Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

V/W//////W rmrnwem wm­Amikor forrón megcsókoljuk fele­ségünket, vagy másnak a feleségét, ? pontban éjfélkor, — lelkünk mélyén p rendszerint nagy fogadalmat eszünk: p „új életet kezdek!” Üj életet, mert p valami nem tetszett a régi életünk- p bői. vagy mert egyszerűen szokás, di- í vat új életet kezdeni, legalábbis azt í mondani, hogy új életet kezdünk. | Nem tagadom: van eset, amikor jó, p ha az ember új életet kezd. Ne ront- p suk el az 1971. év első napját azzal, p hogy részletezzem, mikor jó, ha új S életet kezd az ember, elég annyi, v hogy nemcsak alkohol elvonó kúra p után szükségeltetik egy új élet, vagy p legalábbis jobb. miirt a megelőző p volt p Am a címben feltett kérdésre sze- p mérmetlen nyíltsággal és talán meg- p hökkentőnek tűnő merészséggel is, í szemrebbenés enélik ül ezt válaszol- J nám, — ha nekem tennék fel: ne í kezdjünk mi új életet! Jó nekünk i az a régi élet is, az a tavalyi sokat szidott is legfeljebb, ahol rojtos, p rongyos, foltozzuk meg. ahol poros, £ poroljuk le. ahol kicsit selejtes, cse- p péljük le. — végezzünk rajta okos, \ míves szervizmunkát, de maradjon • meg az 1970. esztendőnek címzett p élet, mert gondoljunk bele csak, — p nem volt az egy rossz élet! íj Szidtuk az Árhivatalt? Szidtuk b4- p aony, s nem vagyok biztos benne, p hogy nem szidjuk-e majd az új év- p ben Is —. hiszen valakit szidni kell Kezdjünk új életet? Hát szidjuk ezt a hivatalt, sokkal egyszerűbb, mintha magunkat szid­nánk, És kényelmesebb is. De nem azért szidtuk ám, mert nem lehet cukrot, zsírt, kenyeret kapni, hanem mert drága a spanyol cipő, kevés a megnövekedett választók Is. éveket kell várni autóra, s ha van, napo­kat, vagy heteket a szervizre és nem is az árhivatallal volt nekünk ba­junk, hanem mindennel. A Patyo­lattal és a Gelkával, a cipőbolttal és az elromlott televízióval, a vendég­látóiparral és a lakásépítkezések ütemével... És nem a Valéria-telep- pel! És nem Róbert bácsi konyhájá­val! Például És különben is, atzt gondolják önök. hogy az 1971-es évben keve­sebb baj lesz a Patyolattal? Hogy a hivatal már udvarias lesz és a pin­cér jél számol, a szerelő házhoz jön gyorsain? Kevesebb lesz a válás és több a születés? Minden bizonnyal az új esztendő­ben is előbbre lépünk, de csak arra a lépcsőfokra támasztva léptünket, amelyet immáron a tavallyá tűnt 1970-es évben formáltunk meg az 1989-et követendően. Miért kezde­nénk új életet? Inkább folytassuk a mindig megújulni képes „régit”, amely olyan pompás mérget, dühöt hozott, mind amennyi őrömet, meg­elégedést, sikert és boldogságot. Kép­zeljék el magyar honpolgár tár­saim, képzeljék el azt a Magyaror­szágot, ahol nem lehet, mert nincs miért és mire panaszkodni? Ahol a házak határidőre épülnek fel, töké­letesen: ahol a vonatok kényelmesek, tiszták, gyorsak és pontosak; ahol nem gond a tüzelő, mert a tüzelőel­látásért felelős vezetők megígérték, hogy nem lesz gond; ahol nem kell állandóan pecsételni, ahol megszűnt a bürokrácia és az ember ember által történő lehülyézése... Brrrr! Hát lehetne ilyenben élni? Kizárt dolog. Belepusztulna az a szegény, sokat szenvedett és állandóan pa­naszkodó nép abba, hogy már pa­naszkodni sem lehet. Nem azért, mint egykori esy időben, amikor nem volt ajánlatos, hanem mert nincs miért. Szép kis „új élet” len- . ne, nem mondom. Nos, tehát már ezért sem érde­mes új életet kezdeni. Aztán miért kezdene új életet egy agglegény, vagy egy hajadon? Mi aibban az új étet, hogy az új esztendőben is ha- jadonok és agglegények lesznek? Ha meg férjhez mennek vagy