Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 51. szám

Tavasz gyöngysugaraa zápor-szeplős jegenyenyárfa-mogae Te sudár Libegi pacsirta-madár Meggyfavirághajú lány Almasziromtól honos Csillag a nyár kapuján Te gyönyörű ibolya-leheleté Nap-szikrát pattogtató parázs-tüzü dobogó dob dudaszó Te szelíd terhed a szőke vízét hullám-hátúkra veszik Pitypangok nagy szemeid illatod mint a forrás Cikkásnak pöttöm lángok So as (08 6 te örök izzásba elmeritö Nyalábok sugár-körök feszes mandula-rügyek, szeles kamasz-örömök Üti por talpam alatt cikkanó nagy madarak szomorú fűz-levelek tóban a békasereg korai csillagesó mámor és tűz-levegó Te tavasz csillagsugaras mámorral szMiltig teli Reszketek fényei alatt fűz-sugarad szemem általveri SZTYEPAN SCSIFACSOVí Tenyér Tenyér, nagy, férfi* tenyér. Kemény, haürantt vonalak hálózzák be — az élet útjai. Tál«» csákány, Mt «űzette, tuü mell fátnnnú.% Tenyér •— tűnt évek nyomai, de benne van az ég, ba a vízből merít... Oroszból fordította: Antalfy István BOTÁR BBLA-j Esőben Ksik az eső csendesen, Csapong a csepp a levélen. Azik a Cseni egy fa alatt — Testéhez könnyű köd tapad. Beállt, mert közti nines eresz Csörög az eső, csörgedez. Sehol közelben nincs tanya — Csűröméig csillogó hajai Kezével védi fürtjeit, A ködbe rejti kebleit Meghajtja sápadt homlokát — És fatál-fáig megy tovább.,i * FAZEKAS fcAJQfc Voltál szerelem Voltál: szerelem karcsú hídja, gyönyörű ív a Hold alatt; folyóba néztünk, s lenn a folyó tükrében megcsókoltalak. Voltál: szemérmes, széles bokor. — Szoknyádat fölkapta a szél. A barbár ősz elvette árnyad; kapkodsz a leveleidért. Voltál: tünemény, tüzes csillag, nyonufd-kereső éjjelen. Üt vagyok, mely csak téged követ; eltűnsz, t út leszek — végtelen. SORBA áfelJAL* A fiú, áld valahonnan a fák közül bújt a „prérire”, a gyepszélről figyelte a Góbét, a kézen fogott sast, a lebbe- nő pillangót, ahogy szárny­végeit tartva, hajózó ruhá­ban futottak vele a fiúk a feszülő kötél után. A fiúk el­maradtak mellöle; — egy pillanatig még a földön ko­cogott, rohant, majd erős szárnyakkal a fák fölé szök­kent, a rét fölé, a sóvárgók fölé. Akfic a földön maradtak, fölnéztek rá: értőn, vágyva, hittel, de nem látták elér­hetetlennek. Először az anyja karjából nézett így az égre a fiú. Ké­sőbb azt mondta vasárna­ponként az anyjának, hogy templomba megy. Az anyja nem tudta, hogy a gyüleke­zet szárnyra kelve mondja a miatyánkot — például ak­kor, ha hírét veszik, hogy délutánra egy kis zivatart küld az Űristen. A pilóták szívesen bízták meg apróbb feladatokkal. A szemén, a lelkesedésén látszott, hogy mit vár a szolgálataiért De hát repülni nem vihették. más kezét — Itt meg kellő­se állni. Megálltak. Murger eUsfioefc sálit le és intett a többiek­nek is. — Ha már ilyen szívélye­sek voltak — a előreindult — Ha meg tetszik enged» *— állt élőre a kucsmáé. — Azt már nem! — tolta maga mögé. — Mit kívánnak? A férfiak összenéztek, az asszonyka pironkodva melen­gette kezét a kályhánál. — Hát... igyunk egyfor­mát! — no, az a nénériknek erős lesz. Neki elégendő lesz egy deci édespálinka. Csá­szárkorte. De mi egy matró- zos italt iszunk! — Hát... ihatunk! Olyant mi még úgy sem ittunk. De lsem is nagyon kapni itt — Kapni azt! Van na! —1 kérdezte a csapost *— Van! — Sör, meg törköly is? Letelepedtek egy asztalhoz és koccintottak Murger egy hajtásra kiitta a kansónyi keveréket, de még így is azt hitte, tengernyi ital nem oltaná él a szamját — ízlett? — kérdezte, miközben szemügyre vette a kísérőit Ismeretlenek voltak, és valamennyien fiatalab­bak. Azért nem ismerem hát ők ért; — villant agyába; a kucsmás nem lehet Gyergyói, mert azok szőkék voltak, kék szemekkel, ez meg itt barna, sötéts2emű kun. — Feketekávét nem tetszik parancsolni? — nézett Murgerra a kucsmás nagy zavartan. Észrevette, hogy erősen nézik s ezt soha nem szerette. — Kávét? Azt nem! De egy m&trózfrőecsöt még ren­delünk... „ . , Mikor a harmadiknál tartottak, Murgerhan már feloldódott a