Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-12 / 60. szám

Káinoky László: Virágzó fűzek (Kritika helyett) Muzsikára7 röviden (7.) Klasszikus zene Irta: Gál György Sándor A második világháború előtti felhős és zordra vál­tó évesben e sorok írója — akkor még alig a gimnáziu­mot elhagyó egri lokálpatri­óta — több folyóiratban fel­fedezte Kálnoky László írá­sait. Már akikor személyesen ismerte a modern és töré­keny testű egyéniséget, aki akkoriban főként a modern francia lírikusok magyarra keltésével foglalkozott, bár nem hiányoztak a lapokból ,a sajátos egyéniséget tükrö­ző lírai írásai sem. Talán az alaptermészet adja a lírikusoknál a fel- fokozotta® érzett életet, az érzelmileg magas hőfokú és a szenvedélyben fogant pil­lanatok utáni olthatatlan szomjúságot, de Kálnoky Lászlónál mindig az volt az érzésem, hogy ez a költő ki­elégíthetetlen vonzalmat érez a hangok testéből szőtt vi­lág iránt. Talán, egy külön világot épít maga köré azokból az érzésekből, ame­lyeket ó maga éütt meg és azokból is, amiket számára éltek mások, s ő azért van, hogy ezeket a hangulatokat, érzéseket, szenvedélyeket szavakba foglalja és a ma­gyar szókincs zenei anyagá­val feldíszítve adja továibb. Azokban a goromba évek­ben nemigen hittem, hogy Kálnoky Lászlói, ez a csalá­di vonatkozásban egri sar­jadok, idegei ben a messze- hívó lázaMoal-tópélődésekkel ilyen szívósan és ilyen ered­ményesen él majd azért a vi­lágért étt abban a világban, amit ő elképzelt magának, amit ő mindig is hordozott Az asztalomon fekszik azt Európa Könyvkiadó által eb­ben az évben megjelentetett müfcrdításkötete, a Virágzó tüzek. Műfordítások ezek, al­címében híven utalva a tar­talomra: versek a szeretem v- nSL Ebben a kötetben — lega­lábbis számomra — az az ér­dekes elsősorban, hogy Kál­noky László költői érdeklő­dése mit sem változott az elmorzsolódott évtizedéit alatt. Mívessége és a finom hangulatok iránti fogékony­sága csak mélyült, a pálya eredményei és buktatói, a műgond és egy-egy eredeti kifejezés megtalálásának gyömyöne-őnőme, a korokon innen és túl egymásra rí­melő egyéniségek egymás mellé sorolása így. együtt remek jellemzést adnak a költő-műfordítóróL Száznál több költőtől közöl, a görög íbükosztól kezdve Ahmato- váig. Számunkra itt-ott a felfedezés erejével hat, aho­gyan az olvasó előtt isme­ret lm spanyol és portugál nyelv lírai hangulatait idéz­geti fordításaiban. Mintha elsősorban a gall szellem su­gallatait fogadná be, vagy leginkább azokat, akik a sze­relem, a testi és leltei extá- zis finom hangulatait írják- örökítik meg Bizonyára nem vétette, hogy ebből a kö­tetből hiányzanak a Shakes­peare-szonettok. de jelen van Baudelaire, nincs egyetlen Vrown ing-szonett sem, de Cocteau, Chenier, ele la Vega, Befejezés előtt a tanköteles korba lépő gyerekek összeírása A hét Tégéisc orMígsaerte licfrieztk az 1M3. szeptember 1. es 1964. augusztus 31. közötti iddszkuhan született, vagyis az idén tanköteles korba lépő gye­rekek összeírását. Az érdekelt szülő, vagy a gyermek nevelé­séért felelős más személy márci­us 15-ig köteles a lakása szerint körzetileg illetékes általános is­kolában a gyermeket bejelente­ni, majd júniusban beíratni. A nyilvántartásba vétel azért szükséges, mert az adatok isme­retében alakítják ki az általános iskolák első osztályos tanuló­csoportjait, s a várható létszám­nak megfelelően gondoskodnak az oktatás személyi és tárgyi feltételeiről. A gyerekek felvé­teléről a kötelezően előírt orvo­si vizsgálat eredménye alapján döntenek. Aki tanköteles gyermekét m megbatározott időben nem hat­ja be. az szabályeértéet követ et és háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (HOT) gpift március 13., csütörtök Superrille, vagy Tannhäuser a XIII. századból, vagy Caius Valerius Flaccus az i. Mennyi mozgás, mennyi ijesztő jelzés a szerelmeseket egybefonó veszélyre és sze­relemre. Ezefc a szerelmesek eldöbbentek, mint ahogy a nagy lángolás, az extázis pil­lanataiba« az eldöbbenés a S mennyire ismerős Bums népdalszerű verse: teAugusztus első éjjelén, az árpa sárga volt már, szép Annimhoz lopództam én tündöklő teliholdnál. Gyorsan repült az éjszaka és hajnal közeledtén rávettem, kísérjen haza az árpaföldi mezsgyén* S tehet-e plasztíkusaöban megfesteni ama bizonyos éj hangulatát, mint teszi Eliot. J. Alfred Pruiirock szerelmes énekében: „Induljunk et, te meg ént ha már kiterült az éj a város egén, mint az eUeábított beteg a műtőre? menjünk a felüres utcákon át, hol olcsó szállodák barlangjába hk> a kalandos éj, kocsmák fürészporán osztrigahéj', az utcák, összekapcsoló szürke érvek, rejtett céllal kísérnek, s a nyomasztó kérdés felé vezetnek. ^ Feleletet rá ne keressék Menjünk, mert kezdődik az estély*. Ezeket a zenélő, dallamos, más-más kort, más-más szer­zőt idéző sorokat azért rak­juk így egymás mellé, hogy érzékeltessük Kálnoky Lász­ló műfordítói alázatát, gaz­dag nyelvi világát és azt a míves gondot, amellyel a magyarul megszólaltatott sze­relmes költő ritmusait élete W. Döbbenten támolygott to­vább. Semmi kétsége nem volt, hogy Köteles Lenke bujkál, bogy a rokon föld- birtokos asszony csak a kép­zeletben létezik. Megértette a lányra nehezedő halálos ve­szedelmet. Tenni kell érte va­lamit — határozta el, s érez­te, félni kezd a lány helyett. Bogdanov Istvánnal a ne­gyedik és az ötödik vágány közötti peronon kellett talál­koznia a vízcsapos oszlopnál. Olyan helyen, ahol semmi feltűnő nincs abban, ha két ember beszélget, mégis elég­gé távol van a peron zsúfol­tabb közepétől. A lomha mozgású, csontos arcú szer­számlakatos valóban az osz­lopnál várakozott, csak ép­pen nem egyedül. Németh íjászló János egy ideig kó­borolt az utasok tömegében, de hiába várta, hogy Bogda­nov István magára marad­jon. Elfogta a türelmetlen­ség. Végképp megelégelte a várakozást, elsétált megmu ­tatni magát a vízcsapos osz­lop felé. Ügy tett, mintha nem ismerné Bogdanovot, de az ökölvívó sár it Támla hatos megszólította: — Szervusz, János, Gyere már adöj Tétovázóit, at MBS. Egyál­talán nem teteaet* netel ez a helyzeti s» lát­sz. I. századából. Hogyan is ír ez a fórnál, hogyan festi te a közelítő szerelmesek útját: tán zavartalanul unszolta Bogdanov. — Gyere már, a fiú kö­zénk tartozik. Ismerkedje­tek össze. Szerényen, tisztelettudóan nyújtott kezet a puha arcú legény. — Nagy Rezső vagyok. Együtt dolgozok Pista bácsi­val a dobozgyári szerszám­üzemben. A költő még mindig nem szólt Gondterhelten bólin­tott Kínos helyzetében azt furcsállotta a legkevésbé, hogy a fiatalember bácsizza a szintén ifjú Bogdanov Ist­vánt. Annál kevésbé értette, hogyan lehet ennyire köny- nyelmű az illegális csoport egyik legtapasztaltabb mun­kása, Borús kedve láttán Bogdanov próbálta eloszlat­ni gyanúját: — Biztos lehetsz benne, Rezső kemény gyerek. Hal­lottál Cáple Simonról? —: Igen, hogyne.., — Az a marha olyan tri­kót hord, hogy német sas van rajta. Fényképeket mu­togatott akasztott partizá­nokról. Ki akarta rajzszo- gezni a képeket az öltöző­ben. Reoeő flnzevecekedett vele. A puha arcú legény szinte topogott a di­ri-érettül Könyörgsopek is beillett, ahogy fogadkozoti: A legtöbbet hassnált és a legtöbbször félreértett műki­fejezés, marosak azért is, mert sokértelmű, tehát sok­felé mutat. Hajdanán a klasszikus szó