megnősül­nek, az attól a perctől jelent csak új WWWHMM«» IIIIIIIIIITn r rilMUflII'll------------------------------------- nilMBrwat^^y rn„frMM,rM. él etet, amikor kimondták a boldogító igent Amennyiben az egy új élet lesz! Amennyiben az egy élet tesz! Nős embernek, férjnek meg mi ab­ban az új, hogy a régi feleség mel­lett más dátumot kell írni. Nem . lakcímet, hanem dátumot. Nagy kü- ; lönbség ám ez! ? Lám, tehát ezért sem érdekes és í érdemes új életet kezdeni. í És, talán nem 's végűi, talán mindennek az alapjaként, még an­nak is. hogy itt tréfálkozhat a sze­rény tollú szerző az új élettel, — ; hát miért kezdenénk újat, amikor az ; a régi is békás volt. Igaz, tüzek gyúltak. gyúltak szerte a világon, de a tavalyi, a régi év bírta erővel, hogy gátja legyen: ne szülessék fo- f lyam, tenger, tűztenger a szétszórt i tüzekből. A szocialista Magyarország j és lakói békében éltek. Örömben í éltek, méregben éltek, szidva éltek £ és dicsérve éltek, de éltek, mert béke > volt, mert volt béke! í És most kezdjünk új életet? Nem, maradjon a régi, csak újít- suk meg, fiatalítsuk meg, pezsdítsük \ meg vérét, izmait és pezsdítsük meg í benne önmagunkat is, melyhez ki- ^ vánok Boldog Üj Esztendőt. 4 n Az a bizonyos plusz Az emberség megszállottái iA Sztnui non tőlem távolabb. Vagy agy-egy tártam, jaj, W mondja megfm fé néhány évvei ezelőtt VcCf. egy igazgatóm, túl már az ötvenen. Jól fizették, mégis anyagi gondokkal bir­kózott, mert két fia épp az idő tájt szerzett diplomát, épp az idő tájt nősült, s az apához egyre-másra érkeztek a pénzsürgető levelek. Köny- nyen segíthetett volna ma­gán; tette volna azt mint annyi más kollegája tette és teszi ma is: beosztottai elől nagyvonalúan elhalássza a jól fizetett meüékkereseti lehetőségeket. Am a kolle- giátlan önzés távol állt tő­le; az osztozkodásnál utolsó Igénylőnek maradt Tartha­tott volna magántanítvá­nyokat ezt sem tette, hanem szabad Idejében is bejárt a kollégiumba, magyar szakos létére matematika-fizika tankönyveket böngészett, hogy diákjainak ingyen, hi­vatásérzetből segíthessen. Egyszer egy meghajszolt, sebzett kolléga érkezett hoz­zánk, a fáma mindent sus- torgott róla csak jót nem. Igazgatóm azonban fütyült az előítéletekre, nem fürkészte lapos tekintettel, hanem ba­ráti jobbot nyújtott. A fia­talember amolyan igazság- megszállott, vitakedvelő volt, az öreggel nemegyszer csú­nyán összezördültek egy-egy szálánál problémán tépe- lódve. Főnököm jó néhány­szor tévedett, ám a vita he­vében ezt nem óhajtotta el­ismerni, az ifjú kolléga ke­nyértörésig vitte a purpar- lét. Másnap lakásán keres­tem meg, próbálva kompro­misszumra bírni. Egy tál primőr, cukrozott földieper­ben vájkált, ínyencen válo­gatva. Meglepett ez a hideg­vér, ám méginkább megle­pődtem, mikor magától ér­tetődő természetességgel kö­zölte, hogy az öreg hozta, il­letve becsempészte a lakás­ba „bűnbánata” jeléül. Különös ember volt, ritka, igaz fajtából; ha csak meg­sejtette valaki gondját, rög­vest a megoldáson töpren­gett, s addig nem nyugodott, míg meg nem találta. Az öreg mindezt természe­tesnek vélte, nékem altkor és azóta is sokszor jut eszembe, hogy abban a kis közösségben jó két évtized­del előbbre éltünk, mert az a bizonyos plusz, amit mindennap élveztünk azóta is hány helyütt fehér holló még.,. Azóta, ahogy onnan eljöt­tem, raktározom az ilyen történeteket. Riport sosem lett, s nem is lesz belőlük, mert az emberség megszól - Vitai borzon gn a k a r°k- ’-mlól, hiszen azt a blzo­•ot óiuszt magától értető­dőnek tartják... • Emlékszem az egyik kör­űét! nővérre; éppen vendé­gei voltak, körötte két gye­rek ugrándozott, aztán ko­pogtattak, hívták, mint ké­sőbb kiderült lényegtelen ügyben. Letagadhatta volna magát, este kilenckor, mun­kaidő után; senki nem ró- hatta volna meg ezért, még­is zokszó nélkül indult, ke­rékpáron róva a mátrai uta­kat. Bérkérdésekről beszélget­tem egyik megyei nagyüze­münk igazgatójával, akarat­lanul is — hangosan gondol­kodva — méltattam az egyé­ni törődést, a nem sok he­lyen tapasztalható ember- központú alapállást Rögtön rámcsapott: „Valahogy meg ne írja! Ebben nincs semmi különleges, mindenütt így kellene lenni. Ha nem így volna, akkor lehetne hegyez­ni a tollat", Egyik városi gyámügy es­sél beszélgettem, megkapott agilitása, az ügyismereten, a hivatásszabta kötelességen túli szenvedélyessége. Egy kényes ügyben — bízhatta volna a döntést felettes ha­tóságokra is — éppen főnö­keivel vitázott, érvelt szen­vedélyességét nem épp a leghízelgőbb jelzőkkel titu­lálták. Nemegyszer le is in­tették, mégsem hagyta: „A gyerekek érdeke így kívánja, én a jövőjüket látom, isme­rem a körülményeket, hall­gatni képtelenség”, Fürge kis ember a nagy­üzem szb-titkára, valahány­szor találkozunk, mindjárt a témák sűrűjébe kalauzol, mintha nem is nekem be­szélne, csak önmagával dis- kuráina, úgy emlegeti üze­men belüli „ütközeteit” igazgatóval, főmérnökkel. Ismer mindenkit sokszáz ember családi, magánéleti gondjait Nem öt kell keres­ni panasszal, ő kutatja, ke­resi, találja meg a segítség­re szorultakat. A vétótól sem riad vissza, pedig hány kollegája — prémiumát féltve —- látszólag bölcs hallgatásba burkolódzik. Nemrég egy tragikus kö­rülmények közt élő család életével ismerkedtem. Gond­jaikon a szomszédok segítet­tek, ők kopogtattak a szer­kesztőségben is, sürgetve a megoldást Jó hét múltán megállítottak az utcán, tü­relmetlenül kérdezgetve. A családnak naponta kenyeret zsírt, pénzt juttattak, nevü­ket mégis titkolták. Érvelé­sük elgondolkodtató: „Még azt mondanák ránk, hogy más dolgába ütjük az or­runkatMégis mennyit tettek, még azt is el kellett viselniük, hogy a részeg apa fenyegetve utasította ki őket a lakásból. Másnap újra ott voltak, vitték az ennivalót, a pénzt. Főorvost említhetnék, áld Megkérdez fan — válaszoltak Ilyenkor új év táján meg szokás kérdezni az arra leg­illetékesebbektől, hogy mit vár a legújabb esztendőtől. A hagyomány, amely az em­beriség történelmének mély­ségesen mély múltjába gyö­keredzik, arra kötelezett en­gem is, hogy néhány érde­kes fickót megszólaltassak e témakörben. Tehát: Mit vár az új évtől? NEAND ANDOR ŐSEM­BER: Hogy én mit várok? Hát a kardfogú tigris bal felső szemfogára esküszöm, azt várom, hogy emberebb ember legyek. Cromagnoni legalább. De, ha lehetne Ho­mo Sapiens. Nem kérem, té­vedni tetszett. Sapienset mondtam a homo után. Az­tán egy horda nőt. Egy új horda nőt, mert a mostani horda már minden medve és tigris prémemet elhordta és emiatt agyon is ütöttem va­lamennyit. Erről jut eszem­be, bízoni a tudomány fejlő­désében és a mostani neoli- tikum helyett hiszem, hogy jövőre a bronzkorba léphe­tek. Vagy valami másból képes betegei magánproblé­máinak megoldásában segéd­kezni, levelez, hatóságokkal tárgyal ügyeikben; pedagó­gusról beszélhetnék, a haj­dani kántor úrról, aki feled­ve egyéni gondjait, évek óta rászakadt magányát szabad­idejének jó részét tanítvá­nyaira áldozza, akik egykor túlnövik a volt magisz­tert, szocialista brigádokról, akik szintén szabad idejükben magánysújtott, tehetetlen emberek alkonyéveit pró­bálják könnyíteni segítsé­gükkel, diákokat említhet­nék, akik megspórolt fo­rintjaikból szereztek örö­met állami gondozott