szorongás és meghatottan nézte az arcokat, ízlelgette nyelve alatt az ízeket. — Nincs jobb a törkölynél! Ezt nékem elhihetik! En ittam százféle italt... Mit százfélét? Ezerfélét! De a törköly, különösen rummal... hát annál nincs különb. Még a kínaiak se kotyvasztanak jobbat! — A kínaiak? Nem bizony! — erőeködött a kacs- más. Az asszonyka kipirult; már ő is a harmadik decinél tartott. Nevetett, ha kellett, ha nem. Olyan egészséges, telt arca és keblei voltak, hogy Murger olykor alig bírta visszalopni a tekintetét róla. És ezt érezte is áz asszonyka. A negyedik körnél aztán a kucsmás már nem tar­tóztatta tiszteletét — BngadeümévelS De mt tudom üteMsA. Afct ■ atsi faütmkSian az Isten után az «teőnek számít, együtt a tanácselnökkel, a párt titkárral meg a szövetkezet veze­tőivel... az ne tagadja, hogy szereti azt, amit az Isten adott No, hát egészségére! Murger egy hosszút ivott és csak azután válaszolt — Isten után az első? Édes bátyám! Nálunk a ka­pitány számított Isten után elsőnek. Bizony, én utána következtem, A sokadik voltam, ahogyan mondani szokás« — Már pedig itt nálunk úgy avat hogy a pap az Isten után az elsőnek számít egy rangban a falu többi vezetőivel... És azt meg ne restell je, hogy szereti az italt Az elődje is szerette, de csak egymaga ivott Per­sze, a sekrestyében ott állt az üveg. Tudta ezt minden­ki, mert tudta a harangozó... Mur gerben felkacagott valami sejtés. — Hát kit vártak maguk az állomáson? — A tisztelendő urat... vagy, hogy mi a rangja, azt még nem tetszeti elárulni. — Akkor magtik mellé fogtak! Mert én a Murger fiú vagyok. Az, aki tizenöt évesen Amerikába szökött és negyvenkét éven át matrózkodott a tengereken — neve­tett, hogy a könnye is kicsordult. — Most nyugdíjaztak, és hát, gondoltam, itthon élem le a hátralévő éveimet. Sértődés persze nem esett belőle. Harmadnap az új pap is megérkezett a faluba, és hogy hűségesek legyünk az eseményekhez, tudatni kell az olvasóval, hogy a pap és a nyugdíjas matróz nagyon összebarátkozott. Mert nem csak a matrózfröccs receptjét tanulta meg a Mur­ger gyerek hosszú vándorlásai során. Nem bizony! És történetesen az új tiszteLetes nagy barátja volt ezeknek a pecepíériáknak,M ISfe azt Hallotta, Hegy re­pülni jó, hogy repülni szóra­kozás, értetlenül bámulta a beszélőt. Hitte, hogy nem­csak ennyi, neki nem. Neki több lesz. Pihetollú madárfiókák hisznek így leendő szárnya­ikban. Arra várt, arra készült, hogy tizennégy éves legyen. És lett. A születésnapján re­pülőorvosi vizsgára ment Boldogan várakozott a ren­delők előtt. A belgyógyász mondta meg neki, hogy szív­gyengeség miatt alkalmatlan. Ezért állt most a gyepszé­len. Nem akarta, hogy saj­nálkozva nézzenek rá, nem akart ott lenni, amikor tu­domásul veszik, hogy csa­lódtak a hozzáfűzött remé­nyekben. Ügy érezte, hogy szégyellné ezért magát és nem tudná megmagyarázni, hogy mit keres itt. Nem messzire tőle, járó motorral egy Tréner-típusú iskolagép állt. A légcsavar- széltől földrehajolt a fű a szárnyak alatt. Ritka dolog egy Tréner ezen a prérin. Motorral itt csak a vontató­gépek repülnek, a Kánya és a DO—2. Arra gondolt, hogy gáz­adásnál a gép mögött is el­feküdne a fű. Olyankor biz­tosan ő sem tudna talpon maradni. Nagy gázt kéne adni, nagy gázt... Akkora gép megindulna, végigvág­tatna a prérin, egy kicsit elemelkedhetne vele a talaj­tól. Ha ő most egy pici gázt adna... Egy kicsit elképzel­né magának, hogy kört repül a hegyek fölött. Ügy osont a géphez, hagy ne láthassa senki. Már ezerszer lépett szárny- tetőre pilótás mozdulattal, most ezeregyszer reszketett a térde. Mindent jól ismert amit maga körül látott. Tízéves volt, amikor megszerezte a repülés tankönyveit. Nem tanulva, érdeklődve olvasott. Gyakorlott pilótaként ült most a műszerek közé. Amit tanult, azt felhasználta áb­rándjaihoz. Ilyenkor a keze is mozdult, érezte a kor­mányerőt, észrevette, ha csű­ré* közben kissé jobban le­lépett a kelleténél. Szabá­lyos iskolaköröket repült, fi­gyelembe vette a szélirányt és nemcsak tudta, de érzé­kelte is, ba hibázott. Egyre kevesebb hibát vétett, biz­tosra vette, hogy már tud repülni. Elképesztette a nö­vendékeket és oktatókat, ha a repülésről beszélt. Az áb­ránd szárnyain szerzett ta­pasztalata azonos volt a valósággal! Hallgatta a dörmögő mo­tort és nem is vette észre, hogy keze mozdul a gázka­ron. Nem érti teljesen, hogy a botkormány most igazi, a mozdulatok annyira ismerős­nek hatnak. Pontosan így lódult alatta a föld, egy má­sik valósághoz, az ábránd­jaiban is. Ha nem álltak volna elé­je a kifutóra, szerelme han- cúrozva teljesülhet az éggel; — de megállították. Még dü­börgőit benne az izgatott­ság, amikor kilépett a szárnyra. Szeretett volna ha­ragudni valamiért azokra, akik körülállták, jólesett volna az is, ha kiabálnak relé Akkor nem ikefieöslgy szemtől szembe •régyenkez- nie maga miau, .alán az is eljutna a tudatáig, amit ne­ki mondanak. Nem értette, hogy mit mondtak, menjen-e vagy maradjon, csak akkor tudta meg, hogy elmehet, ha akar, amikor a pilóta beült a Trénerbe, hogy helyéra vigye. Elment. Senki sem látta többé a reptéren. Egy évig minden megszer­zett fillérjét léggömbökre költötte. Anyja, szegény, azt hitte, hogy a fia megzavaro­dott. Nagyot nézett, amikor egy vasárnapi hajnalon a fiú fogta a két nagy papírdo­bozt az ezernyi léggömbbel, egy napra való zsíros ke­nyeret kért, és taxival vitet­te el magát valahova. Csak annyit mondott, hogy kirán­dulni megy és a luftballo­nokkal tervei vannak. Szo­katlanul vidám volt, ilyen kedvesen nem is látott még ekkora gyereket hízelegni. A reggel az erdő tisztásán talált rá. Léggömböket töl­tött és hosszú spárgával en­gedte őket az ég magasáig. A spárga másik végét fel­csatolt, saját készítésű heve­deréhez kötözte. Százával lebegtek feje fölött a meg­töltött léggömbök. Kapkodó, reszkető kezekkel kötötte a csomókat, s mindannyiszor felnézett minden gömb után. Elmúlt dél. Ekkorra, ha lép­ni próbált, ugrás lett belőle. Azután a sokszínű, óriás szőlőfürt már vitte volha, Szerette volna elérni vala­hogy a zsíros kenyeret, hogy magával vigye, de a pány- va, amivel a gázpalackhoz kötötte magát, nem értődé­ig. Még egyszer körülnézett és elhatározta, hogy a fákat fogja nézni addig, amíg csak egy levél lesz fölötte, azután visszanéz a tisztásra és azt mondja majd, hogy nahát, sikerült! Ezt feltét­lenül kinyilatkoztatja majd, így hitelesíti a start sike­rét Egyszer azt is elhatá­rozta, hogyha majd a halá­lán lesz, megmondja magá­nak hogy ennyi és ennyi ideig élt Az lesz az utolsó gondolata. Ollójával elvágta a páay- vét A győztes isten diada­lával szállt az erdő fölött • város fölé. Ezer méterről né­zett le a váróéra. Kétezer méternél fázni kezdett éa ollójával elvágott néhány zsinórt hogy az emelkedést megszüntesse. A zsinegek azonban lógva maradtak S* orra előtt Rádöbbent hogy hiába vagdalódzik, az ezer­nyi zsinór között nem isme­ri ki magát hiába vágja el a spárgát a léggömbök nem tudnak elszabadulni azok­tól, amelyek körülötte köt­ve maradtak. Lehetetlen ki­találni, hogy melyik zsinó­rok vezetnek a fürt szélé­hez. Már nem vághat el több zsineget mert ha jön a szél, kifújja majd az elszabadi- tott gömböket a többi közül. Nem ijedt meg, csak várta a szelet. Nem is félt. Körü­lötte röpködtek az ábránd­jai. Segít, ha jön a szél, a szél­lökés, ha szél, ha jön... Dé szélcsend volt. Nem tudta már, hogy a Sztratoszférában fúj a szél. BARCS JÁNOS: Téli műszakban Bekecsem nyakát szorosabbra fogva Hideg padlástéren várok toporogva. Haragvón bőg a szél, sodródva hull a hó. Karmol a jégszilánk fagy tenger most a to. Keménypillér véd meg, mint apját hű fia; Csillag-csipkét hint rám a fagyos szarufa. Hófelhők alatt varjúcsapat vonul, Elhal a károgás és a kertre hull. Kőműves szerszámom hó közül kandikál; Megfagyott a habarcs és az úton a sár. Dermedtek a falak, zúzmarások a fák, Háztetők csillognák mint ezüst violák, sorra jozwi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom