Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-09 / 7. szám

KOSSUTH

8.20 leányok, asszonyoké

8.11 Lemezmúzeum,

8.09 Üj lemezeinkből.

9.4» Az érdekvédelemről.

10.05 öt perc dicsőség. Rádiójáték.

11.15 Áriák.

12.20 Zenei anyanyelvűnk.

12.30 Melődlakoktél.

13.50 Jegyzet.

14.00 Kodály-dalok.

14.20 Kis magyar néprajz.

11.25 Üj Zenei Üjság.

15.20 Csak fiataloknak!

10.08 Thyll Ulenspiege*.

3. kaland.

13.38 Szombat délután...

13.01 Toscanini vezényel.

19.25 Két csehov-egyfelvorásus mű.

20.28 Nótacsokor.

2100 Egy rádiós naplójából,

22.20 Indiai útijegyzet.

22.30 Táncoljunk!

0.10—2.00 Melódiakofcta.

PETŐFI

8.05 operettrészletek.

9.00 Népdaljáték,

9.50 Fűvószene.

H.45 válaszolunk

hallgatóinknak!

12.00 F. Kreisler hegedül.

12.20 Könyvszemle.

12.30 Kamarazene.

13.03 Hajh, hosszú haj .**

13.30 Áriák.

14.00 Napraforgó.

13.00 Zenés riport.

15.25 Orvosok a mikrofonnál,

15.30 Falvakban, mezőkön.

15.05 Az éló népdal.

13.15 Operalemezek.

10.4-5 Hemingway elbeszélése, l'MO Kórustíődium.

17.44 A hadint mentén.

18,10 Kőrusmüvek.

13.18 Ifjúsági rádiójáték.

19.04 Könnyűzene.

19.35 Beethoven-est. Közt', % Zeneakadémiáról.

21.25 Folyólratszcmle,

21.50 Verbunkosok.

23 39 Bartók: V. vonósnégyes.

23.15 Operarészletek.

MAGYAR

9.00 A ti tiros jelszó: Csupaga.

3. rész.

10.10 Ripotrfilm.

10.35 Forsyte Saga.-sorosad,

1. Családi ünnepség.

11.35 Delta.

11.50 A magyar művésze* története.

14.48 Tüskevár. 6. rész! Villáiban.

15.20 Rettegett Iván. Magyarul beszélő szovjet film.

1. rész.

16.50 Híreik.

17.00 Nyomozók társasága...

10. Gengsztertámadás Montrealban.

17.30 Telesport.

18.10 A mai faluról.

18.50 Karaktertáncok, karakterszerepek,

10.15 Cicavízió.

19.30 Tv-híradó.

29.00 Tabi László ötperc©.

20.05 Arzén és levendula.

(Magyarul beszélő amerikai film.)

21.45 Koncz Zsuzsa műsora.

£2.30 Tv-híradó.

<iíMH4r

Egerben, délután fél 4 órakor: A TANÍTÓNŐ (Móricz ifjsági bérleti Este 7 órakor:

A TANÍTÓNŐ (Madách-bérlet)

ÜGYELET

Egerben: szombaton délután 2 órától vasárnap reggel 7 óráig a Uajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.)

Gyermekorvosi ügyelet csütörtökön 16 órától 17.30 óráig, ünnepnap okon délelőtt 9 órától

10.30 óráig Délután 16 órától

17.30 óráig az Alkotmány utcai

rendelőben. (Telefon: 17-74.)

Rendelési 'dőn kívül az általános orvosi ügyeletén (Bajcsy- Zsilinszky utca). Hétfőn 19 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zslllnszky utcában.

ryöngvösön; szombaton 14 tói hétfő reggel 7 óráig.

orvosi ügyelet helye: Jókai :a 41. szám. Telefon: 17-27.^ iyermekorvosi ügyelet: ün- onapokon délelőtt 10 órától 12 üg a Puskin utcában. (Tele- 1 : 16-35, 16-44.)

Hatvanban: szombaton _ 12

órától vasárnap reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon:

lő-04.) Rendelés gyermekek re^ íjKére is.

Száz évvel ezelllt neveztek ki először nőt postahivataluknak Magyarországon

Őszinte történelem

Nógrádi Sándor utolsó könyvéről

A postahivatalok karácsony és új év előtti hatalmasan megnövekedett forgalmában, amelynek nagy részét női dolgozók bonyolítják le, mert hiszen a posta- hivatalok legtöbbje ma már főleg női munkaerőt foglalkoztat, vajon kinek jut eszébe, hogy százegynéhány évvel ezelőtt, mint annyi más pálya, a posta is elvolt zárva a nők foglalkoztatása elől, A Vasárnapi Üjság című egykori hetilap 1870. évi egyik számában (az évfolyam 485. oldalán) szerényen meghúzódó néhány soros hír található: „Az első magyar nő-postahivatalnok. A kormány ama rendelet® nyomán, amely szerint a poistakezelésben jártas nők is letehetik a kiadói vizsgát, legújabban Anton István csókái postamester leánya letette Temesváron szép sikerrel a postakiadói vizsgálatot és ily minőségben fel is esküdött. Már több év óta vezeti egész önállóan atyja hivatalát.”

Nem kis küzdelem előzte meg a hírt, vagyis, hogy nőket is alkalmazhatnak a postánál és a táviratnál. Ebben a küzdelemben nagy része volt Veres Pálnénak. Felhívás a nőkhöz címen 1865- ben kiáltványt jelentetett meg Jókai Mór „Hon” című lapjában, hogy a nők tömörüljenek önképzés végett. 1867 májusában megalakult az Országos NSképző Egyesület. Verés Pálné fárad- hatalanul küzdött a nők magasabb oktatásáért, a már kétszáz tagot számláló nőképző egyesület végül is 1869. októben 17-én megnyitotta egy osztállyal, mindösz- sze tizennégy növendékké! az első magasabb képzést nyújtó nőiskolát, amelynek

igazgatója Gyulai Pál lett.

Veres Pálné később egy női mintafőtanoda létesítésére terjesztett javaslatot a kormány elé, s amellett érvelt, hogy a nők az egyetemeken is tanulhassanak. Tovább ostromolta a kormányt tanügyi javaslataival, kifejtette, hogy a nők magasabb fokú képzése esetén számos munkakörben alkalmazhatók, így az oktatásban, a kereskedelemben, a sokféle iparban, a pénzügyi vállalatoknál, a postánál és távírdánál, gyógyszerészek, gyermek- és nőgyógyászok lehetnek belőlük.

Ma már ki gondol arra, a nők nagyszerű eredményeit látva a magasabb képzettséget kívánó megannyi pályán, hogy milyen sok küzdelem előzte meg az ilyen egyszerű, néhány soros hírt a Vasárnapi Újságban: „Az első magyar nőpostahivataL- nok.”

Az idők folyamán a tör" ténelemírásnak sokféle módja, módszere alakult ki az egyes népeknél, nemzeteknél. Az életrajzszerű leírásoktól a tudományos kutatásokig száz és száz formában öntötték a jövő számára szánt eseményeket a történelemírók. Nógrádi Sándor ebben is újszerűt alkotott. A résztvevő, az őszintén szemlélődő és harcosan kritikus ember ragadott tollat és vetette papírra küzdelmes életét, míg a serdülő gyerekből a párt vezető szervének tagja, a magyar néphadsereg fontos beosztású tábornoka lett.

A most megjelent „Történelmi lecke” — című könyve elsősorban summázása korábbi két kötetének. Az „Emlékeimből” és az „Új történet kezdődött” — könyveiből, bizonyos bővítésekkel, kiegészítésekkel adta közre a Kossuth Könyvkiadó a 23 és fél ív terjedelmű művet.

| Már az is érdekes olvasmány, ahogyan ifjúkori emlékeit felsorakoztatja és bemutatja, hogy a fiatal legényke miként sodródik a munkásmozgalom felé, hogyan ismeri meg annak belső és külső harcát, majd lesz maga is aktív tagja a jobb társadalomért küzdő embercsoportnak.

Később — már az antifasiszta küzdelmei során — személyes kapcsolatba került Egon Erwin Kisch-sel, Romain Rolland-nal, Paul Langevinnel és Henri Bar- busse-szel, mert Nógrádi Sándor nemcsak harcos kommunista volt kezdettől fogva, hanem tollforgató ember is, aki még a második világháború idején bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalom propaganda-tevékenységébe. Tehetsége és őszinte látása ötvöződik egységes egésszé írásaiban.

Amit mond, azt szívből és olvasói szeretetéből mondja Nógrádi Sándor. Azért mondja el, mert hiteles történelmet akart hátrahagyni az utókor számára. Azért vetette papírra, mert tanítani akart és a jövőbe kiáltani: ismétlésnek nincs helye népünk történelmében! Féltette olvasóit azoktól az eseményektől, melyek az 50-es évek elején hazánkban bekövetkeztek. Tükörként tartotta elénk a személyi kultusz válságokkal teli éveinek sok millió ember szamára terhes eseményeit. Ő benne élt ezekben az eseményekben, személyesen is résztvevője, és szenvedő alanya volt. És még ilyen körülmények között is tárgyilagos tudott maradni könyvében.

Jhlsm a sajnáltatás cél- jával vetette papírra meghurcoltatását, csupán tényközlésként és a tanú hitelességével vázolta fel egy letűnt korszak humanitást nélkülöző napjait.

Kritikus szemmel figyelte az eseményeket.

És Nógrádi Sándor jó kritikus volt.

Őszinte kritikus.

Azt sem hallgatta el. amit utólag — úgy érezte, hogy elmulasztott hogy meg kellett volna tennie, vagy éppen másként kellett Volna megtennie. Akkor is, írásban is érezte saját felelősségét mindenért, ami ebben az országban azokban az években történt. Talán azért is választott új, összevont kötetének a „Történelmi lecke” nagyon is találó címet.

Ezeregy szál fűzte a dolgozókhoz, kommunistákhoz és pártonkívüliekhez egyaránt. Az egykori partizánvezért Észak-Magyarorszá- gon százak követték. Később, a különböző fontos párt- és állami megbízatások végrehajtása során, az emberszeretet tükröződött minden intézkedésén, minden mondatán. A könyv lapjain is érződik Nógrádi Sándor humánus gondolkodása. Hiszen még azokról sem- tud bosszúálló haraggal szólni, akik zsámóra annyi álmatlan éjszakát és megpróbáltatást okoztak.

A KOCSMA OLYAN VOLT,

akár a többi. Asztalok álltak egymás mellett, bor hunyorgott a söntéspole vedreiben, a padlót kirágta az idő a falakat szennyessé marta a dohányfüst. De a hely mélyen volt valahol a világ háta mögött, és mélyen valahol, még az időben is. Talán közel a Tiszához, talán úgy 1900 körül. A homályos sarokban két ember virrasztotta az éjszakát és saját céltalan gondolatait. Körös-körül egy roppant város hallgatott a sötétség árnyékában. Ez a Város erős volt és hatalmas, formájában múlandó, de akaratában öröknek, változatlannak tetsző és ebbenvaló állandóságához igazította élő és holt dolgait.

A sarokban áporodó két alak egyike fiatalforma volt, a másik öreget mutatott. A fiatal elvesztette valahol az életét, azt kereste itt. Az öreg már régen megtalálta a magáét és abból tört le magának mindennap kisebb- nagyobb darabot.

Az egyiket Csernek hívták,

I

;ri VÖRÖS CSILLAG: ilefon: 22-33)

lután 3, fél 6 és este 8 órakor A félszemű seriff •nes, szinkronizált, amerikai •sternfilm. tRI BRÓDY:

elefon: 14-07)

l 4 es este 7 órakor Harc Rómáért

upla helyárak) trészes, színes,

román—NSZK

ipla helyárak)

ÖNGYÖSI PUSKIN:

Rómeó és Júlia I—II. upla helyárak)

'ÖNGYÖSI SZABADSÁG: Dr. Sommer

VTVANI VÖRÖS CSILLAG: Lány a pisztollyal VTVANI KOSSUTH:

Sárga tengeralattjáró IZESABONY:

Az Abwehr ügynöke ]T ÉRV AS ÁRA:

Nyolcadik,

BI3Ő LAJOS:

HÁJ DÁN

a másikat Harsnak. Hogy órája hallgattak már és nagyjában nem is ismerték egymást, az öreg ide jón Valónak látta, hogy végre megszólaljon.

— Mióta nem éli a saját életét? — dörmögte maga elé.

Amaz nem hallotta jól,

mit dünnyögött.

— Szólt? — kérdezte.

AZ ÖREG NEM FELELT.

Jó öt perc múlva válaszolt.

— Azt kérdeztem, mikor bújt ki az eredeti bőréből. Mert látom, nem a sajátját viseli.

A fiatalt meghökkentette a váratlan megjegyzés.

' Hogyan érti ezt?

— Úgy, ahogyan mondtam — folytatta az öreg mogorván, mintha nem is vele, hanem csupán magával beszélne. — Mert esik úgy. hogy a szándék elfajzilc, összepárzik egy másikkal és későbbi megújulásában már annak az alakját utánozza.

— A dinnyére gondol?

— Nem. Magára. Mi a foglalkozása?

— Festő vagyok. Helyesebben csavargó.

— Na, és tehetség dolgában? Azt illetőleg, hogyan áll?

— Ha Összevetek mindent ...

Az öreg a szavába vágott. Ő fejezte be a mondatot.

— Akkor szerénytelenség nélkül kénytelen megállapítani, konyít valamit a mesterségéhez. Miért fél a valóságot kimondani? A válaszra voltam csupán kíváncsi, azért kérdeztem. Pakoljon és menjen innen a fenébe, amíg nem késő.

A fiatal valamennyi idegszálát megfeszítve figyelte.

— Honnan? Ebből a Városból?

Az öreg szája sarkában már régen kialudt a vékony, sodort cigarettavég. A nyelvével fölnyálazta és nagyot fújva kiröpítette az ajkai közül.

— Innen — mázolta el pótlásul kezelőjével az orra alját. — Ez a roppant vakondtúrás, a Vagyon, a Hatalom és Gőg erőssége. Ezek föl falják. Ez a föld néhány év alatt megemészti. Maga gyerekkorában egy messzi jegenyét látott, amint beleveszett a láthatárba. Most keresi, hogy fölmásszon rá. Vagy állt valamikor éjjel egy koszos kis állomáson, látta kibújni a sötétből a vonatot és nézett utána, amíg bele nem veszett a feneketlen éjszakába. Azután fut? Életében egyszer megfogalmazott egy határozott érzést és egy világos gondolatot. Azt akarja a semmiség mé- héből kikaparni? A jegenyéje nincs messzebb az orra hegyénél, a vonata régem, kisiklott és legurult a vasúti töltés árkába, a sugallat, amely annak idején a magasságból a fejére pottyant, ott penészedik a gatyája koncában! A visszhangot várja? Egy hősi kiállás, egy képzelt mozdulat, a fenséges érzetének káprázatát ke- a-esi? Megőrült? összetéveszti az Embert a tetteivel. A világot a szenvedéssel. A megnyilatkozást a ki- íejezhetetlennel? Micsoda lélek és milyen szánalmas fráter.

KEZÉVEL FÖLDÖNTÖTTÉ véletlenül a poharat. A kiömlött bort lesöpörte tenyerével a padlóra.

_ ért: ináról

beszélek — törölte meg a kezét. — Nézze meg ezt a lőttyöt. Ezt a vacak vinkót. Amíg az üvegházban kuksolt, addig bor volt. Most, hogy lelottyantottam a földre, bűzös piszok csupán. Itt rossz helyen hajszolja a szent tébolyt. Ezek erősebbek magánál. Ezek nem másztak ki saját magukból, hogy beköltözhessenek egy titáni rögeszme mundérjába és annak a pórusain keresztül izzadják ki sorsuk orrfacsaró bűzét. Ez valamennyi beéri saját magával és ami csont meg velő ágál egy ilyen boldogtalanban, azt egyszerű szu- szogással a bendőj ükbe lélegzik.

A fiatal. megkockáztatta:

— És ön? '

— Én vagyok a sár a csizmájukon. Azért feneklettem meg itt. Velük együtt a magam életét élem én is. Hogy egyre nehezebb a pohár és nemsokára kihullik a kezemből? Hát aztán. Tudja, mióta lyukas a kabátom könyöke? Harminc év óta. Most kérjek tűt meg cérnát, hogy összevarrjam? Minek? A lábam sem biztos már, istennek hála. Már nem tart sokáig. Ötven esztendő óta szolgálom lankadatlanul magamat. Akárcsak Ök. Mást soha nem szolgáltam. De ebbe az egyetlen becsületes hűségbe is bele lehet fáradni.

A fiatal nem felelt. Valami eszébe jutott a királyokról és a pásztorokról. De jobbnak találta, ha hallgat, nem mondja ki hangosan is a gondolatát. |

Később, kint az utcán, amikor magára maradt, föl- tékintett a végtelen égboltra. Csaliugyan van még remény? — kérdezte hangtalanul a magasságtól.

— Van — felelték a csillagok.

A HELY MÉLYEN VOLT

valahol a földi sivatagban és* * 1 mélyen valahol az időben. 1

A közel 500 oldalas, olvasmányos és nagyon tartalmas könyvét ezekkel a gondolatokkal fejezi be: „Ennek az utóbbi, majd másfél évtizednek az az egyik legfontosabb tanulsága, hogy a kommunisták pártjának megvan az ereje ahhoz, hogy az egyes tagjai, vagy vezetői által elkövetett hibákat és torzításokat ne csak felismerje, hanem ki is javítsa és megismétlődésük ellen a megfelelő intézkedéseket megtegye”.

A partizán, a pártmunkás, a tábornok, az író Nógrádi Sándor tényeket, adatokat idéz az utóbbi évek eredményeiből, mert figyelte azokat, mert számon tartotta az újszerű fejlődést. Szeretettel írt Salgótarjánról, Tiszaszederkényről, a Borsodi VegyikombinátróL Nógrádi Sándor csak ép- penhogy befejezhette új, ösz- szevont kötetét, csak éppen- hogy megírhatta a szükséges kiegészítéseket, bővítéseket, kihullott a toll fegyverhez szokott ujjai közül. A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló harcosa volt. Emlékét a legkiválóbb magyar munkásmozgalmi vezetők között őrizzük. S miközben lapozgatunk a történelmi lecke fejezetei között, megjelenik előttünk kedvesen szelíd arcú, lassú, megfontolt beszéde visszavisszatér fülünkbe. Mintha csak most is látnánk magyarázó mozdulatait, karjának lassú, de megfontolt ívét a levegőben, amint magyaráz. Azzal a játékosan könnyed stílussal, ahogyan írásait is megfogalmazta, ahogyan élt. Minden percét a mozgalomnak szentelte, minden órájáról számot tudott adni a pártnak. A „Történelmi lecke” is számvetés, nagyon őszintén, nagyon szépen megrajzolt történelem.

1971. január 9., szombuí