tár­saiknak; embereket, önzet­len egrieket, akik szüleiktől megtagadott gyerekek életé­be varázsolnak fényt, meleg­séget. Üzemi dolgozókat, akik szót emelnek igazság­talanul sértett háttérbe szo­rított társukért... • Megannyi példa az emlé­kezet kifogyhatatlan tárhá­zából. Arcok, mondatok, pil­lanatok, mind az emberség megszállottáit idézik, akik­nek tudatában lüktet az egymásért érzett, tettekben is megmutatkozó felelősség- érzet, napjaink humanizmu­sának valósága. Névtelenek kívánnak lenni, inkognitó­ban maradnak, pedig ők nyújtják — s egyre gyarap­szik számlik, hiszen a ne­mes érzések messze világíta­nak — azt a bizonyos pluszt, ami stabil fedezete emberib­bé formálódó jövőnknek. Önzetlenül nyújtják azt, amiről egykor Tóth Árpád álmodott... Pécsi István nem szokás tovább beszél­getni, te cuki fiú, pedig sze­retni tudtam volna a hullá­dat. RADAMES FÁRAÓ: Egy fá- rinát. Vagy, ahogy majd új egyiptomul mondják, — fá­raódéi. Ezt várom az új év­től, s azt is, hogy Osiris erőt is ad ehhez a nőhöz. Jó, hogy eszembe jut, meri Anubisra mondom, kezdek feledékeny lenni, egy pira­mist is akarok építeni. Ter­mészetesen előregyártott ele­mekből, hogy majdan egy magyar drámaíró leírhassa, milliók egy -miatt. Néhány győztes hadjáratra, tízezer halottra gondolok még, mert az embernek, még ha fáraó, akkor is joga van egy kis kikapcsolódáshoz, hogy a szent szkarabeusz görgessen tova utadon uram... MEDICI KATALIN: Üj gyógyszerszekrényt. Azt várok az új évtől. Egy her­éig, renaisance gyógyszeres szekrényke, néhány fiolával, cseppecskével, ez az én vá­gyam az új esztendőre. Ha ezt megkanom, a többit én már elintézem. Megkínálha­tom egy pohárka itallal? Hogy még másokkal is óhajt beszélni? Akkor nem kíná­lom meg. Az én italom után Megszűnik a forgalom az ország egyetlen „ingyenes” vasútvonalán Több mint száz éve, 1968­ban a Diósgyőri Vasgyárral egyidőben kezdték meg a Pereces! völgyben feltárt barnaszénbányákhoz vezető keskeny nyomtávú vasút építését A kisvasút először lóvontatással működött, s kereken egy évszázada tér­tek át a gőzvontatásra. Tíz évvel később a vasútvonalat meghosszabbították Barosak- náig. Akkor készítették el az ország mindmáig leghosz- szabb alagútját, a kétezerhá- ramszázharminc méteres al- tárót A most már csaknem húsz kilométer hosszúságú vasúti vonalon a diósgyőri vasgyár részére szükséges szenet szállították és azon személyforgalmat is lebo­nyolítottak. Mind mai napig ez volt az országban az egyetlen olyan vasútvonal, ahol a személyszállítás in­gyenes volt Az elmúlt években kiépült a drótkötélpálya, így már semmi sem indokolta a kes- kenynyomtávú vasút fenn­tartását Több mint egy évszázados működés után január elsejé­től mgszüntetik a forgalmat Óévből kél új esztendő.. * A címül idézett régi mon­dásban két szó szolgál a ja­nuár 1-től december 31-ig tartó 12 hónapnyi s minden naptári évben újra kezdődő időszakasz megnevezésére. Ma gyakrabban kap nyelvi szerépet az év hangsor: évi, éves, évente, évenként, év­díj, évfolyam, évforduló, év­járat, évkönyv, évnyitó, év­szak stb. Ritkábban halljuk az esztendő megnevezést: esztendős, esztendei, új­esztendő stb. Ma már alig jut nyelvi szerephez az esz­tendőről esztendőre halaszt- gat jelentésű esztendős ige­alak. Az idősebb egri kapá­sok az idei bort néha esz­tendős bornak is emlegetik. Valóban, ma már sokan réginek, népiesnek, sőt el­avulónak érzik az esztendő megnevezést s csak az év hangsort tekintik köznyelvi­nek, irodalminak s hivata­losnak. Újév napján is gyak­rabban halljuk a boldog új évet köszöntést, s egyre rit­kábban hangzik fél a bol­dog új esztendő nyelvi far­ina. E két szó a múltban is harcot vívott az érvényesü­lésért. Finnugor eredetű, te­hát ősi szavunk az év meg­nevezés. Hosszú Ideig egye­dül nevezte meg az idősa­kaszt Később háttérbe szo­rult s nyelvi szerepét sm esztendő név vette át Ez a szavunk valójában összetett szó. Előtagja a régi nyelvb«t a hét nap megne­vezésére szolgáló észtén hangsor, utótagja a ma is ismert és használt idő sza­vunk. Nyelvújítóink hosszúnak; testesnek érezték az eszten­dő megnevezést s feleleve­nítették az elavult szavak sorsára Jutott év nevet Ma az esztendő megneve­zés szorul vissza, g nem vé­letlen, hogy ma már Inkább csak régi szólásainkban, közmondásainkban kap ki­zárólagosan nyelvi szerepet Ezekre a szólásokra gondo­lunk elsősorban: Esztendő veszendő. (Múlnak sz évek). — Olyan fősvény, mint a hét szűk esztendő. — Egyszer esik esztendőben karácsony. (Ritkán jut sok étel a sze­gény ember asztalára). — Ügy elment, mint az óesz­tendő stb., stb. Az új év első napján min­den kedves olvasónknak boldog új évet kívánunk, s reméljük, hogy az új eszten­dőben is felkeresnek leve­leikkel, kérdéseikkel. Dr. Bakos József RABELAIS: A, hogy mit akarok új évre? Egy nagy farú nőt, egy még nagyobb farú sertést, hogy jót faljak a sonkájából, teli kupát és sok nevetős könyvet. Ez az egész. Meg talán azt, hogy örökéletü legyek. Nem mondhatja senki, hogy kö­vetelődző vagyok! NAPOLEON: Ilonát. Szent nélkül. S vele egy üveqecske konyakot. Az sem baj, ha rólam nevezték el. S ha ez meg lesz uram, akkor majd meghánytorgatom — vetem, hogy blokád alatt tartsam-e Angliát, vagy egy közös, nagy piacon engedjek neki is lebensraumot... Azt hi­szem, így mondják a művelt ógörögök? FERENC JÓZSEF császár őfensége: Mindent megfon­toltam, mindent meggondol­tam, de herrgottkrucifiksz mindent elfelejtettem. Azt is, hogy mit akarok az új év­től? Ja, megvan. Nincs meg. Igen, azt akarom, ami nincs meg. De mi nincs meg? Ez nem jut eszembe. Megvan, hogy ne feledkezzenek meg rólam a történelemben... Nem, nem arra gondoltam, hanem legalább egy keserű vizet nevezzenek el rólam. Miért, Hunyadiról lehetett, Ferenc Józsefről nem? Diszkrimináció ... diszkrimi­náció! Kamarás úr, ez az izé, amit most mondtam, az mit jelent? OBERSTVRBANFÜHRER SS brigadéros: Emberi jogo­kat. Megértést és megbocsáj- tást. Ez a legkevesebb, amit az ember elvárhat egy új évtől. Nézzünk előre, ne mindig hátra! Helytelen az örökös visszatekintés, mert aki visszatekint az emléke­zik, s aki emlékezik az eset­leg nem megfelelő következ­tetéseket von le személye­met illetően. Pedig én csak parancsot hajtottam végre. Heül Neues jakéi PETVMEG ELEK keszeg sütő: Kis halat kérem, kis halat, ennyi az egész, amit az új évtől várok. Gute fische, keine fische. **gy fordítva? Mindegy, csak sok legyen. Ennyi az egész, uram. KROPACSEK HDGO álta­lános magyar dolgozó: Hogy én és az új év?! Ne röhög- tessen krapekkám, ne röhög- tessen. Tudja, hogy az el­múlt évben öt kilót fogy­tam. Ötöt uram, mert any• nyit dolgoztam, mint egy állat, hogy meg legyen a házam, az autóm, és nyara­lóm. És hiába. A nyaralóm most sincs meg. És most várjak én valamit még az új évtől. Éb ben az ország­ban, egy új évtől mit lehet várni? Egy újabb évet! Majd leadok megint öt kilót, azt várhatom. Ha megjön a svájci gyógyszer. Kitűnő uram. Nagyon lehet fogyni tőle, pedig nekem egy pe­csenye kacsa, az kérem sem­mi... Uram, legalább azok a kacsák nőjjenek nagyobb­ra az új évben, ha már meg kell koplalnia az embernek a legszegényebb álmát is. (egri) anu Január péntek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom