Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-22 / 18. szám
Nyomdászutánpótlás VftJlfl fWBCPfWWTHT eeWsör>.Trmn AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI fAHÁCS NAPILAP)A XXII. évfolyam, 18. szám 1971. január 22., péntek KormánvküldöttséüiM a ff na parlam»n’<teit Tizennyolc Ifjú nyomdász jelölt Ismerkedik a szakma fogásaival a Heves megyei Nyomda Vállalatnál. Külön termet rendeztek be számukra, ahol Ács Ferenc irányításával ma >nár a vállalat feladataiból is részt vállalnak. Egyszerűbb szedést munkákkal legutóbb egy hónap alastt közel harmincezer forint értéltet teljesítettek. Az első éves tanulók egyelőre a kézi szedés alapjait sajátították el, de a hároméves tanulóidő végére a bonyolultabb nyomdagépek kezelésére is megtanítják őket, munkájukra majd a jövőben felépülő új egri nyomdában számítanak. Képünkön Ács Ferenc oktató (balról a második), Szekeres Dóra, Somogyi Ilona és üadó István tanulóknak magyarázza a különféle fogásokat. i pincegazdaság a gazdaságirányítási rendszer reformjában eddig is jó hírnevet szerzett a termelés és a technológia hatékony fejlesztésével, a dinamikus kereskedelmi munkával, a kölcsönös megbecsülésen és érdekeltségen alapuló ésszerű ter- mélöi-vevő-partneri kapcsolatok kiépítésével, az anyagi és erkölcsi elismerés fokozott érvényesítésével. Sikerült a pincegazdaság törzsgárdá- ját képzett technikusokkal* mérnökökkel és szaktechnikusokkal megerősíteni. — Mindezek — mint mondotta Dancz Pál igazgató — a mi legértékesebb „tőkéink”, amelyre a jövőben is féltve vigyázunk. A csütörtöki tanácskozáson az új egységvezetők megelégedésüknek adtak kifejezést azért, hogy ezután ebben a korszerű szervezetben folytathatják a tevékenységüket. Fő célként az új területek borgazdaságának fejlesztését határozták meg; ami a termelési feladatok mellett nagymértékben szolgálja az ország egyik legjelentősebb fogyasztói piacának minőségi borellátását. E» ugyanakkor biztonságossá teszi az egri és Mátra alji történelmi borvidék szőlőtermesztését, a megtermelt borok értékesítését A tanácskozáson megállapították, hogy a pincegazdaság előtt megnövekedtek a feladatok, de a közös cél érdekében egyesített erők —• párosulva az, önállósággal és felelőssép';>"i,"Hf>i — hozzásegítik majd a nagyobb koJ-i lektfvát is az HALADÁSUNK ZÁLOGA (3. oldalon) KÉPVISELŐ ASSZON! HATVANBAN (4. oldalon) PEREK ÉS BOTRÁNYOK (5. oldalon) JÖVŐ HETI RADIO- ES TV-MÜSORUNK (7. oldalon) A TÁRGYALÓTEREMBŐL (8. oldalon) (Tudósítónktól): A mezószemerei Dózsa Tsz tagsága csütörtökön, 21-én délelőtt, a művelődési ház nagytermében tartotta meg az 1970. évi zárszámadási közgyűlését, amelyen Dobó Géza, a szövetkezet elnöke adott számot az elmúlt év gazdálkodásának eredményeiről Bevezetőjében hangoztatta, hogy az elmúlt év kedvezőtlen, csapadékos időjárása rendkívül nehéz helyzet elé állította a szövetkezet tagságát, de a tagság éa a vezetőség összefogása, helytállása, az emberi akarat és szorgalom együttesen így is sikeres gazdasági évei «a-edményeaett. A szövetkezei vezetői igyekeztek élni az új gazdaságirányítási rendszer által adott lehetőségekkel s így a jó közepesen gazdálkodó szövetkezeteik szintjén zárták ae évet. A viszonylag kevés földterület ellenére is megfelelő munkalehetőséget és bérezést teremtettek minden Szövetkezeti tag számára. ék időjárás w>t7ior>t]flgrf>galt leginkább a növénytermesztés érezte. Emiatt terméskieséseik, károk adódtak a paradicsom, a cukorrépa és a gabonafélék termelésében. Nehézségek adódtak a szálas takarmány betakarítása idején, ezenkívül ez őszi szántási-vetési munkákat la gátolta a sok csapadék. Nagy segítséget jelentett számukra a Kompolti Kísérleti Intézet szakembereinek patronáló munkája, amely a vegyszerezett flneraoroa kukorica és retekmag termese- tésének eredményeftMi mjm- tatkozoét meg. Igen eredményes, Hwilé mező volt az áftattenyéssté- K ágazat munkája, «rrvaíy többletbevételével pótolta ■ növénytermesztés tieeéeett. A szövetkezet összbevételének 82.8 százalék» az ífftat- tenyésztésből, 32,8 százaiba a növénytermesztésből, 4,4 százaléka pedig egyéb forrásból származott. A baromfinevelés több mint 10 millió forintot jelentett. Az állattenyésztésből származó bevétel u náUié M» mm. ksdmK • Ebben az évben 50 000 új személygépkocsit hoz forgalomba a MERKUR; 42 000 autó a lakosságnak, 8000 a közületeknek jut; az NDK- val, a Szovjetunióval és Csehszlovákiával eddig 33 000 autó szállítására kötöttek szerződést, ■ a többiről is szövetkezet összes bevétele pedig 21 millió volt 1970- ben. Az dlmúlt évben jelentős beruházásokkal bővült, gazdagodott a szövetkezet. Üj irodaházat építettek, több mint kétmilliós beruházással 108 férőhelyes korszerű tehénistállót létesítettek, gépeket vásároltak. A beruházások összértéke az ötmillió forintot is túlhaladta, amelyhez ax állam Is hozzájárult több mint másfél millióé támogatás erejéig. A szövetkezet összes vagyona két és félmillió forinttal gyarapodott, és így már elérts • M 4t f&mÜHÓ forintot, — .m.. . . MS . _ a. a m m m BBOTrWK'clIlCí eSOtt a munkaegység szerinti n/l------*-----ni lAi.1—t _ a..a .a mj azasTui ancien; a Keszspoius- fizetésre. Ez a bérezési rendszer az Idén is kiállta a próbát, a tagság elégedett Az Mén 5 millió 62 ezer forint bért fizettek ki, és egy dolgozóra általgosan 11 ezer SIS forint kereset, illegve jövedelem jut A múlt évben tárgyalnak. Tőkés országokból összesen 6000 kocsit szeI reznek be az idén — közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a MERKUR vezérigazgatója. (Folytatás a 2. oldalon) vételét a szövetkezetbe, köztük többen fiatalok. Dobó Géza tsz-elnök beszámolj át a tagság egyöntetű helyesléssel, egyetértéssel fogadta eL A jelenlevő pártén állami szervek képviselői gratuláltak a «»vetkezet múlt évi jó munkájához és további segítséget ígértek az eredmények továbbfejlesztésébe*. Az éteftmíszergazdaság korszerűsítését szolgáló kormányhatározat alapján nagymértékben megnövekedett za Eger—Gyöngyös vidéki Pincegazdaság eddigi működési területe. 'A Gazdasági Bizottság döntése alapján a pincegazdaság irányítása alá került ugyanis Borsod-Aba- új-Zemplén, Hajdú és Szabolcs megyék pincegazdasági objektumai és jelentős borgazdasági egységei is. Az átvett új területek egységvezetőivel csütörtökön a pincegazdaság központjában ismertette az új szervezet kialakítását, célkitűzéseit és fejlesztési koncepcióit Dancz Pál igazgató. Az igazgató elmondotta többek között, hogy az Eger —Gyöngyös vidéki Pince- gazdaság állandóan gyarapodó, fejlődő nagy vállalat A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a Gazdasági Bizottság határozatával kialakított új szervezetben a pincegazdaságnak jelentős önállóságot biztosított A Ankét Egerben életszínvonal-politikánk aktuális kérdéseiről A megy« vezet* ffmVwóg), pénzügyi, közgazdaság ■aakemberei részére ankétet rendezett csütörtök délután Egerben, a bankszékháx «ngytermében a TIT közgazdaság szakosztály«. Az ankéten az Életszínvonal-politikánk aktuális kérdései címmel Barta Alajos, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára tartott előadást. Előadásában foglalkozóit harmadik ötéves tervünk főbb gazdaságpolitikai eredményeivel, a negyedik ötéves terv céüUtúzéseivwl & dr. Urho Kekkonen fogadásán készült. Dr. Korom Mihá'y sajtótájékoztatója a jogalkotásról Dr. Korom Mihály lgazságügy miniszter csütörtökön a Parlamentben tájékoztatta a sajtó képviselőit az 1971— 1974 közötti időszak jogalkotási feladatai róL Elmondotta, hogy az Igazságügyminisztérium — a többi minisztérium és országos főhatóság tevékeny közreműködésével — elkészítette az 1971—1974-ben megalkotásra kerülő legfontosabb jogszabályok — törvények, törvényerejű rendeletek — programját. Eddig éves kodi- fikációs terveket készítettek, a gyakorlat viszont azt bizonyítja, hogy célszerű hosz- szabb távra szóló jogalkotási programokat összeállítaFelvételünk A Központi Sajtószolgálat kiküldött tudósítója jelenti Helsinkiből: Fock Jenőt és kíséretét várva csütörtökön a finn parlament előcsarnokában néhány kollégámmal együtt Lesikinen külügyminiszterrel beszélgettünk. Finnország külügyminisztere kijelentette: „nagy hatást gyakorolt rám Fock miniszterelnök úr nagy szakértelme a gazdasági kérdésekben.” A finh lapok változatlanul, nagy jelentőséget tulajdonítanak miniszterelnökünk és kísérete vidéki látogatásának. Miniszterelnökünk és kísérete csütörtökön megtekintette a finn parlamentet. A magyar hivatalos személyiségek ezt követően a Finn Nemzeti Múzeum gazdag anyagát nézték meg. Péter János'külügyminiszter a bútorok díszítését látva megjegyezte: „itt sok minden emlékeztet SárközreMások a bútorokon a tulipános ládák motívumait vélték felfedezni A Nemzeti Színházban tett látogatás után városnézés következett. Délben a helsinki városi tanács ebéde* adott Fock Jenő és kísérete számára. Délután a Finn- Magyar Társaságnál tett látogatást a Minisztertanács elnöke és kísérete. Este a magyar nagykövetség fogadást rendezett a Marski Szállóban. Kormányküldöttségünk hivatalos finnországi látogatása pénteken befejeződik, A délutáni órákban érkeznek vissza Budapestre, a Ferihegyi repülőtérre. Idén 50 ezer, 1975-ig 390 — 350 ezer szemSi/gépkocsí Négy mp«ve „«yőiősq'a/dá'a” Mepl'väitedeii felad ok sieti az Ejer - Gyöngyös v.dski P.neegazdaság Képünk tanúsága szerint a nyomdászszakma a lányok körében népszerű, mindössze égy fiú található az osztályban. A nyomdai foglalkozásokra gyakran ellátogat Vágó József né, a gyerekek osztályfőnöke is, aki nemcsak az iskolapadban, hanem a szedőteremben is kedvező véleményt alkothat tanulóiról. (Foto: Pilisy Elemér) fl nehézségek ellenére eredményes ével zárt a mezcszemerei Dózsa Termelőszövetkezet