Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-01 / 257. szám

A megyei pártértehesletről jelentjük (Folytatás az S. oldalról.) Ajánlás a pártszervek és alapszervek további feladataira A snociahzmus építésének »oron levő feladatai — ezen belül a IV. ötéves terv si­keres teljesítése — megköve­telik, hogy újabb erőfeszíté­seket tegyünk a pártszervek és alapszervezetek munkája hatékonyságának fokozására az élet minden területén. A lehetőségeket még jobban ki kell használnunk, újabb tartalékokat kell feltárnunk, tovább kell fejleszteni a párt politikai és gazdaság- szervező tevékenységét A megye pártszervei és szer­vezetei az elkövetkezendő időszakban még céltudato­sabban törekedjenek a párt politikai irányvonala és alapvető határozatai haté­konyabb érvényesítésére, a párt vezető, irányító és el­lenőrző szerepéneik biztosí­tására. Továbbra is átgon­doltan és tudatosan foglal­kozzanak a területükön je­lentkező minden lényeges politikai kérdéssel. S. A gazdaságszervező munka terén: a) A pártszervek és párt- szervezetek segítsék általá­nossá tenni azt a felisme­résit, hogy a társadalom anyagi forrásai, a lakosság élet- és munkakörülményei csak úgy növelhetők, aho­gyan javult a társadalmi munka hatékonysága. b) Gazdaságpolitikai cél­jaink elérése érdekében a dolgozók politikai és szak­mai felkészültségét alkal­massá kell tenni gazdasági lehetőségeink hasznosításá­ra, a korszerű technika al­kalmazására, a munka ered­ményességének javítására, a munka termelékenységének fokozására. c) A vaUalafokh, szövetke­zetek és intézmények párt­szervei és pártszervezetei rendszeres és folyamatos elemző és ellenőrző tevé­kenységgel tárják fel terü­letükön a fejlődés új lehe­tőségeit és a politikai mun­ka eszközeivel segítsék az új lehetőségek kiaknázásának eredményességét d) A pártmunka a Jövő­ben is segítse elő a válla­latok belső mechanizmusá­nak tökéletesítését, a kor­szerű vezetési, szervezési el­vek és gyakorlati módszerek alkalmazását a hatásköri elvek realizálását, a gazdál­kodás szervezettségének fo­kozását e) A pártszervezetek kísér­jék figyelemmel és értékel­jék a gazdasági vezetők munkamódszerét igényeljék és bátorítsák a dolgozók ak­tivitását és segítsék a köz­érdekű hasznos javaslatok megvalósítását 2. A kulturális, tudományos és ideológiai munka terén i sfr A nevelőmunka terve­zésénél szervezésénél, irá­nyításánál abból kell kiin­dulni, hogy a társadalmi, gazdasági, politikai és kul­turális ellentmondások okai­nak feltárása, megszünteté­sük feltételeinek megtalálá­sa tudományosan megalapo­zott, mélyreható megyei, he­lyi elemzést megértésük ma­gas fokú eszmei-politikai műveltséget is kíván. A pro­paganda hatékonysága növelé­sének útja a terület szakma és műveltségi szint szerint differenciált helyi propagan­da fejlesztése. Eszmei-politi­kai nevelő tevékenységünket jobban összhangba kell hoz­ni a társadalmi struktúra változásai vaL b) Az előttünk álló felada­tok megkövetelik, hogy min­den szinten összehangolt po­litikai tömegmunka folyjék. A párt politikájának, a bel­politikai ás nemzetközi ese­mények okainak és össze­függéseinek, a nemzetközi munkásmozgalom helyzeté­nek magyarázása egyfelől és a dolgozók véleményének megismerése és hasznosítása másfelől — a politikai tö­megmunka célja és tartalma, ami nélkül nem lehetséges a dolgozók aktív bevonása politikánk, törekvéseink megvalósításába. Az eddig rendszeresen alkalmazott formák mellett a pártcso- port-rendszert és a szocialis­ta brigádokat jobban kell igénybe venni a tömegpoliti­kai munka fejlesztésére. Ér­vényesíteni kell minden párttaggal szemben azt a követelményt, hogy a párt politikáját képviselje. c) A szocializmus építésé­nek jelenlegi szakasza meg­követeli, hogy az erkölcsi nevelést az eszmei-politikai tevékenység elválaszthatat­lan részeként kezeljük. Fo­kozottabban tudatosítani kell, hogy a szocializmus ■Bm. november U olyan embertípust Igényei, aki úgy végzi — lelkiisme­retesen, aktívan, odaadóan — a maga munkáját, hogy közben a társadalom életé­nek egésze érdekli, országa életét a szocialista világ­rendszerrel, a forradalmi világmozgalommal összefüg­gésben, szemléli, akit a világ, az emberiség sorsa is sze­mélyében érint. d) A tudományos világné­zet terjesztése és a vallásos világnézet ellen folytatott eszmei harc területén to­vábbra is az a legfontosabb feladatunk, hogy helyesen egyeztessük össze a vallásos tömegekkel való politikai együttműködés követelmé­nyeit a tudományos világné­zet következetes képvisele­tével és meggyőző terjeszté­sével. e) Az oktatási igazgatóság törekedjék a pártszervező, agitációs, propaganda- és ká­dermunka elveinek és mód­szereinek gyakorlatias, elmé­leti rangú oktatására. Sokol­dalúan vegye ki részét a me­gyében folyó elméleti kutató- és nevelőmunkában, a káde­rek képzésében, továbbkép­zésében. Számdljon azzal, hogy az alapképzés mellett minden szinten növekvő az elméleti-politikai továbbkép­zés jelentősége és nagyság­rendje. f) A Népújság és az üze­mi mozgalmi lapok legyenek a szocialista közvélemény ki­fejezői, mértéktartó hangon, megalapozottan, határozot­tabban töltsék be szerepüket a hibák és hiányosságok fel­tárásában. bírálatában. Mun­kájukból küszöböljék ki az esetenként előforduló szen­zációhajhászást, a formaliz­must, a felületességet g) A következő években is a közoktatás további fejlesz­tésén kell munkálkodnunk. Az eszmei-politikai nevelő­munkát erősítve teremtsük meg az oktató-nevelő mun­ka egységét. Az azonos tí­pusú iskolák között fokoza­tosan szűnjenek meg a ma még jelentős színvonalbeli különbségek. Különös gond­dal Ml foglalkozni a fiaikat dolgozók gyermekeinek okta­tásával, nevelésével, ehhez biztosítsuk a gazdasági, szo­ciális és pedagógiai feltétele­ket h) A közművelődés az esz­mei-politikai nevelőmunka egyik jelentős, de még nem eléggé kihasznált területe. A közművelődés fejlődése az egyéniség kibontakozásának, a szocialista demokrácia erő­södésének, a termelési kultú­ra emelkedésének elengedhe­tetlen eszköze. Mind az ál­lami, mind a vállalati forrá­sokból többet kell biztosítani a felnőtt lakosság oktatására és művelődésére, mindenek­előtt a munkástelepülések megfelelő művelődési intéz­ményekkel vaW ellátására, az ifjúság művelődési igé­nyeinek kielégítésére. Az ok­tatási és művészeti, valamint a tudományos intézmények céltudatosabban szolgálják a felnőtt lakosság művelődését, kultúrálódását. i) Nagy gondot kell fordí­tani a párt tudománypoliti-' kájának érvényesítésére. Me­gyénk sajátos körülményei között ez elsősorban a tudo­mányok eredményeinek gyors és hatékony alkalma­zását, felhasználást jelenti, ugyanakkor ösztönözni és se­gíteni kell a tudományos in­tézetek, valamint a munka­helyi kutató-, tudományos munkát. 3. Az állami és tomegszervezetl munkában : a) A tanácsok pártirányí­tása keretében a pártszervek folyamatosan kísérjék figye­lemmel a tanácsi szervek munkáját, vizsgálják annak társadalompolitikai kihatá­sait Segítsék elő, hogy a ta­nácsok, mint a szocialista állam helyi és területi szer­vei, népképviseleti és önkor­mányzati jellege fokozatosan erősödjék és minden szin­ten váljanak a terület fej­lesztését koordináló testüle­tekké. Az előttünk álló években Is állandó, nagy jelentőségű feladat a szocialista demok­rácia érvényesítése, a bürok­rácia elleni következetes harc, a törvények betartása és betartatása, a dolgozók fo­kozottabb bevonása az álla­mi életbe. b) A belügyi, igazságügyi pártszervezetek segítsék és ellenőrizzék a jogpolitikai elvek érvényesülését. Mun­kájukkal segítsék elő a bűn- cselekmények megelőzését szolgáló intézkedések terv­szerű kidolgozását, az elkö­vetett bűncselekmények tet­teseinek gyors felderítését és a felelősségre vonás diffe­renciálását. Az állampolgárokkal való kapcsolat elmélyítése érdeké­ben állami szerveink bizto­sítsák a hozzájuk érkező pa­naszok, bejelentések, kérel­mek gyors, kultúrált, szak­szerű elintézését. c) Minden szinten tovább kell javítani a szakszerveze­tek munkastílusát, munka- módszerét. A választott szer­veknek részletesen meg kell ismerniük és a gyakorlat­ban eredményesen alkal­mazniuk a megnövekedett hatás- és jogkörükből adó­dó feladatokat. Jelentősen fokozni kell a szervezetek eszmei-politikai, nevelő, felvilágosító munká­ját, agitációs és propaganda- tevékenységét is. d) A pártszervek és szer­vezetek a KISZ pártirányí­tása hatékonyságának növe­lésével biztosítsák, hogy a KISZ kommunista, valamint tőmegszervezeti jellege to­vább erősödjék. A KISZ- szervek és szervezetek mun­kájuk tervezésénél az egész tevékenységük során töre­kedjenek arra, hogy e kettős jelleg egysége egyre jobban érvényesüljön. Munkastílusuk fejlesztésé­vel, káder- és szervezeti helyzetük erősítésével te­remtsenek mozgalmas, az ifjúság igényeinek, életkori és rétegsajátosságainak job­ban megfelelő KISZ-életet. e) A Központi Bizottság határozatának megfelelően a pártszervek és alapszerve­zetek foglalkozzanak rend­szeresen a nők helyzetének időszerű kérdéseivel, kezde­ményezzék és koordinálják az állami szervek és tömeg­szervezetek ez irányú intéz­kedéseit. f) Az illetékes pártszervek, a munkásőr egységparancs­nokokkal együttműködve, az érvényben lévő vezető párt- szervek határozatai alapján fokozzák a munkásőrség esz­mei, politikai, erkölcsi egy­ségét, valamint fegyelmét. A pártalapszervezetek vezető­ségei a munkásőr jelöltek kiválasztásánál körültekin­tőbben járjanak el. Fokozott követelményeket kell állítani a parancsnoki és törzsmunka színvonala emelése érdekében. El kell érni, hogy a munkásőrség országos parancsnoka által előírt feladatok maradékta­lanul és eredményesen meg­valósuljanak. g) A pártszervek és szer­vezetek a megye sportmoz­galma eredményesebb előre­haladásához az ott dolgozó kommunistákon keresztül nyújtsanak hatékonyabb se­gítséget A párt- és KISZ-szervek és szervezetek az illetékes •portszövetségekkel, illetve sportegyesületi vezetőkkel, valamint edzőkkel együtt­működve fokozottabban se­gítsék a sportolók eszmei­politikai, erkölcsi, hazafias és internacionalista, világné­zeti fejlődését, nevelését h) A Hazafias Népfront­mozgalmat tovább kell fej­leszteni, még hatékonyabban fel kell használni a népi­nemzeti egység további erő­sítésére, a lakosság minden rétegének mozgósítására & szocializmus építésének fő feladatai érdekében. Fel kell lépni a népfrontpolitika lé­nyegét tudatosan elferdítő, vagy meg nem értő nézetek ellen, türelmesen és rend­szeresen magyarázva, hogy a népfront a szocializmus felépítését célzó, a társada­lom valamennyi osztályát és rétegét magában foglaló po­litikai tömegmozgalom. 4. A pártéletben a) Továbbra is nagy gon­dot kell fordítani a párt munkás-paraszt jellegének erősítésére. Ennek érdekében a tagfelvételt célzó tervsze­rű nevelőmunkát elsősorban a munkások és a termelő­szövetkezeti parasztság kö­rében kell kifejteni. Átgon­doltan és körültekintően szükséges törekedni tovább­ra is a párttagok körében a nők és fiatalok arányának javítására. A tömegszervezetek és tö­megmozgalmak tevékenysé­gére a párttaggá nevelés vo­natkozásában is jobban kell támaszkodni. b) Tovább kell növelni a választott pártszervek szere­pét, biztosítva, hogy a kol­lektív vezetés gyakorlatának erősítése párosuljon a sze­mélyi felelősség hatéko­nyabb alkalmazásával min­den szinten. Tovább szüksé­ges erősíteni a párton be­lül kialakult nyílt, őszinte vitalégkört. Fel kell lépni a bírálat elfojtóival, az intri- kusokkal szemben. e) A pártszervek és szerve­zetek munkastílusát, elvi elemző és irányító tevékeny­ségének eredményességét a társadalmi-politikai élet te­rületein élért fejlettségi szinten megfelelően kell ja­vítani. El kell érni, hogy a párt­szervek és szervezetek csak a hatáskörükbe tartozó, lé­nyeges kérdésekkel foglal­kozzanak. Következetesen ér­vényt kell szerezni annak az elvnek, mely szerint a párt politikájának és határozatai­nak a különböző szervekben történő végrehajtásáért az ott dolgozó kommunisták a felelősek. d) Biztosítani kell, hogy a káderpolitikai elvek követ­kezetesebb érvényesítése, a kádermunka jelentőségének megfelelő szerepet kapjon minden pártszerv és szerve­zet tevékenységében. Káder- munkánk gyakorlatát az emberek iránti bizalom, az őszinteség, a szocialista em­beriesség, a szigorú objekti­vitás, ugyanakkor a követel­mények további fokozása jel­lemezte. Elengedhetetlen kö­vetelmény, hogy a káder­munka a vezetői tevékeny­ség szerves részévé váljék az élet minden területén. A vezető posztokra történő kiválasztásnál — a követel­mények érvényesítésével — az eddiginél jobban kell tá­maszkodni a helyi káderek­re, valamint a nőkre és a fiatalokra. Továbbra is ér­vényesíteni kell azt az él­vet, hogy a pártfunkciót kivéve — bármely beosztást párton kívüli is betölthet, ha a követelményeknek meg­felel. Az eddigi pozitív tapasz­talatokra támaszkodva — a vezetők stabilizálását sem sértve — a jövőben is alkal­maznunk kell a különböző területek között a káderek tervszerű cseréjét. e) A pártszervék és szerve­zetek az eddigieknél nagyobb gondot fordítsanak a dolgo­zó tömegeket tömörítő szer­vezetek munkájára, tovább­fejlesztve önállóságukat és felelősségüket. Továbbra is törekedni kell arra, hogy minél több párttag folytas­son aktív tevékenységet a tö- megszervezetekben. Biztosí­tani kell, hogy a párttagok­nak ezt a tevékenységét minden szinten a pártmunka szerves részének tekintsék, más pártmunkával egyenér­tékűnek ismerjék el. f) A pártszervek és párt- szervezetek törekedjenek ar­ra, hogy a pártfegyelmi munka még inkább a párt­munka szerves részévé vál­jék. A pártbizottságok foko­zottabban segítsék az alap­szervezetek ez irányú tevé­kenységét. A pártélet lenini elveinek, a párt vezető szerepe, a pártegység fokzottabb ér­vényesítése érdekében mun­kánkban az eddiginél ered­ményesebben kell felhasz­nálni a pártfegyelmi munka eszközeit. Határozottabban kell fel­lépni a párthatározatok vég­rehajtását elhanyagoló, a párt tekintélyét magatar­tásukkal sértő párttagokkal szemben. A megyei pártértekezlet felhívja az újonnan megvá­lasztott megyei pártbizottsá­got, hogy a X. kongresszus határozatin alapján dolgozza ki a’ következő négy évre szóló feladatokat tartalmazó határozatot és gondoskodjék annak végrehajtásáról. fwvauuk a küldöttek.*,

Next

/
Oldalképek
Tartalom