Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-31 / 26. szám

Névadó ünnepség Gyöngyösön A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ-bi­zottsága névadó ünnepségei rendezett a vállalat köz­pontjában. 13 dolgozójának kis gyermeke kapott nevet ekkor, akiket az úttörők is nagy szeretettel köszöntöttek. Dobos Imre, a vállalat KISZ-bLzottságának titkára kívánt boldogságot és jó egészséget az ünnepségen megjelent szülőknek és a kisgyermekeknek, és átadta az 500 forintos takarékbetét­könyvet a szülőknek. (Foto: Szendrővári György) Szombaton reggel három­negyed nyolckor súlyos köz­lekedési baleset történt a •putnoki vasútállomás terü­letén, a Sajómercse- felé ve­zető közút és vasúti sorom­pó nélküli kereszteződésben. Az Ózd felől jövő, munká­sokat szállító autóbusz, ame­lyet Pál Ödön, 30 éves gép­kocsivezető vezetett, össze­ütközött az Eger felől jövő személyvonattal. Az össze­ütközés következtében az au­tóbusz utasai közül 21 -en sú­lyos sérülést szenvedtek; va- lamennyiüket kórházba szál­lították. Négy utast a hely­színen részesítettek gélyben. rét arra is, hogy bemutas­sák szemléltető eszközökkel a szocialista brigádmozga- lom fejlődését, eredményeit. Mit kérdezne Ön Pálinkás Ferenctől . a Heves megyei \ Renaór- ie kapitányság veze őjetői ? Február hónapban inter- I jut készítünk Pálinkás Fe- 1 renccel, a Heves megyei [ Renuőr-főkapitányság ve- l zeíőjével. Ehhez az inter- i jóhoz kérjük most oiva- [ sóink segítségét: február l 5-ig írják meg szerkesztő- 5 ségünknek milyen kérdé- I sektH tennének fel, A bo- l rítéí.ra, vagy a levelező- \ lapra kérjük ráírni: Feb- ( ruári interjú. | (Címünk: Népújság szer- » készt ősege. Eger, Belotan- | nisz utca 1—3.). I Érdeklődéssel várjuk / kérdéseiket, > „Obsitosok" búcsúztatása Egerben Szombaton délelőtt Eger­ben a fegyveres erők klubjá­ban közel kétszáz 50 éves egri férfi, egykori katona vette át az „obsitot”: ez volt életük utolsó katonai aktu­sa, noha a polgári életben még valamennyien aktív, hasznos munkát végeznek a •legkülönbözőbb területeken. — Most, amikor töröljük: önöket a Néphadsereg állo­mányából — mondotta töb­bek között Csák István őr­nagy búcsúztatójában — ér­demes egy pillanatra, az ösz- szehasoniítás kedvéért fel­idézni a múlt rendszer had­seregét, amelyben vala­mennyien szolgáltak, s össze­hasonlítani a mai Néphad­seregünk emberi, katona« légkörével, amelyet szintén —ha rövid időre is — so­kuknak módjában állt az elmúlt huszonöt év alatt közvetlenül is. megismerni. A bensőséges összejövete­len diákok adtak stílszerű kulturális műsort, amely az „obsitosoknak” itt—ott eszükbe juttatta az első ta­lálkozásukat a hadsereggel. Egyikük tréfásan meg is je­gyezte:. — Szívesen jöttem volna az obsit helyett sorozásra.» 1 (/• s.) ISökSton a* árvíz veszély, járhatók az utak Az Országos Vízügyi Hi­vatal árvízvédelmi ügyeleté­nek szombat reggeli tájékoz­tatása szerint az árvízveszély csalóként és most már las­san enyhítik a készültségi fokokat Pénteken este a Zagyva torkolatánál har­madfokú készültséget ren­deltek el, de az apadás itt is megkezdődött úgy hogy a készültséget másodfokúra mérsékelték. A folyó felső szakaszán továbbra is ér­vényben marad -az elsőfokú árvízvédelmi készültség. A Tárnán a korábbi másodfo­kú készültség elsőfokúra. mérséglődik, ezenkívül a Ló- nyai csatornán és a Taktán van még hasonló készültségi állapot, az általános apadás a Bodrogon még nem je­lentkezett, ezért