Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-28 / 23. szám
mp m * m a © o © t o & o © © © < 1971. január 88., csfitSrtSfc A Nap kel: -7.16 órakor, nyugszik: 16.38 órakor A Hold kel 8.08 órakor, nyugszik: 18.49 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon KAROLY nevű kedves olvasóinkat! Ennek az ógermán eredetű névnek jelentése ,Regény ke”, amely jogaimat a mai német nyelv „Kerl” szava őrzött meg. Nagy Károly frank király nevéből származtak a szláv nyelvekbe a „Karolt, Kral, Kraj- li”t azaz „király” jelentésű szavak. Hetvenöt évvel ezelőtt halt meg Bokor Nándor feltaláló, kovács. Igazi őstehetség volt, aki falusi kovácsmesterként kezdte a pályáját. Enmk folytatása közben mindig találmányokon törte a fejét; ezek közül többnek sikere is volt. Találmányait parasztgazdaságokban próbálta tta ki, s a gyakorlati tapasztalatok alapján aztán tovább . javította azok szerkezetét, technikáját. Az őstehetségű Bokor Nándor nevéhez fűződik a sorveiőgép elkészítése, az Osztrák—Magyar Monarchiában ő szerkesztette az első ilyen gépet. A 13 soros vető gép kitűnően alkalmazkodott a magyar talajviszonyokhoz, mert Bokor ezt a gépet is hosszabb időszakon át a gyakorlat próbája alá vetette. Időiárás: Várható Időjárás ma estIff: ferhőátvomtilások, Ismétlődő esővel. Az élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél északnyugatira iordul. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 6—U fok között. Az egri Centrum Áruházban is — az ország többi centrum áruházához hasonlóan — sikeresen zajlott le az első „Centrum-hétfő”. Az akció az árleszállításnak és a kereskedelmi reklámnak a szerencsés, szellemes ötvözete. Ebben az évben ugyanis a Centrum áruházakban minden hétfőn „bedobnak” egy, a szezonban éppen aktuális árucikket, amely 20 százalékkal lecsökkenteti áron vásárolhatnak meg aznap a vevők. — Az első hétfőn, január 25-én mit kínáltak a vásárlóknak Egerben? — kérdeztük Mácsay Istvántól, az egri Centrum Áruház igazgatójától. — Női harisnyanadrágot. — Mennyi fogyott el belőle? — Az átlagos napi 15—20 darabbal szemben 250... — A következő hétfőn mi lesz a „sláger”? — Minden szombaton este kiírjuk az áruház ajtajára ... ü■ *■) Ifjú gárdistái egységgyűlése Egerben D Az Európa-szerte tartó szokatlanul enyhe januári idő nemcsak a gyors olvadással, hanem a helyenként jelentkező köddel is okoz némi gondot. Az árvízvédelmi ügyelet jelentése szerint azoknak a patakoknak, fo- lyóknak vizei, amelyek mentén első- vagy másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, — mint például a Tárnán — apadóban vannak. Az időjárás országszerte általában nem okozott gondot a közlekedésben, de a köd miatt a Borsod megyei járatok 30—40 percet is késtek. A Mátrában keletkezett sűrű köd ugyancsak nehezíti a közlekedést. A szennyezett levegő a köddel keveredve folyékony pépet képez számos villamos távvezetéken. Az ennek • következtében keletkező elektromos jelenség miatt a vezetékek számos helyen elszakadnak. így történi távvezetéik-szakadás szerdára virradó éjszaka a Mátravidéki Erőművet a hatvani MÁV-állomással összekötő vonalon is. Hamarosan azonban üzembehelyezték a tartalékvezetéket, s így a szolgáltatásban nem történt fennakadás. A megye területén a buszjáratok vagy egyáltalán nem, vagy csak minimálisan késtek. Ugyanakkor viszont az Eger—Noszvaj közötti útszakaszon igen megnehezítette a közlekedést a Csurgós-tanya közelében történt omlás, melynek következtében leszakadt az útpadka tekintélyes darabja. Verpelét és Egerszalók között az időjárás miatt annyira megrongálódott az útburkolat, hogy már szinte járhatalan. Remélhetőleg a Közúti Igazgatóság sürgősen intézkedik az említett útszakaszok mielőbbi kijavítására. IŰZ a barak kban Cikkünk nyomán Az egri Petőfi téren áll egy fából épült barakk, amelyben munkakezdés előtt és műszak végeztével átöltözhetnek a vízvezeték-szerelő munkások. Ebben a barakkban keletkezett tűz szerdán reggel, 8 óra tájban. A helyiséget fűtő olajkáiyhát az eltávozó munkások ugyan megfelelő hőfokra állították, azonban az olajkályhához közel lógó kabát a sugárzó hőtől meggyulladt és a tfiz átterjedt más ruhaneműkre, majd magára a barakkra is. A kár 25 ezer forint. llivaíásukical visszaélő gyöngyösi orvosokat ítéltek el PIACI Zellergumó, Miója 6,60 Ft, fejes káposzta 4 Ft, kelkáposzta 8,20 Ft, vöröskáposzta 5 Ft, karalábé, kék 5 Ft, vöröshagyma 5.W Ft, 2 kg-os csomagolásban 11,60 Ft. 1 kg-os csomagolásban 6 Fi, étkezési szárazbab 12—21 Ft, étkezési lencse 24 Ft, dug- hagyma 10—14 Ft. Lapunlfc Í969. «uguszttas 24-i számában Ép ésszel a sárga házban címmel riportban számoltunk be egy középkori ízeket sejtető történetről. Annak idején Gyöngyösön városszerte beszéltek erről az esetről. Érthető is, hiszen nem mindennapi bűn- cselekmény, ha egy épelméjű embert, rosszindulatból, hivatásukra esküdött orvosok szállíttatnak az elmeosztályra. Holecz Ferencné esetében — mint erről akkori riportunkban beszámoltunk, s az utólagos precíz nyomozás is igazolta — erről volt szó. A gyöngyösi kórház csecsemőosztályán dolgozó asszony közös szolgálati lakásban lakott Mátrafüreden dr. Markó Zsuzsannával — aki a kórház ideg- és elrr.cosztá- lván dolgozott — és férjével Csutoros Sándor szobrásszal. Csutorosék ki akarták túrni a lakásból Holecznét, s es ik az alkalomra vártak. 1939. márciusában, a Sándor napi házimulatságon — a részvéteire is fenyegetéssel kényszerítették Holecznét — miután az asszony tiltakozott a zaklatás ellen, Markó doktornő bevitette az elmeosztályra, ahol hosszabb ideig tartották indokolatlanul megfigyelő,. alatt. Miután — nem kis részben a közfelháborodás hatására — kiengedték, a zaklatások tovább folytak. Néhány héttel később egy összetűzés után Csutoros El a Mű KACS KODÁS CSAK A KÁKÁM VAN.1 ISMERJÜK T/ZENK/LENCES VISELT DOLGAIT. MAGA A'LLAM/ ALKALMAZOTT. Hú BŐSZÉI, MSGÍGÉRSM, HOGY VISSZAKOZOL A GIMNÁZIUMBA. A NYUG Dft/ZT TS GARANTÁLOM... Na? Varga bácsi lehajtott bejjel ' Sándor telefonált a kórházba dr. Schéda Vilmosnak, az ideg- és elmeosztály vezető főorvosának — aki hivatali főnöke volt dr. Markó Zsuzsának, s barátja mindkettejüknek — s kérte: vigyék be ismét Holecznét az elmeosztályra. A főorvos engedett, s ismét indokolatlanul került a „sárga házba” az épelméjű asszony. Innen csak napok múltán engedték él. A eset a kórházban is megdöbbenést keltett; az asszonyt beszállító mentősök határozottan állították, hogy mindkét beszállítás alaptalan volt, hiszen Holeczné teljesen normálisan viselkedett; így nyilatkoztak a szomszédok is, akik ismerték j, Csutorosék mulatozó élet- módját, összeférhetetlen tar* mészetüket. Ilyen körülmények között * érthető, hogy Holeczné az * ügyészséghez fordult, s pert indított a két orvos, s a szobrász ellen. | A közel másfél évig húzó* dó eljárás, január 26-án ért *J* véget. A nyomozás adatai, a •> tanúk vallomásai, az orvosszakértők megállapításai egyöntetűen igazolták, hogy a két orvos visszaélt hivatásával. Az ügyben az Egri Járásbíróság dr. Medgyesi Iván büntetőtanácsa hirdetett ítéletet. Megállapították, hogy Csutoros Séndomé dr. Markó Zsuzsa bűnös egy rendbeli, folytatólagosan, aljas indokból elkövetett személyes szabadság megsértésében; ezért öt — mini elsőrendű vádlottat — főbüntetésként — két évi szabadságvesztésre ítélte; mellék- büntetésként orvosi foglalkozásától, valamint a közügyek gyakorlásától egy évre eltiltotta. Dr. Schéda Vilmos másodrendű vádlottat — egy rendbeli személyes szabadság megsértéséért egy év és négy hónapi szabadságvesztésre, valamint mellékbüntetésliént orvosi foglalkozásától és a közügyek gyakorlásától egy évi eltiltásra ítélte a büntetőtanács. Csutoros Sándor, harmadrendű vádlottat aljas indokból, felbujtóként elkövetett személyes szabadság megsértéséért egy év és két hónapi szabadságvesztésre, valamint — mellékbüntetésként — a közügyéic gyakorlásától egy évi eltiltásra ítélték. Mindhárom vádlott — a tavaly megjelent amnesztiarendelet értelmében — fele részben mentesül a büntetés végrehajtása alól. Szabadságvesztésüket szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen kell letölteniük. Az ítélet nem jogerős. (pécsi) Az egri Ankli József Ifjú Gárda zászlóalj szerdán rendezte meg egységgyűlését a Fegyveres Erők Klubjában. A gyűlésen a megyei és a városi KISZ-bizottság képviselőin kívül ott voltak a honvédség, a rendőrség és a munkásőrség képviselői is. Bóta György zászlóalj-parancsnok értékelte az elmúlt kiképzési év eredményeit, melyekben dicséretesen bővelkedett a zászlóalj, majd ismertette az 1971. évi feladatokat. A további munkához a fegyveres testületektől és az MHSZ-től még több segítséget kért. A járásivárosi munkásőr-alegység nevében Rácz Imre parancsnok köszöntötte az Ifjú Gárda tagjait, majd Nagy Katalin, a városi KISZ-bizottság titkára átadta a kiképzési évben legjobb eredményt elért kilenc ifjú gárdistának a bizottság elismerő oklevelét Fe'Io«lo szöielke/eíl szul»álti«tás Erdőtelken A hevesi körzeti szövetkezethez tartozó Erdőtelken az idén tovább fejlesztik az üzlethálózatot. A régi dűledező vegyesbolt és a kocsma helyén korszerű önkiszolgáló élelmiszer-háztartási bolt és büfé építését kezdték meg a szövetkezeti építőbrigádjai. Az üzletház építésére 550 ezer forintot fordítanak. Az új létesítményt ez év május elsején adják át a forgalomnak. Még az év első felében korszerűsítik a falu központjában levő italboltot is, amelyet melegkonyhás kisvendéglővé alakítanak át. Elkészülte Után naponta 100 vendég étkeztetését biztosítják. (SZ) Traktorosok „idegenben" Hatvani traktorosok dolgoznak a szihalmi határban. A hatvani termelőszövetkezet saját munkáinak elvégzése mellett segítséget nyújt a szihalmi termelőszövetkezetnek. Jelenleg a hatvani Lenin Tsz hat traktorral dolgozik a szihalmi határban. TÉVED. ÉRTÉLEN ÖTLETTEL lehajol RlCcsfmés hangzik, A BAKANCS NYELVE v KEZEBEN MARAD- ODATESZI MAGA EÍÉ, AZ ASZTALRA. A TANÁCSOS ELÉRT/ A NÉMA VÁLASZT ,A dl Bölcsük József És Imre Gábor regény« irtá CS. HORVÁTH TIBOR RMZOLJy SEBŐK IM°C Leu!Juttasd eszébe ENNEK A VÉN GAZÉN ~ BÉR NEM, HOL VAN/ Á cél — az évszázados szellemi hagyományok megőrzése Többévi gyűjtő, kutató és * elemző munka után elké- % szült és megjelent az Egri •> járás földrajzi nevei című kiadvány. Ebből az alkalomból a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Heves megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnap délelőtt a megyei tanács nagytanácstermében — ünnepi ülést tartott. Az ülésen megjelentek a magyar nyelvtudomány illusztris képviselői, valamint a nyelvészeti búvárkodás megyei kedvelői. Megnyitó beszédében Szalag István, a megyei tanács vb-elnökhelyettese értékelte a kiadvány munkatársainak tudományszeretetét, gondos gyűjtőmunkáját Tamás Lajos akadémikus, a Nyelvtudományi Intézet igazgatója; Bárczi Géza akadémikus, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke, mint a nyelvtudomány aktív művelői köszöntötték az egri járás földrajzi neveinek gyűjtőit, s hangsúlyozták a kiadvány tudományos értékét. A Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ központi bizottságának képviselői elismeréssel szóltak arról, hogy a középiskolások közül egyre többen érdeklődnek a gyűjtő, a kutatómunka iránt, s mind többen segítik az egyre inkább társadalmi mozgalommá formálódó nyelvészeti, közhasznú búvárkodást, az évszázados szellemi hagyományok megőrzését. Ezután Kálmán Béla, egyetemi tanár, a nyelvtudományok doktora tartott nagy érdeklődéssel kísért, színvo- nalos előadást „A magyar helységnévtípusok” címmeL A professzor elsősorban megyénk falu és községneveinek eredetét elemezte. A telek és udvartípusokról Bakó Ferenc, a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgatója tartott előadást « Magyar szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és t megyei tanács naptlapla. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiad)« • Hevea megyei Lapkiadó vállalat. SB*/ felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3 (Pf.: 2J.) Teletop: 12-68.. 12-7S., 20-M.. 24-44 Gyöngyöt: 16-n Terjeszti a Magyar Posta fctőíizetéii *Ü4 Sttr ttÖriU Wk— R» KdiUetUeW toártnajr postahivatalnál és kézoesftönél Indeí.: »063. Havas Mtajai üj'iimmm vénádat Ss*i SwJít? Béaéae etaa & oan> jg&sg£t& Harcsán JózseS, A ködös idő ellenére Nem késnek sokat az autóbuszok Utszakadás Eger és Noszvaj között „Centrum hétfő” Egerben is. „.