Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-12 / 109. szám
Az Egri Dózsa a 88. percben egyenlített, de egy perc múlva újabb gólt kapott Békéscsabai Előre—Egri Dózsa 2:1 (1:0) BéKéscsaba, 7000 néző. Békéscsaba: Tóth M. — Kvasz, Laza, Szűcs, Ambrus (Tóth Cs. ig perc), Schneider, Dobó, Imri, ■Moós, Németh, Száraz. Edző: Pillér Sándqr. Eger: Bulyovszky — Kárpáti, .Mészáros, Czeczelt. Tátrai, Szon- n'.a, Ambrus, Bánkúti, Rajna :Vigh 60. perc), Kovács F.,_ (Fali- ■izek, 68. perc), Szűcs. Edző: Kovács Ferenc. Kezdeti tapogatózás után elo- relendült a hazai együttes, s egymás után több szöglet jelezte fölényét.. A széllel szemben ' játszó egriek fokozatosan saját térfelükre szorultak, s csak ritkán jutottak' át a félvo- rialon. A 19. percben Bulyovszky nehéz helyzetben tisztázott szögletre, rögtön utana Száraz közelről az egri kapus kezébe rúgta a labdát. A Dózsa a 21. percben vezetett első valamire való akcióját, amelynek végén Rajna jól adott középre, a labda azonban elszállt a felugró Kovács F feje mellett. A 35. percben póráza jelenetek játszódtak le a vendégek kapuja előtt, kétszer tó a szerencse mentette meg BulVovszky kapuját a góltól. (Egy ízben a kapufa mentett). A másat oldalon Bánkűti egy esel után 16 lövést eresztett meg, a labda Tóth M.-ről Ambrus elé pattant, a csatár újabb lövésébe a kapus belevetette magát, s á labda az alapvonalon túra gurult. Az első gól a 44. percben esett: Bal oldali yékescsabai támadás végén a labda a fedezetlenül hagyott Dobó elé jutott, * a szélső mintegy tíz méterről, ballal, a jobb alsó sarokba továbbított, lté. • Szünet után Bulyovszky bravúros védése kapta az első tapsót, majd Száraz biztos helyzetben lyukat rúgott a kapu ' előtt. Továbbra is a lendületesebb hazai együttes irányította a íátékot — ez egri támadósor egy pillanatra sem tudta tartani a labdát. Az 52. percben a kitörő Imrit csak kísérni tJdták az egri védők, a csatár lövésébe Bu- lyovszky ösz- tönszerűen beleütött, , ? újabb szöglet lett belőle. A sok sikertelen kísérlet után fokozatosan alábbhagyott a hazaiak támadókedve, s ettől kezdve a Dózsa is mind többször szóhoz jutott, ssétt az iram és esett a játék színvonala i3 — a közönség méltán volt elégedetlen. Moós szép kateáEvetődve bulyovszky, majd percben egyenlitesialkalmat sza.'■‘Ätotta'k el az egriek. FanszeK a kapussal állott szemAz egri csatár, a békéscsabai kapus párharcából a kapus került ki győztesen. ben, de túlságosan kivárt a lövéssel és a hazaiak kapuja — nem kis szerencse árán felszabadult. A következő perc azonban meghozta a2 egyenlítést: . Befejeződött a Szovjetunió— VCagyarország Davis Kupa tenisz tál álkozó. Az utolsó napon VTctreveli 6:4, 6:2, 6:2 arányban győzött Baranyi ellen, Gulyás István pedig 6:3, 4:6, 6:0, 6:4 irányban Korotkov ellen. Végeredményben a Szovjetunó 3:2- re harcolta ki a végső győzelmet. * Budapest férfi tőrbajnokságét á ^Sportcsarnok vívótermében bonyolították le. Az első helyet Czakkel István (Bp. Vörös Meteor) szerezte meg, dr. Fenyvesi és dr. Kamuti Jenő előtt. * Nemzetközi labdarúgó-mérkőzések: Olaszország—Portugália 2:1 (1:0), Lisszabon. Bulgária— United Teplice 4:2 (1:0), Szófia. Csehszlovákia—Luxemburg 1:0 (1:0), Luxemburg. * Szerdán az NB I. B-ö és ez \l8 H-es csapatok bevonásával folytatódnak a labdarúgó MNK küzdelmei. Heves megyében a következő mérkőzésekre kerül ■sor: Dobó SE—Volán SE, Siroki Vasa®—Egri Dózsa. Apd Vasas- Budafoki MTE. * Szombaton Búd a,pesten, a Népstadionban kerül sor a Magyar- ország—Svédország- barátságos labdarúgó-mérkőzésre. 1970 n*£f»< f9 . kedd Bánkút! remek cselekkel csapta be a rátámadó békéscsabai védőket, majd a 16-os vonalról nagy erővel kapura lőtt. A labda a felső kapufa éléről a gólvonalra, onnan pedig a hálóba végódott. l:l. Nem egészen két perc volt hátra a mérkőzésből, a közönség — elkönyvelve a döntetlent — sűrű sorokban elindult hazafelé. Közvetlenül a befejezés előtt azonban még egy gól esett: Moós a félpálya közelében elvette a labdát a cselezgető Vigh- től, majd a teljesen fedezetlenül hagyott, kiugrásra kész Imiihez továbbított. A . csatár villámgyorsan előretört és a kifutó Bulyovszky mellett laposam a kapu hal oldalába továbbított. 2:1. Amint a* várható volt: a vtszszavágás reményétől fűtött hazai csapat nagy erővel kezdte a játékot. A csabaiak a keskeny méretű, itt-ott göröngyös talajú pályán egyre-másra vezették rohamaikat, a vendégek az első perctől kezdve védekezésre kényszerültek, Ezt azonban elég jól csinálták, ennek — no és a csabai csatárok pontatlan lövéseinek — volt köszönhető, hogy az első 45 percben mindössze egyetlen gólt láthatón a feltűnően nagy számú közönség. Sz.ü- net után nem változott a helyzet, egészen a 65. percig — ekkor azonban úgy tűnt, hogy a hazaiak a solí eredménytelen kísérlet után megelégszenek az egy gólos győzelemmel — mindinkább kiegyensúlyozottá vált a küzdelem. A Dózsa egyre többször jutott el a hazaiak kapujához, s amikor a 88. percben kiegyenlített, mindenki biztosra vette a pontosztozkodást. Az egriek védelme azonban nem Összpontosított kellőképpen, helytelenül kitámadtak, s a következő percben Bulyovszky hálójában táncolt a mérkőzést eldöntő gól. Békéscsaba a találkozó nagy részében fölényben játszott, lényegesen több helyzeté volt, győzelme tehát teljes mértékben megérdemelt. Bizonyítja ezt a lí:2-es (!) szögletarány is. Főleg keménységben és gyorsaságban múlta felül ellenfelét, amely csak egyes rövid szakaszokban igazolta képességeit. Egyénileg Bulyovszky kitűnően védett, a gólokról nem tehet. Mészáros, Kárpáti és Czeczeli megállta a helyét, bár ez utóbbi az első félidőben több helyezke dési hibát vétett. Tátrai éí Szonda a védekezésben megfe lelt, indításaik azonban már kevésbé sikerültek. Ambrusnak nem ment a játék, Bánkúti ügyesen cselezett, rúgott egy szép gólt is, de a