Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-17 / 140. szám
A Maitf 1970. június 17., szerda A Nap kél: 3.46, nyugszik: 19.44 órakor A Hold kél: 18.05, nyugszik: 1.28 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALIDA nevű kedves olvasóinkat! Az Alida eredeti formája az Adelheid volt, amelyben az ófelnémet „adal” (a mai német „edel”): „nemes” és a „hcit” szó rejtőzik, melynek „harc” a jelentése, ily módon a belőle képzett Alida „nemes harcos”-t jelent. * Hetvenöt évvel ezelőtt született Lékai János kommunista újságíró, író, a magyar mufikásmozgalom nagyszerű harcosa, a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének titkára. Rövid életét kezdettől a munkásmozgalom szolgálatába állítja. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerül. Részt vesz a Kommunista Ifjúmukás Internacio- nálé alakuló kongresszusán, s 1922-ben a Komintern utasítására New Yorkba utazik, átveszi az amerikai kommunista párt magyar szekciója lapjának szerkesztését. 1924-ben forradalmi hangú írásai miatt letartóztatják, de a munkásság követelésére súlyos betegen szabadon bocsátják. Az ifjú forradalmár nem sokkal ezután meghal. A felszabadulás után hamvait hazaszálították. Bolthelyiség az állattartó épületben Szigorúan ellenőrzik az állami támogatással létesült tsz épületek rendeltetésszerű használatát © © Időjárás: 0 Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, helyenként megélénkülő déli, zivatar idején átmenetileg megerősödő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. (MTI) A MÉM szakemberei ellenőrizték, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek rendeltetésüknek megfelelően használják-e az állami támogatással épített állattenyésztési létesítményeket, istállókat, , gazdasági épületeket stb. Tavaly ugyanis több helyen azt tapasztalták, hogy a gazdaság felépítette az istállót, majd az épületben nem állatokat tartott, hanem raktárt rendezett be, vagy ideiglenes irodát alakított ki benne. A mostani ellenőrzés arról tanúskodik, hogy sokat javult a helyzet. Csak elvétve akad olyan mezőgazdasági nagyüzem, ahol megpróbálják kijátszani a rendelkezést. Ilyen esetekben a tsz-szel visszafizettetik az állami támogatás teljes összegét. Bács megyében eddig ösz- szesen 1,6 millió forintot térítettek vissza a közös gazdaságok. A dunaföldvári termelőszövetkezet üzlethelyiségnek használta az egyébként korszerű, de állattartás céljára épített csarnokot. Tolna megyében is taTervpályázat új üzletnegyed kialakítására Az egri városi tanács végrehajtó bizottsága és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium tervpályázatot hirdet Eger belvárosában, a védett műemléki környezetben létesítendő üzletnegyed kialakítására. A végrehajtó bizgttság a műemlékileg védett belváros kereskedelmi negyedének rekonstrukcióját tervezi, az elavult épületek lebontásával, és olyan, elsősorban kereskedelmi jellegű építészeti együttest kíván létrehozni, amely korszerű épületek mellett a műemléki adottságokhoz harmonikusan alkalmazkodik. A tervpályázaton való részvétel titkos. A kiírás és mellékletei 1970. június 27-től vehetők át, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium gazdasági hivatalában (Budapest, V., Beloiannisz u. 2—4., fsz. 6.) ötven forint befizetését igazoló postai csekkszelvény ellenében. Az összeget az „ÉVM bevételi számla Budapest 232 —90106—5462” számú számlára kell biankó csekklapon befizetni. A csekklap közlemény rovatába ..Eger belváros üzletnegyed” szöveget kell feltüntetni. A tervpályázat beküldési határideje: 1970. október 30. Prieszol Olga a Köz- alkalmazottak Szakszervezetének főtitkára A Közalkalmazottak Szak- szervezetének központi vezetősége kedden ülést tartott. A központi vezetőség dr. dókái Lóránd főtitkárt — érdemei elismerése mellett — felmentette tisztségéből, mivel más fontos beosztásba kerül. Egyidejűleg főtitkárává választotta dr. Prieszol Olgát. (MTI) PT&C1 Üj burgonya 1,70—5 Ft, étkezési burgonya gül, rózsa és ella 1,30—1,60 Ft, takarmány- burgonya kilója 1 Ft, kapor 3 Ft, fejes káposzta 1,50—1,80 Ft, karfiol 3,20—6 Ft, zöldborsó 3,80 —5 Ft, új gyökér 2 Ft, új sárgarépa 1,80 Ft, főzőhagyma 1,20 —1,50 Ft, vöröshagyma kilója 6 Ft, karaláb 4—5 Ft, karaláb fehér 3—3,70 Ft, tojás darabja 1,10 —1,40 Ft, zöldpaprika 1,50—2,30 Ft, zöldpaprika hegyes, erős 0,80 —1,20 Ft, uborka 15 Ft, új kelkáposzta . 8,50 Ft, paraj 4—6 Ft, petruska 0,80 Ft, szamóca 6— 14,50 Ft, cseresznye kilója 6—9 Ft, egres 6—9 Ft, főzőtök 2 Ft, saláta 0,35—0,50. Mosolygó arcok Lapunk június 6-i számában riportban számoltunk be arról, hogy a megyei tanács meghívására 80 árvízkárosult gyermek érkezett Egerbe, üdülésre. Tegnap délután kedves hangú levél érkezett szerkesztőségünkbe: „Köszönetünkkel és hálánkkal szeretnénk hangot adni azoknak az embereknek, intézményeknek, vállalatoknak, akik az árvíz sújtotta fehérgyarmati gyerekek arcára mosolyt varázsoltak. Lassan két hete, hogy Eger város szeretetét élvezzük. Itt lakunk a Siketnémák Intézetében, 35 gyerekkel. Az intézet valamennyi dolgozója nagy szeretettel vesz körül bennünket. Fáradságot nem kímélve keresik a segítségnyújtás lehetőségeit. Az elmúlt napokban nagyon sok kedvességben volt részünk. A strand előtti zöldségboltban például a gyerekek sóvárgó szemmel nézték a cseresznyét. Az elárusító Szarvas Lászlóné megkérdezte: — Honnan jöttetek? Amikor megtudta, szeme könnyekkel telt meg, s máris csomagolta a ropogós cseresznyét. — Ingyen adom nektek, fogadjátok szeretettel — mondta. A fodrászüzlet előtt állva, patronáló nevelőnk megkérte a ktsz vezetőit, hogy tegyék rendbe gyermekeink haját. Három üzlet dolgozói megmosták tanulóink haját és rendbe szedték a frizurájukat. Felejthetetlen élményt nyújtottak az Egri Közúti Építő Vállalat dolgozói is, akik meghívtak bennünket üzemükbe. Uzsonnára paprikáscsirkével és üdítő itallal kedveskedtek. Gyermekeink otthonosan érezték magukat. Búcsúzóul Grafikusművészek kiállítása a Képcsarnokban A Képcsarnok Vállalat egri üzletében június 19-én, pénteken délután fél hatkor dr. Pápay Gyula, a megyei tanács vb-titkára ünnepélyesen megnyitja a magyar grafikusművészek kiemelt alkotásaiból rendezendő kiállítást. A grafika — a rézkarc, linó- és fametszet — képzőművészet egy’k legérdekesebb és legkifejezőbb területe. A művészetek közül a lálkoztak rendellensségek- kel. Egyebek között egy nagyobb borjúnevelő épületben nem találtak állatokat. A létesítményt ugyanis műhelyként hasznosították. Csongrád megyei bordányi tsz-ben az ötven férőhelyes növendékmarha-istálló építéséhez adott állami támogatást vonták meg, mert az épületben ugyan állatokat tartottak, de nem növendékmarhákat, hanem kosokat. A felmérés tapasztalata, hogy az állami segítséggel létesített istállók és más épületek kihasználtsága az utóbbi hónapokban lényegesen javult. (MTI) Ä segítségnyújtás szép példái Az egri 4-es számú Autóközlekedési Vállalat dolgozói csatlakoztak a kormány és a SZOT felhívásához, hogy a nemzeti jövedelem tervezettnél nagyobb szintű növelésével, nyújtsanak segítséget mind az árvízkárosultaknak, mind a népgazdaságnak. A vállalat dolgozói felajánlották, hogy a vállalatra eső nemzeti jövedelem növeléséhez terven felül hárommillió forinttal járulnak hozzá. Ezt a szállítási munka fokozott szervezésével, a gépjárművek teherbírásának növelésével, az állásidők és az önköltség csökkentésével kívánják biztosítani. ★ A Mátra—Bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 3600 dolgozója havi keresetének 4 százalékát ajánlotta fel az árvízkárosultak támogatására. Hasonló célra 150 ezer forintot áldoz a vállalat fejlesztési alapjából. Az összeg jó részét faházak építésére szánják. A vállalat dolgozói emellett két szabadszombatjukon állnak munkába, s az így szerzett közel 400 ezer forintot szintén az árvízkárosultak támogatására ajánlják, fel. Elrablói kivégezték Aramburut kis csomagot adtak vacsorára. Másnap autóbusszal egész napos kirándulásra vittek a Bükkbe, ahol ellátásunkról is gondoskodtak. A táj szépsége, romantikája feledtette az otthon gondjait, a naponként jelentkező honvágyat. Köszönetét mondunk a Vendéglátóipari Vállalatnak, hogy a gyerekeket fagylalttal és egyéb édességgel látták el. Az iskolák közül az 1-es és X-es számú iskola vette fel velünk a kapcsolatot. A 810-es számú Lenkey János úttörőcsapat tagjai el is látogattak hozzánk, és virággal köszöntötték gyermekeinket. Meghívtak bennünket úttörőszobájukba is. Köszönetét mondunk a Siketnéma Intézet minden dolgozójának, akik befogadták gyermekeinket és otthont biztosítottak számunkra. A gyermekcsoport továbbra is Egerben marad, mi pedig pénteken, befejezve küldetésünket, hazamegyünk. Helyettünk új nevelők jönnek Fehérgyarmatról. Kérjük további jóindulatukat, szere- tetüket” László Béláné és dr. Tamás Miklósné, tanárnők Kedden délután Egerben, az SZMT Művelődési Otthon nagytermében a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat klubdélutánt rendezett a megyeszékhelyen üdülő 80 árvízkárosult gyermek részére. A filmvetítéssel egybekötött klubdélutánon a Heves mes^ei FÜSZÉRT, a Papír és írószer Értékesítő Vállalat, az ÜVÉRT és a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat képviselői ajándékcsomaggal kedveskedtek a gyerekeknek. A május 29-én elrabolt Pedro Aramburu volt argentin elnököt június 1-én kivégezték, Főbeíőt- ték, miközben ájultan hevert a földön, — állítja a Juan Jose Valiéról elnevezett kommandó egy közleménye, amelyet a Santa Fe-i El Litoral című laphoz juttattak el postán. A közlemény szerint Aramburut egy „aktív katonatisztek utasítására létesített’* törvényszék ítélte halálra. A törvényszék elnöke egy magas rangú, nyugalmazott tiszt volt, áld mellett két alacsonyabb rangú aktív tiszt működött közre. Aramburut bűnösnek mondták ki 271 vádpontban, közöttük Juan Jose Valle pronista tábornok és 30 másik személy kivégzésében, 2312 állampolgár megkínzásában (közülük sokan meghaltak), a rendszer iránt ellenséges újságírók bebörtönzésében. A bíróság vádjai közt szerepelt az is, hogy obszcenitásokat követett el Éva Peron holttestével. A közelmény azt írja, hogy a volt elnök jól tartotta magát a per elején, „amikor azonban rájött, hogy a dolog komoly, és felismerte a bíróság elnökét, elájult.” Orvosok több ízben is adrenalin-injekciót adtak neki. Kivégzés előtt ugyancsak elájult, így sortűz helyett kegyelemlövést kapott. A közlemény szerint az egész pert magnetofonszalagon rögzítették; a szalagot hamarosan eljuttatják valamelyik „egyházi hatósághoz.** (MTI) Tűzoltóverseny Tarnamérán Tarnamérán rendezték meg vasárnap a hevesi és a füzesabonyi járás önkéntes tűzoltó testületéinek versenyét. A hevesi járásból 51, a füzesabonyi járásból pedig 43 raj indult a vresenyen. Egyes szerelési formákban az első helyen végeztek. Gépjármű fecskendő szerelésben Tiszanána és Poroszló, 800-as kismotor fecskendő Tarnaörs és Besenyőtelek, 800-as kismotor fecskendő (férfi) Aldebrő, 400-as kismotor (női) Tarnaörs, Kompolt, 400-as kismotor fecskendő (férfi) Tarnazsadány és Kompolt. (fiú). A kocsifecskendő szerelésben a férfiaknál Tarnazsadány, a nőknél Tárnáméra, a fiúknál Tiszanána és Aldebrő, a lányoknál pedig Tarnazsadány és Al- debrö rajai végeztek az első helyen. Az üzemi tűzoltók versenyében a 800-as kismotornál a Tisza II. és a kápolnai dohánybeváltó a 400-as kismotornál a Füzesabonyi Állami Gazdaság poroszlói raja, a 400-as kismotor fiúcsapatánál pedig a Mát- ravidéki Fémművek füzesabonyi gyáregységének a raja végzett az első helyen. (szigetváry) Megalakult a megyei szövetkezeti nőbizottság Megtartotta alakuló ülését kedden az Általános Fo gyasztási Szövetkezet megyei nőbizottsága. A bizottság tagjait márciusban a VII. megyei küldöttgyűlésen választották meg. Az első ülésen Gőz Gyulá- né, a tiszanánai ÁFÉSZ elnökének — mint a bizottság elnökének — vezetésével megvitatták a nőbizottság ügyrendjét, melyben rögzítették a legfontosabb működési alapelveket. A megyei szövetkezeti nőbizottság megalakulása után kezdik meg községenként a helyi szövetkezeti nőbizottságok létrehozását. Felgyújtotta a házat és felakasztotta magát Hétfőn délután Demjen községben, a Rákóczi út 21. számú ház padlásán elhelyezett papírkötegeket a tulajdonos Varga P. János meggyújtotta, majd ezután a nyári konyha előterében felakasztotta magát és meghalt. A vizsgálat folyamatban van. „Öreg- diákok” vizsgáztak Gyöngyösön (Tóth Lajos tudósítónktól.) A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem gyöngyösi csoportjának harmadéves hallgatói hétfőn vizsgáztak. A vizsga átlageredménye 4.1 volt, amely arról tanúskodik, hogy a hallgatók jól elsajátították az anyagot. — Nem volt pénzem, hogy minden este elvigyem valahová Clarát, hát elvettem feleségül — vallotta be Gianni Morandinak egy barátja. Egy holland közlekedési szakértő megjegyzése egy nemzetközi konferencián: — Az a baj, hogy a ma autóvezetői a holnap autóival tegnapi utakon rzágul- doznak. grafika reagál legjobban a társadalmi valóság és az ember körülményeinek változásaira és képes igen gyorsan új formában, új tartalmat és témát kifejezni. A Képcsarnok Vállalat ezért rendszeresen bemutatja az európai hírű magyar grafikusművészek zsűri által kiemelt alkotásait. Az érdeklődésre számot tartó kiállítás előreláthatóan 10 napig lesz nyitva. B bükkszék! bánvás’iidü őben a fürdőkűrák nemcsak a gyógyulást segítik elő, de meghozzák a jobb étvágyat is. Jól tudják ezt az üdülő konyaművészei is, akik méltán érdemlik ki jó étvágyú vendégeik elismerését. Képünkön: munkában Stér Zoltán szakács, Jancsik Ferenc cukrász és Kozma Istvánná konyhavezető. USnuieSií (BsSssd A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadta a Heves megvet tanktano vstfaUt Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. —Szerkesztőség ás kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pí.: 23.) Telefon: 12-*8., 12-73., 20-29., 24-44 Gyöngyös- 16-97 Ter1eS2tl a Maavar ón«. Előfizetést díj egy hóra; M,- Ft. Elóüzethető bármely, postahivatalnál és kézbesítőnél, index: 20 062, Heves megyei Nyomda' VttlalaU Eger Bródy Sándor ut« í. Igazgató: Marosán József. * s * rouy aor ulc“ *•