Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-12 / 60. szám

MAP Magyar napok a moszkvai rádióban 1970. március 12., csütörtök A Nap kel: 6.04, nyugszik: 17.44 órakor A Hold kél: 7.48, nyugszik: —.— órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GERGELY nevű kedves olvasóinkat! A név eredeti formája a görögös Gregorios, vagy a latin Gregorius, rövidítése a Gregor volt. A görög nyelvben a „gregorios”: jelentése „éberen őrködő”. Húsz évvel ezelőtt, 1950. március 12-én halt meg Heinrich Mann, a kiváló német Író, Thomas Mann testvérbátyja. Az első világháború alátt sűrűn emeli fel szavát az értelmetlen vérontás, a porosz reak­ció és a német imperializmus háborúja ellen. Ebben a harcban öccsével, Thomas Marinai is szembekerül, aki ekkor még megértőbb álláspontról személi a.z eseményeket. Később Thomas Mann is elismeri fivére igazát. A világháború után, az úgynevezett V/eimari köztársaság idején Heinrich Mann rokonszenvezni kezd a szocializmus eszméivel és ezt a szimpátiáját később sem tagadja meg soha. Hitler uralomra jutásakor — 1933-bm — önkéntes száműzetésbe megy Franciaor­szágba, majd 1940-ben az Egyesült Államokba; Los Angelesben hal meg 1950-ben, m Időjárás: Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, ködös idő, elsősorban nyugaton és délen néhány he­lyen esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő dél­keleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet hat—tizenegy fok között. (MTI) © © & Q Határidő május 31 A Lenin-centenárium al­kalmából március 16-átí ma­gyar napot rendez á szovjet rádió, a „vendégprogram” előestéién Hárs István, a Ma­gyar Rádió és Televízió el­nökhelyettese jelenti be a szovjet hallgatóknak, hogy délelőtt 10 órától összesen hét és fél órában sugároz­zák a magyar rádió nyolc műsorát a moszkvai 1-es adón. A magyar műsorszá­mok közé csak a szovjet rá­dió szokásos napi híradása­it és krónikáit iktatják köz­be. Egyebek között elhangzik Nemes Dezső „Lenin őrültsé­ge Magyarországon” című előadása, „Magyarország 1970” címmel körképet ad­nak hazánkról. A „Magyar kulturális panoráma” című műsor pedig szellemi és mű­vészeti életünkről nyújt ké­pet szovjet barátainknak. Megszólalnak a ma­gyar nép műsorában a Lenin nevét viselő brigádok képvi­selői, s szerepet kapnak a Leninről elnevezett gyárak, termelőszövetkezetek is. Ugyancsak magyar rádiós­nap lesz Moszkvában hazánk felszabadulásának 25. évfor­dulója alkalmából, április 4- én is az ünnep napján nyolc és fél órában gyakorlatilag valamennyi itthon népszerű műsortípusunk jelentkezik. Egyórás irodalmi műsort is sugároznak a felszabadulás óta eltelt negyedszázad ma­gyar irodalmából, s a nagy­szabású Budapest-műsorban egyórás Lenin-körúti sétára invitálják a szovjet rádióhall­gatókat. Az ünnepi műsort a „Búcsú a pesti éjszakától” című hangulatos adás zárja A magyar napok viszon­zásaként rövidesen nálunk is sor kerül a szovjet rádió napjára. (MTI) Gyors ütemben halad Gárdonyi Géza titkosírásának fordítása Országos tájértekezíet Egerben Március I2-én és 13-án a Heves megyei Földhivatal or­szágos tájértekezletet rendez az Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal talaj- minősítő mezőgazdászai ré­szére. Az értekezleten a föld­minősítés, a talajértékelés és -osztályozás problémái ke- rüljjek megvitatásra. A nácizmus üldözöttéi bizottságának felhívása A nácizmus üldözöttéinek bi“ zottsaga kéri azokat a volt de­portáltakat, akik a gmündi s'Alsó^Ausztria) egykori koncent­rációs tábor foglyai voltak, je­lentkezzenek szemétyesen, vagy levélben a bizottság helyiségé­ben, Budapest, V. kerület, Sza- madság tér 16 (MTI) Skorpiókat loptak a« AI latkert rovar házából Szerdára virradóan a ro­varház dolgozói feltörve ta­lálták az egzotikus ízeltlá­búak termét. A tettes egy 12 centiméteres óriás fekete skorpiót, és egy 6 centimé­teres krémszínű arizonai skórpiót lopott el a lezárt, majd általa felfeszített tar­tókból. Az Állatkert vezető­sége felhívja a figyelmet, hogy az állatok szúrása élet­veszélyes. Kérik, hogy aki az ellopott skorpiókról bár­milyen felvilágosítást tud ad­ni, azonnal közölje az Állat­kert vezetőségével. (MTI) PIACI A Szövétkezetek Heves megyei Őriékesítő Központjának tájé­koztatása szerint megyénkben ima a piaci árak a következő­képpen alakulnak: Téli alma piros fajta kilója 3 —7 Ft. téli alma fehér fajta 2,50 —5 Ft. dió héjas 15—21 Ft. dió­bél csemege 60—70 Ft, mandula héjas 13—18 Ft, mandulabél 70— 80 Ft, mák 42 Ft, étkezési bur­gonya 2.40—3.70 Ft, száraz bab 13—24 Ft. cékla 3,40 Ft, fokhagy­ma 28 Ft, vöröshagyma 5,50 Ft, dughagyma 11—18 Ft. vöröská­poszta 4,40 Ft, kelkáposzta 4,20 Ft, fejes káposzta 3.40 Ft, sa­vanyú káposzta 5 Ft, lencse 25 'Ft. petrezselyemgyökér 5—6 Ft, fekete retek 2,60 Ft. sárgarépa 2.80 Ft. zellergumó 8.50 Ft, szá­rított v-hagyma 58 Ft, szárított petrezselyemgyökér 70 Ft, szárított zellergumó 80 Ft, árpa 3,40 Ft, kukorica morzsolt 3,40 Ft, tojás darabja 1—1,40 Ft, ♦or na nemes kilója 20 Ft. 3 gépjárműméiül iigvelmé'se A rendikívüli tél eléggé tönkretette a 3. számú fő közlekedési utat. Sok a „ká­tyú”, a „hepe-hupa”, apró gödör, a gépjárművezetők nem kis bosszúságára. Az ol­vadás hatására sok gödörbe összegyűlt a víz, amely újabb fagyok esetén további problémákat okozhat. Szer­kesztőségünkhöz sok panasz érkezett már korábban is. és most is, szinte nap mint nap erre vonatkozóan. Ezért kértünk információt Molnár Káolytól, a KPM Heves megyei Igazgatóságá­nak vezetőjétől, hogy mi­kor kezdik él például a Halmajugra és Kápolna kö­zötti útszakaisz felújítási munkáit. Mint megtudtuk, a 3-as számú fő közlekedési út re­konstrukciója folyamatos. A Halmajugra és Kápolna kö­zötti kritikus szakaszon már megkezdték a felújítási munkák felmérését. A mun­kákat azonban az időjárás­tól függően csak a jövő hét elején kezdik meg. A kivite­lezést a Betonútépítő Válla­lat hatvani főépítésvezetősé- ge végzi. Az erre vonatkozó szerződést az elkövetkező napokban kötik meg. A felújítási munkákat a tervek szerint május 31-ig befejezik. ★ Olvasóink és a gépjármű- vezetők nevében mi is re­A tárgyalóteremből méljük, hogy az útépítők a határidőt betartva, május 31- ig be is fejezik a felújítási munkákat, amivel ismét le­hetővé válik a 3-as számú műúton és egyéb fontosabb mellékutakon is a zavartala­nabb közlekedés. (tn. k.) A Gárdonyi Géza titkos­írását tartalmazó jegyzeteket teljes terjedelmében „átülte­tik” latin betűs szövegre, és az egész kéziratot ily módon a nyilvánosság számára hoz­záférhetővé teszik. Erre adott megbízást az egri Dobó Ist­ván Vármúzeum Gyürk Ot­tónak és Gilicze Gábornak. Mint ismeretes, a két fiatal tudós az elmúlt évben meg­fejtette az egri remete félt­ve őrzött titkos jelekkel írt jegyzeteit. Kiderült akkor, hogy egy különleges egyéni gyorsírásról van . szp. Min­den egyes betűhöz jeleket alakított ki az író — pont­ból. körből és egyenes vo­nalból — és azokat nagysze­rű raizolókészséggel öntötte formába. A titkosírás kul­csát mind ez ideig csak a két tudós ismeri és őrzi. En­nek birtokában vállalkoztak arra, hogy az egri Dobó Ist­ván Vármúzeum részére a titkos kézirat teljes gyűjte­ményét lefordítiák Ez a kü­lönleges „fordítás” további rendkívül gondos, hozzáértő munkát igényel, mivel egy­idejűleg a szövegek logikai értelmű összefüggéseit is Fiatalok a tarílosi sporttáborban Háromnapos továbbképzés A KISZ-bizottságok mel­lett működő társadalmi hon­védelmi és sportosztályok tagjainak, vezetőinek, vala­mint az Ifjú Gárda pa­rancsnokainak háromnapos továbbképző tanfolyama kez­dődött a tardosi sporttábor­ban. A KISZ Heves megyei bizottsága által szervezett tanfolyam ünnepélyes meg­nyitására szerdán délelőtt került sor. A tanfolyam ve­zetője, Ferenczi Károly, a megyei KISZ-bizottság mun­katársa elmondotta, hogy a tapasztalatok kicserélésén túl a legfontosabb feladat: elsajátítani az ifjúság köré­ben végzendő honvédelmi és sportmunka elméleti és gya­korlati módszereit. megis­merni az Ifjú Gárda legfon­tosabb feladatait. A tanfo­lyam részvevői a három nap során megismerkednek a legaktuálisabb kül- és belpo­litikai kérdésekkel, a rájuk vonatkozó honvédelmi és sporttémákkal. Értékelik a honvédelmi és sportosztályok elmúlt évi eredményeit, meg­ismerik a KISZ központi bi zottsága határozatai alapján a jövőbeni tennivalókat. Ez utóbbi főképpen az ifjú gár­disták munkáját hivatott elő­segíteni. A tanfolyam első előadá­sát — Hazafiság és interna­cionalizmus címmel — Né­meth László, a KISZ Heves megyei bizottságának titkára tartotta. vizsgálják. A munkához több ezer cédula szövegét kell sor­rendiségben elhelyezni. A titkosírások átültetésével — a tervek szerint — ez év vé­géig elkészülnek a tudósok, és ezáltal mintegy 900 'dal- n.vi terjedelemmel gazdago­dik a Gárdonyi-irodalom. (kovács) Gyárépítő szövetkezet Egerben, a Kistályai úton épül a Könnyűipari Alkat­részeket Gyártó Vállalat egri gyáregységének új telepe. A mintegy kétezer . négyzetmé­teres szerelőcsarnok betono­zását, belső kőművesmunká­it, a szociális és irodaépüle­teket, közel kétmillió forint értékben az Egri Lakásépítő és Karbantartó Ktsz kőmű­ves- és szakipari brigádjai készítik is. A műszaki át­adásra március végén kerül sor. „Bachus" ptncehorozó nyiiik Gyöngyösön Az Eger—Gyöngyös vidéki Álla­mi Pincegazdasag Gyöngyösön, a Kármán József utcában rep­rezentatív borozót nyit a közel­jövőben. Az egri Bajcsy-zsi- lanszky utcái mintabolt után ez lesz a második bemutató jelle­gű bolt a megyében, ahol az eg­ri éas a mátraalji borvidék mi- sőségi fajborait árusítják. A gyöngyösi pincét különle­ges, faragott tölgyfa asztalokkal cs székekkel rendezték be, ahol a fajborokon kívül speciális ételkülönlegességeket, hidegtá­lakat, úgynevezett fatányéroso­kat is árusítanak majd. A műszaki átadás már meg­történt, az ünnepélyes megnyit/ április 4-én lesz. Ülést tart a Pedagógus Szakszervezet megyei bizottsága Ma délelőtt az SZMT-szék­házban üiest tart a Pedagó­gus Szakszervezetek megyei bizottsága. Ur. Somos Lajos előterjesztésében meghal igat- ja az általános és középisko­lák közötti átmenet problé­máiról szóló jelentést, majd megvitatja az 1989-cs költ­ségvetés felhasználásáról szó­ló beszámolót is. Irodalmi szabadegyetem Sírokban A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat egri járási szervezete irodalmi .szabade­gyetemet indított Sírokban. A több előadásból álló soro­zat a magyar irodalom el­múlt negyedszázados fejlő­dését ismerteti a Urában, drámában és az epikában. Az első előadásra kedden este került sor a községi mű velödési házban. „A magyar líra 25 éve" címmel. í'edas ma yurasai Az elmegyógyintézetben két ápolt egy nyitott csatorna nyi­lasába bámul és számol: — ... tizenegy, tizenegy, ti­zenegy . . . Egy ápoló odamegy és kérdi, hogy mit csinálnak? Erre meg­ragadják, beledobják a csator­nába és tovább számolnak: — ... tizenkettő, tizenkettő, I tizenkettő ... Lelőtte édesanyját A kaliforniai San Jósé rendőrsége őrizetbe vett egy 13 éves iskolás fiút. aki le­lőtte édesanyját, mert az szemrehányást tett neki, hogy nem jár rendesen isko­lába. A fiú puskával lőtt anyjára, a fegyvert a családi otthon egyik kis helyiségé­ben találta Bátyja kijelen­tette, hogy a fiú mérges volt már korábban is, mert a szülők arra kényszerítették hogy levágja hosszú haját. (Reuter! Aki el borozhatta a szén sarai«,.. Tóth Gyula hatvani lakos, a MÁV Vontatási Főnökség dolgozója, kihasználva, hogy sokan nem érnek rá sorba állni tüzelőért, így próbálta „zsebpénzét” kiegészíteni. Hogy több jusson italozás­ra... S. G. hévízgyörki lakostól 1120 forintot vett át szén­vásárlásra, s szívességét is jól megfizettette: 150 forin­tot kért azért, hogy helyet­te sorba áll. A szenet azon­ban nem vásárolta meg, leg­alábbis S. G. részére nem. de azért kamatoztatta: a pénz egy részén vásárolt 40 mázsa szenet, s azt egy is­meretlen személynek adta el 900 forintért. A maradék pénzből jutott bőven italo­zásra. S. G. kárát még a mai napig sem térítette meg. A Hatvani Városi Bíróság bűnösségét sikkasztásban ál lapította meg és nem jog erősen 15 százalékos bércsök kentés mellett 5 hónapi ja­vító—nevelő munkára ítélte. (T) Primőr saláta az egri piacon zetméter üveg és fólia alatti területen termel primőr zöldségféléket. A hollandi ágyak­ban máris nyolcvanezer fej saláta vár a szedésre, illetve a szerdai napon már ezer fej salátát piacra is küldtek a kertészet dolgozói. A MÉK a salátán kívül jelentős mennyi­ségű paprikára, retekre és paradicsomra is szerződést kötött — s az ízletes primőrök bizonyára az egri piac slágerei lesznek a tavaszi napokban. (Foto: Szabó Lajos) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megypi Rl/ottsáca és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő- PAPP JÁNOS — Kiadta • Heves megyei Lapkiadó Vállalat. TÖTfí .TÖZSJF- ~ ®5*S,e,2trt*<‘e kiae ,la!. Fger. Beloiannisz u. 3. (PL: 23.) Telefon: 12-68.. 12-73., 20-29, 24-44 Gyöngyös: 16-97. Terjeszti a Magyar Po«S Előfizetési díj egy bora: 20,- Ft. Előfizethető Oá .n ly pusiahtvaiiHál és kézbesítőnél. Index: 20 062. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4, Igazgató: Marosán JÓZS6&

Next

/
Oldalképek
Tartalom