Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
FARKAS ANDRÁS: A szeméimetes erdő Szilieket fedezek fel, Kutató szemeimmel, Zamatolva a tarka Tüneményeket érzem. Hogy a játszma, az Összhang Nekem él, s csakis úgy, itt, Ahogy én figyelem meg, Ahol én kitalálom. Örömöt kirabolni, Örömöt odaadni. Szavak izeit érzi, Tapogatja a nyelvem, Ahogyan buja hangok Kirepülnek a számon, Fogaim közein még Kikacsintva a térre. Hol a gondolat elhagy, Hol a szellem eléri Szabad és őrök útját Öröm ez, öröm újra — Kezeimmel a testek Tömegét fedezem fel, Idegek sokasága Tapogatja az ujjak Hegyein a világot, Közelíti arányok Anyagokra lepárló. Fura méreteit már, S mire jól kikutatta — öröm ez s bizonyosság. De azért az a legjobb, Ha ez így, anyag és hang. Meg a szín meg a formák Nem az elkülönülés, De a tiszta rokonság Örömét mutogatják Nekem és a világnak, Ahogy itt, ez az ősz is, A szemérmetes erdő, Nekem adja a dalt is. ; CSANÁDI JÁNOS? & .sf*” Üzenet MotoraBmmöcés — távoli üzenet Hullámokat rezget A sűrű fény pigincntszem csekkel fedi arcomat Mint rt*. ŰJra telén zúdul a messzeség. A csépié* riadója vagy ebéd em szünetek békés méhxümmSgése közelit szívemhez, — amely teke barázdáival aunyisaas meggyötört? Hát olyan távoli, aa évek erdejében elvesző az Ifjúság? Mert 6 van Itt «■$ |5p& rokon zajaival. $j£jT . 8 az eltűnő idd. *!■***• , Nemzetközi ex libriskongresszus Budapesten Az ex librist, a könyv tulajdonosának nevét megörökítő kisgrafikát, már a könyvnyomtatás feltalálása utáni közvetlen Időkből ismerjük; gyűjteni azonban tulajdonképpen csak a múlt század végen kezdték rendszeresen. Az ex librisek és gyűjtői száma állandóan nőtt, de a különböző országok gyűjtői és művészei közt csak ritkán került ’ sor személyes találkozásokra. Az elszigeteltségen segített az ex libris-gyűjtők kongresszusainak a rendszeresítése. A kongresszus megrendezésének gondolatát dr. Gianni Mantero olasz építész, a világ legnagyobb mai ex libris-gyűjtője vetette feL Javaslata kedvező visszhangra talált. Legelőször az osztrák gyűjtők jelentkeztek, ■ ők dolgozták ki Manteróval együtt a rendezvény programját. Az 1953-ban, Kufsteinben megrendezett I. nemzetközi ex libris-kongresszuson hét országból 63 gyűjtő és művész vett részt Szocialista ország első ízben 1961- ben kapott megbízást a — VIL — kongreszus megrendezésére. Ennek Lipcse, a német könyvművészet egyik centruma adott otthont, ahol már a magyar gyűjtők is képviseltették magukat A 2L, krakkói találkozón határozták el, hogy azontúl kétévenként rendeznek kongresszust, felváltva a szocialista és kapitalista országokban. 1966-ban, Hamburgban a magyarok grafikai mappáJozef Szuszkewicz, lengyel művéss bmetneti ex I Ja — akárcsak Krakkóban — osztatlan elismerést aratott A következő rendezvény színhelye szocialista ország lett volna, a világ nagy gyűjtői azonban úgy döntöttek, hogy a kongresszust, dr. Gianni Mantero előrehaladott korára való tekintettel lakóhelyén, Comóban rendezik meg. Ez volt mind ez ideig a legsikeresebb! 17 országból 260 művész és gyűjtő sereg- lett össze, közöttük 12 magyar. Ekkor bíztak meg bennünket, a következő, XIIL kongresszus megrendezésével, amelyre november 5—8. között kerül sor. Előkészítése nagy feladatot rótt a Kisgra- fika Barátok Körére, amelynek tagjait a Művelődésügyi Minisztérium, a Művészeti Szakszervezetek Szövő a Kultúrkapcsolatok Int s egyéb szervek ha anyagi és erkölcsi tál tás ban részesítette. Az sülét három nemzetke libris-pályázatot hjr Bartók Béla, Budape szőlős-boros témakörbí rendezvények közül k a nemzetközi ex librii lítás az Ernst Múzeumi régi magyar ex librise mutatója a Nemzeti t'v".fiúmban. Két kiadvány gyár grafikai mappa 3’ vész metszeteivel és nemzetközi több nyeli ; libris-évkönyv) teszi emlékezetessé a búd kongresszust. Galambos Fei Az éjjeli vihar után most aprő szemű eső esett. Meleg, de friss a levegő. Ezen a délelőttön senki sem tudta, miért énekelnek olyan harsányan a madarak: emberi természetük lenne, s felszabadultan a fülledtség alól, örömmel hangoskodnak, vagy csak félelmüket leplezik a zajjal? Amióta az április szerepét átvette a május, az élőlények, akár a teremtés kezdetében, magukra lettek utalva megint. — Most majd kiderül, ki mire képes! — gondolta Vencel, és a saját gondolatától máris vidámabb lett. Nem mintha oka volna rá; de hát fogadjuk közönnyel a balszerencsét, így nem ő, hanem mi mérünk őrá büntetést... Jó napja lesz, mindenre eszébe jut valami odaillő aranymon- éks. Mit fog szólni Mártái Vencelnek minden barátja Márta nevű lánynak udvarolt, ő meg addig gúnyolódott ezen, amíg a sorsukra jutott. Mit bánta ezt most. Egyensúlyozgatni kezdett a járda szélén, hirtelen lövések csattantak a közelből, megnyílt a céllövölde. Majdhogynem megállt bámészkodni. Márta most se késett, összehúzott szemmel figyelte, ahogy a fiú átvág az útkereszteződésen. — Láttam a villámot — mondta köszönés helyett. — Van, aki fél tőle. — Buta — mondta a lány — a dörgéstől félnek, nem tadod? Elindultak. Az egyik mellék utcából megfontolt lassúsággal három locsolókocsi gördült ki, sem törődve az esővel, vízsugarai védelme alatt előrenyomultak. — Tankok — mondta Vencel. — Nem! Nagymosás a mi tiszteletünkre. Szaladni kezdtek a kocsik után, Márta sarüja csattogott a kövön. Kisütött a nap, ők meg futás közben kiáltoztak. — Ahil-fölffl víz? «— ördög veri a feleségét! — Szivárvány is lesz, de Jő! A lány megállt, félrehajtotta a fejét; — Nem lesz szivárvány. — Miért ne lenne? — A városban nincs szivárvány. — Soha? — kérdezte reménykedve a fiú. Továbbmentek, lassan. A locsolókocsikat már nem is látták. Biztos elszáradt a vizük, és most zörögve vonulnak kiürült, rozsdás tartályok. — Volt kakas? — kérdezte Mária. — Nem volt. Ma éjjel nem volt kakas. — Hogyhogy? — Nem tudom. Talán a vihar miatt — Te szegény — mondta Márta és mosolygott, — ha nem szól a kakas, akkor meg a vihar miatt nem alszol. — Engem a vihar nem zavar. — Aludtál? Egész éjjel? — Mint a bunda. — Az egész város virrasztót! A gyárakban és az irodákban kialvatian, gyűrött arcú emberek szenvednek, te meg aludtál. — A szabadság első napja — kiáltotta Vencel, — alvás a viharban. Képzeld, ha nem megyek most szabadságra, én is gyűrött arccal szenvednék a gyárban. — En meg a kórházban — mondta Márta. — Es a főnővér még gyűröttebb arccal1 utasítgatna. A Gellérthegy lábához értek. — Milyen üresek az utak — mondta Márta. — Utánam, indulj. Néhány méterre már maguk alatt hagyták a várost Lépcsőzetesen egymásra következő kis parkok és játszóterek következtek. Csend és üresség, csak az egyik homokozóban állt fel egy kisgyerek, s üdvözlő mozdulattal magasra emelte a játéklapátot, mikor meglátta őket — Az előőrsök a helyükön vannak — mondta elége- letten a fiú. De Márta most nem nevetett. A gyerek nem vicc, a gyerek nagyon komoly dolog, ez volt az arcán. — őserdőben vagyunk — suttogta inkább izgatottan.— Az első ember a múltban. Vencel körülnézett — Civilizált az őserdő — biggyesztett — nincsené állatok. — De vannak. Jönnek és fölfalnak. Repüljünk el! — Én kakas vagyok, nem tudok repülni. Csak cs tatom a szárnyam. — Akkor fölfalnak. — Jó étvágyat. Vencelnek lassan elpárolgott a jókedve. Hogy : ezt megmondani? Hülyének fog tartani. Ha egy-egy fordulónál lenéztek, alattuk már bor zott a város. Tompán hallatszott a zúgása, erősebb mégis halkabban, mint odalent Még egy lépcsősor 1 kezett, aztán fönt voltak, az emlékmű talapzatánál, földiek mászkáltak körülöttük, fényképezőgép lógott a kukban. Márta hátat fordított nekik, a korláthoz ment és ; benézett a várossal. — Szép — mondta. — Ezeknek a külföldieknek főleg. Akik nem ! élnek. És nem érzik, hogy milyen füst van. És nem 1 a világ legcsúnyább béirházait — Akkor is szép. — Föntről — mondta a fiú makacsul. Márta megpördülit maga körüL — Nem baj, úgyis elutazunk. Vencel nyelt egyet — Az nem is olyan biztos — mondta. Sületlenül zott nagyon. — Hogyhogy? Megvesszük a motort és usgyt — Usgyi. — Usgyi hát! — kiáltotta Márta vidáman. Aztá hallgatott, látta, hogy Vencel komoly marad. — Mi történt? — kérdezte és megfogta a fiú kéz — Nincs motor. — Miért? — Befizettem mindent, minden pénzemet — Hova a csudába? Minek? — Déltengeri útra egy óceánjáróvaL Nápoly, T Afrika — mondta mérgesen Vencel. Aztán hozzátett Sőt, ennél is furcsább helyre: lakásra. — Márta csodálkozva nézte. — KISZ-lakásra, OTP-vel — tette hozzá gyorsa Igen, nem bírom már azt az albérletet Tudd meg, vo kas. Egész éjjel bömbölt Az már nem kukorékolás, h bölénybőgés. Elhallgatott, oldalról a lányra pillantott — No, mit szólsz ehhez? — Márta magasra vonta a szemöldökét. — Miféle lakás lesz az? Egyszemélyes? Vencel zavarba jött, nem szólt semmit — Hát mondd már, kivel fogsz ott lakni, abban kásban? Kivel beszélted ezt meg? — folytatta a Ián tatlan hangon. — Miért neked van lakásod? — kérdezte Vence Kipukkadt belőlük a nevetés. — Mit szólnának ezek a külföldiek, ha egy nagyo korókolnék? — mondta aztán a fiú. — A úgyse tudsz te olyan szépen, mint a kaki Intette le Márta, és ebben aztán megegyeztek.