szoros emberfogás nem ízlett neki. Csakúgy, mint Szűcsnek, aki mindjárt az elején kapott néhány rúgást, s utána fokozatosan elkedvetlenedett. Rajna lelkesen küzdött, rajta nem múlott a vereség. Kovács F. időnként jó labdákat adott társainak, adós maradt azonban a lövésekkel, a kanura egyáltalán nem volt veszélyes. Vigh és Faliszek nem tudott belemelegedni. Bállá Gyula játékvezető mintaszerűen, hiba nélkül bíráskodott. Tovább! eredménvek: A csoport: MÁV DAC-ZTE 4 :i (3:1), Pécsi Bányász—Egyetértés 1 :í) (1:0), Oroszlány—BKV Előre 2:0 (1:0). B csoport: Ózd—Szolnok 1:0 (1:0). A bajnoksdg állása*. A-csoport: 1. Pécsi B. 10 6 2 2 12: 5 14 2. Oroszlány 10 5 3 2 12: 7 13 3. Egyetértés 10 5 1 4 12: 9 11 4. BKV Előre 10 3 4 3 8:10 10 5. Szfv. MÁV 9 4 1 4 9:10 9 6. MÁV DAC 10 2 5 3 8: 7 9 7. G. MAVAG 9 2 4 3 8: 8 8 8. ZTE 10 3 2 5 10:14 8 9. Várpalota 10 2 2 6 7:16 6 B-csoport: 1. Kecskemét 10 4 4 2 18:10 12 2. Eger 10 6 — 4 15:17 12 3. Bp. Spart. 10 4 3 3 14:10 11 4. FÖSPED 9 5 1 3 13:10 11 5. Békéscsaba 10 5 — 5 13:15 10 G. Debrecen 9 3 3 3 11: 8 9 7. Özd 10 4 1 5 14:16 9 8. SZMTE 10 3 2 5 12:15 8 9. BVSC 10 1 4 5 13:22 6 Egy győzelem, ! egy vereség — kosárlabdában A hét végén kettős fordulót bonyolítottak le a női kosárlabda NB I-ben. Az Egri Tanárképző Főiskola női kosarasai szombaton Kecskeméten vendégszerepeitek, vasárnap pedig Egerben fogadták a Szolnoki Vörös Meteort. A főiskolások Kecskeméten — mint ez várható is volt — vereséget szenvedtek az idén alaposan megerősödött Dózsától, míg másnap biztos győzelmet arattak az újonc szövetkezetiek fölött. Kecskeméti Dózsa— Egri Tanárképző 59:38 (34:12) V.: Pajor, Tölgyesi. Ld.: Szabó V. 11, Holmann-né, Szabó É., Bajczi 8—8, illetve Szarvas 12, Mile 11. Egri Tanárképző— Szolnoki Vörös Meteor 67:49 (34:22) V.: Velkei, Hável. Ld.: Nyíri 36, Szarvas 11, illetve Kálmán 19, Kovács K. 11. 1. Tatab.—U. Dózsa 2 0:1 2. ETO—MTK 2 0:2 3. Komló—Vasas 2 0:1 4. Videoton—DVTK 2 0:1 5. SBTC—Dunaújváros X 0:0 6. Pécsi B.—Egyetértés 1 1:0 7. Békéscsaba—Eger 1 2:1 8. KKFSE—Volán 2 0:1 9. Kisterenye—Izzó X 2:2 10. Vecsés—KISTEXT 2 2:3 11. Szarvas—Sz. MÁV X 0:0 12. Dorog—Szekszárd 2 2:3 13. Savaria—K. Rákóczi +1 X 2:2 u Piacenza—Foggia X 2:2 Az egri főiskolások kitűnően szerepeltek a hagyományos spartakiáőon A hagyományokhoz híven az idén is megrendezték az országos főiskolai spar- takiádot. A viadalra — hat főiskola részvételével — Szegeden került sor. Ezek a spartakiádok minden főiskola sportéletének jelentős eseményei, hiszen ekkor kínálkozik alkalom a hallgatók sportmunkájának, eredményeinek le- mérésére. A versenyek évről-évre nagy küldelmeket, érdekes összecsapásokat hoznak, s így volt ez az idén is. Hegedűs Andrásnak, a Szegedi Tanárképző Főiskola igazgatójának megnyitója után a szegedi általános iskolások, majd a főiskolás lányok és fiúk színpompás tornagyakorlatokat mutattak be — ezután került sor a versenyekre. Az első napon női és férfi tornában, úszásban és atlétikában álltak rajthoz a főiskolások és az egriek kitűnően megállták a helyüket. Végeredményben öt sportágban 11 arany-, 9 ezüst- és 8 bronzérmet szereztek — ezzel a nem hivatalos pontversenyben a második helyet foglalták el. Az egriek eredményei. Atlétika. 100 m férfi síkfutás: Nagy György, a2 egriek kitűnő tornásza két ni számban lett első, s tagja volt a győztes fét\ csapatnak is. Meglepő eredmények a megyei lakdarúgé-basnokságban Vasárnap a megyei I. oa^ályú labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulója küzdelmeire került sor. A Keleti csoportban a négy mérkőzésből kettőt a vendégek, kettőt pedig a hazaiak nyertek meg. A Recsk—Novaj találkozó a 78. percben a novajiak 3:l-es vezetésénél botrány miatt félbeszakadt. Elvesztette eddigi veretlenségét ebben a fordulóban a Sírok is, a Vasas labdarúgói a Korvin SE otthonában maradtak alul 2:1 arányban. A Nyugati csoportban általában a várt eredmények születtek, csupán egyetlen találkozó hozott meglepetést, mégpedig a GYESE—Karikás SE összecsapás, ahol a vendégelj a gyenge napot kifogó Bányász ellen nyertek l:0-ra. Eredmények: Keleti csoport: Pétervására—Bélapátfalva 0:3 (0:1), Korvin SE—Sirok 2:1 (0:1), Egri Spartacus—Füzesabony 3:1 (2:0), Recsk—Novaj 1:3 (0:2) a 78. percben félbeszakadt: Nyugati csoport: GYESE—Karikás SE 0:1 (0:0), Rózsaszentmárton —Selyp 1:1 (1:0), Pdtőfibánya— Apc 1:0 (0:0), Heves—Lőrinci 2:1 (1:0). A bajnokság állása: Keleti csoport: 1. Sirok 2. Bélapátf. 3. Novaj x 4. Korvin SE 5. E. Spart. 6. Füzesabony 7. Recsk 8. Pétervására 8 7 ■ 1 17: 4 14 4 1 3 17: 8 3 2 2 7: 5 3 2 3 6: 5 8 4—4 14:15 8 3 14 12:13 3—4 11:21 8 1—7 6:19 x 7= A Recsk—Novaj 1:3 állásnál 'félbeszakadt mérkőzés eredményét nem számítottuk be a táblázatba. Nyugati csoport: 1. Apc 8 4 2 2 10: 5 10 2. Petőfibánya 8 4 2 2 13: 8 10 3. Selyp 8 4 2 2 14:15 10 4. GYESE 8 3 3 5. Rózsasztm. 8 3 3 6. Heves 8 4 — 7. Karikás SE 8 2 1 8. Lőrinci 8 11 2 13: 9 2 23:17 4 14:10 5 14:20 6 7:24 Győzelmet Tártunk Bp. Spartacus—Egri Dózsa 3:3 (1:0* 1:1* 0:1, 1:1) A szemerkélő, szomorú eső hangulata mintha átragadt volna a játékosokra: álmosan kezdődött az Egri Dózsa—Budapesti Spartacus OB I-es vízilabdamérkőzés. A csapatok a következő összeállításban kezdték a játékot: Egri Dózsa: Rüll — Rlrugel- hann dr., Pócsik, Katona, Bolya, Mátrahegyi, Kovács. Edző: Pócsik Dénes. Az egri csapat a harmadik negyedben cserélt, Ringelhann. dr. helyett Lutter jött be. Bp. Spartacus: Molnár — Vörösvári, Horváth, Brinza, Csillag, Lehoczky dr., Kardos. Edző: Bolváry Antal. Az első negyedben egyik ősapát sem tudott folyamatos játékot kialakítani, sok volt az „eladott labda’*, a csapatok egymás hibájából éltek. Már ekkor feltűnt, hogy Pócsik minden helyzetből, közelről, távolról kapura dobott. Az egész játék képén meglátszott, hogy túlságosan gyors döntést akar kicsikarni az egri csapat* Molnár azonban válogatott formában védett. Emberelőnyhöz jutott a vendégcsapat és Lehoczky dr. ki is használta a kínálkozó lehetőséget. A második negyedben hallatlan akarással küzdött az egri csapat. A játékosok rengeteget úsztak, de nem tudták megtalálni a zónázó taktika ellenszerét. Semmi nem sikerült Pócsikék- nak. Először Mátrahegyi találta el a kapufát, majd Katona nagy erejű lövését védte . Molnár. Óriási kavarodás után a Sparta- cus-védők a forrongó vízben szinte a hálóból kaparták ki a labdát, a közönség gólt reklamált, de a határozottan és remekül bíráskodó Kántor továbbengedte a játékot. Ahogy az lenni szokott, a görcsös akarással küzdő egri csapat rohamozott és a Spartacus ért el gólt Kardos révén. Ezután a dulakodó Vörös várit kiállította a játékvezető és Pócsik négy méteresből nem hibázott. Még mindig 2:1 arányban vezetett a Spartacus. A harmadik negyedben Ringelhann dr. helyett Lutter jött be. A csere okos edzői húzásnak bizonyult, Lutter még nem vette át a küzdelem kapkodó, ideges légkörét és nagy nyugalommal vette be az egyébként ragyogóan védő Molnár kapuját. Katona briliáns alakítása következett: „megfürdette” az egész védelmet, leúszta őrzőjét, egyedül állt a kapussal szemben, átemelt, de holtbiztos gólhelyzetben a felső lécet találta el. Még szinte el sem kezdődött az itolsó negyed, amikor Lutter óriási lövése védhetetleegészen a kapu torkáig. Bent a „húsdarálóban” pedig lekezelni lehetetlen volt a labdákat. Nem jól játszott, de küzdött az egri csapat, már-már úgy látszott megnyeri a mérkőzést, amikor az utolsó percben Brinza lövése utat talált Rüll mellett a hálóba. (szigethy) VfzHbialett a labdáért: „táncolják” .az Egri Dózsa és a Bp. Spartacus OB I-es mérkőzésen. (Foto: Molnár I.) nü! vágódott a hálóba; Ezután a hűvös időjárás ellenére parázs jelenetek következtek a medencében. Sok volt a szabálytalanság, amelyben a Spartacus-véd ők „jeleskedtek”. Időnként bosszantó hibákat vétett az egri csapat. Mátrahegyi a jobb oldalon úszott fel, üres embert keresett, közben nyílegyenes folyosó wo» előtte A vízilabda OB I. állása 1. OSC 4 4 — — 23:11 8 2. FTC 4 4 — — 21:14 8 3. Eger 4 3 1 — 22:14 7 4. Szolnok 4 3 — 1 18:13 6 5. f. Dózsa 4 2 — 2 17:16 4 6. Bp. Spart. 4 1 1 2 13:19 3 7. Bp. Honv. 4 1 — 3 13:17 2 8. V. Izzó 4 1 — 3 18:24 2 9. Vasas 4 — — 4 12:20 — 20. BVSC 1 — — 1 13;22 — 1. Bánhidi Béla 10.8, 800 m férfi síkfutás: 1. Bárdos István 2!00.9, 100 m női síkfutás: 3. Hajdú. Női súlylökés: 2. Kubányi. NOi távolugrási 2. Hajdú. 4x100 férfi síkváltó: 2. Eger. Férfi gerely- hajítás: 2. Hatavri. Férfi magasugrás: 2. Balogh Üszás: 100 m férfi gyors: 1. Riskó Géza 57.2 WO m férfi halúszás- i. Kovács Bertalan 1:09.2. 100 m férfi mellúszás1. Lutter István 1:16, 8x100 m férfi vegyesváltó: l. Egri Tanárképző (Kovács, Lutter, Riskó), 3:30 9. 3x100 m női vegyesváltó: 1. Egri Tanárképző (Morvái, Miklósy. Bak) 4:25.4, 100 m női hát: 2. Morvái, 100 női mellúszás: 2. Miklósy, 100 m női gyors: 2. Morvái. Torna. Férficsapatok: 1 Egri Tanárképző (Osváth S., Teleki, Szabó, Nagy Gy.) 216,1 pont. Női gerenda : Mikó Piroska. Férfi műszabadgyakorlat: l. Nagy György. Férfiugrás. 1. Nagy György. Női talaj: 2. Mikó. Női felemáskorlát: 3. Szilágyi. Gerenda: 3. Szilágyi. Férfi talaj: 2. Nagy Gy., 3. Szabó. Lólengés: 3. Szabó. Korlát: 3. Teleki. Nyújtó: 3. Szabó., Ezeken kívül az egri főiskolások számos negyedik, ötödik, hatodik helyezést is elértek. jQ.aluLaPÚg.0-híradó Az NB I. eredményei: Ferencváros—Szombathely 2:1 (2:l), Salgótarján—Dunaújváros ö;0. Diósgyőr—Videoton 1:0 (1:0). Csepel—Pécs 0:0, Bp. Honvéd-* SZEOL 7:0 (2:0), Vasas—Komló 1:0 (0:0), Újpesti, Dózsa—Tatabá- nyi 1:0 (0:0), MTK—Rába ETO 2:0 (0:0). A bajnokság állása: Arcsoport: 1. U. Dózsa 10 8 1 1 28:10 17 2. Vasas 10 6 3 1 14: 7 15 3. MTK 10 5 2 3 13: 9 12 4. Diósgyőr 10 4 3 3 9:11 11 5. Tatabánya 10 3 4 3 9*. 7 10 6. Komló 10 2 1 7 10:19 5 7. Videoton 10 2 1 7 11:21 5 8. Rába ETO 10 2 1 7 6:16 5 B-csoport: 1. FTC 10 6 4 — 15: 4 16 2. Bp. Honv. 10 7 — 3 22: 7 14 3. Csépel 10 5 3 2 13: 3 13 4. Pécs 10 4 3 3 11: 9 11 5. Dunaújv. 10 3 2 5 9:15 8 6. Haladás 10 3 2 5 9:16 8 7. SZEOL 10 2 1 7 12:26 8. Salgótarján 10 1 3 6 8:19 5 Az NB II. eredményei: Keleti csoport: Pénzügyőr—Gyula 2:1 Szegedi Dózsa—MGM Debrecen 2:0, Kiskunfélegyháza—Cegléd 2:1, Szarvas—Szolnoki MÁV 0:0. Budafok—Bocskai SE 5:1, KISTEXT—Vecsés 3:2, DEAC— SZVSE 0:0, Középítők—Lehel SC 2:0. A bajnokságban a Pénzügyőr vezet 13 ponttal, 2. a Szolnoki MÁV 13, 3. Szegedi Dózsa 12 ponttal. Nyugati csoport: Pécsi BTC—Fűzfő 1:1. Pécsi Ércbányász—Pápa 5:1 Győri Dózsa—Almásfüzitő 2:0, Savaria—Rákóczi SE 2:2, Bakony Vegyész—Ajka 3:0, Szekszárd— Dorog 3:2, Táncsics SE—Máza- Szászvár 3:0, Bauxitbányász—Z. Dózsa 1:1. A bajnokságban a Pécsi Ércbányász vezet 15 ponttal, 2. a Szekszárd 15. 3. a Bakony Vegyész 12 ponttal. Északi csoport: Volán SC—Kossuth KFSE 1:0, Kisterenye—Vasas Izzó 2:2, MVSC—BEAC 7:0, Le- ninváros—Nagybátony 1:0, Kazincbarcika—Nyíregyháza 0:0, Esztergom—KELTEX 2:1, Vasas Ikarus—S. Kohász 2:0. A bajnokságban a Volán SC vezet, 17 ponttal, 2. Sátoraljaújhely 12, 3. Leninváros 12 ponttal,. * A mérvéi II. osztályú ifjúsági bajnokság keleti csoportjának eredményei: Istenmezeje—Mátra- derecske 9:0. Kisköre-r-Mnklár 3:1, Kápolna—Szihalom * bajnokság állása: 2:4. A 1. Kisköre 5 3 2 — 7: 4 6 2. Erdőtelek 4 2 2 — 10: 5 6 3. Istenmezeje 3 2 1 — 14: 4 5 4. Besenyőtel. 5 2 1 2 10:11 5 5. Tarnalelesz 3 2 — 1 13: 5 4 6. Kápolna 5 2 — 3 8:10 4 7. Szihalom 3 1 1 1 7: 6 3 8. Makiár 3 1 — 2 5: 8 2 9. Mátrád. 5 1 — 4 3:24 1 10. Egerszólát 5 — — 5 0: 0 NB-s tartalékbajnoki mérki sek eredményei: Bervai V.—: ka SE 4:2, Egercsehi Bánya Hatvani Kinizsi mo* Ismét egy» a kevés számú akcióból: az egriek lábáról 9 kapu mellé kerül a labda. (Foto: Gyurkó Géza)