Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-04 / 102. szám

A játék színvonala alatta maradt a tártnak, a győzelem is nehezen született meg — izgalomban azonban nem volt hiány Egri Dvxaa - Debreceni VSC 2:1 (1:0) Eger, 5000 néző. V.: Eger­vári. Eger: Bulyovszky — Kár­páti, Mészáros, Czeczeli, Tát­rai, Szonda, Tóth M., Bán kúti, Ambrus (Vígh 65. perc), Kovács F., Szűcs. Edző: Ko­vács Ferenc. DVSC: Szabó II. — Szabó 1, Vachter, Só vágó, Lápok, Nagykaposi, Andorkó, Roz- gonyi, Vasvári, Vaczlavik, Dóczé. Edző: Fiber István. .Az első támadást az egri- ék vezették, a kiugró Szűcsöt azonban Vachter lekeresztez- te, majd a kitörő Tóth M. elől szögletre mentettek a vé­dők. Meglepetésre a valami­vel nyugodtabban és tervsze­rűbben játszó DVSC irányí­totta a játékot — az egriek egyelőre sokat kapkodtak, se­hogyan sem tudtak kibonta­kozni. Az első valamirevaló akció a 15. percben futott a pályán, s ebből rögtön gól született: Bal oldali szögletrúgás után Szabó II. csak kiütni tudta a labdát, s másodszorra a 16- os vonalnál tartózkodó Szűcs hanyatt vetődve látványos lövést küldött a kapu jobb felső sarkába 1:0. Ezután Kovács F. „felhő­fejese” szállt él a bal felső sarok mellett, majd Ambrus távoli szabadrúgása veszé­lyeztette a vendégek kapu­ját. Fokozatosan feljött a Dózsa, a debreceniek táma­dókedve alábbhagyott. A 25. percben Szűcs a fél pályán túlról tört előre, Vachter azonban csúnyán felvágta a csatárt. Ide-oda hullámzó, sok hibával tarkított küzde­lem alakult ki. A 38. percben Ambrus jól ugratta ki Tóthot, a szélső keresztbe lőtt lab­dája azonban elsuhant az egri csatárok előtt. A félidő befejezése előtt ismét előrelendült a DVSC és majdnem kiegyenlített: Vaczlavik lövését Bulyovsz­ky vetődve szögletre nyomta, majd parázs jelenetek ját­szódtak le az egri kapu előtt, s, a védelem némi szerencsé­vel szabadított fel. Szünet után debreceni góllal folytatódott a- játék: FERI I ÉS NŐI se «éd tutin* tág n kasukat felveszünk, Eger, Homok úü téglagyár. AZ ORSZÁGOS RENDEZŐ IRODA közli: a HUNGÁRIA- együttes mai hengversenye a Gárdonyi Géza Színház­ban technikai okok miatt el­marad. Jegyeket a pénztár május 10-ig visszaváltja. A 47. percben Andorkó a jobbszélső helyéről kereszt­beívelte a labdát, ami az el- alvó egri védők mellett a lesgyanús helyzetben levő Dóczéhoz jutott. A palszél- ső egyet igazított a labdán, aztán a kimozduló Bulyovsz­ky mellett biztosan továbbí­tott a bal sarokba. 1:1. A gól után nagy erővel tá­madott a vendégegyüttes, ebben a játékrészben az eg­riek szinte csak vergődtek a pályán. Egy ízben Vaczlavik veszélyes lövését védte szé­pen Bulyovszky. A 68. perc­ben a mérkőzés legnagyobb helyzete maradt kihasználat­lanul: egy egri ellentámadás során Szűcs beadását Kovács F. közvetlen közelről a föl­dön fekvő Szabó II.-be rúgta. Egy perc múlva eldőlt a mér­kőzés sorsa: Az előre törő Czeczeli lövését Szabó II. ismét csak kiütni tudta, s a jókor érke­ző Szonda mintegy 16 méterről, fut­tából élesen a léc alá bom­bázott. 2:1. A hátralévő időben ritkán látható izgal­mak közepet­te folytató­dott tovább a küzdelem pályán s né­zőtéren egy­aránt paprikás volt a han­gulat. Az Ambrus helyére beállt Vígh került kecseg­tető helyzetbe, de lövése fölé szállt, majd ugyancsak Vígh elől Szabó II. kifutva, lábbal mentett. A hajrában a magáratalált és nagy ira­mot diktáló Dózsa irányí­totta a játékot, újabb gólt azonban már nem sikerült elérnie. A felnőtt labdarúgó-válo­gatott mellett ifjúsági és utánpótlás-válogatottunk is megmérkőzött a lengyelek­kel Az utánpótlás-válogatott Sárközi és Müller góljaival 2:0 arányban győzött, míg if­júsági csapatunk 3:2-renyert. * tísepelen rendezték meg az országos ifjúsági birkózó­bajnokság küzdelmeit. Sza­badfogásban a gyöngyösi Kövér harmadik, kötöttfo­gásban pedig az egri Garai második helyet szerzett. • Az ügyességi atlétikai csa­patbajnokság során néhány kiemelkedő eredmény szüle­tett. Major 213 cm-t ugrott magasba, Németh Miklós pe­dig 84,60 m-t hajított gerely­ük Nem hiába tartott Kovács F. edző a DVSC-től, — a vendégcsapat jó játékkal mutatkozott be Egerben s végig kétessé tudta tenni a Dózsa győzelmét. Az egriek rendkívül idegesen léptek pályára. Kapkodás, fejetlen­ség, rossz labdatovábbítások jellemezték az első negyed­óra játékát, Szűcs bravúros gólja azonban megnyugta­tóan hatott a csapatra, amely lassan előrelendült — a támadósor azonban to­vábbra is szinte képtelen volt valamirevaló akciót összehozni, sót a félidő be­fejezése előtt a debreceniek két ordító helyzetet hagytak kihasználatlanul. Szünet után gyorsan egyenlített a jó erőben lévő és nagy aka­rással küzdő DVSC, s hatá­rozott mezőnyfölényt har­colt ki a visszaesett Dózsá­val szemben. A játék szín­vonala ezután is alacsony maradt, izgalmakban azon­ban nem volt hiány. Főleg az utolsó húsz perc maradt emlékezetes a nézők szám ' ra, ekkor szerezte meg győz­tes gólját az egri csapat, amely a hajrában ellenfele fölé kerekedett. A győze­lem némi szerencse árán született meg, bár az is tény, hogy a hazaiaknak valami­vel több helyzetük akadt. Egyénileg kevés jó telje­sítményt találunk a Dózsá­ban, talán csak a magas lab­dákat kitűnően hárító Bu- lyovszkyt, az erőteljesen romboló Mészárost és Szon­dát lehet fenntartás nélkül dicsérni — a többiektől egy­aránt láttunk jó és rossz megmozdulásokat. A táma­dósor játékára alaposan rá­nyomta bélyegét, hogy Bán­kút! őrzője, Vasvári — mi­ként Debrecenben — meg nem engedett eszközöket használt, az első félidőben például 17 esetben követett el szabálytalanságot az egri csatár ellen, ami, érthetően kedvét szegte Bánkútinak. Egervárinak több fordított ítélete akadt. (somody) További eredmények: B­csoport: Szolnok—Békéscsa­ba 2:0 (1:0) Bp. Spartacus— BVSC 3:2 (2:2)* Csak risvMen A Sportcsarnokban bonyo­lították le az 1970. évi 1. osz­tályú és ifjúsági modern gim­nasztikái bajnokságot. A fel­nőtteknél Patocska Mária (Ü. Dózsa), az ifjúságiaknál pe­dig Varga Ágnes (Ű. Dózsa) szerezte meg a baj­nokcímet, s csapatban is az Újpesti Dózsa bizonyult a legjobbnak. v * Ozdon találkozott egymás­sal Magyarország és Cseh­szlovákia férfi, valamint női tekeválogatottja. A férfi csa­pat 5051:4973 arányú győzel­met aratott, a nők viszont 2375:2287 arányban alul ma­radtak. Az egriek első gólja Vachter szomorúan halássza ki a hálóból a labdát, Kovács F.-nek már nem kellett közbe­avatkoznia Tóth M. a debreceni védők gyűrűjében. (Molnár I. felvétele) Rém csak lelkesen, de Időnként már |ól is jáisiuit labdarúgó-válogatottunk Magyarország—Lengyelország 2:0 (0:0) Népstadion, 12 000 néző. V.: Riedel (NDK). Magyarország: Tamás — Noskó, Páncsics, Konrád, Fe­jes — Dunai III., Halmosi — Kocsis, Bene, Fazekas, Kar­sai. Lengyelország: Szygula — Winkler — Sztachurski, Strzalkowski, Blaut I., An- ezok — Cmikiewicz, Buta — Kozierski, Járásik, Gadocha. Felázott talajú pályán, gyér számú néző előtt találkozott egymással a két ország válo­gatottja. Kezdés után válto­zatos küzdelem alakult ki, a magyarok valamivel többet kezdeményeztek, de a len­gyelek váratlan ellentámadá­sai mindig veszélyesek vol­tak. Egy ízben Kozierski elfu­tott Noskó mellett, közelről azonban Tamást találta el. Szünet után fokozatosan feljavult válogatottunk tá­madójátéka, s az 58. percben megszületett az első gól: Karsai remek cselekkel tört ki a bal oldalon, elhúz­ta a labdát a rátámadó hát­véd mellett, majd középre adott és Fazekas a védők gyűrűjében fejjel a jobb sa­rokba továbbított 1:0. Tovább fokozódott az iram, élvezetessé vált a küzdelem. Tamás hárította szépen Bula nagy erejű lövését, majd Fe­jesnek és Noskónak kellett veszélyes helyzetben tisztáz­nia. A lengyelek támadtak, mégis újabb magyar gól kö­vetkezett, s ezzel végleg el­dőlt a mérkőzés sorsa: A 74. percben Fazekas kő- i zépen ugrott ki, több csel I után pontosan továbbított a jobbösszekötő helyén tartóz­kodó Kársaihoz, s a csatár a kifutó kapus mellett a háló­ba lőtt. 2:0. A hátralevő időben Benő­nek akadt még két helyzete: először a kifutó kapusba lőt­te a labdát, majd a keresz­tező Winklert találta el a labdával. Az utolsó percek­ben a közönség vastapssal üdvözölte a magyar csapat győzelmét és helyenkénti jó játékát. Az együttesben Halmosi, Páncsics, Fazekas, Tamás és Dunai III. tűnt ki, de a töb­biek is igyekeztek. Riedel erélyesen, határozottan bírás­kodott. A kettős ünnep alatt a he­tedik forduló küzdelmeire került sor a labdarúgó me­gyei I. osztályban. Mindkét csoportban kitettek magu­kért a csatárok, hiszen 36 gól esett és csupán egy találko­zón dőlt el a bajnoki két pont sorsa egy rúgott gólon, mégpedig a Sírok—Korvin SE keleti csoport rangadón. Annak ellenére, hogy sok gól esett, érdekességként említ­hetjük meg, hogy öt csapat csatársora mégis gólképte­ODOT — I®, Az MTS Eger városi tana csa mellett működő termé­szetbarát szakszövetség má jus 10-én a tardosi sporttá- borban rendezi meg az or szágjáró diákok városi, já­rási találkozójának akadály- versenyét, — karöltve u KISZ Eger városi bizottságá­val. A versenybizottság el­nöke Lovász József, titkára dr. Csank István. Az aka­dályversenyen a város kö­zépfokú iskoláinak és ipari- tanuló-intézetének négy fős csapatai indulhatnak. A ne vezés határideje május 4 (Heves megyei természetbe rát szövetség, Eger, Kossuth Lajos u. 9., dr. Csank Ist­ván). A csapatoknak lega­lább egy tájolóval kell ren- delkezniök, s az induláshoz iskolaorvosi igazolás szüksé­ges. A résztvevők elnyerik a felszabadulási jelvényszerző verseny fehér emléklapját. lennek bizonyult. Említést érdemel az is, hogy a heve siek ismét felcserélték pá­lyaválasztó jogukat, s a ME- DOSZ játékosai Lőrinciben nyertek magabiztos játék után, 4:0 arányban. Eredmé­nyek: Keleti csoport: Novaj —Recsk 4:0 (1:0), Bélapát­falva—Pétervására 8:1 (4:1), Sírok—Korvin SE 1:0 (0:0), Füzesabony—Egri Spartacus 3:0 (1:0). Nyugati csoport: Karikás SE—GYESE 2:3 (1:2), Selypi Kinizsi—Rózsa­Sírok és flpc áll az élen a megyei labdarúgó-bajnokságban Tájékozódási futás szentmárton 5:3 (3:1), Apc— Petőfibánya 0:2 (0:1), Lőrin­ci—Heves 0:4 (0:1). A baj A hagyományos tájékozó­dási szakszervezeti kupát Putnok térségében nehéz ta­lajon bonyolították le. A verseny ismét egri sikereket hozott, a felnőtt férfiak ka­tegóriájában a jó formában levő Boros Zoltán szerezte meg a győzelmet, s csapat­ban Nagy Árpáddal — aki egyéniben a 3. helyen vég­zett — elnyerték a győztes­nek járó serleget. A felnőtt nők versenyé­ben Garabás Lászlóné képvi­selte az egri színeket, s szo­ros küzdelem után jó idő­eredménnyel 5. lett. Az E. Spartacus ifjúsági verseny­zőin meglátszott az elmúlt versenyek és edzések okozta fáradtság,, Orsi Tamás azon­ban még így is értékes 4. helyet szerzett. Az egriek mellett szép sikereket mond­hattak magukénak a Gyön­gyösi Energia SE verseny­zői is. A Csillikné—Mohácsi Márta kettős a 4. helyen vég­zett az ifjúsági Szalóki De­zső pedig aranyérmet szer­zett. nokság állása. . Keleti 1. Sírok 2. Novaj 3. Bélapátf. 4. Füzesabony 5. Korvin SE 6. E. Spart. 7. Recsk 8. Pétervására Nyugati 1. Apc 2. GYESE 3. Selyp 4. Petőfibánya 5. Rózsasztm. 6. Heves 7. Karikás SE 8. Lőrinci csoport* 7 7-------18: 2 14 7 3 2 2 7: 5 8 7 3 1 3 14: 8 7 \ 3 1 8 11:10,7 7 2 2 3 4: 4 6 7 3 — 4 11:14 6 7 3—4 11:21 c 7 1 -r_G 6:15 2 csoport; 7 4 2 1 10: 4 lu 7 3 3 1 13: 8 9 7 4 1 2 13:14 9 7 3 2 2 12: 8 8 7 3 2 2 22:16 8 7 3 — 4 12: 9 . 6 7 1 1 5 13:20 7 1 1 5 6:22 3 Labdarúgó-híradó Az NB II. eredményei. Északi csoport: Volán SC— Kisterenye , 5:1, S. Kohász— Leninváros 2:1, Nagybátony —KELTEX 3:2, Vasas Izzó —Vasas Ikarusz 2:0, MVSC —Borsodi Bányász 1:0, Kos­suth KFSE—BEAC 3:2, Nyír­egyháza—Sátoraljaújhely 1:1, A bajnokságban a Volán SC vezet 15 ponttal, második az SK SE 12, harmadik a Ka­zincbarcika 10 ponttal. Ke­leti csoport: Szegedi Dózsa— DEAC 2:0, Szolnoki MÁV— Pénzügyőr 1:0, KISTEXT— Kiskunfélegyháza 5:2, Ve- csés—SZVSE 2:1, Lehel— MGM Debrecen 4:1, Gyula- Középítők 3:2, Cegléd—Bu­dafok 2:1. A Keleti csoport­ban a Szolnoki MÁV vezet 12 ponttal, második a Pénz­ügyőr 11, harmadik a Sze­gedi Dózsa 10 ponttal. Nyu­gati csoport: Táncsics SE— Almásfüzitő 5:4, Fűzfő—Do­Nápolyban Jugoszlávia, Ma­gyarország, Olaszország és Románia csapatainak részvé­telével négyes" nemzetközi ví- zilabdatomát bonyolítanak le. Az első napon Magyarország 4:3 (2:0, 1:1, 0:2, 1:0) arány­ban győzött Jugoszlávia él­ten, s Olaszország ugyan­ilyen arányban 'nyert Romá­nia ellen. * Luxemburgban megkezdő­dött az ifjúsági kosárlabda Európa-bajnokság selejtezője. Magyarország csapata 80:54 arányú győzelmet aratott Lu­xemburg ellen. « Londonban térdműté1 hajtottak végre Eusebión. BENFICA világ1 ű láb'1 gó csatárán. rog 1:0, Ajka—Pécsi BTC 2:1, Pécsi Ércb.—Rákóczi SE 3:1, Mázaszászvár—Bauxit Bányász 7:1. A bajnokságban a Pécsi Ércbányász vezet 13 ponttal, második 'a Szek- szárd 11, harmadik a Ba­kony V. 10 ponttal. ★ A labdarúgó megyei 11. osztály Nyugati csoportjának eredményei: Gyöngyöshalász —Domoszló 6:0, Visznek— Hatvani Tsz SK 3:0, Abasár —Nagyréde 0:4, Gagaris SE —Gyöngyöstarján 4:1, Átány —Szűcsi 3:0, Heréd—Tárná­méra 1:2, Ecséd—Adács 2:0. A hnmolcsáa állása: 1. Gagarin Sí 2. Gy.halász 3. Tárnáméra 4. Ecséd Visznek 6. Gy .-tarján 7. Nagyréde 8. Adács 9. Atány 10. Szűcsi 11. Hatvani Tsz SK Heréd 13. Domoszló 14. Abasár 6 5 1 — 20: 6 11 6 5 — 1 20: 6 10 6 4 — 2 8: 5 8 6 4 — 2 12: 9 8 6 4 — 2 12: 9 8 6 3 1 2 10: 9 7 6 2 2 2 13: 8 G 6 1 4 1 3: 4 6 6 1 3 2 9:12 5 6 1 2 3 7: 7 4 6 1 2 3 8:14 4 6 U 2 3 4: 7 4 6 114 3:15 3 6 ------- 6 4:22 — FT C ifj. II.—Egri Dózsa ifj. 2:0 (1:0) Budapest ifjú­sági bajnoki mérkőzés, Ül­lői út. Eger: Takács — Du­dás, Szegő, Hadóbás, Sipos, Lakatos, Ferenc, Varga Z. (Szucsik), Kovács J. (Bakos), Patkós, Bajnóczi. Edző: Lisztóczky Péter. A végig sportszerű mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó csapat győzött. Az egriek közül Patkós és Lakatos tel­jesítménye emelhető ki. Hatvani Kinizsi II.—Eger- csehi Bányász II. 2:5, me­gyei NB-s tartalék bajnoki mérkőzés. Hatvani Kinizsi —Egercsehi Bán; ász ifi :1 NB-s tartalék ifjúsági ! ,'nyÁQ Hatva». A megyei I. osztályú ifjú­sági bajnoki mérkőzések eredményei. Keleti csoport: Novaj—Recsk 7:0, Bélapát­falva—Pétervására 6:0, Fü­zesabony—Egri Spartacus 2:0. A bajnokság állása: 1. Novaj 8 5 — 1 19: 3 10 2. Sirok 6 5 — 1 24 : 7 10 3. Bélapátf. 6 3 1 2 18: 9 7 4. Füzesabony 6 2 1 3 9:15 5 5. Recsk 6 2 1 3 7:18 5 6. Pétervására 6 1 l 4 2:17 3 7. E. Spart. 6 1 — 5 8:18 2 A megyei II. osztályú if­júsági bajnokság nyugati csoportjának eredményei: Gyöngyöshalász—Domoszló 2:1, Visznek—Hatvani Tsz SK 0:0, Abasár—Nagyréde 2:5, Atány—Szűcsi 2:1, He­réd—Tárnáméra 1:5, Ecséd— Adács 0:2. A bajnokság állá­sa: í. Domoszló 2. Hatvani ‘Tsz SK 3. Nagyréde 4. Átány 5. Adács 6. Tárnáméra 7. Szűcsi 8. Gy.-halász 9. Ecséd 10. Visznek 11. Heréd 12. Gy.-tarján 13. Abasár C 4 1 1 16: 2 9 5 3 2 — 8: 2 8 5 3 2 — 12: 5 £ 6 3 2 1 5: 5 8 6 3 1 2 7: 7 7 6 3 — 3 13: 9 6 6 3 — 3 10: 8 6 5 2 — 3 10: 6 4 6 1 2 3 6:10 4 5 1 2 2 2: 7 4 6 114 8:18 3 5 —' 3 2 3:10 3 5 1—4 4:15 2 ★ Elkészült az Egri Dózsa NB I/B-s labdarúgó-csapatá­nak május havi programja. Májusban a következő mér kőzésekre kerül sor: Május 6: Egri Dózsa—Vasas Izzc (előkészületi), május 10: Bé késcsaba—Egri D. (bajnoki) május 13: MNK-mérkőzés, játszik az egri csapat; május 16: Egri Dózsa—Ózd (bajno­ki); május 20: Bp. Spartacus —Egri Dózsa (bajnoki); má­jus 24: Egri Dózsa—Kecske­mét (bajnoki), május 27: Szolnoki MTE—Egri Dózsa (bajnoki), május 31: Egí* Dózsa—BVSC (bajnoki).

Next

/
Oldalképek
Tartalom