azt jelentette, hogy valami olyan műalko­tásról, gondolatról, vagy tör­ténelmi vonatkozásról van szó, mely az európai kultúra bölcsőjére, a klasszikus gö­rög-latin műveltségre utal. Később, a szó átértelmezésé­vel, klasszikusnak mondták mindazt. ami mintaszerű, példamutató, tehát olyan tö­kéletes — legalábbis így vé­lekedtek hajdani eleink — mint a görög szobor, vers, dráma vagy bölcseleti gon­dolkodás. A legutóbbi fél év­század során a zenetörténe­ti, zeneelméleti írásokban a zenei klasszicizmusnak egy merőben új értelmezése buk­kant elő. A szót, zenei klasz- szicizmus, esetleg ilyen vál­tozatban: bécsi klasszicizmus, a zenehistória egy bizonyos .korszakára alkalmazták. Ar­ra a háromnegyed évszázad­ra, mely Haydn működésével indult, Mozart életművével teljesedik ki és a beethoveni alkotással szárnyal át a jövő század muzsikájába. Vajon ináért éppen ezt a korszakot illeti a nagyszerű jelző: klasszikus bécsi iskola?! Nemcsak azért, mert a há­rom nagy alkotó valóban mércét, iskolát, követendő példát je­lent, hanem azért is, mert bár figyelmüket nem kerül­ték el az élet apró jelensé­gei sem, művükben mégis és talán elsősorban az ember nagy érzéseit, hatalmas gon­dolatait. legnemesebb szen­vedélyeit foglalták össze. Haydn a bécsi és a népies derűtől eljut az emberi gon­dolat legmagasztosabb csú­csaira: a Teremtésben a ze­ne kimeríthetetlen eszközei­vel a csodát jeleníti meg, amely az öskaosszal indul, s végződik az emberrel, aki — teremtőjének másaként t— ugyancsak alkot, folytatva a teremtés munkáját. A csúcs­ra jutott Haydn megalkotja az Évszakokat, a klasszikus alkotás hidjával kötve össze a művészi alkotás leghatal­masabb formáit, s az egysze­rű paraszti élet ezerszínű, ezerhangú, kimeríthetetlen — Bennem megbízhatnak. Vállalok akármit. Társakat keresek, mert nem bírom tovább nézni ezt a nyilas vircsaftot... Tanácstalan volt a költő és épp annyira bizalmatlan. Elhatározta, nem adja át a röplapokat Bogdanov Ist­vánnak, inkább maga vál­lalkozik szétszórásukra. — Viszontlátásra, örülök, hogy találkoztunk — kö­szönt el váratlanul. A peronon sodródó tö­megbe fúrta magát, hagyta, hadd úsztassa a sokaság az aluljárón _át ki az utcára. Tudta, hiába próbál mene­külni, Nagy Rezsőt már kép­telen számításon kívül hagy­ni. A remény is felcsillant benne, hátha Bogdanov Ist­vánnak van igaza, hátha nincs joga kétségbe vonni mások elszántságát, amely ugyanolyan tiszta lehet, mint az övé. Miért, miért nem. Köte­les Lenke jutott eszébe. Cso­dálkozott, mennyire fáj ne­ki, hogy nyoma veszett * lánynak. A vármegyeházán beren­dezett lakása hidegen fogad­ta Faragót, amikor este ha­za érkezett Mosonmagyar­óvárról. Bosszankodott, ami­ért elmulasztotta megpa­rancsolni a fogdaőröknek, hogy tettessenek be azalag­változatosságú világát. Mo­zart — folytatva a klassziku­sok útját, eljut a zenés szín­padhoz, az operához. Élete csúcsán ugyanazt teszi, mint Haydn: a Varázsfúvolában tökéletes összhangot teremt a nép egyszerű fia (Papageno) és a legemelkedettebb filozó­fiai gondolat (Sanastro) kö­zött. Beethoven mindkettő­jüknél továbbmegy: nemcsak leír, megjelenít, ze­nébe foglal, hanem célokat is tűz az emberiség elé. A Hő­si szimfóniában a nagy esz­mékért küzdő ember hősköl­teményét írja meg. A Sors szimfóniában az igazi férfit, akit az istenek ereje sem törhet meg. S végül a IX. szimfóniában (csakúgy, mint Haydn a Teremtésben, vagy Mozart a Varázsfúvolában) az emberiség himnuszát zen- díti. Énekel az életörömről, mely mindazoknak díja, akik önnön érdekükön túltekintve az egész emberiség örömét keresik. Ez hát a zenei klasz­Tizennégy évvel ezelőtt egy telkes erdőmérnök érdekes kísérletbe kezdett a Gerecse egyik legszebb zugában. Egy 16 hektárnyi, úgynevezett „rontott” erdőterületen távo­li, főleg tengerentúli földré­szek fafajtáit, elsősorban fe­nyőféléit igyekezett megho­nosítani. A próbálkozás si­kerrel járt: ma már az or­szág egyik legfiatalabb, de legváltozatosabb botanikus kertjeként tartják nyilván az agostyáni arborétumot. A sajátos mikroklímával rendelkező területen gyors fejlődésnek indultak az at­lanti és a libanoni cédrusok, az óriástuják és a hazánk­ban már kiveszettnek számí­tó örökzöld tiszafafélék. Az aprólevelű libanoni cédrus­ból, amelyből — az ittenie­ken kívül — Magyarországon mindössze két darab talál­ható, ebben az arborétumban kétszáz fa növekszik. Egész domboldalakat foglalnak el az úgynevezett hamis cipru­sért rabokkal. Vallatáshoz, veréshez nem volt kedve. Nyilas társaival sem akart találkozni. Töprengett, mivel tehetné kellemessé a sivár­nak ígérkező estét. Gyűlöl­te a magányt, különösen, ha már a saját emlékeire is rá­unt. Töprengéséből a telefon csörgésére ocsúdott. Rossz előérzettel közelítette meg a széles ablakpárkányon csen­gő telefont. , — Itt Faragó. 1 Alig akart hinni a fülé­nek. Volkhardt kellemesen duruzsoló hangját hallotta. — Jó estét, kedves bará­tom. Szívesen látnám mai fo­gadásunk vendéged között. — Parancsára százados úr... — Ugyan, kedves Faragó, ezúttal a házigazda hívja, nem a parancsnok, öltözzön sötétbe és fáradjon át. Sze­retettel várjuk. Szárnyaltat kapott az imént még letört szökött SS-katona. Észre sem vette a szoba hi­degét, gyorsan lehányta ma­gáról az egyébként kifogás­talan úri öltönyt, az inget is levetette, noha reggel vál­tott tisztát Perceken belül valóságos nábobnak festett a tükörgallérú szmokingban, a kényes lakkcipóben, a cilin­derben. Ugyanott, ahol eze­ket a holmikat kapta — a zsidóktól rabolt ingóságokkal megtőraött pénzügyőri palo­tában —■ beszerezte az öltö­zethez illő fehér selyemsá­lat is, a londoni szövetből varrott fekete télikabátot, igy hát akár milliomosnak is nézhették volna gálaöitö- zefc*bvn. Felszabadultan si eteti a O-star* Andrássy úti villá­jába. Semmi kétség, bizton­szicizmus .. .itelm*. S ha ehiiez aoizates&zülB még, hogy ez a korszak te­remti meg, vagy legalábbis teljesíti ki mindazokat a for­mákat, (szonáta, vonósné­gyes. szimfónia, versenymű) ameiyek mindmáig hangver­senyműsorainak zömét teszik ki, akkor nagyjából előttünk áll a korszak és a korszak nagy mestereinek jelentősé­ge. Persze nem tagadhatjuk, hogy közhasználatú a klasz- szikus szó oly módon is: ko­moly, értékes zene, vagy mondjuk igy: hangverseny­dobogóra méltó muzsika a pehelykönnyű tiszavirág éle­tű muzsikával szemben. Ez a szóhasználat nem nagyon szerencsés. Kerüljük is lehe­tőség szerint. Használjuk in­kább abban az értelemben, hogy klasszikus, tehát mér­cét, példát jelent, vagy hasz­náljuk zenetörténeti értelem­ben _ a zene klasszikus korszaka a bécsi mestereké, akik olyan nagy elődök után, mint Bach és Händel, a ze­nét Shakespeare, Goethe ma­gaslatára emelték. ßoik, amelyek meghonosodása tudományos értékükön kívül népgazdasági haszonnal is kecsegtet. Az Erdészeti Tu­dományos Intézet a betelepí­tés után kilenc évvel meg­állapította, hogy a hamis ciprus hektáronként hatszor annyi fát ad, mint a hagyo­mányos erdő Az arborétumban 400 fa­fajta — zömében fenyő — díszük, s közöttük számos ritkaság is akad. Különlege­sen szépek a mélybordó lom­bozató óriás tuják, a babér­tölgyek, liliomfák és vérbük- kök. Az egzotikus fák közül soknak külön története van. A kínai mammutfenyőt pél­dául cserépbe ültetve közvet­lenül a Humboldt