Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-14 / 111. szám
4 1970. május 14., csütörtök A Nap kél: 4.09, nyugszik: 19.13 órakor A Hold kél: 11.56, nyugszik: 1.22 órakor BONIFÁC A Bonifác név ma már csak. a naptárunkban szerepel. Eredeti formája a latin Bonifaciusz volt, amelynek jelentése „jótevő”. * • * 85 évvel ezelőtt született Otto Klemperer, a kiváló német karmester. Ifjúságát Hamburgban tölti. zenei tanulmányokkal. Először mint zongorista lép nyilvánosság elé; karmesteri pályája 1907-ben indul a prágai német Operában. 1933-ban Németországban Geothe-éremmel tüntetik ki, de a náci üldözés elől még ebben az évben távoznia kell. A Los Angeles-i szimfonikus zenekar vezetője lesz, s azt dirigálja a világháború végéig. Korunk egyik legnagyobb karmesteri egyénisége 1947 és 1950 között a budapesti Állami Operaház , vezető karnagya. Jelenleg utazó karmester: a világ legjobb zenekarait és operaegyütteseit vezényli. a Időjárás: i Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, néhány helyen eső, zivatar. Mérsékelt, nan- közben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható .-egmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. H (MTI) a Vadvirágpompa a Bükkben Több mint félszáz tavaszi vadvirágfaj pompázik ezekben a napokban a bükki erdőségekben. Nyílik már a bércirózsa, a bükki erdők ritkasága, az osztrák lárnics, az egyik legjellemzőbb bükkösszéli növény, ezeken kívül a sötétbarna, belül pedig sárga virága farlcasbogyó. A fenyveserdők tisztásain szirmot bontott a sárga virágú, sugárkankalin is. (MTI) Az ember tragédiája — arabul örvendetesen emelkedik az UNESCO támogatásával megjelenő magyar vonatkozású kiadványok száma. Az év első hónapjaiban négy újabb kötettel gyarapodott a magyar vonatkozású UNESCO-gyűjtemény. Francia és angol nyelven kiadták Bercsényi Dezső „Magyarországi műemlékvédelem” című munkáját, angol nyelven megjelent Németh Lajos „Modern magyar művészet”- e ás a szódás-szíkes talajok vizsgálatával foglalkozó jc* Kép szöveg nélkül... Egerben rendezik a szocialista országok nemzetközi mezőgazdasági filmszemléiét Sajtótájékoztató a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban Tegnap, szerdán délelőtt Fehér Gyula, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Tájékoztatási Főosztályának vezetője, valamint Nagy László, a Heves megyei Tanács osztályvezetője tájékoztatta a magyar sajtó képviselőit arról, hogy 1970. június 8. és 13, között Egerben rendezik meg a nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszer- ipari filmszemlét. A szemlén hét szocialista ország — köztük hazánk — 71 mező- gazdasági szakfilmje vesz részt. A filmszemlét a megyei, valamint az Egri Városi Tanács kérésére Egerben rendezik meg, hazánkban immáron másodízben, hogy e szemle keretében a film eszközeivel mutassák be, népszerűsítsék a mezőgazdaság, az élelmiszergazdaság és az erdészet új eredményeit. A filmszemle másik, semmiképpen sem másodrangú feladata, hogy nemzetközi tapasztalatcserével segítse elő e terület szakfilm-gyártásá- nák fejlődését és nemzetközi Megyei és országos * 1 A Heves megyei Múzeumok Igazgatósága a nyolcadik országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat részeként meghirdeti a pályázatot megyei szinten is, ifjúsági és felnőtt részvétellel. A pályázaton részt vehetnek önkéntes gyűjtők és bármilyen néprajzi és nyelvjárási tárgyú, nyomtatásban még meg nem jelent eredeti helyszíni gyűjtést tartalmazó pályamunkákkal. Az ifjúsági pályázók számára ajánlott pályázati tételek kidolgozását javasolják. A pályázóknak a részletesen kidolgozott pályamunkájukon felül meg kell válaszolniuk egy országos áttekintést szolgáló pályázati kérdőívet is. Ezt a Néprajzi együttműködését. Egerben, a fesztivál ideje alatt olyan filmeket mutatnak be, amelyek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, valamint az erdészet új, tudományos és kutatási eredményeit, eszközeit, munkavédelmi eljárásait, a műszaki fejlesztés további lehetőségeit szemléltetik. A fesztivál filmjei négy — oktató, tájékoztató, dokumentum és népszerű-tudományos — kategóriában indulnak, s a kategória győztesei, valamint második és harmadik helyezettjein túl a mezőgazdaság tudományos eredményeit legjobban bemutató filmet a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter nagydíjával tünteti ki a zsűri. Heves megye tanácsának végrehajtó bizottsága is különdíjat alapított: nem véletlenül, hogy e nagydíjat a szőlészeti termelés céljait Múzeum címére (Budapest, VIII., Könyves Kálmán krt. 40.) kell visszaküldeni. A pályamunkákat két példányban kell eljuttatni az egri Dobó István Vármúzeumba. A beküldési határidő az ifjúsági tagozatban június 1., a felnőtteknél szeptember 1. A felnőtt pályázat megyei díjai: 1000—700—500—400— díjak: 2500—2000—1500—1000 forint. Az ifjúsági tagozat megyei pályadíjai: 3—500, 2—300 és 1—200; az országos pályadíjak: 1000—700— 500 és 300 forint. A megyéi eredményhirdetés ifjúsági tagozatban az iskolai tanévzáró ünnepségeken, felnőtteknél az októberi múzeumi hónap megnyitó ünnepségén. Az országos eredményhirdetés 1970. decemberben lesz. legjobban szolgáló film részére tűzte ki. A fesztivál június 8-án hétfőn délelőtt 9 órakor nyitja meg ünnepélyesen kapuit az egri Vörös Csillag Filmszínházban. ahol a délelőtti órákban kerül sor a vetítésre és ugyancsak az egri Vörös Csillag Filmszínházban június 13-án délelőtt adják át ünnepélyes keretek között a fesztivál győzteseinek és helyezettjeinek kijáró díjakat. Elmondották a sajtótájékoztatón, hogy a szocialista országokból küldöttségek vesznek rész*- a filmszemlén, de rendkívül nagy az érdeklődés az országban is, úgyhogy mintegy ezer fő vendégre lehet számítani a fesztivál időszaka alatt. Nagy László elmondotta többek között, hogy a város és a megye megfelelően felkészült a vendégek fogadására. Részben az Egri nyár programja keretében, kulturális rendezvények biztosítják a fesztiválon kívüli szórakozást, emellett azonban többek között a vendégeknek bemutatják a verpeléti Dózsa Termelőszövetkezetet, a Szilvásvárad! Állami Gazdaságot és természetesen a megyeszékhely, az ősi város történelmi nevezetességeit, modem életének új arculatát is. (gyurkó) Öngyilkossági kísérlet után — az elmeosztályra került Kedden délben a miskolci Tiszai pályaudvaron A. A„ 23 éves füzesabonyi férfi ittasan, öngyilkossági szándékkal egy vonat elé vetette magát. Szerencséjére a mozdony a peron és a sín közé sodorta, s így csak kisebb, horzsolásos sérüléseket szenvedett. Mivel öngyilkossági szándékáról később sem mondott le. a mentők — önveszélyességére való tekintettel — a Szentpéteri kapui kórház elmeosztályára vitték. Mennyit ér a mikroelem f A MÉM megbízásából megalakult az Országos Mikroelem Munkabizottság, amelynek központja Keszthelyen működik. A Keszthelyi Agrártudományi Főiskola a ta- lajerő-gazdó.lkodással kapcsolatos kutatási témán belül a mikroelemek hatását vizsgálja az állattenyésztésben és növénytermesztésben. A talajban kis mennyiségben található, de rendkívül fontos fémek hiánya ugyanis súlyos zavarokat okoz az állati és növényi szervezetekben egyaránt A mikroelemek pótlása az állattenyésztés eredményességét országosan öt, helyenként ötven százalékkal is növelné. A nők és az ifjúság helyzete A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat párt-végrehajtóbizottsága szerdai ülésén a nők és fiatalok helyzetét vizsgáló jelentéseket tárgyalta meg. A napirendet a központi bizottság és a megyei pártbizottság határozatai alapján állította össze a nők helyzetére vonatkozóan Csáki Ottó szb-tit- kár és Bajcsy Endréné, a szakszervezet nőfelelőse, a fiatalokra vonatkozóan pedig Vibók Sándor, vb-tag, és Dobos Imre, vállalati KISZ- bizottsági titkár. A vb-ülésen megjelent és a vitában részt vett dr. Tamás László, a megyei párt- bizottság titkára is. Kevesebb a birtokháborítás* panasz (Szűcs Ferenc tudósítónktól): Szerdán délelőtt ülést J,ar tott a Hatvani Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Megtárgyalták az igazgatási osztály munkáját, feladatait: többek között a birtokvédelmi, eltartási, életjáradékos és örökösödési szerződésekkel kapcsolatos újabb tapasztalatokat. A beszámolóban elhangzottak szerint a városban csökkent a birtokháborítási panaszok száma, melyhez nagyban hozzájárult a gyorsított ügyintézés, a határidők pontos betartása. Néprajzi, nyelvjárási gyűjtőpályázat szakkörök, kollégiumi gyuj- tőközösségek, úttörőegységek, 300 es 200 foi'int, országos reváni tudományos szimpóziumnak a Magyar Tudományos Akadémia által feldolgozott anyaga. Végül a klasz- s/.ikus irodalom egy remeke is képviselteti magát az újonnan megjelent könyvek között: arab nyelven indult újabb hódító útjára Madách Imre Az ember tragédiája. PIACI A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítési Központjának tájékoztatása szerint megyénkben ma a piaci árak a következőképpen alakulnak: Saláta melegágyi fej 0,90 Ft, saláta szabad földi 1,10—1,40 Ft, zöldpaprika 1,40—2,20 Ft, újkara- láb 1,30—2,40 Ft, zöldhagyma 1,40—1,70 Ft, hónaposretek 1,10— 1.80 Ft, vajretek 1,60—2 Ft, tojás 0,80—1,10 Ft, sóska kerti kilója 7 Ft, paraj 4—6 Ft, spárga leves fej- és szártörmelék 9— 16 Ft, savanyított káposzta 5 Ft., petrezselyemgyökér kilója 4,50 Ft, sárgarépa kilója 3 Ft, zellergumó kilója 7,20 Ft, fokhagyma kilója 20 Ft, vöröshagyma kilója 6 Ft, dughagyma kilója 5,60—15 Ft, cékla 3,40 Ft, torma nemes 20 Ft, étkezési burgonya 2.20—3,50 Ft,, száraz bab kilója 13—24 Ft, lencse kilója 25 Ft, árpa 3,40 Ft, morzsolt kukorica 3,40 Ft, téli alma piros fajta 4—7,60 Ft, téli alma fehér fajta 3,40—5,60 Ft. Kommunális — költségvetési üzem létesül Pétervásárán A közelmúltban a Pétervásári Községi Tanács Végrehajtó bizottsága a környékbeli községek tanácsainak javaslatára elhatározta, hogy Pétervásárán kommunálisköltségvetési üzemet létesít. Az új üzem létrehozását a végrehajtó bizottság múlt heti ülésén jóváhagyta, és a Heves megyei Tanács elé terjesztette. A pétervásári kommunálisköltségvetési üzem július 1-én kezdi meg munkáját több mint harminc fővel; építőipari szakmunkásokkal és segédmunkásokkal. Az üzemben két részleg dolgozik majd: egy magas- és egy mélyépítő részleg. A részlegek feladata lesz Pétervásáüzem munkája iránt, — egy önálló tervcsoportot is létrehoznak a tervezési munkák lebonyolítására. Az üzem dolgozói az idén 1 millió 700 ezer forint értékű munkát végeznek el, főként épület- és útkarbantartással, illetve felújításokkal foglalkoznak. Az üzem számára egymillió forint értékben gépeket, az anyagszállításra pedig teherautókat, ezenkívül nagy teljesítményű betonkeverő gépet és úthengert is vásárolnak. Heves megyei siker Esztergomban (Szabó Lajos tudósítónktól): A SZÖVOSZ és a KISZ központi bizottsága az idén Esztergomban rendezte meg a falusi fiatalok országos szavalóversenyét. A kétnapos versenyen hazánk tizenkilenc megyéjét összesen 75 fiatal képviselte és vizsgázott a szép versmondásból. Megyénkből négy szövetkezeti fiatal vett részt a nemes vetélkedőn, akik közül Saárosy Kinga szép előadásáért oklevelet kapott. Napirenden rán és a környező tíz községben — a helyi tanácsok által előírt kommunális beruházások illetve javítások elvégzése. A jövőben — amennyiben nő az igény az EGERBEN: ma délelőtt ülést tart a városi tanács végrehajtó bizottsága, megtárgyalják a város lakásépítés mérlegének idei alakulását, majd a villamos- energia-ellátás helyzetét vitatják meg. HATVANBAN: ugyancsak ma tanácskozik a városi tanács végrehajtó bizottsága. Beszámolót hallgatnak meg az igazgatási osztály ifjúságvédelmi tapasztalatairól. GYÖNGYÖSÖN: csütörtökön délelőtt ülésezik a városi tanács végrehajtó bizottsága. A helyi Mátrakincse Termelőszövetkezet elnökének jelentését hallgatják meg a termelőszövetkezetek egyesülésének eredményeiről. Az andornaktály2i „vízesés'*. (Fóto: Kiss Béla) Fe“lyakíadó°CTÖTH Jözsll?-sSszTö^ÄÄ - «W* Vállalat. Előfizetési díj egy bóra. 20.- «. Előfizethető Mnne* postahivatalnál m. Ííeves górnia'