Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-21 / 247. szám
ffLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK? Vámos^york ma e» uuinap (3. oldalon) Túl három éven és 600 forinton (3. oldalon) AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAP!A Űjra bíróság előtt a karácsondi gyilkosság; vádlottal XXI. évfolyam, 247. szám ARA 80 FILLER 1970. október 21.. szerda (8. oldalon) NEW YORK: Az ENSZ székhelyén megtartották Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügyminiszter második megbeszélését. A két és háromnegyed órás munkavacsora keretében lezajlott eszmecserét mindkét külügyminiszter hasznosnak nevezte. Távozóban Gromiko újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy a Közel- Keletről és európai kérdésekről volt szó. Rogers külügyminiszter közölte, hogy Nixon elnök csütörtökön — magyar idő szerint 16 órakor — fogadja a szovjet külügyminisztei’t.' A fehér házi megbeszélés a most New Yorkban megkezdett szovjet—amerikai eszmecsere folytatása lesz — fűzte hozzá az amerikai külügyminiszter. Amerikai tisztviselők a Gromiko—Rogers találkozó után kijelentették, hogy annak légköre lényegesen jobb volt az első találkozónál, amely főként puhatolózó színezetet öltött. Ugyanezen tisztviselők szerint a Gromiko által említett témákon kívül szó volt még a SALT- üárgyalásokról, a Nyugat- Berlin kérdésében folyó négyhatalmi eszmecseréről, a légi kalózkodásról és röviden Kubáról is. A stratégiai fegyverkezés korlátozásáról folytatott tárgyalások kérdésében — az idézett körök szerint — a két külügyminiszter konstruktív megbeszélést folytatott és megerősítette, hogy a tárgyalások következő fordulójának november 3-án kell megkezdődnie, Helsinkiben. A házigazda szerepét betöltő amerikai külügyminiszter szerint a munkavacsora „nagyon jó” légkörben zajlott le. Ügy tudják, hogy Rogers „megelégedéssel” nyugtázta azt a korábbi hivatalos szovjet nyilatkozatot, amely határozottan cáfolta, hogy szovjet tengeralattjáró támaszpont épülne a kubai ci- emfugos kikötőben, mint ismeretes, a Fehér Ház szeptember 25-én tartott „bizalmas” sajtótájékoztatóján dobták be a „kubai kérdés” felmelegített változatát. A New York Times diplomáciai szemleírójának jelentése szerint Rogers a hétfő esti vacsorán a kubai témát „már lezárt ügyként” kezelte. A New York Times ugyanakkor tudni véli, hogy a közel-keleti válságról folyó eszmecserét nem sikerült kimozdítani a holtpontról, amerikai részről ugyanis támogatják azt az izraeli törekvést, hogy a Jarring- misszió munkájának felújítását válasszák külön a november 5-én lejáró, 90 napos tűzszünet meghosszabbításának problémájától. Arab részről a Szovjetunió támogatásával viszont ragaszkodnak ahhoz az elvi állásponthoz, hogy Washington által kezdeményezett tűzszünetet eleve nem célnak szánták, hanem eszköznek a Jarring-misszió égisze alatt elérendő ^ politikai rendezés megkönnyítésére. Amerikai hivatalos körök megegyezés hiányában arra számítanak, hogy november 5. után a tűzszünet napról napra alapon fog meghosz- szabbodni, mivel megítélésük szerint jelenleg egyik fél sem óhajtja újra kezdeni a lövöldözést. Az EflK miniszterelnökének Mahmud Favzit választották KAIRO: Anvar Szadat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke kedd este összehívta az Arab Szocialista Unió Központi Bizottságát. A MENA-hír- ügynökség értesülése szerint az ülés napirendjén két pont szerepelt: Mahmud Favzi miniszterelnöki kinevezésének jóváhagyása, valamint a katonai és a politikai helyzet megvitatása. KUWAIT: Szaban El-Szalem el Sza- bah, kuwaiti emir kedden a nemzetgyűlés ötödik ülésszakának megnyitó ülésén figyelmeztette az Izraelt támogató országokat, hogy érdekeltségeik az arab térségben veszélybe kerülnek, ha továbbra is támogatják az izraeli ellenséget. JERUZSÁLEM: Abba Eban, izraeli külügyminiszter keddi sajtóértekez- etén meghatározta az ENSZ- közgyűlés közel-keleti vitája kapcsán követendő izraeli magatartást. Azt mondotta, hógy ha a világszervezet közgyűlése vitát nyit a Közel-Keletről, akkor Izrael nem a vádlott, hanem a vád- [ ló szerepében fog fellépni. Abba Eban szerint Izrael elfogadta a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozatát, de a továbbiakban „semmiféle ifjabb határozatot sem tartana magára nézve kötelezőnek”. A külügyminiszter sajátos módon azzal érvelt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatából fakadó csekély eredmények is semmivé válnának, ha „a közgyűlés a jelenlegi stádiumban a Közel- Keletről határozatot hozna”. NEW YORK; Golda Meir, izraeli minisz- terelnökasszony kedden több mint egyórás megbeszélést tartott New Yorkban, Rogers amerikai külügyminiszterrel. A megbeszélés — egy izraeli szóvivő szerint — „hasznos” volt. Megnyílt a KGST végrehajtó bizottságának 49. ülése Az ülésen a KGST-tagországok miniszterelnök-helyettesei vesznek részt: Lcse- zar Avramov (Bulgária), Frantisek Hamouz (Csehszlovákia), Piotr Jaroszewicz (Lengyelország), Apró Antal (Magyarország), Damdingijn Gombözsav (Mongólia), Gerhard Weiss (NDK), Gheorghe Radulescu (Románia), Mihail Leszecsko (Szovjetunió). A részvevők megvitatják a gazdasági és a tudományos-műszaki együttműködés továbbfejlesztésének és a szocialista gazdasági integráció elmélyítésének programtervezetét. Az ülés részvevői megvizsgálták azokat az intézkedéseket, amelyek arra irányulnak, hogy jobban kielégítsék a KGST-tagországok szükségleteit a népgazdaság különböző ágazataiban alkalmazásra kerülő, új géptípusokban. Többek között tervbe vették a széles körű együttműködést a bánya- és kohóipari berendezések, a traktorok és a mezőgazdasági gépek, a vasúti berendezések és a nagy teherbírású gépkocsik előállításában. A Láng Gépgyár turbinaműhelyében Dózsa János munkacsoportja építi az első hazai, 200 megawattos óriás turbinát, amelyet a Gyöngyös melletti Gagarin Hőerőműben állítanak munkába. A berendezés „félkész” állapotban is lenyűgöző. Nagyságára jellemző, hogy tín. forgórészei több mint 80 tonna súlyúak. Érdekesség, hogy az ún. alacsony nyomású forgórész turbinalapátjainak forgási sebessége üzemelés alatt a külső kerületen mérve meghaladja a hangsebességet. A munka bonyolult és felelősségteljes, éppen ezért a Dózsa- csoport elhatározta, hogy a X. pártkongresszus tiszteletére már az év végére leszállítja a gépóriást, (MTI-foto — Kácsor László) Olasz kommunisták a zavargásokról ROMA: Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága Rámában megkezdte őszi plenáris ülését. Alfredo Reichlin beszámolt a Reggio Calabria-i fejleményekről. Rámutatott: a dél- olaszországi tartományban azután robbantak ki a zavargások, hogy júniusban a baloldali pártok komoly szavazatnyereségre tettek szert. A rendkívül súlyos lázadást elemezve Reichlin emlékeztetett arra, hogy a kommunisták az első pillanattól kezdve elítélték annak főkolomposait, akiket a fasiszták, földbirtokosok a reakciós kereszténydemokraták és szociáldemokraták között kell keresni. A dél-olaszországi tartomány eseményei a politikai jobboldal összehangolt tervéről tanúskodik, amely arra irányul, hogy egész Olaszországban reakciós politikai fordulatot indítson meg. Kuba menedéket ad Kuba hajlandó „emberbaráti meggondolásból” menedéket adni James Cross brit diplomata elrablóinak — közölte az éjszaka folyamán a Kubai Köztársaság kanadai nagykövete. Dr. Jósé Fernandez de Cossio elmondotta, hogy országa hajlandó részt venni a kanadai korMagyar filmhét Svédországban STOCKHOLM: A Hungarofilm, valamint a Svenska Film Industry és Svenska Film Instituted rendezésében magyar filmhét kezdődött Stockholmban. A megnyitó előadáson Sára Sándor „Feldobott kő” című alkotását vetítették •agy sikerrel. Meggyorsítani a szállítást A közlekedés* és postaugyi miniszter felhívása Ä közlekedés- és postaügyi miniszter rendelkezésére a megyei szállítási bizottságok igénybe vehetik a közületek 2 tonnán felüli tehergépkocsijait. Az intézkedés hatására a feszült közúti fuvarozási helyzet a megyékben némiképpen enyhült, a legfontosabb, kiemelt szállítási