Egyetem­ről, repülőgépen szállították Agostyánba. A szakszerűen telepített és ma már százezer darabos fa­állomány Észak-Amerika, Ja­pán, Bél-Európa, Nyugat- Ázsia és Kína erdeinek han­gulatát idézi. sága tökéletes, múltjáról semmit sem tudnak, külön­ben szó sem lehetne erről az égből pottyant megtisztelte­tésről. Nyilvánvaló, csak a megye legfontosabb szemé­lyei vehetnek részt a fogadá­son, s pláne fontosak azok, akiket személyesen hív meg maga a parancsnok. Várakozását minden iga­zolta. Egy tábornoknak sem tiszteleghetett volna fesze­sebben az SS-őr a villa ka­pujában, mint neki. Még az épület belső őrsége sem állí- totta meg, ellenben szó nél­kül, és már-már érthetetlen tisztelettel nyílt meg előtte minden ajtó. A nagy társalgóba lépve tovább nőtt ámulata. Csupa híresség kavargoti kényesen kiöltözve az egyszerű ele­ganciával épített modern te­remben. Valóságos udvartar­tás közepén fejtegetett vala­mi érdekes gondolatot Ma- gyarffy Gyula főispán, buz­gón helyeselt neki Székén dy György megyei pártvezető, gyárosok, ezredesek, főtiszt­viselők, nagyestélyiben viru­ló hölgyek bókoltak egymás­nak és az exkluzív varázs­latnak mindössze annyi ár­tott, hogy frakkos inasok he­lyett csizmás SS-katonák hordták körbe a metszett po­harakkal teli tálcákat. A ven­dégeknek nem sok idejük maradt megbámulni a fess jövevényt, s Faragó sem szokhatott hozzá a kápráza­tos környezethez, mert máris mellette termett a (házigazda, mosolyogva megfogta karját, lassú sétával bevezette dol­gozószobájába, Ketten ma­radtak a csukott ajtó mögött. (Folytatjuk.) „Mint amikor éjjel fölbukkan a pásztor, s nyája előtt valamely rémkép, awinök a sötétlö Chaosból jönnek, mint hang nélküli, vak árnyak, ott a sötét erdőben, sűrű éj közepette úgy döbbentek el ők, majd úgy közeledtek utóbb, mint néma fenyők, vagy mozdulatlan ciprusok ága, melyeket egymással még nem font össze a szélvész „Szivem lángba borul, ha csupán ránézek a lányra, forró álmoktól lucskosodik lepedőm. Mondom, hagyj békét hát nékem, házitanítóm, rád csak a gyönge gulyát bízza a gondos atya Kálnoky László méltatását. Farkas András testben és a lélekben egyál­talán nem tűnik túlzásnak. Hogyan vall az örökifjú Janus Pannonius, a magyar föld szülötte fiatal önma­gáról. játékos latin diszti­chonjaiban : re kelti számunkra. Legszí­vesebben ebben a méltatás­ban is inkább a Kálnoky ál­tal felépített műfordítás-szö­vegeket szólaltatnánk meg újra és újra. ha nem kel­lene még néhány lényeges dolgot elmondanunk róla a versen kívül is. Az emberi és költőd maga­tartásában egyaránt rokon­szenves és együttérzést kel­tő költővel szemben lennénk igazságtalanok, ha ezt az al­kalmat elmulasztanánk an­nak felemlítésére .hogy e rö­vid lélegzetű, csaknem dal­szerű, vagy epigrammatik us tömörségű lírai darabok mű­fordítás-kötetén túl ismer­nünk kell azt a Kálnoky Lászlót, aki Goethe Faust­jának második részét ma­gyarra plántálta, aki Racine-t és Molíere-t fordította a nagy francia klasszikusok közül. S említenünk kell azt a szeizmográfszerű érzé­kenységet is, amellyel a kor­ra mindig is „rászólt.”, nemes zengésű versekben mondva véleményt az elembertelen e- dő és elembertetenftő há­ború testi és lelki borsalmai­ról. Két önálló kötete — az 1957-es dátumot viselő Lá­zas csillagon és az 1965-ös Szeszélyes szüret — megér­demelte volna már. hogy a költő szűkebb hazájában is méltatást kapjon. E rövid eszmefuttatás némileg pótol­ni igyekszik az egykori egri jogász és ma elmélyült lí­rikussá és műfordítóvá érett Három földrész fenyővilága a Gerecsében Távoli erdők hangulata Agostyánban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom