Népújság, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
KENYÉR P anasz: nem j6 a kenyér. Interjú: az „illetékesekkel”. (Az „illetékes” újabban fedőnév. Nem X. Y., vagy Z. S- hanem „illetékes”). Az interjú szerint a közeljövőben már jobb lesz a kenyér minősége. Űjabb cím az újságban: „Jobb kenyeret ígérnek a sütőipar illetékesei”. Aztán néhány nap múlva: „Szabvány van, de a kenyér minősége nem kielégítő”. Ezután: „Meddig kell még várni a jó kenyérre?” „Űj technológiát vezetnek be a kenyérgyárakban”. „Megszűnnek a kenvérminőség-panaszok”. „A lisztben van a hiba”. „Az időjárás nem kedvezett a kenyérgabonáknak”. „Miért püietlen a kenyér?” Kenyér, kenyér... tTjsáScfmek, érvek, ellenérvek — futószalagon. Évek óta! Újságcikkektől a Vidám Színpadig — téma: a kenyér. A Ludas Matyiban — téma: a kenyér. Indulatos összecsapások eladó és vevő között a KÖZÉRT-ben — téma; a kenyéri Miért? A kenyér — dráma. Föld termi magját. Föld, amely történelmünk viharaiban vérrel öntöztetetl S ez a kenyér — legtöbbször ehe- tetlensége miatt — tetemes mennyiségben a kukák tápláléka lesz Kenyér, amelyre államunk — dotáció formájában — milliókat költ, a kukákban végzi sorsát] ★ Felidézem néhány éves önmagamat: milyen izgalommal figyeltem a kenyérsütést Anyám este „bekovászolt” a nyárfából vájt tefcnőbe. Másnap reggel én is korábban keltem, akárcsak ünnepnapokon. Figyeltem, hogyan dagasztja anyám. Fárasztó munka volt Felsőkarjával törölte homlokáról a verejtéket de azért dúdolt énekelt Mert kenyeret sütött Az élet Ionics részét készítette a családnak. Arra még inkább emlékszem, amftor a községházán kenyér- és lisztjegyért kellett sorakozni. A családban a legkisebb gyereknek — nekem jutott az a keserves kötelesség. Egyszer a sorban úgy megnyomott a tömeg egy terhes asszonyt hogy perceken belül megszült a hideg-rideg folyosón... Később, a háború utolsó évében — nem lévén tanítás az Iskolában — gyenge gyerekként a pékmfihelyben dolgoztam. Segédkentem kilisztezni, előkészíteni a zsomborokat, amelyekben a kenyér kelt és arra várt hogy bevessék a kemencébe. Később már virgoi- ■bam is, (A kiadagolt tészta formálásának művelete ez). Egyszerre két kenyértésztát lisztesen egymáshoz sodorva, ügyes, gyom mozdulatokkal egyenletes gömbölyűre alakítani! Kenyeret készíthettem! Sorban álló embertömegek éhségét enyhíthettem — én, a gyerek. Csak enyhíthettem, mert nem jutott elég — még a kukoricásból sem. Az is szigorúan jegyes volt Sima és nehéz testi munkás fejadag. Egy napra annyi csupán, hogy egy ©véste is elfogyott volna, Ä tegnefieaeWS napokban. Ha sücerOlt egy kevés lisztre szert tenni, otthon, a tűzhely sütőjében sült a sárszínű kenyér, tepsiben, kuglófsütőben. Olyan rangosán, hogy ma torta sem sül nagyobb becsben! És lángos- féle sült a tűzhelyplatnin, mert a liszt nem volt elegendő egy kenyérhez sem. Lángosféle mondom: olaj és zsír nélkül! Kifáraszt az emlékek felidézése... Huszonöt-harminc év. Mennyi mindent elfeledtem azóta. A nélkülözések sokaságát, a lyukas talpú cipőt, s a bombáktól, aknagránátoktól rengő ház pincéjét, amelyben életben maradásunk biztosítékát véltük, s... Nem, lám ezeket sem feledtem el, de a kenyér, a kenyér története mindennél maradandóbb. A kenyér története — az ember története. Az enyém is. Kenyér és só — a lét Kenyér, az élet Kubikosok a gödör földhányásán, favágók a fatönkön ülve: kezükben kenyér. Amikor nem volt hozzá szalonna, mindkét kezükben egy-egy darab kenyér: egyik a „kenyér”, másik a „szalonna”. — Ez ős régi kép. ★ Kenyerűnknek ünnepnapja fs van. S ex nem afféle folklorista mulatság. Ünnep, melyet egy sok kenyér nélküli napot megélt nép őszintén jegyez piros betűvel naptárába. Glrtalan gyerek! á nyom henyérdarabokat dobolt a szemetes vödörbe. Nagyanyja felkiált: és gyorsan kikapja a szemétből. Lányom értetlenül nézi, amint az öreg parasztasszony ujjai görcsösen fogják az eldobott kenyérdarabkát Ö még nem tudja, hogy ezek a kiszikkadt bőrrel bevont ujjak, marokszedéstől lettek sebhelyesek. S azt sem, hogy a „Nagyika” aratáskor, napszállta után, a keresztbe rakott kévék tövében aludt pirkadatig, aztán, kezdődött elölről az egész. Meg a cséplőgépnél a pelyvahordás is az 6 reszortja volt A kaláha apró tűi befészkelőd- tefc a pórusába, véresre szúrták egész testét Mert így született a kenyér... Lányom kérdően nézi nagyanyját „A kenyér olyan, mint az ember — magyarázza az öregesen. — Ha az ember meghal, tisztességgel eltemetik! Hát a kenyeret sem szabad a szemétbe dobni..." Farkas András: Fiatalok éneke Nincsen, kihez fohászkodunk, Őszinte lelkünk és szavunk, Különös célunk és okunk, Hogy földi emberek vagyunk. Nincsenek csak elődeink, Ami megtörtént, az halott, Múlt századok térképein Mi nem keressük a valót, A jelen a mi mindenünk, Es a jövő az értelem, Éhségünk annyi, hogy tegyünk, Nappalt várunk sok éjjelen, Ha nem találunk, keresünk, Szeretnénk hinni igazán, Váltót fut szivünk és eszünk, S talán e kettő lesz hazánk, Agyunkban álom és homály És az izgalmas zűrzavar Nagy szándékokat orgonái, S hisszük, hogy minden jön hamm. A furcsa eredeti jobb. Mint bármilyen jó másolat, Ezért nem prédikációt Várunk önérzetünk miatt, Eszménk nem szolga-másolás, Mi mindnyájan a ma vagyunk, A tegnapi kopácsolást Nem érti már mai agyunk, A ml zajunk most már örök, Ezernyi robbanó motor Száguldoz, egyre dübörög, Ereje mindent elsodor. Váltig növesztjük a hajunk, Mezítlábas, tisztátalan A lépésünk, mert így vagyunk A mából, mert éppen ma van. Egymás kevély utánzatát Csodálják, néha nevetik, De nem vagyunk soha a báb, Aki lesi elődeit, Csoportosan vagyunk vagány, önérzetes kis emberek, Velünk egyenrangú a lány, Egy szóval kérdezzük: szeret? Nem mondunk lompos, nagy mesét, Nem igazodunk senkihez, Testünkön is őszinteség, Aranyszabálya kötelez. Ha kutatva nézünk körül, Keressük jobbik önmagunk, S kerülhet, amibe kerül. Már hajthatatlanok vagyunk — Jó, persze! A kivételek!? Akadnak köztük ostobák, Akik csak bajt jelentenek, Gőgjüknél nem látnak tovább, Nem értik, hogy ez a világ Megnyugszik, ha az értelem Es a lélek úgy füti át. Hogy béke, csendesség legyen — Békében álom, gondolat Puha helyét kifészkeli Agyunkban és azon mulat, ' Hogy a fészek mért van teli? A gyerek még nem érti. Most határozom él: ha felcseperedik, az lesz az első, hogy igaz történeteket mondok majd neki a kenyérről: az életről, a kenyértelenségről: a pusztulásról Mert először ezt kell megjegyeznie. Ez a legfontosabb, amit a fogékony agynak rögzítenie kell Utána jöhet sokféle Ismeret: matematika, fizika, biológia: egyenletek, atomok, gének.„ Első a kenyéri X; *;§xxr;, > H ány tonna kenyér végzi életét a kukákban? Ki tudja ezt? És miért e dicstelen vég? Az utóbbira már inkább lehet válaszolni. Mégpedig az önmagam által feltett kérdéssel „Kenyér, kenyér... Üjságcimek, érvek, ellenérvek — futószalagon. Évek óta! Újságcikkektől a Vidám Színpadig — téma: a kenyér. A Ludas Matyiban — téma: a kenyér. Indulatos összecsapások eladók és vevők között a KÖZÖÉRX-ben — téma: a kenyér. Miért?*; i -ivifj Tincze György Ez a ritmus! Ilyen zajok Formálják szőke álmaink, Az álmok csendje néha jobb, Ahol képek hajója ring, Képek hajója és zene, Kezünkben táskarádiók Az utcán is. Betolti-e Lelkünket? Vagy hallgatni jobb? Ha rajtunk áll, csak hallgatunk, Felnőttekkel, egymás között, Alig noszogatjuk szavunk, A leplezőt, a vetkőzőt, Utálunk minden nagy ruhát, A vászonnadrág jó darab, Elnyúzzuk télen, nyáron át, Amíg a térdén lyuk marad, Innen repülhet százados Útjára minden, ami van, S ha a szárnyára rátapos Az izgága, arcátalan, A szennyes lelkű háború, Lesz a sorsunkban értelem, Hogy a kegyetlen, szomorú Szokásra jó zablát tegyen — S ha még marad idő s a tér Még nem nyitotta fel magát, Addig hívjuk, míg hazatér A végtelen, a jóbarát, De most még várjuk, hogy mi lesz, Hiszünk magunkban és vakon. Ma még nem értünk semmihez, De dolgozunk fogalmakon, S ha meglesz majd a tartalom Jó szavainkban, semmi mást Nem szólunk, könnyen, sziláján Jelentjük: Üjabb állomás! hogy ketten hajtunk rá, meg azután akkor vette észre, hogy rávilágítanak, odahagyta a lányt és a motorját kezdte felhúzkodni az országúira. Akkor látom, hogy olyan idősebb, harmincegy-harminckét éves forma, de igen jóképű férő és csakúgy gőzölög a mindenféle izgalomtól Amíg a motorját berúgta, megmutattam neki az öklömet és elég vastag szitkokat vágtam a fejéhez. Egy szót se szólt vissza. Meg se nézte, hogy ott van-e mögöttem Lajos. Az volt a gondja, hogy indulhasson mielőbb, meg hogy az arcát dugdossa. Pedig kárbament a nagy igyekezete, mert addig már jól megnéztem magamnak. Hogyha majd egyszer a fülem hallatára szónokolna valahol a szocialista erkölcsről hát jól beolvashassak neki. Amikor meghúzta a csikói talpra állítottam a lányt Alig bírta el a két lába, szinte ölben emeltem az ülésre. Lihegett zokogott, a mikor azt hittem végre elcsitul megint elölről kezdte. Amíg sirt és vigasztalni kelleti volt időm megnézni Alacsony voll kicsi arccal, az orrán szemüveggel. Ezt az árok mélyéről kaparta elő, amikor feltámogattam, a kis bőröndjével együtt. A szőke haja hátrafésülve, a homloka, füle szabadon. Talán még sose járt fodrásznál No ezután, hogy végre megnyugodott, sorjában elbeszélte, mi történt vele. Három éve egy tanyaközpontban tanítónő. Két nappal ezelőtt elkéredzkedett a Szolnokon lakó nővére esküvőjére. Az igazgatónő azzal engedte el hogy hétfőn reggel meg kell kezdenie a tanítást, mert ő meg a megyeközpontba utazik vizsgázni Hat tagból áll a tantestület összesen, ketten egyszerre nem hiányozhatnak. Vonattal nem érkezett volna vissza, hiszen a rokonok csak az esküvői vacsora után engedték el. így azután elhatározta, hogy este nekivág az útnak, majd csak felveszi valamilyen jármű. Apránként meg is tett vagy nyolcvan kilométert kocsin, azután gyalog baktatott az éjszakában, míg a motor melléje nem kanyarodott. Jól megnézte a vezetőt és úgy látta, megbízható valaki. Jegygyűrűt nem látott az ujján, ez csak megerősítette a bizalmát. Az útirányuk megegyezeti A fej megígérte, hogy hazáig viszi, így azután felkapaszkodott a háta mögé. Félóra múlva a férfi azt javasolta, egyenek valamit, mert megéhezett. Le is ültek az útszélen egy kidöntött fgra. Ettek, meg társalogtak. A lány úgy látta a feladott kérdésekből, hogy valami tanügyi, vagy tanácsi ürge a motoros. Ettől azután elmúlt egészen az aggodalma. Nem is történt semmi. Felültek a gépre és indultak tovább. Nemsokára pihenést javasolt az alak. A kis tancsi teljes bizalommal szállt le. Még meg is jegyezte, milyen dúsan nőttek a füvek, meg a vadvirágok abban az árokban, amelyiknek a partján letelepedtek. De az alak most nem beszélgetett olyan szépen, mint korábban. A kérdésekre oda sem illő feleleteket adott, meg dadogott, hebegett, mint akiből kifogyott a szufla. És egyszer csak nekiesett avval a marha nagy súlyával, mint aki teljesen elvesztette az eszét. A kis tanítónő az első pillanatokban még kiabálni sem tudott, annyira meglepődött. J8em értette a dolgot. Én azért nagyjából megértettem. A fej csak akkor nézte meg jobban az utast amikor falatozni kezdtek. Lehet, ebből a célból javasolta az éjszaka! uzsonnát. Soványnak sovány volt a tanítőnő-nőci, de azért megvolt minden szükséges alkatrésze, diónyi kis melle, arasznyi dereka, és a többi. A szemüvegét, ami zavarhatta az ürgét, egyből leverte. Menekülni meg azért menekülhetett olyan ijedelemmel, amikor én, mondhatom, az utolsó pillanatok legutolsóján közbeléptem, mert csakugyan valami ismert fejes lehetett valahol. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy „nemi erőszak kísérlete” elmén leültessék, ha ugyan megbüntetik az ilyeneket Amikor már töviről-hegyire megismertem a történetet, mi mást tehettem, minthogy lekanyarodtam az útról a tanyája felé. Nagyon sopánkodott, hogy én most pihenés, alvás helyett őt fuvarozom, mert megemlítettem, hogy éppen ehhez készülődtem. Váltig, erősí tg ette, hogy az a nyolc kilométer nem sok, hajnalra hazaér. Nem is fél egyedül olyan nagyon, ez már az ő vidékük és errefelé még nem történt botrányos dolog. De hát nem volt lelkem hozzá, hogy neki eresszem a magányos gyaloglásnak. Hyeakor az anyjára, nőtestvérére gondol az ember _ egyszóv al letértem a főútvonalról. A kis szemüveges olyan bizalommal volt hozzám, hogy még el is szunyókált az ülés sarkában. Pedig olyan rossz úton mentünk, majd kirázta telkemet a Volvo. No a tanyaszélen, a többi közül kiugró, egyemeletes ház előtt meglököm a könyökömmel, hogy ugorjon le, megérkeztünk az iskolája elé. Azt mondja, fél kilométerre az a kis ház az övé, nézzem meg. Amikor odaérkeztünk, leszálltam vele én is. Nem volt mit nézni rajta. Alacsony parasztház, fehérre meszelt falakkal, kis virágos kerttel láncos kúttal. A lámpám fénye még túl is terült rajta, olyan kicsi volt az egész. Vissza akartam fordulni, de a tancsi kedvesen hívotl menjek be. Heverjek le egy kicsil mert nem veszi a lelkére, hogy miatta elmulasztottam a szokásos éjszakai pihenést. Mindjárt hozzá is fogott az ágyazáshoz, amint a konyhán keresztül beléptünk a szobába. Én meg meresztgettem a szememet, amint a kis olvasólámpát meggyújtotta. De akármennyire meg is erőltettem, neon láttam harmadik helyiségbe nyíló ajtói Se másik fekvőhelyei Csak azt az egyet, amit megveteti El is nyújtóztam benne, amíg ő a konyhában motozott. Váltig töprengtem, vajon ő hová fekszik. Az asztalra-e, vagy a sparheltra, mert a konyhában még egy nyugágy se fért volna eL Nem kellett sokáig vámom, hogy megoldódjon a rejtély. Mellém feküdi méghozzá olyan természetesen, mintha hónapok óta együtt élnénk. Mit mondjak, a pihenésből nem lett semmi. Ritka jó éjszakám volt, ezt már akkor megállapítottam, amikor hajnalban leöntöttem magam a kútnál hogy el ne pilledjek a kormánykerék melleti Azontúl mindig felkerestem, ha arrafelé volt dolgom. Persze, csak éjszaka, hogy ne ártsak a hírének. Emiatt még a kocsit is távolabb állítottam le. Hát egyszer, úgy két hónapra rá, hogy megismerkedtünk, az történt, hogy amikor a szokott jelemmel kopogtattam az ablakán, nem gyulladt fel az olvasólámpa, amivel a válaszjelt máskor megadta. De odabenn nagy mozgás támadt. Gyanús lett nekem a dolog, hiszen én se a falvédőről léptem le. Hátrakerültem. Hát egyszer csak egy ingujjas alak ugrik ki a kerítésen és szalad, ahogy a lába bírja. Én meg utána. Utói is értem, mert leejtette a karjáról a bőrzekét és lehajolt érte. Hát amikor elkaptam a karját és magamfelé fordítottam, hogy a képébe nézzek, csak kiguvad a szemem: ugyanaz a fej voll akitől annak idején megmentettem a kis tancsit. Ráismertem mindjárl Rángatta magát, hogy kiszabaduljon a markomból, de hogy ez nem sikerült, hát teljes erejéből nekem esett. Én meg őneki. Mondhatom, jól helybenhagytuk egymást. Egy hétbe telt, míg a daganatok, meg a kék-zöld foltok letisztultak rólam. Addig volt Időm gondolkodni a kis tancsin, mert ő ■nemigen adott felvilágosítást. Csak a vállát vonogatta szégyenlősen, meg szipogott, hogy sajnáltassa magái Szóval.., azt hittem, alaposan kiismertem már a nőkéi De még gondolkoznom kell rajtuk egy ideig.
