Népújság, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-07 / 32. szám

Kram paf'äs, nyoíc arany... Az egyik fővárosi napilap az úttörő-olimpia havas dön­tőinek lezajlása után gyen­géd célzást tett arra, hogy Nagy Sarolta, a leány le­siklás, óriás-műlesiklás és összetett verseny győztese nem is Heves megyei.., — Igaz ez, Sári? A háromszoros bajnok, akit a kékestetői általános iskolából „loptunk ki” né­hány perces beszélgetésre, elmosolyodott. — Tényleg pesti lány va­gyok, de mint sportoló, ízig­Nagy Sári útban a győzelem felé. vérig „kékesi sasnak” val­lom magamat! Három éve már, hogy minden telet itt töltök a Kékesen, Mészáros István igazgató bácsiéknál, az első hóval érkezem és csak akkor megyek vissza, ami­kor már az Északin sem le­het síelni. Itt ismertem és szerettem meg ezt a gyönyö­rű sportot, nem Pesten! — Gondoltál arra a ver­seny előtt, hogy három arany- és egy ezüstérmet akasztanak majd a nyakad­ba? — Arra igen, hogy ked­venc számomban, az óriás- műlesiklásban esetleg az el­ső három közé kerülök, ilyen eredményre azonban nem számítottam. — Azt mondják: könnyű a kékesieknek, mert az egész napot síeléssel töltik. — Rosszul tudják! Az el­ső edzés reggel 7-től fél ki­lencig tart, majd utána irány az iskola. Sokat kell ám ta­nulni, mert az igazgató bá­csi nagyon szigorú: csak a jótanulókat engedi síelni! Ebéd után újra kimegyünk a pályákra, s addig gyako­rolunk, amíg be nem sötéte­dik. — Kik az edzőid? — Szabó Zoli bácsi és Horn Lajos bácsi, de sokat segít idősebb klubtársam, Mészáros Edit és Bognár Laci is. — Mikor indultál először versenyen? — Tavaly a Galyatetőn. Háromszor estem... a köté­sem is kioldódott... utolsó­nak értem a célba ..-. — Nem keseredtél el? — Nem én! Néhány héttel később az országos ifjúsági bajnokságon javítottam: meglepetésre legyőztük a BKV Előre sokszoros baj­nokcsapatát! — Terveid? — Szeretnék jól szerepel­ni a soron következő orszá­gos bajnokságon. S hogy ezt mondja, elkez­di a nevetést. — Mire gondoltál? — Hát... a felnőtt kate­góriában is indulunk... a Mészáros Edit meg akarja verni Kővárinét... Ügy legyen! KOVÁCS ZSOLTI Bodony­ból került a Kékesre, ami­kor szülei állást vállaltak a gyógyintézetnél. Azelőtt sí­lécet sem látott, most meg az L |051. február 7., vasárnap úttörő-olimpia lesikló, óriás- műlesikló és összetett baj­noka! — Hogyan lett belőled síe­lő? — Nehezen. Tetszik tudni, amikor elkezdtük, csak du- rábel-bakancsunk, meg olyan rossz lécünk volt, hogy minden kapunál leesett a lá­bunkról. Egy óra alatt ér­tünk a célba... —- Es most? — Tessék megnézni: kitű­nő olasz, francia, osztrák lé­cek, nagyszerű sícipők ... — Ez volt az első úttörő­olimpiád? — A harmadik! Először hatodik voltam, tavaly meg negyedik. A. Sátoraliaúihe- lyen nem jött ki a lépés, nem nekünk való az a va­cak, lapos pálya — Az idén mire számítot­tál? — Az óriás-műlesiklásban bíztam... — A lesiklás? — Nem ment jól, rosszul viaszoltam, meg a hó is gyen­Kovács Zsolti, mint rakéta száguld a lejtőn. ge volt, nagyon meglepőd­tem, hogy mégis sikerült. — Milyen tanuló vagy? — 4,9 az átlagom. — Jövőre? — Az egri Dobó Gimná­ziumban szeretném tovább folytatni tanulmányaimat. — Hogyan lett belőletek Sas SC? — Az úttörőcsapat Sas­őrséből. .. — Nem vágyódtok a nagy pesti szakosztályokba? — Minek? Ügyis ml vesz- szük át a vezetést tőlük. Meg aztán itt mindenünk megvan, s igazgató bácsi azt is mondta, hogy nemsokára bentlakásos síiskola nyílik az általános iskola mellett, ide gyűjtik majd össze a leg­jobb Heves megyei gyere­keket ... KISS IMRE sem kezdte másképp, mint a többi gyön­gy össolymosi kisdiák: maga faragta deszkákon próbált csúszkálni a behavazott domboldalon, s lám, mi lett a vége? Nagy fölénnyel nyerte az úttörő-olimpia biatlon- és futószámát, s nem rajta múlt, hogy a har­madik aranyat ígérő váltó csak a második helyet tud­ta megszerezni. De hát a két arany mellett jól csillog az ezüst is! « — Elégedett vagy? — Igen, az vagyok. De a váltót meg kellett volna nyernünk. Szerencséjük volt a nógrádiaknak. — Miért? — Amikor ók rajtoltak, még kemény, gyors volt a hó, mi viszont már megol­vadt havon, lelassult pá - lyán futottunk. — Testnevelőd, Övári ta­nár úr bízott benned, de va­jon te bíztál-e magadban? — Az idén a GYVSC-vel Zakopánéban voltunk ala­pozni, jó formában éreztem magamat és titokban a futás megnyerésére számítottam. — És o biatlon? — Egyszer-kétszer elmen­tem a helybeli sportlövé­szek edzésére és én is lőt­tem egy párat... Amikor a harmadik lőállásbán is egy­ből eltaláltam a léggömböt, kezdtem bizakodni... — Láttuk ezt a versenyt, s valaki akkor azt mondta: kitűnő a karmunkája, mert kézilabdázik. így van? — Igen, az igazság az. hogy régóta tagja vagyok az iskola kéztlabdacsa patának. A kézilabdázás talán jobban is megy. mint a síelés... — Akkor mégis mi von­zott a síelők közé? — Az ugrás! Egyszer lát­tam egy ugróedzést a váltó- gyári műanyag * sáncon, s annyira megtetszett, hogy rögtön jelentkeztem Horváth Béla bácsinál. — Ugrottái már? — Többször is. — Mi a legjobb eredmé­nyed? — 26 méter, — Indultál már nagy ver­senyeken? — Tavaly, az országos ser­dülő bajnokságon összetett­ben és a váltóban aranyér­met szereztem. — Hogy fogadták itthon a kétszeres úttörő-olimpiai baj­nokot? — Mindenki örült. Az új­ságban megjelent képemet A solymosl Kiss Imre a sífutás egyik megyei reménysége. kirakták az osztály faliújság­jára, az egyik osztálytársam még verset is írt rólam ... — Te is nyolcadikos vagy, mit csinálsz jövőre? — A gyöngyösi szakmun­kásképző intézetbe megyek. — Látunk majd az orszá­gos síbajnokságon? — Igen, ott leszek én is. — Hát akkor, sok sikert, Imre! Somody József Mai sportműsor Birkózás: Országos ifjúsági kötöttfogású verseny, Eger, Malom utcai iskola, 10 óra. Sakk: Megyei nagy aktíva- értekezlet és Heves megye 1971. évi egyéni vülámbaj- noksága, Eger, megyei tanács nagyterme, 9.30 órától. Teke: A megyei szövetség évzáró összejövetele, Egeir, megyei TS-helyiség, 10 óra. Kézilabda: Terembajnok- ság harmadik fordulója, Eger, Szilágyi Gimnázium, 8 órától. Spartakiád: Az egri járás 1971. évi falusi dolgozók spartakiádjának versenye asztalitenisz és sakk sport­ágakban. Sírok, lakótelep' művelődési ház. 9 óra. Labdarúgás: Füz^-bonyi Vasas—Bervai Vasn ^ élőké születi mérkőzés, Füze, abony, 10.30 óra. A „Budapest** 71. Nemzetközi Bélyegkiállitás rendező bizott­sága elkészítette a kiállítás elő­zetes programtervezetét, amely­ből a legfontosabb részletek a következők: 1971. szeptember 4- én kerül sor a kiállítás ünnepé­lyes megnyitására. Ez alkalom­mal bocsátja ki a Magyar Posta a kiállítási emléksorozatot és blokkot is. melyet a kiállítás színhelyén működő alkalmi pos­tahivatal árusít. A kiállításon term^'-zete^en portai errűékbé- lyegzők is használatba kerül­nek. Szeptember 8-án az ATEP. B él y eg sza k ért ők Nemzetközi Szervezete tart közgyűlést még nem végleges időpontban. Szen- tember 10-én az ATTP a Filate- lista Üls^gfr^k Nemzetközi Szö­vetsége tan kongresszust. Szen- tprrKer 11-én e^te ren^e-d a ki­állítás ren-e-'ő°-éee a zá»*őban- kettet. amelyen a zsür* értéke­lése is kihirdetésre kerül. Szep­tember 12-én. VRsámno a kiál­lítás rende-Tőc-é^e k^ndniást szervez Egerbe F-ger kuHünör- tér»eti centrum és a főv^ros^oz levő közeicviaio. evönvfv-ű fék- vé«« é^négv vniyz/S mint a vá­rosban levő műemlék etek az egri vár és műzetim. vala­mint a barmom mérvnél* jrw»«­r.~A~a cr>T* I'nWil A k5^áedudáét a Mre*! pnH bn^-nk m-erffz’etA*éve1 fpif^’k ki E na- nnn pcfo kerül *or a b^yenki- ánftás b“z áráé ára. c?ze<*vf ember 11—16-én a FTP ren^e^i meg krv^'mec'^ucát a MA^OSZ új székházénak helyiségében. • Megkezdődtek a zársrAmadó taggyűlések a ^fABEOSZ fel­nőtt köreiben Heves meg vében elsőként az Eger. ..TeVkesisy István” Bélyo«mrűi4ő Kör tar­totta meg a zámzám.adé és egy­ben venr'iő"AmTárac,Ttó taggvűV*- sét. Munka tervükben különös gondot fordítottak arra. hogv a kör akHv^*^ tovább növe- i’edien. fU-teUc^a dő"’diókat és bAivegbemutatót is kívánnak ren­dezni. ftfegaiatraH & Revest Aßatni I Gazdaság felnőtt bélyeggyűjtő j köre, illetve a Re'' *' ’á^osl Iskola ifjúsági iíeoue„ jjtö szakkör, melyeik azt bizonyítják hogy továbbra megvan az ér­deklődés mind a felnőttek, mind a tanulóifjúság körében a bé- ly^ggyűjtés iránt. Többek érdeklődésére közöl­jük. hogy Heves megyében a MABEOSZ Észak-ma gyaromzágl Területi Iroda (Miskolc Kazin­czy u. 3 sz.) foglalkozik mind a felnőttkÖ**ök mind az ifjúsági szakkörök szervezésével és irá­nyításával T°bát az érdek’ő^ők bizalommal fordulianak az iro­dához akár levélben, akár sze­mélyesen. • Itt kfvánluk beielenteni. hogv a Magvar Bélyeggvűbök Orszá­gos Szövetsége a Budapesten mefíre^d''7é«rr-p kerülő a Vndá szati Világkiállítással ös^efüg­g^b^m Budapestem a Vadászott Világkiállítás színb^lvén 1971 augusrtu«* 27-*ői szpnymW 30 ig terípdő 1d*b°n bélye^n^mu­tatót íszntonl B^muta tásra ke'pbn.n.k a mr»fVvar és kül­földi pvűttők Vadászat — há­lózat. a bé^mgen” tárgyé mo Av.VÉVj A Idáüítáp illetve bályoebprmimfő ffi <?«««? cm a ..Budapest 71” bÁi>'örriHáVi+ás tói. azo~< ccoiH«s az p-rrm'mtt tár- gmi mot-í^mm rmű^tev-< Ar»v^k ke riPn^k bámulatáéra E b^v^stv» mutató r*«m v»t.o a^on bf**áió bizottság nem mű VMIk. A Bur» or* net 7p* kö*H bAbm^k* áUOó <! frin''Th'j alatt a Vadászati fM,~ trtóz nvftVR ^ fnr., mód Tí^<. Ük am beery a B**d”<nest 71»* Tíólyo'Tl-í^Ufj-^*; lá + n gátéi a va^^czntl bóly^gbemuta tót is megtekintsék. A moszkvai Lenin Múzeum — renoválása után fennállása óta először bélyegg*7Űiteménvt is bemutat A yvűitrménvben olyan bé^egek. bélyegzések, le­vet ozőlaook borítékok kanták helyet, amelyek T^entn tip7toleté-- re jelentek meg. A jövőben a múzeum ki fogii állítani a szov­jet bdlvrM*«*vű1t.ők olyan T-en^n- nel foglalkozó g*^ű item én veit is ameivek bAlyegki állításokéi dí­jat nvertek A müzÄ”m bóiy^g. osztálvának brendezéysénél és moggrervezécénél a Szovjet Bé- lyeggt^űitők Szövetsége hathatós és tevékeny segítséget nyújtott Németi V. Olimpiai jelöltek rosta és nagyító alatt A sportvilág már jó ideje 1972-re, az újabb olimpiai játékokra készül. Vnlameny- nyi ország nagy számban vo­nultatja fel a különböző ran­gúi versenyeken mindazokat, akik olimpikonok lehetnek a soron következő játékokon. A világ- és Európa-bajnok- ságokon, nemzetközi össze­csapáson vizsgáznak a már- már hulló csillagok és az if­jú reménységek, egyaránt. Az előbbiek azért, hogy bizo­nyítsák: állják még a csatát a fiatalokkal! Az utóbbiak pedig azzal a céllal, hogy már most megmutassák: he­lyük van a legrangosabb sporttalálkozón. Az olimpiai jelöltek szer­te a világon rosta és nagyí­tó alá kerültek. Egy biztos, sok lépcsőt kell átlépnie annak a sportoló­nak, aki Münchenben szere­pelni akar! Figyelembe vé­ve, hogy 12 esztendő után is­mét Európa lesz az, olimpia színhelye — közben a távoli Tokió és Mexikóváros fogad­ta a világ legjobbjait — az öreg kontinens képviseleté­ben sokkal többen szerepel­nek, mint a legutóbbi két já­tékon. Magyarország is két­százon felüli csapattal vesz részt a küzdelemben, de en­nek a kétszáznak még vagy ötszöröse reménykedik ab­ban, hogy 1972-ben verse­nyezni fog az ötkarikás lo­bogó alatt. Szerény számítások sze­rint 1970-ben mintegy kétez­ren tettek próbát. A világ- bajnokságokon 242 magyar Versenyző vett részt, az Eu- rópa-bajnokságokon 181 in­dult. A 359 hivatalos, orszá­gok közötti. A válogatott ta­Gyöngyősőn, a járásbíróság közelében iparvállalat bér­be venne 25—30 négyzet- méter alapterületű külön bejáratú helyiséget iroda céljára Cím- Heves megyei Ruhá­zati Ipari Vállalat, Gyön­gyös, Bornemissza Gergely u. 1. Telefon: 22-54. lálkczón további félezer spor­toló kapott bizonyítási lehe­tőséget. Az egyéb — B-, utánpótlás-, ifjúsági váloga­tott összecsapásokon, nemzet­közi viadalokon további szá­zak léptek porondra. Az új esztendőtől az olim­piai sportágakban már ké­szen állnak az előző évek ta­pasztalatai alapján az -olim­piai keretek. Már nincs két­ezer jelölt, az 1970-es ros­tán jó néhányan nem jutot­tak át. Az idén tovább szű­kül a keret az 1972. évi mün­cheni játékokra, de ugyan­akkor bővül is 1976-tal, a montreali olimpiával kapcso­latban. Már a mostani olimpiai keretekben jó néhány olyan fiatal található, akiknek ne­ve mellé a szakvezetők beje­gyezték: Münchenre még nem, de Montrealra igen. Sok-sok víz lefolyik a Du­nán, amíg kialakul egy olim­piai csapat.,. EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) Délután fél 4 és fél 8 órakor Spartacus Kétrészes, színes, amerikai film. (Dupla helyárak!) EGRI BRODY: (Telefon: 14-07) Délután fél 4, fél S is fél, 8 órakor Az élet dolgai Színes francia film 8-án: A bosszúállók újabb kalandjai Szinkronizált szovjet film EGRI BEKE: Egy az ezerhez GYÖNGYÖSI PUSKIN: A félszemü seriff GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Halálos tévedés HATVANI VÖRÖS CSILLAG: 7- én: Szerelem 8- án: Éjszakai razzia i HATVANI KOSSUTH: 7- én: i Könnyülovasság támadása i 8-án: Hekus és azok a hölgyek HEVES: Egy nő a diplomaták asztalánál 8- án: Szép lányok ne sírjatok FÜZESABONY: 12+1 PÉT ÉRV AS ARA: De. Sommar 8.10 Édes anyanyelvűnk 8.13 Jú legyeit, vasárnapi 10.30 l.yermckKaniáta 10.21 Mesejáték 11.05 Hangv.r-eny-közvetítés 12 50 Jegyzet 13.00 Rádiólexikon 14 10 Mtivésztemezek 15.05 Nútakcdvelőknek 15.50 Küilöidi levél 16.00 Színházi Magazin 17.10 Hangve, seny 18.44 Népdalok 19.15 Tánczene 30.01 A nagv karrier. Közvetítés a miskolci Nemzeti Színházból 22.15 Bi-e;hoven és Bartók zenei öröksége 23 10 Operettrészletek 0.10 Operarészletek PETŐFI 7 00 Református félóra 7.20 Bach oigonaművek 8.01 Miska bácsi lemozcsládája 8.31 Zenei anyanyelvűnk 8.41 Hét pofon. Musical, 5—€—7. rész 10.40 Vasárnapi koktél 12.10 Népi muzsika 13.02 Rádiójáték gyermekeknek 14.00 Táskarádió 15.10 Mesterek — mester­művek 15.30 A jövö hét műsorából 15.45 Előadás Kanada felfedezőjéről 16.05 Jaslia Heifetz hegeiül 17.07 Kedvelt táncdalok 17.50 Riport 18*10 A setubali hullámtörés. Hang játék 19.30 G. London énekel 20.15 Népi zene 20.45 Mikrofonnál az irodalmi szerkesztő 20.55 Nagy mesterek, világhírű előadó^ 22.10 Bécsi melódiák 23.10 Schubert műveiből MAGYAR:: r, 8.53 Orosz nyelvtanfolyam haladóknak 9.20 Tv-játék gyerekeknek 10.00 Az Intervízió gyermek- műsora Berlinből 11.00 Országos fizika—kémia vetélkedő 12.00 Televízió 4 kisiskolákban 13.43 Francia nyelvtanfolyam haladóknak 14.10 Bors. Filmsorozat. í. Szent Dimitrij éjszakája 15.00 Közvetítés a műkorcsolyá­zó EB-ről (Gála) 16.35 Műsorainkat ajánljuk! 17.00 Daktari... 6. A furfangos Judy 17.50 Váci Mihály szavaló­verseny 10.35 Sporthírek 18.45 Esti mese 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 Egy óra Alfred Hitchcockkal 21.00 Kicsoda — micsoda? 21.50 Az érem harmadik oldala . •. 22.00 Hírek 22.05 Műkorcsolyázó EB (Gála) Egerben, délután fél 4 órakor: bank ban (V örösma r ly-bérlet) este 7 Órakor; bank ban (Bérletszünet) ÜGYELET Egerben: szombaton délután 3 órától, hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rende­lőben. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szom­baton 1H órától 17.30 óráig, va­sárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig, az Alkotmány utcai ren­delőben. (Telefon: 17-74). Rende­lési időn kívül az általános or­vosi ügyeletén (Bajcsy-Zsiünsz- ky utca) Hétfőn 19 órától, kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsi­linszky utcában. Gyöngyösön: szombaton 14 órá­tól, hétfő reggel 7 óráig. Az or­vosi ügyelet helye: Jókai utca 41. szám Telefon: :7-27. Gyermekorvosi ügyelet: vasár­nap délelőtt 10 órátóK 12 óráig, a Puskin utcában (Telefon: 16- 36. 16-44). Hatvanban: szombaton 12 órá­tól, hétfő reggel 7 óráig, a ren­delőintézetben. (Telefon: 10-04». Rendelés gyermekek részére Is. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 10—12 óráig, a rendelőintézet gyermek-szakrendelésén. (Tele- fon; lfl-MJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom