Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-06 / 4. szám
Tűzkeresztség a főiskolán Újra vizsgák vannak a jó Öreg egri líceumban. Félévi számadásra sietnek a gondterhelt arcú maxiszoknyás lányok, kezükben szorongatva a ki tudja hányszor átlapozott jegyzeteket. Arcukat pirosra csípte a hideg, de hát ki törődik most azzal? Pillanatnyilag arra kíváncsiak a legjobban, vajon milyen jegy kerül a fekete indexbe? Az idei tanév vizsgái a reformterv jegyében folynak. Az elsőévesek már jóval kevesebb alkalommal kerülnek majd „terítékre1’ mint idősebb társaik, keve- ísebb lett a szigorlatok, kollokviumok száma és az időpontokat is egyénileg döntheti el a jelölt. így aztán megesett a nagy szenzáció is, ami a vizsgák idejét húzó- halasztgató diákok között tnég nem fordult elő: egy elsőéves hallgató egy hét alatt valamennyi kollokviumát letette, s most üdülhet február 10-ig, ____________ A tanszék előtt ünneplőbe tetőzött, gyászos arcú jelöltek. — Tudományos szocializmusból fognak érdeklődni nálam — mondja egyikük, üutinos vizsgázó lehet, ezt a tantárgyat csak negyedévben tanítják. Nem is izgul, bár gondterhelten mondja, hogy keveset tanult. De hát leéltem, — lehet itt sokat tanulni, amikor annyi ünnep volt az elmúlt napokban? Elsőéveseket keresek. A tűzkeresztségre még akkor is emlékeznek, ha már ötvenedszer ülnek le vizsgázni. Az irodalomtörténeti tanszék előtt találok Is ilyeneket: magyar—orosz szakos ijedt tekintetű „kezdő” diákok várják, hogy sorra kerüljenek műelemzésből a kollokviumon. — Ez a legborzasztóbb, a várakozás. Az ember nem győzi kivárni, amíg az előző befejező, — mondja Kiss Klári, Hol piros, hol sápadt. Ö következik, s az előtte levő már nagyon régóta benn van. Persze ilyenkor az idő is ólomlábakon jár, a kis kabalababa izzad, gyötrődik kezében, — még rágondolni is rossz, hogy mi lett volna akkor, ha azt otthon felejti. Ferge Mária már valamivel nyugodtabb. — Az elemzés nem nehéz, fezt tudom, csak a verstan. feem megy. Igen sok problé- J «ám volt vele. Persze lehet,! hogy tudni fogom amit kérdeznek, minden előfordulhat. — Hol szeretnél tanítani? — próbálom elterelni a témát. — Itt a környéken valamelyik faluban, mert a közeljövőben Egerbe költözünk. Itt is érettségiztem a Gárdonyi Gimnáziumban. De az sokai könnyebb volt — jegyzi meg lakonikusan. A többiek fel-alá sétálgatnak a folyosón, könyveket, füzeteket lapozgatva. Némelyikük megpróbál tréfálni, nevetgélni, kicsit lazítani a nyomott hangulatot. Aztán egyszerre, mint a méhkas, íelbolydul a társaság: kijött az első! — Hányas? Mit kérdezett? Tudtad? Átmentéi? Az szegény levegőhöz is alig jut és persze a kérdésekre sem tud azonnal válaszolni. Jó időbe telik, amíg elmeséli, mi történt „odabenn”, hogy nincs semmi vész, rendes a tanár, egykét dologban segített is, mert hát pont a legnehezebbet kérdezte és nem ment minden simán. Már benn a következő. A többiek még gyorsan megnéznek néhány kérdést a jegyzetben, némileg megnyugtatják magukat és irigykedve néznek boldogan tá vozó társukra: — De jő neked! Február 10-ig szünetel a tanítás a főiskolán. Nap mint nap megjelennek a diákok, hogy beszámoljanak, mit tudnak amit majd továbbadhatnak néhány év múlva tanítványaiknak. Sok a szorongás és izgalom ezekben a napokban. Az elsősök bámul ják a nyugodtabb idősebbeket, de aztán ők is hamar belejönnek. Aki délelőtt „letudott” egyet az öt-hat vizsgából, este elmegy moziba és másnapra már el is felejtette az izgalmakat, — jöhet a következő. Mert ugye: nem minden index, ami fekete. (nekem ^Csókbetegségberf9 Szenvedett Pább mint ötezer angliai fiatal az elmén évben, E betegség tünetei hasonlítanak a mandulagyulladáshoz — írják a la- pókban az érdekes betegség kórtüneieirül — megt nagyobbodnak u mandulák, a nyirokmirigyek és aa influenzához hasonló rosse közérzet lép fel, írják a lapokban* De kik lehetnek tgzofa, akiknek az influenza miatti légszomj ugyanaz az érzés, mint a csók miatti? a memóriája? És Hány éves? fis müHyert lehet ml az, hogy csókbetegség?) Jóé egy teljes dózis bacillust ebből a kórból és a bakteriofágoKta esküszöm, hogy megnagyobbodoit mandulámmal űzöm el a gyógyszernek még a receptjét is a közelembüu Nem beszélve arról, hegy ilyen betegség persze csak Angliában van. Nálunk van a hongkongi virus, náliTk vau u csókíiáu, Micsoda eloszlás: ______________________ t— Dé lig mindent elvégeztek. Kowelnak megadták a második jelet is és egy óra múlva megkapták üzenetét, hogy a gépek hajnali három és négy között érkeznek Tuzla fölé. Markin, miután megkapta az üzenetet, parancsot adott, hogy szereljék fel a rádióreflektort, majd a „kifutópálya” húrom oldalán kijelölte embereinek a fedezékeket. A foglyokat mindenesetre összekötözték és egy árokba helyezték, őreikkel együtt. Ezután a kifutópálya szélére nádkötegeket hordtak és megöntözték olajjal. Tüzes fogadtatás Éjfél után bárom óra tájban meghallották a repülőgépmotorok távoli dübörgését Fellobbantak a tüzek. Ugyanebben a pillanatban az égen felvillant a két repülőgép fénye. Kisvártatva az eg>rik körözni kezdett, leszállásra készülődött. A dübörgés elcsitult — a pilóta Jfevc-tte a gazt, majd bekapcsolta a reflektorokat a leszálláshoz. A súlyosan megrakott repülőgép a rögtönzött repülőtér közepén érintette a földet, feldübörgött, de ugyanabban a pillanatban az árokba zuhant és felrobbant. Hatalmas láng- és füstoszlop emelkedett az égnek, lángolt a tartályokból ömlő benzin és megvilágította az egész környéket. Először az üzemanyagot szállító gép ereszkedett le. Izzó roncsait lehetetlen volt megközelíteni. A másik német gép, amelynek utasai a saját szemükkel látták a katasztrófát, kutyaszorítóba kerültek: a gépnek már alig volt üzemanyaga, tehát nem térhetett visz- sza, de útját sem folytathatta. Az ilyen esetre szóló utasítás szerint kellett eljárniuk: Helmuth Schanke a cso-i port vezetője úgy döntött, hogy embereivel és a legénységgel együtt ejtőernyővel kiugrik, a gépet pedig elsüllyeszti az Ala-Kulj tóba. Ök azután titokban átlépik a határt és Kínába mennek. Hatan voltaik a gépén — AHaírész«, és udvariassághiány.. — Néaséft meg ezt a rádiót! Négy évvel ezelőtt vásároltam, s most odajutottam, hogy nem tudom használni. Nem lehet bekapcsolni, próbálják ki, rossz... — mondja az egri Magyari Sán- domé, miközben a szerkesztőségi szoba egyik asztalán mérgesen bontogatja a készüléket boritó napú-csomagolást. — Ha valóban rossz, akkor a GELKA-ba kell elvinnie, mert mi nem tudjuk megcsinálni. — Onnan jövök, mondhatni, kidobtak a rádiómmal együtt... így történt, hogy elindultunk egy panasz nyomában. Magyari Sandorné: — Amióta megvettem a készülőket, egyszer kellett javítani. Amikor másodszor is elromlott — nem tudtam bekapcsolni —, akkor 1970. november 26-án bevittem a GELKA-ba. Többször érdeklödtem. Mindig azt mondták: már javítják, kis türelem, pár nap múlva kész lesz. Szilveszter előtt újra bementem nem volt kész. Mondtam, elfogyott a türelmem, adják ide úgy, aliogy van. Es képzeljék: kikerestük, odars’ ták elém azzal a flegma megjegyzéssel: „Itt van vigye, ahová alkarja... !” Márta Zoltán, a GELKA Széchenyi szervizének helyettes vezetője: — Nem hinném, hogy flegmán foglalkoztak az ügyféllel. Két új felvevőnk van, talán kicsit fáradtabban, idegesebben beszéltek vele. Sokan el sem tudják képzelni, ml volt itt sziveszter előtt. De az is elképzelhető, hogy az ügyfél kezdett előbb magasabb hangnemben beszélni... Magyari Sándorné: ■— Nagyon mérges lettem, mert megláttam, hogy a nyomógomb hiányzik a. rádióról, pedig azzal együtt vittem be, Márta Zoltán: — Hiányzott a nyomógomb? Kok esetben olyan alkatrészeket in követelnek rajtunk, amit nem is hoztak be vele. Itt van a készülék 783 728. számú munkalapja, amit felvételkor töltöttünk íd. Ékre Gallovics György műszerész feltüntette: nyomógomb és csúszkahiány. Szerintem tehát ezek nélkül hozták be a készüléket. A hibája pedig: rossz a bekapcsol ószerkc z et. A készülék kiadásakor azt is feltüntettük: anyaghiány miatt a iavi- tást nem vállaljuk .. . (De miért csak a készülék kiadása után...!?) A Gestapo büntetőexpedíciojának kudarca két pilóta, a navigátor és a Gestapo három embere. Az Ala-Kulj tóig még 600 kilométert kellett repülni. Csapda a kínai határon Miután Markin meggyőződött róla, hogy a másik repülőgép keleti irányha indult tovább, rögtön jelentést küldött erről központjának. Bauer, azt bizonygatta neki, hogy a másik, repülőgépnek is fogytán van az üzemanyaga, és hogy utasainak egyedüli menekvése: kiugrani. A súlyos repülőgép ugyanis semmiképpen sem szállhatott volna le valamilyen ellenőrizetlen terepen — a leszállás azonos lett volna a katasztrófával. A szovjet kémelhárító központ korábbi terve szerint az egész művelet ideje alatt a szovjet—kínai határt igen gondosan őrizni kellett. A határ menti egységek riadókészültségben voltak sőt erősítéseket is kaptak. A repülőgépek szakadatlanul járőrA panaszos — sőt panaszosok — kontra GELKA vitát még hosszan lehetne idézni. Tény, hogy a javításhoz szükséges anyagok gyakran hiányoznak, hónapokig nem kaphatók egyetlen szaküzletben sem. Az is előfordul, hogy ezért néha türelmetlenek az emberek. Főleg akkor. lm ráadásul még hitegetik is őket, aztán meg közük, hogy nem tudják megjavítani. A GEL- KA-ná! — mivel egyre gyakoribb az ilyen és az ehhez hasonló eset — rendet kellene teremteni végre az anyagellátást, de legsürgősebben az ügyfelekkel való bánásmódot illetően. Megérné (szilvás) Szolgálatot teljesítettek, legénységük erősen figyelte a lakatlan sivatagi területeket. A német pilóták kihasználták a gépek maximális teljesítőképességét: a lehető legnagyobb magasságba emelkedtek, hogy minél észrevétlenebből juthassanak el az Ala-Kulj tóig. Emiatt azonban az üzemanyag-fogyasztás is növekedett. Már csak néhány kilométer volt a tóig, amikor a motorok hirtelen elhallgattak. A három határ menti tó közül a legközelebb a Sza- szik-Kulj volt hozzájuk. Fölötte ugrottak ki a gépből. Hátuk közül csak öten ereszkedtek le a partra — az első pilóta szörnyethalt: ejtőernyője ki tudja miért, nem nyílt ki. A hideg fürdő után a németek kimásztak a partra. Rendkívül nehéz helyzetben voltak: bőrig ázottan, minden élelem nélkül harminc- valahány kilométerre a határtól. Csak az időjárás kedvezett nekik, mert erős szél fújt, és a látási viszonyok is rosz- szalt voltak. Sikerült észrevétlenül megtenniük az utat a Venera-Barmak nevű sivatag nyitott, homokos sáv- ján és bevenniük - magukat az Emil nevű folyó bozótjába. Remélték, hogy a folyó mentén haladva sikerül elfutniuk a Lóba nevű hágóhoz, a haláron. A vég Jól tudtak, hogy kutatnak utánuk, mert időről időre kutyaugatást liallottak, s ezért, hogy a kutyákat megtévesszék, a bozótos közepén haladtak a vízben» noha ez A vendéglátás elmaradt „Hogyan csapták be a vörösök az ajtót a látogató- ha készülő Taylor előtt” — címmel hangzatos újságcikk jelent meg az Oelwin Daily Register elnevezésű amerikai napilap hasábjain. Szerzője: Henry Taylor író-újságíró. A számos amerikai napilap munkatársa hősi pózban közli a nyájas olvasóval kálváriáját: — A vörös Magyarország nem szeret engem. Abban a megtiszteltetésben részesített, hogy hivatalos kigo- lyózási aktus szenvedő alanyává tett. „Viszontagságaim” a bécsi IBUSZ kirendeltségen kezdődtek. Amikor a kitűzött időpontban megjelentem, hogy átvegyem az útlevelet és a vízumot, a kedves kis bécsi magyar alkalmazott hamuszürke ábrá- zattal, suttogva rebegte: — irt ön valaha bírálóan a magyarországi kommunista rendszerről? — Igen, ezt megtettem —, válaszoltam önérzetesen a bécsi kisasszonynak, akin szegénykén a borzongás kétségtelen jelei látszottak.-L Sajnálom, de vízumkérelme nem volt teljesíthető — volt a hivatalos válasz. — Milyen nagy szerencse, hogy a bárd akkor csapott le rám, amikor még nem voltam Magyarország területén! — ünnepelte önmagát a bátor újságíró. Az újságcikk kétségtelenül tetszetős, de a gondolkodásra hajlamos újságolvasóban felmerült a kérdés: — Ha Magyarországon Taylor „fe- jevótelére” készültek, faiért tagadtak meg tőle mégis a beutazási engedélyt? Közismert tény, hogy mint szerte a világon, Magyarországon is erősen fellendült az idegenforgalom. Évről-év- re több külföldi turista keresi fel hazánkat a világ minden részéből. Szinte napirenden vannak a különböző nemzetközi sport-, kulturális- és művészeti események, találkozók. Valamennyi vendégünket: szívesen látjuk és többségük a hagyományos magyar vendégszeretet emlékét viszi magával. De Henry Taylor újságíró esetében a vendéglátás elmaradt, Amint kiderült, nem véletlenül. 1965-ben még őt is a kedves vendégnek kijáró tisztelettel fogadtuk. Aliikor üzletembernek adta ki magát, de lényegében azért látogatott hazánkba, hogy később ottjóval lassította menekülésüket. Szerettek volna találkozni valami halásszal, mert akkor száraz ruhához, élelemhez, sőt talán csónakhoz is jutottak volna. De nem volt szerencséjük, mert a folyó mentén nem volt település. Noha álcázták magukat, az egyik repülőgép legénysége mégis észrévet te őket és azonnal jelentette azt a ha tárőröknek. A kémelhárítók tüzetesen átkutatták a bozótot, és végül megtalálták Helmuth Schankét. Átlőtt fejjel feküdt a földön, kezében görcsösen szorongatva nagy kaliberű revolverét, amelyben egyetlen golyó sem volt már. A halottak nem érkeznek A fent leírt események idején a tokiói német nagy- követség tagjai rettegve várták a berlini küldötteket. Senki sem táplált semmilyen illúziót afelől, hogy mi célból jönnek — jól tudták, hogy Helmuth Schanke csoportja kegyetlenül ítélkezik majd fölöttük. A német birodalom tekintélyét oly csúfosan megtépázó botrány előidézői — Eugen Otto nagykövet és Meisenger — azonban nem várták bt: Schankét. Világos volt előttük, mi vár rájuk, idejében elszöktek hát Kínába. De ők már nem is voltak fontosak. Sorge utódjai — Andrej és társai — elvégezték feladatukat. S nem hoztak szégyent hírneves elődjük Havere, (VÉCÉj 1 hon cikksorozatban számoljon be nálunk szerzett tapasztalatairól. A tárgyilagosság köntösével álcázott cikksorozat a magyar munkások helyzetét így ítéli meg: „Ha egy magyár munkás öt perccel munkakezdés előtt érkezik munkahelyére, szabó- tőrnek tartják, ha öt perccel később, akkor megbírálják, hogy elárulja a szocializmust, ha pontosan, akkor a komisszár megkérdezi: Hol vette az óráját?” Mély „szociális” érzületről tanúskodik az újságíró lakáshelyzetünkkel kapcsolatos szenzációs leleplezése. — „Kik kapnak Magyar- országon lakást? — teszi fel a szónoki kérdést. — Akik a párt kedvencei, akik a rendőrség besúgói, akik nem járnak templomba.” Az ilyen szemléletben íródott újságcikksorozat egyébként szóra sem érdemes és külön kommentárt, cáfolást nem igényel. Egyszerűen csak sajnálatot és mély részvétet érzünk Henry Taylor író-újságíró úr iránt. Valóban súlyos nehézsg? gekkel küszködött amikor nálunk járt. Például messze ívben kellett kikerülnie a régi nyomornegyedek helyér» felépült új, modern lakótelepeinket. Az ott élő emberekkel való találkozás és beszélgetés pedig túlságosan merész vállalkozás és kiábrándító lett volna számára. Abban ugyanis semmiféle meglepő és szenzáció nincsen, hogy az új lakásokban elsősorban a szociális helyzet, a rászorultság mértéke, a gyermekek és a családtagok száma alapján kapják meg az igényjogosultak. Taylor féle hírszolgálat számot ad arról, hogy „2500 szabadságharcost deportáltak Magyarországról” és szerinte vannak olyan „fiatalkorú halálraítéltek, akiket csak ifjú koruk miatt nem végeztek ki, de ha betöltik a 18 évet, sor kerül rájuk.” Amennyiben mindezt Szenzációnak szánta, úgy tehetségtelen kezdőnek minősül. Közismert ugyanis, hogy nálunk deportálás sohasem volt és az 1962 óta érvényben lévő szocialista Büntető Törvénykönyv fiatalkorúval szemben a halálbüntetést lázárja. Milyen forrásból táplálkozik tehát H. Taylor úr jóltáplált, hízott kacsája? Talán a jószándék vezeti őt, vagy csupán birálni akarja a szocialista építés még meglévő hibáit? Mindez olyan távol áll tő-i le. mint Makó—Jeruzsálemtől. Ö nem bírál, hanem egy- ' szénién rágalmaz. És egy l>illanatig sem vitás, hogy erre nem hazudós természete, hanem ellenséges érzülete indítja. Ezek után természetes, hogy megsértődik. Mégiscsak felháborító: nem nyújtunk ismét segédkezet ahhoz, hogy újabb gyalázó, rágalmazó, de jól jövedelmező riportsorozatot írhasson Magyarországról. Jelzem, nem értjük bánatát» H. Taylor írásaiból kitűnik ugyanis, hogy munkájához nincs is szüksége a magyarországi tartózkodásra. Egyszerűen azért nem, mert a valóság hű feltárása elvével ellenkezik és így információra támaszkodik. Közben kínosan ügyel arra, nehogy felfedezze a valóságot, fülét bedugja, nehogy eljuthasson hozzá a beállítottságával ellenkező igaz, értelmes szó. Félreértés ne essék, sző sincs arról, hogy nálunk bárki, is azt kívánná egy amerikai újságírótól, hogy a szocializmus iránti mély ro- konszenvvel figyelje életünket. De mint vendéglátóknak. jogunk van megkövetelni a rágalmazástól mentes, becsületes objektiv tájékoztatást mindenkitől, aki látogatáséval . megtisztel bennünket. Miután Taylor, ezt a minden becsületes ember számára magatói értetődő teltételt képtelen teljesíteni, azért — tetszik, nem tetszik — nem kívánjuk ismét vendégül látni. ____ ü. E.
