Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-25 / 198. szám

Nagyszerű küzdelmekkel fejeződött be Egerben a Dobó István ökölvívó emlékverseny A lip. Honvéd a pontverseny győztese Vasárnap délelőtt — erre is ritkán volt példa — zsú­folásig megtelt az egri Gár­donyi Géza Színház nézőte- "e. sokszáz szurkoló jött el. hogy tanúja legyen a hagyo­mányos Dobó István nem­zetközi ökölvívó emlékver­seny döntőinek. A döntőbe jutott verseny- . ük bemutatása után a pa- pírsűlyúak küzdelmével kez­dődött el a viadal, amelyen jelen volt ökölvívósportunk egész vezérkara, s ott voltak a megye sportvezetői is. Az Európa-bajnok Gedo rögtön kezdeményezőleg lé­pett tel a fiatal Sallaivál szemben, aki az első menet­ben jól helytállt, s néhány­szor szépen megelőzte Ge- dót. A második menetben az Európa-bajnok erősített, egy egyformán kitűnően ütő Járat a második menetben egy jobbcsapottal „megfogta” a pécsi Kovács 11-t, akire rászámoltak, s edzője felad­va a mérkőzést. Érdekesen alakult a középsúlyúak ve­télkedője. Kezdetben a technikailag képzett Benke irányította a mérkőzést, utána azonban az erősebb testalkatú sajcszentpéterl Csikó került fölénybe, a har­madik menetben sokkal jobb volt ellenfelénél — mégis Benke győzelmét hirdették ki. A közönség hosszasan tüntetett az ítélet ellen. Félnehézsúlybv.n a gyön­gyösiek üdvöskéje, Tóth Imre, szlovák ei'cnfe^t ka­pott. Ez a mérkőzés nem tartott sokáig, Tóth két nagy erejű balhoroggal mind­Kovács F. (Ű. Dózsa) p. gy. Láng (Tatabánya) ellen. 3. Starzyk (szlovák). Könnyű- súly: Simion (román) p. gy. Kovács P. (MTK) ellen, 3. Fehér (Csepel). Kisváltó- súly: Kari (Bp. Honvéd) p. gy. Szirony (Ű. Dózsa) el­len, 3. Hladky (szlovák). Váltósúly: Kajdi (Bp. Hon­véd) mérkőzés nélkül győ­zött Hodosan (román) ellen, akit sérülés miatt az orvos nem engedett indulni, 3. Tóth 1. (Tatabánya). Nagy- váltósúly: Járai (MTK) el­len Kovács II. (Pécsi VSK) feladta, 3. Bukát (Zalka SE). Középsúly: Benke (Vasas) p. gy: Csikó (Borsodi B.) ellen, 3. Király (Csepel). Félnehéz­súly: Tóth Imre (Zalka SE) döntő fölénnyel nyert Gyo- rak (szlovák) ellen, 3. Nag h magyar ökölvívósport legjobb szakemberei: Papp László háromszoros olimpiai bajnok, Fekete Pál szakfelügyelő és Adler Zsigmondi feszült figyelemmel kísérték a Háromnapos viadal valamennyi mérkőzését. Mint mondották: a versenyzők elsősorban példás küzdő­szellemükért érdemelnek dicséretet, de a színvonallal sem volt baj. néhány ökölvívó — <»edó, Junghaus, Badari, Kari, a megsérült Orbán L. és Tóth Imre — máris jó formában harcolta végig a mérkőzéseket. (Pilisy felvétele) balegyenese, majd egy ké­mén}’ balhorga után Sallaira kétszer rászámoltak és fel­adta a mérkőzést. A lég- .sűlyúak összecsapása végig kiegyensúlyozott, izgalmas harcot hozott. Végül is a va­lamivel többet kezdeménye­ző' Junghaus szerezte meg