még itt to­vábbra is fennáll a másod­fokú készültség. A hirtelen lehűlés után megyénk területén is nagy köd keletkezett. közuta­kon 70—80 méter volt szom­baton a látótávolság. A ko­rábban nedves utak csúszó­sakká váltak, de a KPM só­szóró őrjáratai időben' meg­jelentek, s biztonságossá tet­ték a közlekedést. Előrelát­hatóan vasárnap sem lesz­nek csúszósak az utak, mert valamennyi sószóró kocsi ké­szenlétben áll. F orgalomkorlátozás Eger — Noszvaj között I A KPM Egri Közúti Igaz­gatósága a rézsű csúszás, a forgalom biztonsága és a to­vábbi rongálódások megelő­zése érdekében Eger és Nosz­vaj között; a 3—4 kilométe­res szakaszoknál, Csurgós- tanya közelében forgalom- korlátozást rendelt »1. Az 1,5 tonnánál nagyobb tengely­nyomású járművek egyálta­lán nem, egyéb járművek pedig csak 40 km-es sebes­séggel közlekedhetnek ezen az útszakaszon. A súlykorlátozás alól ki­vételt képeznek a menet* rendszerűén közlekedő autó- buszjáratok, amelyeknek a sebessége azonban nem ha­ladhatja meg a 20 km/órát. Az 1,5 tonnánál nehezebb járművek egyébként az Eger —Andornak tálya—Mezőkö­vesd—Szomolya—-Bogács út­vonalon közlekedhetnek. Gyermekbénulás elleni oltás Az egri városi Közegész­ségügyi és Járványügyi Szol­gálat február 1-től kezdődő héten gyermekbénulás elleni oltást tart a korábban kikül­dött értesítésben megjelölt helyen és időpontban. Védő­oltást azok a gyermekek kapnak, akik 1970. szeptem­ber 1—30. közötti napokon születtek. ^ járványügyi szolgálat kén a szülőket, hogy az ol­tásra kötelezett gyermekük­kel a közölt időpontban je­lenjenek meg. Vietnami vendégek a főiskolán A vietnami Holdújév ün­nepe alkalmából a VDK magyarországi nagykövetsé­gének első titkára, valamint a követség vezető munkatár­sai Egerbe látogattak. A vendégeket a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán Szűcs László főigazgató fogadta. A követség munkatársai talál­koztak a főiskolán tanuló vietnami diákokkal. Hétfőn: A mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitója A mezőgazdasági könyvhó- nap eseményei hétfőn ve­szik kezdetüket Heves me­gyében, az Egerben megtar­tandó ünnepi megnyitóval. A megnyitón Kéri István, a megyei tanács vb-elnökhe- lyettese méltatja a könyvhó­nap jelentőségét, majd dr. Kozma Pál, a Kertészeti Egyetem rektora tart elő­adást szőlőtermesztésünk Időszerű kérdéseiről. A könyvhónap alkalmából a megye számos községében kerül sor különböző rendez­vényre. Munka Érdemrendet kapott lalkomky Elek a Selyp! Cukorgyár osztályvezetője Nemcsak Selypen, hanem a hazai cukoriparban is régi ismerősnek számít Valkovszky Elek mérnök, aki éppen az idén negyven esztendeje, hogy a szakmába került. Pá­lyáján elismerés mellett dolgozott Hatvanban, Petőházárr, Nagysurányban, Sarkadon, Selypen. Kaposvárott, majd — 19 év óta — ismét Selypen. Ez utóbbi munkahelyén a ter- melésj osztályvezető posztján munkálkodva irányította esz­tendőről esztendőre a feldolgozási kampányok feladatainak végzését, „holt szezonban” pedig a karbantartási tevé­kenységet, a felkészülést. Negyven éves szolgálat után érkezett a hét végén a nyugdíjas korhoz, jól megérdemelt, s remélhetően hosz- 6zú pihenéséhez. Nyugdíjba vonulása alkalmából a Mátravidéki Cukor­gyárak, illetve a selypi gyár vezetői köszöntötték, búcsúz­tatták az idős osztályvezetőt, s egyben közölték vele, hogy az Elnöki Tanács Munka Érdemrenddel honorálta több évtizedes munkáját. A megtisztelő kitüntetést hétfőn adják át