Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-11 / 290. szám

Félidőnél tart a gyöngyösi sakhm es terverseny A Sebestyén—(Ír. Sallay játszma. A há'térben Józsa Antal és Dobroviczky Ferenc, a megyei sakkszövetség főtitkára, illetve elnöke, a verseny fő irányítói. Egy hete. hogy: Gyöngyö­sön neves mesterek hajolnak a sakktáblák fölé. Izgalmak­ban nincs hiány, van úgy, hogy a versenybíróság .tagjai — élükön Józsa Antal főtit­kárral — azt sem tudják es­te 9 óra tájban: melyik asz­talhoz rohanjanak, hiszen gyakori az időzavar! A verseny a félidőhöz ér­kezett el. Az élmezőnyben a sorrend igen szoro6, az ed­dig veretlen szovjet Maka- rovat dr. Bán Jenő mester látványos mérkőzésen le győzte. A mesterjelöltek kö zött kellemes meglepetés a fiatal, miskolci Lobermayer eredményes szereplése — a GYESE sakkozói közül eddig Demeter István szerezte a legtöbb pontot. A verseny végső kimene­telét illetően nehéz lenne jóslásokba bocsátkozni. Egy azonban biztos: továbbra is nagy küzdelmek várhatók' Nyugodtan állíthatjuk, hogy ilyen magas színvonalú ver­senyt még nem rendeztek Heves megyében. Hétfőn a részvevők látoga tást tettek a Visontai Gép szerélő Üzemben, ahol Izs- vák Antal üzemvezető mu tatta be a gépóriások.it sze relő üzem tevékenységét, majd a Gagarin Hőerőmű megtekintése következett. Ebédre Pfibula Nándor, a Thorez Külfejtéses Bánya­üzem vezetője várta a ven­dégeket. Délután a Mátraalji Szénbányák Igazgatóságának irodaházában Orosz Dezső igazgatóhelyettes fogadta a mestereket, pohárköszöntő­jét e szavakkal fejezte be: — Köszönjük önöknek, hogy ellátogattak városunk­ba, s ha majd a verseny be­fejezése után eltávoznak Gyöngyösről, mondják el: a Mátra fővárosában Is szere­tik a sakkot és a sportág^ mű­velői szeretnének előbbre lépni. Az üzem igazgatósága méltányolja és támogatja a nemes szándékokat. A versenyzők nevében dr. Sallay Roland mester kö­szönte meg a szívélyes ven­déglátást. A versenyre egyébként a Mátraalji Szénbányák Igaz­gatósága, a Thorez Külfejté­ses Bányaüzem, a Gépszere lő Üzem szakszervezeti bi­zottsága és mások értékes tiszteletdíjakat ajánlottak fel, dr. Holló Béla, a gyón gyösi városi tanács elnöke messzemenő támogatásban részesítette a jelentős sport­eseményt, s a Visontai Gép­szerelő Üzem Munkácsy és Bláthy szocialista brigádjai társadalmi munkával segí­tették a verseny rendezőit. Lebonyolították a verseny nyolcadik fordulóját is, amelynek során a következő eredmények születtek: dr Sallay—Fábián 1:0, Lober­mayer—Puhl 1:0, Starosta— Faragó 0,5:0,5, Káposztás— Rigó 1:0, Sebestyén—Deme­ter 0:1, Makarov—Schram­mel 1:0, Gáti—Dr. Bán 0:1. Az élcsoport állása: 1. Maka rov 6,5, 2—3. dr. Bán, dr. Sallay 6—6, 4. Lobermayer 5,5, 5—6. Káposztás, Riga 5 —5, 7. Demeter 4 ponttal. INNEN-QNNAN iü Az Egri Dózsa sportiskolájának szakoszialyai junuar 2-Löl utapö- zo edzőidből ozáson veszne.k részt Turdoson. A sportiskola 'vezetői lehetővé teszik, hogy a táboro­záson azok a tehetséges fiatalok is részt vegyenek, akik pillanat­nyilag meg nem tagjai egyetlen szakosztálynak sem. A táboro­zásra szerdai és szombati na­pokon, de,után 3 órától lehet je­lentkezni a népkerti stadionban. * A megyei labdarúgó-szövetség közli az érdekeltekkel, hogy a december 21-, 22-, 23-ára terve­zett labdarúgóedzői továbbképző taniolyamot — többek kérésére — januárra halasztották. * Az egri városi sportszövetség mellett működő tei meszeloarát- szövetseg, valamint az SZiáT sportbizottsága december 15-én, kedden 17 órakor, az SZMT- székhaz földszinti tanácstermé­ben klubestet rendez. A klubes­ten Ürge László tart diafilm- vetdessel egybekötött élménybe­számolót erdélyi úti túrájáról. * Az MHSZ Dobó István vízi­klubja december 12-én, szomba­ton 16 órakor, Egerben, a Dayka Gábor utca 2. szám alatti helyi­ségében tartja vezetőségválasztó ko/.gyülését. Napix-cnd: 1. A ve­zetőség megválasztása; 2. Film vetítés; 3. A felkészüléssel kap­csolatos teendők megbeszélése A vezetőség kéri tagjait, hogy mindenki vigye magaval tagsá gi könyvét., I • December 20-án rendezi meg az Ózdi Kohász hagyományos or­szágos jellegű Fiedler Cttó úszó­emlékversenyét, amelyen a leg jobb vidéki és fővárosi klubot, indulnak. A röplabda NB ti. női, keleti csoportjának 1970. évi végeredménye: 1. BSE 26 25 1 77:15 51 2. Bp. Ép. 26 22 4 69:27 48 3. Egri Dózsa 26 21 5 66:32 47 4. MTK* 26 20 p 69:28 44 5. DVTK 26 16 10 55:42 42 6. Bp Postás 26 13 13 55:47 39 7. SBTC 26 13 13 49:45 39 8. OSC 26 9 17 37:56 35 9. Kiste renye 26 9 17' 36:57 35 10. Ny. VSC 26 9 17 38:62 35 11. Zaeyvapálf. 26 8 18 38:53 34 12. DEAC 26 8 18 34:60 34 13. Ep. Harisnya 26 5 25 22:69 31 14. D. Kinizsi* 28 4 22 22:69 30 * = 2—2 büntetőpont levonva. Szővetkeoetttnk saezSk®- resztesi telepére ruhakon- fékei ós áruk minősítésében gyakorlott, szakképzett ■ n t a továbbá szalagvezetői mun­kakörben gyakorlott mun­kaerőket sürgősen felve­szünk. Jelentkezés szemé­lyesen. vagy írásban a te­lepvezetőnél. Konfekció Szövetkezet, Mezőkeresztes, Május 1. tér. Olvassa fi QUfiupáqai Szövetkezetünk füzesabo­nyi telepére ruhakonfekciós áruk minősítésében gyakor­lott, szakképzett • n r i sürgősen felveszünk. » . | 1 Jelentkezés: személyesen, vagy írásban, a telephelyen. Konfekció Szövetkezet, Füzesabony, Szihalmi u. 14. Apróhirdetés AZONNALI belépéssel felve­szünk : férfi- és női munkavál­lalókat betanított automata gép­kezelőnek, anyagmozgatókat, gépbeállító- és «erszámlakato- sokat, henger- és furatköszörűst, szerszámedzőt, asztalost, kőmű­vest. Jelentkezés személyesen vagy írásban, a vállalatunk munkaerő-gazdálkodásán. Cím: Csavaripari Vállalat, Budapest, XIII.. Váci út 168. AZ EGERSZALÖKI Vörös Csillag Tsz azonnali belépéssel felvesz traktorvezetőket. Jelent­kezés a tsz irodahelyiségében, Egerszalók. Jelei on1 4. KÖZELI Trabant, vagy 90ft-a4 Fiat-ki utalást átveszek. Győne gyös. Pl. 22. MEGKÍMÉLT Skoda Octavia Super, 62 000 kilométerrel eladó. Gyöngyös, Kossuth u. 5. Szed- mák. OPEL Record, Cl rendszámú, kitűnő állapotban, sürgősen el­adó. Érdeklődni: 12-60 (164 mel­lék) és Szépasszony-völgy. Köd- mön Borozóban, du. 14 órától» Cl rendszámú Simca 1000-es eladó. Megtekinthető vasárnap« Eger, Üttörő u. 3. PORTAS-éjleliőrt. egy fő ka­zánkezelőt felveszünk. KÖZGÉP Eger, Lenin út 263 SZAKKÉPZETT konyhamészá­rost azonnali belépéssel felvesz, Üzemi Vendéglátó V., Eger, Le­nin út 55. 600 négyszögöl szőlő, belterü­leten eladp. Eger, Attila u. 20. ELCSERÉLNÉM Nagybátony, bányavárosban levő 3 szoba­komfortos lakájomat gyöngyösi 2 szobásért. „Modern” jeligére, a gyöngyösi hirdetőbe. KÜLÖNLEGES külföldi gyer­mekkocsi pehelyzsákkal eladó. Gyöngyös, Gazdász u. 1. BÖSENDORFER, Bechstein vagy Stenwai, kizárólag angol mechanikás zongorát vennék. Cím: Skriba Lajos, Eger, Ne­mecz József u. 1. sz. Telefon: 28-26, 8 órától 16 óráig. EGER Egészségház utca kör­nyékén. garázst keresek megvé­telre. Eger, 29-56. telefon. 0 KM-ES Fjat 850 Limousint azonnal, készpénzért veszek La- czlk András, Rózsaszentmárton, Béke 14. KÖZÖLJÜK a kedves megren­delőinkkel, hogy laboratóriu­munk a Dobó «ér ll szám alól elköltözött Cj címünk: Eger* Klapka u *1., irodaház. B. ép„ II. emelet. 40 WATTOS. 4 csatornás gi- táferősítő eladó. Punyl István, Szarvaskő. Fő út 27. ALIG használt német, mély gyermekkocsi eladó. Eger, Csá­kány u. A/12. Kuzman, Az ivádi Dózsa Mg. Termelőszövetkezet keres anyag- és bérelszámolót Követelmény: kőzgazd. technikumi végzettség, illetve tsz-képesített könyvelői vizsga, s 3 évi ( gyakorlat e munkatérületen. Közöljük kedves vevőink­kel, hogy a hatvani OFOTÉUT-BOLT új helyiségbe költözik. Címünk: Hatvan, Horvátit Mihály u. 7. ■% A Kékestetői Ä1 Gyógyintézet %. pályázatot hirdet 2 fő E: 513. kulesámú vizsgázott szakácsi ál­lásra. Az állás azonnal elfoglalható. Jelentkezés személyesen, vagy írásban az intézet gazdasági hivatalában. U itörc-olimpia Gyöngyösön alacsony Szín­vonalú küzdelmet, hozott az úttörő-olimpia sakkverse­nyeinek Heves megyei dön­tője. Ügy tűnik: sok iskolá­ban mitsem tesznek a neve­lők, hogy ez a népszerű, szellemi snort a gyerekek körében isterjedjen ... Eredmények: Úttörő fiúk: j. Nagy Béla (Eger), 2. Kiss István (Gyöngyóssolyn os). 3. Hortobágyi (Párád). Úttörő lányok: 1. Kovács Erika (Pé tér vására), 2. Zsom Anna­mária (Tiszanána), 3. Czakó (Hatvan). Kisdobos fiúk: 1. Asztalos László (Hatvan), 2. Morvái László (Feldebrő), 3. Kádár (Komló). Kisdobos lányok: 1. Gu­lyás Mária (Tiszanána), 2 kovács Mária (Feldebrő), 3. Fazekas Zs. (Tiszanána). Homsfeáeüml vígig» Meaeot«ir3g&ro3?33cin puska lövészversenyekre, ahol jó erymények születtek. A lövészverseny négy rész­vevője nyújtott 85 köregysé­gen felüli teljesítményt. A délutáni órákban nagy Számú versenyző, szülő és részvevő közreműködésével rendezték meg a fiatalok el­méleti felkészültségét bizo­nyító szellemi vetélkedőt. A vetélkedő kérdései a község, az ország és Heves megye fejlődéséről, a X. kongresz- szus anyagából és honvédel­mi ismeretekből állottak, s az adott válaszok a fiatalok jó politikai, honvédelmi fel- készültségéről tanúskodtak, A vetélkedő legjobbjai Krancziczky István, Németh Emil és Salamon Ferenc ér­tékes könyvjutalmakban ré szegültek, A Magyar Honvédelmi Szövetség mezőlárkányi aiap- szervezete fontos feladatá­nak tekinti a honvédelmi előképzést, rendszeresen és tervszerűen foglalkozik a sorköteles fiatalok kiképzésé­vel. Ennek egyik bizonyíté­ka, hogy vasárnap egész na­pos honvédelmi nap megren­dezésére került sor, ahol a fiatalok különféle versenyek, vetélkedők keretében tettek tanúbizonysággot tudásuk­ról, felkészültségükről. A honvédelmi nap kereté­ben a délelőtti órákban ke­rült sor a légpuska és kis­december 11.. péntek Ne várja meg a csúcsforgalmat! Még mss! fc'cirás ailfci! msevásáro ísalja az *lí JOfXüZfli Kivan. Ajánlatunk : HASZNOS AJÁNDÉK: harisnya, zokni, harisnyanadrág, kötött kesztyű, zsebkendő. SZÉP AJÁNDÉK: gyermek, férfi, női habselyem, nylon és szövött fehérnemű. IGÉNYES AJÁNDÉK: francia, angol, NDK-belí. olasz, japán import alsó és felső finom kötöttáru. Az ajándékozás KETTŐS OROM! Most még teljes készletből választhat. Mielőbb keresse fel a ruházati szaküzleteket. Centrum Áruházakat, szövetkezeti szakboltokat, ahol készséggel segítenek ajándékozási gond­jai megoldásában. ESZAKRÖVVKÖT — EGER Szövetkezetünk füzesabo­nyi telepére Éiáíesi megbízható férfi munka- erőt keresünk. Füzesabonyi lakos előnyben. Jelentke- : zés: személyesen, vagy írás- ; ban a telephelyen. Konfekció Szövetkezet. Füzesabony, Szihalmi u. 14. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetet­len, sokát szenvedett, drá­ga jó édesanyánk, FARKAS FERF.NCNÉ temetésén részvétükkel, vi­rágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család j I \

Next

/
Oldalképek
Tartalom