a győzelmet, az ugyancsak jó teljesítményt nyújtó Orbán S. ellen. A harmatsúlyúak találkozója csak egy mene- íen át tartott. Az imponáló módon öklöző Badari a me­net befejezése előtt egy nagy erejű balhoroggal gyom­ron találta ellenfelét, akit kiszámoltak. Pehelysúlyban az újpesti Kovács F. és a tatabányai Láng találkozott egymással. Kiegyensúlyozott első menet után Kovács F. távolról in­dította akcióit, á hosszú ka­rú Láng azonban ügyesen hárított. A harmadik menet­ben mindkét versenyző csak az ütésre fordított gon­dot, s a pontozók Kovácsot látták jobbnak. Ezután a könnyűsúlyúak léptek szorí- tóba, és vívtak egymással óriási küzdelmet, A román Simion — bár egy ízben sza­bálytalanságért megintették — azzal nyerte meg a mér­kőzést. hogy az első menet­ben lényegesen keményeb­ben és többet is ütött. A kisváltósúlyúak mérkő­zése ismét tűzbe hozta a kö­zönséget. Kari és Szirony remek horogcsatát vívott egymással, a szívósan har­coló Szirony végig állta Kari nagy erejű ütéseit, s végül pontozással maradt alul. Váltósúlyban Kajdi mérkő­zés nélkül szerezte meg az első helyet, mivel ellenfelét, a román Hodosant az orvos sérülés miatt nem engedte indulni. ■ >Nagyváltósúlyban megle­petés született: a rendkívül kemény és mindkét kézzel járt az elején elkapta ellen­felét és a vezetőbíró véget vetett a küzdelemnek. A nehézsúlyban szoros küzde­lem alakult ki, amelyben Máthé valamivel többet, a román Jancu pedig erőtelje­sebben ütött. Végül is Máthé pontozásos győzelmét hir­dették ki. Eredmények: Papírsúly: Gedó (Vasas) ellen Sallai (Ü. Dózsg) fel­adta, 3. Ursulescu (román). Légsúly: Junghaus (Vasas) •p. gy. Orbán S. (Bp. Honvéd) ellen, 3. Tamasi (Borsodi B.) Harmatsúly: Badari (Bp. Honvéd) kiütéssel nyert Abraham (Csepel) ellen. 3. Lungu (román). Pehelysúly: K. (Bp. Honvéd). Nehézsúly: Máthé (Bp. Honvéd) p. gy. Jancu (román) ellen, 3. Ju­hász L. (Zalka SE). Pontversenyben: 1. Bp. Honvéd 24, 2. Vasas 15. 3. Román csapat 15 ponttal. 'A legtechnikásabb ökölvívó dí­ját Gedó György (Vasas), a legeredményesebb edző dí­ját Énekes Árpád (Bp. Hon­véd). a versenybíróság kü- löndíját pedig Tóth Imre (Zalka SE) kapta. A mérkőzéseket a holland Króm, a román Gorgan, a ■szlovák Román, valamint a magyar Sermer, Eröss és Habony vezette. (somody) LABDA R1& GÖ ~ hí JM)*0. augusztus 25., kedd Az NB I. eredményei: Bp. Honvéd—Videoton 2:1 (0:1), Ü. Dózsa—Diósgyőr 5:1 (4:0), Tatabánya—Rába ETO 2:0 (0:0), Szombathely—Ferenc­város 1:0 (0:0), Pécs—Vasas 3:1 (1:0), Csepel—SZEOL 1:0 (0:0), Dunaújváros—Komló 2:1 (1:1), Északi csoport: Esztergom —Borsodi B. 1:0, BEAC— Nyíregyháza 2:1, Sátoralja­újhely—Vasas Izzó 2:0, Ka­zincbarcika—Volán 3:1, Va­sas Ikarus—Kisterenye 2:1, S. Kohász—Leninváros 5:1, MVSC—KELTEX 1:0, Kos­suth KFSE—Nagyba tony 1:1. r Ujahh értékes danteiién idegenben Várpalotai Uányász—líóacsa Os© A fehér mezes Rajna és a várpalotai csatár párharca. ,NB I B-s labdarúgó-mérkő­zés, Várpalota,. 