Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-08 / 210. szám

Tanítás - albérletben f Mindenki azt hitte Gyön­gyösön, hogy az I. .'számú Általános Iskola felújítási munkáit a tanév kezdetére befejezi a megyei tanács építőipari vállalata. Ogy mondták, azért is zárták az előző tanévet is korábban ebben az iskolában, hogy az építőknek minél előbb he­lyet adjanak. Már túl vagyunk az ünne­pélyes tanévnyitón, de a munkások még mindig ott dolgoznak az iskolában. Osztályok különböző helyeken Az iskola igazgatója, Fe- renczfalvy Kálmánná sorol­ta fel, hány helyen taníta­nak most. Két harmadik és két negyedik osztályt foga­dott be a III-as iskola. Ez­zel ugyan kényelmükről mondtak le, de egy pillanatig sem tétováztak. Szerencse az is, hogy a művelődési ház egy termét különböző tanfo­lyamok megtartására rendez­te be, és ezért itt tudott he­lyet adni a két ötödik osz­tálynak. Ezzel azonban még nincs vége a felsorolásnak. Hét tanulócsoportban fog­lalkoznak gyógypedagógiai bánásmódra szoruló gyere­kekkel. Nekik sem volt könnyű helyiségeket találni. De a segítőkészség leküzdöt­te ezt az akadályt is. Az MHSZ, az úttörőház és a IV. számú Általános Iskola adott otthont átmenetileg ezeknek a gyerekeknek. Még az a szerencse, hogy hat tantermet rendbe hoz­tak az építők a tanévnyi­tásra. A két első osztály és a felső tagozatosak járnak tanulni ide, de úgy, hogy a három nyolcadik osztály most délutános. Megtépázott egységes hatás A kényelmetlenségek ön­magukban is nagyon kelle­metlenek. De ezeken túl még a tanítási-nevelési egység is veszélyben forog ilyen kö­rülmények között. A környe­zet mindig hatással van az emberre, különösen a fiata­lok magatartását befolyásol­ja jelentős mértékben a ren­dezettség, az esztétikai kül­ső. Most minderről csak a negatív vonatkozásban lehet beszélni. Ferenczfalvy Kálmánná ugyan bizonygatja, hogy az irányítás egységét nem ront­ja áz átmeneti szétszórtság, össze tudja fogni a tantes­tületet, a nevelők is ügyel­nek az iskola eddigi, köz­ismert színvonalára. A ne­hézségek nem veszik kedvü­ket, inkább felelősségérzetü­ket fokozzák. Kellemetlen a nyolcadik­ban tanító nevelőknek, hogy nekik a tanítás délelőtt és délután is elfoglaltságot ad, megosztja idejüket. Emiatt sem méltatlankodott senki, mondta az igazgatónő. Az órarendet úgy igyekeztek összeállítani, hogy a tanárok lehetőleg folyamatosan tart­hassák meg óráikat a felső tagozaton. Persze, ha ez a szempont uralkodott, akkor a pedagó­giai elveken kellett lazítani. Vagyis: minden erőfeszí­tés, minden jó szándék és lelkismeretesség el'enére is a tanítás, a nevelői munka hátránnyal indult és folyik ilyen körülmények között az I. sz. iskolában. Részhatáridők A városi tanács művelő­désügyi osztályán Antal La­jos gazdasági felügyelő tájé­koztatott a felújítási mun­kákról. » A tanácsi építőipar még határidőn belül van, tud­tam meg. Az iskola egyik szárnyát készítették el a nyáron, ahogy azt vállalták annak idején. Itt ugyan hét napot késtek, de az augusz­tus 7-i teljesítés nem vetette vissza a tanévkezdést. A má­sik szárnyat, a további tan­termeket november V.-ig kell felújítaniuk. így szól a szerződésük. A közvélemény tehát rosz- szul tudta: semmiképpen sem lehetett az iskolában szeptember 1-re zavartalan állapotokat teremteni. 1 Hogy mennyire nehéz, volt a tanácsi építőket az ügynek megnyerni még így is, azt a szóbeszéd nem em­legeti. Arról sem tudnak a városban, hogy a tanácsnak is gondot okozott a szüksé­ges három és félmillió elő­teremtése, hiszen csak más­fél millió állt rendelke7.ésre. A hiányzó kétmilliót úgy kellett .,kiokoskodni”. Amikor Birinyi Mátyás építésvezetőt megkerestem, tőle már csak efelől érdek­lődhettem: tudnak-e valamit segíteni a diákok és a taná­rok nehéz 1 helyzetén? Ön­szántukból, ha úgy tetszik: jószívűségből. Azt a választ kaptam, hogy megpróbálnak valamit tenni. Az építőmes­teri munkával két-három hét alatt végeznek. Ha a szak­ipar igyekszik. akkor az épület felújítása november­re elkészülhet. Ez viszont már központi intézkedést kí- ■ ván. A szakiparról viszont köz­tudott, hogy nagyon szűkös helyzetben van minden vál­lalatnál. Kevesen vannak. Mindig mindenki őket sür­geti, de hát nekik is csak két kezük van. És az ő fel­adatuk elvégzése sokkal több időt igényel, mint az építő­mestereké. Nem az egyetlen Az I. számú Általános Is­kola csak egy a város régi iskolái közül. A többire is ráférne a felújítás, ha vol­na hozzá pénz. De előbb vágy utóbb mindre sort kell keríteni. Biztos, hogy egy ilyen munka, mint egy iskola el­avult éoületének a felújítá­sa, nem „üzlet’’ egyetlen vállalatnak sem. Nem kap két kézzel utána. És még erre koncentrálja minden erejét?... Ilyenkor jut eszembe, hogy mi a szocialista társadalmat építjük, a mi vállalataink szocialista tartalmú üzemek. És ez. sem mellékes körül­mény. Persze, azt is jól tu­dom, hogy egy szocialista vállalat kőművese és főmér­nöke is a piacról él. Ügy kell tehát az. ilyen munká­kat is megcsinálniuk, hogy ne fizessenek rá. De miért fizetnének rá arra. ha egy munkát koncentrált módon végeznek el? Ha jól tudom: az ilyen intenzív megoldás­nak a nyereségessége a leg­biztosabb. Akkor hát? ... A példa adott G. Molnár Ferenc Őszi tervek a füzesabonyi művelődési központban Ebben a hónapban megin­dul a szokásos ismeretterjesz tési program, megkezdődnek a szakköri foglalkozások, el­kezdődik a nyelvtanfolyam a füzesabonyi művelődési köz­pontban. Orosz és német nyelvtanfo­lyamon tanulhatnak a nyel­vek iránt érdeklődők, három szakkörben tevékenykedhet­nek: nyulász, szőlész és bé lyeggyűjtő kisközösségekben. A gyermekek részére művé­szi tornát tanítanak, ahol egész fiatalon elsajátítják a mozgásművészet alapjait. A nők szabást-varrást tanulhat­nak egy most újra beinduló tanfolyamon. A fiatalok iro­dalmi színpadi bemutatókra készülnek fel az ősz során, irodalmi körben fejleszthetik önmagukat. Az ifjúsági klub foglalkozásain pedig a leg­különfélébb témákról: ak­tuális eseményekről, művé­szetekről, ifjúságpolitikai kér­désekről beszélgethetnek, hallhatnak előadásokat. Az idősebbeik a nyugdíjasok klubjában találnak majd kö­zös programot, kellemes idő­töltést. A művelődési központban kap helyet az a kamarakórus is, amelyik nemrég nagy si­kerrel szerepelt a Csuvas ASZSZK-ban, s készül fel újabb szereplésekre az ének­kar tagsága. A terveket az elmúlt évek sikeres, érdekes programjai­ból, új ötletekből — az ér­deklődőik igényei — alapján állították össze Dalos Andor igazgató vezetésével a köz­pont dolgozói. <—s) Szeptember 14-én kezdődik az őszi- téli évad a Rádiós/ínliázban Érdekes hang játékokat, klasszikus és modern szer­zők rangos alkotásait mutat­ják be a Rádiószínházbán az. őszi-téli évad idején. A következő három hónap alatt 13 hangjáték premier­jét tartják meg, mintegy húsz korábban elhangzott darabot ismételnek és való­színűleg 13 színházi elő­adást közvetítenek. A Rádiószínház évadnyitó előadása szeptember 14-én lesz, amikor Németh László XI. József című történelmi drámáját sugározza Varga Géza rendezésében. Az Éjszakai rádiószínház programjában ismét számos modern mű szerepel, Rhys Adrian „Ella” című három- szereplős darabja, Marton Frigyes rendezésében, Peter Hirche „Miserere, avagy könyörgés az emberért” cí­mű hangjátéka, amely né­hány évvel ezelőtt az egyik legrangosabb nyugatnémet hangjáték-dijat nyerte el. A kevéssé ismert klasszi­kus művek népszerűsítése érdekében bemutatja Milton „Sámson” című tragédiáját. Két Shakespeare-bemutatót is terveznek, a a Julius Cae­sart és az Antonius és Kleo­pátrát. (MTI) Á Tisztújítás Nagy Ignác uramban nem­csak a magyar színműírás iránti odaadó lelkesedést, s e lelkesedést jeles munkák­kal is megvalósító embert, nemcsak Széchenyi fontolva haladó reformerét köszönt­hetem, hanem kellő és mél­tánylandó elfogultsággal ha­zám első, modern értelem­ben vett újságíró-riporterét is. Az éber szemű, gyorsan reagáló, új stílust teremtő Nagy Ignác ugyanis mint zsurnaliszta, úgyis mint re­former, úgyis mint színmű­író, kivívta rangját és he­lyét a magyar haladó kul­túrpolitikai életben. A „Tiszt- újítás” című szatirikus szín­művét, amelyet legutóbb a Nemzeti Színház mutatott be, van annak jó évtizede is tán’, s amely a maga idejé­ben 39 (!)-szer került szín­re, nos, szóval, hogy ezt az évszázados, de ma is kedves, a szatíra élét kiéreztető mű­vet mindezekért is örömmel fogadtam a televízió képer­nyőjén. Lám, Nagy Ignácot is utol­érte a végzete: szatirikus színművet írt kora jobbítá­sára és lett belőle jó évszá­zad múltán televíziós „mű­faj”, kritikusok csemegéje, a százvalahány évvel későbbi újságok televíziós rovatának témája. Meg kell mondanom őszintén, hogy egy s más dolgot elkövettek a televí­zióra alkalmazók Nagy Ig­nác uram egykori darabjá­val, ám úgy vélem, hogy mindez javára szolgált. Igaz, a rendezőknek — ért­hető módon! — megoldha­tatlan feladatot jelentett a díszletek és a valóság szinkronjának megteremté­se, s az is igaz, hogy ez is oka lehetett: hol a „szín­padon” játszottak, hol a ka­merák előtt beszéltek a sze­replők. így aztán kiestek stílusból, hangulatból. rit­musból, sőt mintha helyen­ként kölcsönösen sem tisz­tázták volna: ki, hogyan és mit játszik. Mégis, mind­ezek után is azt kell mon­danom, hogy Nagy Ignác uramnak kerek 130 év múl­tán sem kell szégyenkeznie a Tisztújítás miatt. Jó darab az ma is, mércé­nek ha nem is éppen magas, de tisztes ahhoz, hogy el­mondhassuk: soha ennél gyengébbet képernyőn né láttasson velünk se színész, se rendező. Egy távoli nép folklórja Talán, ha másfél százez­ren élnek azok, akikre bíz­vást rámondhatja még az etnográfus: ezek az őslakó maoriak. Pedig valamikor, egészen a XIX. századig be­népesítették Üj-Zélandot, s csak a brit gyarmatosítók­kal vívott hosszú és véres háborúk során pusztult ki majdnem a maori nép. Alig évtizede csak hogy néhány művész, énekes, táncos és hozzáértő folklorista, mind­valamennyi az ősi maori nép még élő leszármazottja, hozzálátott, a 24. órában lá­tott hozzá, hogy megmentse a maorik ősi és igen magas szintű kultúráját. Hogy mi­lyen „mélységben” sikerült? — azt nehéz lenne megálla­pítani: hogy milyen sikerrel? — azt kitűnően példázta a már méltán világhírű maori együttes budapesti vendég- szereplése és a róla készült rövidnek tűnő tévé-film is. Az európai fülnek is be­hízelgően gazdag dallamvi­lág, a tiszta, szép ritmus, a derű és méltóság ökonómiá­ja és a mély líraiság, — ez volt kiérezhető egy teJjesen ismeretlen világot felvillan­tó műsorból. Az, hogy a Magyar Televízió legalább részleteiben bemutatta a vi­lághírű együttes műsorát — elismerésre méltó. Kár azon­ban, hogy a máskor gyak­ran már szinte feleslegesnek tűnő bevezető most kurta mondatocskára szűkült. így aztán a tévénézők nagy tá­borának fogalma sem volt és lehetett, kik voltak a mao­rik és főleg mi volt műsoruk egy-egy jellegzetes koreog­ráfiájának értelme. Néhány mondatos „köz- bemagyarázás” nem csök­kentette, ellenkezőleg, mert megértette volna, hát növel­te volna a művészi élmény hatását, I i Gyurkó Géza MOLDVAY GYŐZŐ: A bűsképű lovag- föld jen 4. Ki eljegyezte magát a csillagokban fór mögött ülök, aki izzad­CIGANYROMANCOK lá­zas lüktetése, dalok és dalla­mok őseredeti, andalúz for­mában. de a kollégiumi la­kótárs és fegyverbarát Sal­vadoré Dali tiszteletére szür­realista szellemben fogant rajzremekek sorozata, majd döbbenetes erejű, a feudális spanyol világot ostorozó szín­padi művek, mint a Bernar- da háza, vagy a Vémász, mely operaszínpadon a kon- geniális magyar zeneszerző, Szokolay Sándor művészete révén tette ismertté nevét, emberi és művészi mondan­dóit. Ez ő, ha vázlatosan is! Ez Federt co Garcia Lorca, e század európai irodalmának egyik legizgalmasabb, legszí­nesebb, s legdrámaibb sorsú alakja. Élete oly hányatott volt. mint száz évvel korábban a mi Petőfi Sándorunké, s ha­lála éppen olyan homályba vesző. Granada adta a világ­nak, s Granada veszítette el. Bár a nyomok 9 kilométer­rel odébb vezetnek, egy kis hegyi faluba, a Sierrába. Miért kellett elpusztulnia 1936. augusztüs 19-én, midőn az Afrikából átkelt Franco íehér és szerecseh zsoldosai, s a nyomukban szervezkedő Falange már ' felszámolta e tájon a köztársaság ellenál­lását? Nehéz erre az egyértelmű válasz. Lorca nem volt kom­munista, bár rokonszenvezett velük, s költészete, drámai termése végső soron beilleszt­M70, szeptember 8., kedd hető a marxista esztétika, művészfilozófia képletébe. Ám a másik oldalon levő művésztársait, barátait sem tagadta meg. azok se őt, min­denféle politikai meggondo­lás fölé helyezve művészi nagyságát. Miért fogatta hát el a Gra­nadában meghúzódó költőt Valdés őrnagy? Miért kiál­tott halált a fejére ez a vé­res kezű városparancsnok? Miért vitette ki Viznárba, a Sierra kopasz hegyei közt megbúvó ártatlan falucská­ba, hogy ott száz és száz név­telennel együtt önnön kezé­vel ássa meg sírját, s bukjon bele, halálra sebzetten ? Miért kellett sírdombjaikat beszántani? Miért kell ama ördögi éjszaka emlékét hét lakat alatt őrizniük a falu életben maradt lakóinak? Miért nem rótták nevét csak egy olcsó táblácskára, miko­ron az már messze világré­szekbe úgvis elragyog? VÁLASZOLUNK: Lorca gyűlölte, s meggyülöltette ol­vasóival a zsarnokságot, a despolizmusl, a feudális ön­kényt. légyen bármilyen szí­nű omátusban, s ugyanakkor rokonszenvet igyekezett éb­reszteni minden elesett iránt . . . Sírhelye, halálának pontos körülményei pedig felderíthetetlenek mindmáig, nehogy zarándokhellyé vál­jék Viznár, kényelmetlenül emlékeztetve a hatalmon le­vőket a gaztettre, mely felett nem hunyt szemet a kultúr- világ ... Öreg. kimustrált autóbu­szon döcögünk Granadából Viznár felé. Kint negyven fok a meleg, itt bent. a pléhdo- bo/.ban legalább ötven! Aso­ságos munkájával tíz eszten­deje gyarapítja már a Fer- riandez-cég vagyonát. Sűrűn törülgeti homlokáról a sós verítéket, közben időnként gyanakodva hátra pillant. — Viznár környékén nem szeretik a fotomasinával, fiimezővel felszerelt külföl­dit! Jönnek, felkavarják az időt, s a falubeliek nyugal­mát. Jobbról diákféle fiatalem­ber zötyög a ragadós bőrülé­sen. ö nem szól. csak kis idő múltán jegyzetblokkot vesz elő táskájából, s mikor ráka­csintok, nagy, szálkás betűk­kel felírja a papír fehér sík­jára: Garcia Lorca! Erre a fiatalra, úgy tűnik, Viznarban számíthatunk. Kiérünk a városból, köhög a motor erősen a kanyargós, meredek úton, mely a szik­lába vájva kúszik a hegyre. Téglagyár mellett haladunk el, cseréppel rogyásig megra­kott teherautók verik szem­közt a port, mely vasoxidtól vörösen és kövéren terjeng körülöttünk. A sofőr bekap­csolja a rádiót, falán egyet­len háború utáni kellékét en­nek az országúti Noé bárká­jának. Erős muzsikaszó öm­lik szét a kocsiban, s felijesz­ti a hőségben álomba pilledt publikumot. KISVÁRTATVA elfogynak kétoldalt a fák, egyre inkább a hegyek, sziklák világába jutunk. Jobb felől, messzire, kék párákban, havas hegy­csúcsok villognak. Milyen jó lenne hosszú-hoszú kézzel egy marék havat idekotorni most! Hatvan perc alatt tesszük meg a kilenc kihomét^rt, s Viznár főterén, mely akkora, mint a tenyerem, egy temp­lom árnyékában szállunk ki a kocsiból. Már tudom, hogy a „tetthely” földerítésében sok segítségre nem számít­hatok, tehát kiszállásnál igyekszem a néma jelzést adó diákfiű mellé sodródni. — Hol fekszik Lorca? Keveset tud angolul, ami nem megy, azt arcával, ke­zével, szemeinek játékával egészíti ki. De csak akkor, amikor már mindenki eltűni a közelünkből. — Haladjatok ezen az úton tovább, keresztül a falun. Ha elhagytátok az utolsó házat, jobbra, a hegyek, sziklák kö­zé kapaszkodjatok, s addig menjetek, míg éppen a feje­tek búbjára nem süt a nap. Akikor nézzetek le a földre, s a lábatok alatt, a kövek alatt, a száraz kórók gyökerei alatt megtaláljátok Lorcát! Ott mindenütt ő van ... így a diák, s meg sem tud­juk köszönni, eltűnik kám­forként. Elindulunk a cigányromán- cok hangulatát fellobbantó dodonai magyarázat nyomán. A fehérre meszelt kis házak, a köves utcák úgy szikráznak a dél-spanyol napsütésben, Európa legdélibb csücskében, hogy belefájdul az ember sze­me. Lépteink, ritka szóváltá­sunk előcsal a fatáblás ab­lakok mögül egy-egy kíván­csi öregasszonyfejet, hogy a reánk vetett röpke pillantás után gyorsan láthatatlanná váljon mind ... A falu szé­lén öreg paraszt kapálgatja olaj- és narancsfáit. Talán látta Öt, mikor fegyverek kí­sérték a vesztőhelyre! Fel­emelem a fényképezőgépet, de kezem félúton megáll, nincs kit fotóznom, az öreg már bokrai mögé menekült. DÉL ELMÜLT. A nap ép­pen fejünk felett áll. Lábunk­nál, hol két hegyhajlat össze­ér: hosszú, köves, száraz víz­mosás. Egy-egy nagyobb szik­la árnyékában kiégett fűcso­mó. Messzire, jól fent a hegy oldalában bánatos, sovány kecske a párjával. Ugyan ki gondol rájuk, s kit táplálnak szikkadt emlőik? A diák jut eszembe: itt, mindenütt Ö van! Az emberi szabadságvágy csodálatosan tiszta, hószínű galambja! Virágot nem hoztunk, azt kellene pedig széthinteni, hogy magvaiból itt-ott vörös pipacs üsse fel fejét. De van nálam egy szelet papír, né­hány verssorral! Megemelek egy rögöt, alá ja helyezem. Betűit mossa be az eső a rit­ka, sovány földbe, s találkoz­zanak valahol az O porával: Gitár peng. denevérként verdes dallama, zokogva száll az andalúz éjszakába, alóla, akár végítélet hallana, fegyverzaj, hörgés kúszik házak falára. De ne tarts tőlük sunyi hitehagyottan, ne inalj félelembe-kunkorodott háttal, ki eljegyezte magát a csillagokban, tudjon szemtől szembe nézni a halállal! Kiáltson, ott lelje föl kimetszett nyelvét, pipacsok karjával ölelő szerelmét ott tagadja meg, ott vesse göncét tűzre, hogy a választott golyó, asszonyt társa, kivel oly ifjan hullt legméltóbb nászba: rendjelét majd meztelen bőrére tűzze! következik: Yicasso és az ő hűséges famulusa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom