Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-08 / 210. szám

NB I. B-s labdarúgó-mér­kőzés. Ózd, 5000 néző. V.: Bállá Gy. Űzd: Csank — Rási, Murá­nyi, Várkonyi, Abuczki, Ma- chai, Dolezsál, Szendrei, Egri, Fükő, Váradi. Edző: Dobó Zoltán. Eger: Bulyovszky — Kár­páti, Berán, Czeczelí, Rajna, Szonda, Tóth M., Ambrus (Vígh a 70. percben), Bánkú­éi, Kovács F. (Temesvári a szün. tbeh), Tóth T. Edző: Kovács Ferenc, iOrkánszerű szélben a ha­zaiak kezdték a játékot, de az első perc végén mégis az egriek jutottak lövéshez, Ko­vács F. bombája azonban Murányiról a mezőnybe vá­gódott vissza. Két perccel ké­sőbb Ambrus került lövő­helyzetbe, labdája elkerülte Csank kapuját. Ellentámadás végén Fükő fejese veszélyez­tette az egri kaput, majd szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak: Várad! nagy erejű lövése kapu fölé szállt. Egyre többet támadtak ez­után a hazaiak, mezőnyfö- iénybe is kerültek, de csatá­raik nem bírtak a jól tömö­rülő lila-fehér védőkkel. A 17. percben váratlanul veze­téshez jutottak a vendégek. Tóth M. jó ütemben futott el a. jobb oldalon, középre ívelt, és a kifutó Csank mellett a kétségbeesetten menteni aka­ró Abuczki a bal sarokba fe­jelte a labdát. 0:1. (Öngól!) A gól megzavarta a hazaia­kat; az egriek védekezésre rendezkedtek be a 16-osuk környékén, és így kevés ese­mény adódott ebben az ido­mán. A 21. percben Bulyovsz- Kjt egy nagy erejű lövést ki­ejtett, s csak másodszorra szerezte meg a labdát. A 38. percben Tóth T. szép cselek­kel tört előre, a rá támadó Murányi azonban a 16-os vo­nal előtt durván felvágta az egri fiút, áld megsérült, és egy percig állt a játék. Egy­re keményebb és durvább lett a mérkőzés, a játékosok egymás hibáiból eltek. Szünet után élénkült az iram és néhány tormás támadást láthattunk mindkét oldalon. Az 51. perc­ben tovább növelte előnyét az Eger. Tóth T. cselsorozat­tal tört be a kapu előterébe és jól eltalált lövésével szem­ben tehetetlennek bizonyult az ózdi kapuvédő. 0:2. Két perccel később szépítettek a hazaiak. Váradi a bal olda­lon cselezgetett, hirtelen lö­vésre szánta el magát, a lab­da Temesvári térdén irányt változtatott s az elmozduló Bulyovszky mellett a kapu bal sarkában kötött ki. 1:2. Öngól! Nagy nyomás alá ke­Hetedik lett a magyar nyolcas A kanadai St Catharines- ben lebonyolított harmadik evezős világbajnokságról a nyolcasok eredményei csak vasárnap virradóra érkeztek meg a hírügynökségek jelen­tései alapján. A magyar egység az erős nemzetközi mezőnyben csak 7. helyet tudta megszerezni Nvolcasban: világbajnok: NDK 5:36.10 perc, 2. Szov­jetunió .............. 7. Magyar­ország. A z eredmények alapján a résztvevő országok közül az NDK szerepelt a legjobban, amely 7 érmet szerzett (3 arany, 4 ezüst), a további sorrend: 2. NSZK 3 érem (1 arany. 1 ezüst. 1 bronz), 3. Dánia 2 érem (1 arany, t bronz). 4. Szovjetunió ? érem (1 ezüst. 1 bronz). 5—6. Argentína és Románia 1—1 érem (arany). (MTI) rült az egri kapu és az egri védők is kapkodni kezdtek. Az 55. percben Bulyovszky egy hazaadást csak az alap­vonalon túl tudott megsze­rezni, majd öt perccel később Berán és Czeczeli jóvoltából adódtak meleg pillanatok az egri kapu előtt. A 72. perc­ben egyenlítettek a hazaiak. Egri kapta a labdát, Bánkúti megtámadta, de elesett, és a fiatal ózdi játékos két lépés után, futtából, élesen a jobb alsó sarokba lőtt. 2:2. Óriási erővel rohamozott tovább az Ózd. Az egriek nem tudtak kibontakozni, s a 81. percben pedig eldőlt a mérkőzés sorsa. Jobb oldalon futott az óz­di támadás, a védők későn avatkoztak be és a Machai közelről, bukdácsolva a háló­ba talált. 3:2. Ezután a hazaiak szorultak be kapujuk előterébe, a ven­dégek rohamoztak. A 86. percben Tóth T. került ke­csegtető helyzetbe, de lövését bravúrosan, védte Csank. Eg­ri támadásokkal ért véget a találkozó. Mint ahogy az várható is volt, izgalmas, kemény, gó­lokban és fordulatokban gaz­dag mérkőzést hozott a két szomszédvár találkozója. A hazaiak különösen szünet után támadtak többet és gól- veszélyesebben, az egriek vé­delme azonban 50 percen át higgadtan játszott, jól állt a lábán, a csatársor pedig ki tudta használni kevés hely­zetét. A 2:0-ás egri vezetés után a gyorsan kapott szé­pítő gól szinte szárnyakat adott a hazaiaknak s érez­hetővé vált, hogy az egri vé­delem előbb, vagy utóbb ösz- szeroppan a nagy nyomás alatt. Ez sajnos bekövetke­zett, mert a csatársor ebben a játékrészben nem tudta elől tartani a labdát, leg­többjük félt ütközni a ke­mény, idönkiht könyörtelenül küzdő ózdi védőkkel: Murá- nyiéknak így nem jelentett nagy gondot a hosszú és pon­tos labdákkal való támadás­indítás. A túlzott védekezés végül is megbosszulta magát, amelyből a tanulságokat le kell vonni. Egyénileg Bulyovszky jól védett, talán a második gólt gyorsabb vetődéssel háríthat' ta volna. A tartalékos véde­lemben Kárpáti, Berán, Cze­czeli volt a sorrend. Amit tudtak megtettek, a sűrű óz­di támadások végül is fel­őrölték erejüket, idegüket. Rajna és Szonda az első fél­időben volt jobb, szünet , után ők is többször meginogtak. A később beállt Temesvári a védőket segítette több-keve­sebb sikerrel. Elől Tóth M. most is sokat vállalt magára, ütközött, harcolt, küzdött, a csatárok egyik legjobbja volt. Bánkúti védőgyűrűben játszott, gyakran szabályta­lankodtak véle szemben, így nem tudta legjobb teljesít­ményét nyújtani. Ambrus lö­véseit nem kísérte szeren­cse. Vígh rövid ideig játszott. Kovács F. egy félidőt szere­pelt, közepesen. Tóth T. ja­vuló formát nyújtott, tetszett harcossága és gólja is szép volt. Bállá Gy. erélytelenül bí­ráskodott, nem torolta meg Murányi kíméletlen játékát. (fazekas) Az NB 1. B további ered­ményei: Békéscsaba—Szállí­tók 3:0, Várpalota—DVSC 1:1, Egyetértés—Pécsi Bá­nyász 0:0, Székesfehérvár— Bp. Spartacus 1:0, MÁV DAC —ZTE 2:0, Előre—SZMTE 2:0, Oroszlány—Kecskemét 2:1, Ganz-MÁVAG—BVSC 2:1. A bajnokság állása: Az utolsó oszlopban a juta­lompontok együtt szerepelnek a szerzet pontokltal. Az adott ás a kapott gólok között kivo­násjel _ van, mert pontszám­ség dönti el a helyezést. 1. Egyetértés 5 2 3 ­3- 1 15 2. FÖSPED 5 2 1 2 4- 7 14 3. MÁV DAC 5 3 1 1 6- 2 13 4. Pécsi B. 5 1 2 2 5- 8 13 5. Kecslcem. 5 2 1 2 8- 6 12 6. Zalg. TE 5 3 — 2 13- 8 11 7. Eger 5 2 2 1 7- 4 11 8. Bp. Spart. 5 — 3 2 4- G 11 Oroszlány 5 2 — 3 6- 8 11 10. Békéscs. 5 2 — 3 9- 7 10 Ganz-M, 5 2 2 1 7- 5 10 12. Özd 5 3 — 2 7- 7 9 13. Szf. MÁV 5 3 — 2 5- 7 8 14. Várpalota 5 2 o 1 a- 4 7 15. Szol. MTE 5 1 1 3 2- 8 7 16. Debrecen 5 1 2 2 6- 6 6 17. BVSC 5 2 1 2 12-14 6 18. Előre 5 1 1 3 2- 6 6 Európarekordok, nagyszerű küzdelmek Barcelonában A Barcelonában folyó úszó Európa-bajnokság első döntőire vasárnap délután került sor. Már az első számban érdekeltek voltunk: a 100 m női hátúszásban a középső négyes pályán Gyarmati Andrea várt a rajtot jelző pisztolydörre­nésre. Andrea rajtja nem a legjobban sikerült, 50 m-nél azonban a szovjet Bekveisvili­vel együtt érte el a falat. A forduló mindkettőjüknek jól sikerült, s utána öldöklő küzdelem alakult ki. 60 mé­a 5 P OR TJElíNTEi SAN__ SEBASTIAN: Hétfőn délután végre meg­érkezett a hírügynökségi je­lentés San Sebastianból. A Sporting Lisszabon portugál csapat 1:0 arányban legyőzte a spanyol Real Sociedadot. Eszerint tehát a spanyol ren­dezőség által kiírt értékes kupát a tornán részt vett és kitűnően szerepelt magyar csapat, a Bp. Honvéd nyer­te. A hír vétele után Preiner Kálmán, a kispesti piros­fehérek edzője a következő­ket mondta az MTI munka­társának: — Nemcsak mi, hanem a szurkolók is nagyon várták, hogy mi lesz a kupa sorsa. A kiírás szerint ugyanis azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt az egyik, vagy a másik csapat javára. Tekintve, hogy mi is és a portugálok is 3—3 pontot szereztek, a dijat azért kapja a magyar csapat, mert gól- különbsége 5:1 volt, a Sporting Lisszaboné pedig 2:1. A spanyol ígéretéhez képest várjuk tehát a ku­pát ... tér után Gyarmati egy kicsit visszaesett — nem látta a 2-es pályán úszó ellenfelét — s utána már hiába kap­csolt a maximális sebesség­re, centiméterekkel alul maradt, s meg kellett eléged­nie az ezüstéremmel. Re­mek küzdelmet hozott a 100 m férfi gyorsúszás, amely­ben az Európa-rekorder Rousseau remek hajrával biztosította győzelmét, de jól tartotta magát a magyar Szentirmay is, aki az orszá­gos rekordot beállítva, a pontot jelentő 6. helyen vég­zett. A 400 m női vegyes úszás­ban — magyar versenyző nem indult — remek ered­mény született: az NDK-beli Stolcze 5:07.9-re javította az Európa-csúcsot. A 100 in férfi mellúszásban nem volt vitás a világbajnok szovjet Pankin győzelme, annál na­gyobb harc folyt viszont a helyezésekért. A vízilabda-torna során Magyarország válogatottja Görögország együttesével ta­lálkozott és il:0 arányú győzelmet aratott. Hétfőn délután tovább folytatódtak a küzdelmek. A délutáni döntőben 100 m női gyorson Turóczy és Patán, a 100 m férfi pillangóúszás­ban pedig Szentirmay kép­viselte a magyar színeket. A világ sportja — vu-okhuu MOSZKVA: SZOVJET LABDARUGÓ -BAJNOKI EREDMÉNYEK: Sahtyor Bonyeck—Pahtakor Tasken 3:0, Zarja—1Vorosilov- grad—Torpedo Moszkva 4:1, Di­namó Kijev—Dinamó Tbiliszi 2:0, SZKA Rosztov—Torpedo Kutaiszi 0:0. * PRAGA ROSSZUL, MEGY A CSEHSZLOVÁK LABDARÚGÁSNAK 23 éven aluli utánpótlás­válogatottjuk ugyanis a cseh­szlovák fővárosban 0:0-ás félidő után 2:0-ás vereséget szenvedett Franciaország , után pótlás-vá­logató ttjától. 5000 néző előtt a gólokat Gallice (61. perc) és Floch (68. perc) lőtte. * TORONTO: Jerome Drayton kanadai ver­senyző új világrekordot állított fel a 10 mérföldes síkfutásban. Ideje 46:37.8 perc. A régit az angol Ron Hill tartotta 1968-tól, 46:47 perces idővel. * KATOVICZE: 10.5 km-es távon került sor a Sösnowiecz—Katowicae útvona­lon a hagyományos nemzetközi váltófutóversenyre. Ezen 21 sportoló — bolgár, csehszlovák, román, magyar és lengyel «— vett részt és miként tavaly is — a magyarok győztek. Az .idő­eredményről nem érkezett je­lentés. # OSNABRÜCK: A nyugatnémet Gerhard Metz beállította a 100 m-es síkfutás Európa-rekordját. A nyugat­német Armin Harry, a francia Rodroger Bambuck és a két szovjet versenyző, Vladiszlav Szapeja és Valerij Borzov után Metz az 5., aki valós körülmé­nyek között futotta meg a 10 mp-et. * STOCKHOLM: A svéd labdarúgó-bajnokság­ban a vasárnapi forduló után a Djurgaarden vezet lő ponttal, *2. Malmö 18 pont, 3. Aatvida- berg 17 pont. AMSZTERDAM: A holland labdarúgó-bajnok­ságban a Feijenoord vezet ff ponttal, 2. a Sparta Rotterdam b ponttal, 3. Adó b ponttal. (MTI) Petőfibánja biztosan vezet Lőrinci lelépte a Siroki Vasast A labdarúgó megyei I. osztály ötödig fordulója bővelkedett meglepő eredményekben. Ezek közül is kiemelkedik a lőrinci­ek bravúros és nagy gólarányú győzelme a sirokiak fölött, de annak számít a pétervásariak 3:0-ás diadala Heves ellen is. H10, szeptember &, kedd Befejeződött az Universiade Balogh Györgyi új országos csúccsá második 200-on Ezüstérmes Vidosné Magyarország pontversenyben hatodik Torinóban véget értek az Universiáde küzdelmei. Az utol­só napon a magyar versenyzők több jó eredményt értek el. A férfi diszkoszvetésben Murányi váratlan aranyérmet szerzett, s Balogh Györgyi a 200 m női síkfutásban, Vidosné a gerely­hajításban, valamint a 4x100 m női váltó értékes második he­lyet szerzett. A küzdelmek befejezése után összeállították az éremtábláza­tot, aminek alapján a nem hi­vatalos pontverseny végered­ménye a következő: 1. Szovjetunió arany ezüst bronz 27 17 15 2. USA 22 18 11 3. NDK 8 3 4 4. Olaszország 4 4 7 ■ 5. Japán 3 7 5 6. Magyaro. 3 6 7 Í v.":- : •'' •: 7. Anglia 3 4 7 3. NSZK 3 6 3 ' 9. Lengyelo. 3 1 5- # 10. Jugoszlávia 2 2 1 A magyar sportküldöttség délután érkezik a Ferihegyi ma re­IÉSÉ pülőtérre. Az universiáde legkiemelkedőbb eredményét Nordwig (NDK) érte el, 516 em-e-s rúdugiásával, ami világrekord! A Novaj legyőzte Rózsás zent- mártont, a Selyp idegenben BélapáfaJ.vát, míg a Recsk— Korvin SE és a Füzesabony— Apc összecsapáson pontosztoz­kodás történt. A Petőfibánya biztosan, a GYESE pedig várat­lanul nehezen győzött ellen­felével szemben. A vasárnap lejátszott forduló után már csak a Petőfibánya áll pontveszteség nélkül, de nem szenvedett még vereséget az Apc sem. Az 5. fordulóban szerezte meg első győzelmét a Novaj és a Pétervására, így most már minden csapat ren­delkezik legalább egy győze­lemmel a megyei I. osztályban. Eredmények: Lőrinci—Sírok 4:0 (1:0), Pétervására—Heves 3:0 (1:0), Recsk—Korvin SE 1:1 (1:0), Füzesabony—Apc 1:1 (0:0), Bélapátfalva—Selyp 1:2 (0:0), Novaj—Rózsaszentmárton 1:0 (1:0), GYESE—Karikás SE 1:0 (0:0), Petőfibánya—Egri Spar­tacus 5:1 (2:0). A bajnokság állása: 1. Petőfibánya 5 5 — — 13-2 10 2. Selyp 5 3 1 1 12-5 7 3. GYESE 5 3 1 1 9-5 7 4. Apc 5 2 3 — 7-3 7 5. R-márton 5 2 2 1 9-5 6 6. Korvin SE 5 2 2 1 8-5 6 7. Sírok 5 2 1 2 6-7 5 8. Karikás SE 5 1 2 2 9-7 4 9. Heves 5 2 — 3 7-7 4 10. F-abony 5 1 2 2 6-7 4 11. Recsk 5 1 2 2 9-11 4 12. E. Spart. 5 1 2 2 6-10 4 13. Lőrinci 5 2 — 3 11-17 4 14. B-falva 5 1 1 3 3-8 3 15. Novaj 5 1 1 3 2-13 3 16. Pé tervás. 5 1 — 4 6-11 2 Egercsehi és füzesabonyi siker a füzesabonyi viilámtornán A XX. bányásznap tiszte­letére villanyfényes kézilab- da-villámtórnát rendezett az Egercsehi Bányász SC. Ami­kor sötétedni kezdett, a bá­nyászok fúvószenekara pat­togó indulóval csalogatta a közönséget a sporttelepre.. Este fél hétkor a tornán részt vevő három női és há­rom íérfiesapat felvonulása vezette be a villámtornát. A bányászinduló eljátszása után Sulyok Tibor, az Eger­csehi Bányász SC részéről üdvözölte a csapatokat, majd egymást követték a 2x15 perces mérkőzések. A látványos, gólokban gazdag mérkőzéseken jól szórakozott a szépszámú né­zőközönség. A torna végeredménye: Nők: 1. Füzesabonyi Va­sas 4, 2. Bélapátfalvi Építők 2, 3. Egercsehi Bányász 0 ponttal. Férfiak: 1. Egercsehi Bá­nyász I. 3, 2. Eger járási vá­logatott 3, 3. Egercsehi Bá­nyász ifi 0 ponttal. A mérkőzéseket Sziget- váry László és Szalay Pál vezette. (szigetváry) LABD A R ÍJ GQ”/i7 ir(n! é 'T'T V T"T Az NB II. eredményei. Keleti csoport: Bocskai SE— MGM Debrecen 2:1, Szar­vas—Szolnoki MÁV 1:1, Pénzügyőr—DEAC 2:1, Sze­gedi Dózsa—Vecsés 2:0, Középületépítők—Gyula 3:1, Cegléd—KISTEXT 1:0, Le­hel—SZVSE 2:0, Budafok—K.- félegyháza 3:2. A bajnokság­ban a Pénzügyőr vezet 7 ponttal. Északi csoport: Vo­lán—Sátoraljaújhely 2:1, IKARUS—Nyíregyháza 1:0, Kazincbarcika—BEAC 3:0, MVSC—Borsodi B. 3:0, S. Kohász—Vasas Izzó 2:1, KELTEX—Leninváros 1:0, Nagybátony—Kisterenye 1:1, Esztergom—Kossuth KFSE 3:0. A bajnokságban az MVSC vezet 8 ponttal. Nyugati csoport: Győri Dó­zsa—Savaria 5:3, Pécsi BTC —Ajka 2:0, Fűzfő—Szek- szárd 2:1, Bakony—Almás­füzitő 1:0, Pápa—Rákóczi SE 1:0, Bauxitbányász—Do­rog 0:0, Z. Dózsa—Táncsics SE 2:0. Máza-Szászvár—Pé­csi Ércbányász 2:2. A baj­nokságban a Bakonyi V, ve­zet 8 ponttal. * A megyei 1. osztályú if­júsági bajnokság 5. forduló­jának eredményei: Lőrinci— Sírok 0:4, Pétervására—He­ves 2:0, Füzesabony—Apc 2:3, Bélapa tfalva—Selyp 1:1, Novaj—Rózsaszentmárton 0:2, Petőfibánya—Egri Spa»i tacus 6:1. Kétgólos vezetés után vesztettek az egriek Ózdi Kohász— Egri Dózsa 3:2 (0:1)

Next

/
Oldalképek
Tartalom