Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-07 / 80. szám
1. „Próféta "lett - saját hazájában Egy szer volt — meg pedagógus koromban — egy főnököm. Megértő, emberséges ... akárcsak ő.. Azóta évek' teltek el... Ám mintha régi igazgatómmal találkoztam volna... Néha az ember ösztönösen „megérzi” a beszélgető partner jellemét, még azelőtt, hogy megkezdődne a diskurzus ... így jártam Korpássy Györggyel, az andomaktá- iyai iskolaigazgatóval, aki harminchét éve oktat, nevel... Harminchét óve es szülőfalujában! OOOO Az emberségnek története van. Kezdődik még jóval harminchét év előttről, a „gyökerektől”: Apja cipész volt, nagyszülei még öarlanglaltásban laktak. Hét testvér várt kenyérre. Szerencséje volt, mert amikorra felsőbb iskolás korra érett, nővére már keresett Apja taníttatni akarta. — Legkevesebbe kerül, ha, tanító leszel, fiam. így kezdődött s nem hivatásérzetből. Megnyerő az a nyíltság, ahogy ezt sok évtized múltán is idézi... O O O O 1933-ban kezdte a pályát falujában. Akkor sláger- volt, akkor énekelték: „Kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel.” Ez a szerencse nem jutott osztályrészéül Korpássy Györgynek: három évig díjtalan kisegítőként tanított az egyházi iskolában. Közben mentek a kérvények, mentek reménytelen és eredménytelenül állás után. Egyben bizakodott a fiatal tanító: hátha sikerül otthon, falujában maradnia, hátha nem hiába dolgozott díjtalanul három évet. Ám a lentről jöttét nem könnyen pártfogolja Fortuna. A papnak más jelöltje volt: egy fiatal tanítónő „ismerős”. Erről mit se szólt a kisegítő tanítónak, aki kért: — Ajánlólevelet szeretnék az egyházmegyei taníelü- gyelőséghez. Kapott is. El is vitte. Akkor viszont meglepődött, amikor felolvasták előtte tartalmát: „X tanítónőt ajánlom.. Korpássy György hazament, beszélt az egyházközségi tanács és a községi képviselőtestület tagjaival. Akkor is akadtak karakán emberek, akik nem egykönnyen „nyelték” a korrupciót. A fiatal tanító ilyen emberekre lelt: elindult a deputáció Egerbe, reklamálni az egyházmegyei tanfelügyelőségre. Az állomásnál érte őket a pap üzeneté: — Ha nem jönnek vissza. Korpássyból nem lesz itt tanító. Nyakas társaság volt, nem engedtek. A jegyző indulást vezényelt S nem hiába: Korpássy György mégis tanító lett falujában, Nem véletlen: az a karakán jegyző 1953-ig volt a falu tanácselnöke ... oooo Háború, fogság.. 7 erről minden hasonkoni ember történetek sorát idézi. Talán ezért beszél erről szűkszavúan az igazgató. Annál többet időzik az újrakezdés időszakánál. Amikor 1947-ben hazajött, állása várta. Aztán jött az államosítás. A pap üzent a pedagógusgárdának: — Ne dolgozzanak. Hetekig tart úgyis az egész. Addig elkapálgatnak nálam... Hiába jött az üzenet, az andomaktályai iskolában továbbra is zökkenőmentesen folyt az oktatás. OOOO Jöttek nehéz évek is. Egyszer Füzesabonyba helyezték. Nem ellenkezett: ment, oda ahová rendelték. Hiába kérdezte volna a miértet, úgysem kapott volna választ. Egy év múltán visszahelyezték, most már igazgatónak. Nem volt könnyű dolga: volt főnöke lett a beosztottja. Viszálykod ás, fakadhatott volna a szerepcseréből, ám az új igazgató szót értett a régivel. — Helyettesemnek javasoltam. Annak, mert sokat tanultam és tanulhattam tőle. Az is maradt haláláig. A nehezebb években minden értelmetlen, minden nyers, fentről jött utasítást emberien tudott továbbítani... OOOO Generációk sorát tanította- nevelte, pedagógusok jöttek- mentek, nem egy közülük fényesebb karriert futott be, mint a hajdani főnök. Ez mit sem zavarta Korpássy Györgyöt, ö annak örült, ha segíteni tudott, ha tanácsai nem hangzottak céltalan, ha nevelés-megszállottakat, nevelt a fiatal kollegákból. Egy történetét idéz. Senki nem bírt a tantestületben egy gyerekkel, a párttitkár fiával. Nem boldogult se szülő, se nevelő. A tanáriból a fiókokból élelmiszer tűnt el. A gyanúsított nem lehetett kétséges. Az igazgató behívta, beszélt vele. Azóta nem akadt probléma a gyerekkel. — Negyedszázaddal ezelőtt még divat volt a testi fenyítés. Sosem hittem ebben, nem, mert amikor elcsattan az első pofon, akkor megszűnt a pedagógia. Az a tanár, aki csak így tud nevelni, saját képességeinek csődjét bizonyította, bizonyítja. > OOOO Tíz évig vezette a községi könyvtárat. Társadalmi funkcióit felsorolni sem könnyű: húsz éve járási tanácstag, elnöke a tűzoltú- egyeíületnek, tagja a járási művelődésügyi állandó bizottságnak, a népművelési tanácsnak, kiég.-megbízott, a légószervezetben befogadási ' parancsnok, sportköri szakosztályvezető és népfrontbizottsági tag. Mindezt nem sokallja: — Nem tudom szétválasztani a munkát és a szórakozást. Amit az ember Jtedv- oel csinál, az nem is tűnik munkának. Gond pedig bőven akad, mert az igazgatónak emberekkel kell bánnia. Néha nagyon is egyéni dolgokban kérik segítségét. — Igazgató úr!, a férjem egy idő óta italozik, rossz hírű barátokra tett szert, itthon verekszik, üt engem és a gyereket is. Segítsen! Nem kötelesség, Korpássy György mégis diplomatikusun tárgyalt a férjjel. Azóta nem jött panaszkodni a feleség. OOOO Kevesen vállalják azt, hogy saját hazájukban legyenek „próféták”, hogy elutasítsák a karrier útjait, s közel négy évtizedet áldozzanak egy faluért, nem túl sok forintért, vagyont nem gyűjtve, de őszinte akarással. Ügy érzem: mégis ők, irigylendők, inert a hivatásszeretet szenvedélye hétköznapjaikat is pirosbetűssé varázsolja... Pécsi István Külföldre készül a zalai táncegyüttes Több mint tíz évvel „ , ezelőtt alakult meg a Zala megyei Népi Táncegyüttes. Művészi pályafutásuk alatt két ízben nyerték el a. kivpló együttes címet. Művészeti munkájuk elismeréseképpen meghívást kaptak a nemzetközi népi táncfesztiválra, amelyet Kisonyovban rendeznek meg. A zalai táncegyüttes ajiagyómányos népi táncok melléit tematikus tánccal is szerepel majd a fesztiválon Képünkön: jelenet Bartók Allegro barbaro című müvére készült tematikus táncból. (MTI foto — Kovács Sándor felv.) A tizedes sokkal inkább, mint a töbhiek, a Szemtől szembe főhősei mind kivétel «léikül egyéniségüktől, az író teremtette szituációtól függően a második világháború utolsó napjaiban, óráiban lelki ismeret-vizsgálatot tartanak. Éppen úgy, mint Deső Kálmán főhadnagy és társai Dobozy Imre legutóbbi tv- Hlmjében, a „Kedd, szerda, , csütörtök”-be|iT Az író imént említett három alkotása példázza: Dobozy azycutatja.és keresi, hogy az önmagára ébredő eszmélés öntörvényei vannak-e. lehetnek-e olyan erősek, hogy a határozott döntésig eljusson, eljussanak az emberek? Hogy az önmagára eszmélés egyet je- lerit-e az önvizsgálattal, avagy csak a mentségek gyártásig jut el az ember? Elöljáróban meg kell álla30. Mihelyt erre a megszokott önmagára gondolt, sikerült csillapítania a szándéka el-. lenére működő tépelődést, ám ekkor meg erőt vett rajta a sértődöttség, amiért közönséges pribéknek használják, mint akármelyik tuskó csendőrt. Ilyenkor, az egyedüllét perceiben haraggal és lázongással védelmezte önérzetét, tudásban, tehetségben magasan a többi nyilas fölé helyezte magát, ha pedig a szolgálat, véres taposómalmában kellett versenyeznie. hogy melyikük kezébe illik leginkább a gumi- bot, igen röstellte volna a lanyhaság látszatát. Kemény kopogtatás rez- .'.entette meg. Leugrott az ágyról: — Ki az?! — Szénás! József. A szavaktól újra összerezzent, ijedtebben, mint az előbb. — Azonnal ajtót nyitok . . — Siess a tízes_ szobába. Gerhard Prinz őrnagy úr van itt. Az idegsejtjei legmélyén lakozó reflexek automatikusan léptek önálló akarata helyére, gondolatai teljes mellőzésével engedelmeskedett a felszólításnak. Homályosan sejtette, jobb is ez így, mert a goridolkodás egyre inkább a kísértetek idézéséhez hasonlított. ;» Csak vezető beosztású személyek tartózkodtak a tízes szobában. Demeter Zoltán, Weinhoffer Jenő, Bede Antal. A Gestapo városi parancsnoka panyókára vetve viselte köpenyét, háta görcsösen meghajolt, gyomorbajos arcát mély barázdák szabdalták. Szénási József SS-főhadnagy még ebben a szűk szobában is ügyelt arra hogy minden helyzetben ő legyen a legközelebb Prinz őrnagyhoz. — Nem vagyok megelégedve a munkájukkal — dohogott Gerhard Prinz. — Már egy hete vacakolnak ezzel a tizenegy' vörössel és még m’ndig semmi beismerés Vagy talán kaszinózást folytatnak a kihallgatások ürügyén? Demeter Zoltán minden elfogódottság nélkül magyarázta: ■ * — Nyomozati tevékenységünk megfelel az előírásoknak. Magam is gyorsabb eredményre számítottam, de a letartóztatottak annyira makacsok, hogy a legerélyesebb kényszerítő eszközökre « taúlandók vallani. Ennek ellenére bízom a vizsgálat rövid befejezésében. Néhány napon belül fel, tudom mutatni az aláírt jegyzőkönyveket— Nagyon időszerű lenne — ajánlotta félre alig ismerhető nyamatéikkal az őrnagy. — Dominies Vilmos hadbíró őrnagy úr türelmetlenül várja a foglyokat Sopronkőhidára. Magam is akkor leszek nyugodt, ha múlt időben emlegethetjük a tárgyalást. — Mindannyiunk óhaját szíveskedett megfogalmazni, őrnagy úr — helyeselt hivatalos udvariassággal a csendőr' főhadnagy. Láthatták a többiek, di\ Demeter Zoltán egyáltalán nincs megilletődve a Gesta- po-őrnagy rossz kedvétől. Viselkedése azonban nem a más államhoz tartozó tiszt öntudatából fakadt, sokkal inkább azt kívánta érzékeltetni, hogy semmiféle német elhárító nincs alaposabban eltelve a kommunistaellenes- séggel. mint ő, a magyar királyi csendőrség magas beosztású, politikai nyomozója. Weinhoffer mindjárt felismerte, miről van szó. Vérszemet kapva Demeter egyenrangúságot kifejező társalgásától, még többet engedett meg magának: * — Marhaság ez az egész taricusi.. Ne játszogassunk, hanem egyszerűen nyírjuk ki a lurkókat. — Maga komolyan beszél. Weinhoffer? — sandított rá érdeklődve az őrnagy. — Rendszerint komolyan beszélek. Sokkal egyszerűbb, ha ez esetben is érvényesítjük a felkoncolási parancsot. Elfogunk valami kóbor bakát és elintézzük még abban a huszonnégv órában, pedig csak közönséges katonaszökevény. Ezek az elvtársak meg szépen túlélik 1944-et. Mire föl? Mert ezerszer veszélyesebbek a közönséges katona- szökevénynél? Hatalmazzon fel az őrnagy úr, én garantálom. hogy nem érik meg a szent karácsony ünnepét. Ügy tűnt. Gerhard Prinz hajlandó feladni leckéztető stílusát. Türelmesebb kifejezést öltött íakírsovány arca. sőt egy mosollyal is megjutalmazta Weinhoffert. ámbár ez a mosoly a legkevésbé sem hasonlított a jóindulat jelére. — Talán Dominies hadbíró úr példája lelkesítette fel ennyire? Ha nem ismerné az esetet, elmondom. Amikor halálra ítélte Bajcsy-Zsilinsz- ky Endrét, rögtön kocsiba ült, maga sietett jóváhagyatni az ítéletét Szálasi Ferenc úr főhadiszállásán. Azt mondta, nyugodtan akarja tölteni az ünnepeket, tehát az . elítéltnek nem szabad megérnie a karácsonyt. Baj- csy-Zstlinszky Endrét ma reggel felakasztották. —■ Mi is megérdemeljük, hogy jó karácsonyunk legyen — csökönyösködött 'tovább Weinhoffer. — Kérem, őrnagy úr meghatalmazását. — Nem adhatok ilyen felhatalmazást. Mégpedig több okból nem. Az egyik ilyen ok, hogy részegekre . alig szoktam kényes feladatot aimni. A másik ok, hogy nem vagyok az önök felettes hatósága. A harmadik okot pedig el fogja önnek magyarázni Demeter főhadnagy úr. Gyors eredményt és kellemes ünnepeket kívánok az urak- pak. Heil Hitler! Amilyen meglepetésszerűen jött, épp úgy távozott, sarkában Szénási főhadnaggyal. Általános megszeppentséget hagyott maga után. — Jó lenne elejét venni a legközelebbi látogatásának — hibázott rá Faragó mind- annyiuk véleményére. Demeter közömbösen hallgatott, Bede zászlós eleve jelentéktelennek számított ahhoz, hogy szólni merjen. Weinhoífert a felháborodás némította el, egy ideig a mérgét nyelte, csak azután kezdett szitkozódni: — Rohadjon meg ez a büdös élet! Az ember gürcöl, vállalja a legpiszkosabb munkát, és akkor ezt kapja! Részegnek nevezik szemtől-szembe, mint egy csavargót. — A Gestapónak általában njegbízhatók az értesülései — vélekedett egykedvűen Demeter. — Iszok. igenis iszok! Nem kérek se vagyont, se kurvákat, se magas pozíciót! Akinek nem tetszik, az csinálja helyettem! Van itt gumibot elég. lehet »verekedni, csak aztán bírják gyomorral! Ismerték Weinhoffer duló- fúló ’ természetét, mégis váratlanul hatott ez a dühöngéssel határos kifakadás. Demeter már egyáltalán nem óhajtott egykedvű maradni. — Ideje észhez térned. Folytatni kell a munkát. Szedd össze magad, mert perceken belül kihallgatásra kéretem Balogh Mihályt. íSalyiatjuk.) Kedd, szerda, csütörtök Őrjárat az égen pítanl, hogy Hajdufy Miklós rendezésében a kisregényből készült televíziós film mesz- szf kimagaslik az átlagból, tud drámai pillanatokat teremteni a képernyőn, de a nézőben is, hiteles figurák, szituációk, nem hősi,' de emberi jellemek, sorsók csapódnak össze és nem „korváltó”, hanem csak „mindennapi” kérdések vetődnek fel a film hőseiben. Hogy ezek_ a mindennapi kérdések abban a korban egyúttal igenis körváltó kérdések voltak — azt ma már tudjuk. Hitelesen tudjuk! De akkor, még ha bizony megkésve is, dönteni csak „mentségek és legendák nélkül”, igaz gyónásmélységű önvizsgálattal lehetett, Deső Kálmán és társainak szembefordulása a németekkel törvényszerű .volt: Voronyezstől kezdve nemcsak menekült, hanem ä náci had- sei'egtől újból és ezerszer újból e menekülésben és sorra megaláztatást kapó hadsereg józanabb része lélekben már régen szembefordult a német hadvezetéssel. De a „lélek, ben’Mől a tettig hosszú, sokak számára bejárhatatlan is volt az út. Deső Kálmán és társai először a németekre, majd véres hazai kiszolgálóikra, a nyilasokra lőttek —, objektíve is szembefordulva ezzel múltjukkal. E szembefordulást, az ehhez vezető utat, s az utat megjáró típusok pompás rajzát leap tűk Dobozy Imre filmjében. Hajduiy Miklós rendezése szituáció- és' atmoszférát erem tő erejű volt — különösen emlékezetes a vacsora a báróéknál. Bitskey Tibor főhadnagya, és Mensures László Gáldy bárója külön is kiemelkedett a kitűnő szereplőgárdából — elsősorban intellektusuk volt az, amely megragadta a nézőt. Befejeződött az őrjárat az égen, az őrjárat az égen meghökkentő fordulatot és befejezést tartogatott a nézők számára. A meglepetés kellemes volt, meg kell mondani, még akkor is, ha az utolsó rész úgy illett szerkezetileg és szervezetileg a többihez, mint a többihez — maga a történet. Mert kétségtelen, hogy Molnár Géza és Deme Gábor közös összefogása sok szép és érdekes pillanatot hozott az „égen járók” mindig izgalmas és objektíve kevéssé ismert világából, de az is kétségtelen, hogy gyenge szálú történet erőltetett dramaturgiáján legtöbbet maguk a repülőgépek segítettek. Így aztán, jobb, ha úgy tekintjük — ha mint „filmről” beszélünk —, a bárom első folytatást mint egy nagy lélegzetű, helyenként eltúlzottságában is érdekes és szóra^ koztató expozíciót. Ha így teszünk, lenyeljük Tomaneli Nándor még kémíilmekbeu is alig hihető és meghökkentő rezidens szerepét., tudomásul vesszük, hogy a mi bőrünkre vannak olyan elhárító alezredesek, mint Kállai Ferenc, s egyáltalán olyan türelmes ellenségeink, akik egészen a negyedik részig vártak türelmesen, hogy végre akcióba léphessenek, nem szórakoztunk rosszul. De minden jó, ha vége jó; Létayt, a pökhendi, a felelőtlen fickót elérte a végzete, Dávid, a mintapilóta lehozza az ellenséget és Bíró Miklós nagyszerű operatőri munkájával, a fellegek felett száguldó MIG-ek képével búcsúzik az őrjárat' az égen. Gyurkő Gc**
