Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
\z élet vonatán... Tartsatok kommunistának! — szavaim én az egészéle* lemmel igazoltam... *■ (Jevtusenko) Karanyict József egri vasúti főintézőt a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki, kitüntetését az Országházban az Elnöki Tanács elnökének kezéből vette át... Különös öröm az, ha valakiről a szívünkkel Is írhatunk. S Karanyicz József neve mindig a belső húrokat mozdítja meg bennem, ötvenegy éves. Magas, sovány, szikár ember. Egy őzlelkű Góliát Hús és vér munkás. Ha szól, szaval a valóság Ízeivel teltek. o O O O ”T-i „Az én apám napszámot volt, mezei munkán, meg a vasútnál is. Tízéves korom óta vele Jártam summáskod- ni. Ez nem volt könnyű, gürcölni kellett, mivel a szükség rákényszerített. Pályamunkán is volt apám, s én ott Is csak mellette jártam. Hónapokat dolgozhatott csak, esztendőről esztendőre. Nem volt protekciója, ezért nem véglegesítették. Aztán anyám Is meghalt elég korán, nehezen éldegéltünk. Midőn bevonultam katonának, s elérkezett az embertelenség ideje, bizony, kétségbeesetten vonszolódtunk a háború országútján. Parancs hajtott, az ellenkezőnek pedig könnyen hátába szaladt a golyó. Én áttűrtem az egészet, mégpedig sérülés nélkül. 1942-ben dobtak a frontra. Mindjárt fogságba is estem a 14. magyar gyalogezred sírjánál, a szovjetek nagy, doni áttörésénél. Hat év után jöttem haza falumba, Nagytályára. Nem voltam én tanult ember, nekem az életet és a munkát tanították. Végigmentem én mindenen azért a tudásért, amit az élet meg a munka adott nekem. Fogságom éveiben aztán olyan új dolgokkal kezdtem megismerkedni, ami máig tartalmat és értelmet ad sorsomnak, az élet gondjai között is. A marxista, kommunista eszmék voltak ezek. Jártam antifasiszta iskolába, kiképeztek bennünket a partizánharcra, csak a bevetésünkre nem kerülhetett sor, mert közben felszabadult Magyarország. Akkor jelentkeztem többedmagammal a kommunista pártba. Az én jelentkezési lapomat elküldték Nagytályára, de mikor hazatértem és érdeklődtem a pártirodán, semmit se tudtak felőle. Írok is most a kongresszusnak, igazolják párttagságomat 45-től kezdődően, mert arról, hogy az akkori jelentkezési lapom elkallódott, nem én tehetek. Élnek még tanúk sokan, akik emlékeznek erre. Kirovgrád környéki táborban laktunk. S ha él még Mazurenko inspektor és a parancsnok, Zsolgyov száza- Ana, biztosan emlékeznek NKordista brigádunkra; Gál Péter brigádvezetőre, aki ma honvéd alezredes, András Palira, Kalocsáról, Németh Karcsira, Bakonybélről, Gál Jánosra Disznóshorvátról; de emlékezniük kell Karanyicz Jóskára is, Nagytályáról. Mindig 200 százalék fölött volt a mi teljesítményünk. Nem is voltunk mi igazi hadifoglyok. Szabadon járhat- tunk-kelhettünk, minden évben kiadták a három havi pihenő szabadságot, s levonások nélkül, tisztán megkerestük a 600—800 rubelt, saját magunkat eltartottuk. Egy osztrák katona a portrénkat is megrajzolta grafitceruzával, s kiállították azokat a tábor főhelyén, hadd lássa mindenki. Nem volt nekem rossz sorom, kihízva, nyolcvanöt kilósán jöttem haza. Másnap már a pártlrodán voltam. Ahogy mondtam, a táborból küldött jelentkezésemről semmit nem tudtak, elkallódott az a papír, 1948- at írtak akkor. A két párt egyesülése. Tagzárlat... Csak 1949-ben lehettem tagjelölt. S egy év múltán engem választottak meg a pályafenntartási alapszervezet párttitkárává. Én voltam az MDP első párttitkára a pályafenntartásnál. Mert a vasúthoz tértem vissza, ahonnan a háborúba elvittek. Nem dicsekvésként mondom, én voltam az első kitüntetett vasutas is. A kitüntetést nem politikáért kaptam, hanem a szorgalmamért. Az osztálymérnökség első pályamunkása voltam én 1949-ben. Élmunkás. 1930-ben már sztahanovista kitüntetést kaptam. Azután- kiválódolgoző-jelvényl 51— 52—53-ban. 1954-ben pedig „Érdemes vasutas” lettem. Közben elvégeztem a hetedik-nyolcadik osztályt is, pótolva a kényszerűségből elmulasztottakat. Majd pártiskolára küldtek, i utána függetlenített munkatársnak kineveztek a MÁV-igaz- gatóság politikai osztályára. Itt tevékenykedtem 1958-ig, akkor Egerbe helyeztek át. Nehéz, megpróbáltató idő volt az. Feleségem betegen a kékesi szanatóriumban, s két fiam a nagyanyjukkal. Még házasságomban is vasutas hagyományt követtem: árvalányt vettem el, kinek, míg élt, pályaőr volt az apja. Egy héttel az ellenforradalom kitörése előtt hoztam haza beteg asszonyomat. Micsoda asszony volt az! Betegen lábadozva is elhozta utánam az ebédet Kálba, hol kihelyezett politikai megbízottként működtem. Itt ért az ellenforradalom. Lefogtak, ám a vasutastársak kimentettek a gazok kezéből, nem engedték, hogy bajom essék. Majdnem halálra értem haza, mert „valaki” a feleségemnek azt telefonálta, hogy agyonlőttek. Szörnyű szívroham lepte meg, s ha orvos nincs, végez vele. Itt voltam a lerombolt egri nagyállomás átépítésénél, s itt dolgozom azóta is. Heted- magammal alakítottam meg a pártot, engem választottak titkárrá, s ezt a tisztséget 1957. óta viseltem. Régóta kértem már a felmentésemet, de mindig újra és újra megválasztottak. A hallásom erősen megrestült. Légnyomást kaptam, azért. Hát nem furcsa ez az élet? A háború poklából sérülés nélkül szabadultam, s a legbékésebb időben elért a baj. És megtört a másik balesetem is. Nem hallottam meg a motor hangját, leléptem az úttestre, és ... kórház, csontforrasztás. Harminc százalékos rokkant vagyok a lábamra. És elért a legszörnyübb csapás is, mikor feleségemet temetni kellett. Maradt két fiam: a nagyobb 20 éves, villamosipari technikus és egyetemet végez; a kisebb most harmadikos gimnazista. És én tartom el 80 éves anyósomat is. Ma is pártvezeíőségi tag vagyok, s rvező titkár és j propag»T' ’’'via. Elvtársaim 1 nem ac! k meg nv m a. végleges felmentést, hiszen I tudják: nem élhetek meg pártmunka nélkül”,.. o o o o Ha valaki kiemelkedik, gyakran elfelejti, honnan jött, a kisemberek, ha nagyok lesznek, elszédülnek. Gorombák. Karanyicz József mindig megmaradt egyszerűen embernek. Sosem használta ki privilégiumait. Ha valamit is adtak neki, mindig azt mondta, „csak akkor adjátok, ha megérdemlem”, ezzel tudott társai között maradni. Elvégezte a MÁV tisztképző iskolát, s a marxista esti egyetemet is. Ám semmi rangjára nem oly büszke, mint erre az egyre: pártmunkás! Mindig megtette a magáét, amivel megbízták, amit elvártak tőle. De nemcsak ennyit tett — hozzáadta tiszta emberségét is. És szívével is jelen van munkájában. Ember ő. Kommunista. S ezt valóban egész eddigi életével igazolta. ^ Pataky Dezső Szerelik az óriás turbinát^ZrS.^ szereldéjében megkezdték az első magyar 200 megawattos óriás turbina alkatrészeinek összeillesztését. Az év utolsó heteiben összeszerelik a hatalmas berendezést és sor kerül * a próbajáratásra is. Az óriás turbina alacsony nyomású forgórésze és a kisnyomású előtét forgórésze nemrég érkezett vissza Svájcból, ahol a különleges próbák közben jól vizsgáztak az alkatrészek. (MTI-foto — Bánt István) Aki leadta a lövést az Auróra cirkálóról — Ma JevdoHm Ognyevről, a* Aurora legendás tüzérírányzójáról mesélek nektek, aki a ti íőldltek, gyerekek! — mondta a tanító megremegő hangon. Felmorajlík a kis csapat, kérdések záporoznak a tanítóra. S ö nyugodt hangon válaszol; — Sajnos, földink további sorsáról semmit sem tudunk. De tudjátok-e, ml volt a jelszavuk azoknak, akik utat törtek az Ismeretlenbe, az Északi-sarkra, meg a sivatagokba, a hegyekbe? „Keressünk és találjunk, harcoljunk és ne csüggedjünk!" Jó jelszó, Igaz; gyerekek? Van valami javaslatotok? — Keressünk és találjunk, harcoljunk éa ne csüggedjünk! Azon az esős napon a Rosztov megyei proletarszki járás egyik falusi iskolájának tanterméből elindult a vörös nyomolvasók nemes mozgalma. A gyerekek levelet írtak leningrádi barátaiknak. Hisz ez a város a forradalom bölcsője. Az ott élő úttörők és komszomolisták gyorsan válaszoltak, megírtak mindent, amit tudtak. Elküldték a fényképet is a legendás irányzó mellszobráról, amely a múzeummá átalakított cirkáló egyik kabinjában áll. S még azt is írták: „1917 decemberében az Aurora matrózai kérést intéztek Leninhez; Mi, az Aurora cirkáló bolsevik matrózai, kérjük, hogy küldjenek ki minket szülőfalunkba, hadd teremtsük meg ott is a szovjethatalmat”. S az Aurora matrózai szétszéledtek az ország minden részébe, zsebükben „A szovjethatalom meghatalmazottjai” Igazolvánnyal. Ognyev irányzótisztes útja a Szalszki sztyeppébe vezetett, az egykori Velikok- nyazseszk faluba, amelynek ma Proletarszk a neve. A kör tagjai hamarosan kiderítették, hogy a forradalom előtt a Piac utcában (amelynek ma Úttörő utca a neve) csakugyan lakott egy Ognyev család, de senki sem tudja, hová költözött el. A diákok csapatai sorra járták a környező tanyákat, falvakat, de semmit sem találtak. Aztán mégis nyomra akadtak. 1 : , A járási lapból megtudták, hogy Proletarszk ban lakik Hja Zaszorin, a falusi tanács első elnöke. — Igen — mondta Zaszorin — harcolt a ml vidékünkön Jevdokim Ognyev, az Aurora irányzótisztese, hősi halált halt, de hogy hol és hogyan, nem tudom... A fáradhatatlan nyomolvasók felkutatták Jevdokim Ognyev két földijét, az ugyancsak „aurórás” Iván Popovot, és Vlagyimir Scser- bakovot. Tőlük megtudták, hogy Ognyev szította fel a forradalom lángját Proletarszkban, s hívta harcba a szegényeket a gazdagok ellen. Ognyev vörös partizánosztaga egyesült Bugyormij lovasságával, Vorosilov hadseregévei. A fehérkozákok bekerítették az osztagot, de sikerült kitörnie, és folytatta útját. Ám nyilván parancsot kaptak, hogy tartóztassák fel az ellenséget, mert hirtelen visszafordultak. A parancsot teljesítették. Az Irányzó derekasan forgatta a kardot. A ló úgy száguldott vele akár a villám. Ki is vitte volna a harcmezőről az irányzótisztest, ha egy alattomos golyó el nem találja. Valahol a Manics partján temették el az Aurora hősét. .. A proletarszki nyomolvasők szép vállalkozásába bekapcsolódtak más falvak — Ve- szeloszk, Kazacsij Homutyec — úttörői és komszomoliStái is. Tamara Sramko, a vesze- lovszki iskola úttörővezetője elkísérte a nyomolvasókat a falu öregeihez, akik még emlékeztek az 1918 áprilisában itt fellángolt harcra. De nem sokra mentek volna, ha az öregek nem említik meg Kiricskovot: „Egyedül ő maradt meg Ognyev osztagából...” Pjotr Kiricskov kiment velük a Manics partjára, megkeresett egy alig észrevehető kis halmot, letérdelt előtte, és halkan mondotta: — Itt nyugszik Jevdokim Ognyev, a küldöncével, egy kisfiúval együtt... A Manlcs- ban találták meg őket akkor. Ognyevet a viharkabátjában és Aurora feliratú kedvenc matrózsapkájában temették eL Ott esett el a domb alján.., P. Ivanov CtßUO*jk Pitiáner Egy levélírónk arról panaszkodott, hogy főnöke '• becsületesen elkészített jelentésére azt a bíráló megjegyzést tette, hogy „ilyen pitiáner jelentést sem tud becsületesen elkészíteni.” Sértőnek érzi a pitiáner jelzőt, mert ebből a szóból azt „értette ki, hogy értéktelen, rossz minőségű munkát végzett.” Valóban a pitiáner francia—német eredetű hangsor magyar megfelelői is utalnak arra, hogy a vele társított ügy, dolog vagy éppen személy jelentéktelen, értéktelen, rossz minőségű, kisszerű, kicsinyes, szánalmas stb. Nem Ismerjük pontosan azt a beszédhelyzetet, amelyben levélírónk főnöke használta a pitiáner szót. Meggyőződésünk azonban, hogy e szónak inkább humoros, mint elítélően gúnyos hangulati értéke kapott szerepet a sértőnek vélt megjegyzésben. Ezt a szót ugyanis inkább bizalmas helyzetekben, humoros vagy játszian gu- nyoros hangulati értékben szoktuk használni, elsősorban bizonyos dolgok, ügyek minősítéséra s ritkábban személyek jellemzésére. Ennek a hangszerkezetnek az eredete is ezt bizonyítja. A piti hangsort a kicsi, kicsinyes, jelentéktelen jelentéstartalmakat is hordozó francia petit szóval hozhatjuk kapcsolatba. A német Afrikaner (Afrika lakója) analógiájára nyerte képzett formáját szavunk. Bár hasonlít hangsorunkhoz a gyermeknyelvi piti hangszerkezet, jelentéstanilag nem vonható be az etimológiai sorba, mert a gyermekek az ital, a víz megjelölésére használják tel. A régi magyar nyelvben szerepet vállaltak a pitis és á piti- hangos nyelvi formák is. Ezeket a kifejezéseket is ki kell zárnunk az eredeztetés- ből, mert a latin pitissare (iszogatni) szóalak adott alapot nyelvi szerepüknek. A pitiáner szónak van hamis jelentésváltozata is, sőt a hamis gyémánt megnevezésére Is felhasználják. Ehhez a jelentéshez áll közel az a használati értéke, amellyel embereket, személyeket minősítünk. A hamis, nem igaz, rosszban sántikáló, nem tisztességes személyeket, embereket is megnevezhetünk tehát szavunkkal. Különben a spanyolban, az angolban, a franciában is vállal ilyen szerepet. Az angol pitiable hangsor megnevezi a szánalomraméltó, szánakozásra, a szánalomra rászolgáló embert, személyt. Dr. Bakos József Az értekezleten az első sorban ültem. Mostanában ugyanis nagyon rosszul fekszem a főnökségnél, az Igazgatóm állítólag azt mondta rólam, hogy egy rákfene vagyok, aki a közönyömmel és érdektelenségemmel megfertőzöm a környezetemet is. Bizonyítanom kell tehát, hogy engem érdekelnek a vállalat termelési problémái. — Nem ígérem, hogy rövid leszek — kezdte az igazgató, és én egyetértőén bólintottam. Szememből azt olvashatta ki, hogy úgy csüngök az ajkán, mint madár a fán. Amikor eredményekről beszélt, helyeslőén, amikor hibákról, elítélően ingattam a fejem. Kétszer rám is nézett, és úgy láttam, tetszett neki az aktivitásom. És akkor... Valami mászni kezdett a hátam közepén. Először csak mászott. Akkor még reméltem, hogy egy ártatlan növényevő állat. De hamarosan csalódnom kellett. Bolha volt. Először próbafúrásokat végzett s hátam közepén. Megpróbáltam jó erősen hátradőlni, de az átkozott szék recsegni kezdett, és az igar gató megrovóan nézett rät. Moccant sem mertem. Köz- ben • bolha egyre lejjebb Jőolabn as dög. haladt. Pokoli kínokat éltem át. Szemem könnybelábadt, az igazgató arca elhomályosodott, úgy éreztem, hogy a hátamat vitriollal locsolgat- ják. — Persze, vannak egyesek, akiknek az elmondottak nem tetszenek, és ezt fintorgással juttatják kifejezésre ' — mondta az igazgató, és feltűnően rám nézett. Felálltam. Főként azért, hogy a súrlódó ruhák valamit enyhítsenek a kínjaimon. — Igen, magáról beszélek — mennydörgőit. — De azért nem kell felállnia — tette hozzá megvetően. Irtózatos erővel dobtam le magam a székre. Hátha sikerül ezt a dögöt összelapítani. Nem sikerült. Csak a szék törött össze. A teremben hullámzott a nevetés. Feltápászkod- tam, és Iratra akartam menni, hogy kivakaródzhassam magam, de egy piszok alak oda tett egy másik széket. Ültem. Lelki szemeim előtt '^"7jelent egy csodatevő ?i és felajánlotta, hogy , «,/n l. !.iSágomat teljesíti. De a dzsin csak álom volt, a bolha viszont valóság. Különböző helyekről csipegetett, kóstolgatott, ízlelgetett. Ez nem is lehet bolha. Ex egy kiéhezett farkas, vagy bolhának álcázott elefánt. — Most pedig tartsunk tíz perc szünetet — mondta az igazgató. Mint egy Őrült, úgy téptem le magamról a ruhákat egy félreeső helyiségben. Tíz körömmel vakaróztam, és ehhez fogható kéjes érzésben régen nem volt részem. A^tán hajtóvadászatot rendeztem. És fáradozásom nem Is maradt eredménytelen. A bolha éppen ebéd utáni szen- dergésbe kezdett zoknim hűvösében. — Megvagy, vadállat! Most száz halállal halszl — kiáltottam. A bolha menekülni próbált, de hasztalan. Hatalmas dög volt, alig mertem tegezni. Szorító uj- jaim közül könyörögve nézett rám. Meleg barna szemeiből kétségbeesés sugárzott felém. Mintha azt mondta volna: — Miért anarsz engem megölni, hiszen csak azt tettem, amit te Is megcselekednél a helyemben. Ettem, mert éhes voltam. Gondolj arra, hogy hatezer árvát hagyok magam után, akik az éjszakai portás kutyájában várják, hogy hazatérjek. Megsajnáltam, Vjjaim közé szorítva bevittem az értekezletre. Amikor az elnöki asztal mellett elhaladtam, szétnyitottam az ujjaimat. A hála meleg tüze gyűlt ki a bolha szemeiben, aztán hatalmas lendülettel elrugaszkodott. — Folytassuk! — kezdte az Igazgató. — Most sem leszek rövid... Egy idő után rángani kezdett az arca, vállát idegesen húzogatta, majd egy szónoki fordulattal a következőket mondta: — De nem beszélni kell elvtársak, hanem cselekedni! Ezért be is fejezem. Munkára, barátaim! — és kirohant a lelkes tapsot meg sem várva. Ősz Ferenc 197U. november 7., szombat