Valkovszky Eleknek. Szocialista brigádok tere — Kaivanban Étkezési szárazbab, kilója 11— M Ft, kelkáposzta 5,40 Ft, sár­garépa 4,20 Ft, dughagyma 10— 16 Ft, téli alma 4—7,40 Ft, téli alma, 2 kg-os csomagolásban 13,20-—16 Ft, 1 kilogrammos cso­magolásban 7—8,40 Ft, téli alma, fehér 2,90—4,60 Ft, lokliagym* kilója 13—M Ft. Dánielnek csak most nyílik alkalma &tf, HOGY EGY PILLANTÁST VESSEN Xl TÖBBIEKRE. EJT MN MINDENKI, DT EGESZ SEJT LEBUKOTT, CSAK Annái ES A DOKTORT NEM LÁTJA. ITNTT. HOGV ŐK MEGMENEKÜLTEK ( A kővetkező pillanatban. HÍSÉBÓJT DURVÁN BETUSZKOIJA EGY AJTÓN, A TANÁCSOS LÉP ODA HOZZA. MíN TUDOM. KÉPEM. TUDOD. , m/ert nacjy ir E «JOThOUOto (Tudósítónktól.) A Hazafias Népfront váro­si elnökségének javaslatára nevet kapott Hatvanban a cukor éjs konzervgyár előtti névtelen tér, A Szocialista Brigádok tere lett, gondozá­sáról, parkosításáról a cukor és konzervgyár szocialista brigádjainak tagjai gondos­kodnak. Felhasználják a te­m m W71. január 11^ vasárnap A Nap kfifl: 7.13 órakor, nyugszik: 16.43 órakor A Hold kel: 9.06 órakor, nyugszik: 22.59 órakor Szeretettel koszon tjük névnapjukon JÁNOS nevű kedves olvasóinkat! „Isten ajándéka* a név jelentése ét eredeti forrni ja „Johanan” volt. Ebben a szóban rejtőzik a Héber istenség jogalma (Jehova, Jáhvé). Tíz évvel ezelőtt halt meg Eugene "Dennis, az Egye­sült Államok Kommunista Pártjának elnöke, a nem­zetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. 1927-ben kérte jelvételét az Amerikjí Egye­sült Államok Kommunista Pártjába. Hamarosan ki­tűnt agltációs ét szervező tehetsegével, járadhatatlan munkabírásával, elvi következetességével. Ezért 1938- ban beválasztották a párt vezető szervébe, az úgyne­vezett Nemzeti Bizottságba. Eugene Dennis nagy ér­deme, hogy 1945-ben W. Z. Fosterrel együtt újjá­szervezte a szakadár Browder és társai által jelbom­lasztott kommunista pártot. 1947-ben egyévi, 1949- ben ötévi börtönbüntetésre ítélték. 1946-tól 59-ig a kom­munista párt jőtitkára volt, majd a párt Nemzeti Bi­zottságának titkára. Időjárás: Várható Időjárás ma eet$#i feThőa, párás, kfxTé-a idő, néhány helyen ködszitálással, ónos szitálással. Ma elsősorban az ország nyugati részében a ködök fel- ' oszlanak. Éjszaka gyenge légáramlás — napközben megélénkülő déli, délkeleti szél. Éjszakai fagyok, sí­kos. utak. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken • fok közelében, máshol 2—7 fok között. A Debreceni Kodály Kóros felhívásai Az 1970. január 1-től hi­vatásos Debreceni Kodály Kórus minden szólamába fel­vételt hirdet A jelentkezéseket az ének­kar címére kell beküldeni, ahonnan az érdeklődők pon­tos tájékoztatást kapnak a felvételi vizsgák helyéről éa időpontjáról. Debreceni Kodály Kórus Megyei Művelődési Központ Debrecen* Vöröshadsereg o. PIACI áPtzA? Bojcsuk József és Imre Gábor regénye IQTÄ . cs.Homw ( ,TIBOR RAJTOLJ A' SEBŐK i WVC Mazvat -szocialista Munkáspárt Heve« megyei Bizottsága éa a megyei tanáé« napilapja. - Főszerkesztő: PAPF JÁNOS. - Kiadja a Heve« megyei tapsiadé Vállalat F-lelös kiadó: TÓTH JÓZSEF —Szerkesztőség és kladönivatal Eger. Beloiannisz u. S. (Pf.: 23.) Telefon: 12-60.. 12-73.. 20-29 . 1441 riesztl a Magyar Post®. du egy hóra- *«i— Ft Előfizethető bármely po«»hi vaudnál ^^ézoesl^.^.^mdex:****** ***Sy*f ályogcdc Váliíisi, K&Ka Sródy Sándor titea t czátSh, Közlekedési baleset Pulitokon Az esrri személyvonat összeütközött egy autóbusszal

Next

/
Oldalképek
Tartalom