Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-10 / 8. szám

Medgyessy Ferenc emlékezete

Kilencven éve született modem szob- rászatunk egyik legnagyobb mestere, Medgyessy Ferenc.

Debrecen szülötte volt, a patinás múltú cívisvárosé, amely legszebb munkáit őrzi. A Déri Múzeum lépcsőjét díszítik híres heverő férfi- és asszonyszobrai, a művészet és a tudományok paraszti súlyú megszemélyesítői. Velük keltett feltűnést itthon és Párizsban az ifjú művész, aki eredetileg orvosnak készült, s csak később adta magát a tulajdonképpeni mesterségére. Mert arra termett, a szépség szolgálatára, s programja volt ideállá magasztosítani a magyar parasztot, akit addig csupán népszínműves hamissággal és inkább mellékszereplőként tartottak szobortalapzatra méltónak. A nagyszerű Izsó Miklós után legföljebb Pásztor Jánosnak volt szeme hozzá, hogy meglássa a Búcsúzikodók kézfogásában, meg a korsós parásztlány tartásában a megörökítésre érdemes, eredeti szépséget. Igaz, a festők gyakran vették ecsetjükre a falu népét, a mélyen látók Munkácsy színeivel és az ő szenvedélyével vallottak a paraszti élet sa- rtyarúságáróL

Medgyessy az ő harcostársuk volt, de szobrász, akinek tiszte elsősorban az emberi test szépségének a dicsérete, ezért munkáiban hiába keressük az éhezésben, robotban és megaláztatásban megnyomorítottak esett- ségét. Gyermekkori élményei határozták meg a szépségeszményét. A Hortobágyról, és a Tisza tájáról hozta magával zömök arányú, mokány, szemükben, arccsontjaikban a kun ősök vonásait őrző parasztférfiak, meg telt húsú, szerelemre termett asz- szonyaik képét, s ezt a kevés beszédű, mél- tóságos tartású emberfajtát örökítette meg e műveiben. Szűkebb pátriájának az emberei voltak a modelljei, bármit mintázott munkás Magvetőt, vagy a Művészet múzs ját, író, festő, vagy a világjáró vándor en lékművét, hun lovast, vagy a bánat súlyé tói komoly kőasszonyt, síremlékük

Inkább ösztönös alkotó volt, mint tuda tos. Nem latolgató esztétaszemmel, haner erős ráérzéseivel alakította ki minden ízé ben modem stílusát. Kiváló érzéke volt a anyaghoz, kiváltképpen a tömör formálás igénylő kövekhez. Látásmódja lényegre tő rő és szigorúan konstruktív, formálása ősz szegező és érzékletes; — architektoniku nyugalmú figurái mindezért elsősorban mo numentálisak. Kőbe faragott gyermeke Anyája, ez a magzatát bensőséges mozdu lattal ölelő, modern földi Madonna az egyiptomi emlékművek erejét árasztja magából, akár a Súroló asszony; a Szüreti me net emberei pedig a babiloni és az antik görög domborművek nagy lélegzetű ritmusával lépnek. Nem közvetlen hatások ezek inkább csak alkati rokonság tükröződik bennük, mert Medgyessynek sem hazai sem külföldi tanítói nem voltak, legföljebb az ókori Kelet remekeiből, régvolt kultúrák korai archaikus periódusának a termékeiből merített ösztönzéseket.

Eredeti művészete, amelyet Maillol is megcsodált, már életében is nagy hatást gyakorolt a kortársakra. Alkotásait múzeumok őrzik — Hódmezővásárhelyt, mely várost második hazájaként szerette, külön gyűjteményt állítottak össze a munkáiból — s számos szobra áll Budapesten és vidéki városaink közterein. A hajlott koráig fáradhatatlanul munkálkodó nagy mester életigenlő művészetének a maradandó emlékművei,

Artner Tivadar

F

Juj ste értem hasa, csap«

zottan, fáradtan. Egyenesen a szobámba vonultaim. Nem akartam látni senkit. Apám nyitott be hozzíirru

— Hazajöttél végre?

— Igen. Hazajöttem.

— Fontos ügyről van szó, Gard — mondta, s leült velem szemben. — Szeretném, ha most mindjárt megbeszélnénk.

— Inkább máskor, apa. Nem jól érzem magam.

— Az ügy halaszthatatlan. Itt van nálam egy szülő. Orvosnő. A lányát én tanítom. Földrajzból gyengén áll a gyerek. Nem tud eligazodni a térképen. Gondoltam, te elvállalhatnád a tanítását.

— Én?

— Te. Hiszen földrajz szakos vagy.

— Nem vállalom.

A válasz szemlátomást nem tetszett apámnak.

— Elvégre neked semártana egy kis zsebpénz.

— Nekem az ösztöndíj untig elég. Vizsgára készülök. Sajnálom, apa, nem vállalhatom.

— Ugyan, Gard! Hisz ez

semmiség. Egy kis kikapcsolódás számodra. Gyere, bemutatlak Teran doktornőnek. Kellemes, kedves nő, és rendkívül művelt. Gyere!

Megfogta a karomat és magával vonszolt.

Beléptünk apám szobájába. Cigarettafüst terjengett a csillár fényében, konyak illata csapta meg az orromat. Az asztalnál Marga ült.

*Marga. Nem, ez nem lehet igaz, hasított belém a

gondolat.

Semmi kétség, ő volt az. A nő a parkból, akit hónapok óta nem láttam, nem is kerestem, hiszen csak azért volt rá szükségem, hogy megmintázzam róla az álomképet, amelyre vágytam.

— Ez a fiam, akiről meséltem magúnak — mondta apám, és előrelökött.

— Gard Borun — mutatkoztam be rekedt hangon.

— Örvendek — mondta a doktornő, és mosolyogva kezet nyújtott.

Megcsókoltam a kisujját.

— Azt hiszem, látásból már ismerem magát — szólalt meg újra. — A parkban szokott sétálni. Igaz?

— Nem — hebegtem —, lem járok a parkba. Bizonyára összetéveszt valat _____—-------- .

•

— Lehet — mondta S

doktornő, majd hozzátette: — Meg mernék esküdni, hogy már találkoztunk valahol.

— Nem hiszem — erősítettem makacsul, de nem mertem a szemébe nézni.

Apám félbeszakította a kínos párbajt.

Talán térjünk a tárgyra, asszonyom, Gard szívesen vállalná a kislány tanítását

— Előre is köszönöm, Gard — mondta, és kedvesen bólintott felém.

Először néztem a szemébe. Tekintete tiszta volt, derűs és biztató.

— Nagyon szívesen — mondtam bárgyú mosollyal.

—• Hétfőn kezdhetjük az órákat.

— Helyes — mondta ,

hétfőn délután ötkor várjuk. Tölgy utca hét, második emelet

Kikísértem a kapuig. Kezet nyújtott, s még egyszer megcsókoltam a kisujját

Apám az előszobában

várt.

— Az óradíj az enyém ~* rnondia, és nem is várva válaszomat, elvonult

Szobámba mentem, végigvágódtam a pamlagon, s lehunyt szemmel próbáltam felidézni az elmúlt percek történéseit. Micsoda nő! Mennyi érlelem, menynyi finomság van benne. És milyen kedves, egyszerű, közvetlen modora van. És a melle milyen kiest.

Aznap éjjel nem álmodtam Margáról.

★

Az első óra várakozáson felül sikerült. Rúna, a doktornő okos kislánya éppúgy szeretett játszani, mint én. Elébe tettem a tenyeremet

— Mi ez? — kérdeztem?

— Tenyér — válaszolta Rúna.

— Helyes. Ha jobban

megnézed, láthatod, hogy a tenyeremen vonalak vannak, bemélyedések, domborulatok. Látod őket?

— Látom — mondta Rúna. — Itt vannak a vonalak. Itt is, itt is. . .

— A térkép is pont olyan, mint a tenyér. Képzeld el, hogy a te tenyered Betonia. Mutasd a tenyeredet. Nézd, ezek a vonalak Betonia folyói, ezek a völgyek, ezek meg a hegységek.

Vegyirón nál egy pon tot jelöltem meg a tenyerén.

— Ez itt Ludán, hazánk

fővárosa.

— Ludán — ismételte Rúna, a tenyerén lévő pontra szegezve tekintetét.

Egy kisebb pontot rajzoltam a tenyerére.

—- Ez itt Vilán. A mi városunk. Valahol ezen a kis ponton belül ülünk, te meg én. És anyukád is.

— Anyu a másik szobában van — vfigta ki Rúna.

— Igen, de ő is ezen a kis ponton bejül él. A térképen aafiy jSWéc portijai

jelöljük a nagy városokat, kis ponttai a kisebb városokat. Vegyük elő most az igazi térképet. Látod? Ez Ludán, ez meg Vilán. És most nézd meg azt a kacskaringéé vonalat a tenyereden. Mindkét város e vonal mentén van. Ez a Ziza folyó. A térképen is köny- nyen megtalálhatod.

— Megtaláltam! — ujjongott Rúna, hol a térképet, hol a tenyerét vizsgálva.

Kis tenyerét telerajzoltam az ország főbb helységeivel.

— Estig nem szabad kezet mosnod — figyelmeztettem. — Szépen összehasonlítod a tenyeredet a térképpel, s jól megjegy- zed, melyik város, hol van. Jó?

— Jő.

— HoLnapután te fogod az én tenyeremen megjelölni Betonia városait Jó?

Rúna le nem vette a szemét a tenyeréről

Óra után a másik szobába invitált a doktornő.

Az asztalon feketekávé gőzölgőit.

— Szereti a feketét?

— Szeretem — mondtam, s lopva körülnéztem a szobában.

A nagy, széles heverő fölött egyenruhás férfi fényképe függött: vastag szemöldök, vastag bajusz, vaataft a*ok, vastag nyak.

Két nagy festmény a falon: tájképek. Kis íróasztal a sarokban, fölötte könyvespolc. És itt ez az asztalka, két fotellel. Az egyik fotelben én, a másikban ő.

Kávét öntött a csészébe.

— El vagyok ragadtatva a tanítási módszerétől, Gard. Ugye jól emlékszem a nevére?

— Igen Gard a nevem. Magút, hogy hívják? Marga?

— Marga? Dehogy. Honnan veszi ezt a nevet?

— Csak úgy. Megpróbáltam kitalálni a nevét. Ez a név illik magához.

— Hilna a nevem, de engem csak doktornőnek hív mindenki.

— Ha megengedi, én Margának fogom szólítani.

Megütközve nézett rám. Nem válaszolt.

Zavartan szürcsoltem a kávét.

— Milyen betegségeket gyógyít? — kérdeztem, hogy másra tereljem a beszélgetést

— Nem vagyok gyakorló orvos. Tudományos munkával foglalkozom. A csecsemőhalandóság kérdését tanulmányozom.

— Érdekes — vetettem közbe, de nyomban éreztem, hogy ostobaságot mondok. Agyaim azonban teljesen megbénult. Fogalmam sem volt hogyan kell beszélgetni egy tudós nővel, aki szép ugyan, de a csecsemőhalandóságot tanulmányozza, amiről én nem tudok semmit.

— Valóban érdekes — húzott ki a csávából a doktornő. — Sajnos, hosz- szú ideig elhanyagoltuk ezt a problémát. Kirán kormányzó újabban nagy súlyt leletet a népszaporulatra, s ezáltal lehetővé vált a behatóbb munka. Eddig két könyvein jelent meg erről a kérdésről.

— Könyveket ír — csodálkoztam. — Hihetetlen.

Elmosolyodott, s ettől olyannyira megszépült, hogy szívdobogást kaptam.

— Miért hihetetlen? Tíz évig tanársegéd voltam a ludáni egyetemen. Fél éve költöztem ide, a válásom után. Itt most helyszíni ddai^yűjtéssel foklatkceoaa.

— Elvált?

— El.

— Miért vált el?

Ismét megütközve nézeftt rám, s nem válaszolt.

Rövid csend után mégis

megszólalt

— Örülök, hogy Rúna jő kezekbe került. Maga valóban érti a dolgát. Látszik, hogy szereti a földrajzot.

— Téved. En az álmokat szeretem. Repülni szeretek. Lebegni a házak felett, a hegyormok fölött, utána zuhanni, zuhanni a mélybe, s újra fel a magasba, de nem egyedül, hanem kettesben, szorosan egybeforrva, és harmatos fűben vagy puha hóban henteregni, vadakat kergetni az őserdőben ..„

Hangosan einevette magát

— Biztosan sokat jár moziba,

— Nem járok moziba.

— Furcsa — mondta, és

elnézett a fejem felett

Felálltam.

— Mennem kell. Köszönöm a kávét. Szerdán ötkor jövök ismét.

Bólintott és átszólt a másik szobába:

■— Rúna, gyere, kísérd ki Borun urat

Hadarva megszólaltam;

— Csak azt szeretném még mondani, doktornő, hogy mi már valóban találkoztunk egyszer, a parkban. s azóta többször álmodtam magáról, tudja.. 1

— Rúna, gyere már — vágott közbe, s a kislány megjelent az ajtóban.

— Viszonfátásra szerdán — búcsúzott fagvosan, g nem nyújtott kezet.

Szédülten botorkáltam la a lépcsőn. Közönséges fa- jankónak, tapintatlan, fia- ingatlan fickónak éreztem magam, és elvesztettem minden reményemet, hogy ez az asszony valaha is szóba áll velem.

(Részlet a jugoszláviai magyar író Egy merényi lő vallomása című regényéből.)

mii Januar 10., vasamat

MÓRICZ ZSIGMOND

KISLEÁNY

80GDÍNFI 5ÄND0R: