munká­ját több tanulmány és cikk jelzi. A Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordu­lója ismét nagyobb lendüle­tet adott az 1919-cel fog­lalkozó helytörténeti kuta­tásnak. Ennek első eredmé­nye az e sorok írója által összeállított, Eger város 1918—19-es forrásaival fog­lalkozó kiadvány volt. Hé­zagpótló volt az a dokumen­tumgyűjtemény, amely Nagy József szerkesztésében • megye 1918—19-es forrásai­ból állítottak össze. A gyűj­temény Nagy József, Szecs- kó Károly, Dancza Jánost Kovács Gáborné, Béta Al­bert, Fried richné, dr. Ko­vács Irén, Lévai Ferenc, Jenei János és Bakó Ferenc munkája nyomán készültei. Az évforduló kapcsán fi­gyelemreméltó kutatásokat végzett még Egerben Mol­nár József és Szőkefalvy- Nagy Zoltán. Molnár József az 1919-es helyi pedagógus- mozgalommal, Szőkefalvy- Nagy Zoltán Bertalan József egri kémiatanár haladó sze­repével foglalkozott. Gyön­gyösön Molnár József, és Sereg István, Hatvanban Németi Gábor végzett ered­ményes kutatásokat. Rövid összefoglalónkból is kitűnik, hogy a felszabadu­lás után sokat tettünk a Tanácsköztársaság és az ezt megelőző polgári demokra­tikus forradalom történeté­nek feltárásáért. Érzésem szerint, s ezt megerősítik az elmúlt években végzett le­véltári kutatásaim, még mindig sokat kell dolgoz­nunk 1918—19 méltó feldol­gozásáért Nem elég részle­tesek azok a munkák, ame­lyeket eddig a helytörténé­szek az 1918—19-es forra­dalmak megyei történetéről alkottak. Például nincs ki­mutatva bennük a maga mélységében és részletessé­gében a kettős forradalom előzményei. Nincsenek fel­tárva az 1918. október 31. előtti megyei pártviszonyok, a pártok harcai a polgári demokratikus forradalom alatt. Alapos elemzésre szo­rulnának a megyei direktó­rium belső ellentétei, az egyház és a proletárdiktatú­ra helyi viszonya, s még so­rolhatnám a megoldásra vá­ró kérdéseket Az 1918—19-es forradal­mak megoldatlan megyei problémái, s más feltárásra váró helyi történelmi té­mák feldolkozásában a jö­vőben nagyot léphetnénk előre, ha megteremtenénk a megyei helytörténetírás élő szervezeti kereteit. Ügy tu­dom, jelenleg biztató kez­deményezések indultak ezen' a téren. Szecskó Károly 4 *1 A vörös vőlegény Majd két éve ismerem, úgyszól­ván naponta találkozunk, ilyenkor beszéd közben sok mindenről szó esik, az em ber lassan-lassan megis­meri beszélgetőpartnere gondjait, örömeit, életének emlékezetes pilla­natait. Egy-egy találkozás mégis hoz mindig újat, a meghitt légkörben néha évtizedeken át féltve őrzött emlékek elevenednek meg. így idézte múltját az egri Kármán András, a hajdani vöröskatona, az egykori vörös vőlegény. Az emlékek továbbéltek bennem, s arra késztet­tek, hogy megírjam egy töretlen ívű élet krónikáját. Ügy, ahogy az idő formálta, három tételben. FORGATAGBAN Ä frontokra gyerekfejjel, tizenhat évesen került, utólag maga sem_ hit­te, hogy megúszta az első világégést. A kemény orosz tél majdhogy vég­zett vele; amikor megmentették, már csak egyet akart: élni és hazajutni. Otthon, Jászberényben már csak a mindennapi munka nyugalmára vágyott, csak élni akart háborítatla­nul. Mégis másképp történt. Április­ban — akkor a város már a próle- t’ rh a falom kezén volt — segített megszöktetni munkaadójának ügy1 véd fiát, akit az új rend képviselői letartóztattak, lazításért. Az akció sí­énél járt, ám most őt tartóztatták j. A felelősségre vonástól egy mó- ,on menekülhetett csak,, ha jelent­kezik vöröskatonának. A fiatalem­ber nem tétovázott, újra egyenruhá­ba öltözött, s indult harcolni a pro- íméúrhalaioméxk. .JJZL*-. — ÄOg értettem még akkor a vi­lágot; el tudod képzelni mit jelenít épp csak serkenő bajusszal idegen földön valódi háborút élni. Csak egy vezérelt, hogy megússzam, később már ez sem. Értettem én, hogy mire megy a játék, ha nem is teljesen. Sejtettem, hogy semmi közöm ehhez a háborúhoz, de tudtam, hogy mit se számít az én szavam. Őszintén mondom, nem vonzott különösebben a proletárhatalom győzelmének híre sem. Apám egy birtokosnál volt sző­lősgazda, ott dolgoztam én is, úgy láttam, mindenem megvan és meg­lesz. Amikor a birtokos menye jött és egyre kérlelt, hogy segítsek, nem tudtam ellenállni. Azt tudtam, hogy az ügyvéd teljesen veszélytelen, szó­szátyár, kelekótya ember, igazi ve­szélyt nem jelent senki számára sem, a háborút is kávéházakban ülte vé­gig. Aztán arra is gondoltam, hogy ha ellenkezem, akkor vége a biztos megélhetésnek. Már rajtam volt az egyenruha, amikor kezdtem gondol­kodni, s belátni, hogy a kisemberek sorsa mennyire összefügg egymással. ESZMÉLÉS Hallotta Bokányit, akit néptrfbun néven emlegettek, beszélni, magával ragadta világos okfejtése, szónokla­tának lendülete. Talál1 ozott vele a Parlamentben is, amikor századát Pestre vezényelték, azt mondták: ők adják majd a parlamenti őrséget. Utólag derűit ki, hogy az utasítás téves volt, ezt Bokányi népbiztos közölte velük, aki nézte, nézte a jól­lakottságtól kisimult arcokat, majd elmosolyodott: „Jól van fiúk, leg­alább egyszer jóllaktatok”. A fiatal katona emlékezetébe vésődött ez a mondat, arra azonban nem is gon­dolt, hogy valaha még találkozik a népbiztossal Mégis így történt; a ta­nácshatalom bukása után a Jászbe­rényben rekedt Bokányit a népbiz­tosok perében halálra ítélték. Lánya és felesége is a városban maradt. Juditnak dolgoznia kellett, hogy élni tudjanak. Épp ott jelentkezett mun­kára, ahol a volt vöröskatona is dol­gozott, a földbirtokosnál A két fia­tal hamar megértette egymást, ab­ban is megegyeztek, hogy a fiú velük együtt megy a Szovjetunióba, mint Judit vőlegénye. Megint a véletlen szólt közbe; Kármán Andrást egy napon Hatvanba rendelték, az állo­másfőnökségre egy vitás ügy rend - zésére. Amikor hazaért, Bokányikat már elvitték. — Mint katonák sokat bészélget- tünk, vitáztunk, hamarosan értettem már, hogy miért harcolok, tudtam, hogy a világot nem lehet csak saját szemszögömből nézni. Társaimmal együtt terveztük: milyen is lesz az új élet a győzelem után. Furcsa, jó érzés volt úgy tervezni, gondolkodni ezen, hogy tudtuk, nem szócséplés az egész, hiszen rajtunk is múlik, milyen Les* cll c; í <. • v )" tam Juditot, s megtudtam kinek a lánya, mindenképp azon voltam, hogy könnyítsék munkáján. Aztán meg is tetszett a törékeny alkatú, fekete ha­jú lány. Amikor megkérdezte, hogy elmennék-e velük a Szovjetunióba, azonnal igennel válaszoltam. Otthon persze nagy volt a megdöbbenés, folyvást mondták: „Bandi jól tennéd, ha nem beszélnél annyit ezzel a vö­röslánnyal. Örülhetsz, hogy megúsz- tad a felelősségre vonást könnyen, most újabb kellemetlenségeket akarsz?” Hát még, amikor megtud­ták, hogy rákerültem a cserelistá­ra! Peregtek a szavak: „Mit keresel te Oroszországban; itthagyod a szü­leid, a testvéreid? Onnan vissza se jöhetsz!” Nem vitatkoztam, de ki­tartottam elhatározásom mellett. Az­tán jött az a véletlen, megtudtam, hogy Juditék kerestek, de nem vár­hattak, mert menniük kellett azon­nal, parancsra. Mindent megpróbál­tam, érdeklődtem a szovjet követsé­gen, sajnos eredménytelenül. Évekig kísértett az emlék; megtanultam lát­ni, gondolkodni, megtaláltam a bol­dogságom; az utóbbi elveszett egy véletlen folytán, az előbbit pedig már soha nem tagadhattam meg. ÖRÖKSÉGKÉNT Évtizedek múltak, megnősült, tíz gyereket nevelt tisztességgel ember­ré. Ám az emlékek ma is frissek, •csak a Bokányi-örökség. Negp­venötben ott folytatta, ahol tizenki­lencben abbahagyta; azonnal belé­pett a pártba, vállalt minden megbí­zatást, a legnehezebb időkben volt termelőszövetkezeti elnök is. Sosem vágyott babérra, amikor fiatalok, képzettebbek jöttek, zokszó nélkül adta át helyét, s kétkezi munkával kereste kenyerét ötvenhatban — noha nem kérték erre — vállalva a veszélyt is, megakadályozta az egri üzletek fosztogatását. Nyugdíjas ko­rában, hetven évesen, nemrég ka­pott negyedszázados pártmunkájá- nak elismeréseként kitüntetést. Szel-; lemi frisseségét, közéleti érdeklődé­sét ma is megőrizte. Hányszor hall­gattam, őszinte nagyrabecsüléssel morgolódását apró, de bosszantó hH bak miatt; ilyenkor mindig meg-; meg toldja egy mondattal füstölgő-; sét: „Nem szabad ezt szótlanul eltűr­ni fiam, a ti dolgotok is, hogy szól­jatok”. — Semmit nem bántam meg, a most utólag fél évszázad múltán is elmondhatom, hogy büszke vagyok arra az örökségre, amit nekem ezek az élménvek adtak. Talán néha nem könnyű az egyenes utat járni, még­is erdemes, mert az embernek meg­nyugtató számot vetni önmagával. Egy sors három tételben, menny* motívum árnyal egy jellemet, a töretlen ívű Óetet. A krónikás kötelessége még IÁ hogy kiemelje az alapmotívumd% a nemes veretű emberséget. ___ Pécsi István j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom