Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-29 / 280. szám
FELSZABADÍTÁS Színes panoráma a II. világháborúról Á gépek és « fegyverek sokasága betölti a szélesvász- mat is, nagy csatajelenetek peregnek előttünk: dokumentumszerű pontossággal megelevenedik a második világháború egy izgalmas szakasza. Az emlékezetes kurszki tankcsatáról és a dnyeperi átkelésről van szó, amely Sztálingrád után másodszor pecsételte meg a német csapatok sorsát. Amikor megindult a hatalmas hadigépezet, a tankok, a fegyverek rohama, attól féltem, hogy a haditechnika eltakarja az embert, s egyedüli főszereplője lesz ennek a monumentális filmnek. Tévedtem, mert a Felszabadítás alkotói arra vállalkoztak, hogy az átfogó harcokkal, a dinamikus képsorokkal egyidejűleg bemutassák az egyéni sorsokat, tragédiákat is. így nem elsősorban a fegyverek, hanem a bátorság és az önfeláldozó hősiesség lett a film főszereplője. Különösen Cvetajev kapitány sorsára és hősiességére emlékszünk sokáig és szerelmére, Zojára, akit mindig elszakít tőle a kegyetlen háború. A harcoló katonáikon túl bemutatja a film a főparancsnokság és a legfelsőbb vezérkar izgalmas légikörét, vitáit, amelyek a nagy döntéseket megelőzték. A film mindig a döntés pillanataiban ábrázolja a vezetőket, az államférfiakat, és állásfoglalásukkal egyben jellemzi is magatartásukat. Felvillannak a történelem emlékezetes eseményed, Hitler és Mussolini találkozója, majd Mussolini kiszabadítása a San Sasso-hegyi „sasfészekből”, aztán látjuk a teheráni konferenciát, ahol Sztálin határozott sürgetésére Roosevelt is támogatja a taktikázó Churchillel szemben a második front megnyitását. A dokumentális pontosság és alaposság szinte végigvonul az egész filmen. Látni, érezni, hogy az alkotóik felhasználták a legfrissebb kutatásokat, a legújabban megjelent memoárokat, s ezzel a módszerrel szinte újraértékelték a második világháború egyes mozzanatait, a döntések jelentőségét. Őszintén szólva, voltak bizonyos kételyeim e filmmel kapcsolatban. Nem a film hitele, művészi mércéje állította elém a kérdőjeleket, inkább az az egyszerű tény, hogy alig van ma már a II. világháborúnak olyan szakasza, jelentős mozzanata, amelyet ne vették volna filmszalagra. Mi újat hozhat ezek után a Felszabadítás, s vajon nem ismétli-e önmagát a szovjet filmművészet? Nem ismételte önmagát, hozott újat is. Ilyen gazdag, átfogó panorámában ugyanis eddig még nem láttuk a II. világháborút. És itt nemcsak az óriási szereplőgárdára, a nagy tömegű harci eszközök bevetésére gondolok, hanem arra a módszerre is, amellyel a film felvillantja a történelmi összefüggéseket. Az orosz csatamezőkről gyakran elkalandozik a film más helyszínre is: Moszkvába, Varsóba, Hitler főhadiszállására, Rómába, Teheránba. így nyer európai értelmet a kurszki csata, így érzékelhető, milyen hatással volt a szovjet katonák bátorsága a varsói felkelőkre, a jugoszláv partizánok harcaira, vagy Mussolini bukására. A film alkotói — Jurij Bondarev, Oszkár Kurganov, Jurij Ozerov forgatókönyvírók, Jurij Ozerov rendező és Igor Szlabnyevics operatőr — művészi eszközökkel vezetik a nézőt a múltba, hogy átéljék milliók lendületét, bátorságát, s a háború borzalmait is. A közönség egy részének jó emlékeztető ez a kétrészes szovjet film, — a Lángoló ív és az Áttörés —, a fiataloknak pedig szerencsére már csak egyedül történelem. Márkusz László Nyugalom, a helyzet változatlan Politikai kabaré a Gárdonyi Géza Színházban Nem szégyellem bevallani, még ma. is tátott szájjal lesem, bámulom a bűvészt, amint elegáns mozdulatokkal, tüneményes gyorsasággal hófehér, rúgkapáló nyuszit varázsol elő az imént még üres cilinderből. Azt már kissé nehezebben vallom be, de most már mégiscsak elmondom, hogy titokban mindig azon reménykedtem: olyan olyan bűvésszel találkozom egyszer végre, aki egy hófehér, rúgkapáló nyusziból varázsol elő egy cilindert. Az lenne az igazi! Pedig a politikai kabaré lényegében ezt teszi: kaján fintorral, meg- és eltorzított arányokkal, a talpáról a fejére, a visszájára állítva a dolgokat kíván gúnyolni, javítani és nevettetni. Aki persze nem tud, vagy nem akar nevetni, annak semmi keresnivalója a kabaréban. Aki összevonja a szemöldökét és fennkőlten azon kezd töprengeni, hogyan jön a kabaré ahhoz, hogy komoly dolgokról és komoly szervekről „bukfencezve” beszéljen, az abban a tévedésben leledzik, hogy a „komoly” jelző legalábbis vakbélirritációt, vagy pünkösdi nagy temetést jelent. Pedig csak arról van szó, hogy dolgaink, intézményeink között sok olyan komoly is akad, hogy azokról nagyon komolyan, vagy azok mellett kell nagyon komolyan — nevetni, vagy kinevettetni. A kabaré akkor jó, ha egy kicsit fáj. Mármint a jó politikai kabaré. Ha az ember mérgében nevet fel, akkor meg egyenesen jó, — a jó politikai kabaré. Közhely már, hogy a kinevettetés öl. A politikai kabarénak az is feladata, hogy mindazokat a köz- és magánéleti jelenségeket, hibákat, amelyek joggal és okkal bosszantják az embereket, elpusztítsa, megölje, megsemmisítse — de legalábbis egy kicsit kinevettesse. Mert az is valami! Azon persze lehet vitatkozni, hogy jó-e, helyes-e, hogy egy bemutatót, egy telmo- november 39., vasárnap jes estét betöltő színmű, vagy dráma helyett politikai kabaréval „tudja le” a színház. Szerintem nem helyes. Szerintem az lett volna a helyesebb, ha a hét valamelyik szabad napján, esetleg több héten át találkozhattunk volna a politikai kabaréval. Azon is lehet persze vitatkozni, hogy egy színháznak kell-e politikai kabarét bemutatnia, illetőleg, hogy egy más jellegű színháznak, ilyen jellegű produkcióra kell-e vállalkoznia. Szerintem nemcsak lehet, de kell is. A színház azért színház, hogy a „színpad” minden műfaját és eszközét felhasználja céljai érdekében. Uram bocsá’ még a jó politikai kabarét is. • • .és én helyenkint kitűnően szórakoztam. Ahogy néha-néha körülnéztem, mások is nagyon jól szórakoztak. Igaz, hogy nem minden jelenetnél egyformán, de hát az emberek, a szituációk, és a jelenetek sem egyformák. És az is igaz, jut most eszembe éppen, talán az is baj lehetett, hogy az emberek lenn a nézőtéren azt várták: miként ugrik ki a cilinder a nyálból. Ám helyette szokványosán és a már ismert formában a nyúl került elő a cilinderből. És mintha a nyuszi ráadásul egy kicsit már öregecske, rágós húsú lett volna, — márcsak úgy szemre is. Mintha egy kissé vedlett volna a szőre is. Ügy látszik, az ilyen nyúlnak már kétéves korában vedlik a szőre, — ha a színpadon van. Ha megelőzően két évig más színpadon van! És azon is tűnődtem: mi lenne akkor vajon, ha a színház, pardon a bűvész, egykor már elhatározta e „nyusziszámot” — saját magának csináltatna nyu ... akarom mondani cilindert. Egy vidéki bűvész is tud országos dolgokhoz a „bűvész nyelvén” hozzászólni, — nem igaz? Hegedűs László pergő rit- mura rendezte a kabarét, talán csak a kezdő jelenet nyúlt hosszabbra, mint azt egy kabaré elbirja. A színészek lelkesen, kedvesen, bár néha egy kicsit bicegő nyelvvel, a poénokra még kellően rá nem érezve csinálták végig a kétórás produkciót. amelynek központjában úgy is mint konferanszié, de úgy is, mint olyan színész, aki a „humorban sem ismer tréfát”, Fehér Tibor Jászai-dí- jas állt. Vagy ült. Vagy mozgott. Nyugalom, a helyzet változatlan. Mert lám, az egyébként idegesítő változatlanság is lehet megnyugtató. Különösen, ha az a politikai életre vonatkozik! (gyurkó) Attxódy Jánost Hét gyerekkel, elhagyottan A szőke hajú, értelmes tekintetű fiú fázósan húzta össze magát, borzongatta a november eleji, csípős esti szél. — A kabátod? — Nincs. — Itt, a szomszédban mit keresel? — Kenyérre várok. Mindig szoktak adni, meg zsírt is. Különben nem tudnánk mit enni. Még egy hét van apa fizetéséig. — Édesanyád? — Itthagyott bennünket, elszökött a Lacival... Egyedül vagyunk. Apró szemei kitágulnák, amint meglátja a frissen sült kétkilós kenyeret, aztán megindul, fut vele boldogan, büszkén haza... Borral telt poharak Koszorú utcaiakkal beszéltem, velük, akik a Borház sor környékén laknak. Törekvő, kispénzű emberek, birkóznak saját gondjaikkal, forintjaikat be kell osztaniuk. A Kovács családról, a Kovács gyerekekről mégsem feledkeztek meg. Segítettek, segítenek, sőt hivatalos fórumokon kopogtatnak a kiskorúak érdekében. Nekik adom át a szót, szavaik minden tolmácsolásnál hitelesebben csengenek: — Tűrhetetlen állapot, a hét gyerek éveken át éhezett volna, ha nem segítünk mi. A családból csak az apa dolgozott. Nem sokat keresett, annak is elitta jó részét. — Embertelen körülmények közt élnek, nem lehet ezt az állapotot így tovább tartani. Az asszony egy hónapja összeállt egy nálánál jó tíz évvel fiatalabb férfivel. Együtt éltek a lakásban, a gyerekek között. Amikor aztán a férj méltatlankodott, megszöktek egy éjjel, Szentesre. — Most aztán hét gyerek egyedül maradt az apával. Mosni, takarítani kellene rájuk, nevelni őket, hogy ne legyenek csavargók. így is egész nap az utcákon kószálnak. Ezt nem lehet tovább engedni. Voltam a gyámügynél, a szerkesztőséghez is fordultam. Valamit tenni kell, sürgősen! Három feltétel Egyszoba-konyhás, földes, elhanyagolt lakás a Borház soron. Itt él a Kovács csaIád. Bútorokat kár lenne kutatni, a jó asszonykéz hiánya mindenütt érzik, orrfacsaró „illat” csapja meg a belépőt, szegénységről árulkodik minden. A lakás egyetlen értéke egy televízió a szobában, körötte földön ül a hét gyerek. A negyvenhat éves apa tanácstalanul kuporog a rozzant sezlon sarkában. — Idehozta, albérlőnek jelentette be a Lacit. — Tűrte? — Amikor szóltam, megvert. — Nem ment a rendőrségre? — Szóltam a körzeti rendőrnek. Azt mondta: „Biztos, a 17 éves lányát akarja elvenni”. — Most mi lesz a családdal? — Vissza kellene hozatni az asszonyt. írt is azóta. Nekem csak három feltételem van, ha ezeket teljesíti, akkor visszafogadom. Menjen orvoshoz, többé ne álljon szóba más férfiakkal és törődjön a gyerekekkel. Olvasom a levelet. A csábító írta, a szökött asszony nevében az elhagyott férjnek. A cinizmus felháborít, különösen egy mondat: „Majd boldogok leszünk" egyszer, újra együtt. Apának alkalmatlan? — Iszik? — Néha ... — Mennyit keres? — Havi 1600-at. Ehhez jön a 650 forint családi pótlék. — Ennyiből megélhet a család ? — A feleségem nem akart dolgozni menni. — Maga ellen eljárást indítottak ifjúság elleni bűntett miatt. Ivott, nem törő- .dött a családdal. — Kérem ... az... Csendbe torkollnak a szavak. — Miért nem dolgozik a két nagyobb gyerek? — Hogy a feleségem elment, hazajöttek. — Állami gondozásba kellene adni az öt kiskorút. — Majd a lányom törődik velük. — Utcán kóborolnak, rosz- szul tanulnak az iskolában, a szomszédok etetik őket. — Elfogyott a pénz. Végül engedékennyé válik, s még egyet kér: — Hozzák vissza a feleségem. A Lacit Pestről is kitiltották, négy felesége volt, négy gyereke van, mégmw fizeti a gyerektartást, mert állandóan kóborol az országban, s nem tudják megtalálni. Hi lesz öt fiatalkorúval? Egy család évek óta késleltetett tragédiája a Kovács ügy, — mert az, hiszen bíróság, rendőrség, egyaránt foglalkozott vele, — a hét fiatal kálváriája. A pénz kevés volt; ivott az apa, ivott az anya, kódorogtak, kódo- rognak, éheztek, éheznek a gyerekek. A férj—felség konfliktusa külön kérdés, személyes ügy, összetevőit kár lenne kutatni. Ám az öt kiskorú sorsa nem lehet közömbös senki számára sem. Jól látták és látják ezt a szomszédok, akik nem az eddig is önzetlen nyújtott mindennapi segítséget sajnálják, hanem a fiatalkorúak nevelése miatt aggódnak, számukra —, s ezt szenvedélyes szavakkal érzékeltették — nem mindegy, hogy mi lesz az öt Kovács gyerekkel. A gyámügy — amint értesült az esetről — azonnal intézkedett. Néhány napon belül állami gondozásba vennék a gyerekeket Ám az apa időközben megváltoztatta véleményét, nem hajlandó lemondani gyerekei „neveléséről”. Vajon alkalmas-e rá, vajon le tud-e mondani az ivásról, futja-e kis fizetéséből a nagy család eltartására? Bármennyire jogos és érthető az apai ragaszkodás, mégis azt kell mondanunk — egyetértve a szomszédokkal, a gyámügy illetékeseivel —, hogy pillanatnyilag egyetlen megoldás lehet csak: az öt, egészségtelen körülmények közt, nyomorban élő fiatalkorú sürgős állami gondozásba vétele. Emberi életet kell biztosítani számukra. Apjuktól így sem szakadnak el végleg, találkozhat velük, meglátogathatja őket. Gyerekei jövőjére kell gondolnia merev ellenkezés helyett,, mert igaz, hogy így is, úgy is felnőttekké nőnek egyszer: Ám nem mindegy, hogy milyen emberré... Pécsi István ke «-O XXIV. A „La Joconde” eltűnése óta már két év és három hónap telt el, amikor 1913. december 11-én Alfredo Ge- ri firenzei képkereskedő furcsa levelet kap: „Olasz vagyok. Én vittem el Mona Li- sát a Louvre-ből.” „Ismét egy bolond” — gondolja magában Geri, de mégis válaszol a levélre. És két nappal később találkozik is a levél írójával. Rosszul öltözött férfi, kis, harmadrangú szállodában lakik. A hatelszoba ágya alól előkerül egy fából készült utazóláda, atnelynek dupla feneke vörös selyembe burkolt, lapos tárgyat rejt. A. selyemhuzat lekerül, s a nyomorúságos szobát egyszerre beragyogja Gioconda mosolya. 1913. december 31-én, húsz rendőrfelügyelő kíséretében Mona Lisa visszatér Párizsba. Leonardo Perrugia szobafestő egyike ennak ,a négy munkásnak, akik 1910-ben védőüveget szereltek Mona Lisa arcmása elé. Beleszeretett volna Mona Lisába? Vajon ezért lopta el, ez lett volna az ok, amiért egymagában élt, csak a festmény társaságában, szerény és csendes szállodai szobácskájábán? „Nem — jelentette ki Perrugia a vizsgálat során. — Olvastam, hogy a La Gio- condá-t Napoleon rabolta el Firenzéből. En hazafi vagyok, vissza akartam juttatni Olaszországnak.” Perrugia tehát nem ismerte Leonardo da Vinci festményének igazi történetét. E tájékozatlanság nem befolyásolta azonban a törvényszéket, amely 1914. június 4-én egy év és tizenöt nap szabadságvesztésre ítélte Perrugiát. A büntetést azonban két hónapra csökkentették, s amikor Perrugia útban szülőfaluja felé Firenzében megszakította útját, régi szállodája a „Tripoli— Italia” helyén egy teljesen újjáalakított épületet talált. Fő bejárata fölött frissen festett cégtábla: „Hatel della Gioconda”. 17. Gátat a tolvajok útjába Á világ 12 000 múzeumét évente 220 millió látogató keresi fel Az óvintézkedések napjainkban tehát szükségesebbek, mint bármikor. Nem az UNESCO, hanem a múzeumok nemzetközi szervezete is szoros kapcsolatban áL az Interpollal. Ha valamely lopott műtárgy feltételezhe tőén külföldre került, a nyomozás nemzetköz" .jel’eset ölt következésképpen az Interpol hatáskörébe tartozik. Ilyen esetekben az Interpol, miután tájékoztatták ez ügyről. az OKI-k útján hala-' díjtalanul értesíti hálózatát a lopás körülményeiről, megküldi a műtárgy fényképét és részletes leírását, a kép- 1 one s sál fo glalkozó gonosztevők nyilvántartó lapjait és ujjlenyomatait. Ily módon szakemberek . széles köre részletesen megismeri az eltűnt festményt, szobrot, vagv mellszobrot, gobelint vagv ékszert. A műkincs-üzérkedés, a lopott műkincsek továbbadása ígv szinte lehetetlenné válik. A szélhámosok számára nem marad más lehetőség, mint a zsarolás és a váltságdíj. A múzeumokban elektronikus vagy infravörös sugarakkal működő védőberendezések helyettesítik az őröket. A megtéveszthető emberi sziem és fül szerepét elektromag- netikus szerkezetek vessük át. A diszkréten elhelyezett televíziós kamerák lehetővé teszik, hogy egyetlen őr a képtár termeinek hosszú sorát megfigyelje. S minthogy a betörők rendszerint éjjel dolgoznak a néptelen csano- xokban, radaremyők és infravörös sugarakkal működő detektorok felfognak minden gyanús mozgást. ‘ A tolvaj azt hiszi, hogy egyedül van az üres múzeumban, és nem is sejti, hogy belépése pillanatától automatikus készülékek egész sora figyeli mir ’ n mozdulatát. A szőnyeg például. amelyen jár, nem azért van ott, hogy felfogja a : Lek zaját. Jelző szőnyeg ez. valóságos kelepce, amely akkor lép működésbe, amikor az utolsó látogató is elhagyta a múzeum épületét, i.iár egyszerű érintésre is önműködően meggyújtja a múzeum összes lámpáit és bekapcsolja a riasztókészülékeí. De tegyük fel, hogy a betörőnek sikerült elkerülni az első akadályokat és eljutott az antik ékszerek gyűjteményét őrző páncélkamrához. Korszerű lemezvágó készüléke teljesén Zajtalanul működik, de hatalmas hőt fejleszt. Mivel a páncél1- - -ra acéllemezei hőjelző ké=v " lekéi vannak összekapcsolva, a vágópisztoly működésbe hozza a riasztóberendezést
