Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-11 / 213. szám

A 83. vietnami értekezlet A vietnami rendezésről fo­lyó párizsi tárgyalások 83. ülését csütörtökön Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője nyitotta meg. Rö­vid felszólalásában újból hangsúlyozta, hogy a viet­nami probléma rendezésének lényeges feltétele a külföldi csapatok mielőbbi teljes ki­vonása és egy ideiglenes ko­alíciós kormány megalakítá­sa a jelenlegi saigoni kor­mány helyett. Nguyen Van Tien, a BIFK küldöttségének veze­tője a csütörtöki tanácsko­záson javasolta az 1954. évi genfi megállapodásokhoz va­ló visszatérést, mint az AFP megjegyzi, a vietnami tár­gyalások kezdetén az összes részt vevő léi hivatkozott er­re a megállapodásra, de egy év óta említés sem történt róla. Bruce amerikai és Pham Dang Lám saigoni küldött elutasította a VDK és a Dl FK küldöttének felszóla­lását és álláspontjukat ..hajt­hatatlannak” minősítette. (MTI) I BERLIN: Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke csü­törtökön fogadta Mohamed Ainansi brigádtábornokot, a Szomáliái Demokratikus Köztársaság legfelső forra­dalmi tanácsa és kormánya NDK-ban tartózkodó kül­döttségének vezetőjét, (ADN) MOSZKVA: Jaako Hallatna, Finnor­szág moszkvai nagykövete csütörtökön a szovjet kor­mánynál letétbe helyezte az űrhajósok megmentéséről, az űrhajósok, valamint a világűrbe felbocsátott objek­tumok visszajuttatásáról szóló egyezmény ratifikációs okmányait. (TASZSZ) STRASSBOURG: Heves tűz ütött ki ma reg­gel a Strasbourg nyugati kül­városában — Cronenbourg- ban lévő nukleáris központ laboratóriumában. A tűznek egy sérültje van, az anyagi kár jelentős. (AFP) , ROMA: Szerda este Nápoly újabb fasiszta támadás színhelye volt. A fasiszta huligánok, akik néhány nappal előbb sztrájkoló munkásokra tá­madtak, ezúttal a kommu­nista párt nápolyi székházát ■vették ostrom alá. A pisztolyokkal és kések­kel fegyverzett támadókat a munkások verték vissza, mi­vel a rendőrség néhány órás késéssel érkezett a színhely­re. ★ Szerdán éjszaka Trento közeiében fasiszta merénylők felrobbantották a Brenner hágó 'felé vezető vasúti vá­gányt. (MTI) BONN: Valószínűleg szeptember 30-án folytatódnak a Nyu- gat-Berlinnel fog’alkozó nagyköveti színi ű négyha­talmi tárgyalások — jelen­tette be Rüdigc-r von Wech­mar, a bonni kormány szó­vivője csütörtöki sajtóérte­kezletén. (UPI) ROMA: Szerdán este nyílt meg Fi­renzében az Unita országos ünnepe, amely vasárnap es­te tartandó gyűléssel fejező­dik be. Felszólal majd a gyűlésen Giancarlo Pajetta, az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottságának tag­ja. Az Unita országos ünnepe keretében különféle politi­kai, kulturális és sportren­dezvényekre kerül sor. Pén­teken tüntetést rendeznek a fasizmus ellen, s itt jelen lesz Mikisz Theodorakisz, a neves görög zeneszerző, va­lamint Santiago Carillo. a Spanyol Kommunista Párt főtitkára. A firenzei ünnepen, külföldi küldöttségek is je­len vannak. (CAPUTO) B&S. szeptember 11,. fentek (»íitortok önti külpolitikai kommentárunk A Jarring-missziő és a Phantomok Derűlátással tekint a jövő fejleményeire U Thant sajtóértekezlete Ügy tűnik, a világnak hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a Közel-Kelettel kapcsolat­ban rossz hírek érkeznek vi­lágszerte a világszerte nagy örömet keltett jó hír, a fegy­verszünet megkötése óta. De szinte abban a pillanatban, amint elhallgattak a front­vonalakon a fegyverek, meg­szólaltak bizonyos diplomá­ciai „nehéz-ütegek”: Tel-Aviv azzal veszélyez­tette a törékeny csendet, hogy a rakéta-támasz­pontokkal kapcsolatos emlékezetes vádat sze­gezte Egyiptomnak. Komoly nyomást kellett gyakorolni Golda Meir asz- szony kormányára ahhoz, hogy Gunnar Jarring ENSZ- megbízott missziója legalább hivatalosan megkezdődjék —. de sajnos, még ez a kez­det is csalókának bizonyult. Izrael ugyanis, mint emlé­kezetes, már az első Jarring­BERLIN: Csütörtökön befejeződött az Ion Ionita vezérezredes, a fegyveres erők miniszte­re vezette román katonai küldöttség NDK-beü látoga­tása. gal való megbeszélés után hazarendelte megbízottját, Tekoah nagykövetet, így U Thajit különmegbízottjának tárgyalásai egyelőre gyakor­latilag csak az egyik fél, az arab országok küldötteire korlátozódnak. Ugyancsak Izrael és az Egyesült Államok között gőz­erővel folytatódott az a va­lami, amiről ma sem lehet pontosan tudni, mennyi benne a szópárbaj, és mennyi a gondosan megrendezett, szabályos munkamegosztáson ala­puló színjáték. A legutóbbi fejlemény arra utal. hogy ebben a furcsa eiegyben a színjáték elemei dominálnak. A hírügynökségek leg­újabb jelentései ugyanis közük: Washington úgy döntött, hogy még ebben az esz­tendőben 18 Phantom F—104 típusú szuper harci-repülőgépet szállít le Dajan tábornok had­seregének. A hír pontos következmé­nyei ma még kiszámíthatat­lanok, de ez aligha lehet vi­tás. hogy maga az ügylet az izraeli—amerikai héják egy­értelmű diadala. A jelentés fényében bizo­nyos mozaikok meglehetősen egységes, világosan össze­függő képpé állnak össze. Kezdetben vala az izraeli vádaskodás, amelynek lénye­ge: az állítólagos új egyip­tomi rakéta-állomásokkal — úgymond — „felborulhat a közel-keleti erőegyensúly”. A fogalmazás nem véletlen. Amikor Washington Izraelt rávette a Rogers-terv elfo- godására, ígéretet tett arra, hogy nem engedi „felborul­ni azt az egyensúlyt”. Ezt a dodonai ígéretet lehet most kihasználni erre a gesztusra, amely végveszély­be sodorhatja a Jarring- missziót. A helyzet persze bonyolult, lehet .hogy Tel-Avivnak éppen ez volt a követe­lése annak fejében, hogy Tekoah nagykövet újra leüljön Jarringgal. Nagy kérdés azonban, nem tartja-e összeegyeztethetet­lennek az arab fél a politi­kai-katonai zsarolásnak ezt a formáját a Jarring-misz- szió egész szellemével. Az előző kairói visszhangok ar­ra utalnak, hogy nem lehe­tetlen egy ilyen, a Phantom- akció által kiválasztott ne­gatív fordulat. NEW YORK: U Thant ENSZ-főtitkár csütörtökön New Yorkban megtartotta szokásos évi saj­tóértekezletét. A főtitkár ezen többek között hangoz­tatta: — Jóllehet, a közel-keleti békeeröfeszítések zsákutcába jutottak, még mielőtt a tár­gyalások valójában megkez­dődtek volna, az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa és a négy nagyhatalom által vállalt „különleges felelősség” foly­tán derűlátással tekint a jö­vő fejleményeire. — Történelmi jelentőségű aktusra került sor azzal, hogy Moszkvában aláírták a szov­jet—nyugatnémet szerződést. Európában enyhülés van, s ez „nagyon bátorító” körül­mény. utasainak túszként való fog­va tartását, ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy Izrael nem hajlandó képviseltetni magát azokon a tárgyaláso­kon, amelyeket a Tel Aviv- ban letartóztatott két algé­riai kormánytisztviselő ügyé­ben a főtitkár indítványo­zott. Nem lát eséiyt arra, hogy a Kínai Népköztársaságot ebben az évben felvegyék az ENSZ-be, és úgy véli, hogy erre 1972. decembere előtt nem is kerülhet sor. Az NDK és az NSZK fel­vétele az ENSZ-be „viszony­lag könnyű” volna, ha ezek az országok felvételért fo­lyamodnának. U Thant végül kijelentette: nincs szándékában harmad­szor is jelöltetni magát a főtitkári tisztségre. (MTI) A főtitkár elítélte a repü­lőgéprablásokat és a gépek A chilei jobboldal támadásban.. SANTIAGO: Noha még több mint egy hónap van hátra október 24-ig, amikor a chilei kong­resszus eldönti majd, hogy ki lesz az ország soron kö­vetkező elnöke, máris teljes erővel folyik az elkeseredett harc a jelöltek: a baloldali Allande és a jobboldali cso­portok által támogatott Ales- sandri között. BOSTON: Három millió dollár érté­kű aranyat, ezüstöt és gyé­mántot raboltak el a múlt hét végén Boston legnagyobb ékszerüzletéből. A rendőr­ség szerint két napig tart­hatott; míg a rablók a csak­nem két méter vastag falat áttörve bejutottak az üzlet­be, majd kifosztották a há­rom nagy páncélszekrényt. (Reuter) MOSZKVA: Orhan Eralp, a török kül­ügyminisztérium államtitká­ra ötnapos szovjetunióbeli tartózkodásának befejeztével csütörtökön elutazott Moszk­vából. Eralp a szovjet kül­ügyminisztérium meghívásá­ra tett hivatalos látogatást a Szovjetunióban. (TASZSZ) PÁRIZS: Chaban-Delmas francia miniszterelnök csütörtökön fogadta Vlagyimir Kirillint, a Szovjetunió miniszterta­nácsának elnökhelyettesét, a minisztertanács mellett mű­ködő tudományos és műsza­ki állami bizottság elnökét. Kirillin — mint ismeretes — azt a szovjet küldöttséget vezeti, amely részt vesz a szovjet—francia vegyes bi­zottság 5. ülésszakán. (TASZSZ) KHARTOUM: Khartoumban szudáni—ko­reai barátsági hetet rendez­tek s ezen a koreai küldött­ség is részt vesz. A delegá­ciót a KNDK belkereskedel­mi minisztere, An Szün Hak vezeti. Szerdán este szudáni munkások és fiatalok tömeg­gyűlésen fejezték ki szolida­ritásukat a hazájuk egyesí­téséért harcoló koreai nép iránt. (TASZSZ) Barcelona Gyarmati Európa-csúccsal aranyérmes WETZKO MEGJAVÍTOT­TA A 200 M-ES NÖ1 GYORSÜSZAS EURÖPA- CSŰCSÁT — 4x100 m-ES GYORSVÄLTÖNK és roz- GONYINÉ A NŐI TORONY­UGRÁSBAN 7. — NŐI GYORSVÄLTÖNK ÉS HAR- GITAY A DÖNTŐBE JU­TOTT. 200 m női grors. Kurópe-baj- nok: Gabrilla Wetz&co (NDK) 2:08.2, Európa-csúcs (régi: G. Wetzko 2:08.9), 2. Segrt (Jugo­szlávia) 2:11.0, 3. Nie bér (NDK) 2:12.8. 4x100 m férfi gyorsváltó. Európa-bajnok: Szovjetunió (Bu­re, Mazanov, Kulikov, Iljicsov) 3:32.3, Európa-csúcs, 2. NSZK 3:34.1, 3. NDK 3:34.6, ...7. Ma­gyarország 3:40.6, országos csúcs (régi: 3:41.0.) * repülőgéprabló gerillák újabb határideje = vasárnap hajnal! A jobboldal mindent elkö­vet, hogy Allande államosí­tási terveire való hivatko­zással pánikot keltsen és ez­zel zűrzavarba taszítsa az or­szág gazdasági életét. A chi­lei tőzsdén az árak 30 szá­zalékkal estek és a kormány kénytelen volt erélyes pénz­ügyi intézkedéseket §letbe léptetni a tőkekiárafnlás megakadályozására. A többi között 50 százalékos adót ve­tettek ki a külföldre Utazó chileiek által vásárolt valu­tára. A két jelölt szerdán a nyil­vánosság előtt fejtette ki né­zeteit. Allande 15 perces rá­dió- és televíziós beszédében felhívta a figyelmet a jobb­oldal zavarkeltő kísérleteire és ígéretet tett arra, hogy ha hatalomra kerül kormánya, „semmiképpen sem fogja in­tézkedéseivel veszélyeztetni az egyéni szabadságjogokat”. Allende célzott arra a lehe­tőségre is, hogy a jobboldal katonai puccsot készít elő. Figyelmeztette ellenfeleit, hogy az ilyen kísérletek nem járnak eredménnyel. Alessandri ugyancsak a rádióban mondott beszédet, a kongresszus támogatását kér­te, de mint mondotta, csak azért, hogy megakadályozza Allande elnökké választását. Azt állította, hogy ő a ma­ga részéről amúgy is lemon­dana és megnyitná az utat az új választások előtt. (MTI) A Palesztinái Népi Felsza- badítási Front is bejelentet­te az ultimátum határidejé­nek meghosszabbítását: a szervezet szóvivője Amman- ban közölte, újabb 72 órát adnak arra, hogy Svájcban, Nyugat-Németországban és Angliában szabadon enged­jék a fogva tartott gerillákat. Az újabb határidő vasárnap hajnalban, magyar idő sze­rint 3 órakor jár le. — A beiruti rádió szerint a szó­vivő azt is mondta, hogy to­vábbi meghosszabbítás nem lesz. A 72 órás halasztásba a Vöröskereszt kérésére egye­zett bele a szervezet. A sivatagi repülőtéren éj­jel-nappal fegyveresek őrzik az elrabolt három gépet és utasaikat. Néhány kilométer távolságban állomásoznak a jordániai hadsereg páncélo­sai, bizonyos együttműködés van a hadsereg és a gerillák között a túszok élelmezésé­ben és ellátásában. Amint a PNFF szóvivője közölte, a szerdán eltérített BOAC-gép utasai között ara­bok is voltak, ezeket csütör­tök délelőtt Ammanba szál­lították és útlevelüket visz- szaadva szabadon engedték. Mintegy 20—25-en lehettek; a gép többi utasa a sivatagi légi támaszponton maradt. A PNFF szóvivője később felajánlotta, hogy az orvosi kezelésre szoruló nőket és gyermekeket bizonyos felté­telek mellett szintén elenge­di. Ez a döntés a Vöröske­reszt képviselőivel folytatott tárgyalások eredményéként született. Géniből egyébként reggel orvosi felszereléseket és sze­mélyzetet szállító különgép indult Jordániába, a sivatagi repülőtéren tartott utasok helyzetének megkönnyítésé­re. „Állapotúik — különösen a nőké és gyermekeké — mondta a gépet küldő Vö­röskereszt közleménye — az erős hőmérséklet-ingadozás következtében egyre nehe­zebb”. Bemben, a svájci kormány ismét rendkívüli ülést tar­tott csütörtökön délelőtt, hogy megvizsgálja az ultimá­tum határidejének meghosz- szabbítása következtében elő­állott helyzetet. (Reuter) Most vásároljon ! Számunkra kellemes meglepe­téssel kezdődött a hatodik ver­senynap. Hargitay András el­indult az 150» méteres gyors­úszásban, s futamában a 2. he­lyem végezve 17:23,7 perccel megjavította Katona József 6 éve fennálló 17:27.0 perces or­szágos csúcsát, s ezzel döntőbe jutott. Szívünknek kedves győzelem­mel kezdődött a csütörtök dél­után. A 200 m női hát döntőjé­ben újra a rajtkövön állt Gyar­mati Andrea és olyan könnye­dén, biztosan győzött, hogy szinte még izgulni is elfelejtet­tünk. Káprázatos úszásának, re­mek Európa-csúcsának méltán örülhetünk. A hatodik versenynap döntői­nek eredményei: 200 m női hát. Európa-bajnok: Gyarmati Andrea (Magyaror­szág) 2:25.5. Európa-csúcs (régi: Burel (Nagy-Britannia) 2:28.2), 2. Hofmeister (NDK) 2:23.8. 3. Lekvetsvili (Szovjetunió) 2:27.1. 200 m férfi mell. Európa-baj­nok: Klaus Katzur (NDK) 2:26.0, 2. Pankin (Szovjetunió) 2:28.2, S. Kusch (NSZK? Z:-.­Fontaineblean Villányi Zsigmondi és a szovjet csapat nyerte a junior öttusa­világbajnokságot Csütörtökön utolsó számként a terepfutast bonyolítottak le. A magyarok a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtottak, de végül is Villányi 6, helye elég volt az összetett egyéni verseny megnyeréséhez. A csapatversenyt viszont elvesztettük. s így „csak" ezüst érmet szereztünk. 1970. évi junior öttusa-világ­bajnok: Villányi Zsigmond (Ma­gyarország) 5262 pont, 2. Gorlov (Szovjetunió) 5133 pont, 3. To- gobickij (Szovjetunió) 5037 pont. ... 6. Borlai (Magyarország 4712 pont, ... 10. Szigeti (Magyaror­szág) 4712 pont. Junior csapat-világbajnok: Szovjetunió 15144 pont, 2. Ma­gyarország 14 984 pont, 3. Fran­ciaország 10 945 pont. NSZK hadgyakorlat BONN: A Saar-vidéki Lebachban végétért a nyugatnémet had­sereg gyakorlata, amelyen az úgynevezett területvédelmi egységek több mint ötezer katonája, valamint Hessen, Rajna-vidék—Pfalz tartomá­nyokból és a Saar-vidékről külön behívott tartalékosok i vettek részt. j Mint a nyugatnémet had- i sereg szóvivője közölte, ez i volt a legnagyobb ilyenfajta • hadgyakorlata az utóbbi idő- ban az NSZK-nak ebben- a körzetében. A gyakorlat cél­ja ..az ellenfél erőinek felde­rítésére irányuló műveletek és a fontvonal mögötti had­műveletek tökéletesítése” volt. (Ml# ŐSZI haramf-ivásár í 1970. szeptember 7-től október 10-ig a megye élelmiszerüzleteiben SIVÁLÖ ÉS VÁLTOZATLAN MINŐSÉGBEN, korlátlan mennyiségben vásárolhat csirkét, pecsenyekacsát, tyúkot, csirkemellet ilogrammonként átlag 3,— forinttal olcsóbban, csirke-, tyúk- és pecsenyekacsa-aprólékot 10 százalékkal olcsóbb áron. NE MULASSZA EL A KEDVEZŐ ALKALMAT! Most vásároljon, mert a baromfihús tápláló, ízletes és fogyasztása előnyös!

Next

/
Oldalképek
Tartalom