feladatokhoz sikerült kocsit biztosítani. A múlt héten már 35 000 tonnára növekedett a közületi gépkocsik teljesítménye. Az igényekhez képest ez a fuvarozási teljesítmény is kevés. A felmérések szerint a Volán-vállalatok naponta mintegy 1500—1600 teherautó megrendelését kénytelenek visszautasítani. Ennek enyhítésére szervezték a két hét végi rendkívüli műszakot, amelyekkel lényegében pótolták a hét közben elmaradt szállításokat. Ehhez hasonló akcióra hívta fel a közlekedés- és postaügyi miniszter a megyei" szállítási bizottságokat. A minisztériumokhoz és országos főhatóságokhoz felhívással fordult a miniszter: október 24—25-én, valamint október 31-én és november 1-én tartsanak hét végi műszakot a közületi tehergépjárművek, a vállalatok bocsássák a közlekedés rendelkezésére teherautóikat. Valamennyi Volán fuvarvállaló iroda kinyit ezeken a napokon, felveszik a kózületek, s a lakosság megrendeléseit. A fuvardíj a hétvégeken is változatlan, s ez a gépkocsit adó közületet illeti. A gépkocsivezetők és a rakodómunkások bérét a Volán-irodák azonnal, közvetlenül kifizetik; szombati napokra óránként egységesen 15 forintot, vasárnapokra pedig óránként 20 forintot. A munkabért költségként felszámolják a kocsit adó vállalatnak, amelynek béralapját azonban ez az öszeg nem terheli. A hét végi rendkívüli közületi fuvarozási műszak lebonyolításáról a megyei szállítási bizottságok a Volánnal együttműködve gondoskodnak. s£g£=yras*9 ■ é mány által tervezett intézkedésekben és kijuttatni Cross elrablóit az országból. Ezt a megoldási lehetőséget, mint ismeretes, Róbert Bourassa québeci miniszterelnök vetette fed, nem sokkal azelőtt, hogy vasárnap megtalálták Laporte munkaügyi miniszter holttestét. A terv szerint az emberrablók Crosst egy montreali hídra szállítanák, amelyet kubai felségterületté nyilvánítanának. Nem sokkal a kubai nagykövet nyilatkozata előtt ezt a javaslatot a québeci miniszterelnöki iroda újból megismételte. QUEBEC: Nyugati hírügynökségek szerint a québeci tartományi rendőrség letartóztatta a québeci felszabadítási front nevű terrorista szervezet „egy fontos tagját”. Az illetőt akkor fogták el, amikor Vancouvernél megpróbálta elhagyni az országot. Személyazonosságáról semmit sem közöltek, de a rendőrség szóvivője kijelentette, hogy az elfogott szeparatista vezető nem azonos a James Cross és Pierre Laporte elrablásával vádolt személyekkel, akik ellen már korábban körözést adtak ki. A szövetségi rendkívüli állapot törvények alapján Quebec tartományban péntek óta eddig összesen 341 |»nält vrtuir Az Olasz Kommunista Párt elítéli a kormány azon törekvését, hogy a calabriai tartomány székhelyének problémáját a parlamentben ■vitassák meg, s így lehetetlenné tegyék a tartományi tanács autonom jogainak gyakorlását. Az OKP vezetőségi tagja a továbbiakban kifejtette az olasz kommunisták által három legsürgősebbnek ítélt követelést: a Reggio Calab- ria-i állapotokért felelősek letartóztatását, a tartományi székhely körüli nézeteltéréseknek a gazdasági és szociális problémákkal való egy idejű megvitatását, valamint a félfeudális gazdasági és társadalmi rendszerrel való szakítást, antifasiszta demokratikus többség kikovácsolását. Reichlin beszámolója fölött megkezdődött a vita. Koszigin— Indira Gandhi találkozó MOSZKVA: Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kedden találkozott Indira Gandhival, India miniszterelnökével, aki útban New York felé — ahol részt vesz az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán — rövid időre megszakította utazását Moszkvában. A két kormányfő véleménycserét folytatott a szovjet—indiai kapcsolatokról és megelégedését fejezte ki azok sikeres fejlődése miatt. Megvitatták továbbá a mindkét felet érdeklő, időszerű nemzetközi problémákat. Alekszej Koszigin és Indira Gandhi hangsúlyozta a Szovjetunió és India jószomszédi együttműködés további erősítésének fontosságát. Indira Gandhi és kísérete még kedden továbbutazóit Név Yorkba. Újabb Gromiko—Rogers találkozó a turhin#porinn