Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-18 / 141. szám

Bárom nagy jelentőségű ökölvívóverseny Egerben .Szovjet, bolgár, lengyel, osztrák, holland és NSZK-beli öklözök találkoznak a legjobb magyar versenyzőkkel Minden évben jelentős öKölvívóversenyeket rendez­nek Egerben, ahol a szurko­lók színvonalas találkozókon láthatják a magyar élvonal­hoz tartozókon kívül a kül­lőid! országok legjobb ver­senyzőit is. Milyen érdekes és fontosabb versenynek le­hetünk ebben az évben szem­tanúi? — kérdeztük a megyei ökölvívó-szövetség vezetőitől, Madaras János elnöktől és Kutnyák Géza főtitkártól. — Az idén szövetségünk, három fontosabb versenyt rendez Egerben — mondot­ták. — Július 3—4—5-én bo­nyolítjuk le az immár tized­szer sorra kerülő Bornem­issza Gergely ifjúsági em­lékversenyt, ahol az ország legjobb fiatal ökölvívói — közöttük az ifjúsági váloga­tott tagjainak indulása kö­telező —, lépnek szorítóba. A Bródy Moziban megrendezés­re kerülő találkozók felmérő versenyek lesznek. A tavaszi száz fő helyett az idén 120 ökölvívó megjelenésére szá­mítunk. Itt lesznek a Bp. Honvéd, a Zalka SE, az Új­pesti Dózsa, az MTK, a Va­sas, a Vasas Dinamó, Mis­kolc, Űzd, Pécs, Tatabánya, Debrecen és Szolnok legjobb, iegtehetségesebb versenyzői. Nevezni június 25-ig lehet, a :negyei szövetségnél. Ausztria, Hollandia és az NSZK küldöttségét várjuk. — Mintegy 130 fő — ebből 90 versenyző —, megjelené­sére számítunk. A szálláshe­lyeket ennek megfelelően már januárban lekötöttük. A résztvevők az Unicornisban és az új munkásszállóban kap­nak elhelyezést. Igazán'szín­vonalas mérkőzésekre szá­míthatunk, olyanokra, mint amilyeneket már több éve ezen a rangos versenyen megszoktunk. A győztesek az emlékplaketten kívül a vál­lalatok és intézmények által felajánlott értékes tárgyju­talmakat is kapnak. Ezenkí­vül a legtechnikásabb ver­senyző és a legeredménye­sebb edző elnyeri a verseny­a meghívott tehetséges fia­talok. A bajnokok a vidék serdülő bajnokságán, majd sikeres szereplés esetén az országos serdülő versenyen vesznek majd részt — mon­dották befejezésül a megyei ökölvívó-szövetség veztői. (fazekas) A Népújság június 17-í, szerdai számában hírt ad­tunk arról, hogy az árvíz- károsultak megsegítésére barátságos labdarúgó-mér­kőzést játszik egymással az Egri Dózsa és a Zalka SE csapata. Sajnos, a több száz né­zőt kitevő érdeklődd, mér­kőzés nélkül távozott a stadionból, mert a meghir­detett találkozó elmaradt. Lapunk későbbi számában adunk értesítést arról, hogy mi volt az elmaradás oka... Elmaradt... Gyöngyösi kézilabdasskerek az MB 11-ben . A férfi kézilabda NB li­bán az utolsó előtti tavaszi fordulót játszották a csapa­tok, s nagy örömünkre a Gy. Vasas Izzó és a Zalka SE is könnyedén győzte le ellenfe­lét. Gyöngyösi Vasas Izzó— Miskolci VSC 21:11 (11:2) Gyöngyös, 300 néző. V.: Hozlinger, Maurer. Izzó: Molnár — Szabó I., Szabó Gy., Tátrai, Cserfa, Fenyvesi, Baranyi. Csere: Imricsik. Csépány, Dinya, Benei, Ivádi. Edző: Fekete János. Az első percek kiegyensú­lyozott küzdelme után rákap­csolt az Izzó és egymás után érte el góljait. A bajnokság­ban vezető hazaiak a végén egy kicsit „kiengedtek”, s ezt a vendégeknek sikerült ki­használniuk. G.: Cserta 5, Ba­ranyi 5, Ivádi 3, Benei 3, Szabó Z. 3, Dinya 2, Feny­vesi 2, Csépány. Zalka SE—Lőrinci Fonó 23:14 (10:4) , Budapest, 200 néző. V.: Fa­zekas, Szűcs. Zalka SE: Kosler — Gyú­ró, Zsigmond, Túri, Molnár, Koller, Pásztor. Csere: Ko­vács, Csacsovszky, Balló, Szabó. Edző: Varga Pál. Végig a Zalka SE irányí­totta a játékot, a gyöngyösiek „félgőzzel” is megérdemelten győztek — a győzelem ará­nya akár nagyobb is lehe­tett volna. G.: Molnár 6, Balló 4, Koller 3, Csacsov­Az E. Tanárképző legyőzte a veretlen Siroki Vasast Ez történt a megyei kézilabda-bajnokságban Megtudtuk azt is, hogy a versenyzőket a Petőfi kollé­giumban helyezik el. A győz­nék, a helyezettek aranyo- . >lt' plakettet és tiszteletdí- íukat kapnak majd. — Sorrendben a második tontos versenyünk lesz a Dö­fő István nemzetközi ököl­vívó emlékverseny, ahol a aagyar válogatott gárda mel- ett a meghívott legjobb ma­gyar felnőtt ökölvívók és külföldiek is indulnak. A nagyszabású versenyt au­gusztus 20—21—22—23-án Egerben a Gárdonyi Géza Színházban rendezzük meg — folytatták. — Hat ország 5—5 versenyzőjét, Bulgária, Szovjetunió, Lengyelország, A Heves megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége június 16-i ülésén úgy döntött, hogy a hon­védcsapatok árvízvédelmi ké­szültsége miatt elmaradt lab­darúgó-mérkőzések két pontját *:0 gólaránnyal az ellenfelek javára igazolják. Ennek megfe­lelően a megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokság állása így módosult. Keleti csoport: l. Sírok u 11 — 1 34: 4 22 2. Bélapátfalva 12 7 1 4 19:10 15 :j. E. Spart. U 6 — 5 18:22 12 4. No vaj 12 5 2 5 10:14 12 3. Recsk 12 6 — 6 21:29 12 6. Füzesabony 11 4 1 6 18:16 9 7. Korvin SE 13 3 2 8 6: 5 8 8. Pétervására 13 3 — 10 10:28 6 Nyugati csoport: 1. Selyp 13 8 3 2 30:18 19 2. Petőfibánya 13 8 2 3 22:10 18 3. Heves 13 8 — 5 19:15 16 4. Apc lí ti 3 4 17:11 15 3. GYESE 13 G 3 4 21:14 15 ti. Rózsasztm. 13 5 3 5 26:24 13 7. Karikás SE 13 2 1 10 14:20 5 ti. Lőrinci 13 1 1 11 13:50 3 A megyei II. osztályú labda- rúgó-bajnoksag állása. Keleti csopört: 1. Mező SE 11 9 1 1 26:10 19 2. Erdőtelek 10 ti 1 3 20:11 13 3.* Tarnalelesz 10 ti 1 3 22:14 13 4. Makiár II) 5 1 4 23:17 11 5. Dobó SE u 4 2 5 13: 7 10 6. istenmezeje 9 5 — 4 26:17 10 7. Szihalom 9 4 2 3 17:13 10 3. Stromf. SE 11 4 1 6 16:18 9 9. Kisköre 9 4 — 5 14:20 8 10. Mátrád. 10 4 — 6 10:22 8 11. Besenyőtel. 9 2 3 4 13:31 7 12. Egerszólát 10 3 — 7 12: 9 6 13. Kápolna 11 & 2 2 7 10:32 6 Egri járási labdarúgó-mérkő­zések eredményei: Parid—Er­dőkövesd 2:3, Ivád—Szajla 8:2, Hevesaranyos—Bodony 8:2, ívűd —Erdökövesd 4:2. ¥ ' Június 20-án szombaton 16.30 órai kezdettel Egerben a Nagy János utcai pályán rendezik illeg az Ózdi Kohász—Pécsi bá­nyász NB I-es női kézilabda- mérkőzést. Mint ismére tos, az ózdi pálya betiltása miatt ren­dezi az Ózdi Kohász „hazai” ta­lálkozóit Egerben. mo. június 18., csütörtök bíróság különdíját. Itt jegyez­zük meg, hogy az Állami Biztosító a CSÉB tagjai ré­szére a megye több helysé­géből különjáratokat indít majd a verseny megtekinté­sére. — S mi lesz a harmadik jelentősebb rendezvény? — Október 2—3—4-én ren­dezzük meg Egerben öt me­gye részvételével az északi serdülő területi ökölvívó­bajnokságot. Ezt a versenyt a Bródy Moziban bonyolít­juk le. Száz versenyző lép majd szorítóba, az öt megye 1—3 helyezett versenyzője és Gyöngyösi Spartacus Eger­esem B. ifj. 4:1, megyei NB-s tartalék ifjúsági bajnoki mérkő­zés, Gyöngyös. A megyei férfi felnőtt ké­zilabda-bajnokság tavaszi utolsó előtti fordulója nagy meglepetést hozott: a kitű­nően játszó E. Tanárképző két vállra fektette az eddig veretlen, éllovas Siroki Va­sast, míg a Gyöngyösi Épí­tők nem várt győzelmet ara­tott a Dormándi Tsz SK el­len. A fiú ifjúsági csapatok­nál továbbra is nagy harc folyik az elsőségért a Heve­si Gimnázium és az Egri ITSK között, míg a női fel­nőtteknél a Hevesi Sparta­cus és a Siroki Vasas lehet a tavaszi első. EREDMÉNYEK. Férfi felnőttek: Gáspár SE —Horti Vasas 23:26 (14:11), Hatvani FMGT—Egeresein 18:30 (15:10). Dobó SE— Gyöngyösi Előre 18:20 (10:8), E. Tanárképző—Siroki Vasas 26:21 (11:11), Egri Finom­mechanika—Egerfarmos 32:18 (18:10), Gy. Építők— Dormánd 23:17 (11:8). Fiú ifjúságiak: E. Finom­mechanika—Egerfarmos 9:10 (6:5), Egri ITSK—Gy. Előre 17:9 (6:4), Gy. Kékes—Dor­mánd és a Gy. Vasas Izzó— Egercsehi mérkőzés elma­radt. Női felnőttek: Gy. Vasas Izzó—Bélapátfalva 19:7 (8:4), Siroki Vasas—Petőfibánya 16:6 (9:3), a Hatvani Kinizsi —E. Finommechanika talál­kozó elmaradt. Bajnok: a Gagarin SE Befejeződtek a küzdelmek a labdarúgó megyei II. osztály nyugati csoportjában. A bajnoki címet a Gagarin SE együttese szerezte meg, amely a második fordulótól kezdve szilárdan tartotta az első helyet. A honvédfiúk 13 mérkőzésből 11-en arattak győzelmet és csak Gyöngyöshalászon vesztettek pontot, valamint Heréden szenvedtek vereséget. Képünkön a Gagarin SE labdarúgó-bajnokcsapata. Álló sor: (balról jobbra) Kositzki, Sebők, Nagy, Hídvégi, Szőr, Lakatos. Középen: Rákos, Károly, Rózsa. Guggolnak: Kozák,’Gombos, Vert­esei. A két kapus: Budányi és Csurilla. szky 3, Zsigmond 2, Túri 2, Pásztor 2, Gyúró. Szombaton 17 órai kezdet­tel a Zalka SE—Gy. Vasas Izzó helyi rangadóra kerül sor, s ezzel a tavaszi idény lezárul. (gyémánt) Biztatóan kezdettt a Gy. Spartacus férfi teniszegyüttese A Gyöngyösi Spartacus fér­fi teniszcsapata jól kezdett az NB Ill-ban; előbb Gyöngyö­sön szoros mérkőzésen 5:4 arányban vesztett a rutinos Kinizsi Húsos ellen, majd másnap 5:4 arányban verte a Bp. Pamutipari. Az első találkozón a gyön­gyösi együttes Jánoss László lábsérülése miatt tartaléko­sán volt kénytelen kiállni, ennek ellenére nehezen adta meg magát: a közönség vé­gig izgalmakban bővelkedő, szoros mérkőzéseket látha­tott. .Másnap fokozódó izgal­mak közepette folytatódott a küzdelemsorozat, s á Bp. Pa­mutipar elleni mérkőzésen talán még hevesebb küzdel­mekben gyönyörködhettekh'u nézők. A gyöngyösi csapat­ban Pál Károly nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesít­ményt —, a tehetséges játé­kos minden egyéni számban diadalmaskodott, és tagja volt a győztes párosoknak is. Hz E. Gápísr/i Glsnei. kosárlabdázói a balos dőoiöben Az országos középiskolai kosárlabda-bajnokság fiú II. korcsoportjában váratlan eg­ri siker született: a megyén­ket képviselő Egri Gárdonyi Gimnázium csapata az or­szágos hatos döntőbe jutott! Az egri fiúk a középdön­tőben a Miskolci Földes Gimnázium mögött a 2. he­lyet szerezték meg, s így többek között a Budapest- bajnok Kölcsy Gimnáziumot, valamint a területi győztes Nyíregyházi Vasvári Gimná­ziumot ütötték el a döntőbe jutástól! A végküzdelmekre egyéb­ként június 22—26-a között Budapesten kerül sor. Az idei küzdelmek érdekessége, hogy egyetlen fővárosi csa­pat sem jutott a legjobb hat közé! Az egri fiúknak a Miskolci Földes Gimnázium, a Bajai III. Béla Gimnázi­um, a Székesfehérvári Gép­ipari Technikum, a Kecske­méti Bányai Gimnázium, va­lamint a Miskolci Kilián Gimnázium együttese lesz az ellenfele. Az E. Gárdonyi Gimnázi­um csapatának tagjai: Fa­zekas, Németh, Őrsi, Kovács Gy., Horváth, Tarcsányi. Szaniszló, Kőteleky, Németh L., Szalai, Barsi. Edző: ifj. Csányi Barna. A Labdarúg« XIB BlI-ért Bervai Vasas — Gáspár SE 1:1 (0:1) Bervai pálya, 200 néző. V.: Antal. Vasas: Roznoki — (Rácz), Szűcs. Sípos, Póta, Ivádi, Pázmándi (Jakab', Soós. Mis­kolci, Prommer, Várkonyi, llevér. Edző: Gerc .iiiarhér. Gáspár SE: Tóth (Szarka) — Dányi, Pozsár, Ludvig, Kiss, (Törőcsik) Vidomusz, Tendur, Tóth S., Szabó, Ger­gely, Fédor. Edző: Barta Er­vin. Némi Vasas fölény ellenére a 16. percben kapushibából szerezte meg a vezetést a honvéd, Szabó révén. 1 Fordulás után nagy erővel rohamozott a Vasas. Sok helyzet maradt kihasználat­lanul, végül a 80. percben Prommernek sikerült egyen­lítem Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a Vasas köze­lebb állt a győzelemhez. Jók: Sípos, Miskolci, Prommer illetve: Pozsár. Vidomusz Gergely. (Fesztbaumi Csépány, a Gyöngyösi Vasas Izzó játékosa küzd a labdáért­(Szendrővári felv.l

Next

/
Oldalképek
Tartalom