Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-29 / 202. szám
Modesty Blcrise Angol film Mire a film lepereg, a legnaívabb néző is érti. hogy itt valaminek a szatírája valósult meg, de hogy minek, azt már kevésbé tudja megmagyarázni. Joseph Losey, ez a nagytudású és remek képzelőerővel megáldott filmember gúnyolódik ebben a filmben. Bizonyára azon, hogy a kalandfilmek rendezői mennyire biztosra mennek hatásvadászó ötleteikkel, mennyire bíznak abban, hogy a képek elkápráztatják a közönség szemét és az emberek már oda sem figyelnek, mekkora badarságot látnak éppen abban a pillanatban. Csak egy példa! Ebben a filmben autós hajsza folyik, meredek szerpentinen, nyilván a legszebb déli tengerparton. A két főhős élete veszélyben forogni látszik, mert nem tudhatni, ki és miért üldözi az ő kocsijukat. De a két rettenthetetlen főhős, Modesty Blaise és a meglehetősen bambának tűnő Willie Garvin leállnak hirtelen fékezéssel. kiszállnak a kocsiból és Modesty nyalni kezdi a — fagylaltot. Nem korábban, nem későbben, éppen most, amikor a film meséje által szuggeráltan bármikor megszólalhat egy fegyver. Ismételjük, a filmben egymást lökdösik a hasonló jelenetek, szinte kérkedve azzal, hogy a jól tálalt egy- ügyüség mekkora hatást válthat ki. Hisszük, hogy Losey hősei szándékosan olyanok, amilyenek. Csak a miérttel állunk hadilábon. Itt ugyanis a legmodernebb technikai kombinációk dolgoznak a küzdő felek mindkét táborában és érthetetlen — sokmáson kívül — az is, hogy ez a Gabriel parókával és anélkül miért tud olyan ostobán fedezetlen maradni akkor, amikor hőseink elképesztően naiv manővereiket végrehajtják? Vagy csak így lehetséges megmutatni azt, hogy minden vakmerőség és személyes bátorság egyben és kizárólag szerencse dolga is? A gyermek elhiszi a legba- nálisabb mesét is, ha először hallja, mert a mesének mindig varázsa van. De a felnőttek, ezt a szatírát?! Ahol a rendező maradéktalanul elemében van, az a tempó diktálása. Nem enged egy percre sem a száguldó iramból, folyton új színek, új ötletek, új terep várja a szemünket előkészítve az új kalandra. Nagyvonalúan kezel mindent, tájat, anyagot, színeket, ruhákat és hősöket egyformán. Szerszámok és ruhák forgatják színeiket és rendeltetésüket, csak a kincs sóvárgása és a szerelem érzése állandó. Nem is élveznénk talán az egészből mást, mint a tájat, színeket és a főhősnő félvilági nagyságát, ha a szatíra végén meg nem érkezne csapataival a minden ostobaságon túltevő sejk és a rendező nevetésbe nem fullasztaná ezt a nagyon is kiagyalt, nagyon is színesre sikerült mesét. A szereplőgárda elegáns, mélyen művészi rangján aluli feladatokkal birkózik meg. Monica Vitti, Dirk Bogarde, Harry Andrews, Rosella Fáik, Saro Ulzi, Joe Melia engedelmeskednek a rendező irányító akaratának és gúnyolódó kedvének. Az operatőr, Jack Hildyard azonban kitűnő munkát végzett. A zeneszerző John Dankworth szándékosan fokozta zenei betéteivel a klasszikusan felfújt pillanatokat. A közönség kritikája: telt házak előtt fut a film. (farkas) ílf—Petrov: Tizenkét szék (Kedd, 20.20) A miskolci Nemzeti Színház előadása, felvételről. A világhírű szovjet szerzőpár azonos című regényét Tabi László alkalmazta színpadra. A kétrészes komédia agyafúrt főhőse a nagy kombi- nátor, Osztap Bender, akit Makay Sándor alakít. S a cselekmény egy garnitúra szék körül bonyolódik. Sokan tudják, hogy a székben milliókat érő kincs rejtőzik, csak az a kérdés, hogy melyikben. A darab első percétől kezdve groteszk és kacagtató hajsza folyik a vagyon után. Körkérdés | (Szerda, 21.40) Séta a korfa körül. A résztvevők körinterjú keretében beszámolnak az átlagos emberi élettartamról, amely hazánkban jelenleg mór 65—70 év, míg az ókorban például alig érte el a 30 esztendőt. A visszatekintés elég távolra nyúlik: a nemrégiben nagy szenzációt keltett vértesszőUősi lelet, az 500 ezer éve élt Samunak elnevezett ősünk életkorát is meghatározták. Dr. Nemes- kéry János antropológus, Voith Vilmos néprajzkutató, dr. Bakáts Tibor orvos és dr. Pallós Emil demográfus beszélgetnek a témáról, az úgynevezett korfáról, valamint a korcsoportokban bekövetkezett változásokról is. Karol Hubert Roztworowski: Meglepetés (Csütörtök, 20.30) Tv-játék. A két yilághábo- rú között alkotó Roztworowski romantikus hangvételben írt, ez az egyetlen műve, amely nyomasztóan sötét tónusú parasztdráma. Sivár, elesett környezetben játszódik a cselekmény: egy szegény parasztcsalád sorsát mutatja be az író — a számos gyermek közül az egyik Amerikában él, már 16 éve nem látták, s amikor hazaérkezik — inkognitóban — szülei nem ismerik fel. Befogadják, hiszen jól fizet a szállásért, majd értéktárgyaiért agyonverik. A történetet Roztworowskin kívül többen feldolgozták, például Hasek Svejkjéber. is találkozhatunk vele, mint Svejk szokásos rémhistóriáinak egyikével. Camus döbbenetes egy- felvonásost formált a témából, míg Stephen Leacock szatirikusán dolgozta fel. Kék fény ... | (Péntek, 20.20) A műsorban a szokásos körözésekről szóló beszámolók mellett nyomon követhetünk egy érdekes határ menti esetet: Hogyan fogták el a helybeli lakosok a körözött és a Kék fényben is bemutatott Jegyemik Lászlót. Az elmúlt adásban még ismeretlen tettesekként szerepeltek az ólnyomozók; a közönség segítsége folytán most már az elfogott bűnözőket vehetjük szemügyre a képernyőn. Az adás beszámol a hírhedtté vált pécsi álarcos, fegyveres rablótámadásról, s az ugyancsak pécsi esetről, amelyben a rendőröknek a bűnözővel tűzharcba keveredve sikerült megakadályozniuk egy gyilkosságot. DELTA | (Vasárnap, 17.50) A téma a közlekedés: a vasút, a közút, a repülés és a hajózás újdonságait mutatja be a műsor. Az önműködő vasúti csomópontot, az automatikus autópályaépítés gépi berendezéseit, a jövő taxiját, amely a magasvas- úthoz hasonlóan, kényszer- pályán szállítj>a utasait; a haditechnika alkalmazása után a polgári életben is alkalmazható, helyből fel- és leszálló repülőgépeket, végül pedig az elektronikus és automatikus vezérlésű vitorlásba jót, . ÉVIKÉ A gyerekek az udvaron játszanak. Gondtalanul fut- károznak, csokorba gyűjtik a virágokat. — Te leszel a menyasszony, én a vőlegény. Jancsi mondta ezt Évikének, aki vele egykorú és jövőre mennek iskolába. A mama a konyhában főz, de fél szemmel az ablakon át figyeli a játszadozó gyerekeket. Nagyot néz, amikor (lekopogok. Zavartan simítja ki a kötényét es igazítja meg fején a kendőt. — Említette a férjem, hogy eljön. Itt van ő is valahol, a szomszédban. Most már hármasban beszélgetünk. Az időjárás, a munka, meg a gyerekekről, ahogyan már ilyenkor szokásos. Bor kerül az asztalra, a pohár oldalán meg-meg- csillan az aranysárga, kellemes ital. — Olyanok, mintha igazán testvérek volnának. Két éve már, hogy együtt vannak és Éviké úgyszólván teljesen hozzánk szokott. Valamelyik nap is, amikor reggeliztünk, megkérdezte: Mondd, anyu, születésnapomra tényleg eljön az igazi anyukám? A férfi nagy darab barna ember, a felesége, mintha ellentéte lenne, vézna kis szőke asszony. Valódi anyu- katipus. Szeméből sugárzik a szeretet, amikor a két apróságról beszél. — Tudja, mikor Jancsika megszületett, nemsokára utána elhatároztuk, hogy szívesen fogadjuk a testvérkéjét is. Mindig szerettünk volna egy aranyos kislányt, de vágyunk nem teljesült. Beteg lettem, hosszú ideig nyomtam a kórházi ágyat. Gyorsan szaladtak az évek és amikor már biztosak voltunk abban, hogy Jancsikának nem születik testvérkéje, akkor mentünk el a Gyerekvárosba. Kiválasztottuk Évikét, aki az első pillanattól kezdve ragaszkodott hozzánk. Csapódik az ajtó. Éviké szalad be tenyérnyi piros kendővel, hátrakötött hajjal. — Anyu! Én vagyok a menyasszony. Jancsi azt mondta, hogy ha majd nagy lesz, vesz nekem egy szép, igazi menyasszonyi ruhát. A bor mellé friss pogácsa kerül az asztalra. Meleg még, illata betölti a kis szobát. — Ugyanúgy szeretjük, mintha a sajátunk lenne. Valaki, akik nem tudta, hogy fogadott gyerek, egyszer azt mondta a feleségemnek: — Te, Margit, ez a kislány pontosan olyan, mint te vagy, csak azt nem tudom, miért nem a te nevedet kapta. Sok minden szóba kerül még azon az estén, de akármiről is esik szó, valahogyan mégis mindig ehhez a pöttömnyi kislányhoz ér a beszélgetés fonala. Mdfst is, hogy magafeledten az anyuka ölébe bújik és apró kezével nyújtja a fésűt. — Fésülj meg, anyukám, olyan szépen, mint ahogyan a menyasszonyokhoz illik. A fésülködés után az apja hívja magához a gyereket. Térdére ülteti, megsimogatja, meg is Csókolja. Mindezt addig, amíg az ajtón be nem robban Jancsi, az ifjú vőlegény. Most már ő is ott lovagol avuka térdén, aki úgy szereti őket, mintha tényleg testvérek lennének... r*i» i Szalay István Kertész ezredes hivatali szobája még azokra is lenyűgözően hatott, alak gyakran megfordultak benne. A hosszú helyiség bal oldali falának nagy részét — akár a tapéta — hatalmas térkép borította, melyen azonos színű gombostűzászlócskák jelezték egy-egy akció helyét. Fölötte éles fényű neoncsövek, a mennyezeten pedig keskeny sín, a térképet elfedő függöny számára. A szoba közepén nehéz íróasztal állt, mellette kis gurulóasztalkán hangszórós-mikrofanos távbeszélő, tucatnyi billentyűjéhez egy-egy villogó lámpa. Az íróasztalon még négy telefonkészülék. Jóllehet, színük és alakjuk sem sokban különbözött, gazdájuk mindig biztos kézzel nyúlt ahhoz, amelyik éppen jelzett. A tanácskozóasztal a helyiség túlsó végébe szorult. A magasba nyúló, húsos levelű fikuszok és a virágtartókon elhelyezett vízi pálmák csak némileg enyhítették a szoba szigorú hangulatát. A házi készülék hangja Kertész ezredest a térkép előtt találta. Hivatalba érkezése után mindig azzal kezdte a napját, hogy megállt a „tapéta” előtt. A zöld, narancs, viola és egyéb színű zászlók most mintha ott se lettek volna: tekintete csupán a feketékre irányult. Jobbról egy, Szolnok városába tűzve, középen, a többi zászló között Budapesten is egy fekete, a Dunántúlon pedig három: a gimnázium székhelyén, Násfán és az onnan kiinduló országút mentén. Az ősz hajú tiszt itt tudott legjobban töprengeni. Amint nézte az események színhelyét, képzeletében megjelentek a szereplők, s szinte maga előtt látta: ezek ekkor indultak innen oda, itt ez és ez történt, oda ment az újabb utasítás, s ott ismét bekapcsolódott valaki. S hová vezetnek a végső szálak? Egy faragott dobozból fekete zászlót keresett elő, s az előző este tartott beszámoló alapján a dombhajlatok között megbújó Bakonyfürt vasútállomáshoz tűzte. A kör tehát bezárult... Az egyhangú berregés nem zökkentette ki gondolataiból. A készülékhez lépett, lenyomott rajta egy gombot, s beleszólt a mikrofonba: — Igen. Olyan jelentést kapott, amire számított. — Beke őrnagy és Ébert százados megérkezett. — Jöjjenek be! A katonás jelentkezés csak egy másodpercig tartott. Az ezredes mosolya, barátságos kézfogása a szorosan össze- tartozók meghittségéről beszélt. Első kérdése sebesült beosztottjára vonatkozott: — Paál? — A hét végén kijön a kórházból. Beke — ismerve elöljárója gyengéjét és jellemző munkamódszerét — a térképre pillantott: — Látom, a zászlók már a helyükre kerültek ... — S te rövidesen indulhatsz Körmendre. Nem fog nagyon neheztelni a húgod? — Megszokta már... — No igen, igen, de hát esküvő ritkán adódik az ember életében. — Mielőtt folytatnám a szabadságomat, néhány körülmény még tisztázásra vár. — Remélem, rövidesen azon is túl leszünk. Mit javasoltok, melyikkel kezdjük? r¥ö RÖ&Köy Jfí NOS: Ezt ők ketten már nyilván megbeszélték, mert nagyon egyöntetű volt a válaszuk. — Az őrmesterrel. — Helyes. Amíg elővezetik, addig elfogyasztunk egy feketét. Az ezredes ezúttal nem telefonált, hanem kiment az előszobájába. Beke közben ezt dörmögte: — Elegem van már a feketékből... Alig várom, hogy valamilyen üdébb színnel is találkozzam. — .Azért nem kell majd feltétlenül behajtanod a Ba- konyba. Tudod, régi igazság, hogy legjobb az egyenes út... — Nekem mondod? Elöljárójuk visszatért. — Örülök, hogy a kedélyetek csorbítatlan. Hát, foglaljunk helyet. Mindjárt itt lesz a kávé... Király őrmester szorongva nézett végig a folyosókon. Itt is, ott is némán álldogáló katonákat látott. Mellükön géppisztoly. Kísérője a lift ajtajánál elővette fényképes igazolványát. Az őr gondosan megvizsgálta, csak azután engedte be őket a felvonóba. Amikor a második emeleten kiszálltak, s elindultak Kertész ezredes irodája felé, ismét igazoltatás következett. Rövidesen feltárult előttük a párnázott ajtó. — Ezredes elvtárs jelentem, Király Zsolt őrizetest előállítottam ! A tudomásulvételt fejtoólintás jelezte, s egy intésre a kísérő kemény hátraarcot csinált. Az őrmester zavartan üdvözölte a két ismerősét, majd az ezredesre nézett. — Én ártatlan vagyok! A tisztek hallgattak. „Érdekes — gondolta Király — jobbra van az ablak és balra a függöny. Minek a falra függöny? És még hozzá milyen nagy! Tiszta pocsékolós .. Most vette csak észre, hogy a bal sarokban egy íiatai tiszt ül, előtte egy furcsa készülék. Utólag odaköszönt neki is; aztán megismételte a hiábavaló védekezést: — Én nem csináltam semmit! — Üljön le — mutatott az ezredes az egyik szék felé, s mielőtt ő is leült, a hadnagyra nézett. Az kiegyenesítette a hátát, ujjait a billentyűkre helyezte. — Hát azért valamit mégiscsak csinált. 11 A rábeszélő, közvetlen hang megnyugtatta Király őrmestert. Nagyobb szigorúságra, hideg-hivatalos kérdésekre számított. Beke és Ébert is bátorítólag nézett rá. Szinte ajkukon volt a biztatás: „Beszéljen őszintén! Előttünk nyugodtan kitárhatja a szívét!” Akadozva beszélni kezdett. — Igen, úgy látom, mindent el kell mondanom. Akkor én el is mondom. Úgy, ahogy történt... „Hátha el is hiszik” — gondolta magában. — Az az igazság, hogy egy nagy érzés áldozata lettem. A tiszta szerelemé. Az ezredes megkérdezte: ■— Mikor lett szerelmes? — Most egy fél éve. Amikor megismertem Medgyes Katit. Beke uralkodott magán, hogy el ne mosolyod jón. — Maga hány éves? — Februárban múltam negyvenöt. — Katit hány évesnek gondolta? — Tizenötnek. Hiszen első gimnáziumba Járt 111 — És ezekhez mit szól? — nyúlt az aktatáskája felé Ébert százados. Három pornográf amerikai magazint vett elő. A tisztek meglepetésére az őrmester egy cseppet sem ijedt meg. Ellenkezőleg: határozott magabiztossággal vál&r szolt. — Ezekhez én csak annyit szólhatok, hogy szolgálati kötelmeim folytán kerültek hozzám. Nekem ugyanis, mint az üteg szolgálatvezetőjének, kötelességem elkobozni az ilyenféle erkölcsromboló szellemi termékeket. Márpedig A katonák között mindig akad egy-kettő, aki kapcsolatai révén hozzájut ezekhez a szennylapokhoz. S nem elég, hogy saját maga nézegeti, hanem becsempészi a laktanyába,-és a társainak is mutogatja. Én ilyen esetekben..; Kertész ezredes félbeszakította a szóáradatot — Eltértünk a tárgytól. Ön tehát azt állítja, hogysze^ relmes lett abba a lányba. Kezdjük az elején. Műsor ismerkedtek meg? — Arra egészen pontosan már nem s emlékszem: Még a múlt év szeptemberében. Valamikor a hónap végén. — Szeptemberben dorgálást kapott — vetette közbe Beke őrnagy. — így van? — Igen, de az egészen más lapra tartozik. Azt már azóta, éppen most április negyediké alkalmából, el is törölték. Az ütegünkből ugyanis többen beneveztek a szocialista versenybe, és akkor készültek az év végi vizsgákra. Én szolgálati ügyben sokszor megfordultam a parancsnokságon, s tudtam, hogy a kiképzési tiszt az íróasztala fiókjában tartja a vizsgakérdéseket. Gondoltam, ha sikerül hozzájutnom, az egész ütegnek becsületet szerzek vele. — Mármint a lopással? — Nem úgy értem, hanem hogy a fiúk még jobban fel tudnak készülni... — S az így szerzett szabadságért és jutalmakért hálásak is lettek volna magának. — Úgysem fogadtam volna el tőlük semmit... (Folytatjuk!