3000 néző, V: Hámori. Várpalota: Palotai — Süke, Csapó II., Kisbej, Szabó. Doro­gi. Kerkci, Orbán I. (Krausz), Horváth E. (Bertha), Lakios. Horváth L. Edző: Dósai István. Eger: Bulyovszky, — Kárpáti, Mészáros, C/.eczeli. Ambrus (Tóth T. a 75. percben), Berán, Tóth M., Bár.kúti, Vígh (Rajna i 3,6. percben). Kovács í\, Szűcs. Edzó: Kovács Ferenc. Kitűnő időben, jól előkészí­tett pályán került sor a talál­kozóra. A játékot a vendégek kezdték és az első percek a li­la-fehérek támadásaiyat teltek el. A 3. percben 25 méterre Palo­tai kapujától szabadrúgáshoz ju­tót jak az egriek. A labdát Bán- kúti lőtte rá, a nagy erejű ’ö- vés a sorfalon irányt változta­tott, de a hazaiak kapu védő je bravúrosan ütötte vissza a lab­dát a jobb felső sarokból. A 3, percben Szűcs ment el a balol­dalon/ ügyesen ívelt középre Kovács F. elé. írni az egri csa­tár közelről gyengén lőtt és Palotai hárítani tudott. Az első igazi hazái gólveszélyés támadás a 11. percben futott a pályán. Ekkor egy gyors adogatás után Lek les tiszta helyzetben a kapu fölé fejelt. A 15. percben majd­nem gólt értek el a várpalotai­ak. Horváth L. szögletét Hor­váth E. fejelte kapura, Czeczeli a gólvonalról mentett. Ellentá­madás végén' Vígh elé került a labda az ötösön bélül,' de gyen® gő lövését' hárította a kapus. Jó iramban, némi h&zai fö­lénnyel folyt tovább a játék. A 25. percben Dorogi a jobbolda­lon elfutott, éles beadását Bu­lyovszky kiöklözte, a labda a kapu torkában álló Mészárosra, onnan pedig a bal kapufa mel­le vágódott. Beszorultak a ven­dégek és sokáig a iG-osuk kö­rül pattogott a labua. A 33. percben már mindenki verve vlt, Bulyovszky kétségbeeset­ten futott ki kapujából, az elő­retörő csatár átívelte * feje fö­lött a labdát, de mielőtt az a hálóban kötött volna ki, a be­rohanó Mészáros a gólvonalról hátráhúzva hárítani tudott. A 35. percben Vígh és Kisbej ösz- szecsapott, az egri csatár meg­sérült, levitték a pályáról, he­lyére Rajna állt be. Változa­tossá vált a játék. A 42. perc­ben Horváth L. átadását Süke- nagy helyzetben mellé lőtte. Két perccel később egy ellentáma- dásnál Bánkúti ügyesen ugratta ki Szűcsöt, aki két védőtől szo­rongatva a hálóba lőtt, a játék­vezető azonban les címén nem adta meg a gólt. Szünet után az egriek léptek fel támadólag. A 47. percben Szűcs , egyedül tört a baloldalon kapura, a Ki­esőn belül járt, amikor Kisbej kézzel ütötte el előle a labdát, a játékvezető sípja azonban né­ma maradt. Az 53. percben Tóth M. lőtt kapu mellé, majd a (>5. percben Bánkúti hatalmas bombája kerülte el a jobb felső sarkot. Egy perccel később Síi­ké Kárpátit, majd Szűcsöt terí­tette le, aztán egy összecsapás­nál Bánkútiba rúgott bele há­tulról a hazaiak védője, a já­tékvezető figyelmeztette a ma­gáról megfeledkezett játékost. Élénkült az iram, izgalmasabb lett a játék. A 74. percben sza­badrúgáshoz jutott az. Egei: Czccz. l éles lövését kiejtette a kapus, a labdára • Bánkúti raj­tolt rá, de Palotai másodszorra lábrav.'.édessel hárítani tudóé. Dulakodás kezdődött a pályán. Süke megütötte XBcinkúitt, Szűcs pedig ellökte, a várpalotai fiúi, a játékvezető mindkét játékos- kiállította. A 84. percben Dorog.: és Mészáros vállai összeütközőt! a 16-oson belül, Dorogi elesett ä közönség büntetőt reklamált: a játékvezető azonban nem lá­tott szabálytalanságai, s- tovább folyt a küzdelem. A 36. pere­sebb játékot felvonultató egriek uralta:: a pályát, játszottak me­lóiigfölényben. A * látottak alap­ján a döntetlen eredmény igaz- rágósnak mondható. Egyenleg Bulyovszky jól Vé­dőit, bar a szerencsével sem állt hadilábon ezen a napon. kárpáti végig egyenletes telje­sítményt nyújtott. ; A mezőny .égjobb.i;t nak Meszáros bizonyult, aki fejjel-lábbal rombolt, egy esőiben- pedig biztos góltól men­tette meg csapatát. Czeczelit i 11 -hú n y szór, át;j; Úszót iák. ennek ellenére nem okozott csalódást. Ambrus nagyon akart, de ke­Mészáros (3-as mez) a mezőny legjobbja, fejjel, lábbal ki­tűnően rombolt. (Gyurkó felvételei) ben Bánkf.li ugratta ki Tóth T-t a baloldalon, a balszélső tisztán tört kapura, cíe a 16-os- rói leadott bombája a kapu fö­lött hagyta cl a játékteret. Az- utolsó percben újabb meleg helyzet adódott az egriek kapu­ja elqtt: Kisbep beadását a ka­pu torkából Kárpáti fejelte vissza a mezőnybe. Elénk iramú és izgalmas mér­kőzést hozott az egy-két esettől eltekintve sportszerűnek mond­ható találkozó. Mindkét oldalon a védelem megerősítésére töre­kedtek a csapatok, s így nehéz dolguk volt a csatároknak. En­nek ellenére mindkét kapu gyakran forgott veszélyben, de az utolsó percekben hárítani tudtak a jól tömörülő védők. Az első félidőben a hazaiak.- szünet •után pedig az egysége­A bajnokság állása 1. U. Dózsa (8) 3 3 — — 16:1 14 2. FTC (8) 3 2 — 1 5:3 12 3. Honvéd (7) 3 2 — 1 7:3 11 4. Csepel (0) 3 2 1 — 4:2 11 5. Vasas (6) 3 2 — 1 5:3 10 0. Pécs (5) 3 2 — 1 8:5 9 7. MTK (7) 2 — 2 — 2:2 9 á. Dunaújv. (4) 3 2 — 1 4:4 8 9. Háladás (3) 3 2 — 1 5:6 7 10. Tatabánya (4) 3 1 — 2 3:4 6 11. DVTK (5) 3 — 1 2 4:9 6 12. Videoton (3) 3 — 1 2 2:4 4 13. SBTC (2) 2 1 — 1 3:6 4 14. ETO (1) 3 1 — 2 2:6 3 15. Komló (2) 3 — 1 2 2:9 3 16. SZEOL (1) 3 — — 3 0:5 1 Az NB II. eredményei. Keleti csoport: Budafok —Középület-építők 0:0, Ve- csés—Lehel 1:0, Szegedi Dó­zsa—Cegléd 1:1, Pénzügyőr —Gyula 2:2, Szarvas—Bocs­kai SE 0:0, Kiskunfélegyhá­za—Sz. MÁV 2:1, DE AC— KISTEXT 3:0, MGM Deb­recen—SZVSE 2:0. Jól játszott az Egri Kinizsi A női kézilabda NB IT-ben kitűnő játékkal győzött az Egri Kinizsi, míg az E. Len­dület a bajnokságra törő Bp. Építőktől súlyos vereséget szenvedett. Egri Kinizsi—Mátészalkai MEDOSZ 8:5 (3:3) Eger, 150 néző. Vezette: Ambrózi. Kinizsi: Szabóné — Ke­lemen, Miklós I., Nagyné. Boldizsárné. Geréné, Tóth. Csere: Mlinkó, Miklós II.. Túri, Zachar. Edző: Muc&i István. Kezdés után óriási iramú, izgalmas küzdelem alakult ki, esyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. Szü­net után sem változött a helyzet, a hajrát azonban az egriek bírták jobban és hely­zeteiket' kihasználva bizto­san szerezték meg a győzel­met. G: Kelemen 3. Tóth 3. Boldizsárné, Miklós. Jók': Boldizsárné (a mezőny leg­jobbja), Kelemen, Nagyné, Tóth, Mlinkó. Bp. Építők—Egri Lead ül öt 17:7 (10:2) Budapest, vezette: Do­bóczki. Lendület: Tőzsérné — Véghné. Beroczkiné, Jerszi, Szajlainé,, Barta, Molnár. Csere: Sztrapkovics. . Fráter, Krauze. .Edző: Csillag Béla. A bajnokság, éllovasa már az első félidőben bebiztosí­totta győzelmét, nyolc gól­lal húzott el a gyengén ját­szó Lendülettől. Szünet, után némileg feljavult a Lendülő, játéka, de a technikaiig:; és taktikailag képzettebb tí öl­tökkel szemben csak csök­kenteni tudta hátrányát. Az is igaz azonban, hogy az eg­ri lányok (iz esetben a ka­pufát talált ák el! - G: Végh- né 5. Krauze, Bereczkiné. Jó: Sztrapkovics, Véghné, Szajlainé. Az E. Lendület vasárnap a Diósgyőri VTK-t látja'vendégül. vésbé ment neki a játék. Berán a szokott jó teljesítményét nyújtotta Tóth M. „hátára” vette a pályát, határtalan mun­kabírásával nagy hasznára volt csapatának. Bánkútit nagyon őrizték, de így is láttunk tőle • Mp indításokat, s lövéseket is. Vígh hamar megsérült. Kovács F. csak a mezőnyben végzett hasznos munkát, kapura nem volt veszélyes. Szűcs a második félidőben volt jobb. de ekkor kiállítottak. Rajna nagyszerűen i átszőtt, Tóth T-nak kevés ide­je maradt a játékra, ám így is akadt egy-két gólveszélyes megmozdulása. A játékvezető inkább a ven­dégek terhére tévedett többet. (fazekas) Az: NB IjB további eredmé­nyei: Egyetértés — DVSC 0:0, Özei — Előre i ;o, MÁV DAC — Bp. Spartacus 0:0, Ganz MA VÁG — ZTE 2:0, Székesfehérvár .— Oroszlány 2:1. Szolnok — Szál­lítók 0:0. BVSC — Pécsi Bá­nyász 4:2. A bajnokság állása: A csapatok neve után zárójelben a jUtalompontokoA tüntetjük fel. A z utolsó oszlopban ■ a jutalom- poiűölz g most szerzett pontok­kal együtt szerepelnek. 1. Kecskemét (7) 3 2 1 — 0:2 12 2. Egyetértés (8) 3 1 2 — 2:1 12 3. FOSFED (9) 3 111 3 >4 12 4. MÁV DAC (0) 3 2 1 — 4:1 11 5. Bp. Spart, (fi) 3 — 3 — 4:4 11 6. Pécsi B. (9) 3—12 4:8 10 7. Eger (5) 8 1 2 — 8:0 0 ZTE (3) 3 2- ,1 7:4 . 9. G.-MAVÁG (4)3 1 2 — 5:3 10. Ózd (3) 3 2 — 1 4:2 11. Oroszlány. (7) . 3 — — 3 2:6 12. Varpalota (1) 3 2 1— tí;l 18. T3VSC (1) 3 2 1 — 9:(> 14. Szí. MÁV (2) 3 2— 1 4:3 15. B.-csaba (6) 3----------3 3:7 1 6. SZMTE (4) 3 — 1 2 1:6 17. BKV El. (3) 3— 1 2 0:5 18. DVSC (2) 3 — 1 2 3:5 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom