Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-24 / 172. szám

fTca^or cs Hűik leisen Továbbképzés iabdarúgó-játékvezetök számára — Fiatalok a „mély vízben’' — V „hóhérok” végrehajtották az ítéletet — Megyei eredménylista labdarúgó-játékvezetőink né- hány napra piros, kék, /-öld. lila melegítőkre cserélték tel a te­kintélyes hivatalos, fekete színű ' bírói öltözéket, s a síp helyett papn;t. ceruzát vettek a kezük- . he. . Több mint iélszázan vettek részt a megyei JT által Szilvas­varadon rendezett táborozáson. - amelyen jelen volt dr. Ne über Lajos, az országos tanács okta­tási bizottságának tagja és Kon ez István, a megyei JT elnöke is. A - táborparancsnoki tisztséget Bacsó István töltötte be. Az edzőtábor létrehozásának több célja volt. Egyrészt ismer­hették a legújabb FlFA-döntése- kei. értékelték az egyidényes 1 bajnokságot, másrészt tartalmas : szakelőadásokkal bővítették a • játékvezetők ismereteit. majd »taggyűlés keretében megvitatták a testület tevékenységét, tagjai­nak kötelességeit és jogait. Ter- .. aiészetesen maradt idő a szóra­kozásra, a kollektiv szellem ápolására is. A négynapos táborozás során a következő előadások hangzot­tak eJ: ' A játékvezetés lélektana (dr. Neither Lajos). A kapusjáték, a csere. a párt jelzők működése (Bacsó Ist­ván). 3’ Az ellenőrző, oktatási és .kül­dő bizottság beszámolója (dr. ' G raff j o cli L ász 1 o. Antal J óz séf, Paksi András). 4. A játékvezetői jelentések el_ készítése (Benkö Béla). Ä tábor — az eddigi jól bevált gyakorlat szerint — ezúttal is önéliátásGs volt, az Antal, Gyar­mati. Czibolya hármas a sza- 1 kacs mesterségből is jelesre vizs­gázott. a raguleves, csirkepapri­kás, halászlé, túrós csusza, meg a többi finom étel ízét nem egy­könnyen felejtik él társaik — a büfében pedig ismét Kántor Im­re és Szepesi László gondosko­dott a hűtött italokról. A* értékelés során ' kiderült, hogy a tavaszi1 idényben sok fia­tal játékvezető került egyszerre • a „mély vízbe”. Az NB Ill-ban- Örsi, Vinczepap, Takács J.» és Sufránszky, ,1 megyei I—II. osz­tályban Bodó, Benes, Füredi» Drejó, PatóCfe, Tuza, Abrabám, Host ás, Szécsényi, Koncz II., Sántha, Szabó B,. Szűcs S*. Dra- hos árultak el jó képességeket — biztosítva az utánpótlást. Csíz- marik Imre kitűnő edzőnk mondta egy mérkőzés után: — Honnal veszik ezeket a fia­tal, tehetséges játékvezetőket? Ügy szaporodnak, mint a gom­ba. Hát igen. nálunk Hevesben nincs jútékvezetőhiány, nincs létszámprobléma. az illetékes sportszervek példás gondot for­dítottak a nevelésre. Graffjodi Laci bácsi, a tábor rangidőse elkészítette a megye játékvezetőinek osztályzatát. a beérkezett ellenőri jelentések alapján. Ezek szerint az NB I- ben 33 mérkőzésen 8,8. az NB I. B-ben és az NB II-ben 10 mérkőzésen 8,6, az NB Hl-ban 84 mérkőzésen 7.9 és a megyei I. osztályban 27 mérkőzésen Ugyancsak 7.9 volt az átlag. S' mivel nem tábor a tábor egy kis foci nélkül, a Hatvan—Gyön­gyös környékiek barátságos mér. kőzésre hívták ki az Eger kör­nyéki játékvezetőket. A találko zóra Bélapátfalván került sor, s a ..nyugatiak” 3:1 arányban le­győzték a ..keletieket”. A legne­hezebb dolguk azoknak a fiatal bíróknak volt, akik a mérkő­zést felváltva vezették: az öre­gebb rókák a legravaszabb mó­don, a legváltozatosabb sza­bálytalanságok felvonultatásával igyekeztek zavart kelteni — a fiatalok azonban most is jól vizsgáztak, egyikük példáid le • küldte a pályáról az egyik „re- nitenskedőt”- . .. Este aztán működésbe Lepett Kon ez István ...egyszemélyes ze­nekara” és Diószegi Béla bácsi, a 61 éves „nótafa” szép magyar nótákkal, operettdalok­kal szórakoztatta a hálás publi­kumot. A fénypontot azonban a hatvaniak hagyományos játék­vezető-avatása jelentette, amely­nek Tóth L., Horváth V., Bőgős Gy; ,és a többi fiatalok voltak a szenvedő hősei. Az avatandók- nak sorra Fehér Ferenc „főbíró” és Diószegi Béla „főügyész” ele kellett járulniuk. Előbb a fe­jükre olvastak bűneiket, majd Fehér II. István védőbeszéde után a két ..hóhér”. Gyarmati és Czibolya, végrehajtotta az ítéle­tet. Azt mondják, hogy néhány felavatott hason fekve töltötte el az éjszakát. A négy nap hamar elrepült, a rövid táborozás azonban elér­te célját, jól szolgálta játékve­zetőink felkészülését az elkö­vetkezendő új idényre. Somody József Két új országos csúcs Pozsonyban Pozsonyban a szlovákiai nagy- díjért rendezett nemzetközi úszó- versenyen igen erős mezőny állt rajthoz. A magyar versenyzők szép sikernél- szerepeltek. Szent­irmai István és Dávid Gyula új országos rekorddal került a má­sodik helyre, * Turóczy Judit győzött a 2üQ. m vegyes úszás­ban. Eredmények: Férfiak: 200 m gyors: 1. Kinsella (ame­rikai) l :59.0 p . . . 11/ Mártonífi (magyar) 2:07.9 p. 200 m vegyes: t. Hali (ameri kai) 2:13.3' p. '2.' Szentirmai (ma gyár) 2:16.0 ?d.. országos csúcs. 200 m mell: 1. Joob (amerikai) 2:26.7 p. 2. Dávid Gyula (ma­gyar) 2:32.7 p„ országos csúcs. Nők: 400 ,m gyors: 1. Tülling (NDK) 2:13.3 p., 2. Collela (ame­rikai) 2:13.5 P; ... 6. Törzs (ma­gyar) 2:20.4 p. 7. Kovács E. (ma­gyar) 2:21.0 p. 200 m pillangó: X. Collela (amerikai) 2:22.5 p„ 2. Faitlov (csehszlovák) 2:35.8 p., ...... 4. Tóth Zs. (magyar) 2:38.9 p. 200 m. vegyes: 1. Turóczy (ma­gyar) 2:30.8 p. (MTI) Jól sikerült az emlékverseny Egerben Jól sikerült Egerben a HVDSZ megyei bizottsága és az Egri Finommechanikai SC rendezésé-( ben lebonyolított OSN emlék­verseny, ahol a következő eredmények születtek. Kosár­labda: Egri Finommechanika U. —Bp. XI. kér. Sportiskola 37:59 (17 :24). Budapesti MAFC—Egri Finommechanika I. 60:92 (27:27). Bp. XI. kér. Sportiskola—Egri Finommechanika II. 58:59 (26:25), Egri Finommechanika I.—Bp. MAFC 73:53 (42:24). A torna vég­eredménybe: 1. Egri Finommecha­nika I.- 2. Bp. MAFC. 3. Bp. XI. kér. Sportiskola, 4. Egri Finom­mechanika II. Labdarúgás: Egri Finomme­chanika—Egri Bútoripari Válla­lat 0:1 (0:0). Hm. Vas- és Fém­ipari Vállalat—Hm. Vízmű Vál­lalat 0:1 (0:0), Hm. Vízmű Vál­lalat-Egri Fi rommechanika 3:1, (1:0), E. Bútoripari Vállalat- Vas- és Fémipar 0:2 (0 :1). A tor­na végeredménye: 1. Vas- és Fémipar. 2. Bútoripari Vállalat. 3. Vízmű Vállalat, 4. Egri Fi- ' no mimechanika. Röplabda: , Vas, és Fémipart Vállalat—Finommechanika n. .2:0, Finommechanikai V. I.— Finommechanikai V. n. 0:2, Fi­nommechanikai V- H.—Vas- >és Fémipar 0:2. A torna végered­ménye: 1. Vas- és Fémipar, 2. Finommechanika n. (Eger). 3. Finommechanikai V. I. (Kere- csend). Kézilabda: Nők: Bp. Mechani­ka—Bp. Helyi ipar 5:18. Egri Ki­nizsi—Bp. Helyiipar 7:22, Bp. Mechanika—Egri Kinizsi 9:15, A torna végeredménye: 1, Bp. Helyiipar, 2. Egri Kinizsi, 3. ,Bp. Mechanika. Férfiak: Bp. Mechanika—Dobó SE 18:14, Eg­ri Finommechanika—Dobó SF 15:13. Bp. Mérőműszer—Egri Fi­nommechanika 15:21. A torna végeredménye: 1. Egri Finom­mechanika. 2. Bp. Mechanika. 3. Dobó SE. Atlétika: Versenyszámok. 160 m síkfutás, távolugrás, súlylö­kés. 1. Heves megyei Vízmű Vállalat 30, 2. Heves megyei Vas- és Fémipari Vállalat 28. 3. Heves megyei Finommechanikai Vállalat 7, 4. Heves megyei Bú­toripari Vállalat 1 ponttal. Saldi: Bútoripari V.—Vas- és Fémipar 5:1, Bútoripar—Egri Fi­nommechanika 2:4, Vas- és Fémipar—Finommechanika 4:2. A torna végeredménye: 1. Bútor­ipari V„ 2. Finommechanika, 3. Vas- és Fémipar. UkOV TÁBORNOK HÁROMSZOR /S VÉGIGOLVASSA A JELENTÉST, AZTÁN 4 TELEFONKAGYLÓ UTAK \ n / Le. Sr­kERtmy (URA REMEKELT. T£RvETDOLGOZOTTA7 xJ . KVHSLUSTE! TITKOS OBJEKTUM ANYAGÁNAK ZSÁK ■ mAnyul ejtés éré.Roppant nagyarányú tery Engedélyt /térek hogy ^ előterjeszthessem UGYAN KI GONDOLNA _____ AZ A FIATAL PÁR NEM AZÉRT TELEPEDETT LE OTT A Y/lPAR- TON,I ElTDlTSÖ, MÁS OKBÓL JÖTTEM /DE K£. Pl MOV UJJA A MORZE BIL­LENTYŰKÖN; HOSSZÚ, S/P- FR/ROZ07T ÜZENETET TO­VÁBBÍT. A LÁNY AZ ORSZÁG­UTAT FIGYELI•• ELŐFORDUL­HAT, HOGY A NÉMETEKNEK SIKERÜL BEMÉRN/ÖK AZ ADÓT HA EGY HÉRA DÓS - GÉPKOCSI TŰNNE EE/. A TÁ­VOLBAN, PILLANATOK ALATT MINDEN ÁRULÓ nyomot ELTÜNTETHETNEK A TÓBAN. Rajzolta: i A világ sportja — sorokban MESSINA: A Szovjetunió női kosárlabda­válogatottja nyerte a hatodik íz­ben kiírt „Detroit trófeát” mi­után 94:54 (46:26) arányban le­győzte Jugoszlávia együttesét. BELGRAD • A főiskolás labdarúgó Európá­ba jnokság negyeddöntőjében Ro­mánia 4:0 (2:) arányban le­győzte Belgiumot, Spanyolország 3:2 (l:l)-re Angliát. A közép­döntő sorsolására csütörtökön este került sor Franciaország, a Szovjetunió, Romania és Spa­nyolország válogatottjai között. BRÜSSZEL: Két újabb országúti kerékpá­ros kritérium-versenyt bonyolí­tottak le Belgiumban. Az 1,7 kilométeres, egyenkénti indítá- sos versenyt Eddy Merckx nyer­te, 2:00.48 perces idővel, míg a 94. km-es távon az olasz Ziiioli (1 óra 54 perc) bizonyult a leg­jobbnak. Ezen a távon Merckx a harmadik helyen végzett. Az AFIT XVI. sz. Autója- rító Vállalat 4« sz. üzem­egységéhez Eger, Lenin út 129. felvételre keres fiatal, jól kvalifikált dolgoztat az alábbi szakmákban: je­lentkezés az üzemegység j vezetőjénél: autószerelő. karosszérialakatos, esztergályos, szervizmunkás. M Az Erekutató azonnali felvételre keres 1 fő okleveles közgazdászt (férfi) terves munkakörbe, továbbá 1 fő gépírni tudó, . közgazdasági technikumot végzett. adminisztratív munkakörbe. Jelentkezés: Eger, Kertész u. 128. alatt, a központban. legjobb . >1 hírverés A 6 ITV*- iNlmisw 'jw Apróhirdetés PÉNZTARGEP­műszerész .nagy gya­korlattal, házi mű- 3 zer és zké n t el he ­lyezkedne kiskeres­kedelmi vállalatnál vagy ÁFÉSZ-nál, „Egri székhelyű vál­lalatok előnyben” jeligére, az egri hir­detőbe. AZONNALI BELÉPÉSSEL állandó budapesti öglalkoztatússal 16 év feletti férfi és női mun­kavállalókat segéd- és betaní­tott munkakörbe felveszünk. Fizetés es egyéb juttatások a vál­lalat kollektív szerződése sze­rint. Felveszünk to­vábbá: lakatos, villanyszerelő, betanított faipari gépmunkás, vizs­gával rendelkező gépkezelőket, fűtőket, dömper­vezetőket, vala­mint takarító­nőket. Jelent­kezés : Könnyű­beton és Szige­tel öanyag-i pari Vállalat Szigete­lőanyag-gyára, Budapest, X., Noszlopy u. 2.» vagy a Fedél- lemezgyára. Bu­dapest, XX., Dó­zsa Gy. u. 63. AZONNALI belé­pésre keresünk, egri. munkahelyeinkre dömpervezetőket és parkőröket. Eger Város Tanácsa V. B. Mélyépítő Üzeme, Eger, Homok u. 26. A KÖZMŰ- és Mélyépítő Vállalat Gyöngyös és Eger munkahelyein nyug­díjas dolgozókat, kubikos és segéd­munkás munkakör­be felvesz. Nyugdí­jas bányászok előnyben. Jelentkez­ni lehet: Gyöngyös, Kertész u. 2„ Eger, "Rákóczi út 111. I GYÁR- és Gépsze- ■ relő V. keres azon­I nali belépésre he­gesztő, csőszerelő, lakatos, betanított és j segédmunkásokat, j , különböző vidéki szerelési területeire, j (Lábatlan. Ajka, Pét. i Leninváros, Kazinc- í barcika.) Jelent ke- j zés: személyesen vagy írásban, Gy ór­és Gépszerelő V. személyzeti osztá­lyán, B.- pest. VI., Paulay Ede u. 52. TANULÓT gumi- javító mesterségbe I felveszek. Lénáit, í Eger, Mürm ich Fe- I renc u. íu. (Népkert I mögött). FELVESZÜNK lánc- talpasdózer-vezetö- ket, autószerelőket, hegesztőt és éjjeli­őrt. Műszaki Erdé- j szét, Eger, Rákóczi I 66. AZ ÉPÜLŐ! új cserépgyárba iroda­vezetői munkakör betöltésére felve- { szünk közgazdasági végzettségű, mérleg­képes könyvelői ok­levéllel rendelkező munkavállalót. Észak-magyarorszá­gi Tégla- és Cserép- I ipari Válialat, Eger. MISKOLCI kétszo­bás, személyzetis, déli fekvésű, gázfű­téses lakásomat el­cserélném egri egy- vagy kétszobásért. . .Minden 1 ehetőség érdekel” jeligére, a miskolci hirdetőbe. Pf. 13. _______________ 13 6 060 készpénzzel, Egerben. 3 szobá- összkomfortos tár­sasházat veszek. „Garázs is” jeligére, az egri hirdetőbe. 2 SZOBA-összkom- fortas ház, Egerben eladó. „Azonnal be­költözhető” jeligére, az egri hirdetőbe. EGEI belvárosi, nagy méretű, négy- szoba-összkomfortos családi házamat, teljes beköltözhető- séggel eladom két- szoba-össizkomfor­tos lakásért. meg­egyezéssel. Ajánlato­kat „Nyári költözés” jeligére, egri hirde­tőbe kérem. EGER. Könyök m 16. számú, kis csa­ládi ház, beköltöz­hetően eladó. Ér­deklődni: délután 3-tól. JÖ karban levő Skoda személygép­kocsi, sürgősen el­adó. Gyöngyös, Vi­rág u. 48. ............ — . ■ D UNA oldalkocs: sürgősén eladó. Eger. Székely udvarhelyi u, 1. sz, __________ J Ö állapotban le­vő 407-es Moszkvics eladó. Kisnáha, Sza- badság u. 47 600-AS Trabam Combi eladó. Eger. Cifrakapu u. 70. SKODA Octavia Super, jó állapot­ban eladó. Érdeklőd­ni : m unka i dőb en Gyöngyös. fogtech­nika. este: Mátra lu­red. Erdész u. 4. SZAKSZERŰEN karbantartott, CR rendszámú Skoda 1000 MB személy­gépkocsi eladó. Fü­zesabony, Hunyadi út 6. Brassó. ! mmm • ÚJ állapotban basz- szus „Móni” elekt- ■ romos gitár eladó. I Eger. Munkácsi u. 5. í 50 ÉVES, egyedül i álló, nőtlen, káros szenvedély eldől mentes szakmunkás keresi házasság cél­jából, hozzá illő. karcsú, szolid hölgy i s mer etségét .. S zek- fű” jeligére, a gyön- gyösi hirdetőbe. BKV ad Aszott szülőktől törzsköny­vezett magyar vizs- lakölykök eladók. Fehér, Hatvan, Ár­pád u. 13. „NOVALUX” 3 la- pos, sütős villany­tűzhely eladó. Eger. Petőfi tér 2.* n. em. s. A Baranya megyei Építőipari Vállalat bükkösdi üzemében levő 4 db mészégető kútkemencéjének üzemeltetéséhez vállalkozókat keres Jelentkezés: a vállalat igazgató- helyettesénél. Pécs. Alkotmány u. 77. sz. alatt. Bejárat: Rókus utca felől. Egri Dózsa—-Zalka SE 3:1 (1:1). el elkészüld! lab darú gó-merközés, Eger, 106 néző. V.: Marmoly. Eger: Bulyovszky — Kárpáti (Te. mesvári), Kiss, Mészáros, Szon­da (Tátrai), Berán. Tóth M„ (Fa­li szék), Bánkúti, Kovács F., Tóth T„ (Rajna). Szűcs. G.: Kovács F. 2. (egyet ll-esből), Bánkúti. Faliszek, Rajna, illetve Berak- sza. * Juli us 21-1 lap számun kban helytelen tájékoztatás miatt azt írtuk, hogy az ökölvívó Szondy Kupa középsúlyúban Takács, az Egri J.TSK versenyzője második lett. Mint edzője elmondotta — s örömmel helyesbítünk — Ta­kács ebben a súlycsoportban baj nőid címet szerzett. ❖ A Bervai Vasas labdarúgó- szakosztálya játékostoborzót rendez, az 1955—56—57—58. évben született fiatalok részére. Jelent­kezni augusztus lo-ig lehet, kedd és pénteki napokon délután, a bervai pálya öltözőjében. A je­lentkezők tornafelszerelést vigye­nek magukkal. * Az Ózdon megrendezett L osz­tályú minősítő férfi teke ver­senyen, Virágh Ferenc, az Egri Spartacus versenyzője a negye­dik helyet szerezte meg. Az Egri Finomszerelvénygyár üzemek közötti kispályás labda­rúgó-baj n okságúnak végeredmé­nye: 1. Szerszám tizeim 14, 2. 31- es üzem 13, 3. Műszakiak 11, 4. Tmk 11. 5. Meo 9. 6. MECMAN 6. 7. 20-as üzem A. 8. Tanulók 2» i a*,eítí 2 ponttal. Mint ismeretes, Gödöllőn ké­szül az őszi feladatokra az NB I- B utánpótlásválogatottja. amelynek keretében az Egri Dózsa játékosai közül Ambrust, Vighet, és Czeczelit is bevalo- gatták. Czeczeli az Á-csapatjan, Vigh és. Ambrus pedig a B-csa- patban jutott szóhoz. Vigh két gólt szerzett az első mérkőzésen. « BVSC—Egri Dózsa 5:5. országos ifjúsági vízilabda-bajnoki mér­kőzés. A bajnokság állása: 1. KSJ 16 13 1 — 116: : 35 31 2. U. Dózsa 16 12 2 2 107: : 42 26 3. Szolnok 16 11 1 4 94: : 53 23 4. FTC 15 10 2 :j 83 : 34 22 5. BVSC u; 8 1 7 69: : 65 17 6. Egri D. lő 7 1 7 7U: : 68 15 7. Bp. Honv. 17 5 — 12 58; :101 10 8. Bp. Spart. 17 4 — 13 41: :129 8 9. Szentes 15 3 — 12 50: : 80 6 10. Hódm. MEDOSZ 15 — — 15 43: 124 — Vasárnap készítik el Egerben a megyei ’ labdarúgó-bajnokság 1970—71. évi sorsolását. A szövet­ség az érdekelt csapatok vezető­it meghívta a sorsolásra és fel­hívja figyelmüket arra, hogy a nevezéseket sürgősen juttassák el részükre. Az I. osztályból a Karikás SE és Pétervásara. a II. osztályból pedig Erdőtelek és Egerszólát még nem küldte el nevezését. * Vasárnap 15.30 órai kezdettel Egerben, a stadionban nemzetkö­zi ifjúsági labdarúgó-mérkőzésre kerül sor a csehszlovák Tátrán Presov I. ligás csapat és az Eg­ri Dózsa csapatai között. A mér­kőzés után rendezik meg a két női csehszlovák labdarúgó-együt­tes (Nagyszombat és Érsekújvárt bemutató talaikozo^M».

Next

/
Oldalképek
Tartalom