Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
VfM,, E. Fehér Pál: Hogyan ismerjük a szovjet irodalmat? LELKES MIKLÓS ÜVEGABLAK H OGYAN ismerjük a szovjet iroda]inat? Vannak-e njegbízható ismereteink múltjáról és jelenéről? Hozzáférhetőek-e magyar fordításban — mégpedig jó, az eredetivel egyenrangú tolmácsolásokban — ennek az irodaiamnak a legjellemzőbb alkotásai? Ezek a kérdések nem ok nélkül nyugtalanítják szellemi életünket, hiszen részei egy nagyobb problémakörnek, amelynek vizsgálata már a magyar szellemi élet általános állapotára is következtetni enged: szinkronban vagyunk-e a világirodalommal? Ismeretes, hogy a magyar kulturális élet a felszabadulás előtt jelentősen elmaradt a világszínvonaltól. Késésben voltunk, s ennek objektív történelmi okai voltak. Például a német—osztrák hatás kizárólagossága, mintha elfedte volna előlünk a francia, a szláv világ számunkra közelebb eső eredményeit. Igaz, Arany János csaknem egyidejűleg mutatja be a honi közönségnek Gogolt, s éppen a legjelentősebb novellájával, A köpönyeggel; igaz, Bérczy Károly — bár harmincesztendős késéssel — megtanul oroszul is, hogy méltóképpen szólaltassa meg az Anyegint. De gondoljunk csak arra: a század első évtizedeinek magyar szellemi élete, Ady és a Nyugat mozgalma a. francia ' szimbolizmus, Baudelaire és társai felé tájékozódik, amikor már javában zajlik Apollinaire, vagy a futuristák költői forradalma ... Félreértés ne essék: mit sem vonhat le ez az ütemeltolódás Ady nagyságából, a Nyugat jelentőségéből, a tény azonban tény marad: az első világháború, a Tanácsköztársaság utáni magyar költői forradalomnak kell majd megfutnia ezt az ötven esztendős lemaradást. Kassák szorgalmas informáló tevékenysége és művészi nyugtalansága, József Attila párizsi évei, Illyés Gyula otthonossága a francia szürrealisták között, Barta Sándor, Komját Aladár világnézeti korszerűsége — ez hozza az első eredményt. És törvényszerű volt, hogy a húszas évek magyar irodalmi földrengése az akkor fiatal szovjet irodalom felé is megfelelően betájolja magát. A húszas évek legelején, a magyar kommunisták egyik legnagyobb orgánumában, a Kassai Munkásban Mácza János (ma, hetvenvalahány esztendősen a moszkvai egyetem művészettörténész professzora) bemutatja Majakovszkijt. Majakovszkij népszerűsége gyorsan nő — a Horthy-rendszer fasisztoid gátjai miatt: illegális csatornákon. Egy szélsőséges példát idézünk. „Majakovszkijnak — írja a húszas évek legelejére visszaemlékezve Illyés Gyula — akkor már megvolt a hírneve, meg a kereslet versei után, de az egy Balra marson kívül egy sem jutott el hozzánk, fordításban persze. Amíglen egyszerre terjedni kezdett nem is egy remeknek bizonyult s munkásünnepi szavalásra már csak azért is kiválóan alkalmas költeménye, mert azok mind a magyar forradalmat dicsőítették...” Ismeretes, hogy az időben szeptember 6., vasárnap Illyés „Majakovszkij-verse- ket” írt — a kor avantgarde esztétikájának megfelelő irodalmi normák szerint, ami jól mutatja, hogy Majakovszkij mekkora belső igényt elégített ki az akkori fiatal magyar irodalom, költészet számára. T ÉRJÜNK vissza a mához... Ami a két ország szellemi életének kapcsolatait illeti, egyre több példát ismerünk a termékeny kölcsönhatásra. Tudjuk, hogy például, Illyés tavaly oroszul kiadott kötete a szovjet költők középgenerációjában milyen szenzációt jelentett, s erről David Sza- moljov, e generáció egyik kiemelkedő képviselője (magyarul A fekete nyírfa címmel adták ki válogatott verseit) vallott egy megragadó esszében. Tudjuk, hogy a szovjet „új hullám” költészete, Jevtusenko, Voznye- szenszkij, Jevgenyij Vinoku- rov, Robert Rozsgyesztvensz- kij poézisa nem csupán az olvasók széles táborára hatott a szenzáció erejével, hanem ott találhatjuk költészetük eszmei ihletésének nyomát Váci Mihály, vagy Ga- rai Gábor nem egy költeményén. Az sem kétséges számunkra, hogy a szovjet próza új eredményei, az Emberi sors, az Iván Gyenyi- szovics egy napjától egészen a fiatalok alkotásaiig Aksz- jonov, (Kollégák, Csillagos jegy), Baklanov (1941 júliusa), Jurij Kazakov (Égszínkék történet), Viktor Nyek- raszov (Kira Georgijevna) művéig — hiteles, jó irodalmi művek erejével ábrázolták a szovjet élet fordulatait További kérdés azonban, hogy megtettünk-e mindent ezen a téren? Valóban a; legjobb alkotások szólaltak; meg magyarul? S ha nem így; állna a helyzet, mit kellene; tennünk a továbbiakban?; És nem utolsósorban:; rendelkezik-e a magyar ol-; vasó megfelelő áttekintéssel; a szovjet irodalom folyama-; tárói, eszmecseréiről? 1956 után a magyar könyv-1 kiadásnak óriási bepótolni-1 valója volt: szinte a szovjet! irodalom teljes történetiségét! újra kellett reprezentálnia a; magyar olvasó előtt. Az el-; múlt 12—13 évben kaptuk; kézhez jó fordításban Maja-; kovszkij, Pasztemak, Szer-; gej Jeszenyin, Anna Ahirva- tova, Marina Cvetajeva, Alekszandr Tvardovszkij: verseit. Megjelentek a szov-i jet próza olyan kiemelkedő! — immár klasszikusként gzá-' mon tartott — remekművei, mint Ilja Ehrenburg Julio; Jurenitója, Xszaak Babel; összes művei, Andrej Plato-; nov elbeszélései és kisregé-; nyei, Jurij Tinyanov törté-; neti regényei, például A; nagykövet halála, s felfedez-: tűk magunknak Konsztan-; tyin Pausztovszkij munkás-1 ságát. És mindez párhuzamosan zajlott a szovjet irodalom kurrens alkotásainak! bemutatásával. (A szovjet! klasszikusok kiadásában: még mára is maradt szenzáció: ezt bizonyítja Mihail; Bulgakovnak, az utóbbi időben aratott nagy sikere: re-; gényei, A színházi regény, A; fehér gárda és mindenek-! előtt a Mester és Margarita, valamint a Katona József Színházban bemutatott! drámája, az Iván Vaszilje-j vics.) A MAGYAR olvasó tá-! jékozódásét szolgálta két ki-‘ tűnő tanulmánykötet. a Szovjet- irodalom és Az új szovjet irodalom (mindkét kötetet Kardos László akadémikus szerkesztette és ő írta a bevezető tanulmányokat), amelyekben régi és új szovjet íróikról rajzolt portrék egész sora nyújt megbízható tájékoztatást. (Hadd tegyük hozzá, ez a két kötet — minden erénye ellenére sem pótolhatja azt a kirívó hiányosságot, hogy Tyimofe- jevnek az ötvenes évek elején kiadott — oroszul a negyvenes éveikben íródott, tehát ma már korszerűtlen szovjet irodalomtörténetet leszámítva: — magyar nyelven nincsen megbízható szovjet irodalomtörténeti kalauz. Holott az olvasok megbízhatóbb tájékoztatása érdekében, valamint az iskolai oktatás miatt is, de nem utolsósorban saját isme- reteink rendszerezése érdekében múlhatatlanul szükség lenne erre is!) 1*EHÁT nincsen tennivalónk? Nem a helyzet korántsem ilyen megnyugtató. Lassan kezd feltűnő jelenséggé lenni, hogy a szovjet irodalom újabb alkotásainak hazai propagandájában mintha lanyhulás jelentkezne. Voltaképpen alig akad jelentősebb szovjet irodalmi alkotás, ami — a fordításra és a nyomdai átfutásra számítandó idő közbeiktatásával — ne jelenne meg magyarul. Am ezeknek a műveknek a népszerűsítése több kívánnivalót hagy maga után. Két példát említenénk. Csingiz Ajtmanov, a szovjet-kirgi.z irodalom e kitűnő képviselője, világszerte roppant sikereket arat. Egyik legutóbbi; kötete, A versenyló halála, hazájában és Nyugaton egy-! aránt a felelős szocialista < realista művészet egyik ki-í emelkedő példájává lett. A ! magyar kritika azonban egy Űj írásban közölt tanul-? «lányt leszámítva — alig; vette észre ezt az alkotást,; s ha igen, akkor csupán $ semmitmondó recenziók jelentek meg róla. A másik ! példa: Szer gej Zaligin magyarországi útja. Zaligint ma $ már hazájában, kivált utób- < ki három kötete (Az Irtis! partján, Sósvölgy és Az énj költőm) nyomán — a szovjet próza élvonalában tart- ? ják számon, nem egy kriti-s kusa Solohovhoz méri tehet-; ségét. Nálunk e három mű < közül csupán Az írtig part-; ján jelent meg. Kirívóan ‘ gyenge fordításban, s tálán! ez is lehetett az oka, hogy! sem a kritika, sem az olva- < sók nem figyeltek fel újszerű tematikájára, látásmódját ra. Többi könyveinek magyar kiadásáról pedig egye-^ lőre nem tudunk... A többi között ez a két 3 példa bizonyítja, hogy van-5 nak tennivalóink a szovjet; irodalom mélyebb megisme-; rése dolgában. Nem a szol-; gai utánzást sürgetjük, hanem az alkotó találkozást: írók, olvasóik termékeny gór.-! dolatoseréjét. Az aktívabb! propagandát, hogy az igarí! értékek valóban el is jussa-! nak az érdeklődő közönségt hez. M 1 ÉRT a szovjet iroda-! lomnak van közönsége ná-! lünk, illő tehát gondoskodnunk róla. Lajta Kálmán: A halra vigyázni kell Kezdett már sötétedni az emberek indulták haza, egymás után köszöntek el az öreg Szabó Jánostól, a halászmestertől. János bácsi — mindenki így szólította — a szerszámokat rakta be a kamrába; számolnia se kellett, szemre látta, megvan minden. Nagy- és dobóhálók, szák, kosarak, mérleg, kötelek ... Egyedül maradt a tanyán; az éjjeliőr később jön, nyolc felé. Néhány szót vált csak vele is. Melyik tóba mennyi hal maradt, hányas telelőnél kell jobban vigyázni — ilyesmit. Elhúzódott a halászat, akadozik a szállítás, az agronómus szinte állandóan az értékesítés miatt szaladgál. János bácsi elmúlt már hetven, öt évet nyugdíjban is töltött, utána kezdett újra dolgozni. Hívták ide, az Alföldre, az agronómussal szolgált együtt valamikor. Nehéz volt a nap, elfáradt egy kicsit. A küszöbre ült le, szokása szerint, akárcsak nyáron. Mások ezek a tavak, mint a dunántúliak. Szikesek. Bár ez önmagában nem számítana, de víz sincs állandóan: szivattyúval kell átemelmi egyik tóból a másikba. Halágy sincs, nem gyűlik egy helyre a hal, nagyhálóval lehet csak összehúzni. A Vizet se ereszthetik nagyon alacsonyra, nem bírják a halak. Az egész tava»- halászatkor. Ez fárasztó. János bácsinak persze nem kellene vizet járnia — ő a halászmester —, de nem tudja megállni. Lehetetlen a partról dirigálni; ha nem mutatja, mit hogyan, kétszer- annyi időbe kerül. És éjjel se alszik nyugodtan, a telelőket meg muszáj nézni. Volt rá eset, igaz. nem itt, szaladt hozzá az őr, jöjjön feltétlenül, pipálnak a halak, aztán semmi; amikor viszont kellett volna, nem szólt... Kétszer is fölkel éjjelente; sok a hal egy-egy telelőben. Az agronómus meg csak mászkál, hetekig egyedül van munka után. Ez is növeli a fáradtságot. Nagyon üres ilyenkor ez a tanya. Rádió van ugyan, telepes, de azt is meg lehet únni. ha nincsenek hozzá társak. A feleségét nem hozhatja ide az isten háta mögé, mi lenne itt vele? Hely sincs akkora, lehetőség se a (Tihany) üvegablak rózsa lebeg a kősárkány a kőtojáson fagylaltból csíp egy hószínü sirály öt ujj öt fecske mini-fürdőruhában rágyújt a nyár ha jönne a szél fújná fújná a rózsát s a tükör-kardokat a sárkány ellenében vitorla szállna el rokonságban a nyárral felhőkkel és sirállyal a hószínű sirállyal gyöngyszínű ablakokkal csak szállna szállna már! rágyújt a nyár a visszhang úgysem érdekel én visszhangtalan élek szavamat megcsúfolja a fizikai lét szólnom kell mégis-mégis a táncotokról rózsák sárkányok kőtojások tükör kard-messzeség! a nagy tánckör bezárul a szemünk láthatatlan testünk felosztják lassan a rózsák madarak öt ujj öt szó vágy fámjelzett szabadság a visszhangos szó mindig igazabb? a kősárkány kis fehér felhőt horkol és jól tudjuk amíg legyint a kéz: ha bronztömbjével mellünkön az alkony nem az alkony, a lélek a nehéz CSANÄDY JÄNOS: A GÉNIUSZ Valami csendesen feloldott. Víz-sík, szigetek, karszt: alant. S benned egy súlytalan madár suhan. Hal voltál langyos tengerekben. Szárnyaidat próbára tették a vad szelek. ízeidet: a végtelent fonó spirálisok. És most a földtömeg gömbje fölött ragyog szemed. gazdálkodásra. A kutya elejére feküdt. Nézte egy ideig. Akkoriban került ide, amikor ő is jött, három éve. Együtt kezdtük a szolgálatot — mondotta magában. Játékos kölyökkutya volt, az unokája kedvence: három nap után a kutya éjszakánkirrt a gyerek ablaka alá feküdt. Az unokája se jöhet mostanában. — Na gyere, nézzünk körül még egyszer! A kutya rögtön fölállt, indult a telelők felé. Megírta haza. hogy szombaton várják, a déli személlyel érkezik. Hétfőn maradhat, igy beszélte meg az agronómussal. Régóta készült hazamenni. Amikor utoljára otthon járt, összeveszett az asszonnyal; levélben ezt képtelenség kimagyarázni. Bolond vagyok azért — dörmögte magában, — ő bántott meg, mégis engem furdal a lelkiismeret. Csak írom a leveleket, írom, erről meg hallgatok. Persze, hogy hallgatok, hogyan magyarázzam meg neki... Meg aztán nem is magyarázkodni alkarok, hanem látni, hogy... hogy az asszony nem fúj már, megértette, hogy neki nem volt igaza. Nagyon megkönnyebbül az ilyesmitől az ember... Kiemelt egy deszkát a zsilipből, másikat tett be helyette. rátaposott, szoruljon össze rendesen. Aztán dróttal a befolyó palacsövére deszkát kötött, terüljön szét a viz, csobogva hulljon lefelé, minél több oxigént vegyen föl közben. Erősödött a sötét, érezte csak, amit csinálj De hát nem kényes munka ez: fontos, de nem kényes.----Mert ha egy asszony negyvenöt évi házasság után ilyesmit vagdos az ura fejéhez, nemigen érdemli meg, hogy az emésztődjék miatta. Napközben — igaz — el is felejtődik, ilyenkor, este, muszáj rágondolni. Hogy én azért adtam halat az őr feleségének még Szentkirályon, mert azt szerettem volna, ha... Mennyi esze vJn egy asszonynak. Azért adtam! Ha nem fogná el az erobert a düh. nevetni tudna rajta.. Azért adtam, mert vette. Bement az irodára, kifizette az utolsó dekáig. Bn meg kimértem. Annyi igaz az egészből, hogy ponty helyett néha süllőt adtam neki. De hát megtettem én azt máknak is. Persze ritkán, kevés volt a süllő, fontosabb helyekre tartogatta az igazgató. Vakkantott egyet a kutya. A Kántor-tanyából szabadult ki egy malac, az öregasszony szaladt utána, hívb- gatta vissza. Az öregasszonyról jutott eszébe, át kell mennie a tejért. A többi tanya — itt a közelben — már üres. gazdáik beköltöztek a faluba. Űj település; szépek a házak, bolt, iskola, orvos is van, csak a homok sok Ha nekiindul a szél... Itt a tó körül szikes, legelő, jtt sem hordja annyisa.
