Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-04 / 79. szám
Még mindig a nemzet napszámosai ? Talán a mo6tani neímzeA íőmunkatárs visszaérni ét ezik: Egy redakció negyedszázaddal ezelőtt „Látogatás" az Igazság szerkesztőségében dók nem ia tudja, hogy a fel- szabadulás előtt a pedagógusokat a nemzet napszámosainak mondták. A kifejezést magyarázni viszont ^ aligha kell azoknak sem, akik most hallották először. Az ötvenes éveikben, módosult a kifejezés, és akkoriban a nemzet staakmun- kásaiként emlegették a pedagógusokat. Ebben a megjelölésben a hangulati elem volt a lényeg, a rossz ízű szavak megszelídítése, mert mögötte a tartalom nem látszott ilyen határozottnak. Ma a kérdés viszont az: vajon megszűnteik-e már a pedagógusok a felszabadulás után 25 évvel a nemzet napszámosainak lenni? Most végzi a Vili. osztályt a gyöngyösi Mikéta György, tehát el kell dönteni, milyen pályám készüljön. — Nagyon szerettem veins. tanítani, de letettem róla. Pedig fizikából a tanulmányi versenyen városi első voltam, a megyei döntőben pedig a hateodük helyre kerültem. Hogy miért gondoltam meg magam? Az egyik ismerősünk, Józsi bácsi gimnáziumban tanít, már nemsokára nyugdíjba megy, mégis csak 2200 forint a fizetése. Ezért a pénzért...! Mikéta Györgynél a realitás döntött. Ügy érzi, ennyi pénzből nem lehet úgy megélni, ahogy szeretne, illetve: ahogy élhet, ha más pályára megy. Ehhez is, ahhoz is egyetemi végzettség kell, a két oklevélért ugyanannyi ideig kell .küzdeni”, de az egyik cssak nagyon szerényen kamatoKik később, a másik pedig egészen „tisztességes". Miért legyen hát önmaga és családja ellensége, ha nem muszáj? Mintha az előbbi véleménnyel homlokegyenest ellenkezne Molnár Erzsébet felfogása, ö a gimnázium utolsó évét járja, és a jászberényi tanítóképzőbe szeretne bejutni. — Pedagógus akarok tenni. Tudom, hogy keveset fizetnék. de akkor is. Ha kapok egy hónapra 1200 forintot, abhól majd kijövök valahogy. Csak ne kelljen az albérletért ötszázat fizetnem. Engem sem a koszt, sem a ruha nem érdekel különösebben. — Tehát aki pedagógus lesz, eleve eljegyzi magát a szegénységgel? — Így nem mondanám, de arra sem számíthat hogy könnyű élete lesz. En bírom a nélkülözést, a roenvedést. — A mártírtermésaete vonzza tehát a pedagóguspályára? — Dehogy! Nagyon szeretem a prerefeefaet Az előbbit pedig csak azért mondtam, hogy bizonyítsam: nem nagyzolok, nem ábrándozom, szembe nézek a valósággal. Ez így nagyon ürázisosnak hangzik, de így igaz. Jobbat nem tudok mondani, Akár az egyiik, akár a másik véleményt nézzük, mind a kettőiben, azonos a pedagógusélet anyagi bázisának a megítélése. Köztudott dolog, hogy a pedagógusok fizetése elég alacsony. — Véleményem szerint ennek a következménye, hogy a pedagóguspálya elnőiesedik. Nálunk, a gyöngyösi járásban összesen 483 pedagógus van, több mint a hetven százalékuk nő. A most jelentkezőknél ez az arány még rosszabb. 1961 óta ösz- szesen egy férfi jött a járásba, aki tanárképzőt végzett. Az alsó tagozatban még csak hagyján, ott nem is baj, ha nők tanítanák. De a nagyobbakhoz több férfi kellene. Ezeket a megállapításokat Molnár Elemértől, a gyöngyösi járás művelődésügyi 1«01 április 4.. szombat osztályának vezetőjétől hallottam. Megtoldotta még azzal, hogy a kezdő tanítóknak legalább 1500 forintot, a főiskolát végzett tanároknak induláskor 1600, az egyetemet végzetteknek pedig 1700 forintot kellene kapniuk. Úgy kellene megállapítani a pedagógusok fizetésemelését, hogy negyven éves korukra el tudják érni a 3000 forint körüli fizetést, tehát akkorra, amikor a legtöbb kiadásuk van a gyerekek taníttatásában, ktházasításában. Most a fizetési maximum, a plafon 3100 és 3500 forint között van a végzettségtől függően. De ezt a járásban senki sem kapja meg. Csak elméletileg létezik. A pedagógusok a falvakban. általában a középszinten állnak anyagi szempontból. Kivéve, ha otthonról is kapnak támogatást Legtöbbjük panasztcsaládból kerül ki, illetve a pedagógusdinasztiák leszármazottjai. Ha fiatalember, akikor köny- nyen kap feleséget a jómódú lányok közül, akik már legalább gépírónők a városban, mert a diploma, a „nad- rágos ember” megítélése még tartja magáit A falusi lányoknak felemelkedést jelent Ha lány, ha férjhez akar menni, akkor a legtöbb esetben a tsz valamelyik agto- nómusa, könyvelője a jó parti a számára, de az üzemi szakmunkás is rögtön ezután következik. Ha egyáltalán, talál férjet. Mert a falusi közvélemény megköveteli, hogy „adjon magára”, a suba húzzon a subához, de a kisebb községekben alig találni „subát", nősülni szándékozó értelmiségit A falu mai vezet® anyagilag magasan a pedagógusok fölött állnak. Ezekkel együtt haladni, lépést tartani a pe- dagőgusfizetésből nem lehet: sem a házi bulikkal, sem a külföldi kirándulásokkal. — Nem minden múlik a pedagógusok fizetésén — hangoztatja Fejes János, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője a kérdésemre. — Ezért a fizetésért nem is lehet többet?,.. Dehogynem. Aki hivatástudattal végzi a munkáját, az ma is képességeinek a legjavát adja. És ha felemelik a pedagógusok fizetését, akkor sem fognak jobban dolgozni azok. akik most lazábban teljesítik a kötelességüket De ezzel együtt: a pedagógusok fizetését rendezni kell. Ö mondja még, hogy az iskolák alapfelszereltsége ma alig haladja meg a követelmények negyvenhét százalékát. A városban még annyit sem tudnak a beszerzésekkel pótolni, amennyit kiselejteznek évenként. A korszerű tanítás tárgyi feltételeit nem tudják megadni. Országosan sem, ez kiderült a nemrég Pesten tartott értekezleten. Nem a szükségletek első soraiban tartják számon az iskolai anyagi ügyeket. Az ilyen sorrendiség is kifejez minősítést az érintett személyekre vonatkozóan is. — Ha több lesz a fizetés, attól még ugyanolyan zsúfoltak lesznek az osztálytermek, mint eddig, ugyanúgy foglaltak lesznek az trikóink reggeltől estig, mint eddig, a nevelőknek ugyanúgy hajszolniuk kell magukat, mint eddig, ugyanúgy nem lesz helyük a szakköröknek, a kémiai, vagy fizikai előadóknak, a rajzteremnek, a klubfoglalkozásoknak. de még a tornatermeknek sem. Az anyagi feltételeket tehát nem szabad csak a fizetésre leszűkíteni. A fizetés is lényeges! A városi szakszervezet titkára Zrubka Árpád. Azzal kezdte, hogy a februári szakszervezeti gyűlések előtt indulatos jűftaőéseksie számított tak. Főként a fizetés miatt, de még jobban a munkaköri kötelességek meghatározása miatt. Kell-e az osztályfőnöknek díjazás nélkül a személyi igazolványok kiadásának munkálataiban részt venni, kötelesek-e az oltások előtt a kimutatásokat elkészíteni, a fényképész számára odaadni a tanítási órát, vagy a tanítás után ottmaradni fésülni a gyerekeket, aztán árulni a fényképeket később, a balesetbiztosítási munkát végesni, a takarékbélyegeket árulni, a gyerekeket moziba kísérni és így tovább: mindenkinek anyagi ellenszolgáltatás nélkül a renlelkezésére állni? Nem beszélve a rengeteg egyéb rendezvényről: a különböző versenyekről és vetélkedőikről, üzemi és más ünnepségekről, amiknek csak nagyon áttételesen van köze a tantervi feladatokhoz. Bár a társadalmi hovatartozást erősítik a gyerekben, ha ezek nem sűrűsödnek össze rövid néhány hétre. — A pedagógusok ezeken a taggyűléseken nagyon csendesen nyilatkoztak meg. Jól neveitek, azért? Tudják önmagukat fegyelmezni, azért? Bizonyára ez is közrejátszott. Lehetne folytatni a sort. De mindez azt mutatja, hogy a pedagógusok ma sem léptek túl a bűvös körön. Még most is a napszámosok kategóriájába tartoznak, hiszen minden munkát elvégeztetnek^ velük, nem is nagyon jó bérért, de nem is nagyon jó körülmények között, hiszen sokszor a munkahelyük is korszerűtlen, de a munkájukhoz szükséges szerszámok sincsenek meg valamennyien, És a nők jobban bírják ezeket a nehézségeket... A pedagógusok formálják azokat, akikből lesz a holnap Magyarországa. Rajtuk nagyon sok múlik, milyenné válik az új nemzedék Sokat követelünk tőlük — éppen ezért. De ideje, hogy minél élőbb a nemzet napszámosai helyett a nemzet szakmunkásai legyenek minden szempontból. Ehhez pedig nagyon sok minden kell még. G. Molnár Ferenc 29 — Kettőt jobbra! — dirigált az izgékony Bede zászlós. Képtelen volt megemelni a lábát. Előre tudta, ha megszűnik a talpára nehezedő súly, tömény fájdalommal ömlik tele minden összezúzott izomrostja. De lépnie kellett. Csiba törzsőrmester gumibottal verte lábujjain a körmöket. Járta a csárdást a kínszenvedés észveszejtő mámorával, aztán elnyelte az ájulat mélysége. Sokáig locsolták, de nem tért teljesen magához. A millió méhszúrás égető fájdalmán át hallotta alig érthetőn: — Vigyétek vissza a cellába. Majd délután kiszedjük belőle. Űjra elájult. Megnyugodva hanyatlott az eszméletlenségbe, hogy magával viheti a ki nem mondott neveket is. Félt a magányos időzéstől Faragó Béla, de néha mégiscsak egyedül tellett maradnia. Annyira elfáradt a délelőtti verekedéstől, hogy attól tartott, pihenés nélkül nem fogja bírni ebédszünet után a kommunista foglyok kínzását. A vallató rémtettek miatt csupán fizikai kimerültséget érzett ÖnkénPillanatkép, negyedszázad előttiről: /3 '4. karácsonya, az első nem háborús ünnep az egriek számára. A romokat még nem takarították el. Az élet csigalassúsággal indul, mert az embereket mardossa a bizonytalanság: „Hátha visszajönnek megint.". Pest még német kézen, a fegyvereit még a várostól nem is túl messzire dübörögtek. A karácsonyfák alá vajmi kevés ajándék kerül. Az emberek nyugtalanok, hírekhez nem jutnak, nem tudnak tájékozódni. Mi lesz majd tovább? Mi lesz a régi renddel? Hol lehet kezdeni? Hová lehet jutni? Megannyi kérdés, melyekre választ vártak. De emlékeztek: két héttel ezelőtt német vadászgépeit szálltak a szabad város felé, vakon, kegyetlenül osztva a halált. Meddig tart akkor a a szabadság? „Hátha visszajönnek megint?" Ha ajándék nem is, de meglepetés volt 1944. december 24-én, mert megjelent — több hónapos szünet után — az Igazság című lap. A Líceum előtt tülekedtek érte az emberek... Negyedszázad múltén a lap főmunkatársát, Ebergényi Tibort kértük kalauzként, egy redakcióbeli látogatáshoz.... o o o o A történet régebbről kezdődött. December elején három, haladó gondolkodású ember sokat meditált. Abban megegyeztek hogy nem lehet az embereket tájékozatlanságban hagyni, még akkor sem, ha nem is kapnak irányelveket. Érezték: mindent újra kell kezdeni: meg kell magyarázni, milyen is lesz az új világ, ki kell rostálni a tudatokból a náci múlt eszmei sallangjait. Mindhármuknak szenvedélye volt az írás, a tettvágy. A barátságért sokat áldozott egyikük, a fiatal tanárerhber: későbbi főszerkesztő kollégáját — aki szökött munkaszolgálatáé volt — mentette, bújtatta, hogy élni, tenni tudjon az új világért, melyről diákkoruk óta ábrándoztak. télén émelygését, amelyet a szenvedők látványa okozott, könnyen elviselte. Alvással próbált menekülni a valóság elől, de hiába nyúlt végig szobájában a vaságyon, álom helyett fenyegető hangulatok telepedtek rá. Ügy hallotta, Budapestet bekerítették az oroszok. öt meg bekerítette a rettegés, többszörösen, a szorongató érzések különböző fajtájával. Iszonyodott szembenézni a biztosabb eséllyel, hogy a háborút az oroszok nyerik meg, méghozzá kétségbeejtően rövid idő alatt. Változatlanul rettegésben tartotta a németek kiszámíthatatlansága, egyetlen percét sem érezte megnyugtatónak. Bátornak, sőt vakmerőnek hitte magát, annál kevésbé értette, mi lehet az oka, hogy tehetetlen játékszere a félelemnek, mihelyt a Gesíapóról van szó. A nyilasok ielól sem érezhette magát biztonságban, mégpedig azért nem, mert Weinhoffer és cimborái a németek besúgóit látták benne, azt a veszedelmes baj- társat, akivel minden körülmények között tanácsos ugyan jóban lenni, de akit a leghamarabb érhet baleset. Félelme okozói között tarthatta számon a rendkívül udvarias modorú Demeter December 15-én végleg döntöttek: legyen la.p. Csakhogy ezt elhatározni köny- nyebb volt, mint kivitelezni. A városban nem volt villanyvilágítás. Az érseki nyomdát nem volt elég lefoglalni, rendbe is kellett hozni a december 12-i bombatámadás okozta károkat, életre kelteni a „bénult” nyomdagépeiket, megtisztítani a törmeléktől a betűszekrények rekeszeit. Segítséget az orosz parancsnokság adott: asztalosokat rendelt ki a kifordult ajtók és széttört ablakkeretek helyreállítására. Kerékhajtók érkeztek, a gépek emberi erővel történő hajtására. El lehetett kezdeni a munkát. Néhány nap múltán — a szerkesztők éjjel olajmécs vagy gyertyafény világánál dolgoztak — utcára került, még csak röplap formájában, az első kiadvány, Űj Hírek címei. Hat szám után bejelentette a szerkesztő bizottság: Igazság címmel új lap indul Egerben: az első szám megjelenik 1944. december 24-én. o o o o „Lieeum, földszint hármas szoba. Itt volt szerkesztőségünk. Nem volt könnyű a kezdés. Én délelőtt tanítottam a kereskedelmiben. Ha akadt egy-két óra szabad időm, benéztem a redakcióba. Délután többnyire ott időztem. Ekkor, meg este, baráti társaságban osztottuk szét egymás közt a feladatköröket. Mindössze hárman csináltuk a lapot, a főszerkesztő, a tördelő — egyúttal ő volt a kiadóhivatal vezetője is — és én, mint főmunkatárs. Akadt nem kevés gond. Szerettük az írást, de nem voltunk újságírók, sosem csináltunk politikai lapot. Voltak vitáink, baráti légkörben, miközben kerestük a legfontosabb tennivalót, s a leghatékonyabb módszert. A politikai szituációk hetenként változtak, meg kellett keresnünk a stabil alapállást, a mindig napirenden levő témákat, s fel kellett fedezni a mindennapiak közül a legégetőbbet. Buzdítani csendőrfőhadnagyot is — ez az ember csupa sötét bizonytalanságot rejtegetett számára úri mosolya mögött. S bármekkora képtelenségnek tűnt előtte, félelemmel töltötték el a József Attila Kör tagjai, ezek a borzalmak borzalmával összetört fiatalok. ök is titokzatosak voltak, csak egészen másképp, mint a németek, vagy a nyilasok. Mindez együtt olyasvalamivé gubancolódott köréje, hogy attól önmagával is szembekerült, egyik énje félt a másiktól, nem tudta volna eldönteni, melyik a Faragó Béla, az-e, amelyik kapkodva védekezik a félelem ellen, az-e, amelyik a félelmet okozza, vagy pedig az, amelyik egv idomított állat engedelmességével szolgálja gazdái akaratát? Túlságosan sok Faragó Béla élt benne, de egyiket sem ismerte, mindegyik idegenül és homályos gomolygásban kötődött hozzá. Ám együtt az egész végzetesen ismerős volt neki, ebből állt a szét- válogathatatlan, a félreis- merhetetlenül egyetlen Faragó Béla. Walytatjuk.) kellett az embereket arra, hogy észrevegyék: meg kell kezdeni a normális életet, hogy szabaduljanak a bizonytalanságtól, mert Horthy— Szálasi-éra sosem lesz többé. Voltak nagyon is gyakorlati gondjaink. Alig tudtunk hírekhez jutni. E téren legtöbb segítséget a szovjet parancsnokság nyújtott, mert propagandista stábja révén magyarra fordítva küldte a híranyagot. Később ugyan megindult a postai forgalom, de nem volt magyar rádió, nem volt telefonösszeköttetés, s nem juthattunk hozzá más újságokhoz. Ekkor a szerkesztőség levél útján tájékozódott a felszabadult országrész híreiről. Segítettek a vidékre járó pártaktívák is. Vitték a lapot, hozták a híreket, s nemegyszer felhasználható írásokkal is jelentkeztek a szerkesztőségben, A terjesztés nem volt gond: az emberek még januárban is sorba álltak a szerkesztőség előtt az Igazságért. Akkor égetően szükség volt arra az eszmei irányításra, arra a híranyagra, amit a lap nyújtott.. o o o o Heteken át böngésztem az igazságot, úgyszólván minden írását elolvasva azt érzem amit a hajdani olvasók: szókimondó lap volt. Az induló új élet minden visz- szásságát, kis és nagy kóklerek apróbb-nagyobb szélhámosságát nyilvánosságra hozta. Negyedszázad után is megbecsülendő, tiszteletet keltő ez a publicistái alapállás. o o o o „Teremtő idők janak akkor, a fiatalság nem húzódozott önzetlen építeni egy országot. Kellett iskola, Kellett rendőrség, kellett ifjúsági szervezet. Lett, mart tudtuk, csupasz szavakkal nem lehet „falakat” emelni. Új tudatot formálni sem lehet fésült, de hallgatag szavakkal. Az emberekkel meg kellett láttatni minden hibát, hogy érezzék: kendőzetlen valóságot kapnak. A bátor kiállást az is elősegítette, hogy jó volt a kapcsolat a szovjet parancsnoksággal, hogy baráti viszony volt köztünk és a lap eszmei sugallója: a kommunista, párt között. A főszerkesztő egyúttal o nemzeti bizottság elnöke volt, s mint ilyen, ismert minden gondot. Sok olvasó is felkeresett bennünket, többen hoztak írásokat, még többen adtak tippeket, javasoltak témákat. Talán nem mindenki kedvelt bennünket, hiszen jogos bírálatunkat az sem zavarta, ha a polgármester vagy éppen a rendőrkapitány volt a kritika címzettje. Bennünket akkor csak egy érdekelt: iránytűt adni az embereknek.. o o o o Huszonöt éve ennek. Azóta felnőtté érett a fiatal publicisták által hirdetett rend. Negyedszázad alatt sorsuk sokféleképpen alakult. Egyikük meghasonlot- tan, nekikeseredetten jutott ki Amerikába, ma ott ad elő az egyik dél-amerikai egyetemen irodalomszociológiát. Másikuk is mesze szakadt az újságírástól, s most nyugdíjasként emlékezik. Ám, hogy azok a teremtő napok mennyire emlékezetesek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az Amerikába vetődött főszerkesztő nosztalgiája. Tavaly, november harmincadikára messze földről érkezett látogatóba a megyeszékhelyre, emlékezni a történelemformáló múltra, s megnézni azt a kis szobát,. ahol huszonöt évvel ezelőtt hárman kezdtek el egy úttörő vállalkozást. Lapot indítottak..: Pécsi Istvás
