Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-26 / 148. szám

/ A Gyöngyösi Városi Tanács VB tárgyalta: Újabb segítség Cl szabadpiaci felhozatal és az árak alakulása A Ho Si Minh Tanárkép!# Főiskola az árvízkárosultak javára felajánlott többek kő- «zött 200 széket, 224 vaságyat, 8 szekrényt, 100 ágytakarót, A Nap kél: 3.48, nyugszik: 19.46 órakor Á Hold kél: 23.38. nyugszik: 12.19 órakor Szeretettel kőszöntjük névnapjukon JÁNOS nevű kedves olvasóinkat! A János szó az óhéber Johanan névből szárma­zik., amelynek első részében a héber isten-fogalom (Jahve), második részében pedig a „kegyelem” héber szava, a „hanna” van elrejtve, így jelentése annyi, mint „isten ajándéka * 135 évvel ezelőtt született Herman Ottó, a neves természettudós, néprajzkutató és polihisztor. Tanul­mányait Miskolcon, majd a pécsi politechnikumban végzi. Érdeklődése korán a természettudományok télé fordul. Sorra írja jelentős műveit, érdeklődési területét kiterjeszti a magyar ősfoglalkozások, a nép­rajz, a nyelvészet, a régészet területére. Nevéhez f űződik hazánkban az ősemberkutatás megkezdése is. írásai gondos tudományos népszerűsítő munkák is. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet. Főként északon és keleten záporok, zivata­rok. Mérsékelt, hegenként megélénkülő északnyu­gati szél. Zivatar idején átmeneti szélerősödés. Vár­ható legmagasaob nappali hőmérséklet általában 23— 28 fok között, nyugaton csak kevéssel 20 fok fölött, i A távolabbi kilátások hétfőig: legalacsonyabb í hajnali hőmérséklet 12—17 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 23—28 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te­rületének 60 százalékán várható. (MTI) ________:________1 y A Gyöngyösi Városi Ta­nács VB azt a jelentést tár­gyalta meg csütörtökön meg­tartott ülésén, amit Kiss Zsigmond kereskedelmi fel­ügyelő terjesztett elő a sza­badpiaci felhozatalról és az árak alakulásáról. A végre­hajtó bizottság erre az ülés­re meghívta az érdekelt ke­reskedelmi vállalatok és szö­vetkezetek vezetőit is. Ezt a témát a város veze- tőtestülete minden évben megvitatja. A hozott határo­zatok és intézkedések követ­keztében a fejlődés is lemér­hető, de még ennek ellenére is marad tennivaló. Az tény, hogy Gyöngyös piaci áruel­látása és a termésfélák árá­nak alakulása általában ked­vezőbb, mint akár Salgótar­jáné, vagy [Tíás közeli ipari jellegű várösé, de rosszabb, mint a fővárosé és a Gyön­gyöshöz hasonló vidéki vá­rosoké. Főként a MÉK tett sokat az utóbbi években azért, hogy Gyöngyös piaci ellátá­sa javuljon. A dombrádi ter­melőszövetkezet is megjelent RISZ-eskürő és néyadó ünnepség Hevesen megalakult a kompolti nőbizottság A napokban megtartotta alakuló ülését Kompolt köz­ség nőbizottsága. Az ülésen az elnökség nevében Cser- *a Istvánné számolt be a helyi nőmozgalom több mint 20 éves tevékenységéről, majd ezt követően megvá­lasztották az új 25 tagból álló nőbizottságot, amelynek elnöke Molnár Józsefné, tit­kára pedig Cserta Istvánné lett. Balogh László kiállítása a megyei művelődési közpotban Az elmúlt napokban ked­ves ünnepség színhelye volt Heves. A nagyközség tanács­termében Vereb Veronika, a helyi háziipari szövetkezet KISZ-titkára és Haár Károly, a Gabonafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalat hevesi te­lepvezetője házasságot kö­töttek. A hevesi fiatalok ne­vében Fehér Veronika, a já­rási KISZ-vb tagja köszön­tötte az ifjú párt, majd Stander György, a Háziipa­ri Szövetkezet dolgozói ne­vében tolmácsolta jókíván­ságait. A kedves ünnepség műsorát a háziipari szövet­kezet irodalmi színpada szolgáltatta. ★ Ugyancsak örömünnep színhelye volt a nagyközség tanácsterme, ahol öt újszü­lött névadó ünnepségét tar­tották Szabó Béláné anya­könyvvezető előtt. A szülők és rokonok a szeretet virá­gaival és ajándékokkal hal­mozták el Kerek Krisztina, Kiss Tímea, Nagy Éva, Mol­nár Gabriella és Szedtük Pé­ter újszülötteket, az úttörők pedig jelképesen átadták a kisdobos nyakkendőket, amit a névadó szülők vettek át. a gyöngyösi piacon és árubő­ségével, szolid áraival fel­hívta magára a figyelmet és egyben elismerést is váltott ki. A végrehajtó bizottság, a haszonkulcsokkal kapcsolat­ban hangoztatott több bírá­ló megjegyzést. Szó volt még a Mátra rossz ellátásáról, valamint a város külső részeinek és a déli városrésznek hiányos üzlethálózatáról, mert itt alig található zöldség- és Az ünnepi könyvhéten és a nemrég zárult jubileumi olvasó­mozgalom során a közérdeklő­dés középpontjába került a klasszikus és a mai szovjet iro­dalom, Zsukov marsall emlék­iratai jelentették a könyvhét egyik nagy sikerét — 30 ezer példányban fogyott el. A Hold­tölte című szovjet kisregény­antológiát több mint la ezren vásárolták meg. A közelmúltban lezárult jubi­leumi olvasómozgalom eredmé­nyei is országos érdeklődésről vallanak. Az elmúlt év áprilisá­tól az idei felszabadulási jubi­leumi ünnepségekig kibontako­zott mozgalom során 132 ezer szovjet kötet forgott közkézen, s a művekről 22 ezer pályázó fej­tette ki véleményét. A második félév hét kiadónk tervében 46 új szovjet mű meg­jelenését ígéri — együttvéve több mint 200 000 példányszám­ban. Az újdonságok közül ki­emelkedik a mai litván elbe­szélők antológiája, amely első alkalommal ad válogatást az ólő gyümölcsbolt és azokban a választék is nagyon szűkös. Ezen a helyzeten egy új piac megépítésével fog se­gíteni a tanács szakigazgatá­si szerve. A városi tanács végrehaj­tó bizottsága a helybeli ter­melőszövetkezetet, valamint az ÁFÉSZ-t serkenti arra, hogy nagyobb árufelhozatal­lal és kedvezőbb árakkal segítsék Gyöngyös zöldség- és gyümölcsellátásának javítá­sát. szovjet—litván prózairodalom legjavából. Gazdagodik a Helikon életmű- sorozat is: megkezdik Doszto­jevszkij műveinek nyolc kötetre tervezett kiadását. Szerepel még többek között Ilf és Petrov nagy sikerű ,,Aranyborjű”-jának újabb kiadása, valamint Szimo- nov, Solohov, Pausztovszkij, Paszternák egy-egy művének megjelentetése is. KPVDSZ-ülés A KPVDSZ Heves megyei Bi­zottsága tegnap megyebizott^ági ülést tartott, ahol értékelte töb­bek között az Eger—salgótarjáni TüZEP Vállalat dolgozói munka- körülményeinek és baleseti hely­zetének alakulását, valamint a szakember utánpótlás helyzetét a kereskedelemben. A megyebizottság határozato­kat hozott, s meghatározta a szakszervezeti bizottság felada­tait. 950 lepedőt, 308 matracot, 200 párnát és egyéb anyagi eszközöket, összesen 362604,60 forint értékben. A anyago­kat tegnap szállították Fe­hérgyarmatra a füzesabo­nyi állami gazdaság nyerges­vontatójával és az egri Pe­tőfi Termelőszövetkezet te­hergépkocsijával, melyeket ez utóbbi szervek önzetlenül a főiskola rendelkezésére bocsátottak. Fiatal egri képzőművészek kiállítása Budapesten A Pallas UNESCO-klub- iában csoportosult fiatal al­kotók körének egy része az elmúlt évben meghívásra Lengyelországban járt, s ottani élményeikről születtek azok a képek, amelyek 1969. decemberében az egri Me­gyei Művelődési Központ ka­maratermében kiállításra kerültek. A'' budapesti Len­gyel Kultúra „Lengyel bará­taink között” címmel kiállí­tást rendez ebből az anyag­ból, amelyet június 30-án, kedden délután nyit meg dr. Stanislaw Andrzej Sochacki, a Lengyel Kultúra igazgató­ja. Helyesbítés A június 25-i lapszámunkba» megjelent „MÉSZÖV takarékszö­vetkezeti választmány” című cikkünkben elírás történt. A szö­veg helyesen így hangzik. A megyében 23 takarékszövet­kezet 63 egysége áll a lakosság rendelkezésére, az év eleji be­tétállomány meghaladta a 223 millió forintot. A tagoknak nyúj­tott kölcsön 85 millió forintot tett ki* A közérdeklődés középpontjában: A klasszikus és a mai szovjet irodalom Nemzetközi audiovizuális konferencia 1970: Járatlan utakon Sajtótájékoztató a televízió harmadik negyedévi műsortervéről Audiovizuális eszközök és a nevelés Csütörtökön este Egerben, A Megyei Művelődési Köz­pont kamaratermében Gyur- kó Géza, a Népújság helyet­tes főszerkesztője, a MUOSZ alelnöke ünnepélyesen meg­nyitotta Balogh László egri festőművész kiállítását. A 35 képből álló tárlatot július • 5-ig tekinthetik meg az ér­deklődők. Vidám »e«é* műsor Kálban (Szilvás István tudósítónk­tól): Nagyszabású vidám, ze­nés műsort rendeznek szom­baton este a káli művelő­dési házban. A közönséget neves színészek és táncdal- enekések szórakoztatják: kö­zöttük Keleti László, a Thá- lia Színház tagja, valamint Voit Ági színművésznő. A táncdalénekeseket Zárai Márta, Vámosi János és Szi- kora Jenő. képviseli. _PÍAC1 A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítési Központjának tájé­koztatása szerint megyénkben a piaci árak a következőképpen alakulnak: Szamóca kilója 6—14,50 Ft, cse­resznye 4.50—13 Ft, egres 4—7,50 Ft, meggy 7—17 Ft, ribizli 6,50—12 Ft, ribizli fehér 7—9 Ft, körte 5—7 Ft, uborka 5—8.20 Ft. zöld­bab 5,50—6.50 Ft, zöldborsó 4— 4,80 Ft, főzőtök 1,40—2 Ft. para­dicsom 26—31 Ft, zöldpaprika 0.70—2 Ft, kelkáposzta 3,70—4.50 Ft, karfiol 3,20—5,30 Ft, karaláb 2.20—4 Ft, új burgonya 3,50 Ft, óburgonya 1,30—1,60 Ft. nyári­retek 1.20—1,50 Ft. főzőhagyma 0.90—1,30 tF. kánoszla 1.50 —1.00 ^t. ’ * Ar 2 Ft. üi A televízióelőfizetőik szá­ma egy év alatt 190 764-gyel emelkedett — jelentette be Pécsi Ferenc, a Magyar Rá­dió és Televízió elnökhelyet­tese csütörtökön a televízió harmadik negyedévi műsor­tervének érdekességeit is­mertető sajtótájékoztatóján. Többek között elmondta, hogy ebben az időszakban a Fórum egy egészségügyi és egy külpolitikai adással je­lentkezik. Vitaműsor indul az anyagiasságról, és tovább­ra is műsoron marad az Ebédszünet, a Tv-mintabolt és a Teleimpex. Bőséges a sportműsor. A Szovjetunió—USA atlétikai viadalt, a kajak-kenu VB-t, az atlétikai Európa-kupa női döntője eseményeit, és egye­bek közt a labdarúgó Ma­gyar Népköztársasági Kupa­döntőt láthatjuk a képer­nyőn. Helyet kapnak a mű­sorban bajnoki labdarúgó­mérkőzések, szerepel a prog­ramban az úszó Európa-baj- nokság, a nemzetközi férfi válogatott torna közvetítése is. A közkedvelt komolyzenei műsorok mellett külön él­ménynek ígérkezik a magyar és bajor televízió koproduk­ciójában készült Bartók Bé­la portréfilm. A „Röpülj páva” felszabadulási népdal- verseny egy augusztus 20-i reprezentatív bemutató kere­tében, nemzetközi népzenei találkozóvá bővül. A képzőművészeti rovat új műsora lesz a „Karika-túra”. Stúdió zero címmel két­részes szórakoztató könnyű­zenei műsor készült, amely­ben helyet kap zenés paró­dia, virtuóz orgonaszóló, is­mert és új táncdalok bemu­tatója. „Magyar filmvígjáték so­rozat” címmel megismétlik a sikerfilmeket. Az éjszakai előadások közül kiemelkedő Zola „Nana” című regényé­nek tv-ráltozata, amely öt részben kerül a képernyőre. Vasárnap délutánonként ..a „Vos titkosszolgálat” öt rész­ből álló jugoszláv filmsoro­zat szerepel a tervben. A harmadik negyedévben nyolc színházi közvetítést terveznek, ebből hat buda­pesti előadás lesz. Az ifjúsági műsorok kö­zött újdonság az „Egy utca” című vitaindító film, amely­hez nyílt tárgyalás kapcsoló­dik a fizikai munkások gyer­mekeinek társadalmi érint­kezéssel kapcsolatos problé­máival kapcsolatban. Úszni tudni kell címmel 9 részes úszóiskola műsor in­dul a gyermekeknek. Nagy érdeklődésre tarthat számot az Integrál júliusi adása, amely azt vizsgálja, mit tudunk az emberi agy­ról és milyen szellemi műve­leteket tud elvégezni a szá­mítógép. „Francis az elveszett para­dicsomban” címmel nyolcré­szes természetfilmsorozat in­dul, amely az afrikai sza­vanna állatvilágát tárja fel. A gyermekek kívánságára a vasárnap délelőttönként is­mét képernyőre kerül a Tan­kes kapitánya című filmsoro­zat Gyakorló pedagógusok, s a pedagógia tudományának elméleti képviselői egyaránt érdeklődéssel várták a nem­zetközi audiovizuális kon­ferencia harmadik napját. A program ugyanis újszerűt ígért: annak elemzése, hogy a nevelés szempontjából mi­lyen értéket, milyen poten­ciális lehetőséget jelentenek az audiovizuális eszközök. Ezzel a problémakörrel ed­dig sem a hazai, sem a kül­földi pedagógiai irodalom nem foglalkozott kimerítő­en, az előadás szerzője lé­nyegében járatlan utakon in­dúlt el. Dr. Nagy Sándor egyetemi tanár, a pedagógiai tudományok doktora már be­vezetőjében kifejtette, hogy sürgető igény a modern tech­nikai eszközök felhaszná­lásának nevelésmódszertani vonatkozásai!, feltárni, mert így lehet valóban fokozni az alkalmazás hatékonyságát. Hangsúlyozta, hogy előadása tulajdonképpen felszólítás jellegű, mert lényegében „út­törőként” nem vállalkozhat a problémakör részletes tag­lalására. Ennek ellenére na­gyon lényeges gondolatokat vetett fel. Elmondotta, hogy a televízió műsorainak alap­vető nevelési értéke, hogy majdnem közvetlen morális tapasztalatokat nyújtanak a tanulóknak. Ez azért lénye­ges, mert az erkölcsi nevelés •—, s ezt ma már a pedagó­gia szakemberei is elisme­rik — szóbeli. szá.ibarágó, predikatív jellegűvé vált. Ugyanakkor egyes tévémű­sorok élményhaiása vetek­szik az átélt, a közvetlen, sze­mélyes tapasztalatok érzel­mi hatásfokával. Dr. Nagy Sándor arról is beszélt, hogy a világnézet formálásá­ban is igen sokat tehet a te­levízió, és érdemes lenne konkrétan elemezni ez irá­nyú hatását. Hangsúlyozta, hogy a tömegkommunikáci­ós eszközök — a rádió, a te­levízió és az oktatófilm —, az úgynevezett „második is­kola” lényeges jellemformá­ló erő. Épp ezért helytelení­tette, hogy főiskoláinkon, egyetemeinken legfeljebb csak speciálkollégiumként választhatják a hallgatók az audiovizuális eszközök hasz­nálatának módszertani és gyakorlati kérdéseit. Elmon­dotta, hogy helyes lenne, ha a szeptemberben ülésező V. nevelésügyi kongresszus is foglalkozna az audiovizu­ális eszközök még kiderítet­len, még fel nem mért ne­veléselméleti vonatkozásai­nak részkérdéseivel. A problémafelvető elő­adást bemutatókkal egybe­kötött referátumok követték, majd a délután folyamán szekcióülések' keretében vi­tatták meg a konferencia részve' ói a lényegesebb problémákat. (pécsi) A konferencia részvevői a tolmáesberenÉlezésekkel ismer­kednek. ■‘pyai Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. - Főszerkesztő: PAPF JANOS. - KJadia a Heves mm* r watt.«.* lős kiadó: TÓTH JÖZSEF. - Szerkesztőség üs kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23.) Telefon: 12-68.712-73„2(é29, 24-44gYSimvöTTmÍ 'fizetési díj egy hóra: EiófUetheió bármely postahlvatalnái^ k^bes^ynde^o 082. Hevei ííyoSto B Ut Ä

Next

/
Oldalképek
Tartalom