Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-14 / 163. szám
A NA ‘*930. július Tí., kedd \ Na»p kél: 4.00, nyugszik: 19.39 órakor A Hold kél: 15.30. nyugszik: 23.56 órakor Szeretettel köszönt,fiik névnapjukon EÖR9 nevű kedves ohasot»ka& Ari E&rs ösnuigyar név. Először Anonymus említi, hogy Árpád oczer Acsádnak jöldet adományozott és Acsád fia, Örs, a golyónál várat építtetett, melynek neve < „Erist&r” vagy „Ursur” volt. Ez utóbbi formája után a latin 3,ursus”: azaz a „medve” szóra utal, Húsz évvel ezelőtt halt meg Szentpétary Imre történetíró, egyetemi tanár, akadémikus. 1878-ban született, tanulmányait a budapesti egyetemen végzi. 1914-ben itt szerez egyetemi magántanári képesítést. 1 háború után- a debreceni, 1923-tól pedig a budapesti egyetemen a történelmi segédtanulmány ők professzoraként főleg oklevéltant kutatásokkal, részben pedig forráskiadással' foglalkozik. Egyebek közt ő ■szerkeszti az Árpád-kori elbeszélő források új kiadásúi, amelynek köiete-i 1937—3S-ban jelennek meg. Főbb munkái: az 1912-ben megjelentetett Oklevéltani naptár, az 1920-ban kiadott Magyar oklevéltan, a folyamatosan megjelentetett Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke crmű müve, stb. Időjárás: I Várható időjárás ma estig: kevesebb nappali felhőképződés, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati, szél. A meleg tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet* 23—32 fok kozott. (MTI) y A X. pártkongresszus tiszteletére: Huszonkét brigád tett munka felajánlást az EMASZ Egri Üzemigazgatóságán Aa Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat egyik legeredményesebben dolgozó üzemigazgatósága az egri. Eddig tizennégy alkalommal nyerte el az Elüzem címet, és döntően hozzájárult ahhoz, hogy a vállalatot két ízben is kitüntették a Minisztertanács és a SZOT vörös van dorzászla já val. A hat kirendeltség dolgozóinak többsége törzsgárda- tag, de a fiatalabbak is szorgalmasan, tudásuk legjavát adva látják él feladataikat. Ennek köszönhető, hogy a tervben foglaltaknak és az egyéb vállalásoknak nemhogy maradéktalanul eleget tettek, de rendszeresen túl is ■ teljesítették azokat. Az üzemigazgatóság huszonkét kollektívája pártunk közelgő, X. kongresszusának tiszteletére felajánlotta, hogy a második félévi munkáltat a megjelölt határidők előtt végzik el. Eléggé sokrétű az 214 új iparengedély Az utóbbi időben jelentő-* sen növekedett megyénkben is a lakosság szolgáltatás -ét* javítás iránti igénye. Ennek kielégítésében döntő feladat hárul a kisiparosokra. Számuk az elmúlt fél év során 214 tővel gyarapodott. Eny~ nyien kaplak működési engedélyt, illetve íparjogosít- ványt. Legtöbben a vas- és fémipari szakmák gyakorlására kértek hatósági engedélyt. Autószerelők, kovácsok, lakatosok fogtak munkához szép száminál. Több községben rádió- és tv,-szerelők, valamint háztartási kisgépjaví* tók nyitottak műhelyt. Má-. sutt; asztalosok, kárpitosok, férfi-női szabók, férfi-női fodrászok, cipészek és szik- vízkészítök kezdték meg működésüket. Tovább emelkedett az úgynevezett „szabad-iparos' '-ok létszáma is, akik szakképesítés nélkül dolgoznak olyan szakmákban, mint például a gombkészítés. harisnyaszemfelszedés, fuvarozás, tiiziiáíűrészelés stb. Jelenleg közel két és félezer kisiparos dolgozik megyénkben. Még mindig van azonban olyan helység, település. — például az egri és gyöngyösi járásban. — ahol nagyon kevés a villanyszerelő. kőműves, háztartási kisgépjavító, rádió-tv szerelő. vagy egyáltalán nincs ilyen szakember. V. A. Hangerő Párbeszéd a titkárságon: — Miért kiabál úgy az igazgató, hegy a falon át is halljuk? — Másik várossal beszél. — Nem beszélhetne tele- , főnön? Pl &C1 ■Paradicsom kilója lő—20 Ft, zöldpaprika 16—30 Ft, uborka 3.5Q—10 Ft, fejes káposzta 2,60 —3 Ft, nyári burgonya kilója .3,60—4 Ft, óburgonya 1,30—1,60 Ft. zöldbab 3,70—5,80 Ft, kovászolt uborka 12 Ft, új gyökér 1,50 Ft, új sárgarépa 1,30 Ft, karaláb 2—3 Ft. karfiol 6—7 Ft, zöldborsó 3.30—3.80 Ft, kelkáposzta 3,80—4,40 Ft, főzőhagyma 0.90—1,30 Ft. f Őzötök 1—1,20 Ft. málna 16—22 Ft, meggy 6.50—17 Ft. körte árpával érő 3,30—4.30 Ft, korai sárgabarack 4—7,50 Ft, őszibarack 8—16 Ft. MAGÁNÉI’ IXKEZÉS — A lépcaofeljáró drágább lett, mint terveztem. (Wochenpresse) KálImii. Váuiosgyörkön* Füzesabonyban A XX. vasutasnapon a vasúti . szolgálati helyeken megemlékezéseket tartottak.. Tudósítónk a megyénket átszelő vasúti fővonal nagyobb szolgálati helyein kapott tájékoztatót az ünnepi megemlékezésekről. • Kaiban, szombaton este gyülekeztek az ünneplő-be öltözött vasutasok a vasúti klub nagytermében, hogy meghallgassák Ferencz Antal állomásíőmök ünnepi megemlékezését. Az ünnepségen hatan részesültek tóválódol- gozó-Mtüntetésben, négyen pedig, soron kívüli előléptetésben. Ezenkívül 4400 forint pénzjutalmat osztottak ki a dolgozók körében. Vámosgyörkön, a szombat esti és a vasárnap reggeli felolvasáson Vincze Jenő főintéző, állomásfőnök-helyet- tes öt dolgozónak .nyújtotta át a soron kívüli előléptetésről szoló okmányt es 3500 forintot adott át a kiváló munkát végzett dolgozóknak. Füzesabonyban, a csomóponti szolgálati helyen kü- lön-külön emlékeztek meg a vasutasnapról. A forgalomnál a szombat esti és a easánnap reggeli felolvasáson Farkas István állomásíőnök-helyettes hat soron kívüli előléptetési okmányt nyújtott át, majd ösz- szesen 6000 forint került jutalmazás címén szétosztásra. A füzesabonyi hídépítés- vezetőségnél pénteken délután Szabó Sándor főintéző két Ikiválódolgozó-kitünte- tést, 12 dolgozónak pedig pénzjutalmat nyújtott at. A füzesabonyi ;pályafenntartási szakasznál Németh. József főintéző, páivamester 30 dolgozónak pénzjutalmat, kettőnek pedig rendkívüli előléptetést nyújtott át. A pályafenntartási szakasz két dolgozója pedig Miskolcon, a központban vette át a kiválódolgozó-kitüntetést. A füzesabonyi vontatási ki- rendeltsegnél és a villamos vonali elügyelöségnel Fekete Imre mérnök, a két szolgálati hely közös főnöke, kü- lön-külön tartott megemlékezést a vasutasnap alkalmából. Mindkét szolgálati helyen négy-négy dolgozó részesült pénzjutalomban. A fűtőházi kirendeltségnél két dolgozó, a villamos vonaliéL- ügyelőségnél pedig egy dolgozó részesült soron kívüli előléptetésben. (szigetváry) elkövetkező hónapok felada-, ta. Az egri, füzesabonyi, hevesi, mezőkövesdi, recski és verpeléti kirendeltségek dolgozódnak összesen hetven kilométer hosszúságú hálózat- rekonstrukcióját kell befejezniük. Ennek során Szent- istván és Mezőkeresztes kozott 9,5 mm-es keresztmetszetű — 20 ezer voltos feszültségű • — vezetékrendszert építenek M. Vécsen, Mező- nagymihályon, Egerszóláton, Felnémeten, F első tarkáh von, Füzesabonyban, Egerszáló- kon és Egeresemben a régi vezetéket cserélik ki, a szükséges helyeken pedig transzformátor-állomásokat létesítenek. Ezenkívül a körzetekhez tartozó termelőszövetkezetek majorjait villamosítják. És folyamatosan hárítják el a fogyasztók által bejelentett zavarokat is. A dolgozók terven felül vállalták, hogy a kiskörei vízlépcső elektromos vezetékrendszerét kivitelezik. Szerepel a felajánlásokban egsrebek között, hogy az amortizáció csökkentése érdekében az elfekvő állóesz- közökböl kétmillió forint értékűt kiselejteznek. A régi villanyoszlopokból a kevésbé sikerűiteket — mintegy 140 köbméternyi mennyiségben — újra felhasználják, ily módon 150 ezer forintot takarítanak meg. A hat-nyolc év óta hálózaton levő, de aránylag jó állapotú vezetékeket ismét beépítik a hálózatba, ennek során 400 ezer forint megtakarítást érnek el. A rekonstrukciók, illetve az új bekötések alkalmával keletkező vas- és fémhulladékokat összegyűjtik, azokat átadják a MÉH-nek — ennek révén 400 ezer forint bevételre számítanak. — velkei — Terven felül: 93 vagon konzerv Mérlegen a Hatvani Konzervgyár L lélévi termelése Mikor tudakozódjunk ? , A küzdelem a telefonnal I teljesen egyoldalú, mond- I hatni, drámai. Az utazni ! vágyó, ki tudja hányadszor j veszi fel a kagylót, tár* | csázza az egri MÁV-álla- ; más tudakozójának számát. ] Egyforma monoton bérré- I 1 gés, a készülék nem foglal- • ? tat jelez, hanem arról árul- ! I kodik, hogy az irodában I ' nincs senki, vagy ha van, | nem óhajtja felvenni a ■ hallgatót. , . j Mit tehet az ember, hív- ! ja az állomásiőnököí, a ke- j reskedelmi főnököt, a rak- tárnokot, a visszkeresetet, a szállítmányozási szolgá- i latot — hátha .valaki felvilágosítja. Hiába. Aztán még egy mentő'gondolat: hátra van még a tihaméri állomásfőnökség és a MÁV íűtőház- főnökség. A próbálkozás ; azonban itt sem vezet j eredményre. Az eset nem egyedi. Hét- i köznap esténként, vagy va- I sárnap, bárki megpróbál- ; hatja — alig sikerül leap- • esolatot teremteni az egri I állomással. Épp ezért azt ; szeretném magam és az utasok nevében megtudni: mikor lehet ilyenkor, vagy kinél tudakozódni? (k. I.) Halomnyi kimutatások, adatlapok borítják az íróasztalokat a Hatvani Konzervgyár áruforgalmi főosztályán. Szünet nélkül kattognak a számológépek. — Üzemünk első félévi termelését értékeljük — informál dr. Király József főosztályvezető. Sorra vesszük azokat a tényezőket, amelyek kedvezően befolyásolták termelésünket. vagy éppen gát- lólag hatottak arra. Ismeretes, hogy cl Hatvani Konzervgyár termékeinek köziéi 90 százaléka exportra kerül. Az első félévben 1 038 vagon konzerv leszállítása- sa szerepelt az exporttervben. Teljesitették-e ezt? — Sajnos csak kilencven százalékban. Huszonhat vagon konzervvel ugyanis adósak maradtunk külföldi meg- rendelőinkrek. Ennek oka az, hogy a közös gazdaságokból — tekintettel a kedvezőtlen időjárásra — két-há- rom hetes késessel kaptuk meg a borsót, így a kellő mennyiség feldolgozására a szállítási terminus lejárta előtt mar nem kerülhetett sor. E tételt a hazai kereskedelem réstere adtuk át. Többek között ily módon értük el, hogy a belföldi áruforgalmi tervteljesitésünk jelentősen emelkedett. A konzervgyár 207 vagon helyett .328 vagon konzervet szállított a hazai megrendelőknek. A többletmennyiség az eddigieknél hatékonyabb üzemszervezésnek, valamint, a kollektívák áldozatos, felelősségteljesebb — .technológiai előírásokat szigorúan'’ betartó — munkájának is az eredménye. És mit mutat az össztermelés? A tervezett 1 245 vagonnal szemben 1 340 vagon konzervet szállított le a hazai és külföldi vásurlópart- nereinek az üzem. — Milyen konzerv iránt volt a legnagyobb kereslet külföldön? — A Szovjetunióba, Csehszlovákiába és Lengyel- országba savanyú készítményeket és főzeléket, a kapitalista államokba pedig paprika-, uborka- és paradicsom- konzervet szállítottunk legnagyobb mennyiségben. — És a hazai igények? — Valamennyi termékünkből, ' tehát tizennégyféle konzervböl rendelt a belföldi kereskedelem. És még valami hozzátarto- Ak a mérleghez. Egy örvendetes tény: 1970 első félévé- oen gyártott, illetve leszállított termékei után egyetlen reklamációt sem kapott a Hatvani Konzervgyár. — velkei — Tájékoztató a totó-nyereményekről A Sportfogadási -és Lottó Igazgatóság közli, hogy a j ullus 12-1, 28. sz. fogadási hétről a nyertesek nagy száma miátt csak tájékoztatót ad ki, a hivatalos nyereményt eg yzék my kéSjZül el. 13 találata--37- fogadónak vök, ezek szelvényenként! nyereménye 10 375 forint, 13 plusz l- taiálatos szelvényeik száma 3 darab, ezek nyereménye a jutalommal együtt 61149 forint. 12 találata 1102 fogadónak volt. nyereményük szelvényenként 232 forint. 11 találatot 11814 fogadó ért el, szelvényenként! nyeremény 22 forint. 10 taiálatos szelvények száma 60 724 db, szelvényenként! nyeremény 8,— forint. (MTI) í j automata Az Idei BNV-n mutatták be először hazánkban a Philips a automatáját, amely a pénz bedobása után másodpercek alatt kiadja az evőeszközöket, szalvétát és kenyeret, eközben mikrohullámmal elkészíti a frissen sültet, vagy levest. Az Utasellátó Vállalat kipróbálásra vásárolt egy automatát és rövidesen üzembe helyezi a balatonfüredi mólón. Az ételek olcsók, mindössze "•—9 forintot kell a gépbe bedobni, s ej jel-nappal „udvariasan1* kiszolgálja a vendégeket. Laboréi; Ferene szobrászművész alkotásaiból vasarnap del előtt tizenegy órakor nyílt kiállítás az egri Gárdonyi Géz; Színház aulájában, ahol r Munkácsy-dí jas művész alkotása közül mintegy negyven szobor és kisplasztika reprezentálj; Laborcz Ferenc művészetét. A kiállítás július 36-ig tekint lie tő meg. (Foto. Kiss Béla Maicsán József.